SlideShare a Scribd company logo
1 of 3
Download to read offline
PaeLIFE Newsletter
                                                                                             N OVEMBER 2012, N O #2




                A projekt bemutatása

                A PaeLIFE projekt elindítását az „Infokommunikációs eszközökkel segített életvitel”
                EU innovációs program, az AAL-JP támogatta. Megvalósításában egy nyolc tagból álló
                nemzetközi konzorcium vesz részt Portugáliában, Franciaországon, Magyarországon és
                Lengyelországban. A projekt olyan nemrég visszavonult, id˝s emberekre fókuszál, akik
                                                                            o
                eddigi életük során már megszoktak egy bizonyos szint˝ , technológia adta kényelmet,
                                                                         u
                és akik aktívak, produktívak és társadalmilag elkötelezettek akarnak maradni. A PaeLife
                célja egy új technikai megoldás, egyfajta „Magánélet-asszisztens" kifejlesztése az ember-
                számítógép interakcióban, hogy az id˝sebbek könnyebben és természetesebben tudják
                                                       o
                használni a számítógépet és az új technológiákat.




   Partnerek                                                 valamint a magyarországi tesztnap eredményeinek
                                                             kiértékelését követ˝en engedjék meg, hogy össze-
                                                                                  o
   • Microsoft Corporation (Portugália)                      foglaljuk a felmérések legérdekesebb területének ered-
                                                             ményeit: lássuk, milyen is lehet egy ideális személyi
   • Instituto de Engenharia de Sistemas e Computa-          asszisztens!
     dores, Investigação e Desenvolvimento em Lisboa             Megjelenését tekintve válaszadóink többsége vagy
     (Portugália)                                            olyan eszközre szavazott, amely a lakás egy pontján talál-
   • Budapesti M˝ szaki és Gazdaságtudományi Egyetem
                u                                            ható fix berendezés (akár egy PC vagy egy televízió), vagy
     (Magyarország)                                          egy hordozható készülék, vagy a kett˝ kombinációja. A
                                                                                                   o
                                                             gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kombinált megoldás
   • Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft.           a válaszadók 72%-a számára megfelel˝ megoldást nyúj-
                                                                                                    o
     (Magyarország)                                          tana. Bár a táblagép típusú berendezés ebben az eset-
                                                             ben kevésbé volt népszer˝ , mint az okostelefon jelleg˝ ,
                                                                                       u                             u
   • Knowledge Society Association (Lengyelország)
                                                             összességében úgy t˝ nik, hogy ebben igen nagy szerepet
                                                                                 u
   • Genitech (Franciaország)                                játszott a táblagéppel kapcsolatos gyakorlati tapaszta-
                                                             lat hiánya, mivel a következ˝ kérdésnél megbizonyosod-
                                                                                          o
   • University of Technology of Troyes (Franciaország)      hattunk a megfelel˝en nagy képerny˝ fontosságáról (ld.
                                                                                o                 o
   • Universidade de Aveiro (Portugália)                     ábra).




   Jelenleg zajló tevékenységek


   Az eddigi felmérések legf˝bb eredményei:
                            o
   A „Magánélet-asszisztens"-el kapcsolatos mag-
yarországi és lengyelországi kérd˝íves kutatások,
                                     o                           Miután a résztvev˝k kipróbálták a nagy érin-
                                                                                  o


