2016-ban kaptam egy 2013-ban írt érdekes kéziratot, melyet aztán digitalizáltam is, ugyanakkor tartogattam egy készülő kiadványomba, melyet Hegyközcsatár település digitalizált református anyakönyveiből állítottam össze (1730-1800 évek). A kiadvány megjelentetése mai napig várat magára így úgy döntöttem kár lenne tovább tartogatni ezt a csodálatosan megírt nekrológot, mint publikációt közlöm az olvasóval. A nekrológot ugyanakkor ajánlom Hegyközcsatár község Református Egyházának figyelmébe tisztelettel.

1. Emlékeim Nagy Géza kántortanítóról
Csősz Ferencné, szül. Nagy Irma tanítónő kézirata, melyet Csatáry Orendt Mihály bk. digitalizált
*
Tisztelt Orendt Úr!
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Csősz Ferencné, Nagy Irma tanítónő vagyok a Felső-Maros
mentén elhelyezkedő Marosvécs községhez (rom. Brâncovenești, ném. Wetsch, község Romániában)
tartozó Disznajóról (rom.Vălenii de Mureș). Nagy Géza egykori reformátustanító fiútestvérének
Domokosnak a leánya vagyok. 1936-ban a Gernyeszeg (rom. Gornești, korábban Ghernesig, ném.
Kertzing) községhez tartozó Marosjára (rom. Iara de Mureș, ném. Gare) faluban születtem, ahol Géza
bátyám is. 1947-ben, amikor utoljára látogatott haza szülőfalujába, mindössze 12 éves voltam.
*
Nagy Géza szülei Nagy Albert (1873-1947) és Székely
Ágnes (1875-1943) voltak, akik 1897-ben kötöttek
házasságot. Nagy Albert tekintélyes középbirtokos
családból származott, református kántor és kurátor,
valamint cséplőgép tulajdonos volt, ami abban az időben
igencsak megbecsült emberré tette őt.
Négy gyermekük született: Klára (sz. 1900), Domokos
(sz. 1904 - édesapám), Albert (sz. 1906) és a legkisebb
Géza (sz. 1909). Megemlékezésünk róla szól.
A legnagyobbik testvér Klára a legszebb, ugyanakkor
legműveltebb lány volt a faluban. Mesélték, hogy egykor
egy édesapámmal egyidős fiú Marosszék északnyugati
szögletéből, Szabédról (rom. Săbed) hozott leányt
feleségnek. A falubeliek megkérdezték tőle:
- Aztán szép-e a leány, akit idegenből fogsz Járába
hozni?
- Az, bizony! Olyan szép, mint Nagy Klári! - válaszolt a
legény.
Klári nagynénémet végül Szabó Béla körtefájai (rom. Kortefaia) jegyző vette feleségül. A Galacfalva
(rom. Galații Bistriței, ném. Heresdorf) községhez tartozó Harinán (rom. Herina, ném. Münzdorf,
szászul Minzdref) éltek, ahol Géza bátyám gyakran meglátogatta őket. Itt a megyében, Harinán ők
telepítették az első és legnagyobb almaültetvényt. A háború után Magyarországra költöztek.
Három leányuk született, akik már nem élnek. A legnagyobbik leány férje belgrádi nagykövet volt,
az ő egyetlen leányuk ott végezte az egyetemet és ott is ment férjhez. Ő ma is Szerbiában él,
kapcsolatunk vele azonban már rég megszakadt. Középső lányuknak is született két leánya, akik
Budapesten élnek. Miután Klári néném meghalt velük is megszakadt a kapcsolatunk.
Géza bátyám egyik középső testvére Domokos (1904-1971), az én édesapám volt, felesége pedig,
édesanyám Nagy Karolina (1909-1990). Szüleimnek öt gyermeke született: Nagy Béla (sz. 1929-)
gépészmérnök Marosvásárhelyen), Nagy Lajos (1931-1994 - tüdő-szakorvos volt Gyulafehérváron),
Nagy Irma (sz. 1936 - tanítónő, nyugdíjas, Disznajó, Maros megye), Nagy Domokos (sz. 1938 -
gépészmérnök Marosjárán), Nagy Géza (sz. 1944 - katonatiszt Marosvásárhelyen).

2. Géza bátyám emléke a mi családunkban ma is frissen él. Amikor 1944-ben elvitték a frontra,
családunkban fiúgyermek született, akit nagybátyám után Gézának neveztek el.
