Gyermekkori emlékeimből merítettem írásomhoz néhány momentumot, bemutatva többek között a szülőföld néhány sajátosságát, egykori kiváló tanáraimat, kiktől mindent megtanultam, ami az élethez szükségeltetett.

1. Emlékek szülőfalumból - Iskolás éveim.
Írta: Csatáry Orendt Mihály
Szülőfalumban Hegyközcsatáron, az elemi iskola elvégzéséig, - mindannak ellenére,
hogy Románia részeként funkcionált - nem igen hallottam román szót. Kivétel volt ez alól
az iskolában tanult román nyelv és irodalom, melyet - mi diákok - nem igazán vettünk
komolyan. A nyelvtudás csak a későbbiekben vált fontossá, akkor, amikor szak- és
középiskolák hiánya miatt kénytelenek voltunk a közeli Nagyváradon, vagy más
nagyvárosokban keresni a boldogulást. Ép ezért az elemi iskola számomra nem volt egyéb,
mint egy igazi Kánaán.
Remek tanáraim voltak, akik csak és kizárólag a neveltetésünkkel, és az ezzel járó
tevékenységekkel foglakoztak. Fontos volt számukra, hogy végzős diákjaik tovább vigyék
mindazt, amit tanítottak nekik. Visszatekintve most elmondhatom, hogy rendkívüli
emberek voltak, akiktől számos hasznos dolgot tanultunk és hoztunk magunkkal ki-ki
saját életébe.
Hegyközcsatári tanáraim és tanárnőim (1967-1975)
Borbáthné, Bihari Mária; Korda Gizella; Balázs Lászlóné, Szabó Mária; Kindáné, Kéry Ildikó; Berekméri
László; Bayer Elemér; Balogh Botond; Facsar József; Lintner Mária; Dallos Lóránd; Mészáros Éva;

2. Hogy mivel foglalkoztunk ez alatt a nyolc év alatt? Nos, számos olyan dologgal, mellyel
gondolom a többi település iskolái is foglalkoztak, ugyanakkor valószínűleg sok olyan
tevékenységgel is, ami a környező település iskoláinak - egy-két kivétellel - nem igazán
adatott meg.
Gondolok itt például a kb. másfél kilométerre fekvő lombhullató erdőre (egykori Ygfon
erdejének egy része),1 melybe tanáraink számos alkalommal vitték osztályaikat
kirándulni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy megismerkedhessenek ennek
flórájával és faunájával.
Két igazán közkedvelt hely volt, ahol letelepedhettünk. Egyik a Bondár Gyula
erdészház, a másik pedig az Ágoston-kút, amely szerény véleményem szerint lehetett akár
búvóhelye is egykor a már említett bolgár vezérnek a magyarok bejövetelekor.
A Bondár Gyula bácsi erdészházához családostul is kirándultunk gyermekkoromban,
de vezetőtanáraink is kivittek bennünket gyakran pl. természetismeret, földrajz, biológia,
mezőgazdaságtan és egyéb órák keretén belül.
A gombaszakértő tanár
A legérdekesebb és legtanulságosabb természetesen Bayer
Elemér biológia, kémia, fizika szakos tanár bácsi természetben
eltöltött órái voltak számomra. Egykori tanárom rendkívül
magas szinten végezte tanári munkáját. Olyan szinten volt
felkészülve, hogy azt bármelyik nevelő megirigyelhette volna
tőle.
Természetesen ez a rendkívüli felkészültség a többi
tanáromra éppen úgy vonatkozott, mint őrá. Talán annyi volt a
különbség, hogy ő a Biológiát, a Földrajzot, a Fizikát és a
Szerves Kémiát kombinatív módon minden alkalommal belénk
tudta plántálni az nélkül, hogy érdektelenségbe ütközött volna.
Számos alkalommal kértem a segítségét egy nagyszabású
vetélkedő keretén belül is, mely segítségnyújtást sohasem
utasította vissza.
Tudnunk kell továbbá azt is, hogy Bayer tanár bácsi volt az-az ember, aki a Kultúrház
udvarán felállított időjárás előrejelző készüléket - évtizedeken keresztül - nap, mint nap
leellenőrizte, pontos kimutatást vezetve a hőmérséklet, szélirány és páraszintről, majd az
adatokat telefonon Nagyváraddal egyeztette. Egy rendkívül precíz és hozzáértő ember volt.