Newsletter template from HowToTeX.com
                                                                                                                 Page 1
t˝képerny˝vel rendelkez˝ készülékeket a hazai teszt-
 o          o              o                                  folytatódnak, ezúttal Portugáliában és Franciaország-
napon, szinte mindannyian egyetértettek abban, hogy           ban. Mindkét országban kérd˝íves felmérés történik, il-
                                                                                            o
egy nagyobb képerny˝ még némi súlytöbblet ellenére is
                        o                                     letve a végfelhasználókkal tesztnapokra kerül sor. A
sokkal jobb, mint egy könnyebb, de kisebb (okostelefon        felmérések módszertana a Lengyelországban és Mag-
méret˝ ) kijelz˝. A kisebb képerny˝ a készüléket sokuk
       u         o                  o                         yarországon végzett vizsgálatokkal azonos marad, így a
számára gyakorlatilag használhatatlanná teszi részben a       Paelife projekt egyre pontosabb képet kaphat a célközön-
kis méretb˝l fakadó nehézkes olvashatóság, részben kéz
            o                                                 ségr˝l. Portugáliában a felméréseket a Microsoft Nyelvi
                                                                   o
koordinációs problémák miatt.                                 Fejlesztések Közponja (Microsoft Portugal R&D cen-
    Azok a funkciók, amelyeket a válaszadók “biztosan”        ter), Franciaországban pedig Troyes város Technológiai
vagy “valószín˝ leg” hasznosnak tartanának egy ilyen
                  u                                           Egyeteme vezeti.
eszközben, alapvet˝en az egészség kérdéskörével, az
                      o
információszerzéssel és rendszerezéssel, valamint a
kommunikációval kapcsolatosak. A közösségi hálóza-
                                                                 Hangminta-gy¶jtés
tokról azt tudtuk meg, hogy a résztvev˝k szerint túl sok
                                         o
redundáns, kéretlen információ jelenik meg rajtuk, amely          Ahogy a neve is mutatja, a Paelife beszédadat
körülmény megszünte esetén a szóbanforgó korosztály           rögzítés (Speech Data Collection) kampánya azon hang-
számára sokkal vonzóbbak volnának. A szórakozáshoz            minták gy˝ jteményére utal, amelyet egy online felületen
                                                                          u
köt˝d˝ funkciók tekintetében fontos, hogy az újonnan fe-
    o o                                                       keresztül rögzítnek az adatgy˝ jt˝k. A kampány már za-
                                                                                              u o
jlesztett intelligens TV-hangvezérlés nagyon népszer˝ nek
                                                    u         jlik és országonként körülbelül 1200 beszél˝vel szá-
                                                                                                               o
bizonyult a tesztnapon, ami arra enged következtetni,         mol, akik a hangjukat kölcsönzik (Magyarországon,
hogy a kérd˝íves felmérés kevésbé pozitív eredményei
               o                                              Lengyelországban és Franciaországban). Feltétel, hogy
inkább a múltban szerzett tapasztalatokra vonatkoznak,        a beszél˝k 60 év feletti, aktív személyek legyenek, jó
                                                                        o
mintsem a fejlesztés alatt álló, jöv˝ben az eszközhöz
                                       o                      olvasási és beszédkészséggel. A hangminta-gy˝ jtés rend-
                                                                                                              u
adott új szórakoztatási funkciókra.                           kívül fontos és szükséges részfeladat a Paelife végtermék
                                                              kifejlesztésében, mert ez teszi lehet˝vé egy id˝seket célzó
                                                                                                   o         o
                                                              beszédfelismer˝ modell létrehozását és tesztelését.
                                                                             o
                                                                  Ha Ön megfelel a fent említett kritériumoknak és sz-
                                                              eretne részt venni ezekben a projektekben, kérjük, lép-
                                                              jen kapcsolatba a koordinátorokkal a következ˝ orszá-
                                                                                                                o
                                                              gokban:

