SlideShare a Scribd company logo
1 of 2
Download to read offline
A Duna Tévében láttam Markó kampányzáró beszédének egy rövid részletét. Hát eddig is
hányingerem volt a Markói beszédektől, de most már a rosszul lét is környékezett.

Lelkészképesítő teológiai végzettségem van, (mivel kiléptem, nem vagyok lelkész)így ismerem a
szónoki fogásokat. Hát bődületes volt, ahogy kilógott, a volt kommunista Markónál , hogy az
olcsó, néphülyítő szónoki fogásokkal él. Beszéde egy gyenge, papias beszéd volt.

Rájátszott a Trianoni országvesztésre, hogy felkorbácsolja az érzelmeket. Utána arra, hogy
mennyien lennénk, ha nem veszett volna el Erdély, vagyis most három millió magyar élne
Erdélyben. Ennek ellene mond, hogy Trianon előtt is fogyott, más népekhez viszonyítva Erdély a
Részek magyarsága. És a beszéd ezen részét, egy bődületesen lapos szónoki fogással zárta, hogy
el kell menni szavazni, mert az elveszett másfél millió helyett is kell szavazni.

De érdemes még a Markó féle biztatásról is beszélni, hogy majd megfordul a történelem kereke
és majd leszünk három millióan e tágas Erdély honban, ahol Markó szerint más népeknek is van
helyük. Nahát milyen nagy vonalú Markó, más népeknek is ad helyet, a majdani három millió
magyar mellett Erdélyben. Markó ezen kijelentései, puszta manipulatív kijelentések, puszta
szónoki fogások, hogy az urnához terelje a nyájat, mert ugye, náluk nélkül elvész az erdélyi
magyarság, ők a garancia.

Markó ezen beszéde, teljesen immorális, még akkor is ha, már a többség normálisnak tartja a
nép-nemzeti átverést. A manipulatív beszéd immorális, mert a személyiség védekező
mechanizmusát, szónoki fogással kijátszodva, a személyiség integritása ellen tör, azt veszélyezteti;
a személyt akarata ellenére, puszta elfogadóvá degradálja. A manipulatív beszéd, a választási
kortesbeszéd, mely a nép ítélőképességét próbálja kijátszodni, a nemzet személyiségét próbálja
megsemmisíteni, önös személyi célok okán, az nemzetárulás. Akik választási manipulatív
beszéddel, nyájjá, engedelmes tömeggé züllesztik a nemzetet, azok magát a nemzeti identitást
semmisítik meg. Akik megsemmisítik a személyi integritást, azok a nemzetet semmisítik meg, mert
csak ott van nemzet, ahol létezik a személy sértetlen integritása.

Nem vagyok sem filoszemita sem antiszemita. Szeretem a zsidó történelmet példaként állítani a
magyaroknak, - igen tudom, hogy hiába. Kodállyal valom, hogy a zsidókat nem szidni, hanem
tanulni kell tőlük. Mit tanulhatnánk a zsidóktól?

Markó a hallgatóság felszínes érzelmeivel játszott, hatalmi céljaik érdekében, de nem tudta a
magyar lélek mély rétegeit megszólítani. Egyet nem tudott soha a magyar, a magyarság vezetői,
de tudták a zsidó próféták, karizmatikus rabbik, a lélek legmélyéhez szólni. A zsidóság
karizmatikus vezérei képesek voltak, a nemzeti önreflexióra, a nemzet lelkének legmélyéig. Mi ezt
nem tudtuk megcsinálni soha a történelemben, a nemzet-léktani önreflexiót, hogy külső
katasztrófáinknak mi a nemzet-lélektani oka. A magyar nem tudja, hogy évszázadokon keresztül,
mi miért történt vele. Ez a nép tudatlanul szenvedett és szenved, mert nincs önreflexió, mely a
tudomására hozná, hogy mi a gond a nemzeti lélek mélyén. Ha ezt az önreflexiót nem végezzük
le és valaki nem szólítja meg a népet, lelkének legmélyén, akkor elvesztünk. Ennek a népnek
lelke évszázadok óta alszik, valakinek fel kellene ébresztenie, - de erre nem alkalmasak a Markó
féle beszédek, melyek csak manipulálnak. A Székelyföld területi autonómiájához is a nemzeti
önreflexión keresztül vezet az út, - és amire senki nem gondol, csak, hogy milyen intézmények
kellenének.

A zsidóság karizmatikus vezérei, úgy szóltak a néphez, hogy a nemzet lelkéből hatalmas energiák
szabadultak fel. Nálunk, magyaroknál, csak kétségbeesett lázadások vannak, de a magyar lelket
senki sem tudta úgy megszólítani, hogy abból nemzeti, megtartó energiák szabaduljanak fel.
Pedig a nemzeti megmaradás alapja a nemzet lelkéből felszabaduló energiák és e nélkül székely
autonómia sincs.

És itt hozzá kell tennem, hogy nem csak Markó nem tudja a magyar, székely lelket megszólítani,
hanem még egy püspök sem, mint Tőkés László.

