Kedves Péter, nem nagyon szoktalak olvasni, mert a ti problémáitok nem a mienk, székelyek-é, és
tudod úgy érzem, hogy a ny...
félt, egy hamis nemzeti ideált félt, és mi magyarok azt hiszem, hogy egy több évszázados hamis
nemzeti ideált féltünk, és ...
magyar történelem szemléletnek tartasz. Egy pár évvel ez előtt, az RMDSZ, szavazatszerzés
céljából, a választási kampányba...
Az autonómia esetében kevesen, vagy senki nem teszi fel a kérdést, nem szembesül azzal a
problémával, hogy a székelység, a...
Upcoming SlideShare
Loading in …5
×

Székely autonómia - Gondolatok Kóczián Péter szlovákokról szóló cikke nyomán

446 views

Published on

0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
446
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
1
Actions
Shares
0
Downloads
2
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Székely autonómia - Gondolatok Kóczián Péter szlovákokról szóló cikke nyomán

  1. 1. Kedves Péter, nem nagyon szoktalak olvasni, mert a ti problémáitok nem a mienk, székelyek-é, és tudod úgy érzem, hogy a nyelven kívül, a mostani magyarországi magyarsághoz nem sok közünk van, ezért is tartom fontosnak, hogy mi székelyek, ahogy volt a történelmi Erdélyben, önálló nemzetként határozzuk meg magunkat, - az osztrákokhoz hasonlóan a németek vonatkozásában. Ebből kifolyólag, valószínű törölni is fogom itteni blogjaimat, mert légüres térben vagyok, és nem csak azért, mert írásaim színvonala messze alatta marad a tieteknek, - igaz a Székelyföldön a kommunizmusban magyar írás elsajátítási lehetőségei nem voltak azonosak a magyarországival. A mostani írásod azért keltette fel az érdeklődésem, mert olyan problémát penget, mely itt nálunk Erdélyben is ugyan az. És sok mindenben egyet értek. (http://koczianpeter.nolblog.hu/archives/2009/08/28/Kik_azok_a_szlovakok_es_mi_kozunk_hozz ajuk/ Itt Romániában is érződik, a kommunizmus erőltetett nemzet államisága nivelláló hatása ellenére, hogy a román kultúra sem az az egységes román nemzeti kultúra, ahogy szeretik bemutatni. Ha végigjárod Romániát, csak puszta külső szemlélőként látod, csak az építkezés puszta formai különbözőségéből, hogy különböző kultúrhatások összetevőjéből alakult ki, amit román kultúrának nevezünk. Délen bizánci, török hatás, Moldvában keleti, orosz, lengyel, Erdélyben nyugatias, magyar, osztrák is érvényesül, de nem annyira, mint az előbbiek esetében. Azt hiszem, hogy egy nemzet kulturális identitását nem annyira nemzeti mivolta adja, mint a nagyobb kultúrkörhöz való tartozása. Azt szoktam mondani, hogy a nemzeti alapja épp az egyetemes és nem a nemzeti, amit a nacionalizmus tagad. Aki nem hiszi, az nézze meg a székely kaput, hogy mennyire egyetemes szimbólum, maga a kapu, és annak szimbólumai. Kár, hogy ezeknek a szimbólumoknak a jelentése feledésbe ment. De miért? Mert már nem a lélek nyelve ezen képek, nem a lélek élő képei. És azt hiszem, hogy az lenne a fontos, hogy ezen képek a lélek élő képei legyenek, ez lenne a nemzeti identitás alapja, és nem ezen képek, görcsösen nacionalista tisztelete, a merev ragaszkodás a halott képekhez. Említettél egy komoly problémát, hogy nem ismerjük a Monarchia volt népeit. A már általam többször emlegetett Valeriu Braniste, a XIX. századi erdélyi román nemzetiségi mozgalom egyik vezéregyénisége, civilben magyar tanár volt, Pesten végezte az egyetemet, az erdélyi román lap a Tribuna újságírója volt, neves publicista. Arany temetésén mondott beszédet. Jókairól azt írta, hogy történelmi regényei teremtették újjá a magyar nemzeti öntudatot. Itt érdekességként említem meg, - amivel be is vezetem, Braniste magyarokról szóló megállapítását - hogy a Marosi Rádió Jókairól szóló megemlékező műsorában a szerző említette Branist megállapítását, de anélkül, hogy Branistet, a forrást megnevezte volna. