SlideShare a Scribd company logo
1 of 2
Download to read offline
Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus azt vágta a fejemhez, hogy nem ismerem az
egyetemes törvényeket. Az egyetemes törvények, egyik alaptörvénye: ne hazudj. Szilárdka,
amikor rágalmaz, nem tesz mást, mint hazudik. Szájba ver, saját udvarunkon, és aljas módon
ő támad meg, hogy én lökdöstem meg az úton, a kapunk előtt. Amit ő követ el, azzal vádol
meg. Tehát hazudik. Ezzel megsérti az egyetemes törvényeket, törvényt, hogy ne hazudj. Ez
már több mint hazugság, közönséges aljasság. A misztikusoknak is megmaradt az árnyékuk,
de nem voltak tudatosan aljasak.
A misztika és a tudatos aljasság nem egyeztethető össze. Szilárdkának hangzatos című írása
van: "Bevezetés a misztikába". Aki legalább az aljasság szintjét sem tudta meghaladni, az
prédikál a beavatásról a misztikába.
Feltevődik a kérdés, hogy mivel magyarázható ez a hatalmas morális szakadék a között, mit
Szilárdka hirdet és primitív aljassága között. Ez a szakadék mögött belső meghasonlás rejlik.
Ilyen jellegű meghasonlás ott van, ahol a személyiségnek magának szkizoid vonásai vannak,
vagy ténylegesen szkizoid. Így maga a szkizoid belső alapállás vonzza a misztikus, szellemi
dolgok irányába. Természetesen ez nem válik javára. A belső szakadékot még jobban
elmélyíti. Ami oda vezet, hogy rendkívülien bölcsnek hiszi magát, de lelkét a közönséges
aljasság indulatai mozgatják.
Minél mélyebbre süllyed az aljasságban, annál magasabban hiszi magát a szellemiekben.
Tudattalanul, aljassága, gőgjét táplálja. Egy beteges lélektani csapdában vergődik. Ez a
lélektani csapda teszi szellemi tanítóskodását kényszeressé. Tehetsége fokozza gőgjét és
kényszerességét.
Személyiségének szkizoid jellegét, akkor árulja el igazán, tudattalanul, amikor személyét
támadás, kritika éri. Reakciója nincsen arányban a támadás mértékével, messze meghaladja.
Az őt ért támadás a lelkének a legmélyebb bugyraiból aktiválja a sátáni erőket. Aljassága
ezért nem ismer határokat. Önuralmát egyszerűen elveszíti, indulatai egyszerűen kicsúsznak a
kontrolja alól. És egy ilyen mesél a misztikába való „beavatásról” ki még a minimális
önuralomra sem képes, mi nélkül nincsen misztika. Ő maga nem beavatott. Indulatai ezt
sugallják. Vagyis vak vezet világtalanokat. Egy közönséges őrült tanít másokat. Ami abból
látszik, hogy minden áron el akarja adni tanítását, erőlteti, mert kényszeres.
Az ilyen, a nagy önámító, képzelgő, hogy milyen nagy mélységeket járt meg. Azzal henceg,
mert a szkizoid, hencegő is, hogy a „keresztes szent jánosi mélységeket” járta meg, azzal
henceg, hogy „Isten haragját” megtapasztalta. Aljas reakciói a félelméről árulkodik. Félelme
pedig önön mélységeitől való félelme. A félelme az oka, hogy reakciójával túloz. Amit esetleg ő
csak annyiban érzékel, mert arra vetül ki, hogy fél a jövedelme, ami csalásból származik,
elveszítésétől. A szkizoid önön mélységeitől retteg leginkább, de épp ettől való félelmében
állítja, hogy megtapasztalta, így menekül el mélységeiből származó félelme elől a hamis
misztikus élmény önámításába. Az igazi misztikusok nem hencegtek a tapasztalataikkal. Tehát
Szilárdka hencegése misztikus élményeivel, hogy egy szkizoid misztikázóról van szó, egy beteg
emberről ki játsza a misztikust. Sajnos ezzel sokakat megtévesztve, mert aki hamis misztikus,
az hamis misztikát is árul.
A fantasztikus tehetsége, borotva éles, de hamis logikája, tehetségén, gondolkodásbeli
képességén kívül abból származik, hogy állandó magyarázatokra kényszerül belső világával
szemben is, mivel állandóan ki van téve azokkal szembe támadásoknak. Tanítóskodása,
lényegében, mélységeivel szembbeni, állandó védekezésből fakad, ezért kényszeres, mert
állandóan kényszerítve van belsője által.
A szkizoid, saját illuzórikus világának a fogja. Ezzel magyarázható, hogy a házunk rossz
állapotával, annak fényképeivel, miket ő készített, úgy gondolja, hogy meg lehet alázni engem
az interneten. Igen ő a külső nyomorúságot belsőnek is tekinti. Ez zsidó gyökerű szemlélet,
