SlideShare a Scribd company logo
1 of 21
1 1
Számviteli törvény változásai
2016
2 2
Sztv módosítás okai
• 2000. évi C. törvény jogharmonizációs célú módosítása
• Összhangban legyen ez európai uniós irányelvvel
• 2013. június 29-én hirdették ki az Európai Parlament és a
Tanács 2013/34/EU irányelvét a meghatározott típusú
vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont
(konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó
beszámolókról (2006/43/EK, 78/660/EGK, 83/349/EGK
irányelv hatályon kívül helyezése)
• Hatályba lépését követő két éven belül, 2015. július 20-áig kell
a tagállamoknak átültetniük a nemzeti jogukba
• Sztv módosítása mellett a sajátos számviteli kormányrendeleti
előírások felülvizsgálata, és év végéig történő módosítása
3 3
Fogalmak változásai Sztv 3§
• Mértékadó befolyást gyakorló vállalkozás
• Jelentős tulajdoni részesedés
• Társult vállalkozás
• Kapcsolt vállalkozás
• Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás
• Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó
• Üzleti vagy cégérték
4 4
Mértékadó befolyást gyakorló Sztv 3§2/4a
az a vállalkozás, amely egy másik gazdasági
társaságnál legalább a szavazatok – 115. §
(4) bekezdésében előírt számítási eljárás
értelemszerű alkalmazásával számított – 20
százalékával közvetlenül vagy közvetetten
rendelkezik
5 5
Jelentős tulajdoni részesedés Sztv 3§2/9
más vállalkozások tőkéjében való, értékpapírban
megtestesülő vagy más módon meghatározott jog,
amelynek célja az említett vállalkozással való tartós
kapcsolat kialakítása révén hozzájárulás annak
a vállalkozásnak a tevékenységéhez, amelyik e jogok
birtokosa; és amely részesedés mértéke a 20
százalékot meghaladja
(2013/34. EU irányelv számottevő tulajdoni
részesedés fogalma)
6 6
A korábbi két csoport helyett 3 csoportot kell
elkülönítetten feltüntetni a mérlegtételeknél
(Befektetett pénzügyi eszközök, Követelések,
Értékpapírok, Kötelezettségek (hátrasorolt, hosszú,
rövid))
• Kapcsolt vállalkozások
• Jelentős tulajdoni részesedések
• Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozások
7 7
Társult vállalkozás Sztv 3§2/2
az a – konszolidálásba teljeskörűen be nem vont –
gazdasági társaság, ahol az anyavállalat vagy
a konszolidálásba bevont leányvállalata a 9. pont
szerinti jelentős tulajdoni részesedéssel
rendelkezik, és mértékadó befolyást gyakorol
a gazdasági társaság üzleti és pénzügyi politikájára;
Társult vállalkozás:
• jelentős tulajdoni részesedés és mértékadó
befolyás
8 8
Kapcsolt vállalkozás Sztv 3§2/7
Fogalom szűkülés
• Anyavállalat
• Leányvállalat
• Közös vezetésű vállalkozás
• Új szabály: nem minősül kapcsolt vállalkozásnak a
társult vállalkozás
9 9
Egyéb részesedési viszonyban lévő
vállalkozás Sztv 3§2/5
az a gazdasági társaság, amelyben a vállalkozó
nem rendelkezik a 9. pont szerinti jelentős tulajdoni
részesedéssel, és amely nem tartozik a 2–4. pont
szerinti vállalkozások közé
(nem leányvállalat, nem közös vezetésű vállalkozás,
nem társult vállalkozás)
10 10
Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó
Sztv 3§15
a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről,
valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény
2. § 19. pontjában meghatározott fogalom
• Az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai
Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre
befogadták
• Ezeken kívüli gazdálkodó, amelyet jogszabály közérdeklődésre számot
tartónak minősít
• Biztosítók
• Hitelintézetek
• Befektetési vállalkozások
• Cél: átláthatóbb működés biztosítása
• Sztv. egyszerűsítési lehetőségeit nem alkalmazhatja
• Szigorúbb közzétételi szabályok
• Szigorúbb könyvvizsgálati szabályok – közfelügyeleti