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a megállapítás Branistetól volt véve, mert a szöveg nagyon egyezett a Braniste szövegével, - mert ugye magyar részről is létezhet ilyen megállapítás, Jókaira vonatkozólag. Tehát nekem ebből az jött le, amit ismerek is, hogy így működik nálunk, hogy a román hivatkozással nem szerzel dicsőséget, magyarként Erdélyben. Ez nagyon jó szemléltetője annak, amit Braniste ír rólunk magyarokról, igaz a sorok között, de eléggé egyértelműen illik ránk: azt írja, hogy a magyarok félnek a környező népekkel való kulturális kapcsolattól, mivel féltik identitásukat. Ezen a Branistei kijelentésen többször elgondolkodtam, mert úgy éreztem, hogy valami nagyon mély magyar sebre tapintott rá. A magyar primitív nacionalizmus, azt állítja, hogy a szlovákok, szerbek, románok nacionalizmusa mögött nemzeti identitászavar van. Hát azt hiszem, hogy ez a nemzeti, kulturális én féltés, amire Braniste rátapintott, ami nagyon igaz, épp a magyarnál takar egy nemzeti identitászavart. Nálunk nagyon gyenge a környező népek kultúrája iránti nyitottság, főleg az itteni kisebbségi léthelyzetben. Ez a nyitottság hiánya szerintem egy magyar nemzeti identitászavarra utal, mert aki fél a másságtól, az azzal való kommunikációtól, az egy hamis ént
  2. 2. félt, egy hamis nemzeti ideált félt, és mi magyarok azt hiszem, hogy egy több évszázados hamis nemzeti ideált féltünk, és attól félünk, hogy ha szembesülünk más, körülöttünk élő népek kultúrájával, szertefoszlik hamis nemzeti énünk. Itt a Székelyföldön nem válik dicsőségemre, hogy román filozófusokért jobban lelkesedem, mint például Hamvasért. Pedig nemzeti tragédiáinknak egyik gyökere, hogy nem vettük figyelembe, nem ismertük a magyarsággal együtt élő népek lelkét, gondolkodását, nemzeti létünk egy légüres térben mozgott. Orbán azért balfácánkodik itt Tusnádon, mert itt egy általa generált légüres térben mozog. Németh László, Pomogáts Béla, nagyon megalapozottan figyelmeztetnek, hogy a környező népek szellemének, lelkének, gondolkodásának ismerete nélkül nem képviselhetjük érdekeinket. De megint visszatérek arra, amit a magyar primitív nacionalizmus mond, hogy a környező népek az identitászavarosak. Említed, hogy a szlovákoknak még nehezebb volt a történelmük. Azt hiszem, hogy egy nemzet történelmének tragikusságát nem a nemzetet ért negatív események mennyisége határozza meg, vagy az elnyomatás idejének hosszúsága, hanem, ahogy viszonyul a nemzet az őt ért csapásokhoz, mennyire tudja feldolgozni. Nem a csapás a gond, hanem az, ahogy a nemzet nem tudja, vagy tudja kezelni a helyzetet. Az igazi csapás az, amikor a nemzet nem tudja kezelni a helyzetet, viszonyulása meddő az adott csapáshoz. Ilyen szempontból a legjobb pozitív példa a zsidóság, akik vallásos tanként dolgozták fel történelmüket, lelkileg feldolgozták, és nem álltak a csapásokkal szemben, mint valami értelmetlen, megmagyarázhatatlan eseményekkel szemben. Nagyon fontos az események lelki feldolgozottsága, hogy a nép átvészelje az őt ért csapásokat. Hát ilyen szempontból a zsidóság egyedülálló. Ilyenre csak erős identitású, erős szellemi identitású nemzetek képesek. Ha ilyen szempontból összehasonlítjuk a környező népekkel történelmünket, a mi történelmünk tragikussága abban van, azért tragikusabb a mi történelmünk a környező népekénél, mert a mi hozzáállásunk, tragédiáinkhoz, nagyon két balkezes volt. A környező népek, elnyomatásukat jobban kezelték, mint mi magyarok. Ebből, hogy jobban kezelték történelmi nehéz helyzeteiket a környező népek, azt a következtetést vonom le, hogy a magyar primitív nacionalizmus téved, a környező népek identitása erősebb, mint a miénk, mert jobban kezelték történelmi tragédiáikat. A magyar tragédia abban van, ahogy viszonyult a magyar történelmének mélypontjaihoz. Ha az erős identitású nemzet jobban megoldja nemzetének gondjait , úgy következik, hogy a kétbalkezes viszonyulás a történelmi nehéz helyzetekhez, a nem kezelése az adott helyzetnek nemzeti identitás gyengeségre zavarra utal. A