A másik középső testvér Nagy Albert (sz. 1906 -) volt, felesége Cseke Róza (1910-1947). Az ő két
leánygyermekük is meghaltak már, sőt az egyik unokájuk is. Egy leány unoka él a Maros megyei
Szászrégenben (rom. Reghin, korábban Reghinul Săsesc, ném. Sächsisch-Regen, vagy Rennmarkt,
szászul Sächsisch-Reen), aki tanárnő.
Albert bátyámékkal kapcsolatban szeretnék megosztani önökkel egy érdekességet: Gyermekáldás
volt náluk várható, a szülők előre ki is választották a nevet, ami a tetszetős Ildikó volt. Szerintük kétség
sem férhetett hozzá, hogy a gyermek leány lesz. Aztán megszületett a fiú. A gyermek hivatalosan be is
lett jegyezve Albert név alatt, ugyanakkor legtöbbször Ildinek szólították.
Így lett Albert bátyámból élete végéig Ildi bácsi, igazi nevére végül szinte már senki sem
emlékezett. Géza bátyámra ő hasonlított a legjobban, egy jó beszédű, szép arcú, szorgalmas és sikeres
gazda volt. A háborúban leventeoktatóként tevékenykedett.
Nagyszüleim halálát követően, a rövidke magyar világ idején, ő örökölte a telket és a családi házat.
A traktort és a cséplőgépet édesapám kapta. 1942-ben a két testvér vásárolt még egy traktort és még
egy cséplőgépet, ami azt eredményezte, hogy aratás után mindkettőjüknek akadt munkája bőven és
nemcsak Járában, hanem a környező falvakban is.
Géza bátyám már a szülői háznál megszerette a mezőgazdasági gépeket és Csatárba helyezését
követően hamarosan vásárolt ő is magának traktort és cséplőgépet. Szeretett gazdálkodni,
ugyanakkor a tanítást követően szívesen dolgozott a földjein. A szülői háznál egy aprócska
harmóniumon hamar megtanult, játszani. Kisiskolás korától fogva tanítónak készült.
Az elemi után, mivel kitűnő tanuló volt, nagyszüleim Nagyenyedre íratták be a Bethlen
kollégiumba, ahol tökéletesítette orgonajátékát is.
Az akkori járai református tiszteletes Böjthe Andor nagyszüleimet és édesanyám szüleit is arra
biztatta, hogy Géza bátyámmal és leányával (Böjthe Erzsébet) együtt édesanyámat (Nagy Karolina) is
küldjék el az enyedi tanítóképzőbe. Marosjárán mindhárman ugyanabba az iskolába és ugyanabba az
osztályba jártak, ugyanakkor egyszerre is konfirmáltak.
Édesanyámnak 1919-ben született egy kistestvére, ezért azt pesztrálnia kellett, míg a szülők a
mezőn dolgoztak. Ez miatt édesanyámat nagyszüleim nem engedték el az iskolába. Így aztán Géza
bátyámék ketten mentek el a tanítóképzőbe. Bátyámat és a tiszteletes leányát utazásaik és
tanulmányaik alatt rengeteg közös diákélmény érte, így ő volt és maradt Géza bátyám első és
egyetlen nagy szerelme. Erzsikét végül Márk Károly körtefájai földbirtokoshoz adták feleségül.
Bátyám egész életén át a hozzá hasonló lányt kereste, de sajnos sohasem találta meg.
Hegyközcsatárban volt egy Bertuska nevezetű tanítónő kolléganője, aki nagyon szerette volna őt
meghódítani, de Géza bátyám nem vette el feleségül.
Megfelelő távolságot tartva tőle, barátainak mindig csak a hibáit ecsetelte: „- Nem neveli
megfelelően Gabikát, a kislányát. Nem olvas eleget. Nem énekel elég szépen. Vetetlenül hagyja az
ágyát. Nem mindig önti ki a lavórból a mosdóvizet.” Hogy mindez igaz volt-e azt ma már senki sem
tudja. Azt viszont mindenki sejthette, hogy ez a nő sohasem érhetett fel az egykori Böjte Erzsikével.
Ha ekkor Bertuskában megtalálta volna egykori szerelmét és annak minden erényét valószínűleg
megnősült volna. Lett volna egy biztos családi otthona, az eddiginél is többet tudott volna dolgozni a
faluért, a Csatáriakért, az ifjúságért.