minőségellenőrzés
11 11
Üzleti vagy cégérték-negatív üzleti vagy cégérték
fogalma Sztv 3§5/1-2
• üzleti vagy cégérték: a megvásárolt társaságért, annak üzletágáért,
telephelyéért, üzlethálózatáért fizetett ellenérték és a tételesen
állományba vett egyes eszközök piaci értékének a tételesen
állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény szerinti
értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett értéke közötti
különbözet, ha a fizetett ellenérték magasabb;
• negatív üzleti vagy cégérték: a megvásárolt társaságért, annak
üzletágáért, telephelyéért, üzlethálózatáért fizetett ellenérték és
a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének
tételesen állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény
szerinti értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett összege
közötti különbözet, ha a fizetett ellenérték alacsonyabb, és
ez a különbözet a megszerzett immateriális javak, tárgyi eszközök,
készletek reális értékének arányos csökkentésével sem szűnik meg;”
12 12
Üzleti vagy cégérték
• Fogalmi változás miatt az új szabályok szerint ha
tulajdonosi jogokat megtestesítő részesedés
megvásárlására kerül sor, nem keletkezhet üzleti vagy
cégérték
• Részesedés vásárláskor a teljes vételár összege (és
nem a mindenkori piaci érték) a részesedés bekerülési
értéke lesz Sztv 49§3
• „A gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést
jelentő befektetés bekerülési (beszerzési) értéke a
vásárláskor a részvényért, üzletrészért, egyéb társasági
részesedésért fizetett ellenérték (vételár)"
• Törlésre került a minősített többséget biztosító
befolyásszerzés esetén keletkező üzleti vagy cégérték
aktiválásának a lehetősége
13 13
• A változás a már állományba vett üzleti vagy cégértékre
is vonatkozik
• A 2015. december 31-én kimutatott üzleti vagy
cégérték könyv szerinti értékét a kapcsolódó
részesedések 2016. üzleti évi nyitó könyv szerinti
értékét módosító tételként kell elszámolni előjelének
megfelelően Sztv 177§46
• „Azon vállalkozónak, amely a 2016. évben induló üzleti
év nyitó adatai között a számvitelről szóló 2000. évi C.
törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények
módosításáról szóló 2015. évi …….törvény
hatálybalépését megelőző napon hatályos 3. § (5)
bekezdés 1. pont b) és c) alpontja, valamint 2. pont b)
és c) alpontja alapján keletkezett üzleti vagy cégértéket
mutat ki, annak összegével (könyv szerinti értékével) a
kapcsolódó részesedés 2016. üzleti évi nyitó értékét
kell módosítania”
14 14
• Terv szerinti értékcsökkenési szabályok
változása: a pozitív üzleti vagy cégértéket
legalább öt év, de legfeljebb tíz év alatt lehet
értékcsökkenési leírásként elszámolni Sztv 52§4
• „A befejezett kísérleti fejlesztés, a befejezett
alapítás-átszervezés aktivált értékét 5 év vagy
ennél rövidebb idő alatt, az üzleti vagy
cégértéket legalább 5 év, de legfeljebb 10 év
alatt lehet leírni, amennyiben ezek hasznos
élettartamát nem lehet megbecsülni”
15 15
• Negatív üzleti vagy cégértékként kimutatott
halasztott bevételt a cégvásárlást követő legalább 5
év, de legfeljebb 10 év alatt lehet egyéb bevétellel
szemben megszüntetni Sztv 45§4
• „A negatív üzleti vagy cégértékként kimutatott
halasztott bevételt a cégvásárlást követő legalább 5
év, de legfeljebb 10 év alatt lehet az egyéb
bevételekkel szemben megszüntetni. Amennyiben a
vállalkozó a negatív üzleti vagy cégértéket 5 évnél
hosszabb idő alatt írja le, azt a kiegészítő
mellékletben indokolnia kell. A negatív üzleti vagy
cégértékként kimutatott halasztott bevételt az egyéb
bevételekkel szemben meg kell szüntetni az alapul
szolgáló részesedés bármilyen jogcímen történő
könyvekből való kivezetése esetén,…”
