SlideShare a Scribd company logo
1 of 7
Kerékpáros közlekedés kialakítása
    településeken belül országos
              főutakon

               Budapest, 2012. szeptember 19.


          Kovácsné Németh Klára főosztályvezető
Nemzeti Közlekedési Hatóság, Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal
                  Út- és Hídügyi Főosztály
                                                                  1
A közlekedési hatóság átalakult

A megyei kormányhivatalok megalakulását követően
az NKH korábbi fővárosi, megyei közlekedési
felügyeletei a Kormányhivatalokba tagozódtak.

A kerékpáros létesítmények engedélyezési eljárásai
is hozzájuk tartoznak.

Az NKH-nál a szakmai irányítás maradt a közutak,
így a kerékpáros létesítmények vonatkozásában is.

                                                     2
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül
                                    országos főutakon

    Útügyi hatáskörök a Nemzeti Közlekedési Hatóságról
        szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. §-a
                            szerint:
•      Budapest főváros kivételével az országos, a helyi és
       közforgalom elől el nem zárt magánutak tekintetében az
       útügyi hatósági feladatokat első fokon az illetékes Megyei
       Kormányhivatal közlekedési szakigazgatási szerve látja el.
•      Budapesten a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő utak,
       valamint a közforgalom elől el nem zárt magánutak esetében
       első fokon a Fővárosi Kormányhivatal közlekedési
       szakigazgatási szerve jár el. Kerületi Önkormányzati
       tulajdonban lévő utak esetében a Főjegyző az illetékes
       első fokú közlekedési hatóság.
                                                                    3
Szakmai irányítás
NKH útügyi szakterületének „kerékpáros” szakmai
  tevékenysége, együttműködés a fővárosi/megyei
           közlekedési felügyelőségekkel:
•   Országos munkabizottság megalakítása a kerékpáros
    létesítményekkel kapcsolatos hatósági tapasztalatok
    megosztása érdekében (NKH, Főváros, Zala megye,
    Csongrád megye)
•   Országos szintű, összefogott szakmai kommunikáció a
    közlekedési hatóságok között, egységes eljárások és
    műszaki megoldások alkalmazása
•   Jogszabály alkotási egyeztetések, útügyi szakmai
    előírások véleményezése során a kerékpáros érdekek
    figyelembe vétele                                     4
A „hatóságosdi” kötött műfaj…




Jogalkalmazók vagyunk, arra adhatunk engedélyt, ami megfelel a
vonatkozó jogi és műszaki szabályozásnak.
Fontos:       - a jó és rossz megoldások megismerése
              - tapasztalatcsere, nyitottság
              - folyamatos visszacsatolás, a kedvező, új
              műszaki megoldások beépítése a műszaki
              szabályozásba – ebben közreműködünk


                                                           5
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül
                országos főutakon




        Van még tennivalónk a megbocsátó
        kerékpárút érdekében …..




                                                6
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül
                      országos főutakon




Köszönöm a megtisztelő figyelmet,
     a szó Köcse Lászlóé…



                                                      7

More Related Content

What's hot

Közlekedési Konferencia - Mészáros László
Közlekedési Konferencia - Mészáros LászlóKözlekedési Konferencia - Mészáros László
Közlekedési Konferencia - Mészáros László
gulyastunde
 
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szeptKerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
János László
 

What's hot (8)

BKK_Budapest komplex kerékpárosbarát fejlesztése 2011
BKK_Budapest komplex kerékpárosbarát fejlesztése 2011BKK_Budapest komplex kerékpárosbarát fejlesztése 2011
BKK_Budapest komplex kerékpárosbarát fejlesztése 2011
 
MK_Kerékpáros forgalmi és baleseti statisztikák elemzése 2010, László János
MK_Kerékpáros forgalmi és baleseti statisztikák elemzése 2010, László JánosMK_Kerékpáros forgalmi és baleseti statisztikák elemzése 2010, László János
MK_Kerékpáros forgalmi és baleseti statisztikák elemzése 2010, László János
 
