A negyedik ipari forradalom korát éljük, amelynek legfőbb jellemzője a digitalizáció mindent felforgató hatása. Nevezik digitális transzformációnak, disruptív technológiáknak az innovációk azon tulajdonságát, ahogyan és amilyen gyorsan felforgatnak egy-egy iparágat, társadalmi alrendszert. Először talán a zeneipar esetében láttuk a teljes átalakulás folyamatát, majd követte ezt a nyomtatott sajtó, a könyvkereskedelem, az utazási ipar, a kiskereskedelem, a banki szektor, a reklámpiac, a távközlés teljes átalakulása. Most éppen nyomás alá került a közlekedés (Uber), a szállodaipar (AirBnB), a pénzforgalmi ágazat (Bitcoin, iPay), a televízió (Netflix), az autóipar (önvezető járművek). Ám nem látjuk az oktatási rendszerek átalakulását. Egy mai osztályterem képe olyan, mint volt 100 évvel ezelőtt. Ebben a környezetben kell(ene) a tanulóknak felkészülniük a mesterséges intelligenciával, robotokkal való együttműködésre, olyan állások betöltésére, amikről most még elképzelésünk sincs. Mit kellene tennünk, hogy a magyar oktatási intézmények ne tétlen követői, hanem aktív szereplői legyenek a digitális átalakulásnak?
Frész Attila: Nemzetközi tanulmányutak az intézményi megújulásért
Molnár Szilárd: Digitális átállás az oktatásban
1. DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS AZ
OKTATÁSBAN
DIGITÁLIS SZÉKELYFÖLD KONFERENCIA,
MOLNÁR SZILÁRD, DPMK
EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001
„A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérés-értékelés és digitális fejlesztések,
innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása”
2. A DIGITALIZÁCIÓ MINDENT FELFORGATÓ HATÁSA
▪ A világ legnagyobb taxis vállalatának tulajdonában nincs egyetlen taxi sem
(Uber)
▪ A legnagyobb szállásközvetítő cégnek nincs egyetlen ingatlan sem a tulajdonában
(Airbnb)
▪ A legnagyobb telefontársaságnak nincs telekommunikációs infrastruktúrája
(Skype, WeChat)
▪ A világ legértékesebb kiskereskedőjének nincs árukészlete
(Alibaba)
▪ A legnépszerűbb média nem hoz létre saját tartalmat
(Facebook)
▪ A leggyorsabban növekvő banknak nincs valódi pénze
(SocietyOne)
▪ A világ legnagyobb mozijának nincs saját filmje
(Netflix)
▪ A legnagyobb szoftverkereskedők nem írnak applikációkat
(Apple vagy Google)
(Forrás: IBM, 2015)
3. MI AZ ÚJ A 4. IPARI FORRADALOMBAN?
„Walter, hogyan fogod rábírni
ezeket a robotokat, hogy
fizessenek szakszervezeti
díjat?”
„Henry, és Te hogyan fogod
rávenni őket, hogy vásárolják
meg az autóidat?”
4. A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA, AZ AUTOMATIZÁCIÓ
HATÁSA A MUNKAHELYEKRE
▪ a gyári munkahelyek
akár 25 százalékkal
csökkenhetnek,
▪ a szállítási és
raktármunkákkal
foglalkozók akár 22
százaléka veszítheti el a
munkáját,
▪ a közigazgatásban 18
százalékkal lehet
kevesebb a
foglalkoztatottak száma
Forrás: PwC, 2018
5. KÉT OSZTÁLYTEREM
2018-ban1900-ban
„Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ,
és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.”
Karácsony Sándor (1891-1952)
6. HOLDRASZÁLLÁS EGY 78 KBYTE-OS SZÁMÍTÓGÉPPEL
Forrás: https://www.nasa.gov/multimedia/hd/apollo11_hdpage.html
A mai digitális oktatás állatorvosi lova az iskolai mobiltelefon használat
7. ÚJRA KÉT ISKOLA: ENGEDNI VAGY TILTANI?
Budapest, 2016Tallinn, 2018
Varga Gábor / Facebook
8. EGY MAI FIATAL SZÁMÁRA A MOBILTELEFON AZ ÉLET
SZERVES RÉSZE
11. JÓ ALAPOKKAL RENDELKEZÜNK A DIGITÁLIS PEDAGÓGIA
ELTERJESZTÉSÉHEZ
A digitális pedagógia eszközeinek használata
a pedagógusok körében (N=7185):
▪ Erős IKT használat mind a
magánéletében, mind a
szakmában.
▪ A 20-35 éve pályán lévők
között a legmagasabb a
digitális érintettség.
▪ Ugyanakkor 10
pedagógusból 8 jelezte,
hogy digitális kompetenciái
fejlesztésére lenne
szüksége.