A személyes hatékonyság számára a legnagyobb kihívás a manipulatív személy.

1. Gyarmathy Éva
A zavarosban a manipulátor a nyertes
Az önmagam és mások felé irányuló kétféle érzés mátrixba rajzolva négyféle
viselkedéstípust1
azonosít:
AGRESSZÍV
PÁTERNÁLIS
SZÜLŐI
HATÉKONY
PARTNERI
FELNŐTT
MANIPULATÍV
ELLENSÉGES
MEGBÁNTOTT
PASSZÍV
ÖNFELADÓ
GYEREK
A helyzetektől és a saját önészlelésemtől is függ, hogy mennyire gondolom magamat
hozzáértőnek, vagyis mennyire gondolom, hogy „rendben vagyok” vagy inkább „nem
vagyok rendben” érzésem lesz.
Senki sincsen mindig minden helyzetben csak az egyik mezőben. A helyzet és a
korábbi tapasztalataim és képességeim befolyásolják az észlelést.
Például: Amikor gyerekekkel vagyok, akkor tudom, mit kell tenni, szeretem a
különleges helyzeteket, amiket a kicsik okoznak. Azt gondolom, jó helyen vagyok,
rendben vagyok. Amikor viszont egy nyomtatványt kell kitölteni, úgy érzem, hogy
teljesen lefagyok, biztosan elrontom. Egyáltalán nem érzem, hogy rendben lennék.
Mindez a korábbi tapasztalataimról is szól, arról, hogy korábban mennyire láttam
magamat sikeresnek vagy kudarcosnak adott helyzetben.
Az egyes attitűdök az egyénre jellemző arányban határozzák meg a viselkedést, és a
személyiség fontos részét képezik. Attól függően, ki mennyire tudja önmagát
elfogadható, felelős lénynek tekinteni, és hasonlóan viszonyulni másokhoz, a
személyes hatékonyság eltérő mértékű.
Személyes hatékonyság
A személyes hatékonyság alapjai: reális önértékelés, gyengeségeim elfogadása,
erősségeim ismerete. Így ugyanis az erősségeimre támaszkodva a gyenge oldalakat
kiválóan kompenzálhatom, sőt fejlődésre is lehetőségem van.
1 Harris, Thomas A (1969) I'm OK, You're OK. Harper & Row, New York.
I am OK
You are OK
I am not OK
You are not OK

2. Például: Jó a zenei érzékem, szeretem a zenét, de nagyon rossz a finom mozgás
irányításom. Ha kedvem van, elkezdhetek zongorázni. Így a zene öröme és a kiváló
zenei érzékem a mozgásom irányításának javulását segíti.
Az erős és gyenge pontjaim ismerete komoly biztonságot jelent. Előre borítékolni
lehet, hogy minden támadás és veszély a gyenge ponton fog jelentkezni. Ha pedig ezt
tapasztalom, mozgósítani tudom erősségeimet, amelyek kihúznak a bajból.
Az önelfogadás és mások elfogadása nem csupán döntés kérdése. Megszületésemtől
kezdve gyűjtöm a tapasztalatokat, amelyek az attitűdjeim hátterét képezik. Ha elég
sokszor találom magamat sikeresnek, és a külvilágtól elfogadást, sőt elismerést
kapok, nem lesz nehéz elfogadnom önmagamat. Ráadásul az ilyen környezet
valószínűleg igen kellemes, ezért az sem esik majd nehezemre, hogy másokat is
elfogadjak.
