SlideShare a Scribd company logo
- A telefon olyan
távbeszélő
eszköz, amely
beszédet továbbít
elektromos jelek
formájában.

- Lehetővé teszi, hogy
emberek olyankor is
tudjanak egymással
beszélni, mikor
hallótávolságon kívül
tartózkodnak.
Történet
 Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell
 találta fel, majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül
 még sokan mások szerepet játszottak a feltalálásában.
 Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez
 volt ugyanis az első elektromos jeleket továbbító
 hálózat.
 1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul
 felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne
 valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az
 időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és
 Elisha Gray is.
 Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci
  nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi
  nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá
  helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta.
(2002-ben az Egyesült Államok
képviselőháza nyilatkozatot
fogadott el, melyben az olasz
feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként.)
 Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami
  végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a
  világot.
 Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos
 mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel
 minőségén.
 1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az
 első automata telefonközpontot.
Fajtái
A készülékek csoportosítása többféleképpen
történhet.
- Vezetékes telefonok:
    -   Nyilvános
    -   Nosztalgia
    -   Cselédhívó
    -   Kezelői
    -   ISDN telefon
    -   IP telefon
- Hordozható telefon:
    -   Vizsgáló
    -   Tábori
    -   Vezeték nélküli
- Rádióhullámokkal működő:
    -   Rádiótelefon
    -   Mobiltelefon
    -   Műholdas
- Egyebek:
    -   Kaputelefon
    -   Áltelefon

More Related Content

What's hot

El telefono.
El telefono.El telefono.
El telefono.
soledad
 
Presentation telephone, waired and wireless communication
Presentation telephone, waired and wireless communicationPresentation telephone, waired and wireless communication
Presentation telephone, waired and wireless communication
abhishek rane
 
The evolution of telecommunication
The evolution of telecommunicationThe evolution of telecommunication
The evolution of telecommunication
Otman Nassiri
 
Guglielmo Marconi
Guglielmo MarconiGuglielmo Marconi
Guglielmo Marconi
DocShado
 
Telephone
TelephoneTelephone
Telephone
marg Murnane
 
Alexander graham bell powerpoint slide
Alexander graham bell powerpoint slideAlexander graham bell powerpoint slide
Alexander graham bell powerpoint slide
lamle103
 
Outes
OutesOutes
Historia del telefono
Historia del telefonoHistoria del telefono
Historia del telefono
Daniel Gonzalez Ramirez
 
Voip
VoipVoip
Telefono 8012 (1)
Telefono 8012 (1)Telefono 8012 (1)
Telefono 8012 (1)
Camilo Varela Bohorquez
 
History of the Telephone
History of the TelephoneHistory of the Telephone
History of the Telephone
NYanisse
 
Historia de la radio
Historia de la radioHistoria de la radio
Historia de la radio
yilmar
 
A história do telefone
A história do telefoneA história do telefone
A história do telefone
Vera Carvalho
 
TVWS
TVWSTVWS
Curso de-reparacion-de-telefonos-celulares
Curso de-reparacion-de-telefonos-celularesCurso de-reparacion-de-telefonos-celulares
Curso de-reparacion-de-telefonos-celulares
Brianda Yuriar
 
History Of Cell Phones
History Of Cell PhonesHistory Of Cell Phones
History Of Cell Phones
kendra.puckett
 
Historia del telefono
Historia del telefonoHistoria del telefono
Historia del telefono
VALENTINA ARBOLEDA CARDENAS
 
Development of mobile phones past and present
Development of mobile phones past and presentDevelopment of mobile phones past and present
Development of mobile phones past and present
Carly Sonenclar
 
Tecnología fija y movil
Tecnología  fija y movil      Tecnología  fija y movil
Tecnología fija y movil
kathy quiñonez
 
A história do telefone
A história do telefoneA história do telefone
A história do telefone
Vera Carvalho
 

What's hot (20)

El telefono.
El telefono.El telefono.
El telefono.
 
Presentation telephone, waired and wireless communication
Presentation telephone, waired and wireless communicationPresentation telephone, waired and wireless communication
Presentation telephone, waired and wireless communication
 
The evolution of telecommunication
The evolution of telecommunicationThe evolution of telecommunication
The evolution of telecommunication
 
Guglielmo Marconi
Guglielmo MarconiGuglielmo Marconi
Guglielmo Marconi
 
Telephone
TelephoneTelephone
Telephone
 
Alexander graham bell powerpoint slide
Alexander graham bell powerpoint slideAlexander graham bell powerpoint slide
Alexander graham bell powerpoint slide
 
Outes
OutesOutes
Outes
 
Historia del telefono
Historia del telefonoHistoria del telefono
Historia del telefono
 