Közlekedési Konferencia - Mészáros László
Közlekedési Konferencia - Mészáros LászlóKözlekedési Konferencia - Mészáros László
Közlekedési Konferencia - Mészáros László
 
MK_ Kerékpárral a pesti Duna-parton, Kerékpárosbarát Tervezői Fórum 2010
MK_ Kerékpárral a pesti Duna-parton, Kerékpárosbarát Tervezői Fórum 2010MK_ Kerékpárral a pesti Duna-parton, Kerékpárosbarát Tervezői Fórum 2010
MK_ Kerékpárral a pesti Duna-parton, Kerékpárosbarát Tervezői Fórum 2010
 
Bencze-Kovács Virág (BKK) // Buadpesti Kerékpáros Közlekedés Fejlesztése
Bencze-Kovács Virág (BKK) // Buadpesti Kerékpáros Közlekedés FejlesztéseBencze-Kovács Virág (BKK) // Buadpesti Kerékpáros Közlekedés Fejlesztése
Bencze-Kovács Virág (BKK) // Buadpesti Kerékpáros Közlekedés Fejlesztése
 
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szeptKerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
Kerékpárosok biztonsága 2012_hoz_e_szept
 
Mk 8ker Prezi
Mk 8ker PreziMk 8ker Prezi
Mk 8ker Prezi
 
Tekertanultulelvidam 4
Tekertanultulelvidam 4Tekertanultulelvidam 4
Tekertanultulelvidam 4
 

Viewers also liked

1284014101
12840141011284014101
1284014101
amrstaha
 
隱喻情感的互動設計
隱喻情感的互動設計隱喻情感的互動設計
隱喻情感的互動設計
豊儒 駱
 
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
VarganeAnny
 
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
VarganeAnny
 
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
jolehidy6
 
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
VarganeAnny
 
Connie talbot i have a dream+ani (nx power-lite)
Connie talbot   i have a dream+ani (nx power-lite)Connie talbot   i have a dream+ani (nx power-lite)
Connie talbot i have a dream+ani (nx power-lite)
VarganeAnny
 

Viewers also liked (18)

1284014101
12840141011284014101
1284014101
 
Greetings and farewlls
Greetings and farewllsGreetings and farewlls
Greetings and farewlls
 
隱喻情感的互動設計
隱喻情感的互動設計隱喻情感的互動設計
隱喻情感的互動設計
 
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
Keukenhof virágai(2)+ani (nx power lite)
 
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
Orosz fotoművészet(1)+ani (nx power lite)
 
Primavara
PrimavaraPrimavara
Primavara
 
Rafa 2
Rafa 2Rafa 2
Rafa 2
 
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
Aca f16 actividades - plan de apoyo apa grado 9venos 2015
 
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
A természet tükre(4)+ani (nx power lite)
 
Connie talbot i have a dream+ani (nx power-lite)
Connie talbot   i have a dream+ani (nx power-lite)Connie talbot   i have a dream+ani (nx power-lite)
Connie talbot i have a dream+ani (nx power-lite)
 
ビジネスに貢献するソーシャルマーケティングのポイント
ビジネスに貢献するソーシャルマーケティングのポイントビジネスに貢献するソーシャルマーケティングのポイント
ビジネスに貢献するソーシャルマーケティングのポイント
 
Actividades marzo abril 2016 de la vicaría episcopal para la vida consagrada
Actividades marzo abril 2016 de la vicaría episcopal para la vida consagradaActividades marzo abril 2016 de la vicaría episcopal para la vida consagrada
Actividades marzo abril 2016 de la vicaría episcopal para la vida consagrada
 
Rafa
RafaRafa
Rafa
 
Presentatie uitwijk gemeentes Nunspeet, Ermelo, Putten
Presentatie uitwijk gemeentes Nunspeet, Ermelo, PuttenPresentatie uitwijk gemeentes Nunspeet, Ermelo, Putten
Presentatie uitwijk gemeentes Nunspeet, Ermelo, Putten
 
仇人與恩人
仇人與恩人仇人與恩人
仇人與恩人
 
Copia de xl0000003
Copia de xl0000003Copia de xl0000003
Copia de xl0000003
 
愛的恩典
愛的恩典愛的恩典
愛的恩典
 
Bu'uraalee ogumaa maalummaa, gossoota...
Bu'uraalee ogumaa maalummaa, gossoota...Bu'uraalee ogumaa maalummaa, gossoota...
Bu'uraalee ogumaa maalummaa, gossoota...
 

