1. Minden hónap elsején Sepsiszentgyörgyre megyünk gyógyszert íratni a Feleségemnek. A
várakozásban el szoktam beszélgetni a többi beteggel, már meg vannak a beszélgető partnerek. Az
egyik öregúr, mesélte, most az utolsó gyógyszeríratásnál, hogy a lépcsőházba, ahol lakik, a
magyarok adják el a lakrészeiket és románok költöznek.
Amikor a Gyulafehérvári Katolikus Teológia főkönyvtárosa voltam és volt időm ott rengeteg
búvárkodni, olvastam egy könyvet (a könyv címe és szerzője nem jut eszembe, sajnos), épp erről a
problémáról, hogy Erdélyben magyarok adják el a földjeiket románoknak. A könyv száz éve jelent
meg kb. A könyv bevezetőjében, a szerző írja, ha jól emlékszem, hogy Gróf Mikó Imre már a XIX.
században figyelmeztetett erre a problémára. Tehát ez vagy százötven éve gond? És még nem
oldottunk meg? Sajnos ez a probléma, úgy mond nem megoldható, valami konkrét racionális
megoldással, mert túl mutat azon.
Itt még tanulságként megemlítem, hogy a románok az amúgy spontán folyamatot, az ők
földfelvásárlásukat, Erdélyben racionalizálták, létrehozták az Albina bankot, ennek a
támogatására. Széchenyi írt a hitelről, és Erdélyben a románok látták nagyobb hasznát, nemzeti
szempontból. Most nekünk van itt Erdélyben magyar érdekeket támogató bankunk? Nincsen!!!
De esetleg Kárpát-medencei szinten magyar érdekeket támogató bank, - mert ugye nem könnyű
bankot létrehozni. Nincsen!!! Széchenyi szelleme halott.
De lényeg az, hogy autonómia tanácsok, egyeztető tanácsok születnek, konferenciákon vitatják,
hogy milyen is legyen az autonómia, vitatkoznak, hogy hogyan harcoljuk ki, - de az autonómia
gyűlések veszekedésbe fulladnak, mint a mostani SZNT autonómia gyűlés, Gyergyócsomafalván,
és ebből kifolyólag eredménytelenségbe. És ameddig gyűlésezik a székelység egy része az
autonómiáról, a másfél száz éve tartó folyamat nem szakadt meg, tovább folyik a terület
vesztésünk.
Tőkés, aki azt hiszi, hogy a szókimondás, ténymegállapítás mindent megold, azt harsogja, hogy
folyik a románok betelepítése a Székelyföldre, - ez igaz, de csak a probléma egyik oldala. Trianon
előtt nem volt román hatalom, aki betelepítsen, viszonylagosan mi voltunk az urak Erdélyben, és
mégis ők vették meg a magyarok földjeit, - az más kérdés, hogy egy idő után rájátszodtak egy
spontán folyamatra, ahogy írtam, racionalizálták. Tehát itt arról van szó, hogy önként adják a át
a magyarok, székelyek ingatlanjaikat, adásvételek révén és nem csak a Tőkés által említett
betelepítésről van szó. A románok most is nem csak azt teszik, egy részben, mint régen, spontán
terület feladásainkra játszodnak rá. Igaz van konkrét betelepítés is, mint például
Sepsiszentgyörgyön az újonnan épült bevásárló központokat, román alkalmazottakkal töltötték
meg, direkt a Kárpátokon túlról hozottakkal. De erre is nem a városvezetőség adta a lehetőséget?
Vagy ha nem adnánk el ingatlanjainkat románoknak, a betelepítés nem lenne ilyen súlyos.
De kinek lesz az autonómia, ha a székely önként adja fel életterét? Háromszéken a lakosság
összetétele lassan változik, - fogyunk.
Az ingatlanok eladása, idegeneknek, románoknak, majdnem másfél száz éve folyik és ezt a
folyamatot képtelenek vagyunk megállítani, - az egyik ok az, hogy oda se figyelünk eléggé rá. De
a legsúlyosabb ok az, hogy a külső konkrét gazdasági körülmények, ami előidézni látszik ezt,
ellenére, ez a folyamat túlmutat a külső racionális, konkrét okokon, valahol a nemzet lelkében
vannak az okok, túl a racionálison, ezért nem működnek a konkrét megoldások, - főleg azok, mik
nincsenek is.