Voip
VoipVoip
Voip
 
Telefono 8012 (1)
Telefono 8012 (1)Telefono 8012 (1)
Telefono 8012 (1)
 
History of the Telephone
History of the TelephoneHistory of the Telephone
History of the Telephone
 
Historia de la radio
Historia de la radioHistoria de la radio
Historia de la radio
 
A história do telefone
A história do telefoneA história do telefone
A história do telefone
 
TVWS
TVWSTVWS
TVWS
 
Curso de-reparacion-de-telefonos-celulares
Curso de-reparacion-de-telefonos-celularesCurso de-reparacion-de-telefonos-celulares
Curso de-reparacion-de-telefonos-celulares
 
History Of Cell Phones
History Of Cell PhonesHistory Of Cell Phones
History Of Cell Phones
 
Historia del telefono
Historia del telefonoHistoria del telefono
Historia del telefono
 
Development of mobile phones past and present
Development of mobile phones past and presentDevelopment of mobile phones past and present
Development of mobile phones past and present
 
Tecnología fija y movil
Tecnología  fija y movil      Tecnología  fija y movil
Tecnología fija y movil
 
A história do telefone
A história do telefoneA história do telefone
A história do telefone
 

Viewers also liked

A távközlés története
A távközlés történeteA távközlés története
A távközlés történeteSzindril
 
Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés történeteurbanovicsrita
 
A telekommunikáció története
A telekommunikáció történeteA telekommunikáció története
A telekommunikáció története
Fónagy Eszter
 
Verhaal k3 b
Verhaal k3 bVerhaal k3 b
Verhaal k3 b
josorgeloos
 
Mobiltelefoni
MobiltelefoniMobiltelefoni
Mobiltelefoni
Mikael Svensson
 
A telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 iA telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 i
Gábor Bartók
 
A kommunikációs technológiák történetéhez
A kommunikációs technológiák történetéhezA kommunikációs technológiák történetéhez
A kommunikációs technológiák történetéhez
tewy0925
 
A távközlés története
A távközlés történeteA távközlés története
A távközlés történeteSzindril
 
Guglielmo marconi
Guglielmo marconiGuglielmo marconi
Guglielmo marconiSzerika
 
A vezeték nélküli távíró
A vezeték nélküli távíróA vezeték nélküli távíró
A vezeték nélküli távíróErika Kovács
 
A hirkozles-tortenete
A hirkozles-torteneteA hirkozles-tortenete
A hirkozles-tortenete
pirisiz
 

Viewers also liked (11)

A távközlés története
A távközlés történeteA távközlés története
A távközlés története
 
Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés története
 
A telekommunikáció története
A telekommunikáció történeteA telekommunikáció története
A telekommunikáció története
 
Verhaal k3 b
Verhaal k3 bVerhaal k3 b
Verhaal k3 b
 
Mobiltelefoni
MobiltelefoniMobiltelefoni
Mobiltelefoni
 
A telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 iA telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 i
 
A kommunikációs technológiák történetéhez
A kommunikációs technológiák történetéhezA kommunikációs technológiák történetéhez
A kommunikációs technológiák történetéhez
 
A távközlés története
A távközlés történeteA távközlés története
A távközlés története
 
Guglielmo marconi
Guglielmo marconiGuglielmo marconi
Guglielmo marconi
 
A vezeték nélküli távíró
A vezeték nélküli távíróA vezeték nélküli távíró
A vezeték nélküli távíró
 
A hirkozles-tortenete
A hirkozles-torteneteA hirkozles-tortenete
A hirkozles-tortenete
 

A telefon kialakulása, fejlődése

  • 1.
  • 2. - A telefon olyan távbeszélő eszköz, amely beszédet továbbít elektromos jelek formájában. - Lehetővé teszi, hogy emberek olyankor is tudjanak egymással beszélni, mikor hallótávolságon kívül tartózkodnak.
  • 3. Történet  Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta fel, majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül még sokan mások szerepet játszottak a feltalálásában.
  • 4.  Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első elektromos jeleket továbbító hálózat.
  • 5.  1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és Elisha Gray is.
  • 6.  Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta. (2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza nyilatkozatot fogadott el, melyben az olasz feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként.)
  • 7.  Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a világot.
  • 8.  Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.
  • 9.  1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az első automata telefonközpontot.
  • 10. Fajtái A készülékek csoportosítása többféleképpen történhet. - Vezetékes telefonok: - Nyilvános - Nosztalgia - Cselédhívó - Kezelői - ISDN telefon - IP telefon
  • 11. - Hordozható telefon: - Vizsgáló - Tábori - Vezeték nélküli
  • 12. - Rádióhullámokkal működő: - Rádiótelefon - Mobiltelefon - Műholdas
  • 13. - Egyebek: - Kaputelefon - Áltelefon