SlideShare a Scribd company logo
1 of 1
Download to read offline
Bőjte Csaba, ferences szerzetes, felcsapott Udemerés propagandistának, vagyis azzá züllött
le. Ma reggel a kapunkra felszúrva, találtam egy Udemerés választási propaganda újságot,
és abban láttam tőle egy idézetet: ""Én konzervatív vagyok. A megszokott utat nem fogom
felcserélni olyan formációkra, amelyek eddig nem bizonyítottak." E igazi katolikus papi
sunyisággal íródott. Nem használja a párt kifejezést, helyette a formáció, mondjuk, nem
magyar szót használja, egy magyarnak becézett ügy érdekében; nem használja az Udemeré
nevét, csak sunyin célozgat, mert ugye papnak a katolikus egyházban nem szabad egy párt
szekértolójának sem lenni, így szavakkal megkerüli. Ez alattomosan olcsó sunyiság, egy
párt érdekében.
De vajon miért teszi? Hálából! Csaba testvér azt hangoztatja, hogy az ő
gyerekvállalkozásának nincsen biztos forrása, az Úr rendeli ki örökké. A gyűjtési akció az
Udemeré égisze alatt, Kelemen Hunor elnökletével, nekem nem ezt sugallja. Hanem azt,
hogy az Úrnak a zsebébe a pénzt az Udemeré lopja be, ő segédkezik.
Nem értem, hogy ahol a Lélek hivatott a hatalmat gyakorolni, miért kell a hatalom
emberével berdózni, a himringyósan sima Kelemen Hunorral. A kereszténység a
hatalommal összebogzódva veszítette el hitelét és az óta is veszti. Természetesen mindig egy
nemes űgy érdekében teszik az olyanok, mint Csaba testvér. Szegény szent Ferenc biztos
forog a sírjában, aki épp az ilyesmit vonta kétségbe.
Szóval ezek után én kétlem Bőjte Csaba vallásos handabandáját, hogy az Úr rendeli ki
nincsen biztos forrás. Akkor miért kell kinyalni az Udemeré plasztikáját.
Hogy ő konzervatív? Akiket támogat nem azok, mert a Román Parlamentben, ők az
egyedüliek kik lefeküdtek majdnem mindenkivel, a hatalmon levés érdekében. Ez nem
konzervativizmus. Konzervatívnak lenni gerinc, ami épp az Udemerének nincsen.
Ilyen, amikor egy katolikus pap eladja a bőrét az ördögnek, a politika ördögének, és hazug,
sunyi, lapos szövegekre kényszerül, hogy aztán a jótékonyság sztárja lehessen, mert
láthatóan élvezi sztárságát, tesz is érte, mert a médiában vele kelünk, vele fekszünk.
Vannak, akik átlátnak Csaba testvér mondásán, ami az Udemerés választási propaganda
lapban van, és épp a gerinces konzervativizmus vereségét, elárulását látják benne.
Tényleg apokaliptikus időket élünk. Amikor Bőjte Csaba ferences páter is beáll az Udemeré
nevű maffiabandát támogatni, amikor szent Ferenc utóda, politikai szédelgők szekértolója
lett, akkor biztos apokaliptikus idők járnak. Akkor a legjobb tett is csak bunkó, mivel fő
bevernek embereket.
Bőjte Csaba ferences páter, az Udemeré kampánylapján úgy gondolja, hogy az Udemeré
bizonyított. Gondolom a székelyföldi erdőirtásokat is oda gondolta a bizonyítékok közé.

More Related Content

Viewers also liked (15)

Diptico recortes
Diptico recortesDiptico recortes
Diptico recortes
 
William loves pirates
William loves piratesWilliam loves pirates
William loves pirates
 
Fraseo sonata de brahms op 120 núm 1
Fraseo  sonata de brahms op 120 núm 1Fraseo  sonata de brahms op 120 núm 1
Fraseo sonata de brahms op 120 núm 1
 
Presentación Comunidad 1° A
Presentación Comunidad 1° APresentación Comunidad 1° A
Presentación Comunidad 1° A
 
NJACAC2012x
NJACAC2012xNJACAC2012x
NJACAC2012x
 
Receita 316
Receita 316Receita 316
Receita 316
 
כלי עבודה - מקיטה הטובים בעולם
כלי עבודה - מקיטה הטובים בעולםכלי עבודה - מקיטה הטובים בעולם
כלי עבודה - מקיטה הטובים בעולם
 