hogy a külső jólét, Isten szeretetének a jele, és aki nyomorúságban van, azt biztos Isten
elhagyta, és ez annak a jele, így az közmegvetés tárgya volt. Ezt egy idő után maga a zsidóság
vonta kétségbe, Jób könyvében találkozunk ezzel. De nem annyira, hogy korunkat ne
határozná meg annak egy szekularizált változata. Természetesen ezzel, kisebb nagyobb
mértékben találkozhatunk keleti vallásokban is, mert a vallásban egyetemes mintákkal
találkozunk, helyi jelleggel.
Ez a külső, belső jólét semmi misztikusat, semmi metafizikusat nem tartalmaz, ez inkább a
korunk „OK” emberének sztereotip létmódja. Inkább én féltése, mint metafizikája, vagy
misztikája. Aki meg akarja menteni életét, az elveszíti mondta Jézus. Ki akarja megmenteni?!
Aki félti önön mélységeitől, hogy azok elnyelik. De félelmében elveszíti kapcsolatát önön
mélységeivel, ami az életet jelenti. A szkizoid a tipikus esete annak az embernek kiről Jézus
beszél, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti, mert ő retteg a legjobban önön
mélységeitől. Szilárdka, korunk emberének sztereotip létmódjával azonosult csak, nem
misztikus ő. Pusztán külső, sztereotip személyiségével védekezik önön mélységeinek
támadásaival szemben. Ő is épp úgy korunk elidegenedett embere, mint más.
A mélységtől fenyegetve lenni, nem más, mint a nemléttől rettegni. Az egészség, az anyagi
biztonság, a nemlét elleni védekezés alapvető, de nagyon is átlagos formái. Az átlagon felüli
formái, a Szilárdka művelte asztrológia, misztikázás, metafizikázás. Az alacsony szint
kapcsolódhat a magashoz, mint Szilárdka esete bizonyítja. Amikor a nemlét elleni átlagos
védekezés formáival támad, azt kéri számon, akkor arra utal, hogy ő ezekhez kötött. Az
ezekhez való kötöttség, a nemléttől való rettegésére utal, mi személyisége szkizoid jellegéből
automatikusan következik. Amikor ezeket kéri számon, ezek hiányával támad, hogy rossz a
házunk, öregebbet mutatok, mint ő, holott kilenc évvel fiatalabb vagyok, hogy rosszak a
fogaim, hogy egészségtelent mutatok, kopasz vagyok, akkor én tök nyugodt maradok, mert
tudom, ezek az ő félelmeit takarják. Az is bizonyítja, hogy a saját ontológiai félelmei vannak
anyagias támadásai mögött, hogy nem rám vonatkoztatja, hanem magára is, azzal vádol, hogy
én őt anyagilag tönkre akarom tenni. Ez a kettős vonatkozás, arra utal, hogy ez csak az ő
problémája, nem az enyém, mert magára is vonatkoztatja. Ezek a támadások mögött, az ő
ontológiai félelmei vannak, saját mélységeitől, a szkizoid személyiségéből származóan. Mivel
támadásai saját belső, nem tudatos félelmein alapszanak, megalapozottan mondhatom, hogy
saját nézetei, tettei csapdájában vergődik, amikor negatív állapotainkkal próbál lejáratni.
Szegénykém nem, hogy bölcs lenne, hanem annyira buta, hogy nem látja be, hogy egy ilyen
vergődés, eszelős futkározás egy filmező géppel az utcánkban, a házunk előtt, egy hiéna
agresszivitásával, hogy majd aztán elpusztítja ellenfelét a nyilvánosság előtt, különösebb kárt
nem okozhat nekem. Inkább önmaga kínál lehetőséget, hogy közelről tanulmányozzak egy
beteg embert, ki másokat szeretnek megváltani, önmaga helyett.
Nagyon nagyhatásúnak találja velem kapcsolatban az olyan címeket, tartalmakat, amelyben
szerepel az önleleplezés szó. Ezzel azt a benyomást akarja tenni, hogy nem ő vádol, hanem én
vádlom saját magamat. Ez már a hamisság, aljasság netovábbja. Na de az érdekes az, hogy ha
a szkizoid pszichológiáját nézzük, ahogy játszik, nem akart, tudattalan, másként tudatos,
gesztusaival, aljas támadásaival, ő maga leplezi le saját magát. Sajnos nem a hiszékenyek
szemében, azokra, sőt mély hatással van, mert szkizoid személyiségének van egy szuggesztív
ereje. Problémás ember létére, épp azokat vonzza, kik maguk is problémásak. A problémásak
számára a misztikázás inkább ártalmas, mint hasznos, mert amúgy is zavaros mélységeiket
korbácsolja fel. Így a mester és tanítványok együtt vergődnek saját misztikus csapdájukban.
Vak vezet világtalanokat, mondja a mondás.