Tőkés hivatkozása arra, hogy folyik a Székelyföld betelepítése, az autonómiások hivatkozása
arra, hogy nincsen autonómia mi megvédjen, ezek mind igazak, de eltakarják azt a problémát,
hogy a mi területvesztésünk egy olyan területen folyik, ami túl van a racionalitáson, a nemzet

2. lelkében, miért nem lehet sem az autonómia hiányát hibáztatni, sem a mindenkori magyarság
ellenes román politikát, - hogy mi önként adjuk fel életterünket, a közjegyzőnél a székely önként
írja alá az adásvételi szerződést melyben önként adja át a románnak az életterét, de nem csak az
övét, hanem az övével a nemzetét.
Az autonómiázás, de az egész magyar sorskérdés megoldásának legnagyobb problémája, hogy
csak konkrét megoldásokban gondolkodik, mintha azok mindent megoldanának és közben nem
veszik tudomásul, hogy a nemzet élete nem csak racionális tudati folyamat és nem csak külső
konkrét valósághoz kötött folyamat, hanem egy uttal tudattalan folyamat a nemzet életében, mely
lehet, hogy meghatározóbb, mint a külső, látszatra meghatározóbb okok. Azok, akik nagy
hangon beszélnek a magyarság sorsproblémáinak megoldásáról, nem veszik tudomásul, hogy a
nemzetnek van egy LÁTHATATLAN ÉLETE is és ennek az életnek reflektálása nélkül, tudatba
emelése nélkül nincsen megoldás a konkrét valóságban sem.
A nemzet láthatatlan életében folyó folyamatokban gyökerezik a fokozatos magyar élettér feladás
a Kárpát-medencében, a Székelyföldön. Hiába követelünk konkrét megoldásként autonóm
intézményeket a Székelyföldön, ha nem szembesülünk a nemzet láthatatlan életébe folyó negatív
folyamatokkal melyek, mint a fokozatos élettér feladás a nemzet létét fenyegetik. Hiába
hajtogatjuk eszelősen a magyar szülőnek, hogy adja magyar iskolába gyerekét, ha annak, hogy
nem adja magyar iskolába a gyerekét az igazi oka, hogy a nemzet a kollektív tudattalanjában már
lemondott a megmaradásról, nem akar már élni. A nemzeti megmaradásunk legnagyobb
problémája, hogy valóság szemléletünk egyoldalú, a megmaradásunk alapját csak a tudatban
látjuk és közben nem számolunk azzal, hogy a megmaradásunk egy olyan területen dől el,
amelyet nem veszünk tudomásul, a sok konkrét miatt, ez pedig egy láthatatlan világ, amit a
nemzet kollektív tudattalanjának neveznek. A nemzet pusztulását, hogy megállítsuk, a nemzet
tudatát szembesíteni kell ezzel a tudattalan folyamatokkal és csak ez után a szembesülés után
lehetséges valami konkrét megoldás, de csak úgy, ha aktiváltuk a nemzet láthatatlan életének
vitális folyamatait, önvédő spontán reflexeit, - de azt is lehet mondani, hogy nem kell aktiválni
semmit, csak nem kell akadályozni a rohanó életformával, hogy a nemzet élje a maga életét, a
puszta csend a legjobb aktiválója a nemzet életének, amihez nem kell semmi technika. A nemzet
megmaradásának feltételét a tudatban, az akartban, az elhatározásban látjuk, pedig ezek inkább
belső, a nemzet láthatatlan életében folyó spontán folyamatok.
Hiába célozzuk meg, mint egy kategorikus imperativuszként, a szülők tudatát, hogy a nemzettel
szembeni kötelezettség a gyerekszülés, ha a nemzet a lelke mélyén nem akar megmaradni. Aki
meg az életszínvonalat emlegeti az megint kancsal látásban szenved, a látható valóság csak egyik
oldala a valóságnak, számolnunk kell a láthatatlannal is, mert a valóság csak így együtt valóság.
A Jobbik székelyföldi propagandájának, és nagy-nemzeti szónoklatainak a legnagyobb hibája,
hogy a nemzeti önáltató szövegekkel, épp azokról a láthatatlan folyamatokról tereli el a
figyelmet, mellyel a nemzet tudatának, léte érdekében szembesülnie kellene.
