Szívből
szabadon
Rómaiakhoz írt
levél
Rómaiak 1:16-17 (EFO)
Nem szégyellem az örömhírt, mert az az
Istennek hatalma, amellyel megmenti
mindazokat, akik őbenne hisznek. Ezt az
örömhírt Isten először a zsidóknak, azután a
nem zsidó népeknek ajánlotta fel. Az örömhír
mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga
számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig
kezdettől mindvégig az Istenben való hit által
történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite
alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”
Megigazulás, igaznak
lenni
•Igazság (újford.)
• „Isten a maga igazságát nyilatkoztatja
ki”
• „az igaz ember…”
•Igazságosság (Csia)
• „Isten igazságosságáról hull le az
örömüzenetben a lepel”
• „az igazságos ember…”
Megigazulás, igaznak
lenni
•Elfogadottnak lenni (EFO)
• „hogyan teszi Isten a maga számára
elfogadhatóvá az embert”
• „Akit a hite alapján Isten elfogad…”
Nem vagy
jobb!
Rómaiakhoz írt
levél 2. fejezet
Rómaiak 1:20b-21
Ennélfogva nincs mentségük,
hiszen megismerték Istent, mégsem
dicsőítették vagy áldották Istenként,
hanem hiábavalóságokra jutottak
gondolkodásukban, és értetlen szívük
elsötétedett.
Van-e bármi, ami megmentheti
Isten jogos haragjától a bűnös
embereket?
Rómaiak 2
• 1-16 versek – magasabb erkölcsi mérce
• 17-24 versek – az ószövetségi törvény
(Isten szövetségének) ismerete
• 25-29 versek – a körülmetélkezés (Isten
szövetségének a jele)
Rómaiak 2:1-3
Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert
amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el,
hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben
ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete
igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket
cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki
ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek,
holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy
akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?
1. Nem vagy jobb másoknál!
Ítélkezés
•Jobbnak vagy rosszabbnak ítélni
valakit az alapján, amit látok vagy
gondolok róla.
•Alapja – összehasonlítani
önmagamat a másik emberrel.
Máté 7:1-5
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen
ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen
mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért
nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad
szemében pedig miért nem veszed észre még a
gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor
atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!
- mikor a magad szemében ott a gerenda.
Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a
gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy
kivehesd atyádfia szeméből a szálkát."
Lukács 18:9-14
Némely elbizakodott embernek, aki igaznak
tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a
példázatot mondta: "Két ember ment fel a
templomba imádkozni: az egyik farizeus, a
másik vámszedő. A farizeus megállt, és így
imádkozott magában: Isten, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember:
rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a
vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet
adok mindenből, amit szerzek.
Lukács 18:9-14
A vámszedő pedig távol állva, még szemét
sem akarta az égre emelni, hanem a
mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas
nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez
megigazulva ment haza, nem úgy, mint
amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja
magát, megaláztatik, aki pedig megalázza
magát, felmagasztaltatik."
Mi az ítélkezés ellenszere?
•Relativizmus?
NEM!
hanem az ALÁZAT
Efezusiak 5:1-13
Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett
gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a
Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta
értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves
illatként." Ellenben paráznaság, bármiféle
tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se
kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez
méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd
vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább
a hálaadás.
Efezusiak 5:1-13
Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának,
tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz
bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és
az Isten országában. Senki meg ne tévesszen
titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért
sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne
vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor
sötétség voltatok, most azonban világosság
vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság
gyermekei.
Efezusiak 5:1-13
A világosság gyümölcse ugyanis csupa
jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg
tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek
részt a sötétség haszontalan
cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek
le ezeket. Mert amiket titokban tesznek,
azokról még beszélni is szégyen, de mindaz,
amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá
lesz.
Megítélni, nem elítélni
• Alázat – „nem vagyok jobb!”
• Alázat – „nem vagyok rosszabb!”
• Ha én … követek el, az bűn Isten ellen.
• Ha te … követsz el, az bűn Isten ellen.
