SlideShare a Scribd company logo
- A telefon olyan
távbeszélő eszköz,
amely beszédet
továbbít elektromos
jelek formájában.

- Lehetővé teszi, hogy
emberek olyankor is
tudjanak egymással
beszélni, mikor
hallótávolságon kívül
tartózkodnak.
Történet
 Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell
 találta fel, majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül
 még sokan mások szerepet játszottak a feltalálásában.
 Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez
 volt ugyanis az első elektromos jeleket továbbító
 hálózat.
 1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul
 felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne
 valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az
 időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és
 Elisha Gray is.
 Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci
  nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi
  nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá
  helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta.
(2002-ben az Egyesült Államok
képviselőháza nyilatkozatot
fogadott el, melyben az olasz
feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként.)
 Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami
  végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a
  világot.
 Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos
 mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel
 minőségén.
 1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az
 első automata telefonközpontot.
Fajtái
A készülékek csoportosítása többféleképpen
történhet.
- Vezetékes telefonok:
    -   Nyilvános
    -   Nosztalgia
    -   Cselédhívó
    -   Kezelői
    -   ISDN telefon
    -   IP telefon
- Hordozható telefon:
    -   Vizsgáló
    -   Tábori
    -   Vezeték nélküli
- Rádióhullámokkal működő:
    -   Rádiótelefon
    -   Mobiltelefon
    -   Műholdas
- Egyebek:
    -   Kaputelefon
    -   Áltelefon

More Related Content

Similar to A telefon kialakulása, fejlődése

A telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 iA telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 i
Gábor Bartók
 
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődése
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődéseA rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődése
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődéseDorottya Kiss
 
A rádiózás története
A rádiózás történeteA rádiózás története
A rádiózás történeteEmese Makranczi
 
A rádiózás története
A rádiózás történeteA rádiózás története
A rádiózás történetemolnarg
 
Guglielmo marconi
Guglielmo marconiGuglielmo marconi
Guglielmo marconiSzerika
 

Similar to A telefon kialakulása, fejlődése (7)

A telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 iA telefon bartok gabor jaay7 i
A telefon bartok gabor jaay7 i
 
Televízió
TelevízióTelevízió
Televízió
 
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődése
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődéseA rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődése
A rádiós és televíziós műsorszórás kialakulása , fejlődése
 
Bemutató2
Bemutató2Bemutató2
Bemutató2
 
A rádiózás története
A rádiózás történeteA rádiózás története
A rádiózás története
 
A rádiózás története
A rádiózás történeteA rádiózás története
A rádiózás története
 
Guglielmo marconi
Guglielmo marconiGuglielmo marconi
Guglielmo marconi
 

A telefon kialakulása, fejlődése

  • 1.
  • 2. - A telefon olyan távbeszélő eszköz, amely beszédet továbbít elektromos jelek formájában. - Lehetővé teszi, hogy emberek olyankor is tudjanak egymással beszélni, mikor hallótávolságon kívül tartózkodnak.
  • 3. Történet  Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta fel, majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül még sokan mások szerepet játszottak a feltalálásában.
  • 4.  Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első elektromos jeleket továbbító hálózat.
  • 5.  1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és Elisha Gray is.
  • 6.  Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta. (2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza nyilatkozatot fogadott el, melyben az olasz feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként.)
  • 7.  Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a világot.
  • 8.  Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.
  • 9.  1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az első automata telefonközpontot.
  • 10. Fajtái A készülékek csoportosítása többféleképpen történhet. - Vezetékes telefonok: - Nyilvános - Nosztalgia - Cselédhívó - Kezelői - ISDN telefon - IP telefon
  • 11. - Hordozható telefon: - Vizsgáló - Tábori - Vezeték nélküli
  • 12. - Rádióhullámokkal működő: - Rádiótelefon - Mobiltelefon - Műholdas
  • 13. - Egyebek: - Kaputelefon - Áltelefon