Ital nolo
Ital noloItal nolo
Ital nolo
 
JZCompCard
JZCompCardJZCompCard
JZCompCard
 
Folder lipo cryo internetfile
Folder lipo cryo   internetfileFolder lipo cryo   internetfile
Folder lipo cryo internetfile
 
June 12 Quarterly newsletter
June 12 Quarterly newsletterJune 12 Quarterly newsletter
June 12 Quarterly newsletter
 
Trabajo practico nº 8
Trabajo practico nº 8Trabajo practico nº 8
Trabajo practico nº 8
 
Ej4 mica tinte
Ej4  mica tinteEj4  mica tinte
Ej4 mica tinte
 
Animated timer on_textured_background.potx
Animated timer on_textured_background.potxAnimated timer on_textured_background.potx
Animated timer on_textured_background.potx
 
Mi árbol genealógico
Mi árbol genealógicoMi árbol genealógico
Mi árbol genealógico
 

More from Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 

More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 

Jegyzet - Bőjte Csaba ferences pap, ki az Udemeré propagandistájává zülött, mit tílt az egyháza

  • 1. Bőjte Csaba, ferences szerzetes, felcsapott Udemerés propagandistának, vagyis azzá züllött le. Ma reggel a kapunkra felszúrva, találtam egy Udemerés választási propaganda újságot, és abban láttam tőle egy idézetet: ""Én konzervatív vagyok. A megszokott utat nem fogom felcserélni olyan formációkra, amelyek eddig nem bizonyítottak." E igazi katolikus papi sunyisággal íródott. Nem használja a párt kifejezést, helyette a formáció, mondjuk, nem magyar szót használja, egy magyarnak becézett ügy érdekében; nem használja az Udemeré nevét, csak sunyin célozgat, mert ugye papnak a katolikus egyházban nem szabad egy párt szekértolójának sem lenni, így szavakkal megkerüli. Ez alattomosan olcsó sunyiság, egy párt érdekében. De vajon miért teszi? Hálából! Csaba testvér azt hangoztatja, hogy az ő gyerekvállalkozásának nincsen biztos forrása, az Úr rendeli ki örökké. A gyűjtési akció az Udemeré égisze alatt, Kelemen Hunor elnökletével, nekem nem ezt sugallja. Hanem azt, hogy az Úrnak a zsebébe a pénzt az Udemeré lopja be, ő segédkezik. Nem értem, hogy ahol a Lélek hivatott a hatalmat gyakorolni, miért kell a hatalom emberével berdózni, a himringyósan sima Kelemen Hunorral. A kereszténység a hatalommal összebogzódva veszítette el hitelét és az óta is veszti. Természetesen mindig egy nemes űgy érdekében teszik az olyanok, mint Csaba testvér. Szegény szent Ferenc biztos forog a sírjában, aki épp az ilyesmit vonta kétségbe. Szóval ezek után én kétlem Bőjte Csaba vallásos handabandáját, hogy az Úr rendeli ki nincsen biztos forrás. Akkor miért kell kinyalni az Udemeré plasztikáját. Hogy ő konzervatív? Akiket támogat nem azok, mert a Román Parlamentben, ők az egyedüliek kik lefeküdtek majdnem mindenkivel, a hatalmon levés érdekében. Ez nem konzervativizmus. Konzervatívnak lenni gerinc, ami épp az Udemerének nincsen. Ilyen, amikor egy katolikus pap eladja a bőrét az ördögnek, a politika ördögének, és hazug, sunyi, lapos szövegekre kényszerül, hogy aztán a jótékonyság sztárja lehessen, mert láthatóan élvezi sztárságát, tesz is érte, mert a médiában vele kelünk, vele fekszünk. Vannak, akik átlátnak Csaba testvér mondásán, ami az Udemerés választási propaganda lapban van, és épp a gerinces konzervativizmus vereségét, elárulását látják benne. Tényleg apokaliptikus időket élünk. Amikor Bőjte Csaba ferences páter is beáll az Udemeré nevű maffiabandát támogatni, amikor szent Ferenc utóda, politikai szédelgők szekértolója lett, akkor biztos apokaliptikus idők járnak. Akkor a legjobb tett is csak bunkó, mivel fő bevernek embereket. Bőjte Csaba ferences páter, az Udemeré kampánylapján úgy gondolja, hogy az Udemeré bizonyított. Gondolom a székelyföldi erdőirtásokat is oda gondolta a bizonyítékok közé.