Volt egy másik szaktudása is a tanár bácsinak és ez nem volt más, mint a gombák
bevizsgálása. Olyannyira ismerte a létező gombafajokat, ahogy azt a környéken senki más.
Úgy az ehető-, mint a mérgező fajoknak a tudora volt.
Ha bárkinek csak egy kis kételye is volt a leszedett gomba ehetősége terén, bármikor,
bármilyen időpontban szívesen állt a lakosság rendelkezésére. Tudása e téren
vitathatatlan volt.
Az egyik alakalommal kémia órán egy maréknyi
gyilkos galócával jelent meg az órán. Tudatta
velünk, hogy a kezében lévő gombák olyannyira
mérgezőek, hogy ha nem mosná meg a kezeit,
bizony ettől is egy igencsak erős mérgezésen esne
át.
A környék legmérgezőbb gombáját készült a
tanár úr ehetővé varázsolni, továbbá bemutatni
nekünk milyen nagy mennyiségű méreganyagot
tartalmaz ez a gombafaj. Feszült figyelemmel
néztük a kísérlet előkészítését.
Tanár bácsi elővett egy közönséges elektromos
főzőlapot, egy liter ecetet, egy kisebb hőálló üvegedényt, majd az edénykét félig vízzel
megtöltve a beüzemelt főzőlapra helyezte.
1 Menumorout (ismertebb nevén Mén Marót) ide menekült Árpád csapatai elől, majd itt fogadta a fejedelem küldöttsége élén
hozzá érkező Öcsöb és Valek vitézeket.

3. Miután a víz forrni kezdett beletette az előre kikészített gyilkos galócát, majd
figyelmeztetet bennünket, figyeljük meg, mi történik az edényben. Mi feszülten figyeltük a
műveletet. A víz kezdett elszíneződni, kissé lilás-barna lett. Tanár bácsi egy mérőedény
segítségével kiöntötte a literes ecet egy negyedét, majd lassan hozzáöntötte a készülő
gomba levéhez.
Az elszíneződött lé elkezdett tisztulni. Kis idő múlva levette a gombát a főzőlapról, majd
a gomba levét leöntötte. Újabb vizet tett fel a főzőlapra, majd még két alkalommal
megismételte a folyamatot. A gomba leve egyre tisztábbá vált, míg a végén már semmi
elszíneződést sem tapasztaltunk az edényben.
Tanár úr ezt követően elmagyarázta, hogy a hő és az ecet reakciója a forrásban lévő
vízben található gombára olyan hatást gyakorolt, melyek a gomba rendkívül erős
méreganyagát a harmadik alkalomra már teljesen eltávolította, ez által a gomba immár
teljesen ehetővé vált.
Óvva intett ugyanakkor bennünket attól, hogy bármelyikünk is kipróbálja, a látott
kísérletet. Ugyanakkor, jóval később elárulta nekünk, hogy ő bizony megkóstolta a
méregtől megtisztított gombát. Még csak enyhe émelygést sem tapasztalt tőle, ami ez által
igazolta feltevéseit.
Elmondta továbbá, hogy a többször átfőzött gombából a méreggel együtt annak íze is
megsemmisült, a gomba teljesen íztelenné vált. Ez a kísérlet bebizonyította számunkra,
hogy bármilyen mérgező gombát ehetővé tudunk varázsolni, az íztelenség miatt viszont a
procedúrának semmi értelme sincs. Nos, ilyen ember volt az én egyik egykori tanárom.
Regélhetnék a többi tanáraimról is, ugyanakkor ezt most nem teszem. Inkább
bemutatom azt az útvonalat, amelyen el lehetett jutni a közeli erdőségbe.
Ki- és bevezető utak a településen
A kirándulni vágyó ember Csatár településéről a falu két végén és négy különböző
sikátoron keresztül is elindulhatott az erdő felé. A település Nagyvárad felőli részén, az
újlaki úton a Csipkés alatt haladva, annak újlakra vezető útelágazásánál egyenesen előre
kell haladnunk.
A Nagy-réten futó Kösmő-patak folyásával szembe haladva, a földút, az erdő szélén
felvisz minket egészen az Ágoston-kúttól érkező érig. Ennek mentén haladva - szembe
annak folyásával - az Ágoston-tető aljához érkezünk.