Minden évben megrendezik Gyergyóban az Erdélyi Magyar Ifjak rendezésében az úgy nevezet
nemzeti önismereti tábort. Itt pusztán ugyan csak a konkrét világában mozgó, történelmi
ismeretekkel tömik az agyakat, egyoldalú racionális ismeretekkel. Az ifjak nem egy olyan
valósággal ismerkednek meg a nemzet esetében, mit a látható és a láthatatlan együtt ad, hanem
a valóság egyik, pusztán csak racionális külső oldalával, ami magában nem maga a valóság. Ott
nem magyarázza meg senki, hogy a nemzeti önismeret nem azt jelenti, hogy minél dicsőbb múltat
tudunk be magunknak, hogy az óceán fenekén elsüllyedt ősi civilizációkra vezetjük vissza
magunkat, hanem a nemzeti önismeretnek azt kell jelentenie, hogy a nemzet képes tudattalan
folyamatait, mik életét pusztítják, a tudatában emelni, és tudattalanjának tanácsára azt
megoldani, mert a tudattalan képes konkrét megoldásokat nyújtani, mert ő nem is olyan

3. tudattalan, hanem magasrendű tudás, magasrendű tudat a lelkünk mélyén.
Nagy volt a sértődés a bizonyos december 5 miatt, a kettős állampolgárság elutasítása miatt, a
kisebbség magyarság részéről, de ha megnézzük, akkor nem volt alapja, mert a kettős
állampolgárság, az egyoldalú valóságszemlélet miatt, halva született ötlet volt. A kettős
állampolgárság indítvány pusztán csak a konkrét világában mozgó, pusztán csak a tudatban
kiagyalt ötlet volt, mi nem számolt a nemzet tudattalan, láthatatlan életével, - és amire a nemzeti
csorda szellemből kifolyólag, nemzeti kötelességként, igent kellet volna üvölteni, reflexió nélkül.
A csak a konkrét világában mozgó intézkedések nem fogják a magyarságot megvédeni, melyek
nem számolnak a nemzet tudattalan életével, - a kettős állampolgárság ötlete, mert csak az volt,
épp egy ilyen indítvány volt mely nem számolt a nemzet láthatatlan életével. Az csak a látszat,
hogy Gyurcsányék ítélték halálra a kettős állampolgárságot. És ha megszavazták volna? Épp úgy
sorvadna a magyar a Kárpát-medencében, mert kívülről hozzáadott intézkedések nem éltetik a
nemzetet, hanem az a belső láthatatlan élet, amiről nincsen tudomása a nemzet nagy
megmentőinek. Egyé egy nemzetet külső intézkedés nem tesz, hanem a nemzet láthatatlan élete,
ami belül folyik és közben a tudatba áramlik, - a kettős állampolgárság hívői erről mit sem
tudnak. A kettős állampolgárság ügye egy olyan intézkedés akart lenni, mely nem számolt a
nemzet belső életével, és mely tévesen azt hitte, hogy a külső forma, csak magára képes
megtartani a nemzet a belső élet nélkül.
Az igazi nemzeti vezető, vezetők azok kik ismerik, érzik maguk is a nemzet láthatatlan életét is,
valóság élményük nem csak a konkrétban mozog, hanem a láthatatlanban is, a nemzet léte
számukra nem csak konkrét valóság, hanem egy uttal a láthatatlan is. Az ilyen nemzeti vezetők
képesek, olyan intézkedéseket hozni, melyeket a nemzet láthatatlan élete befogad, reagál, - ilyen
vezetőink nincsenek. Sajnos a nemzetet Magyarországon, olyan jobbikos, jobbos szónokok
képviselik, mint Vona, Morvai, Orbán, kik a nemzeti létet csak a csorda szellemre tudják
alapozni, és ezt exportálják nekünk is székelyeknek, amiből nekünk nem kellene kérnünk, mert
ez nekünk székelyeknek a létünkbe kerülhet.