Rómaiak 2:4-11
Vagy megveted jóságának, elnézésének és
türelmének gazdagságát, és nem veszed
tudomásul, hogy téged az Isten jósága
megtérésre ösztönöz? Te azonban kemény
szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz
magadnak haragot a harag napjára, amikor
az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy
igazságosan ítél. Mert mindenkinek
cselekedetei szerint fog megfizetni:
Rómaiak 2:4-11
azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve
törekszenek dicsőségre, megbecsülésre,
és halhatatlanságra, örök életet ad;
azoknak pedig, akik viszálykodók, akik
ellenállnak az igazságnak, és a
hamisságot követik, haraggal és
bosszúállással fizet majd.
Rómaiak 2:4-11
Gyötrelem és szorongás lesz a része
minden ember lelkének, aki a rosszat
cselekszi, zsidónak elsősorban, de
görögnek is; viszont dicsőség, tisztelet és
békesség jut majd osztályrészül
mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak
elsősorban, de görögnek is! Mert Isten
nem személyválogató.
Személyválogatás
•Jobbnak vagy rosszabbnak ítélni
valakit az alapján, amit látok vagy
gondolok róla.
•Alapja – összehasonlítani egyik
embert a másik emberrel.
Jakab 2:1-11
Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus
Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek
személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a
gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi,
és ugyanakkor egy szegény is belép kopott
ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát
viseli, sőt ezt mondjátok neki: "Te ülj ide
kényelmesen", a szegényhez pedig így szóltok: "Te
állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", nem
kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem
lettetek-e gonosz szándékú bírákká?
Jakab 2:1-11
Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon
nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ
szemében szegények, hogy hitben gazdagok
legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet
Isten az őt szeretőknek ígért. De ti
megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a
gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők
hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők
káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket
elneveztek?
Jakab 2:1-11
Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás
szerint: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" -
helyesen cselekesztek. De ha
személyválogatók vagytok, bűnt követtek el,
és a törvény mint törvényszegőket marasztal el
titeket. Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de
akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen
vétkezett. Mert aki ezt mondta: "Ne paráználkodj!"
- ezt is mondta: "Ne ölj!" Ha pedig nem
paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt.
Mi a személyválogatás
ellenszere?
ALÁZAT és SZERETET
„A hasonlítgatás egy igazi
öröm-tolvaj.”
Franklin Roosevelt
Rövid kitérő – a lelkiismeret
Rómaiak 2:11-16
Mert Isten nem személyválogató. Akik
ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek,
a törvény nélkül vesznek el, és akik a
törvény ismeretében vétkeztek, azok a
törvény alapján kapják meg majd az
ítéletet. Hiszen nem a törvény hallgatói
igazak Isten előtt, hanem a törvény
megtartói fognak megigazíttatni.
Rómaiak 2:11-16
Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik
a törvényt, természetes eszük szerint
cselekszik azt, amit a törvény követel,
akkor ezek a törvény nélküliek
önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt
bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be
van írva a szívükbe.
Rómaiak 2:11-16
Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy
éppen védő gondolataik együtt
tanúskodnak majd, azon a napon,
amelyen megítéli Isten az emberek rejtett
gondolatait az én evangéliumom szerint
Krisztus Jézus által.
Mindannyiunk szívében
van egy erkölcsi törvény
LELKIISMERET
• Ez alapján ítél meg bennünket Isten?
• Bízhatunk ebben az üdvösségünk
tekintetében?
• Mi a haszna?
• Hogyan kell kezelni?
1 Korinthusiak 4:4 (EFO)
Bár lelkiismeretem tiszta, ez még
nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok.
Maga az Úr fog felettem ítélkezni!
1 Korinthusiak 8:7,10
Viszont nem mindenkiben van meg ez az
ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi
szokása szerint a húst még mindig
bálványáldozati húsként eszik, és
lelkiismeretük, mivel erőtlen,
beszennyeződik… Mert ha valaki meglát
téged, akinek ismereted van, amint a
bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem
fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra,
hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?
1 Timóteus 4:2 (SztI)
A Lélek világosan állítja, hogy a
végső időkben némelyek elpártolnak
a hittől, megtévesztő szellemekre és
sátáni tanításra hallgatnak. Ezek
képmutató hazudozók, akiknek meg
van a lelkiismeretük bélyegezve.
Titusz 1:15
Minden tiszta a tisztának, de a
fertőzötteknek meg a hitetleneknek
semmi sem tiszta, sőt szennyes mind
az elméjük, mind a lelkiismeretük.