Bertuska mérhetetlen ragaszkodása szinte megfojtotta. Itthon édesanyám volt az egyedüli
személy, akinek elmondta bánatát, csak neki tudott megnyílni, neki tudott panaszkodni. Egyik
alkalommal Ágnes mámi dicsérte édesanyámat, hogy az a templomban milyen szépen énekel a fia
mellett. Lentről is segítve a kántort. Megjegyezte azt is, hogy édesanyám is lehetett volna kántor, ha
annak idején elmegy tanulni. Édesanyám erre így válaszolt: „- Ha tanultam volna, most nem lennék a
fia felesége. Mámi sem hagyhatta magát ezért így válaszolt: - Akkor viszont Géza fiam vett volna
feleségül, mindenféle képen a menyem lennél.”

3. Csatár nagyon messze esett Járától. Az összetartó családnak a szeretett fiú ezért főképpen ezért
hiányzott oly nagyon. Géza bátyámról mindig csak jó hír érkezett hozzánk, a legjobb hír viszont, amit
oly annyira vártunk, hogy végre megnősül, az bizony sohasem érkezett meg.
Egyik alakalommal hazaküldött édesapámnak egy lekottázott nótát és kérte őt, hogy tanuljuk meg,
mert ez a kedvenc nótája. Édesapám azonnal a kicsi harmóniumhoz ült és elkezdte játszani a nótát, mi
gyermekek persze rögtön körbeálltuk a muzsikálót. A nóta most is itt él a fülemben:
Hova viszi az őszi szél azt a sok-sok felleget,
Hova sodor engem a sors, hogyha innen elmegyek?
Ne üzenjél, ne is írjál, úgyse jön rá felelet,
Hisz a szél sem hozza vissza azt a sok-sok felleget!
… az elsodort felleget!
Gyermekkoromban mi persze nemcsak nótákat énekeltünk, hanem végig énekeltük az egész
református énekeskönyvet. Ismertünk minden egyes zsoltárt és ismerjük még ma is.
Egyikévben készültünk éppen a karácsonyi kántálásra, amikor is Géza bátyám hazajött. Nagy volt
nálunk az öröm és az ünneplés. Szép fehér Karácsonyunk volt. A férfiak a kis harmóniumot szánkóra
rakták és húzták azt végig az úton. Mindenki ablaka alatt megálltak és harmónium kíséret mellett
énekelték el a „Mennyből az angyal-t”.
Az emberek a magasztos zenekíséret mellet éneklőkről valóban azt hihették, hogy tényleg az
angyalok szálltak alá hogy hirdessék a kis Jézus születését. Az idős emberek sírtak és törölgették
szemeiket a meghatottságtól. Böjte tiszteletes is kijött a kántálókhoz és megköszönte a nagyszerű
élményt, mindazonáltal méltatta a harmóniumos ötletet. A járaiakat az ilyen és ehhez hasonló
élmények kovácsolták erős, összetartó közösséggé.
Mi kisebbek, nem jártunk Csatárban, a két bátyámat viszont Géza bátyám pár hétre meghívta
nyaralni. Rendkívül büszke volt a két Bocskai-sapkás gimnazista unokaöccsére. Autóbusszal elvitte
őket Félix-fürdőre is.
Ezt követően ő visszatért Csatárba, mert a mezőn túl sok volt a munka, a fiúkat ott hagyta fürödni.
Este értük ment, de autóbusz híján gyalog tértek haza Csatárba. Szép, emlékezetes napokat töltöttek
Géza bátyánknál.
Minden vasárnap eljártak a templomba, ahol Béla kántorkodott. Ilyen és ehhez hasonló élményeik
voltak. Lajos bátyám mesélte (ő már sajnos nem él), hogy ott szerette meg az olvasást és a könyveket.
Géza bátyánknak szép, tartalmas könyvtára volt. Halálát követően a szüleim mind szétosztogatták
barátai és tanítványai között.
Mindazon által haza is hoztak néhány szép kötetet, kedvencem közzé tartozott a három kötetes
Vitéz Somogyvári Gyula által írt: Virágzik a mandula, Ne sárgulj fűzfa és Mihály harcolt c. művei.
Tizennégy éves koromban olvastam végig mind a három kötetet. Néhány Nyírő kötetet is elolvastam
akkor. Jött ez után a fenyegetés, hogy tiltott irodalmat tilos olvasni.