De még leírok egy néhány példát az egyoldalú valóság szemléletre, mely csak a konkrétban
mozog és mit sem tud a nemzet belső életéről. A napokban olvastam a Háromszék napilap, A nap
levele rovatában, egy a puszta konkrétban mozgó okoskodást, melyben a levélíró azt állítja, hogy
199O-ben nem kellett volna tüntetni Marosvásárhelyt, mert annak a következménye lett a
verekedés és a verekedésnek, meg a magyar fiatalok elköltözése a városból. Ez a szemlélet, csak a
konkrétban mozogva, nagyon igaznak látszik, de igazságát csak az egyoldalúságából nyeri, hogy
csak a konkrétban ütköztet, nélkülözve a valóság láthatatlan oldalát. A valósággal manipuláló
érvelések azért hatékonyak, látszanak igaznak, mert nem veszik tudomásul, hogy a konkrét
magában nem valóság, a Valóságot a látható és a láthatatlan együtt adják, és a reális
magyarázat csak ebben a kettős valóságban rejlik. A konkréttal csak zsonglőrözni lehet, úgy
magában, mert a konkrét valóság, a valós viszonyok puszta illúzióját nyújtja, csak. A puszta
kézzel foghatóság, a kapcsolatok kézzel foghatósága a konkrétban, keltik azt az illuzórikus érzést,
hogy valós kapcsolatokról van szó. A kézzel foghatóságnak, konkrétságnak, csak szuggesztív
ereje van, de nem valóság íze. Nekem épp az a gyanús a Marosvásárhelyi magyar elköltözés
esetében, hogy túl könnyen futásnak indult a magyar onnan, a futásukban volt valami
irracionális, ami már a nemzet tudattalan életében lejátszódó folyamatokra utal. Nem tudom,
hogy a csecsenek, ahol nem csak verekedés volt, hanem kemény háború, épp ilyen gyorsan
szedték sátorfájukat?
Egy évig a Nyugati Jelen Álláspont rovatában írogattam, és ott írtam egy cikket Tőkésről,
melyben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a nemzetnek tudattalan élete is van, és ilyen
szempontból kritizáltam Tőkést, hogy mint püspök tragikus, hogy épp erről nem vesz tudomást,
amikor, mint vallási vezetőnek, épp ezt kéne éreznie leginkább, de nem érzi, nem veszi tudomásul.

4. A hozzászólásokban, keményen mocskoltak az Orbán Viktor barátai, az MPP-s Murvai Miklós,
Arad megyei alelnöke, az MPP-nek, de ez nekem ott már megszokott volt. Meglepetést az okozott,
amikor olvasom a rovatban Chirmiciu Andrásnak, a lap újságírójának a cikkét az én írásom
kapcsán, mely azt hánytorgatta fel, hogy az én holmi “mitikákról” szóló cikkemhez mennyien
szóltak hozzá és az ő konkrét problémát tárgyaló cikkéhez, hogy a szórványban nem adják
magyar iskolába a magyar szülők a gyerekeiket, nem vitatja senki, nem szól hozzá senki, pedig
az övé az igazi fontos konkrét probléma és nem az enyém, hogy Tőkés hamis próféta-e vagy nem,
mert ez is volt benne a cikkemben. Chirmiciu Andrei azt akarta mondani, hogy ő foglakozik az
igazi konkrét problémákkal, és meg csak holmi mitikákról írok. Ez a szemlélet a tipikus az
egyoldalú konkrétban fontoskodó szemlélet, mely állandóan megold, de végül nem old meg
semmit, mert a láthatatlan valóságról nem vesz tudomást, ahol Mindeneknek az igazi élete folyik.
Az ilyen konkrét problémákkal vagdalkozó Chirmiciuk, a magyar tragédia folytatói, mely nem
vesz tudomást a nemzet tudattalan életéről és annak rejtett problémáiról. Jiddu Krishnamurti
szellemében mondhatom, hogy aki csak mentális alapokra helyezve old meg valamit, nem old
meg semmit, - a konkrét megoldások emberei, mint Chirmiciu, csak mentális (konkrét) síkon
mozognak, mely nem megoldás.