    A fenti diagram azt mutatja, hogy a felsorolt állítá-        • Magyarország: Tibor Fegyó fegyo@tmit.bme.hu
sokkal a válaszadók hány százaléka érett egyet. Noha             • Lengyelország: Artur Kolesi´ ski
                                                                                              n
a válaszadók 73%-a azzal is egyetértett, hogy az es-
zköz rendelkezzék fizikai billenty˝ zettel, a tesztnap ered-
                                   u                                 artur.kolesinski@ssw.org.pl
ményei alapján egy nagyméret˝ érint˝képerny˝ jó esél-
                                 u       o        o              • Franciaország: Pauline Hourseau
lyel elfogadható (vagy akár preferált) alternatívája lehet           pauline.hourseau@utt.fr
a fizikai billenty˝ zetnek, ezért ez az adat nem szerepel a
                 u
táblázatban.                                                     A koordinátorok további információval szolgálnak és
    A humán-számítógép interakció típusait illet˝en ao        lehet˝vé teszik Önök számára a részvételt.
                                                                   o
hang általi megoldások csoportja bizonyult a legnép-             Mivel számos id˝s ember által adott hangmintára
                                                                                   o
szer˝ bbnek, ezen belül pedig meglep˝ következtetésre
     u                                    o                   alapozunk, rendkívül nagyra értékelnénk, ha az Ön
jutottunk a beszédszintézisben alkalmazott beszédin-          részvételére is számíthatnánk!
tonáció használatával kapcsolatosan. Eredményeink sz-
erint ha a hangminta rendelkezik bármiféle intonáció-
val, akkor a hallgató az adott intonáció min˝ségét˝l
                                                   o     o
                                                                 További információk:
függetlenül hajlamos a hangmintát természetesnek hal-
lani, ugyanakkor nem megfelel˝ min˝ség˝ intonáció es-
                                 o      o u                       Annak érdekében, hogy tájékoztatni tudjuk, kér-
etén a szöveg által közölt információ egy részét nem          jük, csatlakozzon a paelife közösségéhez és annak
hallja meg. Az érint˝ képerny˝ szintén népszer˝ nek bi-
                      o         o                  u          tevékenységeihez online, a következ˝ helyeken:
                                                                                                 o
zonyult, de csak táblaméret˝ képerny˝ esetén. A Kinect
                             u           o
rendszer impozáns szórakoztató eszköz benyomását kel-            •      Twitter
tette, és bár még újdonság, megfelel˝ tervezéssel megvan
                                      o
a lehet˝ség arra, hogy az érint˝képerny˝s gesztusok al-
        o                        o          o                    •      Linked In
ternatívája legyen olyan esetekben, amikor az információ
                                                                 •      Slideshare
a felhasználótól távolabb, pl. egy TV-képerny˝n jelenik
                                                 o
meg.                                                             •      Blog
    Októberben a Paelife projekt kutatási tevékenységei

Newsletter template from HowToTeX.com
                                                                                                                   Page 2
Newsletter template from HowToTeX.com
                                        Page 3

More Related Content

Viewers also liked

Baidu pm心得分享
Baidu pm心得分享Baidu pm心得分享
Baidu pm心得分享磊 张
 
5th PaeLife Newsletter in English
5th PaeLife Newsletter in English5th PaeLife Newsletter in English
5th PaeLife Newsletter in EnglishPaelife Consortium
 
4th Paelife Newsletter in Polish
4th Paelife Newsletter in Polish4th Paelife Newsletter in Polish
4th Paelife Newsletter in PolishPaelife Consortium
 
PaeLife Newsletter 2 (English)
PaeLife Newsletter 2 (English)PaeLife Newsletter 2 (English)
PaeLife Newsletter 2 (English)Paelife Consortium
 
Lagu lagu rakyat terengganu
Lagu lagu rakyat terengganuLagu lagu rakyat terengganu
Lagu lagu rakyat terengganuaimanrais
 
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboardLuis Gabriel
 
Modul pembelajaran bahasa melayu kertas 1 dan kertas 2
Modul pembelajaran bahasa melayu  kertas 1 dan kertas 2Modul pembelajaran bahasa melayu  kertas 1 dan kertas 2
Modul pembelajaran bahasa melayu kertas 1 dan kertas 2aimanrais
 

Viewers also liked (10)

Baidu pm心得分享
Baidu pm心得分享Baidu pm心得分享
Baidu pm心得分享
 
5th PaeLife Newsletter in English
5th PaeLife Newsletter in English5th PaeLife Newsletter in English
5th PaeLife Newsletter in English
 
4th Paelife Newsletter in Polish
4th Paelife Newsletter in Polish4th Paelife Newsletter in Polish
4th Paelife Newsletter in Polish
 
Ximena
XimenaXimena
Ximena
 
Determinación del mercado de objetivos
Determinación del mercado de objetivosDeterminación del mercado de objetivos
Determinación del mercado de objetivos
 
PaeLife Newsletter 2 (English)
PaeLife Newsletter 2 (English)PaeLife Newsletter 2 (English)
PaeLife Newsletter 2 (English)
 
Domicilio procesal
Domicilio procesalDomicilio procesal
Domicilio procesal
 
Lagu lagu rakyat terengganu
Lagu lagu rakyat terengganuLagu lagu rakyat terengganu
Lagu lagu rakyat terengganu
 
