1. A Marosvásárhelyi Rádiót azért szeretem, mert még meg van benne, a régeni rádiók, a
"békebeli" rádiók bemondóinak a klasszikusan nyugodt beszéde. Gyermekkorom kedves
emlékei közé tartozik a vasárnapi gyermekműsoraik, mikkel szebbé, varázslatosabbá tették
gyermekkoromat.
A műsoraikon még nem érződik a rohanó tempó, mi a kereskedelmi adókat jellemzi.
Egyszerűen, nem ripacskodnak. Mert most a médiát elönti, elöntötte a ripacs hadarás, a
ripacskodó szertelenség a műsorokban. Ma a kereskedelmi adókban, majdnem kötelező a
műsorvezetőnek hányavetien szertelennek lenni. Ma az ember az ideges szertelenséggel akar
örök fiatal maradni, így menekülve el a mulandóság, a halál gondolata elől és ezt dögivel
kapja a kommersz médiából.
A tévében meg idegesen rángatózni, mintha tényleg valahonnan rángatnák a műsorvezetőt -
hát rángatják is. Ma az emberi megnyilvánulásnak, mint közlésnek két divatos módja van:
idegesen rángatózol, mikor beszélsz, vagy ha nagyon komolynak akarsz mutatkozni, úgy
beszélsz, hogy nem mondasz semmit
Nem tudom, de erről a japán partoki cunami jut eszembe és az az utáni látvány a partokon. A
sok szemét, törmelék.
A ripacskodó műsorvezető, ripacs beszédének sodrásában, mintha a széthullás erői
dolgoznának.
A katasztrófák nyomán, sok minden elhangzik, mindenki mondja a magáét, de hogy annak
lehet üzenete is, mely a Lét mély rétegeiből jön, az emberiség kollektív tudattalanjából arra
senki nem gondol. Az apokalipszist ma kevesen ismerik a jelek üzenetének. A modern ember
már nem éli, mert kiszakadt belőle, hogy a világ, a természet egy élő organizmus, mely
Istenben él, melyben nem csak a vak erők tevékenysége nyilvánul meg, hanem a vak erők
látszata mögött, szellemi üzeneteket is hordoz.
A természet képei a transzcendencia képei, jelenlétének megnyilvánulásai, ezért jel-üzeneteket
is hordoznak a természet eseményei, mik vak erőknek tűnnek. Ezt belül lelkünkben nem
érzékeljük, mert a túlzott racionalitásunk miatt, nagy szakadék van fejünkben és
érzésvilágunkban a természet és az Isten között.
A Logosz ott volt a teremtésnél. Tehát a természet a Logosszal áthatott. Így a Logosz üzeneteit
hordozza, mi nem más, mint minden apokaliptikus gondolkodás alapja.
A kollektív tudattalan sem a Freudi démonikus erők konglomerátuma - az is lehet – hanem a
transzcendencia képeinek élő világa bennünk. Ahol a képeket, az archetípusokat, a Logosz
jelenléte tölti meg, hatja át értelemmel. Csak a Logosz értelmének hiányában válnak
démonikus erőkké, a Lélek, a Szellem képei. Amikor az ember nem hagyja, a Lélek eredendő
nyugalmában a Logoszt munkálkodni, mert Ő egy aktív, értelemadó, de ezzel egy magasabb
szintre átalakító realitás, akkor válik a tudattalan képi világa démonikussá.
A Transzcendencia képeinek, a vallási szimbólumvilágnak, a Biblia szimbólumainak egyre
sztereotipebb, pusztán racionális megközelítése, érzéketlené tesz, a képek belső
megragadására, hogy a külső vallási képeket, a belső képekkel, azok belső megfelelőivel
ragadjuk meg. A túlzott értelmességünk, a bennünk élő Logosszal kerül diszharmóniába. Így
az értelmünk megakadályozza, hogy a legfelsőbb Értelem munkája révén kerüljenek
tudatunkba a tudattalanunkból, mint egy megvilágosodva, megvilágítva, a Logosztól, a
Transzcendencia képei.
A mindent csak projektekben elgondoló és építő modern ember, az e mögött rejlő egyoldalú
racionalitásával, érzéketlenné válik, a benne és körülötte lévő transzcendens világ
apokaliptikus üzenetei iránt.
A tudattalanunk és a természet harmóniában van. Ezért van az, hogy az álmainkban a
tudattalanunk, alapvetően a természet képei révén üzen. Gyakorlatilag ehhez hasonló üzenet

2. az apokaliptika szimbolikus üzenetei is, nappali, tudatos énünknek. Álmainkban is nagyon
sok a figyelmeztető üzenet. Az apokaliptika világa is nem más, mint figyelmeztető üzenetek a
mélyebb, transzcendens világból. Álmainkban is nagyon sok a természeti katasztrófa kép, ha
valami nincsen rendben bennünk, amik figyelmeztető célt szolgálnak, épp úgy, mint az
apokaliptikában és a természetben. Ha megfigyeljük az álmaink figyelmeztetéseit,
észrevesszük, hogy az apokaliptikus és természeti katasztrófák, meg az álombeliek egy
harmonikus egységet képeznek.
A saját életén, sorsán az tud változtatni, ki megérti a jelek üzenetét. És nincsen csak pusztán
természeti katasztrófa, nincsen csak emberi mulasztáson múló katasztrófa, minek ne lenne
üzenete. Amikor egy zagytároló gátja elszakad és kiömlik a szenny, akkor nagyban folyik a
vádaskodás, mi arra jó, hogy végül ne feleljen senki. Csak az ember elfelejti, hogy a szenny
kiömlése, jel, hogy az embert az árnyéka fenyegeti pusztulással. A zagy kiömlése okozta kár,
csak jel, mert az okozott kár össze sem hasonlítható azzal a kárral, mit az emberi árnyékban
rejlő nem tudatosított szenny kiömlése fog okozni.
De hogy mindenki megússza, az annak a jele, hogy elmarad a szembesülés az árnyékkal, a
tudattalannal és minden katasztrófa innen ered. A földrengés a föld mélységeinek mozgása. A
cunami, hiába, hogy a tenger felszíni mozgása, köze van a mélységekhez. A cunami után ami
maradt, hiába, hogy a felszín törmeléke volt, mintha azt sugallná, hogy a mélységek dobták
felszínre a lelkek elfojtott szemeteit. Vajon a mélységek mozgása, nem az emberiség kollektív
tudattalanjának háborgását jelzik?! Az apokaliptikus irodalom, mint minden szent könyv a
mélységekből feljövő könyv, a mélységek megnyilatkozása. Úgy, hogy érdemes a természet
szimbolikus üzeneteit összhangban olvasni a szent könyvek szimbólumaival, mert valahol a
kettő találkozik a lelkünkben. Mindkettő a bennünk élő, a Logosztól áthatott természet, tehát
mindkettőnek értelme van.
Végül is a ripacs műsorvezető, a saját árnyékát fröcsköli a hallgatók, nézők szemébe. Az
árnyékkal bódított nézők így saját árnyékukkal is képtelenek lesznek szembesülni. Így lesz a
média egy állandó majomkergetés.