Zsidók 10:22 (EFO)
Ezért őszinte szívvel és a hit
bizonyosságával közeledjünk
Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus
vére (halála) megtisztította a rossz
lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan,
ahogy a tiszta víz lemossa testünkről
a piszkot.
Mindannyiunk szívében
van egy erkölcsi törvény
LELKIISMERET
• Ez alapján ítél meg bennünket Isten?
• Bízhatunk ebben az üdvösségünk
tekintetében?
• Mi a haszna?
• Hogyan kell kezelni?
2. Isten szövetségének
ismerete sem tesz jobbá!
Rómaiak 2:17-24
Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a
törvényre hagyatkozol, és az Istennel
dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és meg
tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a
törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy
te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók
világossága, az oktalanok nevelője, és a
kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az
ismeret és az igazság teljessége: ha tehát mást
tanítasz, magadat nem tanítod?
Rómaiak 2:17-24
Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? Aki azt
mondod, hogy ne paráználkodj,
paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat,
templomrabló vagy? Aki a törvénnyel
dicsekszel, a törvény megszegésével
gyalázod az Istent? Bizony "miattatok
káromolják az Isten nevét a pogányok
között", úgy amint meg van írva.
3. Isten szövetségéhez
tartozás szertartásai sem
tesznek jobbá
Rómaiak 2:25-29
A körülmetélkedés valóban használ, ha
megtartod a törvényt; de ha törvényszegő
vagy, akkor körülmetéltséged
körülmetéletlenséggé lett. Ha pedig a
körülmetéletlen megtartja a törvény
rendelkezéseit, nem tekinti-e Isten a
körülmetéletlenségét körülmetéltségnek?
Rómaiak 2:25-29
Még a származása szerint körülmetéletlen is, aki
betölti a törvényt, el fog ítélni téged azért, mert
az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő
vagy. Mert nem az részesül dicséretben, aki
külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van
körülmetélve, hanem az részesül dicséretben -
mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki
belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem
szívében a Lélek által van körülmetélve.
Kérdés
Látod már, hogy nem
vagy jobb?
Nem vagy jobb!
1. Nem vagy jobb másoknál
• Ítélkezés és személyválogatás helyett
• Alázat és szeretet
2. Isten szövetségének ismerete
sem tesz jobbá
3. Isten szövetségéhez tartozás
szertartásai sem tesznek jobbá
Szívből
szabadon
Rómaiakhoz írt
levél
Rómaiak 3:21-25
Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten
igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a
törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát
most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által
minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki
vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből,
miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert
az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak,
akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát
megmutassa.

Nem vagy jobb!

  • 1.
  • 2.
    Rómaiak 1:16-17 (EFO) Nemszégyellem az örömhírt, mert az az Istennek hatalma, amellyel megmenti mindazokat, akik őbenne hisznek. Ezt az örömhírt Isten először a zsidóknak, azután a nem zsidó népeknek ajánlotta fel. Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”
  • 3.
    Megigazulás, igaznak lenni •Igazság (újford.) •„Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki” • „az igaz ember…” •Igazságosság (Csia) • „Isten igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel” • „az igazságos ember…”
  • 4.
    Megigazulás, igaznak lenni •Elfogadottnak lenni(EFO) • „hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert” • „Akit a hite alapján Isten elfogad…”
  • 5.
  • 6.
    Rómaiak 1:20b-21 Ennélfogva nincsmentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.
  • 7.
    Van-e bármi, amimegmentheti Isten jogos haragjától a bűnös embereket?
  • 8.
    Rómaiak 2 • 1-16versek – magasabb erkölcsi mérce • 17-24 versek – az ószövetségi törvény (Isten szövetségének) ismerete • 25-29 versek – a körülmetélkezés (Isten szövetségének a jele)
  • 9.
    Rómaiak 2:1-3 Ezért nincsmentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?
  • 10.
    1. Nem vagyjobb másoknál!
  • 12.
    Ítélkezés •Jobbnak vagy rosszabbnakítélni valakit az alapján, amit látok vagy gondolok róla. •Alapja – összehasonlítani önmagamat a másik emberrel.
  • 14.
    Máté 7:1-5 "Ne ítéljetek,hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát."
  • 15.
    Lukács 18:9-14 Némely elbizakodottembernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: "Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.
  • 16.