Nagy Attila Puli

More Related Content

More from Nagy Attila (Mihai)

Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdf
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdfEgy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdf
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdf
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdfMeditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdf
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdf
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdfEgy székely meditációi - A zöld menyország.pdf
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdfNagy Attila (Mihai)
 

More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 3 - 2023 mar 7 .pdf
 
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdf
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdfEgy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdf
Egy székely meditációi - A balliberálisok gyűlölet elleni harcának lélektana.pdf
 
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdf
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdfMeditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdf
Meditatiile unui secui - Raiul ideologic de gen.pdf
 
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdf
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdfEgy székely meditációi - A zöld menyország.pdf
Egy székely meditációi - A zöld menyország.pdf
 

Székely autonómia - Markó Béla kampányzáró beszéde

  • 1. A Duna Tévében láttam Markó kampányzáró beszédének egy rövid részletét. Hát eddig is hányingerem volt a Markói beszédektől, de most már a rosszul lét is környékezett. Lelkészképesítő teológiai végzettségem van, (mivel kiléptem, nem vagyok lelkész)így ismerem a szónoki fogásokat. Hát bődületes volt, ahogy kilógott, a volt kommunista Markónál , hogy az olcsó, néphülyítő szónoki fogásokkal él. Beszéde egy gyenge, papias beszéd volt. Rájátszott a Trianoni országvesztésre, hogy felkorbácsolja az érzelmeket. Utána arra, hogy mennyien lennénk, ha nem veszett volna el Erdély, vagyis most három millió magyar élne Erdélyben. Ennek ellene mond, hogy Trianon előtt is fogyott, más népekhez viszonyítva Erdély a Részek magyarsága. És a beszéd ezen részét, egy bődületesen lapos szónoki fogással zárta, hogy el kell menni szavazni, mert az elveszett másfél millió helyett is kell szavazni. De érdemes még a Markó féle biztatásról is beszélni, hogy majd megfordul a történelem kereke és majd leszünk három millióan e tágas Erdély honban, ahol Markó szerint más népeknek is van helyük. Nahát milyen nagy vonalú Markó, más népeknek is ad helyet, a majdani három millió magyar mellett Erdélyben. Markó ezen kijelentései, puszta manipulatív kijelentések, puszta szónoki fogások, hogy az urnához terelje a nyájat, mert ugye, náluk nélkül elvész az erdélyi magyarság, ők a garancia. Markó ezen beszéde, teljesen immorális, még akkor is ha, már a többség normálisnak tartja a nép-nemzeti átverést. A manipulatív beszéd immorális, mert a személyiség védekező mechanizmusát, szónoki fogással kijátszodva, a személyiség integritása ellen tör, azt veszélyezteti; a személyt akarata ellenére, puszta elfogadóvá degradálja. A manipulatív beszéd, a választási kortesbeszéd, mely a nép ítélőképességét próbálja kijátszodni, a nemzet személyiségét próbálja megsemmisíteni, önös személyi célok okán, az nemzetárulás. Akik választási manipulatív beszéddel, nyájjá, engedelmes tömeggé züllesztik a nemzetet, azok magát a nemzeti identitást semmisítik meg. Akik megsemmisítik a személyi integritást, azok a nemzetet semmisítik meg, mert csak ott van nemzet, ahol létezik a személy sértetlen integritása. Nem vagyok sem filoszemita sem antiszemita. Szeretem a zsidó történelmet példaként állítani a magyaroknak, - igen tudom, hogy hiába. Kodállyal valom, hogy a zsidókat nem szidni, hanem tanulni kell tőlük. Mit tanulhatnánk a zsidóktól? Markó a hallgatóság felszínes érzelmeivel játszott, hatalmi céljaik érdekében, de nem tudta a magyar lélek mély rétegeit megszólítani. Egyet nem tudott soha a magyar, a magyarság vezetői, de tudták a zsidó próféták, karizmatikus rabbik, a lélek legmélyéhez szólni. A zsidóság karizmatikus vezérei képesek voltak, a nemzeti önreflexióra, a nemzet lelkének legmélyéig. Mi ezt nem tudtuk megcsinálni soha a történelemben, a nemzet-léktani önreflexiót, hogy külső katasztrófáinknak mi a nemzet-lélektani oka. A magyar nem tudja, hogy évszázadokon keresztül, mi miért történt vele. Ez a nép tudatlanul szenvedett és szenved, mert nincs önreflexió, mely a tudomására hozná, hogy mi a gond a nemzeti lélek mélyén. Ha ezt az önreflexiót nem végezzük le és valaki nem szólítja meg a népet, lelkének legmélyén, akkor elvesztünk. Ennek a népnek lelke évszázadok óta alszik, valakinek fel kellene ébresztenie, - de erre nem alkalmasak a Markó féle beszédek, melyek csak manipulálnak. A Székelyföld területi autonómiájához is a nemzeti önreflexión keresztül vezet az út, - és amire senki nem gondol, csak, hogy milyen intézmények kellenének. A zsidóság karizmatikus vezérei, úgy szóltak a néphez, hogy a nemzet lelkéből hatalmas energiák szabadultak fel. Nálunk, magyaroknál, csak kétségbeesett lázadások vannak, de a magyar lelket senki sem tudta úgy megszólítani, hogy abból nemzeti, megtartó energiák szabaduljanak fel. Pedig a nemzeti megmaradás alapja a nemzet lelkéből felszabaduló energiák és e nélkül székely
  • 2. autonómia sincs. És itt hozzá kell tennem, hogy nem csak Markó nem tudja a magyar, székely lelket megszólítani, hanem még egy püspök sem, mint Tőkés László. Nagy Attila Puli