1. A Magyar Népmese Napja, ami ma van, a neves székely népmese író, gyűjtő és népmese
mondó, Benedek Elek születésnapján van. Benedek Elek a háromszéki Kisbaconban született.
Azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy egy székely mesemondó születésnapjára tették a Magyar
Népmese Napját. Valahol ez azt fejezi, ami realitás, hogy a székely néplélek még a
legmitikusabb a magyarságon belül.
Gyerekkoromban nekem is volt Benedek Elek mese könyvem. Először Édesapám olvasott fel
belőle, az után én. Nem volt nekünk tévénk. Tévé helyett Édesapám olvasott fel esténként
meséket, az után, amikor nagyobb lettem Jókai regényeket, amik révén megszerettem a
magyar történelmet. (Valeriu Braniste, aki a XIX. Századi Erdélyben a román mozgalom
harcosa volt mint a szebeni Tribuna újságírója, azt írta az egyik tanulmányában Jókairól,
hogy ő volt a XIX. Században a magyar nemzeti öntudat újjáélesztője regényi révén. Braniste
Pesten végzett irodalom szakot.) A Verne regények által, amiket Édesapám olvasott fel
esténként bejártam a kerek világot. A világjárásban segített egy földgömb, amit a szüleim
vettek mikulásra. Így nekem negyedikesen, nem kellett földrajzot tanulnom, mert többet
tudtam, mint ami a tankönyvben volt. A mesék révén megkaptam, ami a lélek mitikus
rétegeihez szól, a Jókai történelmi regényekben a nemzeti történelmet szívtam magamba, a
Verne regényekben, az Egyetemesből kaptam egy leheletnyit. Utólag nagyon fontosnak látom,
hogy Édesapám, ezt mind élő szóban adta elő és nem elektronikus úton kaptam. Legfontosabb
a mesénél és a mítosznál, hogy az élő szóban legyen előadva, a lélek a lélekkel kommunikáljon.
C.G. Jung szerint az emberi kultura szerepe az, hogy közvetítsen az emberi tudattalan és
tudat között. Az ember életében, a kultura ezen szerepe, már a gyerekkorban megkezdődik, a
népmesék révén. A gyerek először a népmese képei által lépik kapcsolatba saját
tudattalanjával, az egyetemes és saját népi kollektiv tudattalannal. A népmese beavatás, ami
révén aktiválódik a gyerek lélek mitikus rétege, mely később alapját képezi a mítoszok
befogadásának. Ha ez gyerekkorban nem történik meg, akkor a nép elveszíti mítoszait. És a
nép mely elveszíti mítoszait az szét hullik, már csak a puszta nyelv tartja egybe, ami már
gyenge megtartó erő. Széchenyi nagyot tévedett, amikor azt mondta, hogy nyelvében él a
nemzet. Amely nemzet, már csak nyelvében él, az elveszítette önön lelkét, igazi megtartó
erejét. A népet, nemzetet az élő szóban elmesélt mese, mítosz tart meg, mely egy igazi
közösségi élményt nyújt. De hol élnek a mítoszok, mesék? Önön lelkünkben!!! A nemzet önön
lelkében él és az a megtartó ereje és nem gazdasága, GDP-je.
A mese a lelki egészség forrása, már a gyerekkorban. Nem olyan rég volt, hogy
Magyarországon egy tanuló, akinek nem sikerült a vizsgája öngyilkos lett. A Napkelte
műsorában, Lakat T. Károly, elbeszélgetett a gyerek szüleivel. A kérdés az volt, hogy ki hol
tévedett, ki tévedett. Szerintem nem tévedett senki. A kultúránkból hiányzik a népmese és
annak gyerekkori beavató szerepe. A műsorban eljutottak oda, hogy megállapították, hogy a
gyerek nem tudott megbirkózni egy nem várt nehézséggel. Hát a mese épp arra tanít meg
gyerekkorban, hogy küzdés, kudarcok révén születik az eredmény. A sikerorientált
világunkban, ahol a kudarc nincs beépítve szervesen az életbe, ott a gyengébbek, lelkileg
elbuknak.
Mi a mese és a mítosz? Évezredek ősi tudása az életről a nép életéről eredetéről. Ez nem egy
puszta tudás ismerethalmaz volt, hanem az élet része, mely segített eligazodni az életben. De
nem csak eligazított a mese a mítosz az életbe, hanem a beavatás eszköze volt. A beavatások
célja meg az volt, hogy megtaláld önmagadban emberi teljességedet. Jung szerint az élet célja,
hogy az emberi individuáció folyamatában megtaláljuk az igazi énünket, a népmese ennek az
első foka, az élet első beavatása.
Nagy Attila Puli