16 16
• Üzleti vagy cégértékre a piaci érték változása miatt
elszámolt terven felüli értékcsökkenés nem írható
vissza Sztv 53§3
• „Ha az immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél a piaci
érték alapján meghatározott terven felüli
értékcsökkenés elszámolásának okai már nem vagy
csak részben állnak fenn, az elszámolt terven felüli
értékcsökkenést meg kell szüntetni, az immateriális
jószágot, a tárgyi eszközt piaci értékére - legfeljebb a
terv szerinti értékcsökkenés figyelembevételével
meghatározott nettó értékére - vissza kell értékelni. Az
üzleti vagy cégérték esetében ez az előírás nem
alkalmazható.”
17 17
Egyszerűsített éves beszámoló készítésére vonatkozó
szabályok módosítása Sztv 9§2-3
határértékek jelenleg 2016. évi üzleti évtől
Mérlegfőösszeg (MFt) 500 1200
Nettó árbevétel (MFt) 1000 2400
Létszám (fő) 50 50
Az egyszerűsített beszámoló 2 mutatóértékében jelentős értékhatár emelkedés
történt.
Egyszerűsített éves beszámolót készíthet a kettős könyvvitelt vezető vállalkozó,
ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő,
a nagyságot jelző három mutatóérték közül bármelyik kettő nem haladja meg
az alábbi határértéket:
Nem készíthet egyszerűsített éves beszámolót a nyilvános rt, anyavállalat,
közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó, olyan vállalkozó, amelynek
kibocsátott értékpapírjai tőzsdei kereskedelme engedélyezett, vagy az
engedélyezést kérelmezték.
18 18
Mikrogazdálkodói beszámoló Sztv 9§6
határértékek jelenleg
Mérlegfőösszeg (MFt) 100
Nettó árbevétel (MFt) 200
Létszám (fő) 10
Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készíthet a könyvvizsgálatra
nem kötelezett vállalkozó, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg
fordulónapján a következő, a nagyságot jelző három mutatóérték közül
bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéke
Nem készíthet mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót
• a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 14. pontja szerinti
befektetési vállalkozás,
• a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 15. pontja szerinti pénzügyi
holdingvállalkozás.
19 19
Konszolidált éves beszámoló Sztv 117§1
határértékek jelenleg 2016. évi üzleti évtől
Mérlegfőösszeg (MFt) 5400 6000
Nettó árbevétel (MFt) 8000 12000
Létszám (fő) 250 250
Konszolidált beszámoló esetén is jelentős értékhatár növekedés
Az anyavállalatnak nem kell az üzleti évről összevont (konszolidált) éves
beszámolót készítenie, ha az üzleti évet megelőző két – egymást követő –
üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül
bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéket:
20 20
Mérlegtételek változásai
• Fogalmi változások (jelentős tulajdoni részesedés)
miatt új mérlegsorok a Befektetett pénzügyi
eszközök, Követelések, Értékpapírok,
Kötelezettségek mérlegcsoportokban
Befektetett pénzügyi eszközök
Tartós jelentős tulajdoni részesedés
Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési
viszonyban álló vállalkozásban
Követelések
Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban
lévő vállalkozással szemben
Értékpapírok
Jelentős tulajdoni részesedés
Hátrasorolt kötelezettségek
Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni
viszonyban lévő vállalkozással szemben
Hosszú lejáratú kötelezettségek
Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési
viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben
Rövid lejáratú kötelezettségek
Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni
részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben
21 21
http://systemmedia.hu
Kreditpontos képzéseinket keresse
honlapunkon!
A tudás csak egy kattintás!

