Elérkeztünk " A furfangos mészáros" trilógia harmadik részéhez, mely írásom remélem ép annyi humort fog tartalmazni, mint a korábban már közzé tett két szösszenetem is. Olvasásához jó szórakozást kívánok.
S. Szabó József: Debreczeni lelkészi tár. / DEBRECZEN, 1904;
Orendt Mihály: A furfangos mészáros - Talicskások.pdf
1. A furfangos mészáros
Írta: Orendt Mihály
Nemrég elkezdtem mesélni egy furfangos mészárosról, aki igencsak vicces ember hírében állt itt
a Bihari Hegyközben. István gazda - mert így hívták - szeretett megviccelni minden útjába kerülő
embert, ha éppen tehette.
Kipihent agyában csak úgy születtek a jobbnál jobb ötletek, melyek bizony általában meg is
valósultak. Ismerünk számos olyan történetet, melyek így, vagy úgy de általában köthetőek István
gazdához valamilyen szinten. Vagy részese, vagy éppen kiagyalója volt a huncutabbnál huncutabb
történeteknek.
A következő eset bizony megtörtént. A település pedig, ahol mindez lejátszódott István gazda
szülőfaluja volt, áldozata pedig nem más, mint tőszomszédja, Józsi gazda volt. Ez az eset akarva-
akaratlanul is kihatással volt és van még mai napig is a falu későbbi sorsára.
A talicska
December 26-án, István estéjén borozgatás közben a
szomszéd Józsi gazda disznóvágásra invitálta
szomszédját, Istvánt, - gondolta - egy fenékkel megül
majd két lovat, az ügyes hentes hamar feldolgozza a
disznót és az István napját is megtartják egy kalap alatt,
mint minden évben jó szomszédhoz mérten.
A vidéki ember ismérve, hogy szeret megragadni
minden egyes pillanatot, amikor is poharazgathat
szomszédjával, barátaival, ismerőseivel. A magyar ember
pedig talál az iszogatásra ürügyet, hisz akár szomorú,
akár vidám az esemény, inni mindig lehet rá. Egyedül
pedig ez nem igazán megy, hisz a közmondás is
kimondja: „Ökör iszik magában!”
December 27-én hajnalban István gazda arra ébredt,
hogy a szomszédban visít a disznó. Felült, dörzsölgetni
kezdte a szemeit, majd hosszas gondolkodást követően,
mint akit űznek kiugrott az ágyból és öltözködni kezdett.
Nem vártál meg, leszúrtad a disznót? Gondolod, hogy jobban érc hozzá, mint én, aha? Józsi ezt
nem úszod meg szárazon, elhiheted! - motyogta fogai között szinte sziszegve minden egyes szót
István gazda. - János gyere, hozd a rossz, meg a jó tajicskát, megyünk a szomszídba!
János még nem igazán tért magához a kiabálásra, azt sem igazán tudta hol van.
- Megyek mán, megyek. Minek kell mind a két tajicska gazduram?
- Ne kérdezősködj, hanem eredj, oszt hozd a tajicskákat, a kapunál várlak!
A múlt évben jött János, ő is, mint a többi szerencsét próbáló legény, de neki volt esze is és
készített a gazdának szemkötőt a kancsalságára, így István gazda eszén túljárva megmaradt a
szolgálatban. Közben igencsak jó barátok lettek ők ketten. Nemrég szolgálólányt is vett fel a gazda
Piroskát, akit csak Pirosnak nevez, a lány mivel igen jól főz, kinevezte szakácsnőnek.
A két jóféle kukkoló közben a kerítésen keresztül figyelték, mi történik a szomszédban. Miután a
gazda behívta a disznófogó legényeket pálinkázni, István gazda és János átosont a szomszédba,
majd a hasára fordított disznót a jó talicskára felpakolták. A rossz talicskát, - amelyiknek már lába
sem volt, csak kereke - a disznó helyére rakták, majd beterítették szalmával.
A férfiak már kezdtek bemelegedni odabent a pálinkától és egyikük el is indult kifelé, amikor is
kihallatszott Józsi gazda hangja.
- Fijam, igyál még egy kupicával, nem fut el az a disznó sehova se, jól megszúrtam én azt. István
gazda se csináta vóna jobban - kacagott, s a legények is vele hahotáztak.
János és a gazda már átvitték a disznót István gazda udvarára, ahol János kipeckelte a disznó
száját és szemeit, még egy rossz kendőt is kötött a fejére, majd úgy helyezték el, hogy az utcaajtó
felé nézzen, mintha nevetné azt, aki onnan benéz.
2. Nicsak-nicsak - tette két kezét István gazda a derekára - milyen fájintos menyecske lett ebbűl a
disznóbúl - azzal átballagott a szomszéd udvarára, ott leült a tőkére, amin Józsi gazda a gyújtóst
aprítgatta, majd fontoskodva tekintett a talicska kerekére, ami kikandikált a szalma alól.
A hentes - míg a fiatalok, meg a gazda odabent dorbézoltak – megtömte tajtékpipáját,
meggyújtotta, pöffentett egyet, kettőt, majd pipáját kivéve a szájából megpödörte a bajszát. Ez nála
azt jelentette, hogy igencsak kedvére vannak a dolgok, amik eddig megtörténtek. Visszaereszkedett
a tőkére, majd, mintha az a legtermészetesebb lenne a világon, mosolyogva eregette a füstkarikákat
tovább az ég felé.