More Related Content

What's hot

Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
Nagy Attila (Mihai)
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélye
kalandor
 
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okaiKozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Szilárd Kozma
 
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
Nagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Nagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Szilárd Kozma
 
What's hot (18)

Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
Székely nemzeti anarchizmus - Bin Laden megtérése és a katalóniai bikaviadal ...
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Apa és istengyilkoság
Apa  és istengyilkoságApa  és istengyilkoság
Apa és istengyilkoság
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélye
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 25 - 2021 dec 30
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 25 - 2021 dec 30Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 25 - 2021 dec 30
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 25 - 2021 dec 30
 
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okaiKozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okai
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 18 - 2021 dec 25
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 18 - 2021 dec 25Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 18 - 2021 dec 25
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 18 - 2021 dec 25
 
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29
 
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
Székely nemzeti anarchizmus - Lokodi Edit Emőke kampánya, az egzisztenciális ...
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
 
Nagy Attila Puli kontra Kozma Szilárd
Nagy Attila Puli kontra Kozma SzilárdNagy Attila Puli kontra Kozma Szilárd
Nagy Attila Puli kontra Kozma Szilárd
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
 
Similar to Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tanítóskodásának, szkizoid háttere

Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Nagy Attila (Mihai)
 
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
Nagy Attila (Mihai)
 
A jin - jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
A jin  -  jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.A jin  -  jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
A jin - jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
kalandor
 
Similar to Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tanítóskodásának, szkizoid háttere (20)

Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 18 - 2023 feb 23 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 18 - 2023 feb 23 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 feb 18 - 2023 feb 23 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 18 - 2023 feb 23 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
 
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookFeljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
 
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf

Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 10 - 2023 ian 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 10 - 2023 ian 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 10 - 2023 ian 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 10 - 2023 ian 14.pdf
 
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
Jegyzet – Kozma Szilárd asztrológus hazugsággal akart bejönni hozzánk, végül ...
 
A jin - jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
A jin  -  jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.A jin  -  jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
A jin - jang, feminin - maszkuklin, örökprobléma megoldása a Jen: Az androgün.
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuni 2 - 2022 iuni 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuni 2 - 2022 iuni 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuni 2 - 2022 iuni 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuni 2 - 2022 iuni 5.pdf
 
More from Nagy Attila (Mihai)

More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
 
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tanítóskodásának, szkizoid háttere