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard
96067140 luz-nocturna-automatica-en-protoboard
 
Modul pembelajaran bahasa melayu kertas 1 dan kertas 2
Modul pembelajaran bahasa melayu  kertas 1 dan kertas 2Modul pembelajaran bahasa melayu  kertas 1 dan kertas 2
Modul pembelajaran bahasa melayu kertas 1 dan kertas 2
 

Similar to Paelife newsletter 2 (Hungarian)

PaeLife newsletter 1 (Hungarian)
PaeLife newsletter 1 (Hungarian)PaeLife newsletter 1 (Hungarian)
PaeLife newsletter 1 (Hungarian)Paelife Consortium
 
7th PaeLife Newsletter in Hungarian
7th PaeLife Newsletter in Hungarian7th PaeLife Newsletter in Hungarian
7th PaeLife Newsletter in HungarianPaelife Consortium
 
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)5th PaeLife Newsletter (Hungarian)
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)Paelife Consortium
 
IT-Shape 6. Hírlevél
IT-Shape 6. HírlevélIT-Shape 6. Hírlevél
IT-Shape 6. HírlevélIT Shape
 
Tm trendek poziteam lévai_a_131120
Tm trendek poziteam lévai_a_131120Tm trendek poziteam lévai_a_131120
Tm trendek poziteam lévai_a_131120Tibor Gyulay
 
6th PaeLife Newsletter in Hungarian
6th PaeLife Newsletter in Hungarian6th PaeLife Newsletter in Hungarian
6th PaeLife Newsletter in HungarianPaelife Consortium
 
It-Shape 4. Hírlevél
It-Shape 4. HírlevélIt-Shape 4. Hírlevél
It-Shape 4. HírlevélIT Shape
 
IT Shape találkozó Dublinban
IT Shape találkozó DublinbanIT Shape találkozó Dublinban
IT Shape találkozó DublinbanIT Shape
 
IT-Shape 5. Hírlevél
IT-Shape 5. HírlevélIT-Shape 5. Hírlevél
IT-Shape 5. HírlevélIT Shape
 
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...Balázs Czékmán
 
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaInformációmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaBudaiLivia
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokAdrienn Papp-Danka
 
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésben
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésbenEUCIP Core képesítés a hazai szakképzésben
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésbenITStudy Ltd.
 
Kick of meeting
Kick of meetingKick of meeting
Kick of meetingIT Shape
 
Inkubáció az e uban és usaban
Inkubáció az e uban és usabanInkubáció az e uban és usaban
Inkubáció az e uban és usabanKrisztian Lukacs
 
Itshape newsletter 3_hu_f
Itshape newsletter 3_hu_fItshape newsletter 3_hu_f
Itshape newsletter 3_hu_fITStudy Ltd.
 
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok szemé...
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok  szemé...IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok  szemé...
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok szemé...andreabedo
 
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 Tavasz
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 TavaszPolygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 Tavasz
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 TavaszPOLYGON Informatikai Kft.
 

Similar to Paelife newsletter 2 (Hungarian) (20)

PaeLife newsletter 1 (Hungarian)
PaeLife newsletter 1 (Hungarian)PaeLife newsletter 1 (Hungarian)
PaeLife newsletter 1 (Hungarian)
 
7th PaeLife Newsletter in Hungarian
7th PaeLife Newsletter in Hungarian7th PaeLife Newsletter in Hungarian
7th PaeLife Newsletter in Hungarian
 
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)5th PaeLife Newsletter (Hungarian)
5th PaeLife Newsletter (Hungarian)
 
IT-Shape 6. Hírlevél
IT-Shape 6. HírlevélIT-Shape 6. Hírlevél
IT-Shape 6. Hírlevél
 
Tm trendek poziteam lévai_a_131120
Tm trendek poziteam lévai_a_131120Tm trendek poziteam lévai_a_131120
Tm trendek poziteam lévai_a_131120
 
