1. Nekünk székelyeknek, akkor van esélyünk, hát mondjuk úgy, egy önálló régióra, ha Románia a
regionalizálódás útjára lép, és ahogy elbeszélgetek néha, stoppos utak alkalmával, nem idegen a
románságtól a regionalizálódás gondolat, nem gondolkodnak épp annyira nemzetállamban, mint
ahogy mi magyarok, veszélyeztettségi reflexeink miatt látjuk.
Sőt olyan románnal is találkoztam, egy bihari tirsoförrel, ki független Erdélyben gondolkodott.
Ezt most egy példának hoztam fel, hogy a románok is gondolkodnak régióban, és nem azért, hogy
most már független Erdélyt lássuk megoldásnak. Erre lett volna lehetőség és elpuskáztuk, kezdve
Kossuthékkal, akik máig ható baklövést követtek el, hogy az erdélyi románsággal szemben
egyesítették Erdélyt Magyarországgal. Helyesen fogalmazott Bíró Béla, hogy ha nekünk nem
tetszett Erdély Romániához csatolása, akkor biztos a románoknak sem tetszett 1848-ban.
Kossuthék nem látták be, hogy Erdély esetében, etnikai alapon nem lehet kizárólagosan jogot
formálni a területre. A székely autonómisták nem látják be, hogy a székely autonómia, egy ilyen
kizárólagos jogformálásnak hangzik, és sajnos nem csak hangzik, hanem az is. Itt Kökösnél,
ahol éppen lakunk, gondolom, hogy mindenki emlékszik, hogy fel volt téve egy Székelyföldet jelző
tábla, - mit aztán levettek. A táblán, egy nagy, a táblának keretet adó székely kapuban egy székely
pár volt, és más etnikum sehol, - pedig vannak, voltak. Ha a szívünket a kezünkre tesszük,
önkritikusan, akkor láthatjuk, hogy a tábla kirekesztő volt, románokkal, cigányokkal és
másokkal szemben. De ezzel a kirekesztéssel elfelejtjük a Székelyföld múltját, ami nagyon is
multikulturális, multikulturális, például, ha Gyergyószentmiklós templomait nézzük, amelyek a
város múlti-etnikus múltjáról beszélnek: van benne kerített örmény templom, zsinagóga, stb. De
akik oda állították, azok elfelejtették, hogy a tábla tartalma épp olyan kirekesztő, mint a Román
Alkotmány, melyet sérelmezünk?
A tábla úgy volt tálalva, hogy turisztikai jellege van, hát akkor kérdem én azt, hogy miért nem a
multikulturális jelleg volt kihangsúlyozva, és miért a kizáró üzenet, más itt élő nációk fele.
Sajnos a székelység a nemzeti identitását, még mindig a románsággal szemben fogalmazza meg
és nem azzal organikusan együtt élve. Mintha féltenénk identitásunkat a románsággal való
érintkezéstől? És ez nem akkor van, ha belső nemzeti identitás zavarokkal küzdünk? Valeriu
Braniste, a XIX. századi erdélyi románság neves publicistája, a románság jogainak nagy
harcosa, az egyik cikkében egy nagyon érdekes dolgot írt: nem írja le kifejezetten, hogy a
magyarokról van szó, de a szövegösszefüggésből egyértelmű, hogy a magyarokról írja, hogy a
magyar az a nép mely fél a vele együtt élő népek kultúrájával való találkozástól – hát ezt most a
nemzetiekről lehet elmondani.. Én azt hiszem, hogy igaza volt és van, mert a megállapítást most
is érvényesnek tartom – a nemzetiek esetében. A kulturális elzárkózásból csak hátrányunk
származott és származik.
A Nolblogon fogalmazta meg egy magyarországi hölgy nekem, Kovács Sára Szorina, hogy
autonómiázunk, jogainkat hangoztatjuk, de az együttélés mikéntjére fittyet hányunk a
románokkal. Igaza van. Szerintem azért van a székely, magyar kisebbségnek identitászavara
Erdélyben, mert Trianon után, a nagy sértődöttségben nem gondolt arra, hogy az új helyzetnek
megfelelő identitást kell megteremtenie, mely a románsággal való kapcsolatra épül, egy fajta bi-
kulturalitásra épül. Azért vagyunk frusztráltak, mert azok vagyunk, és az autonómiázás is
egyfajta megnyilvánulása ennek a frusztráltságnak, ennek a szeparatizmusnak, mert nem
valósítottuk meg az új helyzetnek megfelelő identitást, mely a románsággal való kapcsolatra épül.
A románsággal való szerves kapcsolat hiányában egy vákumot idéztünk elő magunk körül, mely
szorongással tölt el.
Az autonómia törekvés szerintem nem egyéb, a mostani formájában, mint frusztrált elzárkózás a
románság elől, a velük való együttélés elől, nem hiába tartják szeparatizmusnak, mert van valami

2. igazság benne. Sajnos az autonómia törekvés jelen szelleme, mert azzal van a baj, a Trianon
utáni sértődött önmagába fordulása a székelységnek. Nagyon kiérződik belőle, a románság felé
küldött akaratlan üzenet, hogy nem kérünk belőletek, hát ne csodálkozzunk, hogy egy ilyen
autonómia törekvésnek ellene van a románság, vagyis a politikum.