More Related Content

Viewers also liked

Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizetese
Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizeteseTarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizetese
Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizeteseSystem Media Kft.
 
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 ben
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 benHázipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 ben
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 benSystem Media Kft.
 
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 resz
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 reszUj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 resz
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 reszSystem Media Kft.
 
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatban
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatbanElektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatban
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatbanSystem Media Kft.
 
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásai
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásaiADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásai
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásaiSystem Media Kft.
 
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásai
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásaiVallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásai
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásaiSystem Media Kft.
 
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-től
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-tőlPénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-től
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-tőlSystem Media Kft.
 
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukreben
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukrebenA fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukreben
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukrebenSystem Media Kft.
 

Viewers also liked (8)

Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizetese
Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizeteseTarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizetese
Tarsadalombiztositas 2016 - Az egyeni es tarsas vallalkozo jarulekfizetese
 
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 ben
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 benHázipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 ben
Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015 ben
 
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 resz
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 reszUj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 resz
Uj polgari perrendtartasi torveny 2018. januar 1-tol 3 resz
 
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatban
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatbanElektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatban
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer - EKÁER a gyakorlatban
 
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásai
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásaiADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásai
ADR (RID) 2015. a nemzetközi szabályozás változásai
 
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásai
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásaiVallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásai
Vallalkozasok tamogatasa a 2014-2020-as fejlesztesi idoszak elso felhivásai
 
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-től
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-tőlPénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-től
Pénzbeli ellátások a gyakorlatban, az évközi változások 2015. július 1-től
 
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukreben
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukrebenA fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukreben
A fizetesi meghagyasos es polgari peres eljaras a hatekony vegrehajtas tukreben
 

Similar to A szamviteli torveny valtozasai 2016. januar 1 tol

Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok
Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok
Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok OrsolyaSzab11
 
1. feladat számviteli változások 2014
1. feladat számviteli változások 20141. feladat számviteli változások 2014
1. feladat számviteli változások 2014bodi1970
 
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptx
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptxFundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptx
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptxHitelnet Kft
 
H.p.1.feladat
H.p.1.feladatH.p.1.feladat
H.p.1.feladatPattika88
 
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezelése
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezeléseÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezelése
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezeléseSystem Media Kft.
 
1 gazdálkodási fogalmak
1 gazdálkodási fogalmak1 gazdálkodási fogalmak
1 gazdálkodási fogalmakfranyek
 
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdf
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdfjzh_termek_oktatasi_anyag.pdf
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdfHitelnet Kft
 
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM Hungary
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM HungaryJVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM Hungary
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM HungaryRSM Hungary Zrt.
 
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdf
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdfCofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdf
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdfHitelnet Kft
 
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18Cintia Magi
 
Karrier prezentáció
Karrier prezentációKarrier prezentáció
Karrier prezentációDavid Gyori
 
2012. évi cxlvii. törvény
2012. évi cxlvii. törvény2012. évi cxlvii. törvény
2012. évi cxlvii. törvényHorvath Laszlo
 
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdf
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdfRaiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdf
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdfHitelnet Kft
 
Mikrogazdálkodói beszámoló
Mikrogazdálkodói beszámolóMikrogazdálkodói beszámoló
Mikrogazdálkodói beszámoló40KJjuji
 

Similar to A szamviteli torveny valtozasai 2016. januar 1 tol (20)

Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok
Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok
Gazdasagi tarsasagok atalakulasara vonatkozo szabalyok
 
1. feladat számviteli változások 2014
1. feladat számviteli változások 20141. feladat számviteli változások 2014
1. feladat számviteli változások 2014
 
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptx
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptxFundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptx
Fundamenta Ráadás30 bónusz oktatási anyag partnereknek.pptx
 
