1. Az ember alapvető problémája belső szellemi fejlődése, mi egy életen keresztül tart, míg öreg
korára eléri szellemi teljességét. Az első ötven év csak előkészület a teljesség eléréséhez. Az
elért teljesség révén kapcsolódunk vissza ontológiai gyökereinkhez. Ebből a szempontból, ha
korunkat nézzük, akkor az infantilizmus jellemzi az embert. A tudományosságot is beleértve,
mert a tudomány, már csak a tárgyak, szellemi tárgyak összessége, mihez infantilisan
viszonyul a tudomány embere, mint gyerek játékaihoz. Annak ellenére, hogy a tudomány
számít ma a legkomolyabbnak. De nem szabad elfeledni, hogy a belső szellemi fejlődés
szempontjából a tudomány embere sem fejlettebb, mint egy utcaseprő. Lehet, hogy az
utcaseprő még fejlettebb a tudósnál. Korunk embere belső szellemi alacsony szintje alól a
tudós sem kivétel, sőt lehet, hogy ő áll a legalacsonyabb szinten és a politikus, az üzletember,
vagyis, azok, akik dominálják a kort. Ha egy kor, szellemileg alulfejlett, akkor a
legalulfejlettebbek, kik meghatározzák a kort, tudósok, papok, politikusok, üzletemberek.
Jézus korát a farizeusok dominálták. Nagyon képzett tudósok voltak. Jézus azt mondta, hogy
a kisdedek megelőzik Isten országában az okosakat. A tudás tagadja a nem tudás bölcsességét,
mi sokkal mélyebb a tudásnál. Egy ortodox teológiai álláspont azt mondja, hogy nyugat ott
tévedett, amikor megtagadta az igazság apofatizmusát és csak a megismerhetőre helyezkedett.
Korunk emberének infantilizmusa, nem csak tárgyi viszonyulásaiban infantilis, hanem a
politikában is. A vezetők és vezetettek egyaránt. A hatalom gyakorlása is állhat infantilisan
domináló alapokon. Politikai pszichológiai nézet állítja, hogy a párt és a választók szerepeket
játszanak. A pártok szerepeket osztanak ki a tömegnek az által, hogy ők is szerepeket
játszanak. Ilyen lehet az egyik nézet szerint az apa – gyerek viszony. Természetesen ez más
szerepekkel kombinálódhat, mire itt nem térek ki, mert nincsen jelentősége. Ez maga nem is
volna gond, ha politikusaink nem lennének maguk is infantilisak, vagyis éretlen apák.
Hatalmi szomjuk gyerekes hatalmi ösztönökből táplálkoznak. Így nyugodtan mondhatjuk,
hogy a politika gyerekek játéka. A ravasz gyerekek uszítják a bunkókat.
A székely búcsújáró nép. Mivel Csíksomlyó egy évben egyszer van és néha már rutin, kitalál
alkalmi kevésbé rutinos politikai búcsúkat. Autonómiásat, mint volt a ditrói nagy
tömeggyűlés. Vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügyes. A csíksomlyói búcsúból, ahogy a Duna Tv.
közvetíti, főleg ha esik az eső, csepeg a szentelt víz, hogy ugye micsoda nagy szakrális
tömegtett az, ami történik. Nekem erről nem a szakrális élmény jut eszembe, hanem az
anyaméh biztonsága. A tömeg az anyaméh biztonságát nyújtja, amiben a tömeg, az
infantilisan biztonságra vágyó, a szellemileg alulfejlett ember megnyugvást talál.
A kommunizmusban a kisebbségi jogharc kockázattal járt. Ennek ellenére azért jól fogna a
kor mítosztalanitása, hőseink mítosztalanítása. Abból a szempontból, hogy törekvéseik
mennyiben álltak a belső szellemi érettség talaján, vagy mennyire táplálta az infantilizmus
kivagyisága. A lázadó, vagyis a hős archetípusa, egy szellemi fejlődés útját jelenti.
A kommunizmus bukása után jog lett a lázadás. Ami nem volt szabad a kommunizmusban a
tömeg összegyűlhet. Erről a kommunizmusbéli, még az eleji, majálisok, „flekkenyezések”
jönnek be, amit róla szüleim meséltek. A politikai, alkalmi búcsújárások valami ilyesmihez
hasonlítanak, van valami majális jelleg benne. Nekem különösen izgalmas felfedezni a
hasonlóságot, a kommunizmusbéli magatartás minták és a mostaniak között, mintha mi sem
történt volna.
A majálisban van valami az anyaméh öröméből, az anyai öl biztonságából és a csecsszopás
öröméből. Az ember nem is gondolja, ilyenkor mennyire közel van a bébi korához. A
politikusok ezt az infantilis örömet teremtik meg, amikor tömeget terelnek össze, politikai
búcsú majálisra! És ebben élik ki maguk is infantilis hatalmi dominanciájukat, ebben való
örömüket. Ennek nyomán infantilis haszontárgyi élvezetűket. Infantilisan élvezik hasznos
tárgyaikat, mint a gyermek. Mondhatni egy fajta tárgyi maszturbációt folytatnak. Tehát ami
ma nagyon komolynak látszik a politikában, gazdaságban, beleértve a kisebbségi létet is, az
csak az infantilis örömelv szintjén mozog. A ma emberét az infantilis örömelv dominálja. A

2. háborúkat is ez robbantja ki! Igen, mert az infantilizmus gyilkolni is képes!
A Mikóért való tüntetés egy ilyen alkalmi anyaméh, csecsszopás örömét nyújtotta a tömegnek.
Az ilyen csecsszopást nevezik a kisebbségi identitás védelmének. Pedig minden identitás
alapja a belső szellemi teljesség érettség, mert az identitást csak a szellemi egész mondhatja el
magáról és csak másodsorban jelenti az identitást valami külsővel való azonosulás, annak
védelmét a kulturális áthagyományozódás. Ilyen szempontból az infantilizmus az identitás
lerombolásával egyenlő, amit a nacionalizmus teremt meg, az ilyen Mikó-ügy féle
tömegrendezvények révén. Ezek révén nem védjük kisebbség létünket, hanem mélylélektani
értelemben romboljuk. Sajnos a rombolás láthatatlan a tömeg látható, ezért megnyugtat, ami
megnyugtat, az eredményként van elkönyvelve. Az eredmény puszta látszat illúzió. Sajnos
nemzeti létünk rég erre van alapozva, ferde, illuzórikus nacionalista romantikája révén.
Ebben gyökerezik kisebbségi létünk 22 évnyi illúziója és a politikusi infantilis
haszonelvűségben.
És a sok okosság a politika körül, a sok felsőbb-rendüsködő szakértői politikai elemzés vajon
hova sorolható az ember szellemi szintjét nézve? Már leírtam az előzőekben, hogy akik
dominálnak azok állnak a legalacsonyabb szinten a belső szellemi érettség tekintetében. Épp a
legmagasabb intelligencia a leginfantilisabb. Infantilis rajongói pusztán csak tárgyiasult
gondolataiknak. Még egyszer: a kor mindenkire rányomja bélyegét!