Egy másik útvonal a település Tóttelek felőli végén, a Komló-völgyön van. Itt a falu
utolsó háza melletti domb megmászása lesz a feladatunk. Feljutunk az Avas-gazra, ahol
egykor Csatár futballpályája volt. A látóhatár jobb oldalán láthatjuk a Cigány-hegy észak-
keleti vonulatát, annak peremén azt a gyepűvonulatot, melynek mentén eljutunk a
szőlőhegy alá. Balra a Bagjas található. A „Dög-kút”2 mellett elhaladva kiérünk a rétre.
Ennek mentén az egykori irtás alatt haladva a tótteleki Kelemen-pad érintésével elérjük a
csatári erdőt.
A település két végén található útvonalakat követően most következzen négy sikátor,
melyeken keresztül mindig ugyanarra a helyre érkezünk, vagyis a keleten végig vonuló -
csatári erdő közepén található - fasorompóval védett bejáratához érkezhetünk.
Az erdőségnek ez a hivatalos bejárata.
Kezdjük talán a Papp-sikátorral, mely a Komló-völgyet köti össze a környező
mezőségekkel, rétekkel, kertekkel, szőlőkkel és természetesen az erdőséggel. Ez a sikátor
egy kacskaringós földút, a kertek között mélyen bevájva annak talajába és kétoldalt
gyepűsorral ellátva.
A gyepűk gyökérzete meggátolja a földes part útra történő beomlását. Számomra ez a
sikátor a legismertebb, mivel megszámlálhatatlan alkalommal jártam-keltem itt oda-
vissza a Cigány-hegyre, ahol kertünk és szőlőnk is volt.
Egyenesen haladva a korábban már említett Avas-gazt és a Cigány-hegy északi részét
szegélyző gyepűsor mellett halad a földút az erdő és a Cigány-hegy gerincén- és az alatt
futó földutak felé.
2 Ebbe a fedett kb. 2,5 x 2,5 m átmérőjű kör alakú, kb. 10 m mély, kitéglázott építménybe dobták bele a helyi lakosok és a
helyi Termelőszövetkezet dolgozói egykor az elhullott állatok tetemeit. Időnként mésszel fertőtlenítették.

4. Ezeknek a sikátoroknak egyetlen rossz tulajdonságuk, hogy esőzések alkalmával
teljesen járhatatlanok. A szekerek sokszor tengelyig süppedtek az ingoványba, korábban
ökrökkel vontatták ki a megrekkent szekereket, később már traktorok végezték ezt a
munkát.
A Papp-sikátort elhagyva a Hegy-kapuhoz értünk, ahol az út három irányba ágazik
széjjel. Balra az Avas-gaz alatt a Kis-rétet szegélyző gyepűsor mellett haladva a Komló-
völgyre, ugyanakkor a település végére érünk.
A Hegy-kaputól jobbra ágazik el az a földút, amely a Cigány-hegy nyugati oldala alatt
fut végig a Puszta-kertig. Itt balra kell fordulni, ha az erdő felé szeretnénk haladni.
Az erdőhöz vezető utak másik ismert földútja, - ma már részben kavicsos - a Kocsis-
sikátor, mely közel helyezkedik el a település központjához, ugyanakkor ennek a
sikátornak a végén, - jobb kéz felől - találjuk a Puszta-kertet.
A harmadik földút a Vígh-sikátor - amely időközben kavicsossá vált - a legforgalmasabb
és legjobban kihasznált út lett a Nagy- és Kis-utcák után. Ezen, és a Kocsis-sikátoron
keresztül kijutunk a régi és az új temetőkhöz, valamint a közeli lombhullató erdőhöz is.
Itt közlekednek továbbá mindazok, akik a Cigány-hegyre, a Nagy hegyre, vagy akár az
Új-hegyre szeretnének eljutni, illetve onnan vissza szeretnének jönni a településre.
Ott van még a Petri-sikátor, mely a helyi általános iskolával szemben található és az
Énekes mellett, az új temető alatt jut ki a Rókásra, majd balra fordul az erdei út felé. Ez is
egy földút, ma már ritkán használják.
Nos, ezeken az utakon jártak és járnak ma is a település lakosai a kültéri
létesítményekhez és az erdőségekhez szükség esetén. Eljutottunk immár a régi és az új
temetőkig, valamint a régi reformátustemető alatt található Tót Pál kútig is. Innen most
fotók segítségével megyünk tovább.
