SlideShare a Scribd company logo
A Rákóczi-ház nyomában
Készítette
a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és
Általános Iskola helytörténeti csapata:
Bartus Luca, Füleki Sára,
Nagy Flóra, Ungvári Janka
Bágyi Nóra és Hevesi Mária felkészítésével
A Rákóczi-család már a 17.sz elejétől rendelkezett
Gyöngyös környéki birtokokkal. Talán ekkor épülhetett
a Fő téri ház, amely 1704-ben történelmi események
színhelye volt. II. Rákóczi Ferenc itt folytatott
béketárgyalásokat a Habsburgokat képviselő Széchenyi
Pál kalocsai érsekkel.
A 19.sz. végi fotón a templomtól jobbra az
egyemeletes Rákóczi-ház látható.
A házat 1910-ben lebontották.
A mai épület lépcsőházában
találtunk egy 1731-ből
származó kő ajtókeretet.
A felirat:
„LAUDETUR JEZUS CHRISTUS
1731”
A Rákóczi-ház helyén a Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági
Bank 1911-ben díszes székházat építtetett, Freund Dezső tervei
alapján.
A szecessziós stílusú épület emeletén voltak a bank irodái, a földszinten ruházati üzletek.
A falakon reklámtáblák. Az épület homlokzatát festmény díszítette, a tető alatt a falon színes
festett sáv volt látható. Középen félkör alakú erkély. A főbejárat díszesen faragott márvány, a
fejedelem 1704-es tárgyalásaira emlékeztető felirattal.
Az 1917. május 21-i tűzvész
pusztítása egy korabeli
fotón és képeslapokon. A
bankpalota teljesen kiégett.
A leégett bankszékház helyére az újat ugyanaz az építész tervezte: Freund Dezső. Ám erre a
saroktornyos épületre inkább az eklektikus stílus jellemző. A kivitelezést a Gajdóczky
testvérek végezték az 1920-as években. A régi épület díszes márvány kapukeretét
változatlan formában beépítették.
A régi épület templom felőli szomszédját, a régi
Tuschák-házat nem építették újjá, így az új,
saroktornyos, eklektikus stílusú épület mellett kisebb
tér jött létre – így jobban érvényesült a bankpalota,
és a Szt. Bertalan templom épülettömbje is.
A kapukerethez hasonlóan a
kapualj, a lépcsőházba vezető
kovácsoltvas kapurács és a
függőfolyosó korlátjai is
megőrizték a szecessziós
stílusjegyeket.
Az épület Fő tér felőli bejárata
szép, rendezett, viszont az udvar
felőli homlokzat elhanyagolt, több
figyelmet lehetne rá fordítani.
… és amire nem derült fény nyomozásaink során:
1. Hogyan és mikor került a jelenlegi helyére az 1731-es évszámú kő kapukeret?
2. Az egyik emléktáblán a „barokk Luby-ház” megnevezés szerepel. Máshol nem
találkoztunk ezzel a névvel. A Luby-család a Rákóczi-ház egyik tulajdonosa lehetett?
3. Miért tért el Freund Dezső építész az eredeti terveitől, amikor a tűzvész után
újjáépítették – szecesszió helyett eklektikus stílusban - a bankpalotát?

More Related Content

More from Hevesi Maria

8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
Hevesi Maria
 
Költészet napja 2017 vetítés
Költészet napja 2017 vetítésKöltészet napja 2017 vetítés
Költészet napja 2017 vetítés
Hevesi Maria
 
Erdély földrajz történelem
Erdély földrajz történelemErdély földrajz történelem
Erdély földrajz történelem
Hevesi Maria
 
Határtalanul Erdély 2017 úticélok
Határtalanul Erdély 2017 úticélokHatártalanul Erdély 2017 úticélok
Határtalanul Erdély 2017 úticélok
Hevesi Maria
 
Kádár, pintér, bodnár
Kádár, pintér, bodnárKádár, pintér, bodnár
Kádár, pintér, bodnár
Hevesi Maria
 