Qs c cruiser-ads
Qs c cruiser-adsQs c cruiser-ads
Qs c cruiser-ads
 
6th PaeLife Newsletter in Hungarian
6th PaeLife Newsletter in Hungarian6th PaeLife Newsletter in Hungarian
6th PaeLife Newsletter in Hungarian
 
It-Shape 4. Hírlevél
It-Shape 4. HírlevélIt-Shape 4. Hírlevél
It-Shape 4. Hírlevél
 
Neorobot suu
Neorobot suuNeorobot suu
Neorobot suu
 
IT Shape találkozó Dublinban
IT Shape találkozó DublinbanIT Shape találkozó Dublinban
IT Shape találkozó Dublinban
 
IT-Shape 5. Hírlevél
IT-Shape 5. HírlevélIT-Shape 5. Hírlevél
IT-Shape 5. Hírlevél
 
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...
Pedagógusok általános digitális és mobil eszköz-használati kompetenciáinak vá...
 
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaInformációmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
 
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésben
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésbenEUCIP Core képesítés a hazai szakképzésben
EUCIP Core képesítés a hazai szakképzésben
 
Kick of meeting
Kick of meetingKick of meeting
Kick of meeting
 
Inkubáció az e uban és usaban
Inkubáció az e uban és usabanInkubáció az e uban és usaban
Inkubáció az e uban és usaban
 
Itshape newsletter 3_hu_f
Itshape newsletter 3_hu_fItshape newsletter 3_hu_f
Itshape newsletter 3_hu_f
 
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok szemé...
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok  szemé...IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok  szemé...
IKT eszközök, digitális tananyagok, műveltségi területek a pedagógusok szemé...
 
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 Tavasz
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 TavaszPolygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 Tavasz
Polygon Hírek II. évfolyam 1. szám 2008 Tavasz
 

More from Paelife Consortium

8the PaeLife Newsletter in Polish
8the PaeLife Newsletter in Polish8the PaeLife Newsletter in Polish
8the PaeLife Newsletter in PolishPaelife Consortium
 
7th PaeLife Newsletter in Portuguese
7th PaeLife Newsletter in Portuguese7th PaeLife Newsletter in Portuguese
7th PaeLife Newsletter in PortuguesePaelife Consortium
 
7th Paelife Newsletter in French
7th Paelife Newsletter in French7th Paelife Newsletter in French
7th Paelife Newsletter in FrenchPaelife Consortium
 
6th PaeLife Newsletter in French
6th PaeLife Newsletter in French6th PaeLife Newsletter in French
6th PaeLife Newsletter in FrenchPaelife Consortium
 
6th PaeLife Newsletter in English
6th PaeLife Newsletter in English6th PaeLife Newsletter in English
6th PaeLife Newsletter in EnglishPaelife Consortium
 
6th PaeLife Newsletter in Portuguese
6th PaeLife Newsletter in Portuguese6th PaeLife Newsletter in Portuguese
6th PaeLife Newsletter in PortuguesePaelife Consortium
 
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)5th PaeLife Newsletter (Portuguese)
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)Paelife Consortium
 
5th PaeLife Newsletter (Polish)
5th PaeLife Newsletter (Polish)5th PaeLife Newsletter (Polish)
5th PaeLife Newsletter (Polish)Paelife Consortium
 
5th PaeLife Newsletter in French
5th PaeLife Newsletter in French5th PaeLife Newsletter in French
5th PaeLife Newsletter in FrenchPaelife Consortium
 
4th Paelife Newsletter in Portuguese
4th Paelife Newsletter in Portuguese4th Paelife Newsletter in Portuguese
4th Paelife Newsletter in PortuguesePaelife Consortium
 
4th Paelife Newsletter in French
4th Paelife Newsletter in French4th Paelife Newsletter in French
4th Paelife Newsletter in FrenchPaelife Consortium
 
3ª Newsletter do Projeto PaeLife
3ª Newsletter do Projeto PaeLife3ª Newsletter do Projeto PaeLife
3ª Newsletter do Projeto PaeLifePaelife Consortium
 
1ª Newsletter do Projeto PaeLife
1ª Newsletter do Projeto PaeLife1ª Newsletter do Projeto PaeLife
1ª Newsletter do Projeto PaeLifePaelife Consortium
 