Még egy esetet leírok, ami Farkas Árpád költőhöz kötődik, a Háromszék napilap
főszerkesztőjéhez. Árpád irodájában arról beszélgettünk, hogy szabad-e a sajtóban támadni az
erdélyi magyar egyházakat, hibáik miatt a magyar sajtóban vagy nem. Itt Árpádnál is az a
valóság szemlélet érvényesül, mely csak a konkrét területén mozog. És közben Árpi nem veszi
észre, hogy a magyarok vallási élete is már csak a konkrét világában mozog, és már nem kapocs
a nemzet tudata és tudattalanja között. A vallási vezetők, mint Tőkés László azt nem látják,
annyira a konkrétban mozognak, hogy a nemzet vallásossága a léleknek azon rétegével veszítette
el a kapcsolatot, amit a lélek vallási mély-rétegének nevezünk. Maguk a vallási vezetőink nem
érzik, nem látják lelki szemeikkel, mert a konkrét miatt nekik nincsen olyan, hogy a nemzet
tudata, a lélek mély-rétegeivel, a lélek képeivel veszítette el a kapcsolatot, mely a hiteles vallási
élet, és a nemzeti identitás forrása. Szomorú, hogy azok nem látják, nem érzékelik a nemzeti
láthatatlan életével való kapcsolat hiányát, a nemzeti tudatnak, kik a lélek embereinek tartják
magukat. Különös, hogy azoknak is torz a valóság szemléletük, csak egyoldalú, konkrét, kiknek a
valóság látásuk a két világ a látható és láthatatlanra kellene épülnie, annak szerves, egy világot
képező kapcsolatára. A Láthatatlan Isten szolgái nem érzékelik a nemzet láthatatlan életét, ahol
az Isten lakik - megdöbbentő. Nagy bajban van a nemzet, amelynek papjai sem érzékelik már a
nemzet láthatatlan életében lejátszódó folyamatokat. Ezek az egyházak már halott külső formák,
halott kultuszok, amik nem fognak megtartani, - ezért téved Farkas Árpád, mert egyoldalú a
valóságszemlélete. Akik az intézmények megtartó erejében gondolkodnak, mint Árpád, ott is
tévednek még, hogy az intézmények nemzeti pusztulás folyamat lassító szerepét megtartó erőnek
látják. Intézménnyel nem lehet pótolni, azt, aminek a szerepe, hogy belülről tartson meg.
Csodálkozunk, hogy a környező népekkel szemben alul maradtunk a történelemben és nem
vizsgáljuk meg lelki szinten, hogy miért, - ez nagy baj. Mivel a románok szellemi, lelki életében
van egy kicsi betekintésem elmondhatom, hogy a románokat lebecsülő kultúrgőgünkben, meg
Trinomi sértődöttségünkben nem vesszük észre, a Láthatatlan valóságban lejátszódó
folyamatokat, hogy mi a nemzet láthatatlan belső életében lejátszódó folyamatként veszítettük el
Erdélyt és nem Trianonban, és a románok nemzeti életük láthatatlan folyamatai által szerezték
meg, az által, hogy tudatuk jobb viszonyban volt a nemzet láthatatlan életével.
Írásom folyamán a torz valóságszemléletről beszéltem, mely csak a konkrétat ismeri, és a
Láthatatlant mellőzi, - ez a nyugati civilizáció kultúra átka. Tehát a valóságképünkkel van gond,
és ennek alapján az ember önképével, nem ismeri, nem éli.
Ezek a képek, archetípusok ott vannak a lelkünkben, közvetlenül adottak: a valóság képe, de

5. egyben az emberé is a kereszt; az ember archetipikus képe lelkünkben Jézus az Isten-ember.
A kereszt a horizontális és a vertikális találkozása, a Látható és a Láthatatlan. Autonómiája csak
a Láthatatlannak van, az áll meg önmagában, önaktivitása csak a Láthatatlannak van, ezért
autonóm. A horizontális tartója a vertikális, e nélkül képtelen megállni. Korunk szellemi válsága,
a horizontális dominanciája, mintha csak ő létezne, annyira dominálja az életet. A keletrajongók
azt nem veszik észre, hogy kelet minden szellemi felsőbbrendűsége ellenére, nyugattal szemben, a
horizontális dominanciájában van elsüllyedve. A horizontális dominanciája a szellemi, misztikus,
vallási életben azt jelenti, hogy a külső eszközök kerülnek előtérbe, a tan, misztika, mint tan,
meditációs technika, dogma, rítus, ezek kerülnek előtérbe a vertikálissal szemben. A keleti
misztikák, filozófiák, hiába beszélnek a Semmiről, mindent meghaladó módon, mintha a
vertikálist tennék a középpontba, ha annak elérését, nagyon is horizontális eszközökhöz kötik,
ezzel lényegében a vertikális elé téve a horizontálist. A vertikális megélése, uralma, a Láthatatlan
megélése, közvetlenül, az Isten közvetlen, aktív jelenléte, azt jelenti, hogy a Láthatatlan képes
uralni életünket külső eszközök nélkül is. A vertikalitás a szellemi, lelki életben a külső
eszköznélküliséget jelenti, mert a vertikális, önaktív autonómiájából kifolyólag, nincsen
ráutalva külső eszközökre. Ha a vertikálisra bízzuk magunkat, akkor nincsen szükségünk külső