Jókedv vagy rosszkedv?
Jókedv vagy rosszkedv?Jókedv vagy rosszkedv?
Jókedv vagy rosszkedv?
Hevesi Maria
 
Határtalanul Felvidék 2016
Határtalanul Felvidék 2016Határtalanul Felvidék 2016
Határtalanul Felvidék 2016
Hevesi Maria
 
Gyöngyös város egyházi emlékei
Gyöngyös város egyházi emlékeiGyöngyös város egyházi emlékei
Gyöngyös város egyházi emlékei
Hevesi Maria
 
Író cimborák verseiből
Író cimborák verseibőlÍró cimborák verseiből
Író cimborák verseiből
Hevesi Maria
 
A gyöngyösi tűzvész
A gyöngyösi tűzvészA gyöngyösi tűzvész
A gyöngyösi tűzvész
Hevesi Maria
 
Kiss Antal olimpikon
Kiss Antal olimpikonKiss Antal olimpikon
Kiss Antal olimpikon
Hevesi Maria
 
2006-2014 - így is úgy is
2006-2014 - így is úgy is2006-2014 - így is úgy is
2006-2014 - így is úgy isHevesi Maria
 
Időutazók a felvidéken
Időutazók a felvidékenIdőutazók a felvidéken
Időutazók a felvidéken
Hevesi Maria
 
Kamaszságok
KamaszságokKamaszságok
Kamaszságok
Hevesi Maria
 
Az orvoslás története Gyöngyösön
Az orvoslás története GyöngyösönAz orvoslás története Gyöngyösön
Az orvoslás története Gyöngyösön
Hevesi Maria
 
Szt bertalan templom
Szt bertalan templomSzt bertalan templom
Szt bertalan templom
Hevesi Maria
 
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.Hevesi Maria
 
A KöLtéSzet Napja
A KöLtéSzet NapjaA KöLtéSzet Napja
A KöLtéSzet NapjaHevesi Maria
 

More from Hevesi Maria (20)

8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
8a ilyenek-voltunk-1999-2007-javitott
 
Költészet napja 2017 vetítés
Költészet napja 2017 vetítésKöltészet napja 2017 vetítés
Költészet napja 2017 vetítés
 
Erdély földrajz történelem
Erdély földrajz történelemErdély földrajz történelem
Erdély földrajz történelem
 
Határtalanul Erdély 2017 úticélok
Határtalanul Erdély 2017 úticélokHatártalanul Erdély 2017 úticélok
Határtalanul Erdély 2017 úticélok
 
Kádár, pintér, bodnár
Kádár, pintér, bodnárKádár, pintér, bodnár
Kádár, pintér, bodnár
 
Jókedv vagy rosszkedv?
Jókedv vagy rosszkedv?Jókedv vagy rosszkedv?
Jókedv vagy rosszkedv?
 
Határtalanul Felvidék 2016
Határtalanul Felvidék 2016Határtalanul Felvidék 2016
Határtalanul Felvidék 2016
 
Gyöngyös város egyházi emlékei
Gyöngyös város egyházi emlékeiGyöngyös város egyházi emlékei
Gyöngyös város egyházi emlékei
 
Ballagás2015
Ballagás2015Ballagás2015
Ballagás2015
 
Író cimborák verseiből
Író cimborák verseibőlÍró cimborák verseiből
Író cimborák verseiből
 
A gyöngyösi tűzvész
A gyöngyösi tűzvészA gyöngyösi tűzvész
A gyöngyösi tűzvész
 
Kiss Antal olimpikon
Kiss Antal olimpikonKiss Antal olimpikon
Kiss Antal olimpikon
 
2006-2014 - így is úgy is
2006-2014 - így is úgy is2006-2014 - így is úgy is
2006-2014 - így is úgy is
 
Időutazók a felvidéken
Időutazók a felvidékenIdőutazók a felvidéken
Időutazók a felvidéken
 
Kamaszságok
KamaszságokKamaszságok
Kamaszságok
 
Az orvoslás története Gyöngyösön
Az orvoslás története GyöngyösönAz orvoslás története Gyöngyösön
Az orvoslás története Gyöngyösön
 
Csakrádfigyelős
CsakrádfigyelősCsakrádfigyelős
Csakrádfigyelős
 
Szt bertalan templom
Szt bertalan templomSzt bertalan templom
Szt bertalan templom
 
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.
Akikre büszkék vagyunk, 2008-09.
 