Bulletin PaeLife 3 (Français)
Bulletin PaeLife 3 (Français)Bulletin PaeLife 3 (Français)
Bulletin PaeLife 3 (Français)Paelife Consortium
 
PaeLife Newsletter 3 (English)
PaeLife Newsletter 3 (English)PaeLife Newsletter 3 (English)
PaeLife Newsletter 3 (English)Paelife Consortium
 

More from Paelife Consortium (20)

8the PaeLife Newsletter in Polish
8the PaeLife Newsletter in Polish8the PaeLife Newsletter in Polish
8the PaeLife Newsletter in Polish
 
8th PaeLife newsletter
8th PaeLife newsletter8th PaeLife newsletter
8th PaeLife newsletter
 
7th PaeLife Newsletter in Portuguese
7th PaeLife Newsletter in Portuguese7th PaeLife Newsletter in Portuguese
7th PaeLife Newsletter in Portuguese
 
7th Paelife Newsletter in French
7th Paelife Newsletter in French7th Paelife Newsletter in French
7th Paelife Newsletter in French
 
Paelife poster
Paelife posterPaelife poster
Paelife poster
 
6th PaeLife Newsletter in French
6th PaeLife Newsletter in French6th PaeLife Newsletter in French
6th PaeLife Newsletter in French
 
6th PaeLife Newsletter in English
6th PaeLife Newsletter in English6th PaeLife Newsletter in English
6th PaeLife Newsletter in English
 
6th PaeLife Newsletter in Portuguese
6th PaeLife Newsletter in Portuguese6th PaeLife Newsletter in Portuguese
6th PaeLife Newsletter in Portuguese
 
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)5th PaeLife Newsletter (Portuguese)
5th PaeLife Newsletter (Portuguese)
 
5th PaeLife Newsletter (Polish)
5th PaeLife Newsletter (Polish)5th PaeLife Newsletter (Polish)
5th PaeLife Newsletter (Polish)
 
5th PaeLife Newsletter in French
5th PaeLife Newsletter in French5th PaeLife Newsletter in French
5th PaeLife Newsletter in French
 
4th Paelife Newsletter in Portuguese
4th Paelife Newsletter in Portuguese4th Paelife Newsletter in Portuguese
4th Paelife Newsletter in Portuguese
 
4th Paelife Newsletter in French
4th Paelife Newsletter in French4th Paelife Newsletter in French
4th Paelife Newsletter in French
 
3ª Newsletter do Projeto PaeLife
3ª Newsletter do Projeto PaeLife3ª Newsletter do Projeto PaeLife
3ª Newsletter do Projeto PaeLife
 
1ª Newsletter do Projeto PaeLife
1ª Newsletter do Projeto PaeLife1ª Newsletter do Projeto PaeLife
1ª Newsletter do Projeto PaeLife
 
PaeLife newsletter 2 (Polish)
PaeLife newsletter 2 (Polish)PaeLife newsletter 2 (Polish)
PaeLife newsletter 2 (Polish)
 
PaeLife newsletter 1 (Polish)
PaeLife newsletter 1 (Polish)PaeLife newsletter 1 (Polish)
PaeLife newsletter 1 (Polish)
 
Bulletin PaeLife 3 (Français)
Bulletin PaeLife 3 (Français)Bulletin PaeLife 3 (Français)
Bulletin PaeLife 3 (Français)
 
PaeLife Newsletter 3 (English)
PaeLife Newsletter 3 (English)PaeLife Newsletter 3 (English)
PaeLife Newsletter 3 (English)
 
Paelife newsletter 2 (French)
Paelife newsletter 2 (French)Paelife newsletter 2 (French)
Paelife newsletter 2 (French)
 

Paelife newsletter 2 (Hungarian)