H.p.1.feladat
H.p.1.feladatH.p.1.feladat
H.p.1.feladat
 
14 10-számla tartalmi változása-bovitett
14 10-számla tartalmi változása-bovitett14 10-számla tartalmi változása-bovitett
14 10-számla tartalmi változása-bovitett
 
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezelése
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezeléseÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezelése
ÁFA 2015. - Nemzetközi ügyletek áfa kezelése
 
1 gazdálkodási fogalmak
1 gazdálkodási fogalmak1 gazdálkodási fogalmak
1 gazdálkodási fogalmak
 
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdf
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdfjzh_termek_oktatasi_anyag.pdf
jzh_termek_oktatasi_anyag.pdf
 
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM Hungary
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM HungaryJVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM Hungary
JVSZ 2016 - Munkavállalói értékpapír-juttatási programok RSM Hungary
 
15 PERC ADÓ_bi
15 PERC ADÓ_bi15 PERC ADÓ_bi
15 PERC ADÓ_bi
 
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdf
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdfCofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdf
Cofidis partneri folyamat oktatas 2023 actual.pdf
 
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18
Számviteli politikája 2014.01.01-től.doc 04. 18
 
Hatékonysági mutatók
Hatékonysági mutatókHatékonysági mutatók
Hatékonysági mutatók
 
14 kata-prezi
14 kata-prezi14 kata-prezi
14 kata-prezi
 
14 tao-prezi
14 tao-prezi14 tao-prezi
14 tao-prezi
 
Társult Partneri szerződés = Karatbars Hungria
Társult Partneri szerződés = Karatbars  Hungria Társult Partneri szerződés = Karatbars  Hungria
Társult Partneri szerződés = Karatbars Hungria
 
Karrier prezentáció
Karrier prezentációKarrier prezentáció
Karrier prezentáció
 
2012. évi cxlvii. törvény
2012. évi cxlvii. törvény2012. évi cxlvii. törvény
2012. évi cxlvii. törvény
 
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdf
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdfRaiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdf
Raiffeisen online partneri oktatás 2023.04.26.pdf
 
Mikrogazdálkodói beszámoló
Mikrogazdálkodói beszámolóMikrogazdálkodói beszámoló
Mikrogazdálkodói beszámoló
 

More from System Media Kft.

Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...
Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...
Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...System Media Kft.
 
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...System Media Kft.
 
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...System Media Kft.
 
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...System Media Kft.
 
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...System Media Kft.
 
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetése
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetéseKreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetése
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetéseSystem Media Kft.
 
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - program
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - programUj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - program
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - programSystem Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz System Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz System Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz System Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 reszSystem Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 reszSystem Media Kft.
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 reszSystem Media Kft.
 
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...System Media Kft.
 
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...System Media Kft.
 
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...System Media Kft.
 
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzes
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzesA koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzes
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzesSystem Media Kft.
 
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...System Media Kft.
 
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvben
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvbenKotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvben
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvbenSystem Media Kft.
 
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...System Media Kft.
 

More from System Media Kft. (20)

Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...
Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...
Mük kötelező továbbképzés - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1...
 
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...
Mük tovabbkepzes - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január 1-tól - Kr...
 
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...
Kreditpontos képzés ügyvéd - A polgári perrendtartás gyakorlata 2021. január ...
 
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...
Ügyvédi kreditpontos képzések - A polgári perrendtartás gyakorlata - Kreditpo...
 
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Közbeszerzési törvényváltozás 2021. és jog...
 
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetése
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetéseKreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetése
Kreditpontos ügyvéd továbbképzés - Munkaviszony megszüntetése
 
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - program
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - programUj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - program
Uj europai adatvedelmi szabalyozas 207-2018 - program
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 6 resz
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 5 resz
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 4 resz
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 3 resz
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 2 resz
 
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 reszAz uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 resz
Az uj polgari perrendtartas 2018 januar 1-tol 1 resz
 
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...
A kozszferaban dolgozok munkaviszonyanak megszuntetese a fegyelmi felelosseg ...
 
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...
PKI alapok es az E-alairas muszaki hattere ertelmezese az uj EU jogszabalyi k...
 