eszközökre. Isten működése a lélekben elégséges, nincsen szükség külső eszközökre. Az
emberiség szellemi, vallási válsága, nem azt jelenti, hogy valami ősi hagyományokat tanokat
elfelejtett, hanem az, hogy egyre jobban előtérbe kerülnek és nagyon elszaporodnak a tanok, a
metafizikák, meditációs technikák, és ez által háttérbe szorul a Láthatatlan, a vertikális, eszköz
nélküli önaktív autonómiája. Sokan a keleti bonyolult metafizikákban, technikákban valami
fejlődését látják az emberiség szellemi életének, pedig nem, mert ezeknek csak az ember tud aktív
létet adni, önmagukban nincsen aktív létük, de a vertikálist nem az ember aktiválja, hanem a
vertikális maga aktiválja az embert, tehát fordított a viszony. Az emberiség szellemi, lelki válsága
akkor kezdődik, amikor az életében nem a vertikális aktív uralma az Úr, tehát a Láthatatlan
Isten, hanem a külső eszközei a szellemi, lelki életnek. Az Isten országa azt jelenti, hogy a
vertikális a Láthatatlan az úr a mi életünkben. A kereszt lelkünkben egy aktív kép, csak nem
tudunk róla. A nemzet szellemi válsága, torz valóságszemlélete, amiről beszéltem, annak
köszönhető, hogy a kereszt, a lélekben, nem egy megélt valóság, és valóságszemléletünk nem a
kereszt valóságának felel meg, amit az szellemileg, lelkileg kifejez.
Ha az emberiség, a nemzet, szellemi, lelki válságban van, akkor az azt jelenti, hogy az ember
valóságképe, önképe van válságban. Önképünket magunkban hordjuk, lelkünk mélyén, de már
ez nem megélt közvetlenül, és csak racionálisan ismerjük, torzan: ez a kép a Jézus az Isten-
ember. Ezt a bennünk élő archetípusát az embernek, a nyugati kereszténység meghamisította, az
által, hogy csak Jézusra vonatkozva tette dogmává. Az antitrinitarizmus, vagyis az unitarizmus,
meghamisította az által, hogy tagadta Jézus Istenségét, - holott az Isten-ember volt minden
embere érvényes. Az archetípus lényegét sem az antitrinitarista unitarizmus, sem a nyugati
katolicizmus nem értette meg. (Megjegyzem, hogy mindkét egyház teológiáját ismerem,
Gyulafehérvárt a katolikusok teológiáján öt évet végeztem, az unitáriusok teológiáját pedig be is
fejeztem, sőt lelkészük is voltam.) Az Isten-ember szimbóluma, vagyis aktív archetípusa az ember
lelkében , ugyan az, mint a kereszt valósága. Az ember belső, láthatatlan valósága,
kimeríthetetlen, önaktív, végtelen valóság, Abszolút lét, vagyis a vertikális. Külső fizikai ember
léte a horizontális, amit a belső vertikális hordoz, tart aktívan. Az ember akkor éli meg Isten létét,
vagyis a vertikálist önmagában, ha a külső eszközt nélkülöző vertikális, önaktív autonómiájának
adja át magát. Az ember autonómiáját Isten volta adja, az, hogy apofatikus, kimeríthetetlen,
racionálisan megragadhatatlan valóság, önaktív valóság, szellemi léte önmagának elégséges,
nincsen ráutalva sem tanokra, sem meditációs technikákra. Kelet meditációs technikái,
lényegében az ember Isten voltának tagadása, az ember önaktív vertikális lényegének tagadása,
az által, hogy a horizontálissal hatol be, kívülről az istenibe. Ha megéljük, teljes mértékben,
önaktív vertikális lényegünket, Isten voltunkat, akkor szellemi, lelki életünk eszköz nélkülivé

6. válik, mert elég lesz lelkünk, vertikális lényegünk önálló aktivitása. Az emberiség szellemi, lelki
válsága általános, keletre is érvényes, mert az emberben lévő vertikális önaktivitását, a külső
horizontális eszközök működtetésével helyettesíti, az ember ez által önmagát fosztja meg a
vertikális önaktív autonómiájától, az Isteni szabadságtól. Amikor a külső technikák és tanok
kerülnek előtérbe, akkor az ember elveszítette kapcsolatát. A keleti metafizikákat, meditációs
technikákat, sokan, valami felsőrendűnek tartják, de nem egyebek, mint kelet szellemi, lelki
válságtermékei, mivel a horizontális dominanciáját jelentik, a vertikális, autonóm, külső eszközt
nélkülöző működésével szemben. Kelet technikái, a vertikális, az Isten működését függesztik fel,
kívülről, az emberben. A valóságot megélni azt jelenti, hogy belsőnkben megéljük, az Isteni
lényegünk, a vertikális önaktív autonómiáját, minden külső eszköz nélkül. A külső eszközökre, a
horizontálisra utalt ember azt jelenti, hogy nem éli isteni lényegének autonómiáját, a kereszt
vertikalitásának autonómiáját. A keleti jógi az önaktív vertikálisnak a tagadója, a horizontális lét
képviselője. A vertikális az erőfeszítésmentesség, a horizontális az erőfeszítés, a jóga az
erőfeszítés.