Ha megnézzük az erdélyi románság történelmét, a kulturális hatásokból láthatjuk, hogy nagyon
is képesek voltak együtt élni velünk, nem zárkóztak el kulturálisan, hanem sok mindent átvettek
tőlünk, de úgy, hogy organikusan asszimilálták, nem féltették identitásukat a magyarságtól való
kulturális átvételtől. Tehát a románság, a XIX. században, messze jobban megvalósított az
együttélést az akkor domináns magyarsággal, mint mi most, sokkal nyitottabb volt irányunkba,
kint mi irányukba.
Az a nép nem fél a kulturális átvételtől, melynek identitása erős, archaikus kulturális gyökereik
erősek, lelkének belső mintáit nem nyomja el az átvétel, hanem ahhoz asszimilálja, úgy, hogy
megtölti lelkének energiáival. Mi erdélyi magyarok, székelyek, nem azért félünk a románsággal
való kulturális találkozástól, mert a belső identitás, ami náluk erős, az nálunk gyenge?
A székelynél, magyarnál az átvétel mögött, egyből érződik, hogy az identitásvesztés munkál, nem
organikus átvétel. A XIX. századi erdélyi románságnál ez nem érződik a magyarságtól való
átvétel esetében.
A románság belső identitásának ereje vallásában, ortodoxiájában gyökerezik. Az ortodoxia ereje
abban van, hogy nem egyoldalúan racionalista, mint a nyugati kereszténység, hanem a lélek
belső képeire alapozódik, amik a vallási és nemzeti lét alapjai, a nemzeti identitás gyökere. Ezért
fogalmazhatok úgy, hogy ameddig a magyarnak nemzeti identitása nyugati racionalitásából
kifolyólag tudat, addig a románságnak, belső lelki, belső képi és ezért erősebb az identitása. A
románnak a nemzeti mivolt belsőleg is megélt, lelkének képei révén, addig a magyarnak,
székelynek csak tudati, hiányzik a románnál lévő, belső identitás ereje, - ezért vagyunk
frusztráltak a történelmi helyzeten is túl. Szerintem a románsággal való kulturális kapcsolatból
csak nyernénk, megtanulhatnánk tőlük, egy belső identitásra épülő nemzeti létet.
A regionalitás lényegét épp az archaikum adja, az archaikus gyökerek, hogy az a bizonyos
terület egy külön világ. A románság, hogy még mindig sok mindent, ami archaikus, megőrzött,
nagyon nagy esélye van az élő, szellemi regionalizmusnak. Szerintem, egy dolgot elfelejtünk a
nagy autonómiázásban, hogy a régió az egy külön szellemi világ, autonómiája külön
szellemiségében van és nem adminisztratív különállóságában. Külön világként autonómnak
lenni, lehet, hogy Moldvában jobban ismerik a románok, anélkül, hogy autonómiáznának.
Mondhatni, hogy sok helyt élik az autonómiát a románok, de a Székelyföldön csak beszélnek
róla.
Sajnos az autonómia gazdasági és adminisztratív kérdésként tevődik fel és nem egy szellemi
állapotként, szellemi régióként, - tekintettel humán végzettségemre én szellemileg közelítem meg.
Én a szellemi létállapotot tartom az autonómia elsődleges alapjának. Ebből a szempontból
nagyon nagy kérdés, hogy egy frusztrált nép, mint mi vagyunk mennyire autonóm szellemileg,
mely nemzeti énjét félti másoktól a másokkal való találkozástól. De tudjuk azt, hogy a hamis ént
szokták félteni, erre már Jézus figyelmeztetett, amely mögött nincsen igazi belső én, identitás. Azt
hiszem, hogy a Trianon utáni kisebbségi nemzeti létünk egy hamis nemzeti énre épül, nem egy
belső, erős nemzeti identitásra. Az autonómia törekvés is csak része, kifejezője, ennek a hamis,
illúziókra épülő nemzeti énnek, amit kétségbeesetten félteni kell, - az igazi ént nem kell félteni a
románoktól. Sajnos a kisebbségi nemzeti énünkből, sok épül a románokkal szembeni, mondhatni
gyerekes dacra, - erre nem lehet nemzeti identitást építeni. Márpedig az autonómia törekvés jelen
állapota ezt fejezi ki. Nem az autonómiával van a baj, vagyis a törekvéssel, hanem annak

3. tartalmával, jelen állapotában tévút, a nemzet sírja inkább, mint megőrzője.
A hamis nemzeti énünket, a frusztrációt táplálja a Jobbik itteni propagandája, nekünk ezzel csak
ártanak, itteni jelenlétük ellen tiltakozni kéne, határozottabban el kellene határolódni tőlük, és
nem kéne a mi nemzeti megmaradási törekvéseinket a magyar szélsőjobbhoz kötni, mert a
székelységnek, lelkileg szellemileg semmi köze a magyar szélsőjobbhoz, a Jobbikhoz, - épp azt
lehet mondani, hogy szellemi, lelki identitásunkat, autonómiánkat még annyira sem tartják
tiszteletben, mint a románok, egyszerűen ránk húzzák az ők sovén sémájukat, ami kifejezetten
árt a románsággal való szerves együttélésünknek. Azt kellene belátnunk, hogy tévúton járunk a
románokkal szembeni dacpolitikában, elzárkózásban, és nem ezt a magatartást még felerősíteni a
Jobbik sovén propagandájával.
Sajnos azt kell mondanom, hogy igazi belső szellemi identitásunk, nekünk székelyeknek nincsen,
mire az autonómiát építhetnénk, - mert maga a belső szellemi identitás az autonómia, nem
valami külső, mit idővel létrehozunk.
Nagy Attila Puli