A Puszta-kert gyermekkoromban egy igazi grund volt a csatári gyerekek számára.
A hatalmas egykori berkenye fa a település igazi színfoltja és nevezetessége volt.
Hallomásból tudom, hogy ez a terület azért vált pusztává, mert a tulajdonosa leszármazott
hiányában elhalálozott.
Mi gyerekek ennek tudatában látogattuk ezt a remek kis zöldövezetet, ahol számos
gyümölcsfa termett, s a fák alatt minden alkalommal találkozhattunk más gyerekekkel is,
akikkel focizhattunk, játszhattunk, kergetőzhettünk. A település többi részéről is szívesen
látogattak ide a gyerekek.
A Puszta-kertet elhagyva az egykori földúton, - mely ma kavicsos - tovább
haladhatunk. Balra tekintve a Cigány-hegy gerincén egy földutat láthatunk, mely az ott
található szőlőkbe vezet. Tovább haladva az előbb említett út jobbra kanyarodik, majd a
régi temetők előtt az új temetők irányába halad. Az út bal oldalán először a régi
református, majd a régi katolikus, végül a régi, ugyanakkor egyetlen járványtemető előtt
halad tovább a kavicsos út.

5. Indulás a csatári erdő felé
Ma nem megyünk az új temetők irányába. Inkább a régi református temető melletti
ösvényen vágunk át egyenesen a Cigány-hegy aljához a gyepűsor mellett haladó földúton,
melynek baloldalát mogyoró, kökény, csipkebogyó és egyéb bokrok sora szegélyzi. Ez a
keskeny ösvény tovább kalauzol bennünket a temetők alatt található delelőig és az alatta
elhelyezkedő Tóth Pál gémeskútig.
Amint átvágunk az ösvényen az út két irányba halad. Egyik az említett kút felé, míg a
másik a Cigány-hegy alatti gyepűsor alatt halad, végigkísérve a szőlőhegy vonalát egészen
az Avas-gaz aljáig, a tótteleki rétet szegélyező Baglyasig.
A Tót Pál gémeskút előtt megállunk egy percre, mivel számos érdekességgel találkozhat
itt a kirándulni induló ember. A vidék egyik különleges múltjával találhatja itt szembe
magát az utazó. A gémeskút ugyanis ma már igencsak ritkaságszámba megy igazi
kuriózum a vidéket tekintve is.
Egyedi kiképzésének és itatóvályújának köszönhetően a legeltetést követően a település
lakosságának csordája mind a mai napig olthatja szomját ebből a kútból. A gémeskút
közelében lévő akácos pedig a delelő csorda pihenőjeként szolgál a mai napig. Érdekes
látványosságnak számít a delelőben lévő akácfák lecsupaszított törzsei, melyeket a
tehéncsordák dörzsöltek le az állandó vakarózásaikkal.

6. Gyermekkoromban volt rá alkalmam, hogy ezeket a különös történéseket személyesen
is megtapasztalhassam járva-kelve a természet lágy ölén. Mi gyerekek ismertünk itt
minden bokrot, minden olyan helyet, ahol télire megszedhettük a szükséges
gyógynövényeket, bogyókat, vagy azokat a vadon termő gyümölcsöket (pl. szeder,
csipkebogyó, kökény, galagonya, som stb.), amelyekből lekvárt, vagy szörpöt főzhettek a
szüleink. Voltak ezeken kívül a gyepűkben diófák és szilvafák is, melyeknek termése
senkihez sem tartozott. Ezeket is begyűjtöttük, majd a beszedő helyekre szállítottuk, ahol
jó kis zsebpénzre tehettünk szert általa.
Ha szétnézünk egy kicsit, hatalmas vízmosást láthatunk, ami most nem is tűnik
akkorának, mint gyermekkoromban. Természetesen a kisembernek minden hatalmas és
ismeretlen, majd mikor felnő és visszatér, gyermekkorának színhelyeire szinte törpének
tűnik minden.
Ugyanakkor ezek a gyermekkori vándorlások azok, amelyekből ma is kiválóan tudok
táplálkozni. 2013-ban, - abban az évben, amikor szülőfalumtól megkaptam a díszpolgári
címet - mielőtt sor került volna a megtisztelő cím átvételére, lányommal ide, erre a
területre látogattunk ki. Az „Irtás” oldalába, ahol számtalan csipkebogyó bokor kínálja
mosolygós, szépen érett bogyóterméseit.
