1. Van egy nézet, hogy a korokat valami esszenciálisnak az elfelejtése válassza el. Az az érdekes,
hogy ezt a nézetet ma sokan tudják, de kevesen veszik észre, hogy ma is egy ilyen folyamatnak
vagyunk a részesei. Formálisan tovább él az az esszenciális, de ez csak azt jelenti, hogy a
haldoklása van meg nyújtva, mert a lényeget már intuitíve nem érzi senki, csak ismeri.
Már a kapitalizmus kezdeteinél olvashatunk filozófusokat, kik a kapitalizmus eldologiasító
veszedelmére hívták fel a figyelmet – vagy háromszáz éve. A racionális felvilágosítás, ismeret
mindenhatóságában hívő modern ember, mintha nem venné észre, hogy ez a sok figyelmeztető
ismeret, mintha hiába lenne, mintha mit sem változtatna a dolgok negatív menetén. Az ember
egyre dologiasabb, vagyis egyre romlik az ember szellemi minősége.
Erre mondhatja valaki, hogy dehogy nem volt eredménye, ennek volt köszönhető a
kommunizmus bukása. De hozott minőségileg újat?! Nem, mert az eldologiasodás egyre
inkább elmélyül, épp a változásnak köszönhetően. A tömeg elégedetlensége nem hoz újat,
szellemileg, mert a tömeg a szellemi minőségek megszűnés következtében jött létre, magától.
Ortegát olvasva azt hiszem, valami felejtés megy végbe ma is, vagyis már végbe ment, mert
nem látom a Tömegek lázadása szellemét - de már a XX. század nagyjainak szellemét sem - a
tömeg egyre nagyobb uralma miatt, ami már az EU-t is megszülte. Az EU sem más, mint a
tömeg uralma, a nagy méretek uralma, ami értékké lett - ennek uralmáról ír a híres művében
a Tömegek lázadásában. Az autonómiák, a kisebbségi jogok, mik nemzeti identitást védenek,
az identitás nélküli tömeg jegyében jöttek létre. Vagyis, ami még Ortegának tragédia volt, a
tömeg születése, az ma normalitás. A felejtés eredménye, hogy a degenerálódás első fázisa
ennek normalitásában folytatódik. Ma már tömegnek lenni normális. De a baj az, hogy a
tömegnek lenni fejlődött, nem csak az utca emberét jelenti, a munkást, ma tömeg az egyetemi
tanár, a pap, a politikus is. Ez azt jelenti, hogy hiányzik a szellemi hierarchia. A szellemi
hierarchiában a legalacsonyabb szint nem valami alacsonyrendűt jelent, valami szellem
nélkülit, hanem annak egy alacsonyabb, legalsó fokát.
A felejtés azt jelenti, hogy az ember nincsen tudatában, hogy mi van most – szellemileg. Miért
nincsen tudatában?! Mert az elődök szellemének már nem részese. Az elődöktől már csak
betűket örökölt de azok szellemét nem. A múlt század nagyjainak, mint Jung, Heidegger,
Heisemberg, mintha már az ők szellemük is halott lenne. Mintha már valami szellemi
kézművesség vette volna át a helyüket, mit a tömeg kedvel.
A tömeg mondja egység, de nem tudja mit beszél, mert valami nagyon homályos fogalma van
az egységről, valami nivelláló, valami olyasmi, hogy nem szabad kilógni sorból.
A tömeg a cselekedetek gépiességére, az utánzásra épül, miben nincsen lélek. Ezért legkevésbé
a gondolkodás mozgatja. Ez alól az államelnök sem kivétel, mert a sablon őt is kötelezi.
Szépen hangzik, hogy 89-ben forradalom volt, de az akkor sem volt más, mint a tömegé – lent
is fent is a tömeg van, vagyis akik fentről szervezték azok is tömeget képviselték. És ez a
tömeg adja a 89 utániság lényegét. Ez a tömeg szülte Tőkést. Ő a tömeg szülötte. A tömeg
szülötte maga is tömeg. Ezért imádja a tömegszervezeteket – másként nem lett volna lelkész.
Ma az egyházak is tömeg. De a tömeg ember nyugtalan, ezért uralkodni akar, ott ahol még
nagyobb teret kap Uniós tisztség. Ha ez sem nyugtatja hatalmi mániáját, akkor pártot alapít.
Tőkés, ő maga a tömegek nyugtalanságának megtestesítője. Tőkés korunk krízisének totális
megnyilvánulása a magyarságon belül.