magyarság tragédiája, nem a külső eseményekben van, hanem abban a nemzeti identitászavarban, melynek következménye volt, hogy tragédiái előtt tehetetlenül állt. A környező népek erősebb nemzeti identitására utal az a tény is, hogy nemzeti identitásuk megőrzéséhez kevesebb eszközre volt szükségük, mint a magyarnak. Szerintem egy nemzet autonómiája nem abban van, hogy autonóm intézményekkel rendelkezik, területi autonómiával például és annak intézményeivel, hanem akkor autonóm egy közösség, ha megmaradása, élete, kevés eszközt igényel. Itt sok most a duma az autonómiáról, de az autonómiája egy közösségnek épp abban van, hogy kevés eszközzel, a körülmények ellenére képes megőrizni önmagát, - hát a környező népek nemzetiségei a Monarchiában, épp erre adnak jó példát. Minél erősebb egy közösség identitása annál kevesebb eszköz kell annak életéhez, megmaradásához. Minél gyengébb egy közösség identitása, annál több eszköz kell megmaradásához, sajnos nekünk kisebbségi magyaroknak több kell megmaradásunkhoz, mint a Monarchia kisebbségeinek, tehát meglehet, hogy gyengébbek vagyunk identitásban, mint a Monarchia kisebbségei voltak. Abban nagyon igazad van, hogy a magyar történelem szemlélet nagyon egoista. Erre adok egy példát igaz nem történelmi, de mégis az a magyar mentalitás testesül meg benne, amit Te egoista
  3. 3. magyar történelem szemléletnek tartasz. Egy pár évvel ez előtt, az RMDSZ, szavazatszerzés céljából, a választási kampányban, itt Kökösnél a Székelyföld bejáratánál egy Székelyföld bejáratot jelző táblát tett ki. A táblán egy székely házaspár volt, egy székelykapuban. Ez a tábla azt sugallta, hogy a Székelyföldön csak székelyek vannak, románok nincsenek. Mi székelyek sérelmezzük, hogy a Román Alkotmány nemzetállami meghatározást ad Romániának, nem tekinti nemzet alkotónak a magyarokat is, hát a Székelyföld határ tábla, amely csak székelyeket tüntet fel, nem épp olyan, mint a román alkotmány melyet sérelmezünk?! Hát azt hiszem, hogy ez az eset is a magyar egoizmust példázza. A magyar történelmi egoizmus az oka a környező népekkel való kommunikáció hiányának. Az egoizmus, felfuvalkodottság, amivel lebecsülte a környező népeket, kulturálisan és minden szempontból a magyar, szerintem nemzeti identitászavart takar, - mert ugye ha individuálisan nézzük, az egyén életében nézzük az egoizmust, belső zavarokat takar. A magyar tragédiáinak oka, lelkének belső zavarai. A lelkileg zavart egyén elég szánalmas képet nyújt, tragikus, mint élet. A magyar a Kárpát-medence, tragikus, szánalmas embere. Emil Cioran román filozófus, Fejtő Ferenccel készült beszélgetésében azt sérelmezte, hogy a románokat a magyarok mindig is lenézték Erdélyben, csak egy műveletlen pásztor népnek tekintették, - és érdekes nem rótt fel Cioran különösebb jogsértéseket a magyarok számlájára. Na ennek itta meg a levét a magyar, ennek a gőgnek, amivel nem vette tudomásul a románokat Erdélyben. Mert a románok, ugye azok a műveletlen csobánok, eredményesen működtettek bankot, az Albinat, Belényesen, föld felvásárlások céljából a magyaroktól. Széchenyi hitel-elveit jobban kamatoztatták nemzeti érdekeik szempontjából, mint a magyarok. Erre most sem vagyunk képesek Erdélyben, csak autonómia egyeztető tanácskozásokra. De az a lényeg, hogy a szélsőjobb szerint felsőbb rendű nép vagyunk mindenkinél, legfőképpen a románoknál. A románok Erdélyben nem voltak elismerve államalkotó népként, tehát ne csodálkozzunk, hogy Trianon után nem öleltek a keblükre, mint államalkotó népet. Ne csodálkozzunk, hogy gőgünket megbosszulták, mert a győztesek nem szoktak kegyesek lenni. Ne feledjük, hogy néhai történelmi gőgünknek, egozmusunknak, isszuk a levét, vagyis iszák, akik most kisebbségi sorsban élő magyarok. Bíró Béla székelyföldi politológus, nagyon helyesen a kelet-európai intoleráns nacionalizmus kezdetét Kossuthék magatartásában látja. A nemzetiségek, ameddig kértek tőlünk