  • 1. PaeLIFE Newsletter N OVEMBER 2012, N O #2 A projekt bemutatása A PaeLIFE projekt elindítását az „Infokommunikációs eszközökkel segített életvitel” EU innovációs program, az AAL-JP támogatta. Megvalósításában egy nyolc tagból álló nemzetközi konzorcium vesz részt Portugáliában, Franciaországon, Magyarországon és Lengyelországban. A projekt olyan nemrég visszavonult, id˝s emberekre fókuszál, akik o eddigi életük során már megszoktak egy bizonyos szint˝ , technológia adta kényelmet, u és akik aktívak, produktívak és társadalmilag elkötelezettek akarnak maradni. A PaeLife célja egy új technikai megoldás, egyfajta „Magánélet-asszisztens" kifejlesztése az ember- számítógép interakcióban, hogy az id˝sebbek könnyebben és természetesebben tudják o használni a számítógépet és az új technológiákat. Partnerek valamint a magyarországi tesztnap eredményeinek kiértékelését követ˝en engedjék meg, hogy össze- o • Microsoft Corporation (Portugália) foglaljuk a felmérések legérdekesebb területének ered- ményeit: lássuk, milyen is lehet egy ideális személyi • Instituto de Engenharia de Sistemas e Computa- asszisztens! dores, Investigação e Desenvolvimento em Lisboa Megjelenését tekintve válaszadóink többsége vagy (Portugália) olyan eszközre szavazott, amely a lakás egy pontján talál- • Budapesti M˝ szaki és Gazdaságtudományi Egyetem u ható fix berendezés (akár egy PC vagy egy televízió), vagy (Magyarország) egy hordozható készülék, vagy a kett˝ kombinációja. A o gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kombinált megoldás • Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. a válaszadók 72%-a számára megfelel˝ megoldást nyúj- o (Magyarország) tana. Bár a táblagép típusú berendezés ebben az eset- ben kevésbé volt népszer˝ , mint az okostelefon jelleg˝ , u u • Knowledge Society Association (Lengyelország) összességében úgy t˝ nik, hogy ebben igen nagy szerepet u • Genitech (Franciaország) játszott a táblagéppel kapcsolatos gyakorlati tapaszta- lat hiánya, mivel a következ˝ kérdésnél megbizonyosod- o • University of Technology of Troyes (Franciaország) hattunk a megfelel˝en nagy képerny˝ fontosságáról (ld. o o • Universidade de Aveiro (Portugália) ábra). Jelenleg zajló tevékenységek Az eddigi felmérések legf˝bb eredményei: o A „Magánélet-asszisztens"-el kapcsolatos mag- yarországi és lengyelországi kérd˝íves kutatások, o Miután a résztvev˝k kipróbálták a nagy érin- o Newsletter template from HowToTeX.com Page 1
  • 2. t˝képerny˝vel rendelkez˝ készülékeket a hazai teszt- o o o folytatódnak, ezúttal Portugáliában és Franciaország- napon, szinte mindannyian egyetértettek abban, hogy ban. Mindkét országban kérd˝íves felmérés történik, il- o egy nagyobb képerny˝ még némi súlytöbblet ellenére is o letve a végfelhasználókkal tesztnapokra kerül sor. A sokkal jobb, mint egy könnyebb, de kisebb (okostelefon felmérések módszertana a Lengyelországban és Mag- méret˝ ) kijelz˝. A kisebb képerny˝ a készüléket sokuk u o o yarországon végzett vizsgálatokkal azonos marad, így a számára gyakorlatilag használhatatlanná teszi részben a Paelife projekt egyre pontosabb képet kaphat a célközön- kis méretb˝l fakadó nehézkes olvashatóság, részben kéz o ségr˝l. Portugáliában a felméréseket a Microsoft Nyelvi o koordinációs problémák miatt. Fejlesztések Közponja (Microsoft Portugal R&D cen- Azok a funkciók, amelyeket a válaszadók “biztosan” ter), Franciaországban pedig Troyes város Technológiai vagy “valószín˝ leg” hasznosnak tartanának egy ilyen u Egyeteme vezeti. eszközben, alapvet˝en az egészség kérdéskörével, az o információszerzéssel és rendszerezéssel, valamint a kommunikációval