Ilyen értelemben lenne jelentése a keresztnek és Jézus Isten-emberségének az erdélyi magyar
egyházak életében, akkor megtartók lennének a nemzet számára, - de amit írtam fennebb, épp
ettől állnak a legtávolabb.
Amint említettem, az emberiség fő problémája, önképe, valóságképe eltorzulása. Az, hogy ezen
képeket, amiket lényegében önmagába hordoz, nem éli meg közvetlenül, belső jelentésüket nem
emeli a tudatába, tehát nem ismeri igazi jelentésüket.
Az emberiség szellemi problémája valóságképével kezdődik és ennek fényében kell néznünk
nemzeti létünknek problémáit, - és nem intézményes adminisztratív létünk szempontjából.
Nekünk székelyeknek, magyaroknak az alapvető problémánk az, mint az emberiségnek, valóság
és önképünk torzulása, mely csak a horizontálist látja, a vertikálisról mint sem tud.
Természetesen erre azt mondja valaki, hogy ne keverjem össze a területeket, az adminisztráció
egy, a szellemi, lelki élet az meg más, ez két külön terület. Hát épp ez az baj, hogy a
horizontálisról le van választva a vertikális, ez nyugati létünk szkizofréniája, - a vertikális nélkül
a horizontális halott.
Na de vannak a táltosisták is, akik különböző sámán technikákkal jönnek, hát ezek is csak a
horizontálist képviselik, és hiába ítélik el Rómát, mert problémájuk ugyan az, mint Rómának,
megrekedtek a horizontálisban, - és nem hisznek a vertikális önmagának elégséges, minden külső
eszközt nélkülözni tudó, autonóm működésében.
Ebben az esetben, a hit azt jelenti, hogy bízol a vertikális, az Isten közvetlen, önmagának
elégséges közvetlen működésében, ami belső lényeged. A külső eszköz, ebbe a belső aktivitásba
vetett bizalom hiánya. Belső vertikális lényeged akkor éled meg, ha belső önaktív lényegedre
bízod magad, minden külső eszköz nélkül.
Itt valaki azt mondhatja, hogy hol az Isten működéséről írtam az emberben, hol az ember isteni
lényegéről, Isten voltáról és a kettő, hogy illik össze, - erre azt tudom mondani, hogy a
Láthatatlanban nincsen distinkció, esetleg a kölcsönös átjárás formájában.
Végül is a kereszt vertikalitása, Isten-emberségünk tesz képessé a külső eszközöket,
metafizikákat, meditációs technikákat, nélkülöző, autonóm, szellemi lelki életre, ha ezeket
megélve ismerjük. Ha megéljük magunkaban a vertikálist, akkor látjuk, hogy a tanok, misztikák,
külső meditációs technikák, mind fölöslegesek, mert a vertikális elégséges önmagának.

7. Kezdetben a nemzet tudattalan láthatatlan életéről beszéltem: az ezzel való harmóniánk, lelkünk
képeinek megélése az istenivel való kapcsolatunk alapja. Tudattalan életünk aktív volta, és
harmóniája tudatunkkal, tesz képessé az isteni világgal való kapcsolatra, de egy uttal az isteni
élteti belső tudattalan életünket, - kölcsönösen feltételezik egymást.
A nemzetnek az identitást a vertikális adja és nem a horizontálisba tartozó szélsőjobbos, Jobbikos
propaganda beszéd a nemzetről, - ez utóbbi a csürhének való.
Nagy Attila Puli