Az agresszív attitűddel jár:
 Önbizalomhiány
 Negatív érzések mások iránt
 Harag és vádaskodás
 Felsőbbrendűségi érzés
 Minden helyzetet kontrollálni akar
 Nem érdekli mások érzése
A személyes hatékonysággal jár:
 Önbizalom, reális önértékelés
 Felelősségvállalás
 Érdeklik mások érzései, gondolatai
 Őszinte, egyenes
 Meghallgat másokat
 Nyíltan kérdez
A manipulatív viszonyulással:
 Önbizalomhiány, alacsony
önértékelés
 Gyanakvás
 Őszintétlenség
 Mások önértékelésének aláásása
 Depresszió, motiválatlanság
A passzív attitűddel jár:
 Önbizalomhiány, alacsony
önértékelés
 Negatív érzések önmaga iránt
 Önfeladás
 Lelkiismeret furdalás
 Motiválatlanság
Egymást kiegészítő attitűdök: passzív és agresszív
A sok elutasítást, megszégyenítést és kudarcot megélt lélek kis eséllyel tud
önelfogadást és önbizalmat felépíteni magában. Attól függően, hogy milyen döntést
hoz, különböző módon reagál, és eltérő lehet az attitűd, amellyel viszonyul a
környezethez a bántalmazásokat megélt ember.
Általában értéktelennek érzi magát, aki nem élt meg elegendő elfogadást. A passzív
attitűdöt mutató ember emellett másokat sokra tart. Gyakran úgy ítéli a helyzeteket,
hogy azokban önmaga sikertelen lesz. Azt gondolja, hogy másoknak van igaza, így
meg se próbálja érdekeit képviselni. Felnőtten is gyerekként viselkedik, aki nem vállal
felelősséget.

3. Még mielőtt konfliktus alakulna ki, megadja magát. Inkább nem kezd semmibe,
nehogy újabb kudarccal szembesüljön. Lelkiismeret furdalása van, hogy teher mások
számára.
Nagyszerű partner az agresszív attitűdbe menekülők számára az így önfeladóan
viselkedő egyén. Az agresszív ember ugyanis kiválónak szeretné látni magát, ezért
másokat alulértékel. Úgy tesz, mintha nem lenne másokra szüksége, és azt reméli,
nem látszik, mennyire nincs önbizalma.
Az agresszív viselkedés elsősorban nem verekedős erőszakosság, hanem az alacsony
önértékelés elfedésére kialakított látszólagos önbizalom, afféle túlkompenzálás.
Gyakran éppen a gondoskodásban, a gyengéken való segítésben jelenik meg az
agresszív attitűd. Olyan, mint aki mindenkit gyereknek akar látni, hogy maga erős
„szülőként” jelenhessen meg.
Ha a segített személy alávetett gyerek helyzetben van, akkor nem a személyes
hatékonyság, hanem az önértékelés emelése a segítő célja. Ilyen esetben a segítő
uralja a helyzetet, gyámolít, de mindezt csak akkor és úgy, ahogy ő megfelelőnek
látja. Nem tekinti partnernek a segített személyt.
A mindent kontrollálni akaró felsőbbrendűséget érző ember minden bajért másokat
okol, mert nem tudja elviselni még csak a gondolatát sem annak, hogy ő gyenge
lehet vagy hibázhat. Ez ugyanis rögtön lerombolná a látszat önelfogadását.
A manipulátor a legpusztítóbb attitűd
A manipulatív attitűdöt azok választják, akik másokat és önmagukat is lebecsülik.
Hátulról, ferde utakon, ügyeskedve próbálja elérni a céljait az ilyen ember, mert nem
bízik sem önmagában sem másokban. Nem tudja elképzelni, hogy egyenesen kiállhat
érdekeiért, mert nem hiszi el, hogy mások elfogadhatónak tartják. Alacsony az
önértékelése, ráadásul másokban sem bízik meg. Ezért folyton gyanakszik, hogy
mindenki hozzá hasonlóan alamuszi és manipulál.
A manipulatívak a legpusztítóbbak és a legkevésbé azonosíthatók éppen azon
sajátosságuk miatt, hogy nem játszanak tisztán. Megtévesztően bármelyik másik
attitűdöt mímelhetik. Gyakran úgy tesznek, mint akik az érdekeket egyeztetik,
miközben hamisan a mások kárára szereznek előnyöket.