A KöLtéSzet Napja
A KöLtéSzet NapjaA KöLtéSzet Napja
A KöLtéSzet Napja
 

A Rákóczi-ház nyomában - Gyöngyös

  • 1. A Rákóczi-ház nyomában Készítette a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola helytörténeti csapata: Bartus Luca, Füleki Sára, Nagy Flóra, Ungvári Janka Bágyi Nóra és Hevesi Mária felkészítésével
  • 2. A Rákóczi-család már a 17.sz elejétől rendelkezett Gyöngyös környéki birtokokkal. Talán ekkor épülhetett a Fő téri ház, amely 1704-ben történelmi események színhelye volt. II. Rákóczi Ferenc itt folytatott béketárgyalásokat a Habsburgokat képviselő Széchenyi Pál kalocsai érsekkel. A 19.sz. végi fotón a templomtól jobbra az egyemeletes Rákóczi-ház látható. A házat 1910-ben lebontották.
  • 3. A mai épület lépcsőházában találtunk egy 1731-ből származó kő ajtókeretet. A felirat: „LAUDETUR JEZUS CHRISTUS 1731”
  • 4. A Rákóczi-ház helyén a Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank 1911-ben díszes székházat építtetett, Freund Dezső tervei alapján.
  • 5. A szecessziós stílusú épület emeletén voltak a bank irodái, a földszinten ruházati üzletek. A falakon reklámtáblák. Az épület homlokzatát festmény díszítette, a tető alatt a falon színes festett sáv volt látható. Középen félkör alakú erkély. A főbejárat díszesen faragott márvány, a fejedelem 1704-es tárgyalásaira emlékeztető felirattal.
  • 6.
  • 7. Az 1917. május 21-i tűzvész pusztítása egy korabeli fotón és képeslapokon. A bankpalota teljesen kiégett.
  • 8.
  • 9. A leégett bankszékház helyére az újat ugyanaz az építész tervezte: Freund Dezső. Ám erre a saroktornyos épületre inkább az eklektikus stílus jellemző. A kivitelezést a Gajdóczky testvérek végezték az 1920-as években. A régi épület díszes márvány kapukeretét változatlan formában beépítették.
  • 10. A régi épület templom felőli szomszédját, a régi Tuschák-házat nem építették újjá, így az új, saroktornyos, eklektikus stílusú épület mellett kisebb tér jött létre – így jobban érvényesült a bankpalota, és a Szt. Bertalan templom épülettömbje is.
  • 11.
  • 12. A kapukerethez hasonlóan a kapualj, a lépcsőházba vezető kovácsoltvas kapurács és a függőfolyosó korlátjai is megőrizték a szecessziós stílusjegyeket.
  • 13.
  • 14. Az épület Fő tér felőli bejárata szép, rendezett, viszont az udvar felőli homlokzat elhanyagolt, több figyelmet lehetne rá fordítani.
  • 15. … és amire nem derült fény nyomozásaink során: 1. Hogyan és mikor került a jelenlegi helyére az 1731-es évszámú kő kapukeret? 2. Az egyik emléktáblán a „barokk Luby-ház” megnevezés szerepel. Máshol nem találkoztunk ezzel a névvel. A Luby-család a Rákóczi-ház egyik tulajdonosa lehetett? 3. Miért tért el Freund Dezső építész az eredeti terveitől, amikor a tűzvész után újjáépítették – szecesszió helyett eklektikus stílusban - a bankpalotát?