Ennek a látványnak sohasem tudok ellenállni. Miután megfelelően fel voltam
szerelkezve, igen szép mennyiségű csipkebogyót gyűjtöttem, melyet el is hoztam haza
Debrecenbe, majd a tanultak szerint, napon szépen kiszárítva sokáig fogyaszthatok majd
jótékony teájából.

7. Csodálatos érzés, valahányszor a magam készítette szütyőből félmaréknyi szárított
csipkebogyót kiveszek és annak érdekében, hogy C-vitamin tartalma maradjon meg hideg
vízbe teszem, fél napos áztatás után pedig enyhén felmelegítve, mézzel ízesítve
elfogyasztom teáját.
Hogy mindebben mi a különleges számomra, nem más, mint az a tény, hogy magam
szedtem, szárítottam és készítettem. Ez az-az érték, ami felbecsülhetetlen a számomra,
abból kifolyólag, hogy mindez szülőfalumban termett.
Azok, akik nem kerültek távol szülőföldjüktől mindezt talán meg sem értik és egy kicsit
csöpögősnek hatnak szavaim. Érzéseimet csak azok érthetik meg, akik mindezt átélték.
Azok az emberek, akik hasonló helyzetbe kerülve, különféle okokból kifolyólag okkal
hagyták el azt a helyet, amelyet nagyon, de nagyon szerettek egykor. Szülőfalumról persze
ma is csak szeretettel és odaadással tudok beszélni. És ez a település Hegyközcsatár.
Ismertető - Szőlőtermesztés
Szülőfalum nagy részén feketeföld található, föld, amelyben a legtöbb növényzet
megterem és megtalálja a számára legfontosabb tápanyagot is. Itt a Tót Pál kút alatt futó
vízmosásban agyagot is hord a víz, amely a környező dombokról lezúduló esővizet hivatott
levezetni a völgyben található rétre, ahonnan tovább haladva apró patakok viszik le a
Gólyavölgyi-tó irányába.
A Közép-Kalota (ma: Bihari Hegyköz) vidéke mindig is egy jó termővidéknek számított. A
részben agyagos földeken a legjobb szőlőfajták is megéltek, melyek kiváló borhoz juttatták
a település lakosait. Egykor a környező települések többsége a nagyváradi Püspökség
tulajdonát képezték.
1763-ban a püspökség tulajdonában lévő, jobbágyokkal műveltetett csatári szőlőket
Patacsics Ádám (Sándor) nagyváradi püspök - később kalocsai érsek - telepíttette, részben
tokaji, részben közönséges szőlőkből. Ezeknek a nemes szőlőfajtáknak a legnagyobb
részét végül tönkre tette a filoxéra nevű betegség, mely megtámadta a szőlők gyökérzetét,
majd kipusztította a szőlőültetvények 90%-át.
Ezt követően igénytelen, ellenálló borszőlőket telepített a lakosság, melyekre a filoxéra
nem volt hatással. Ezek viszont a borok minőségének romlását hozták magukkal. Az
elmúlt rendszerben a lakosság csak a háztáji kertekben termesztett nemes szőlőt. A
külterületen lévő szőlőik pedig új telepítések hiányában lassan-lassan elöregedtek majd
hamarosan kezdtek kipusztulni.
Az új társadalmi rendszer beköszönte ismét előtérbe helyezte a nemes szőlőfajták
termesztését, melyekből ma már egyre több és jobb borokat állítanak elő a helyi gazdák.
Az egykori igénytelen szőlőfajok ugyanakkor lassan-lassan a háttérbe szorulnak, helyet
biztosítva a minőségnek. A Cigány-hegyen, a Puszta-kert felől megközelítve, az erdő felőli
részen, keleti oldalban, jobb kéz felől a negyedik szőlő volt a mi szőlőnk. A parcellákat a
hegy gerincen végigfutó földúton lehetett megközelíteni, melynek fontos szerepe volt a
helyi szőlősgazdák életében, ugyanis ezen az úton tudták megközelíteni biztonsággal
szőlőiket és ezeken az utakon szállították majdan haza a termést is feldolgozásra.
Mi is itt közlekedtünk, ha a szőlőbe mentünk. Az út felőli oldalon, a szőlőparcella
tetején volt egy kisebb elkülönített egyenes rész, ahol a szüleim néhány konyhakerti
növényt is megtermesztettek.
