1. Még amikor Székelyudvarhelyt laktam ismerkedtem meg Kozma Szilárd asztrológussal. Többször
találkoztunk az életben, de nem nagyon kedveltem Szilárdot, mert a kedvenc metafizikáját,
ellentmondást nem tűrő hangon kényszerítette beszélgető partnerére. Az egyedül üdvözítő Roma
után, nem volt kedvem Szilárd egyedül üdvözítő metafizikájához.
Mióta megtapasztaltam, hogy önmagunkhoz és az Istenhez az egyszerűség visz közel és mi a
legegyszerűbb, mint a csend. Mióta megtapasztaltam, hogy elég a puszta csend és a múlandóság
közvetlen szemlélete, nem tartom fontosnak, sőt károsnak tartom a bonyolult metafizikai
ismereteket. Az igazi tudás, nem másoktól tanult metafizikai ismeretek összessége, hanem a
közvetlen csendben születő felismerés, a közvetlen látásból születő felismerés, önmagad közvetlen
élményéből születő felismerés. Az az igazi tudás, melyet a csendben a belső tudótól kapsz és nem
valamilyen külső tanítótól kapott, külső metafizikai tudás.
A megismerés nem egy bizonyos mennyiségű racionális tudásanyag révén jön létre, amely
ismeretet közvetít, hanem a szeretetteljes egyesülés révén. Az önmegismerés azt jelenti, hogy egy
vagy önmagaddal és nem mentális ismereteket jelent. Önmagaddal való egység révén vagy egy
másokkal ás így ismersz meg másokat is. Az önmagaddal való egység és ebből származó
önismeret az alapja a másokkal való egységnek és mások megismerésének. Lényegében az alap
az Egy, ami összeköt.
A metafizikai ismeretek túlburjánzása és önálló léte, az elme leszakadásának a jele az Egyről, az
egységről. Az így önálló létet nyert elme a metafizikában, a szeretetteljes egyesülés legnagyobb
akadálya lesz. Korunk, keleten is, az elme leszakadása révén az önálló létet nyert tanok bábeli
zűrzavara. A tanok sokasága a legnagyobb akadályai az egységnek az Egy élményének, az igazi
megismerésnek. Az olyan tanítók, mint Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológus, csak a
szétszórtságot növelik bonyolult metafizikáik révén, az egység élményét akadályozzák.
Nézzük csak meg, hogy milyen egyszerűek Jézus szavai, de a kinyilatkoztatott szent könyvek
nagy része és ahogy távolodunk időben egyre bonyolódnak a tanok, egyre közvetettebbekké
vállnak. Az elején a bölcsességet mindenki érti, később csak a tanultak. Az Istentől és a
természettől legtávolabb a közvetettség áll és legközelebb az egyszerűség. Ha az emberiség
szellemtörténetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy az egyre nagyobb bonyolódás és közvetettség fele
tart, így egyre jobban elszakad az Isten és természet egyszerűségétől, közvetlenségétől. Az Egy
élménye, csak a közvetlenség és egyszerűség révén lehetséges, mert az Egy a végtelenül egyszerű.
Jézus tanítói nagysága abban van, hogy nem akar közölni semmit, hanem rámutat a valóságra,
amit közvetlenül látni kell. Az önhitt tanítók, már valamit akarnak közölni, valami mondanivalót,
tant akarnak átadni. Az igazi tanító tudja, hogy nincs mit átadni, látni kell saját szemmel
közvetlenül. A tanítónak, kinek átadni való tudása van, az már az elszigetelődött ember ki
önállónak érzi magát, az Egytől elszakadva. Az önállóság illúziója az alapja az önálló tannak.
Akinek élmény az Egy, az tanítóként, csak a mutató ujj szerepét ismeri és nem az önálló tudásét.
A buddhizmus, amikor a szomjról beszél, nem tanít hanem rámutat egy közvetlenül megélhető
valóságra. Az Ismeretlen felhője című, középkori misztikus műben arra figyelmeztet az ismeretlen
szerző, hogy a misztikus könyvek olvasása is lehet puszta izgalom keresésből. De miért keresi az
izgalmakat a könyvekben az ember? A szomjból kifolyólag. Sokan tévesen azt hiszik, hogy ha
misztikus, metafizikai munkákat olvasnak már lelki életet élnek és nem gondolják, hogy csak a
szomjat táplálják. Nem fedezik fel, hogy nem könyvekre, metafizikákra van szükségük, hanem
önmaguk, végtelenül egyszerű belső világára, azt szomjazzák. A misztikus, metafizikai könyveket
olvasók nem veszik észre, hogy önmagukkal való szeretetteljes egyesülésnek, önmaguk
megismerésének épp a misztikus munkák, a metafizikák a legnagyobb akadályai. A belső mester
épp a sok könyv miat, épp a tudás miatt nem tud megszólalni. A könyvekből szerzett tudás az út

2. elején lehet jó, utána, mint ahogy Jung is figyelmeztet káros is lehet, akár a lelki épséget is
veszélyezteti.