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...
Egyseges Europai Kozbeszerzesi Dokumentum (ESPD) kitoltese, hianypotlas lepes...
 
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzes
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzesA koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzes
A koveteleskezeles jogi szamviteli es adozasi kerdesei online kepzes
 
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...
A birosagi vegrehajtas es a vegrehajtasi perek a gyakorlat szemszogebol Jogi ...
 
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvben
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvbenKotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvben
Kotelmi jog szerzodesek biztositekai az uj polgari torvenykonyvben
 
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...
Az unios nyilt eljaras lenyeges szabalyainak alkalmazasa kozbeszerzesi szemin...
 

A szamviteli torveny valtozasai 2016. januar 1 tol

  • 1. 1 1 Számviteli törvény változásai 2016
  • 2. 2 2 Sztv módosítás okai • 2000. évi C. törvény jogharmonizációs célú módosítása • Összhangban legyen ez európai uniós irányelvvel • 2013. június 29-én hirdették ki az Európai Parlament és a Tanács 2013/34/EU irányelvét a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról (2006/43/EK, 78/660/EGK, 83/349/EGK irányelv hatályon kívül helyezése) • Hatályba lépését követő két éven belül, 2015. július 20-áig kell a tagállamoknak átültetniük a nemzeti jogukba • Sztv módosítása mellett a sajátos számviteli kormányrendeleti előírások felülvizsgálata, és év végéig történő módosítása
  • 3. 3 3 Fogalmak változásai Sztv 3§ • Mértékadó befolyást gyakorló vállalkozás • Jelentős tulajdoni részesedés • Társult vállalkozás • Kapcsolt vállalkozás • Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás • Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó • Üzleti vagy cégérték
  • 4. 4 4 Mértékadó befolyást gyakorló Sztv 3§2/4a az a vállalkozás, amely egy másik gazdasági társaságnál legalább a szavazatok – 115. § (4) bekezdésében előírt számítási eljárás értelemszerű alkalmazásával számított – 20 százalékával közvetlenül vagy közvetetten rendelkezik
  • 5. 5 5 Jelentős tulajdoni részesedés Sztv 3§2/9 más vállalkozások tőkéjében való, értékpapírban megtestesülő vagy más módon meghatározott jog, amelynek célja az említett vállalkozással való tartós kapcsolat kialakítása révén hozzájárulás annak a vállalkozásnak a tevékenységéhez, amelyik e jogok birtokosa; és amely részesedés mértéke a 20 százalékot meghaladja (2013/34. EU irányelv számottevő tulajdoni részesedés fogalma)
  • 6. 6 6 A korábbi két csoport helyett 3 csoportot kell elkülönítetten feltüntetni a mérlegtételeknél (Befektetett pénzügyi eszközök, Követelések, Értékpapírok, Kötelezettségek (hátrasorolt, hosszú, rövid)) • Kapcsolt vállalkozások • Jelentős tulajdoni részesedések • Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozások
  • 7. 7 7 Társult vállalkozás Sztv 3§2/2 az a – konszolidálásba teljeskörűen be nem vont – gazdasági társaság, ahol az anyavállalat vagy a konszolidálásba bevont leányvállalata a 9. pont szerinti jelentős tulajdoni részesedéssel rendelkezik, és mértékadó befolyást gyakorol a gazdasági társaság üzleti és pénzügyi politikájára; Társult vállalkozás: • jelentős tulajdoni részesedés és mértékadó befolyás
  • 8. 8 8 Kapcsolt vállalkozás Sztv 3§2/7 Fogalom szűkülés • Anyavállalat • Leányvállalat • Közös vezetésű vállalkozás • Új szabály: nem minősül kapcsolt vállalkozásnak a társult vállalkozás
  • 9. 9 9 Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás Sztv 3§2/5 az a gazdasági társaság, amelyben a vállalkozó nem rendelkezik a 9. pont szerinti jelentős tulajdoni részesedéssel, és amely nem tartozik a 2–4. pont szerinti vállalkozások közé (nem leányvállalat, nem közös vezetésű vállalkozás, nem társult vállalkozás)