Ezek a könyvek is index alá kerültek így el kellett tüntetni őket. Azóta sem találom meg ezeket a
kiadványokat sehol sem. Géza bátyámtól végül egyetlen Lexikon sorozat maradt ránk. Arról, hogy
Csatárban kinek és mit ajándékoztak el szüleim, mivel nem maradtak feljegyzések. Jó lenne tudni hány
könyv vészelte át a történelem viharait és azt, hogy van-e még valaki tulajdonában olyan kiadvány,
ami az egykori református kántortanító könyvtárából származik.
Géza bátyám csatári javait a következőképpen osztották el: Az előszoba- és konyhabútorait,
valamint textíliáit és edényeit Bertuska kapta meg.
1947 Karácsonyán Albert (Ildi) bátyám felesége meghalt, így Géza bátyám temetésére két félárván
maradt leányával (ez időben egyik első-, másik harmadikos gimnazista volt) rendkívül megtörten és
szomorúan, özvegyemberként érkezett Csatárba. Az osztozkodás folyamán - leányaira való tekintettel
- úgy döntöttek, hogy megkapják Géza bátyám szobabútorait és ágyneműit. A harmóniumot
édesapám kapta, arra való tekintettel, hogy bátyáim már korábban ismerték és szépen tudtak rajta
játszani.

4. Béla bátyám különösen nagy hasznát vette a hangszernek, ugyanis egyetemista korában
költségeihez ezzel keresett pénzt magának. Abban a református templomban kántorkodott, amelyben
később (1989) Tőkés László történelmet írt. A kommunista rezsim éveiben, mivel mérnökként
dolgozott nem mehetett nyilvánosan templomba. Amint nyugdíjba vonult a Marosvásárhelyi
Vártemplom kántora lett.
Domokos öcsém mind a mai napig kántor Járában.
De térjünk vissza Géza bátyám egykori javaihoz. Gazdasági és mezőgazdasági gépei a háború alatt
mind tönkrementek. Nagyapám, Albert apó a háborút követően, 1946-ban Csatárba utazott, hogy
mentse, ami még menthető. A falu lakossága nagy szeretettel fogadta az egykori kántortanító, Géza
bácsi idős édesapját. Drága fia ekkor még orosz fogságban sínylődött, senki sem tudta, hogy
egyáltalán haza jön-e még. 1947-ben végül betegen, ugyanakkor tele reményekkel, hogy majd felépül,
hazaérkezik.
Bertuskának rendkívül hálás volt azért, hogy vigyázott a házára, hisz senki sem törte fel a lakását,
míg odavolt a fogságban. Csodálatára és nagy örömére a berendezés is teljesen ép maradt. Munkához
látott, rendbe rakta és talpra állította gazdaságát. 1947-ben még dolgozott a mezőn, be-bejárt ugyan
Nagyváradra orvosához, ereje azonban egyre csak fogyott és fogyott.
Nagyváradi lakásában, mikor azt megvette még lakók voltak. Később már csak üresen állt. Jó
befektetésnek tartotta. A háború után a lakást betolakodók foglalták el. Később, halála után testvérei
erőfeszítéseket tettek az átíratásra, azonban a siker elmaradt. A „népi demokrácia” világa nem
engedte meg, hogy egy embernek két lakása lehessen.
Testvérei a traktorok és a cséplőgépek miatt kuláklistára kerültek. A gépeket eladni nem tudták
ezért az egyik Magyarországra került rokonukra, Klárikára akarták íratni, ezt viszont a hatályba lépett
törvények már nem tették lehetővé számukra, így a gépeket az ’50-es években végül az állam szépen
magáévá tette, vagyis államosította.
Géza bátyám halálát követően egy évvel elkezdték megszervezni a kollektív gazdaságot. Az 1949-
50-es években aztán csatári gazdaságának földjeit is egybeszántották. Nagybátyám annyira szeretett
Csatárban lakni, hogy soha be nem költözött volna Nagyváradra. Az ottani lakást majdani gyermekei
számára vásárolta.
Arra gondolt, hogy ha azok Várad valamelyik gimnáziumába fognak iskolába járni, itt otthonra
lelnek. Ha a háború nem vágja ketté terveit, valószínűleg meg is valósította volna az álmait.
Nagy Géza kántortanító örökségét nem a széthurcolt, elkonfiskált, vagy szétosztott anyagi javak
jelentik, hanem az éltető víz, ami az ő munkásságának forrásából jutott a nagycsaládosoknak és az ő
egykori tanítványainak.
