A Szent Márton napi népszokások széles e hazában ismertek. Különböző vidékeken, különböző formában ünnepli a lakosság ezt a Márton püspökhöz és a ludakhoz kötött népszokást.

1. Szent Márton napi népszokások
Korabeli újságokból gyűjtötte: Csatáry Orendt Mihály
Reformkori étkezési szokások a bencéseknél
A bencéseknél egy úgynevezett Regula szabta
meg mindennap cselekedeteiket, ezek között
szerepelt az étkezés is. A 73 fejezetből álló
korszakalkotó Regulát Szent Benedek 529-ben a
Montecasino-i monostorban írta meg.
A szerzetesi életforma kötött szabályai írásban
rögzítették a napi étkezések számát és időpontját -
évszaknak, illetve a rendházon belüli, vagy kívüli
tartózkodásnak megfelelően - is. Szigorú
megkötéseket jelentettek a vallási előírásoknak
megfelelő böjti étkezések. A gyengék és a betegek
viszont - állapotuktól függően - az egészségesekre
vonatkozó rendszabályok alól felmentést élveztek.
Hazánkban a Benedek-rend volt az első szerzetes
testület. A rendet Géza fejedelem Szent Márton tiszteletére alapította, 996-ban. Húsvéttól
szeptember közepéig az ebéd (lat. prandium) délben volt. A vacsorát (lat. cena) pedig általában
mindig sötétedés után költötték el.
Télen szeptember közepétől sötétedés előtt, alkonyattájt fél ötkor vacsoráztak. Szeptember
közepétől pedig nagyböjtig a vacsora délután kettő és három óra között volt. A nagyböjt ideje alatt
csak egyszer, sötétedés után étkeztek.
Böjt idején húst a Regula szerint csakis a betegek és egészen gyengék ehettek. Szent Márton napja
viszont mentes volt ez alól. Ekkor szabad volt húst fogyasztani. Általában inkább szárnyast (libát,
kacsát) fogyasztottak.
Bél Mátyás 1730. táján ezt írja: „Különösen a régtől fogva Szent
Márton tiszteletére rendelt napon gyökerezett meg annyira a liba
fogyasztásának szokása Magyarországon, hogy véteknek tekintik lakói, ha
ekkor hiányzik a libasült az asztalról."
Csákberény
„Márton Toursban (ma Franciaország) Márton pap kiakarván térni
püspökké választása elől, szerénységből a ludak óljába bújt, de azok
gágogásukkal elárulták, így a megválasztást el kellett fogadnia.” A népi
magyarázat szerint innét ered a Márton-napi lúdfogyasztás, mely itt Magyarországon különösen a
Dunántúlon terjedt el.
Hajós
Ezen a településen Szent Márton napján nem volt Márton-liba, itt Mihály-liba volt. Szent Mihály
napján vágták le az első kacsát is, melyet megsütötték a kemencében. A második kacsát a hajósi
búcsúra vágták, november 5-én. A liba és a kacsa aprólékából is húsleves (Flaeischsuppa) készült. Az
ünnepi levesből először a nagyapa vette ki, amit szeretett, ez utána az apa szedett. A gyerekeknek az
anyjuk szedett: nekik járt a libanyak. A combot mindig a családfő kapta.

2. Oroszhegy.
A kecskepásztorok minden kecske után nyári időben 6 és fél kupa, téli időben 4 kupa gabonát és
egy váltó krajcár bocskorpénzt kaptak. A friss fias kecskéket egyszer megfejhették. A Szent Márton
nap előtti héttől a hó le estéig maguk fejhették valamennyi kecskét.
Sajókeresztúr és Szirmabesenyő.
November 11-én, Szent Márton napján a libasűlthöz már sok családban a férfiak a karcos, kaparós,
sokszor a forrás utolsó szakaszában lévő bort itták.
Varság.
Ha esett hó Szent Márton reggelén, - ami Varságon gyakran előfordult -, az idősek megállapították:
„Szent Márton fehér lóval köszönte bé". Ha nem esett a hó, azt is nyugtázták: „Szent Márton fekete
lóval köszönte bé".
Más tájak szokásához hasonlóan a varságiak is kapcsolatba hozták Szent Mártont a libával. A neve
napján ludat öltek és libát ettek. Az előző hetekben azonban a libákat tömni kellett, hogy kövérek
legyenek.
Kukorica nem termett a havasokban. A varságiak a törökbúzát az udvarhelyi piacon, szekerező
útjaikon vagy moldvai vándorárusoktól szerezték be. Tömés előtt megáztatták, degesztették. De
nemcsak degesztett törökbúzával, hanem megkeményedett hideg puliszkával is tömtek. A liba és a
pulyka tömését „tőtés”-nek, a kövér libát „tőtött lúd”-nak nevezték. „Tőtsd meg a ludakat!" - mondta
a gazdasszony a nagylánynak.
Az ügyes asszony november elején olyan jól haladt a fonással, hogy Szent Mártonra már egy
darabnak nevezett nagy matringot megfont. Megelégedéssel állapíthatták meg róla, hogy
„megérdemelte a tőltött ludat", illetve remélhette, hogy tavaszára elvégzi a fonni és szőnivalót.
Zala megye
Zalában úgy tartják, hogy Szent Márton napra (nov. 11.) kiforr a bor.
Tihany
Herman Ottó: A Magyar halászat könyve c. kiadvány 1887-ei
kiadásában ezt írja:
… „Szent Márton napja körül az idő már késő őszre jár. A fák lombja,
elsárgulva, rég lehullott s a Balaton szabadon vágtató, borzongósan hideg
szele a tihanyi fokon végig söpörve, fölkapja azt a lombot, megkavarja a
nagy űrben, azután - mintha unná a játékot - kiereszti. A lomb elül a habok
taraján, mint a felriasztott seregélymadár kóválygó csapata az ingó nádas
sűrűjében.”
Szent Márton napi szokások: Újságkivágásokból gyűjtötte Orendt Mihály Bihar-kutató, író, költő,
publicista - 2016-11-11 - Debrecen;