  • 1. Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus azt vágta a fejemhez, hogy nem ismerem az egyetemes törvényeket. Az egyetemes törvények, egyik alaptörvénye: ne hazudj. Szilárdka, amikor rágalmaz, nem tesz mást, mint hazudik. Szájba ver, saját udvarunkon, és aljas módon ő támad meg, hogy én lökdöstem meg az úton, a kapunk előtt. Amit ő követ el, azzal vádol meg. Tehát hazudik. Ezzel megsérti az egyetemes törvényeket, törvényt, hogy ne hazudj. Ez már több mint hazugság, közönséges aljasság. A misztikusoknak is megmaradt az árnyékuk, de nem voltak tudatosan aljasak. A misztika és a tudatos aljasság nem egyeztethető össze. Szilárdkának hangzatos című írása van: "Bevezetés a misztikába". Aki legalább az aljasság szintjét sem tudta meghaladni, az prédikál a beavatásról a misztikába. Feltevődik a kérdés, hogy mivel magyarázható ez a hatalmas morális szakadék a között, mit Szilárdka hirdet és primitív aljassága között. Ez a szakadék mögött belső meghasonlás rejlik. Ilyen jellegű meghasonlás ott van, ahol a személyiségnek magának szkizoid vonásai vannak, vagy ténylegesen szkizoid. Így maga a szkizoid belső alapállás vonzza a misztikus, szellemi dolgok irányába. Természetesen ez nem válik javára. A belső szakadékot még jobban elmélyíti. Ami oda vezet, hogy rendkívülien bölcsnek hiszi magát, de lelkét a közönséges aljasság indulatai mozgatják. Minél mélyebbre süllyed az aljasságban, annál magasabban hiszi magát a szellemiekben. Tudattalanul, aljassága, gőgjét táplálja. Egy beteges lélektani csapdában vergődik. Ez a lélektani csapda teszi szellemi tanítóskodását kényszeressé. Tehetsége fokozza gőgjét és kényszerességét. Személyiségének szkizoid jellegét, akkor árulja el igazán, tudattalanul, amikor személyét támadás, kritika éri. Reakciója nincsen arányban a támadás mértékével, messze meghaladja. Az őt ért támadás a lelkének a legmélyebb bugyraiból aktiválja a sátáni erőket. Aljassága ezért nem ismer határokat. Önuralmát egyszerűen elveszíti, indulatai egyszerűen kicsúsznak a kontrolja alól. És egy ilyen mesél a misztikába való „beavatásról” ki még a minimális önuralomra sem képes, mi nélkül nincsen misztika. Ő maga nem beavatott. Indulatai ezt sugallják. Vagyis vak vezet világtalanokat. Egy közönséges őrült tanít másokat. Ami abból látszik, hogy minden áron el akarja adni tanítását, erőlteti, mert kényszeres. Az ilyen, a nagy önámító, képzelgő, hogy milyen nagy mélységeket járt meg. Azzal henceg, mert a szkizoid, hencegő is, hogy a „keresztes szent jánosi mélységeket” járta meg, azzal henceg, hogy „Isten haragját” megtapasztalta. Aljas reakciói a félelméről árulkodik. Félelme pedig önön mélységeitől való félelme. A félelme az oka, hogy reakciójával túloz. Amit esetleg ő csak annyiban érzékel, mert arra vetül ki, hogy fél a jövedelme, ami csalásból származik, elveszítésétől. A szkizoid önön mélységeitől retteg leginkább, de épp ettől való félelmében állítja, hogy megtapasztalta, így menekül el mélységeiből származó félelme elől a hamis misztikus élmény önámításába. Az igazi misztikusok nem hencegtek a tapasztalataikkal. Tehát Szilárdka hencegése misztikus élményeivel, hogy egy szkizoid misztikázóról van szó, egy beteg emberről ki játsza a misztikust. Sajnos ezzel sokakat megtévesztve, mert aki hamis misztikus, az hamis misztikát is árul. A fantasztikus tehetsége, borotva éles, de hamis logikája, tehetségén, gondolkodásbeli képességén kívül abból származik, hogy állandó magyarázatokra kényszerül belső világával szemben is, mivel állandóan ki van téve azokkal szembe támadásoknak. Tanítóskodása, lényegében, mélységeivel szembbeni, állandó védekezésből fakad, ezért kényszeres, mert állandóan kényszerítve van belsője által. A szkizoid, saját illuzórikus világának a fogja. Ezzel magyarázható, hogy a házunk rossz állapotával, annak fényképeivel, miket ő készített, úgy gondolja, hogy meg lehet alázni engem az interneten. Igen ő a külső nyomorúságot belsőnek is tekinti. Ez zsidó gyökerű szemlélet, hogy a külső jólét, Isten szeretetének a jele, és aki nyomorúságban van, azt biztos Isten