    Lukács 18:9-14 A vámszedőpedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
  • 18.
    Mi az ítélkezésellenszere? •Relativizmus? NEM! hanem az ALÁZAT
  • 19.
    Efezusiak 5:1-13 Legyetek tehátIsten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként." Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.
  • 20.
    Efezusiak 5:1-13 Hiszen jóltudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.
  • 21.
    Efezusiak 5:1-13 A világossággyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.
  • 22.
    Megítélni, nem elítélni •Alázat – „nem vagyok jobb!” • Alázat – „nem vagyok rosszabb!” • Ha én … követek el, az bűn Isten ellen. • Ha te … követsz el, az bűn Isten ellen.
  • 24.
    Rómaiak 2:4-11 Vagy megvetedjóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél. Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni:
  • 25.
    Rómaiak 2:4-11 azoknak, akikállhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd.
  • 26.
    Rómaiak 2:4-11 Gyötrelem ésszorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! Mert Isten nem személyválogató.
  • 27.
    Személyválogatás •Jobbnak vagy rosszabbnakítélni valakit az alapján, amit látok vagy gondolok róla. •Alapja – összehasonlítani egyik embert a másik emberrel.
  • 28.
    Jakab 2:1-11 Testvéreim, amikordicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: "Te ülj ide kényelmesen", a szegényhez pedig így szóltok: "Te állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?
  • 29.
    Jakab 2:1-11 Figyeljetek csakide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek?
  • 30.
    Jakab 2:1-11 Ha ellenbenbetöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" - helyesen cselekesztek. De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett. Mert aki ezt mondta: "Ne paráználkodj!" - ezt is mondta: "Ne ölj!" Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt.
  • 31.
  • 32.
    „A hasonlítgatás egyigazi öröm-tolvaj.” Franklin Roosevelt
  • 33.
    Rövid kitérő –a lelkiismeret
  • 34.
    Rómaiak 2:11-16 Mert Istennem személyválogató. Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni.
  • 35.
    Rómaiak 2:11-16 Mert amikora pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.
  • 36.
    Rómaiak 2:11-16 Erről lelkiismeretükés egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.
  • 38.
    Mindannyiunk szívében van egyerkölcsi törvény LELKIISMERET • Ez alapján ítél meg bennünket Isten? • Bízhatunk ebben az üdvösségünk tekintetében? • Mi a haszna? • Hogyan kell kezelni?
  • 39.
    1 Korinthusiak 4:4(EFO) Bár lelkiismeretem tiszta, ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Maga az Úr fog felettem ítélkezni!
  • 40.
    1 Korinthusiak 8:7,10 Viszontnem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik… Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, amint a bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?
  • 41.
    1 Timóteus 4:2(SztI) A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van a lelkiismeretük bélyegezve.
  • 42.
    Titusz 1:15 Minden tisztaa tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük.
  • 43.
    Zsidók 10:22 (EFO) Ezértőszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére (halála) megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot.
  • 44.
    Mindannyiunk szívében van egyerkölcsi törvény LELKIISMERET • Ez alapján ítél meg bennünket Isten? • Bízhatunk ebben az üdvösségünk tekintetében? • Mi a haszna? • Hogyan kell kezelni?
  • 45.
  • 46.
    Rómaiak 2:17-24 Ha pedigte zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod?
  • 47.
    Rómaiak 2:17-24 Aki hirdeted,hogy ne lopj, lopsz? Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? Bizony "miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között", úgy amint meg van írva.
  • 49.
    3. Isten szövetségéhez tartozásszertartásai sem tesznek jobbá
  • 50.
    Rómaiak 2:25-29 A körülmetélkedésvalóban használ, ha megtartod a törvényt; de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem tekinti-e Isten a körülmetéletlenségét körülmetéltségnek?
  • 51.
    Rómaiak 2:25-29 Még aszármazása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, el fog ítélni téged azért, mert az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, hanem az részesül dicséretben - mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve.
  • 55.
  • 56.
    Nem vagy jobb! 1.Nem vagy jobb másoknál • Ítélkezés és személyválogatás helyett • Alázat és szeretet 2. Isten szövetségének ismerete sem tesz jobbá 3. Isten szövetségéhez tartozás szertartásai sem tesznek jobbá
  • 57.
  • 58.
    Rómaiak 3:21-25 Most pediga törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.