1. Nemzeti létünk alapja, lelkünk képei, melyeknek létük önmagukban van, nem valami
megmaradási akarat tartja fenn, - akarni, szellemi, lelki szempontból a nemzeti megmaradást,
nonszensz.
A nemzeti lét nem szabad akart legyen, hanem közvetlenül adott, - a megmaradási beszédek elég
görcsösek, akarnokok.
A nemzetért szűzmáriázó magyarok és székelyek, a mulandóság bölcsessége szempontjából, ez
minden bölcsesség kezdete, elég nevetséges figurák, a végtelen időben és térben, nem fontos
esemény sem a székelység, sem a magyarság léte. Az igazi nemzeti létet, csak a mulandóságon
elmélkedve lehet megélni, mert a lélek képei, ekkor jutnak szóhoz a legkönnyebben, ami a
nemzeti identitás alapjai.
Én azt mondom, hogy éld meg emberi mivoltod teljességét, látható és láthatatlan mivoltában, és
akkor ezzel egyben megélted magyarságodat is, lelked képeiben, - és akkor nem kell bősz nemzeti
megmaradási prédikációkat tartani, és másokat sem kell gyűlölni, saját nemzeti
mulasztásainkért, hibáinkért.
A görcsös nemzeti megmaradási törekvés, az akarnok, azt hiszem Jézus mondásában érhető
szellemileg tetten, márpedig abban, hogy aki meg akarja menteni életét az elveszíti... A nemzeti
megmaradási törekvések hibája, a nacionalizmusok hibája, hogy nemzeti én-féltések, aki pedig
meg akarja menteni a nemzet életét, az elveszíti, - ez a Jézusi mondás a nemzetre is érvényes. A
nacionalista én-féltések, a nemzetet, az igazi belső szellemi élettől fosztja meg, az igazi szellemi,
lelki identitástól. Amikor az életet féltik akkor a külső ént féltik, és közben elveszítik a belső, az
igazi életet. A nacionalisták, a nemzet, külső, pusztán csak kulturális énjét féltve, elveszítik a
nemzet belső, szellemi énjét, a nemzet belső, igazi szellemi életét.
A székely autonómiáról csak annyit, hogy egy közösség akkor autonóm, ha megmaradásához,
minél kevesebb külső eszközt igényel, - a székely autonómia törekvés ennek az ellentéte. A
zsidóknak, a romai uralom idején, elégséges volt, a megmaradáshoz, a Tóráról beszélni, ezt írták
elő rabbijaik. Igazi minimális eszköz volt, és szellemi, tanulhatnánk tőlük, erre biztatott Kodály is,
de erre vagyunk a legkevésbé képesek. De a zsidók erre voltak képesek, az önreformra, a
sorskorrekcióra, mert a tanulás reform is. Vagyis a zsidó az önsors alakítás, a sorskorrekció
népe volt, és az, ami tanulásnak nevezünk a történelemből. A magyar az önsorsrontásé, miből
máig nem tanult, de a történelemből sem tudott tanulni, meg a sorsát sem tudta korrigálni.
Nagy Attila (Puli)