1. Sokan nem is gondolják, hogy a fasizmus, a fasiszta veszéllyel való riogatás, mennyire egy
talajon áll a nagy ellentétével, az európaiskodással, az európai értékek vallásával. A közös
talaj az emberi infantilizmus. A belső szellemi, lelki éretlenség. Az egyoldalú racionalizmusa
az európaiskodásnak épp úgy belső éretlenségre utal, infantilizmusra, mint a szélsőség
robbanékony érzelmi töltete. Abban különböznek, hogy az egyik agresszíven infantilis, a
másik szelíden, elfojtottan agresszíven. Logikusnak tűnő, ez által kényszerítő érvelésbe
csomagolja, gondolatokba fojtott agresszivitását, mint valami szellemien magasrendűt,
európait. Gyakorlatilag mindkettő birtokolni akar, a gyerek szintjén. Az infantilis
tárgyszeretet érzelmi szintjén. Ide tartoznak az eszmék is, a tudomány, a birtoklás tárgyai
közé, mert a puszta gondolat, ontológiai talaj nélkül, épp olyan anyagi. Ezt még keleten
tudják. Egyre inkább ők is csak tanításként.
A birtoklás agresszív, mert megragadni akar, fogva tartani ez által, valami zártban, amikor
mindennek az igazi léte a végtelen szabadság megnyilvánulásában van. A szellemi éretlenség,
belül megmaradni az éretlen gyermek szintjén, infantilisnak. A tudat alatt ez a tehetetlenség
érzetével jár. Ez börtön. A börtön kényszerít. A kényszer ellenreakciót vált ki, vagyis
agresszivitást. Először is önmaga ellen, másokban is önmaga ellen. Éretté lenni azt jelenti,
kijutni abból, ami zárt, abba, ami nyitott, a végtelenbe. Végül is mindkettő ki van téve a
tudattalan támadásainak, mert aki támadva érzi magát, az maga is támad, annál inkább,
hogy tudattalan a támadás. Az egyik egyoldalú racionalizmusa miatt van kitéve a tudattalan
támadásainak, mert ezzel hátat fordít tudattalanjának. A másik meg tudattalanul él a képek
bűvöletében, azért van kitéve a tudattalan támadásainak, mivel azok fogja. Mindkettő
valaminek a fogja, mi nincsen harmóniában tudattalanjával.
Nálunk sokszor hallani, hogy szembe állítják az RMDSZ szakértőiségét, a többi magyar pár, a
Tőkés párt és a Jenő párt, hozzá nem értő, érzelmi politizálásával. Mintha valami felsőrendű,
alacsonyrendű ellentétéről lenne szó, mint a demokrácia és a szélsőségek esetében. Holott csak
az infantilizmus két különböző megnyilvánulásáról van szó. Elvárásuk a magyarsággal
szemben az infantilizmus, mert ez teszi képlékennyé az embert, manipulálhatóvá. Ezt teszik
az identitás megőrzése jelszava ürügyén. Holott az identitás az individuálódott, érett,
személyiségben valósul meg.
A politikai pszichológia ismeri az apa gyermek viszonyt, mint a párt, vagy a hatalom és a
választók közti viszony sémáját. Ennek alapja a szakértőiség, a szakértő, mint korunk egyedül
legitim szekularizált papja. Ma a politika alapja a szakértő. A szakértő, az ki mindent tud az
adott kérdésben. Az adott kérdésben, mindenre kész válasza van. A kész válaszok a
személytelenség maximuma. A személytelenség a személy éretlenségében áll. Vagyis a szakértő
az infantilis ember, ki épp azt az infantilizmust várja el a hozzáfordulótól, minek az alapján ő
áll. Mondanom sem kell, hogy a szakértő az értelmi egyoldalúság által infantilizált ember.
A szakértői világ egyre inkább infantilizál, mert gyakorlatilag csak formális elvárásai vannak.
Annak ellenére, hogy például a pszichológia területén, és az abból kifolyó dolgokban, látszólag
ennek az ellenkezőjét teszi. A szakértő, racionalizmusából kifolyólag képtelen egyebet elvárni,
mint vak követést, még akkor is, ha például a gondolati, cselekvési önállóságot hirdeti. Az
ember, amit hirdet attól él a legtávolabb, ezt már Lao-cse tudta. Kreativitásról beszél a
nyugati ember, holott kultúrájának az alapja a szolgai, formális utánzás, így is tanít, nevel. A
szakértő az utánzás szekularizált papja.
Főleg a politika szintjén, amit a pártemberek mondanak, azzal azonosulni kell, gondolkodás
nélkül. A szakértő, csak a gondolkodás látszatát várja, mert annál fontosabb az előre
meghatározott, kényszerítő sémán belül maradni, sőt gyakorlatilag a sémával teljes
azonosulás a lényeg, ez a szakértőiség célja. A politikában ezt a jelszavak valósítják meg, mik
kizárják, teljesen leszerelik az intuitív, belülről jövő gondolatot. A sémában nincsen helye.
Mert a séma zárt, az intuitív gondolat, épp a zártból akar kilépni.