Mi történik korunkban? A tudás növelése és nem csak a technikai, hanem a misztikus,
metafizikai tudásé is. A Prédikátor könyve azt írja, hogy aki a tudást növeli az a szenvedést is
növeli. A metafizikai tudás a szomjat növeli, a szomj növekedése a szenvedést növeli. Az egység
hiánya, önmagunkkal való egység hiánya szenvedéssel jár. A Szilárd féle metafizikusok, csak az
emberek szenvedését növelik metafizikus tanításaikkal. Nem tanítókra, misztikákra, vallásokra,
metafizikákra van szüksége az embereknek, hanem a közvetlenül adott csendben, a felismerésre,
hogy végtelenül közel vannak önmagukhoz és azon keresztül a földhöz és Istenhez. Itt jegyzem
meg, hogy igazi környezet kímélés akkor lesz, amikor az ember felismeri a végtelen közelséget,
önmagán keresztül, a földhöz.
De érdemes ezt a kérdést az ember autonómiája felől megközelíteni, mely nem mond ellent az
egységnek, vagyis amelynek alapja épp az Egy élménye. A Prédikátor könyve azt írja, hogy a
dolgok mindmegannyian megterhelnek. Ha az emberi történelmet nézzük, akkor azt látjuk, hogy
egyre jobban szaporodnak a létéhez szükséges, mentális és egyéb külső technikai eszközök, egyre
ráutaltabb az ember saját találmányaira. Az Egyről leszakadt elme tartalmai épp úgy dolgok,
mint a külső tárgyak. Ebben az esetben igaza van keletnek, hogy a puszta elme anyagias. A
dologias eszközök szaporodásával, akár mentálisak, akár anyagiak, az ember a külső dolgokra
való egyre nagyobb ráutaltságával egyre jobban elveszítette autonómiáját. A külső dolgokra való
ráutaltság, - ide tartoznak a metafizikák is, mert ami pusztán mentális az külső – a belsőnkkel
való egység hiányának a jele, az egység hiánya szenvedéssel jár, mert ahol nincs belső alap,
szilárdság, ott a külső teherként jelentkezik és szenvedést okoz. A sok tan, misztika, metafizika az
alaptól, az Egytől való eltávolodás jele és nem valami fokozatos szellemi, lelki fejlődés jele. A
sokasodás, a bonyolódás, mindig a degradáció jele.
Az ember autonómiájának a jele, hogy nincs ráutalva, vagy csak minimálisan külső eszközökre,
mentális eszközei, pedig egyértelműen a belsőből származnak a belső tudótól. Az ember
autonómiájának alapja az önmagával való egysége és azon keresztül az Eggyel való egysége.
Érdekes módon a kisebbségi autonómia törekvések nem az ember autonómiájából indulnak ki,
amely a közösségi autonómia alapja, hanem egy olyan intézmény rendszerből, amely inkább
függőséget jelent, mint autonómiát. Amikor egy nemzeti közösség, kisebbség, autonómiáját külső
eszközöktől tesszük függővé, akkor az illető közösség rég elveszítette autonómiáját. Egy nemzeti
közösség akkor autonóm, ha minél kevesebb külső eszközre van szüksége megmaradásához. Ez
az tagjain múlik, hogy mennyire függnek a külső eszközöktől, mennyire autonómok.
Az elme bonyolódása annak a jele, hogy az elme elszakadt forrásától, gondolatai nem az Egyből
származnak, - a metafizikák, az Egytől való elszakadás jelei. A vallások, akkor válnak fontossá,
nyernek önálló létet, ha az egység meg szűnik. De akkor mi révén tér vissza az Egybe az ember?
Az Egy közvetlenül működik az emberben a szimpla csendben. A szomj, amilyen közvetlen, olyan
közvetlen annak a kioltása a csend. A csend és az Egy egyszerűsége egymást feltételezik. Nem
metafizikákra van szükség, hanem csendre, pusztán csak csendre.
Ha a mítoszokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy amikor a dolgok elszakadnak forrásuktól, az
elme elszakad forrásától, akkor bekövetkezik mindannak pusztulása, mi távol van forrásától. Mi
távol van forrásától az őt éltető elemétől van távol és az nem életképes. A külső sokaság, a
bonyolódás alapja, az elem elszakadása forrásától. Az elmét a puszta csend képes vissza vinni
forrásához, nincs szükség semmilyen aszkézisre, tanra, metafizikára, misztikára, vallásra. Az én
vallásos anarchizmusom szerint el kell dobni minden eddigi vallást, tant, misztikát, metafizikát,
vallást és az elmét a puszta csendre kell helyezni, hogy visszataláljon forrásához és a forrása

3. megtalálja őt. A mítoszok alapján láthatjuk, hogy igazi megújulás csak akkor van, ha minden
megsemmisül és a nulláról minden újra kezdődik. A vallásos anarchista ezt maga teszi meg, az
által, hogy eldob minden vallást, misztikát, tant, metafizikát és a puszta csendnek hódol, ahol
megtalálja a Kezdetet.