Erre példa az a tanár, aki mintha rendkívül empátiás lenne azt mondja, hogy
„mennyire szeretnék jobb jegyet adni, és milyen fájdalmat okoz, hogy nem tehetem.”
Nem teheti? Csupán a saját döntéséért nem vállalja a felelősséget. Sőt, amellett,
hogy rossz jegyet ad, még egy többlet lelki terhet is rányom a diákra, amikor azt
állítja, hogy a diák miatt fájdalmat kell elszenvednie.
A személyes hatékonyság az, ha a tanár elmondja a diáknak, hogy mi kell ahhoz, hogy
jobb legyen, és mi hiányzik ehhez. Ezt a diák vagy tudja produkálni azonnal, vagy
majd később, de tisztázott, hogy mik a feltételek. A tanár felvállalta az elvárásait és a
döntését. Ezzel a diák fejlődését segíti elő, és nem a saját elszenvedett bántalmait
adja tovább.

4. A manipulatív személyiség gyakran a passzív szerepbe bújik, és eléri, hogy
bebizonyosodjon, hogy senki nem alkalmas igazán a helyzetek megoldására, vagyis a
cél, hogy mások inkompetenciáját újraélhesse.
Ő az például, akinek a történetei arról szólnak, hogy milyen csúnyán bántak vele, és
kihasználták. Mindig valami baj éri. A segítségére sietők aztán garantáltan kudarcot
vallanak, és a következőkben már ők is a sztorik részét képezik. A manipulátor
ugráltatja a környezetét, miközben mindenki egyre rosszabbul érzi magát.
A manipulatív attitűd a legkevésbé változni képes viszonyulás, mert ezzel az
attitűddel az ember senkiben nem bízik és nem vállal semmiért felelősséget. Nem
tesz semmit másokért, mert mások „nem érdemlik meg”, és különben sem szívesen
kockáztatna egy kudarcot.
A környezet energiáit szívja el a manipulatív személy. Megtévesztően azt mutatja,
mintha partner lenne, mintha igyekezne a legjobbat tenni mindenkiért, aztán látszat
megoldásokkal látszat eredményeket mutat. Ha ezt valaki a szemére veti
megsértődik, és különböző rágalmakkal aláássa a másik hitelességét.
A manipulatív személy mindent muníciónak tekint. Ha reális értékelést kap, amiben a
pozitív és negatív egyaránt megjelenik, akkor ezeket szétválasztja. Vagy a pozitívat
használja: „hiszen itt is azt írták, hogy milyen kiváló vagyok....”, vagy a negatívat
„mindig ezt kapom, pedig mennyit küzdöttem azért, hogy...”.
A manipuláció rengeteg előnnyel jár
Annyira nyerő helyzetben van a manipulatív személy, hogy nem is csoda, ha nagyon
sokan választják ezt az utat. Különösen ott szaporodnak el, ahol hiányzik a tiszta
kommunikáció és a helyzetek többszempontú értékelésének gyakorlata.
A manipuláció során már a megtévesztés által is hatalomra tesz szert az ember. A
hamis információ és az eleve nem beváltásra szánt ígéretek önmagukban is a helyzet
kontrollját biztosítják, mert a valóságostól eltérő körülményeket teremtenek, amiben
a partnerek vakon botladoznak. Mindenki más csak téves döntéseket hozhat, a
helyzetet megteremtő manipulátor uralja a terepet.
A megoldáshoz, vagyis az érdekek egyeztetéséhez, hiteles információra van szükség.
Az őszinteségben, nyitottságban persze kockázat van. Aki felvállalja igényeit,
gyengeségeit, kéréseit és vágyait, könnyebben támadható, mint aki ezt nem teszi.
Rövid távon ezért lehet látszólag vesztes a személyes hatékonyságra törekvő ember,
különösen ha körülötte kevés a hasonló indíttatás. Érdemes azonban vállalni a
nyíltság kockázatát, már csak azért is, mert ez ad esélyt a partnerek megtalálására.