A mi szőlőnkben még akadt néhány ősrégi nemes tőke, még az egykori Patacsics-féle
telepítésből származhatott. Tokaji és különböző rizlingfajták, melyek már ritkán, vagy
egyáltalán nem teremtek.
Szüleim ezeket a nemes szőlőtőkéket sajnálták kipusztítani, annak ellenére, hogy már
csak a helyet foglalták. Ha hoztak egy két billeng szőlőt, nagy volt az örömünk.
A domboldalon voltak az úgynevezett oltás szőlők, lentebb a lapályon, a szőlő végében
pedig csak haszontalan direkt termő szőlőfajok (izabella, elvira, othello, delaware, concord
és noah) teremtek. Ezeket a direkt termő szőlőket az előző tulajdonos telepítette, mivel az
öreg szőlők itt szinte teljesen kipusztultak. A szőlőben továbbá több őszi- és
franciabarackfa is termett. A lapályos részen egy hatalmas cseresznyefa (Tóth Ferenc)
védte a noah-szőlő egy részét az erős napfénytől, ugyanakkor finom lédús cseresznyét
termett.

8. A szőlőparcellákat végül egyre jobban és jobban kezdte
ellepni a siska (ismertebb nevén: tarack). Ez a gyom egy
rendkívül ellenálló, kipusztíthatatlan futónövény.
Mindamellett, hogy levélzete akár el is vágja az ember kezét,
gyökérzete által akár két méter mélyre is behatol a földbe,
átfúrva azzal bármit, ami az útjába kerül.
Egyik évben szüleim néhány sor burgonyát vetettek a szőlő
tetején található kis konyhakertbe. Amikor ásni kezdtük a
burgonyát meglepetten tapasztaltuk, hogy azokon keresztbe-
kasba fúrta magát a siska gyökérzete. Úgy lógtak az ember
kezében a burgonyák, mint a leszedett szőlőfürtök. A siska
szinte használhatatlanná tette a termést.
Megszületett a döntés, a siskát ki kell irtani. Ez mind szép és jó volt, csakhogy nem
tudtunk mibe fogunk bele. Egy ásóhossz mélységéből próbáltuk kihúzni a gyom gyökereit,
nem sok sikerrel. A második ásó mélység még mindig sűrű gyökérzetet vetet ki, sőt a
harmadik mélységéből is szedtünk ki jócskán a gyökérzetéből.
Sziszifuszi, ugyanakkor rendkívül erőpróbáló munka volt, amit nem is tudtunk sokáig
végezni. Ennek ellenére egy nagyobb területen úgy tűnt sikerült kiirtani az ádáz
ellenséget. A következő szőlőkapáláskor már valóban kevesebb hajtott ki, ugyanakkor
később újra és újra kihajtott, majd ismét rohamosan szaporodni kezdett.
Gyökérzete futott a föld alatt, imitt amott kibújva az alól, majd futott tovább. Ha a
szomszéd nem pusztította mi semmit sem értünk el odaadó munkánkkal. Ennek ellenére
a mi szőlőnk - állítom - a környék egyik legtisztább, legrendezettebb parcellája volt.
Miután munkám folytán elkerültem a településről s a közeli Nagyváradon találtam meg
a boldogulásomat, egyre kevesebbet tudtam kijárni és segíteni szüleimnek a kert és a
szőlő megművelésében és a termés betakarításában.
Az új rendszer végül megfosztotta szüleimet földjeiktől. A kukoricaföldet közel a
Hegykapuhoz elvették és visszaadták korábbi tulajdonosának. Szüleim a falu végén közel
a Kisréthez kaptak egy hasonló nagyságú földet háztájinak, de ez a föld semmiben sem
hasonlított a korábbi minőségére. A szőlőt ugyanígy elvették, de az helyett már nem
kaptak másik helyen, másik parcellát.
Nem panasz képen mondom, de a korábban kiutalt kétszer 25 ár termőföld mindkét
szülő jogos jussa volt egykor. Édesanyám postafőnök volt évtizedekig a településen, ő a 25
ár háztájit kapta meg a 60-as években, párja pedig a tanár, az iskola- és kulturális
igazgató a 25 ár szőlőt ugyanakkor.
2009-ben Dallos Lóránd nevelőapámmal épn a Czigány-hegy alatt fotóztuk a környéket,
amikor is megállt a hegy alján húzódó gyepűsor előtt szembefordulva egykori szőlőjével.