A kisebbségi létet a kisebbségi politizálás, egy zárt sémává redukálja, amin belül szabad csak

2. gondolkodni. Jelszavakban, mi kizárja az intuitív gondolkodást, mi ki szeretne lepni abból,
ami zárt, hogy kívülről is lássa, hogy kívülről is intuitív ítélete legyen róla. A kint végtelenje
Logoszának intuitív erejével ragadva meg azt, mi belül van. A formális azonosulás
követelménye ennek a kilépési szándéknak vet akadályt. A kisebbségi lét kötelez a bent létre
és az azonosulásra, vagyis az infantilizmusra. Lényegében a politika célja nem más, mint
infantilizálni a tömegeket, a hatalom egyre könnyebb elérése és megtartása érdekében. Ez a fő
céljuk a romániai magyar pártoknak is, ebben nem különböznek. Ennek szimbóluma a
Székelyföld autonómiája. Az autonómia nem más, mint egy infantilizmuson alapuló biztonság
eszme. Mint a demokrácia, meg a tudomány maga.
Ezt a bent létet követeli meg, minden romániai magyar párt. A fejletlen személyiség bent
marad önmagában, mint egy börtönben. Ennek igazolására börtön legendákat talál ki. Mint a
kisebbségi lét, a börtön, a rezervátum, mitikus önigazolásait. A börtönön, a rezervátumon
belül lenni csak az igazán az érték. Így lettek irodalmi értékké, Nyírő, Wass Albert.
A bent lét infantilizmusát várja el az összes romániai magyar párt. A teljes, pusztán csak
formális azonosulást az anyaméh burkával, vagyis a teljes infantilizálódást. Ennek eszköze a
média! Csak hallgatni kell a politikusokra, arra, amit mondanak, gondolkodás nélkül
azonosulni, és épp úgy cselekedni, szót fogadni, helyes kisgyerekként. Kritika nélkül,
gondolkodás nélkül azonosulni, mindazzal, mit mondanak - pusztán formálisan, mert a puszta
forma nem követel többet - mert ők szakértők, tudják, mit beszélnek. Ez az udemrés elvárás,
amit nagyon kavarnak az érzelmi nacionalista jelszavak, leginkább Tamás Sándor és Antal
Árpád esetében. A szellemi lustaság elégszik meg, a formális azonosulás kényelmével.
Amúgy az infantilizáló magatartás jellemzi a többi magyar pártot is Romániában. Annyi
különbséggel, hogy a Jenő, meg a Tőkés pártnál, inkább a primitívebb változatát találjuk az
infantilizmusnak, az érzelmi alapú nacionalizmust, mi csak külsőleg alacsonyabb rendű az
udemeré racionálisabb infantilizmusánál, mert a személyi éretlenségben, vagyis ott belül, az
infantilzmusban nem különböznek. Ez utóbbiak is a zárt kisebbségi léten belüli, feltétlen
engedelmességet várják el, mi kizárja az intuitív reflexiót, így infantilizál. A romániai magyar
pártok csak formálisan különböznek az infantilizmusokban, és infantilizáló hatalmukban,
szerepükben, céljuk a magyarság infantilizálása. Infantilizmusban tartani, hatalmi érdekből,
nem más, mint szellemi, lelki identitás rombolás
A világon általános jelenség az infantilizálódás, az ember egyre éretlenebb, ezért jelentek meg
a modern világ papjai a szakértők. Az üzleti szakértő, a politikai szakértő, az asztrológus.
Akikre csak hallgatni kell, mint a gyermeknek kell hallgatnia szüleire. Az infantilizáló
magatartás várja el a teljes engedelmességet – ezen alapszik minden diktatúra. Mert ő is, mint
a személyiség látszata, épp így született, pusztán engedelmeskedett, azonosult. Ezért divatok a
keleti mesterek. Ez nem szellemi, lelki igény, ha az, akkor torz, hanem szellemi, lelki
infantilizmus. Az ember, egyre inkább rá van utalva, hogy mások vezessék, olyanok, kik a
beavatottság látszatával bírnak, mint a szakértő, kutató.
A divatos racionális infantilizmus, mi tudományos tekintélyként jelentkezik, nem tudja
elfojtani az érzelmeket, épp azért, mert éretlen. Ezért természetes, hogy megjelentek az
érzelmi alapon politizáló, kicsi Tőkések, meg a kicsi Jenőkék. A modern, posztmodern kor,
még a középkorinál is kevésbé vitatható gondolatok kora, mert a „szellemi, lelki tekintélyt,
egy olyan erős manipuláció erősíti, még mit a középkor nem ismert, ezért nem alkalmazott. Az
infantilizmus illuzórikus. A vitathatatlanságnak az infantilizmus illuzórikussága adja az
alapot. Az infantilis, éretlenségéből kifolyólag, egzisztenciálisan bizonytalan, és szüksége van
stabil eszmékre - az eszmei stabilitás eszméje, az infantilizmus illuzórikusságából származik,
illúziója, hogy a külső eszme szilárd kapaszkodót nyújthat a belső bizonytalansággal szemben
- amikhez menekül a belső bizonytalanság elől. A vitathatatlanság infantilizál, mert maga is
infantilis. Végül is, a szellemileg, lelkileg érett személy a rációt és az érzelmeket képes
egyesíteni, mert ontológiai síkon, annak szabadságában, a Logoszt és a Lelket egynek éli meg.