1. A Nyugati Jelen bánáti napilap, Álláspont rovatában, Lehoczky Attila tollából, megjelent egy
írás Autonóm utópia címen. A szerző, nagyon realistán kifejti, hogy a két romániai magyar
párt autonómia-szlogenjei nagyon iluzórikusak. Erre egy hozzászóló, az RMDSZ védelmében,
kifejti, hogy az RMDSZ, parlamenti úton csak azt akarja, amit például a flamandok elértek
parlamenti úton. Tehát parlamenti úton nekünk is van esélyünk a hozzászóló szerint.
Na itt kezdődnek az iluziók, amikor a nyugati parlamentekben elért autonómiákat
lehetségesnek tartjuk itt is. Nagyot tévednek azok, akik a finn parlamentet egy lapra tezik a
románnal. Az autonómiatörekvés, mindkét pártnál csupán iluzorikus. Akik meg realista
bölcseknek mútatkoznak, azok meg csak látszatbölcsek, csak az impotencia másik formáját
nyujtják, az önbénító önvisszafogásét.
Sajnos az autonómiatörekvés, csak egyesek részéről intelektuálisan kiagyalt, ebbe Tőkést is
beleértem, és nem a székelység tudattalanjából feltörő, ösztönös megmardnai akarás, de azt
hiszem, hogy ez az egész kárpát-medencei magyarságra jellemző, hogy az ösztönös
megmaradni akarás nem létezik. A magyar csak az eszével akar megmaradni és nem a
szívével. Ezért születnek olyan intelektuálisan kiagyalt halva született ötletek, mint a
kettősállapolgársági népszavazás. Ha szakrálisan nincs a szívünkben, minden magyarnak
Budapest, mint a zsidónak Jeruzsálem, vagy a mohamedánnak Mekka, akkor mit sem ér egy
kettős állapolgárság. Kodálynak ebben az esetben igaza van, hogy a zsidóktól inkább tanulni
kellene, mint gyülölni. csak nem tudom, hogy egyáltalán lehetségese a tanulás, mert amit
tanulni kellene nekünk a zsdidóktól, annak mér eleve a lelkünkben kellne lennie. A
megmaradást nem lehet megtanulni, annak ösztönösen kellene működnie, annak belülről
kellene adottnak lennie. Ezért látom fölöslegesnek a nyugati autonómiákról való
prédikálásokat. A koszovói albánok nem előadásokat tartottak hanem cselekedtek, és meg is
van az eredménye.
De álljon itt még egy zsidó példa, még ha nem is lehet tanulni. Szeged főrabbija, most már
enm tudom, hogy Löw Lipót volt-e, vagy Lőw Immánuel, vagy mindkettő, de érdekes példát
nyujtanak, a szétszóródott nemzet lelki összetartozására. Lőw Immánuel, minden este, egy
időben imédtkozott egy németországi rabbitársáva, hogy a zsidó lelki egységet erősítsék. Ez
azt hiszem, hogy erdményesebb volt, mint a magyarság esetében a kettős állampolgárság.
Tudom,hogy a kettős állapolgársági törekvés gyakorlatia szempontokat tartott szem előtt, de
el kell mondanom, hogy a nemzet lelki egysége fontosabb, mint az adminisztrativ. Sajnos a két
romániai magyar párt, az autonómiában kifejezetten, adminisztrativ kérdést lát és tévesen azt
hiszi, hogy az intézmények önmagukban megtartanak, na ebben nagyot évednek. Az igazi
megtartó erő a szellem az ösztönök, és enm az intézmények. Annyi idő után szomorúan
mondhatjuk el, hogy az a magyar leki egység, a Kárpát-medencében még nem valósult meg,
amelyről Kodály álmodott. Az egységet kivülről, intézményese nem lehet létrehozni, annak
valahol belülrő, spontán módon kell létrejönnie. Minden képes megvalósulni, ha csak annyit
teszünk, hogy az útból elhárítjuk az akadályokat. de ameddig egy olyan civilizációban élünk,
mely mindenben kivülről nyul bele, addig maga a civilizációnk az egyik legnagyobb akadálya
a megmardásunknak.
Aztán meggondolkodtat a következő eset, az intézményes esélyeinket, a román parlamenten
keresztül. Nem olyan rég, egy stoppos út alkalmával, felvet egy fiatal nő. A beszélgetés
folyamán kiderült, hogy román apától és magyar anyától származik, és Belgiumban él.
Hirtelen, mint egy törrel döfött felém, hogy a magyarok itt Romániában, milyen
nacionalisták. Erre példát is adott, azzal, hogy a magyar családokban sok helyt a szobában ott
egy kicsi magyar zászló és a székelyek éneklik a Székely Himnuszt. a belga példával
hozakodott elő, hogy ott a nációjával nem hivalkodik senki. Én azzal vágtam vissza, hogy
Funár nemzeti színű városfestése melett eltörpülnek a magyar loobogók, erre nem szóllt

2. semmit és más témára tért. Mondanom sem kell, hogy az eredeti román intoleranciával tért
haza nyugatról a hölgy. Ez az eset eléggé meggondolkodtat a nyugatosodási esélyeinket
illetően.
Az egyik román teológus, Dan Zamfirescu, az ortodoxiát és a katolicizmust összehasonlító
könyvében azt írja, hogy az ortodoxia közelebb áll az iszlámhoz, mint a nyugati
kereszténységhe, vagyis a katolicizmushoz. Ha ez netalán igaz, akor gondok vannak. Másod és
harmad generációs, nyugaton élő arabokból lesznek terroristák, és nem utcagyerekekből,
hanem orvosokból. Valyon akkor a románok is ilyen immunisak nyugattal szemben?
Nagy Attila, Kökös