kapcsolatosak. A közösségi hálóza- Hangminta-gy¶jtés tokról azt tudtuk meg, hogy a résztvev˝k szerint túl sok o redundáns, kéretlen információ jelenik meg rajtuk, amely Ahogy a neve is mutatja, a Paelife beszédadat körülmény megszünte esetén a szóbanforgó korosztály rögzítés (Speech Data Collection) kampánya azon hang- számára sokkal vonzóbbak volnának. A szórakozáshoz minták gy˝ jteményére utal, amelyet egy online felületen u köt˝d˝ funkciók tekintetében fontos, hogy az újonnan fe- o o keresztül rögzítnek az adatgy˝ jt˝k. A kampány már za- u o jlesztett intelligens TV-hangvezérlés nagyon népszer˝ nek u jlik és országonként körülbelül 1200 beszél˝vel szá- o bizonyult a tesztnapon, ami arra enged következtetni, mol, akik a hangjukat kölcsönzik (Magyarországon, hogy a kérd˝íves felmérés kevésbé pozitív eredményei o Lengyelországban és Franciaországban). Feltétel, hogy inkább a múltban szerzett tapasztalatokra vonatkoznak, a beszél˝k 60 év feletti, aktív személyek legyenek, jó o mintsem a fejlesztés alatt álló, jöv˝ben az eszközhöz o olvasási és beszédkészséggel. A hangminta-gy˝ jtés rend- u adott új szórakoztatási funkciókra. kívül fontos és szükséges részfeladat a Paelife végtermék kifejlesztésében, mert ez teszi lehet˝vé egy id˝seket célzó o o beszédfelismer˝ modell létrehozását és tesztelését. o Ha Ön megfelel a fent említett kritériumoknak és sz- eretne részt venni ezekben a projektekben, kérjük, lép- jen kapcsolatba a koordinátorokkal a következ˝ orszá- o gokban: A fenti diagram azt mutatja, hogy a felsorolt állítá- • Magyarország: Tibor Fegyó fegyo@tmit.bme.hu sokkal a válaszadók hány százaléka érett egyet. Noha • Lengyelország: Artur Kolesi´ ski n a válaszadók 73%-a azzal is egyetértett, hogy az es- zköz rendelkezzék fizikai billenty˝ zettel, a tesztnap ered- u artur.kolesinski@ssw.org.pl ményei alapján egy nagyméret˝ érint˝képerny˝ jó esél- u o o • Franciaország: Pauline Hourseau lyel elfogadható (vagy akár preferált) alternatívája lehet pauline.hourseau@utt.fr a fizikai billenty˝ zetnek, ezért ez az adat nem szerepel a u táblázatban. A koordinátorok további információval szolgálnak és A humán-számítógép interakció típusait illet˝en ao lehet˝vé teszik Önök számára a részvételt. o hang általi megoldások csoportja bizonyult a legnép- Mivel számos id˝s ember által adott hangmintára o szer˝ bbnek, ezen belül pedig meglep˝ következtetésre u o alapozunk, rendkívül nagyra értékelnénk, ha az Ön jutottunk a beszédszintézisben alkalmazott beszédin- részvételére is számíthatnánk! tonáció használatával kapcsolatosan. Eredményeink sz- erint ha a hangminta rendelkezik bármiféle intonáció- val, akkor a hallgató az adott intonáció min˝ségét˝l o o További információk: függetlenül hajlamos a hangmintát természetesnek hal- lani, ugyanakkor nem megfelel˝ min˝ség˝ intonáció es- o o u Annak érdekében, hogy tájékoztatni tudjuk, kér- etén a szöveg által közölt információ egy részét nem jük, csatlakozzon a paelife közösségéhez és annak hallja meg. Az érint˝ képerny˝ szintén népszer˝ nek bi- o o u tevékenységeihez online, a következ˝ helyeken: o zonyult, de csak táblaméret˝ képerny˝ esetén. A Kinect u o rendszer impozáns szórakoztató eszköz benyomását kel- • Twitter tette, és bár még újdonság, megfelel˝ tervezéssel megvan o a lehet˝ség arra, hogy az érint˝képerny˝s gesztusok al- o o o • Linked In ternatívája legyen olyan esetekben, amikor az információ • Slideshare a felhasználótól távolabb, pl. egy TV-képerny˝n jelenik o meg. • Blog Októberben a Paelife projekt kutatási tevékenységei Newsletter template from HowToTeX.com Page 2
  • 3. Newsletter template from HowToTeX.com Page 3