Észrevettem, hogy néha-néha meg-megtörölgeti a szemét. Majd miután erőt vett magán
felém fordulva csak ennyit mondott:
- Tudod, úgy a szívemhez nőtt ez a szőlő! - aztán lehorgasztott fejjel szótlanul jött
utánam a mezsgyén, fölfelé a kaptatón a Mészáros Karcsi szőlője mellett az egykori
szőlőkerülő pajtája felé.
A csatári erdő
Közel 240 év alatt semmi sem változott. Az erdőhöz közel elterülő „Irtás” ma is legelő,
ugyanakkor számos cserjét terem (kökény, csipke stb.). Egyedül az Új-hegyen települtek
szőlők, valamint az erdőhöz közel korábban még búzát is vetettek. A legtöbb irtásterületek
ugyanakkor megmaradt egykori valójában, legelői használatra.
Ha az erdő felé nézünk, szép nagy irtásterületeket látunk ma is magunk előtt, fűvel és
bokrokkal tarkítva. Generációk jöttek és mentek a táj viszont örök és változatlan maradt.
Imitt-amott kialakul egy pár zöld oázis is, összképét tekintve azonban megmaradt
számunkra olyan látványnak, melyet településünk számtalan generációja láthatott már az
idők folyamán.

9. „1778 táján a püspökség a város határában egy allodiális irtásföldet hozott létre, ahol
úgy négy évvel korábban a fákat és a cserjéket irtották, a földet fel sem törték, az uradalom
meghagyta egyelőre legelőterületnek. A mezővárosiak a rőzsét tüzelésre innen gyűjtik
össze.”
A csatári fauna megismerése érdekében gyermekkoromban nem
csak az iskolával együtt kerestem fel a közeli erdőséget, de jómagam
is sokat jártam-keltem környékén és magában az erdőben is pl.
gombaszezon idején. A gombaszezon nálunk a mezei Pitykegomba
(ismertebb nevén: Szekfű-gomba - lat. Marasmius oreades)
megjelenésétől az erdei gombák elöregedéséig tartott.
A világos tejeskávé színű, halványbarna, egyszínű, rugalmas húsú,
kicsiny, 2-6 cm-es Pitykegombát, szülőfalum polgárai egykor valószínűleg a mentén lévő
gombok után nevezték el, növekedésének kezdeti stádiumában a kezdemények rendkívüli
módon hasonlítanak az egykori szövetanyaggal bevont fém kabátgombokra. Általában a
fű között terem. Legelőkön, réteken, mezőkön, erdőszéleken, füves tisztásokon, de akár
kertjeinkben is megtalálhatjuk ezt a rendkívül szapora, ugyanakkor nagyon ízletes
gombát.

10. Kora tavasztól késő őszig, többnyire, csoportosan terem, gyakran „boszorkánykörben,”
vagy hosszú, kanyargós vonalban mutatkozik. Vigyázat! Gyakran keverik a kerti
susulykával, ugyanakkor a szegfűgomba kalapja nem sugarasan rostos-bordás, mint a
susulykáé.
A pitykegomba lemezei ritkán állók és a kalappal egyezőek, nem sötétebb színűek, mint
mérgező rokonáé. A pitykegomba tönkje szívós, míg a susulykáé törékenyek, puhák. A
szegfűgombára jellemző a jó illata, amit a susulykánál nem tapasztalhatunk.
Talán ennyit erről a szapora, ugyanakkor rendkívül kedvelt gombafajról, melyet
mifelénk általában a zöldség, v. borsólevesbe tesznek, de készítenek belőle
gombapörköltet, gombamártást és tölteléket is, párolva salátákhoz is adagolható. Annyit
még talán megjegyeznék, hogy a gombával készített ételeket csak frissen szabad
fogyasztani, mivel víz- és fehérjetartalma miatt bizony hamar megromlik.
UTÓSZÓ
Emlékeimet most kis időre szüneteltetem. Tudnék még éppen mit mesélni, de azok az
emlékek maradjanak csak meg egy másik íráshoz, vagy csak úgy egyszerűen tűnjenek el
velem együtt a feledés homályába.
(Emlékeit és saját képeit megosztotta: Orendt Mihály Bihar-kutató, író, költő, publicista -
Debrecen, 2015-09-18-án);