  • 10. 10 10 Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó Sztv 3§15 a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 2. § 19. pontjában meghatározott fogalom • Az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták • Ezeken kívüli gazdálkodó, amelyet jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít • Biztosítók • Hitelintézetek • Befektetési vállalkozások • Cél: átláthatóbb működés biztosítása • Sztv. egyszerűsítési lehetőségeit nem alkalmazhatja • Szigorúbb közzétételi szabályok • Szigorúbb könyvvizsgálati szabályok – közfelügyeleti minőségellenőrzés
  • 11. 11 11 Üzleti vagy cégérték-negatív üzleti vagy cégérték fogalma Sztv 3§5/1-2 • üzleti vagy cégérték: a megvásárolt társaságért, annak üzletágáért, telephelyéért, üzlethálózatáért fizetett ellenérték és a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének a tételesen állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény szerinti értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett értéke közötti különbözet, ha a fizetett ellenérték magasabb; • negatív üzleti vagy cégérték: a megvásárolt társaságért, annak üzletágáért, telephelyéért, üzlethálózatáért fizetett ellenérték és a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének tételesen állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény szerinti értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett összege közötti különbözet, ha a fizetett ellenérték alacsonyabb, és ez a különbözet a megszerzett immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek reális értékének arányos csökkentésével sem szűnik meg;”
  • 12. 12 12 Üzleti vagy cégérték • Fogalmi változás miatt az új szabályok szerint ha tulajdonosi jogokat megtestesítő részesedés megvásárlására kerül sor, nem keletkezhet üzleti vagy cégérték • Részesedés vásárláskor a teljes vételár összege (és nem a mindenkori piaci érték) a részesedés bekerülési értéke lesz Sztv 49§3 • „A gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetés bekerülési (beszerzési) értéke a vásárláskor a részvényért, üzletrészért, egyéb társasági részesedésért fizetett ellenérték (vételár)" • Törlésre került a minősített többséget biztosító befolyásszerzés esetén keletkező üzleti vagy cégérték aktiválásának a lehetősége
  • 13. 13 13 • A változás a már állományba vett üzleti vagy cégértékre is vonatkozik • A 2015. december 31-én kimutatott üzleti vagy cégérték könyv szerinti értékét a kapcsolódó részesedések 2016. üzleti évi nyitó könyv szerinti értékét módosító tételként kell elszámolni előjelének megfelelően Sztv 177§46 • „Azon vállalkozónak, amely a 2016. évben induló üzleti év nyitó adatai között a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi …….törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos 3. § (5) bekezdés 1. pont b) és c) alpontja, valamint 2. pont b) és c) alpontja alapján keletkezett üzleti vagy cégértéket mutat ki, annak összegével (könyv szerinti értékével) a kapcsolódó részesedés 2016. üzleti évi nyitó értékét kell módosítania”
  • 14. 14 14 • Terv szerinti értékcsökkenési szabályok változása: a pozitív üzleti vagy cégértéket legalább öt év, de legfeljebb tíz év alatt lehet értékcsökkenési leírásként elszámolni Sztv 52§4 • „A befejezett kísérleti fejlesztés, a befejezett alapítás-átszervezés aktivált értékét 5 év vagy ennél rövidebb idő alatt, az üzleti vagy cégértéket legalább 5 év, de legfeljebb 10 év alatt lehet leírni, amennyiben ezek hasznos élettartamát nem lehet megbecsülni”
