SlideShare a Scribd company logo
1 of 1
Download to read offline
Mint a vallásos és nemzeti anarchizmus prófétája a következőket tanítom. A vallás és a nemzet a
nullához, a Kezdethez visszatérve újul meg. A közvetlenül adott csendben, és nem technikával
előállított csendben, a lélek képes önmagát megújítani, önön Semmijéből mindent újjá szülni.
Vissza kell térni a külső, eszközök nélküli léthez, mert az ember annyi eszközt felhalmozott, hogy
már létét fenyegeti. Legyen mintánk maga a Lét, mely a létezéshez nem használ külső eszközt.
Minden vallásos tant eldobva, minden nemzeti múltat eldobva, térjünk vissza a puszta Létezéshez,
hogy a puszta Létezésből, belülről szülessen újra egy új világ. Vissza kell térni az igazi gyökérhez,
mely hagyja elhalni a föld feletti részt, de tavasszal mindig újra sarjassza az új növényt. A Nihilen
keresztül, a várakozás éjszakájába alámerülve, vissza kell térni a Semmihez, hogy a Semmi
magvai egy új világfává terebélyesedjenek. A régi világfa kiszáradt és megérett a kivágásra, hogy
helyet adjon az új világfának. A régi vallások jóslataival ellentéteben nem tudni, hogy milyen lesz
az új világ fa. Az éjszaka igazi virrasztóinak nincsen tudásuk a jövőt illetően, mert az éjszaka kiöl
belőlük minden tudást. Az új napot csak az ismeri fel kinek az éjszaka megsemmisítette minden
tudását. Az apokalipszis, ami jön, titkot rejt magában, soha nem látott dolgok kinyilvánulását.
Ezért hamis minden vallás jóslata, minden próféta, mely részletesen leírja a jövőt, hogy milyen
lesz. Az igazi új soha nem tudott, hanem a Semminkben magunkban hordott, jelen való és
eljövendő. Az új világ eljövetelét, a régi világ mintájára elképzelt új világ jóslataikkal késleltetik
a hamis próféták. A hamis próféták, azért hamisak, mert képtelenek voltak átmenni a Nihil, az
éjszaka próbáján, ahol a múltat elfelejtik, hogy megszülessen az ismeretlen jövő. A jövőt nem
hirdetik az igazi próféták, kik kiállták az éjszaka, a Nihil próbáját, hanem hallgatásra intenek és
a pusztába vezetik a népet, az éjszakába. A jelen világa a Bábel világa, melyben minden vallás,
nézet eszelősen mondja a magáét a jövőt illetően, de az a jövő nem fog eljönni soha, mert ugyan
az mint a régi, tehát csak helyben járás a régi vallások prófétáinak jóslatai. Az új próféták az
éjszaka által semmisítik meg a régi világ Bábelét.

Nagy Attila Puli

More Related Content

More from Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 

More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 

Vallásos anarchizmus - Jichák Meirnek, a vallásos és nemzeti anarchizmus prófétájának tanítása az új apokalipszisről

  • 1. Mint a vallásos és nemzeti anarchizmus prófétája a következőket tanítom. A vallás és a nemzet a nullához, a Kezdethez visszatérve újul meg. A közvetlenül adott csendben, és nem technikával előállított csendben, a lélek képes önmagát megújítani, önön Semmijéből mindent újjá szülni. Vissza kell térni a külső, eszközök nélküli léthez, mert az ember annyi eszközt felhalmozott, hogy már létét fenyegeti. Legyen mintánk maga a Lét, mely a létezéshez nem használ külső eszközt. Minden vallásos tant eldobva, minden nemzeti múltat eldobva, térjünk vissza a puszta Létezéshez, hogy a puszta Létezésből, belülről szülessen újra egy új világ. Vissza kell térni az igazi gyökérhez, mely hagyja elhalni a föld feletti részt, de tavasszal mindig újra sarjassza az új növényt. A Nihilen keresztül, a várakozás éjszakájába alámerülve, vissza kell térni a Semmihez, hogy a Semmi magvai egy új világfává terebélyesedjenek. A régi világfa kiszáradt és megérett a kivágásra, hogy helyet adjon az új világfának. A régi vallások jóslataival ellentéteben nem tudni, hogy milyen lesz az új világ fa. Az éjszaka igazi virrasztóinak nincsen tudásuk a jövőt illetően, mert az éjszaka kiöl belőlük minden tudást. Az új napot csak az ismeri fel kinek az éjszaka megsemmisítette minden tudását. Az apokalipszis, ami jön, titkot rejt magában, soha nem látott dolgok kinyilvánulását. Ezért hamis minden vallás jóslata, minden próféta, mely részletesen leírja a jövőt, hogy milyen lesz. Az igazi új soha nem tudott, hanem a Semminkben magunkban hordott, jelen való és eljövendő. Az új világ eljövetelét, a régi világ mintájára elképzelt új világ jóslataikkal késleltetik a hamis próféták. A hamis próféták, azért hamisak, mert képtelenek voltak átmenni a Nihil, az éjszaka próbáján, ahol a múltat elfelejtik, hogy megszülessen az ismeretlen jövő. A jövőt nem hirdetik az igazi próféták, kik kiállták az éjszaka, a Nihil próbáját, hanem hallgatásra intenek és a pusztába vezetik a népet, az éjszakába. A jelen világa a Bábel világa, melyben minden vallás, nézet eszelősen mondja a magáét a jövőt illetően, de az a jövő nem fog eljönni soha, mert ugyan az mint a régi, tehát csak helyben járás a régi vallások prófétáinak jóslatai. Az új próféták az éjszaka által semmisítik meg a régi világ Bábelét. Nagy Attila Puli