1. KISS ANTAL,
a kálváriaparti iskola
sportcsarnokának névadója
2. Kiss Antal 1935. december 30-án született Gyöngyösön.
Itt járt általános iskolába, majd beiratkozott a szakmunkásképzőbe,
ahol sikeres géplakatos szakmunkásvizsgát tett.
3. AZ ELSŐ ORSZÁGOS BAJNOKI ÉRME
Sportolni, szeretett testnevelő tanára, Kömlei Károly bíztatására kezdett el 1951-ben.
Még ebben az évben Budapesten, a Normafa környékén rendezett erdei
futóbajnokságon magyar bajnok lett.
4. Közép és hosszútávfutó volt 1960-ig.
Ugyanebben az évben Nagykanizsán rendezték a Bányász Bajnokságot. Pontszerzés miatt
edzője, Kömlei Károly benevezte a 10 km-es gyaloglásra, amit óriási meglepetésre megnyert.
Két hét elteltével volt a magyar gyalogló bajnokság, ahol bronzérmet szerzett és ezzel
elkezdődött sikeres pályafutása.
5. 1962 őszén költözött családjával a jobb sportolási lehetőség miatt
Tatabányára.
Eredményei:
Egyéniben ötszörös, csapatban hatszoros magyar bajnok.
Hat alkalommal javított országos csúcsot.
Négyszeres hadseregbajnok és hatszoros vidékbajnok.
6.
7.
8.
9.
10. Legfontosabb világversenyei:
1961-ben Luganoban 20 km-es gyaloglásban IX. helyen végzett.
1963-ban Lugano Kupán egyéniben III. helyet, csapatban II. helyet
szerzett.
1964-ben a Tokiói Olimpiai Játékokon 20 km-es gyaloglásban XIV.
helyen ért célba.
1965-ben A Lugano Kupán, új országos csúccsal II. helyezést,
csapatban III. helyezés szerzett.
1966-ban Budapesten, az Európa-bajnokságon VI. helyen végzett.
1968-as mexikói olimpiai játékokon egyéniben ezüstérmet
szerzett.
1971-ben A Helsinki Európa-bajnokságon 20 km-es gyaloglásban
XI. helyen ért célba.
1972-ben A Müncheni Olimpiai Játékokon 50 km-es gyaloglást XIX.
helyen fejezte be.
11.
12.
13. ÉLETE LEGNAGYOBB SIKERÉT AZ
1968-AS MEXIKÓI OLIMPIAI
JÁTÉKOKON ÉRTE EL, AHOL
EGYÉNIBEN EZÜSTÉRMET
SZERZETT.
14. 1973-ben Lugano Kupán 50 km-es gyaloglásban IV. helyet szerzett.
1974-ben hagyta abba aktív sportpályafutását, de nem lett hűtlen a
gyalogláshoz, mivel 2009-ig edzőként folytatta azt.
15. 1974-ben hagyta abba aktív
sportpályafutását, de nem lett hűtlen a
gyalogláshoz, mivel 2009-ig edzőként
folytatta azt.
A sportban elért sikereiért, edzői
munkájáért rengeteg elismerést kapott.
16.
17.
18.
19.
20. 2006-ban a Gyöngyösi Atlétikai Klub 100 éves fennállása alkalmából
a város által adományozott arany fokozatban részesült.
23. 2010-ben a József Attila Kollégiumért Alapítvány Kiss Antal
tanulmányi ösztöndíjat alapított.
Kiss Antal sosem feledkezett meg a gyökereiről.
2010-ben Kömlei Károly emlékére Kiss Antal Vándorkupát hozott
létre, valamint a gyöngyösi Gyalogló-naphoz kapcsolódva
Vándorkupát alapított.
2011-ben munkásságát életmű díjjal jutalmazták.
2013-ban a város sportéletének egyik központját, a kálváriaparti
sportcsarnokot róla nevezték el.
24.
25.
26. Az ünnepség után egy
évvel ismét
ellátogatott az
iskolánkba.
Diákjaink nagy
átéléssel hallgatják
élményeit és
emlékeit.