Similar to Nkh knk

Simon_Zoltan
Simon_ZoltanSimon_Zoltan
Simon_Zoltan
CSMKIK
 
Székely András
Székely AndrásSzékely András
Székely András
gulyastunde
 
Káity Károly és Rókus István
Káity Károly és Rókus IstvánKáity Károly és Rókus István
Káity Károly és Rókus István
gulyastunde
 
Közlekedési Konferencia - Káity Károly
Közlekedési Konferencia - Káity KárolyKözlekedési Konferencia - Káity Károly
Közlekedési Konferencia - Káity Károly
gulyastunde
 

Similar to Nkh knk (10)

MK EPOMM - Közbringa fórum 2011
MK EPOMM  - Közbringa fórum 2011MK EPOMM  - Közbringa fórum 2011
MK EPOMM - Közbringa fórum 2011
 
Simon_Zoltan
Simon_ZoltanSimon_Zoltan
Simon_Zoltan
 
Hogyan tegyük a települést "kerékpárosbaráttá"
Hogyan tegyük a települést "kerékpárosbaráttá"Hogyan tegyük a települést "kerékpárosbaráttá"
Hogyan tegyük a települést "kerékpárosbaráttá"
 
A Közszolgáltatások új típusú szervezése Magyarországon, a közösségi közleke...
A Közszolgáltatások új típusú szervezése Magyarországon, a  közösségi közleke...A Közszolgáltatások új típusú szervezése Magyarországon, a  közösségi közleke...
A Közszolgáltatások új típusú szervezése Magyarországon, a közösségi közleke...
 
A MÁV Start Zrt megfelelési törekvései az 1133/2009 sz. Korm. Határozat figy...
A MÁV Start Zrt megfelelési törekvései az 1133/2009 sz. Korm.  Határozat figy...A MÁV Start Zrt megfelelési törekvései az 1133/2009 sz. Korm.  Határozat figy...
A MÁV Start Zrt megfelelési törekvései az 1133/2009 sz. Korm. Határozat figy...
 
Székely András
Székely AndrásSzékely András
Székely András
 
Káity Károly és Rókus István
Káity Károly és Rókus IstvánKáity Károly és Rókus István
Káity Károly és Rókus István
 
Közlekedési Konferencia - Káity Károly
Közlekedési Konferencia - Káity KárolyKözlekedési Konferencia - Káity Károly
Közlekedési Konferencia - Káity Károly
 
Dr. Bói Loránd - A HKIR projekt célkitűzései, végrehajtásának dimenziói
Dr. Bói Loránd - A HKIR projekt célkitűzései, végrehajtásának dimenzióiDr. Bói Loránd - A HKIR projekt célkitűzései, végrehajtásának dimenziói
Dr. Bói Loránd - A HKIR projekt célkitűzései, végrehajtásának dimenziói
 
Vitézy Dávid
Vitézy DávidVitézy Dávid
Vitézy Dávid
 

More from János László (12)

TNS-Hoffmann-MK együttműködés2014
TNS-Hoffmann-MK együttműködés2014TNS-Hoffmann-MK együttműködés2014
TNS-Hoffmann-MK együttműködés2014
 
Bemutató Székesfehérvár 2013
Bemutató Székesfehérvár 2013Bemutató Székesfehérvár 2013
Bemutató Székesfehérvár 2013
 
Develpoment of biking in budapest
Develpoment of biking in budapestDevelpoment of biking in budapest
Develpoment of biking in budapest
 