magyaroktól nem álltunk szóba velük, amikor erőszakkal vettek tőlünk, akkor szóba álltunk volna, de akkor már ők nem álltak szóba velük. Be kell látnunk, hogy súlyos történelmi tévedéseink voltak, miknek most isszuk a levét. Egy történelmi megbékéléshez, nekünk magyaroknak be kellene látnunk történelmi tévedéseinket, - mert aki nem látja be tévedéseit frusztrált marad, aki meg frusztrált, annak nincsen egészséges identitása - és akár történelmi bocsánat kéréshez kellene folyamodnunk a környező népekkel szemben elkövetett történelmi bűnökért. Mi egy többszörösen frusztrált nép vagyunk és ameddig nem teszünk rendet önön lelkünkben, addig nem lesz egy normális viszonyunk a környező népekkel. Ameddig frusztráltak vagyunk, addig a frusztrált nemzeti énünket fogjuk félteni a környező népekkel való kulturális érintkezéstől. Ameddig frusztráltak vagyunk addig nincsen igazi, erős nemzeti identitásunk. Ameddig nincsen erős nemzeti identitásunk, nem tudjuk kezelni nemzeti tragédiáinkat, mert még a történelmünket, tragédiáinkat, nem dolgoztuk fel lelkileg, szellemileg. Mint székely az eddigieket vonatkozásba hozom a székely autonómiázással, szándékosan írtam autonómiázást és nem autonómia törekvést, mert csak autonómázás van és nem igazi nagy horderejű autonómia törekvés.
  4. 4. Az autonómia esetében kevesen, vagy senki nem teszi fel a kérdést, nem szembesül azzal a problémával, hogy a székelység, a vezetőivel együtt képes-e az autonómiára, képes-e egy igazi autonómia törekvésre. Egy nemzeti közösség autonómiájának alapjai szellemiek, lelkiek, ezektől függ, hogy a közösség tudja-e használni és hogyan autonóm nemzeti intézményeit, mert az intézmények léte még nem autonómia, azokkal élni tudni kell, azok még nem védenek meg önmagukba, és, hogy az intézmények védők legyenek, nemzetet védők, annak alapja bennünk van, lelkünk szellemi állapotában van a garancia, hogy hogy használjuk intézményeinket. Egy lelkében frusztrált nép, lelkileg fel nem dolgozott történelemmel, nem fogja tudni saját hasznára fordítani autonóm intézményeit. Lelkileg frusztrált nép, nem képes az autonómiára és itt van a fő baj, amit sokan nem látnak. Hogy igazam van bizonyítja, hogy nem élünk most sem maximálisan az úgy nevezett demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. Gondoltunk-e arra, hogy a Székelyföldön, mivel az autonómia törekvés inkább szétzilál, mint egyesít, e mögött egy nemzeti frusztráció van, - és ez képtelenséget takar, szellemi, lelki képtelenséget az autonómiára. Hát ha most nem tudunk élni azokkal a lehetőségekkel, amikkel harcolhatunk az autonómiáért, akkor az esetleges autonómiával sem fogunk tudni élni, mint lehetőséggel. A magyarságnak, a székelységnek a szellemi, lelki létállapotával vannak nagy problémák, ezért zavaros külső életének megszervezése. És nem elég a külsőt intellektuálisan megszervezni, a nemzet élete nem csak jó szervezés kérdése, hanem legelőször is a lélek állapotának kérdése, azon múlik a külső szervezés. A Székelyföld autonómiáját most politikusok dolgozzák ki, de megfeledkeznek arról, hogy az a lélek, a szellem megfelelő állapota nélkül nem fog működni. A magyarság esetében az a gond, hogy sem a nemzetiek, sem az európai intellektusúak, nem számolnak a magyarság lelkében lévő problémákról, a nemzetet mindannyian, csak intellektuálisan, csak külső valóságában, látható valóságában ragadják meg, csak, mint külső eseményt, és képtelenek megragadni belső szellemi, lelki valóságában. Egy dolgot ne feledjünk: egy ember autonómiája, épp abban nyilvánul meg, hogy képes belső szellemi világával kapcsolatbab lépni, hogy képes szembesülni lelkének tartalmaival és képes azokat feldolgozni, - ezt a fajta autonómiát nem látom a Székelyföldön, pedig ez minden közösség autonómiájának az alapja az ember autonómiájának a foka és nem az intézmény, mert az intézmény ennek az autonóm embernek az eszköze. Nagy Attila Puli

×