Valahányszor orgonaszót hallunk, gondoljunk erre a nagyszerű emberre, hisz az ő szelleme ilyenkor
mindig ott lebeg felettünk. Az orgona varázslatos zenéjétől boldogság költözik a szívünkbe, amitől egy
magasztos, őszinte szeretett árad szét bennünk.
Ugyanakkor belenyugvást kell tanúsítanunk e rövid élet iránt, hisz neki sajnos csak ennyi adatott.
Rövid élete és munkássága során példamutató szorgalmat és szeretetett tanúsított szülőföldje és
fogadott települése, Hegyközcsatár iránt.
A járai temetőben elődeinek sírjai mind-mind állnak, itt állhatna az ő sírja is, ha éppen ide temetik.
Testvérei azonban azt szerették volna, hogy Nagy Gézát választott szeretett falujában
Hegyközcsatárban temessék el, Valaki azonban közbeszólt. Bertus ezt már nem engedhette, temessék
csak el Váradon, ott ő majd ápolni tudja annak sírját. Ez meg is történt. Géza öcsém, amikor
Nagyváradon szolgált, mint katonatiszt felkutatta és felújíttatta a sírt, 25 évre előre a sírhely bérleti
díját is kifizette. Később, mikor újra felkereste azt már sehol sem találta. A sírhelyet eladták és mások
foglalták el.
Most zsong és zajong körülöttünk a március. Feltörnek bennem a gyermekkori márciusok emlékei,
a régi tavaszok érkezése. Nagy Géza szülőháza ma is a falu közepén áll. Csupán 500 méterre tőle
pompázik a gyönyörű Ihály erdő, ahova egykor minden egyes nap kijártunk kakasmandikót,
szarkalábat, csillagvirágot szedni, később ibolyáért, gyöngyvirágért és eperért látogattunk ki
ugyanoda.

5. Az erdő alatt végig egy Géza bátyám idejében ültetett különleges almákból álló gyümölcsös
látható, olyan amilyen a környéken sehol sem terem. Nem ő ültette, de az ötlet és a pénz, az tőle
érkezett. Kora tavasszal salátát szedtünk a patak partján levesnek a húsvéti báránysült mellé. Ezt a
salátafajtát aranyversengőnek, a sárgarigót pedig aranymálinkónak hívták mifelénk abban az időben.
Marosjára gyermekkoromban szín magyar falu volt, csak egy cigány család élt nálunk, akik zenészek
voltak. Népes család volt az övék. Minden egyes hangszernek megvolt a külön gazdája. Jól jártunk
velük, mert a falu ünnepeire és lakodalmaira sohasem kellett idegenből zenészeket hívni.
Három temploma volt a településnek, volt egy református, egy katolikus és volt egy unitárius
temploma is. Amikor az unitárius vallást gyakorló földbirtokost kitelepítették a faluból az
templomukat is lebontották. A település lakosságának nagy része református volt, csupán
egyharmada gyakorolta a katolikus vallást.
Járán ma Nagy Domokos és családja testesíti meg legjobban azt a családmodellt, amelyet egykor
Nagy Géza családja tettek példaképpé falunkban. Nyugdíjazásukat követően hazatelepültek a családi
házba, ők művelik tovább a családi birtokot. Gyermekei közzül Anna elvégezte a kántortanítóképzőt,
István egészségügyi asszisztens és otthon méhészkedik, fia zeneiskolába jár, közben Gyernyeszen,
ahol most élnek, kántorkodik
Mint azt láthatjuk a kántorkodás a családban Albert apótól (nagyapám) kezdődően apa-fiúra száll.
Már az ükunoka is ezen az úton halad. A Nagy családban kevés lány született az én családomban is
csak én voltam egyedül. Amikor egsy alkalommal Géza bátyám meglátogatott bennünket kérdezte
szüleimtől: „- Jól tanul-e a leányka?” - apám erre így válaszolt: „- Nem olyan fényes, mint a fiúk.” –
nekem persze ez akkor nagyon rosszul esett.
Mindenféle képen be szerettem volna bizonyítani Géza bátyámnak, - akire mindig felnéztem, és
akit nagyon, de nagyon szerettem - hogy én is okos gyermek vagyok. Szerettem volna legközelebb
elmondani neki, hogy oklevelet fogok szerezni és én is tanító leszek, mint ő. Célom elérése viszont
már nem ment ilyen zökkenőmentesen, édesapámat ugyanis 1952-ben kuláklistára tették. Engem
pedig, mint osztályidegent, kitettek a tanítóképzőből. 1956-ban, amikor megszabadultunk a kulákság
terhétől jött a következő akadály, Szászrégenben megszűntették a magyar nyelvű tanítóképzést.