  • 15. 15 15 • Negatív üzleti vagy cégértékként kimutatott halasztott bevételt a cégvásárlást követő legalább 5 év, de legfeljebb 10 év alatt lehet egyéb bevétellel szemben megszüntetni Sztv 45§4 • „A negatív üzleti vagy cégértékként kimutatott halasztott bevételt a cégvásárlást követő legalább 5 év, de legfeljebb 10 év alatt lehet az egyéb bevételekkel szemben megszüntetni. Amennyiben a vállalkozó a negatív üzleti vagy cégértéket 5 évnél hosszabb idő alatt írja le, azt a kiegészítő mellékletben indokolnia kell. A negatív üzleti vagy cégértékként kimutatott halasztott bevételt az egyéb bevételekkel szemben meg kell szüntetni az alapul szolgáló részesedés bármilyen jogcímen történő könyvekből való kivezetése esetén,…”
  • 16. 16 16 • Üzleti vagy cégértékre a piaci érték változása miatt elszámolt terven felüli értékcsökkenés nem írható vissza Sztv 53§3 • „Ha az immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél a piaci érték alapján meghatározott terven felüli értékcsökkenés elszámolásának okai már nem vagy csak részben állnak fenn, az elszámolt terven felüli értékcsökkenést meg kell szüntetni, az immateriális jószágot, a tárgyi eszközt piaci értékére - legfeljebb a terv szerinti értékcsökkenés figyelembevételével meghatározott nettó értékére - vissza kell értékelni. Az üzleti vagy cégérték esetében ez az előírás nem alkalmazható.”
  • 17. 17 17 Egyszerűsített éves beszámoló készítésére vonatkozó szabályok módosítása Sztv 9§2-3 határértékek jelenleg 2016. évi üzleti évtől Mérlegfőösszeg (MFt) 500 1200 Nettó árbevétel (MFt) 1000 2400 Létszám (fő) 50 50 Az egyszerűsített beszámoló 2 mutatóértékében jelentős értékhatár emelkedés történt. Egyszerűsített éves beszámolót készíthet a kettős könyvvitelt vezető vállalkozó, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő, a nagyságot jelző három mutatóérték közül bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéket: Nem készíthet egyszerűsített éves beszámolót a nyilvános rt, anyavállalat, közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó, olyan vállalkozó, amelynek kibocsátott értékpapírjai tőzsdei kereskedelme engedélyezett, vagy az engedélyezést kérelmezték.
  • 18. 18 18 Mikrogazdálkodói beszámoló Sztv 9§6 határértékek jelenleg Mérlegfőösszeg (MFt) 100 Nettó árbevétel (MFt) 200 Létszám (fő) 10 Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készíthet a könyvvizsgálatra nem kötelezett vállalkozó, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő, a nagyságot jelző három mutatóérték közül bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéke Nem készíthet mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót • a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 14. pontja szerinti befektetési vállalkozás, • a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 15. pontja szerinti pénzügyi holdingvállalkozás.
  • 19. 19 19 Konszolidált éves beszámoló Sztv 117§1 határértékek jelenleg 2016. évi üzleti évtől Mérlegfőösszeg (MFt) 5400 6000 Nettó árbevétel (MFt) 8000 12000 Létszám (fő) 250 250 Konszolidált beszámoló esetén is jelentős értékhatár növekedés Az anyavállalatnak nem kell az üzleti évről összevont (konszolidált) éves beszámolót készítenie, ha az üzleti évet megelőző két – egymást követő – üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéket:
  • 20. 20 20 Mérlegtételek változásai • Fogalmi változások (jelentős tulajdoni részesedés) miatt új mérlegsorok a Befektetett pénzügyi eszközök, Követelések, Értékpapírok, Kötelezettségek mérlegcsoportokban Befektetett pénzügyi eszközök Tartós jelentős tulajdoni részesedés Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban Követelések Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Értékpapírok Jelentős tulajdoni részesedés Hátrasorolt kötelezettségek Hátrasorolt kötelezettségek jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozással szemben Hosszú lejáratú kötelezettségek Tartós kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben Rövid lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben
  • 21. 21 21 http://systemmedia.hu Kreditpontos képzéseinket keresse honlapunkon! A tudás csak egy kattintás!