A hosszútávon nyereséges út: tiszta kommunikáció és önreflexió
Akkor lehet valakinek az érdekeit figyelembe venni, ha ezeket az adott helyzetnek
megfelelően ismertté teszi. Az igazi erő nyílt lapokkal is mer játszani. Hosszútávon
biztos megoldást jelentenek a személyes hatékonyság eszközei.

5. A tiszta kommunikáció növeli az érdekegyeztetés hatékonyságát, de emellett a fals
attitűdökkel való megküzdést is. A tiszta kommunikációval nem arra reagálok, amit a
másik sugall, hanem arra amit mond és tesz.
A fenti esetben például nem kell, hogy a diák lelkifurdalástól verten elsunnyogjon,
hanem visszajelezheti, hogy örülne, ha a tanár jobb jegyet adna. Ha pedig valami
még kell ahhoz, hogy azt a jobb jegyet kaphassa, azt a tanár mondja meg, és így
tisztázódnak a feltételek.
Az ilyen partneri viszonyra épülő kommunikációt szemtelenségnek tartják azok, akik
számára a partneri viszony elfogadhatatlan vagy csupán álarc, így további megtorlás
követheti. Emiatt hierarchikus helyzetben ritka a tiszta kommunikáció.
A tiszta kommunikáció persze nem helyettesíti például a tananyag megtanulását. Ha
nem készültem fel, könnyen lehet, hogy rossz osztályzatot kapok. Amit biztosan meg
lehet spórolni, az a szégyen és lelkifurdalás.
Másik fenti példa, az a személy, akivel mindig igazságtalanság történik, mindig bajba
kerül és segítségre szorul. Végiggondolva észrevehető, hogy akivel mindig ugyanaz
történik, akár manipulál, akár nem, valamivel kiváltja a történéseket. Ezért tiszta
visszajelzés azzal reagálni például, hogy „talán érdemes változtatni valamin, hiszen
nem lehet jó újra és újra a már ismert vesztes helyzetekbe kerülni”.
A változtatáshoz egy nagy levegővétel és bátorság mellett segít, ha önmagam és
mások viselkedésére figyelek.
Például mindenki szeret jó lenni és segíteni. Ez egyszerre lehet erős és gyenge
pontom is. Erősségem, ha akkor, ott és addig segítek, ahol, amikor valóban
hozzáértőnek érzem magamat. Ahogy a tehetetlenség érzése kezd megjelenni, át kell
gondolni, mibe mentem bele. Valóban tudok/akarok segíteni? Milyen húrokat
pendített meg a másik?
Legtöbbször nehéz nemet mondani, mert szeretnék az elvárásoknak megfelelni,
jónak, segítőkésznek és hozzáértőnek látszani mások és önmagam előtt. Így máris
van egy madzag, amelyen rángatni lehet.
Sokszor többet segít, ha nemet mondok. Ha ugyanis nemet mondok, mert nem
érzem, hogy valóban meg tudom oldani a feladatot, akkor lehetőséget adok arra,
hogy egy másik, jobb megoldás születhessen.
A legtöbben félelemből mondanak igent. A lemondás következménye, a hozzáértés
megkérdőjelezése, a másik elismerésének elvesztése, a saját énkép megrendülése
fenyegető lehet. Főleg, ha hiányzik a belső biztonság, az elfogadás.
Gyakran önigazolással igyekszik az ember a fenyegető gondolatokat eltéríteni, és
önmaga előtt is megvédeni önmagát. Ez azonban zsákutca, mert kizárja a változás
lehetőségét. Az önreflexió az, ami segíthet, hogy meglássa az ember, vajon adott
helyzetben felvállalta-e önmagát gyengeségeivel együtt, és a helyzetet akarta-e
megoldani, nem pedig az önképét védte. Vagyis önmaga tudott lenni.