  • 2. elhagyta, és ez annak a jele, így az közmegvetés tárgya volt. Ezt egy idő után maga a zsidóság vonta kétségbe, Jób könyvében találkozunk ezzel. De nem annyira, hogy korunkat ne határozná meg annak egy szekularizált változata. Természetesen ezzel, kisebb nagyobb mértékben találkozhatunk keleti vallásokban is, mert a vallásban egyetemes mintákkal találkozunk, helyi jelleggel. Ez a külső, belső jólét semmi misztikusat, semmi metafizikusat nem tartalmaz, ez inkább a korunk „OK” emberének sztereotip létmódja. Inkább én féltése, mint metafizikája, vagy misztikája. Aki meg akarja menteni életét, az elveszíti mondta Jézus. Ki akarja megmenteni?! Aki félti önön mélységeitől, hogy azok elnyelik. De félelmében elveszíti kapcsolatát önön mélységeivel, ami az életet jelenti. A szkizoid a tipikus esete annak az embernek kiről Jézus beszél, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti, mert ő retteg a legjobban önön mélységeitől. Szilárdka, korunk emberének sztereotip létmódjával azonosult csak, nem misztikus ő. Pusztán külső, sztereotip személyiségével védekezik önön mélységeinek támadásaival szemben. Ő is épp úgy korunk elidegenedett embere, mint más. A mélységtől fenyegetve lenni, nem más, mint a nemléttől rettegni. Az egészség, az anyagi biztonság, a nemlét elleni védekezés alapvető, de nagyon is átlagos formái. Az átlagon felüli formái, a Szilárdka művelte asztrológia, misztikázás, metafizikázás. Az alacsony szint kapcsolódhat a magashoz, mint Szilárdka esete bizonyítja. Amikor a nemlét elleni átlagos védekezés formáival támad, azt kéri számon, akkor arra utal, hogy ő ezekhez kötött. Az ezekhez való kötöttség, a nemléttől való rettegésére utal, mi személyisége szkizoid jellegéből automatikusan következik. Amikor ezeket kéri számon, ezek hiányával támad, hogy rossz a házunk, öregebbet mutatok, mint ő, holott kilenc évvel fiatalabb vagyok, hogy rosszak a fogaim, hogy egészségtelent mutatok, kopasz vagyok, akkor én tök nyugodt maradok, mert tudom, ezek az ő félelmeit takarják. Az is bizonyítja, hogy a saját ontológiai félelmei vannak anyagias támadásai mögött, hogy nem rám vonatkoztatja, hanem magára is, azzal vádol, hogy én őt anyagilag tönkre akarom tenni. Ez a kettős vonatkozás, arra utal, hogy ez csak az ő problémája, nem az enyém, mert magára is vonatkoztatja. Ezek a támadások mögött, az ő ontológiai félelmei vannak, saját mélységeitől, a szkizoid személyiségéből származóan. Mivel támadásai saját belső, nem tudatos félelmein alapszanak, megalapozottan mondhatom, hogy saját nézetei, tettei csapdájában vergődik, amikor negatív állapotainkkal próbál lejáratni. Szegénykém nem, hogy bölcs lenne, hanem annyira buta, hogy nem látja be, hogy egy ilyen vergődés, eszelős futkározás egy filmező géppel az utcánkban, a házunk előtt, egy hiéna agresszivitásával, hogy majd aztán elpusztítja ellenfelét a nyilvánosság előtt, különösebb kárt nem okozhat nekem. Inkább önmaga kínál lehetőséget, hogy közelről tanulmányozzak egy beteg embert, ki másokat szeretnek megváltani, önmaga helyett. Nagyon nagyhatásúnak találja velem kapcsolatban az olyan címeket, tartalmakat, amelyben szerepel az önleleplezés szó. Ezzel azt a benyomást akarja tenni, hogy nem ő vádol, hanem én vádlom saját magamat. Ez már a hamisság, aljasság netovábbja. Na de az érdekes az, hogy ha a szkizoid pszichológiáját nézzük, ahogy játszik, nem akart, tudattalan, másként tudatos, gesztusaival, aljas támadásaival, ő maga leplezi le saját magát. Sajnos nem a hiszékenyek szemében, azokra, sőt mély hatással van, mert szkizoid személyiségének van egy szuggesztív ereje. Problémás ember létére, épp azokat vonzza, kik maguk is problémásak. A problémásak számára a misztikázás inkább ártalmas, mint hasznos, mert amúgy is zavaros mélységeiket korbácsolja fel. Így a mester és tanítványok együtt vergődnek saját misztikus csapdájukban. Vak vezet világtalanokat, mondja a mondás.