E miatt az utolsó évet Székelyudvarhelyen három év késéssel, 1957-ben fejeztem be. Férjem
háromszéki székelyember volt, ő Kézdivásárhelyen végezte a tanítóképzőt, ’56-ban azt is felszámolták.
A román állam nem akart több magyar tanítót képezni. Szerencsénkre mi egy olyan tanítóházaspár
voltunk, akik falujukban, amit csak megálmodtunk, mindent meg is tudtunk valósítani.
Megtanítottuk a gyermekeket hangszereken játszani, ebből egy 32 tagú gyermekzenekart hoztunk
létre. Létrehoztunk egy 100 tagú népi együttest, létrehoztuk az öregek dalcsoportját. 100 gyermeknek
megszőttük és megvarrtuk a népviseletét.
Amikor az egyik „Megéneklünk Románia” fesztivál megyei szakaszán a Marosvásárhelyi
Kultúrpalota színpadára bevonult 100 disznajói egyforma magyar népviseletbe öltözött gyermek, az
akkori főtanfelügyelő - nem bírva elviselni az eléje táruló látványt - kimenekült a díszpáholyból és
sietve távozott.
Együttesünkkel helyi néphagyományokat és népszokásokat elevenítettünk fel és mutattunk be a
nagyközönségnek. A Kodály-centenárium keretén belül 1982-ben betanítottuk a „Háry Jánost”,
mellyel Maros-, Gyergyó- és Kovászna megyékben összesen 26 előadást tartottunk meg. A 15
gyönyörű magyar huszárral nagyon felkavartuk a vizet, egyszerűen kitiltottak bennünket a
Kultúrházakból: „- Már többé ne magyarkodjanak! - hallatták hangjukat fentről.
1990-ben, amikor már szabadabban dolgozhattunk volna Csősz Ferenc 50 éves korában meghalt.
Kopjafájára neve mellé ezt írták: „A székely nép napszámosa”. Hasonló felirat találó lenne Géza
bátyám csatári kopjafáján is, ha valaha lesz ilyen: „ A hegyközi nép napszámosa”. Hisz ő is egy igazi
mindenese volt annak a közösségnek, amiben élt.
Édesanyám mesélte később, hogy a temetését celebráló tiszteletes prédikációjában miképpen
méltatta Géza bátyám tevékenységeit: „- Lehanyatlott a kéz, eltörött a karmesteri pálca. Lesz-e még
valaha, aki vezényelje a Csatári Kórust?”

6. Legfiatalabb öcsém Nagy Géza II. születése folytán csak kis részben hozható kapcsolatban Géza
bátyámmal, ugyanakkor, mint annak nevének továbbéltetőjeként mindenféle képen fontos szerepet
játszik az ő emlékének fenntartása terén. A járai Nagy család történetét és annak emlékezetét az ő
családja fogja legtovább megőrizni. Telke, kertje és háza van Marosjárán. A Géza bátyámról szóló
történetek nagyon lelkesítik. Ennek a megemlékező írásnak az összeállításában is kivette a részét.
Géza II. 1967-ben nősült, felesége Nagy Auróra (sz. 1946). Gyermekeik: Nagy Tibor (sz. 1970) és
Nagy Gabriella (1971). Tibor a Maros megyei napilapnál, mint fotóriporter, és mint sofőr dolgozik.
Felesége Melinda a Népújságnál főkönyvelő. Két gyermekük van Szilárd és Edvárd.
Gabriella a budapesti ELTE-n szerzett doktorátust. Ma a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti
Egyetemen tanít. Férje Donát György. Házasságkötésükkor mindketten felvették a Nagy és a Donát
neveket is. Gyermekük Zsófia.
Nagy Géza egykori csatári kántortanító emlékét valószínűleg ők fogják továbbvinni. A család nagy
örömére a Hegyközcsatárban újra énekel a kórus és annak karnagya is van. Ezen túl a református
kórus egy kicsit Nagy Gézánk is énekel.
Csősz Ferencné, Nagy Irma
Marosvécs község, Disznajó
2013. március 15.
Nagy Géza portréját retusálta: Orendt Mihály Bihar-kutató - Debrecen - 2016-08-25.