- Gyere csak szomszíd, gyere! Mit szósz majd, ha meglátod, hogy elszelelt a disznód? –
kuncogva pöfékelt tovább. A kerítés másik oldalán János is dörzsölgette mán a tenyerét a hidegtől,
meg persze a türelmetlenségtől is. Végre kinyílt a bejárati ajtó, majd a rostéj is. Jöttek a legények
sorban kifele. Illedelmesen köszöntötték István gazdát is.
- Na, megjöttél szomszíd? Ahogy látod, leszúrtam a bestiát, nemsoká perzseljük.
- Perzselitek, perzselitek, hát persze! Előbb nem kéne kivenni az órábúl azt a böhöm nagy karikát
szomszíd? - fordult István gazda Józsi gazdához kissé gúnyosan.
A szomszéd csak most nézet a szalmakupacra.
- Mi az Isten? - kérdezte a szivárvány minden színében játszó arccal - Hát ez meg mi a fr…? Ki
vitte el a disznómat? Legínyek, ne szórakozzatok velem! Gutaütíst kapok rögvest! – azzal
nekitámaszkodott a disznóól korlátjának, lévén közel ahhoz, hogy összeessen.
- Nem lopta azt el senki Józsi! Az állat átkírezkedett hozzám. Egyszer látom, hogy ott röfög az
ajtómban, mondom, beengedem, nehogy elkóborogjon valamerre, gondolom nem szúrtad meg
rendesen. Nem is nagyon vírzet a szerencsétlen. Most ott vigyorog az udvar közepin, aki szeretné
látni, gyertek, megmutatom. Aztán hozzátok onnan haza ne vigyorogjon ott nekem világcsúfjára.
Valami gyermek még egy kendőt is kötött a fejire - azzal felállt a tőkéről és elindult az utcaajtó felé.
A legények libasorban követték, aztán maga Józsi gazda is megszégyenülten.
A legények, amikor meglátták a vigyorgó disznót hasukat fogták a röhögéstől. Nem volt mese,
ezt már nem lehetett bírni komolysággal. Józsi gazda szégyenében sarkon fordult, és elindult
hazafelé.
- Hozzátok azt a dögöt haza, hogy töné ki a nyavalya - szólt vissza még a válla felett - te meg
István mír csinálod ezt velem… az áldóját neki… hát megérdemlem én ezt? Mit vétettem ellened?
- Na jól van, na ne mírgelődjél mán, ami megvót, az megvót, gyere perzseljünk, aztán jöhet a
munka dandárja. Hamar megcsinálom én, ne búslakogyál mán annyit.
Délre az asztalon volt már az új hús is. Ettek, majd megtöltötték a kolbászt és a hurkát. Alig múlt
két óra már minden kész volt. Már csak az asszonyokra maradt néhány apró-cseprő munka. István
gazda és a szomszéd leültek, poharazgattak egy keveset, kipihenték a történteket.
István gazda elkezdett szedelőzködni, az ő tervei megvalósultak, a vállalt munkát is elvégezte,
mehet immár haza, pihenni egy keveset. A háziasszony összekészítette számára a kóstolót és a húst,
ami a hentesnek jár. Hóna alá kanyarította, úgy hogy azt senki se láthatta. mi van nála.
- Na Isten megáldjon István, aztán kűdöm kísőbb a kóstolót is! – szólt utána Józsi gazda immár
teljesen megbékélve.
- Kűgyed Józsi, kűgyed! Aztán meg ne feledkezz rúla, mert ami jár, az jár! - azzal jót szippantott
tajtékpipájából, majd kilépet az utcaajtón keresztül a járdára. Meg szerette volna pödörni bajuszát,
de jobbnak látta, ha most eltér szokásától, még leejti a kóstolót, amit a szomszédasszony igencsak
bőven mért ki számára.
Hazaérve a csomagot odaadta Pirosnak, had süsse ki a hurkát meg a kolbászt a leány estére.
- Mi csinálunk ezzel a sok hússal te Piros? - kérdezte a gazda.
- Majd én kitanálom gazduram, egyet se fíjen, majd én kitanálom! - azzal eltűnt a csomaggal.
- Na, atúl fílek én is te Piros, hogy kitanálod. Hidd el, hónapra én tanálom ki neked! - Na nízzed
mán te, hát nem a nyúl viszi a puskát? - motyogott még valamit, majd bement a szobájába egy kis
délutáni pihenésre.
A faluban ez az eset a talicskával és a disznóval szájról szájra terjedt, míg nem a szomszédos
falvak fiataljainak a fülébe nem jutott. Ettől kezdve, ha a bálokban, vagy egyéb rendezvényeken
egyik falu legénye megakarta sérteni a másikat, csak annyit mondott: Talicskások. A fiatalok
zsebében kinyíltak a bicskák, letöredeztek a lécek a kerítésekről és gyakran bizony ölre is mentek
csak azért, mert elhangzott ez a bizonyos szó: Talicskások.
VÉGE