Kozgybeszamolo2012 apr.
Kozgybeszamolo2012 apr.Kozgybeszamolo2012 apr.
Kozgybeszamolo2012 apr.
 
a kerékározás értéke (angol kutatás)
a kerékározás értéke (angol kutatás)a kerékározás értéke (angol kutatás)
a kerékározás értéke (angol kutatás)
 
Kerékpárosklub keecskeméti Tsz. problémabemutató
Kerékpárosklub keecskeméti Tsz. problémabemutatóKerékpárosklub keecskeméti Tsz. problémabemutató
Kerékpárosklub keecskeméti Tsz. problémabemutató
 
Mk-kozlekedespolitika
Mk-kozlekedespolitikaMk-kozlekedespolitika
Mk-kozlekedespolitika
 
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos (állami kezelé...
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos (állami kezelé...Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos (állami kezelé...
Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos (állami kezelé...
 
Urbanisztikai
UrbanisztikaiUrbanisztikai
Urbanisztikai
 
Kozgybeszam
KozgybeszamKozgybeszam
Kozgybeszam
 
Urbanisztikai
UrbanisztikaiUrbanisztikai
Urbanisztikai
 
közgyűlés bezámoló2011
közgyűlés bezámoló2011közgyűlés bezámoló2011
közgyűlés bezámoló2011
 

Nkh knk

  • 1. Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos főutakon Budapest, 2012. szeptember 19. Kovácsné Németh Klára főosztályvezető Nemzeti Közlekedési Hatóság, Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal Út- és Hídügyi Főosztály 1
  • 2. A közlekedési hatóság átalakult A megyei kormányhivatalok megalakulását követően az NKH korábbi fővárosi, megyei közlekedési felügyeletei a Kormányhivatalokba tagozódtak. A kerékpáros létesítmények engedélyezési eljárásai is hozzájuk tartoznak. Az NKH-nál a szakmai irányítás maradt a közutak, így a kerékpáros létesítmények vonatkozásában is. 2
  • 3. Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos főutakon Útügyi hatáskörök a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. §-a szerint: • Budapest főváros kivételével az országos, a helyi és közforgalom elől el nem zárt magánutak tekintetében az útügyi hatósági feladatokat első fokon az illetékes Megyei Kormányhivatal közlekedési szakigazgatási szerve látja el. • Budapesten a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő utak, valamint a közforgalom elől el nem zárt magánutak esetében első fokon a Fővárosi Kormányhivatal közlekedési szakigazgatási szerve jár el. Kerületi Önkormányzati tulajdonban lévő utak esetében a Főjegyző az illetékes első fokú közlekedési hatóság. 3
  • 4. Szakmai irányítás NKH útügyi szakterületének „kerékpáros” szakmai tevékenysége, együttműködés a fővárosi/megyei közlekedési felügyelőségekkel: • Országos munkabizottság megalakítása a kerékpáros létesítményekkel kapcsolatos hatósági tapasztalatok megosztása érdekében (NKH, Főváros, Zala megye, Csongrád megye) • Országos szintű, összefogott szakmai kommunikáció a közlekedési hatóságok között, egységes eljárások és műszaki megoldások alkalmazása • Jogszabály alkotási egyeztetések, útügyi szakmai előírások véleményezése során a kerékpáros érdekek figyelembe vétele 4
  • 5. A „hatóságosdi” kötött műfaj… Jogalkalmazók vagyunk, arra adhatunk engedélyt, ami megfelel a vonatkozó jogi és műszaki szabályozásnak. Fontos: - a jó és rossz megoldások megismerése - tapasztalatcsere, nyitottság - folyamatos visszacsatolás, a kedvező, új műszaki megoldások beépítése a műszaki szabályozásba – ebben közreműködünk 5
  • 6. Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos főutakon Van még tennivalónk a megbocsátó kerékpárút érdekében ….. 6
  • 7. Kerékpáros közlekedés kialakítása településeken belül országos főutakon Köszönöm a megtisztelő figyelmet, a szó Köcse Lászlóé… 7