Az emberiség elméje annyira elszakadt forrásától, hogy mindaz mit benne hordoz csak a
sokaságot a zavart növeli. A tanok fokozatos növekedése egyre nagyobb szenvedést okoz az
embernek. A közvetettség és így az ember elszigeteltsége az Egytől és önmagától egyre nő. A külső
dolgokra való ráutaltság, ide tartoznak a mentálisak is, egyre növekednek, így az ember egyre
jobban elveszíti autonómiáját. Ebből a kiút az elme visszatérése forrásához a csendben, minden
eszköz nélkül, de ez csak úgy lehetséges, ha eldobunk minden külső eszközt, minden tant, minden
vallást, minden metafizikát, minden misztikát. Kozma Szilárd a régi világ terheit nyögi és azt
nyögeti másokkal is, metafizikáját kínálva.
De ez nem is volna gond, ha csak ezt tenné Szilárd. Sajnos vannak neki nagyon veszélyes “jó
tanácsai” is az egészségre nézve. Évekkel ez előtt, átutazóban voltunk Szeredában és felkerestük
őket. Mondtuk, hogy a Feleségem krónikus beteg, mondanom sem kell, hogy Szilárd ezt
metafizikai kérdésként kezelte és azt mondta, hogy a személyben lévő metafizikai problémát kell
megoldani és nem kell gyógyszert szedni. A Feleségem, ha nem szedné a gyógyszereket
beláthatatlan következményei lennének, - tehát nagyon nagy felelőtlenséget árult el Szilárd
magáról az emberekkel kapcsolatban. De az érdekes nem itt van. Közben Szilárd kiment a
szobából, melyben voltunk és bejött a felesége, ki elmondta, hogy Szilárd nem tud aludni, ha nem
vesz be altatókat. Azt hiszem, hogy közönsége csaló, ki maga gyógyszert szed és másnak, súlyos
betegnek ajánlja, hogy ne szedje. Hát ha nem tud aludni a metafizikus úr, akkor neki is
nincsenek-e metafizikai problémái és ha vannak, akkor miért nem oldja meg a metafizika útján,
mint ahogy tanácsolta és miért szed gyógyszereket. És kérdem én azt, hogy mit érnek annak
metafizikai és asztrológiai ismeretei, ki ilyen közönséges csaláshoz folyamodik. Nagyon szomorú,
hogy egy ilyen közönséges hazug, emberek életét akarja irányítani, tanít, beleszól felelőtlenül
mások életébe. Nem tudom, hogy mi értelme van a metafizikai ismereteknek, ott ahol egy szimpla
felelőségtudat, szimpla belátási képesség nincs. Vagy csak ennyit lehet tanulni a metafizikákból,
mit Szilárd tanul. A népi bölcsesség, ezt nagyon egyszerűen fejezi ki: “bort iszik és vizet
prédikál.” Vagy egyszerűen, biblia nyelven, azt mondhatjuk, hogy hamis tanító, kinek tettei
nincsenek összhangban tanításával. Nagyon válságos kor, igazi kór, amikor az ilyenek is
tanítókká lépnek elő, mint Szilárd. Kozma Szilárd, mesterének Hamvas Bélát tartja, hát ha ezt a
Szilárd féle szélhámosságot tudná a mester, nagyon szégyenlené tanítványát, mert Hamvas Béla,
felelőtlenül biztos nem mondta, egy krónikus betegnek sem, hogy gyógyszer helyett gyógyítsa
magát metafizikával. De itt még van egy másik gond is, nem hiszem, hogy Hamvas egyet értene
Szilárddal, ahogy hangsúlyozza az asztrológiát. Hogy Szilárdnál, ilyen nagy hangsúlyt kap az
asztrológia és a metafizika, vagyis az elme alapú tan, azt sugallja, hogy elméje nincs
összhangban lelkével. Az álmatlanság a lelki diszharmónia jele. Ahol diszharmónia van, ott a
bizonytalanság uralkodik és azért kell metafizikákba kapaszkodnia, asztrológiába kapaszkodnia,
hogy a belső bizonytalanság elől elmeneküljön. Diszharmonikus ember akar harmóniára vezetni
másokat, erre mondják, hogy vak vezet világtalanokat.
Nagy Attila Puli