Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba

1. Varga Csaba
Magyarország jöv képe a poszt-információs
korra
Az új nemzeti fejlesztési terv (meg más kihívás is) azt követeli, hogy Magyarország lehetséges
és optimális jöv képét 2015-2020-ig dolgozzuk ki. Az elmúlt két-háromszáz évben talán soha
nem volt olyan nehéz és körülményes jöv tervezni, mint éppen most, az ezredforduló után. A
jöv látszólag ködbe veszik, elszökött, mintha elérhetetlen lenne, a jöv tervezés szinte
megoldhatatlan feladat, mert az sem világos, hogy milyen jelenben vagyunk, így a jelen is
mintha ködben fürödne, és nem találnánk. Miközben szinte senki el tt nem kétséges, hogy a
jöv – bármilyen is lesz – sokkal kevésbé hasonlít a jelenhez, mint bármikor korábban. Ha a
jelen globális modelljét valamilyen összetett, sok jelz s fogalommal írjuk körben, például
avval, hogy fenntartható, innováció vezérelte információs kor, akkor a tízes évek jöv állapota
bizonyára a posztinformációs és modernizációs kor lesz, ami egyenl a tudás és tudatfejleszt
társadalom modellel; a változás tehát változatlanul olyan gyors és katartikus marad, hogy
egy-két évtized alatt újabb modellváltás következik be.
Azt állítom majd, hogy Magyarország jöv je feltárható, noha ennek megvalósítása érdekében
végig kell mennünk több megrázó-felrázó folyamaton. A jöv (mint konkrét realitás, és ett l
eltér en, mint optimális állapot) megnevezhet , ugyanakkor az kétséges, hogy a magyar elit
képes lesz-e az optimális jöv be kormányozni minket.
A jöv , mint titok
Nincs nyomorultabb állapot, mint az, hogy nincs jöv képünk. Ha az embert l elveszik a
holnapot, az legalább olyan szörny ség, mintha felszámolják a múltját. Csakhogy van egy új
univerzális jelenség: a jöv kép hiányának „b ne” egyre kevésbé terhelhet arra, aki ett l a
hiánytól szenved.
Mir l is szól ez a rejtett paradigma? Nem pusztán arról, hogy valami elképeszt en gyorsan és
evvel párhuzamosan gyökeresen változik, hanem kitüntetetten arról, hogy a változássorozat
1

2. normális észlelésére nem vagyunk alkalmasak, vagy nem vagyunk felkészülve rá. És mert az
észleléshez önmagában is olyan tudás, bölcsesség, új tudatállapot és megújulási készség
kell(ene), ami talán csak az optimális jöv sajátja lesz, így a jelenben lév jöv hiány miatt az
optimális jöv elérhet sége már-már reménytelen. Nem szeretném elverni a port a mai
politikusokon, s tágabban a döntéshozókon, csakhogy jelenleg a politikai szisztéma jellege
miatt a politika szféra tudatállapota általában semmivel sem magasabb, mint a döntéseknek
alávetett társadalomé. A jöv teremtésére így nem kényszerített és stratégiai döntéseket
elkerül politikai-bürokratikus elit visszasüllyed a félálomba.
Minden paradoxon és poszt-paradoxon. A jöv ugyanakkor ma – még az észlelési problémák
mellett is - láthatóbb, mint a puha diktatúra id szakában, ám mégis sokkal inkább titok, mint
mondjuk az ötvenes évek végén. A jöv értelmezése azért is kétséges, mert már nem történhet
meg a hagyományos (szakszóval: normál) tudomány alapján. Egy-két évtized alatt soha nem
észlelt mértékben nyílik szét a tudás-olló kett s értelemben: a magas tudomány és az
iparosított tudomány, valamint tudomány és a tudománytól elszakadt közgondolkodás között.
A jöv önmagában is labilis, s a csúcstudomány hangadói évtizedek óta hangsúlyozzák, hogy
az egy jelen, egy jöv logikai zsákutca, a tényleges valóság pedig több jelen és több jöv , s t
egyre inkább párhuzamos jöv valóságokat jelent. Holott ebben semmi meglep nincs: ha
Magyarországon ma egyszerre van poszt-feudalizmus, kora (külön kés i) kapitalizmus, poszt-
szocializmus, pénzkapitalizmus és információs társadalom, akkor miért és hogyan
gondolkodhatnánk, hogy a különböz kollektív tudás-tudat modellek, s az ezekhez köthet
gazdasági-társadalmi modellek egyszerre megsz nnek, vagy bármelyik utoléri a másikat,
vagy akár egyszerre és közösen átalakulnak egy egészen más paradigmává. Ennyi
egynem sít és átformáló er nincs az információs korban.
A jöv nem a hierarchikus struktúráké, hanem az alternatív hálózatoké. Ide kapcsolható az,
hogy a jöv egyik legszigorúbb korlátja – a küls gazdasági-politikai feltételeknél er sebben
– a korlátozott tudás. Némi félelemmel kimondható egy olyan új tudás is, hogy a globális és
lokális cselekvés már sokkal kevésbé foglya a jelennek, mint néhány évtizede, miközben a
fennálló helyzet az újat akarókat továbbra is durván vasba veri, mert képtelenek elképzelni a
körülményekt l jórészt független lépéssorozatokat. A célzott jöv így leginkább attól függ,
hogy az egyének és a közösségek milyen jöv képet álmodnak meg, vagy álmok helyett
kénytelen-kelletén a közelmúlt kislépéseit ismételgetik. Az információs kor így újra
visszaemeli a köztudatba a szabad akarat elvét és gyakorlatát, mert a személyes és társadalmi
2

3. – els sorban kitüntetetten újat akaró - cselekvések el tt utat nyit. Meghökkent paradoxon: a
régi módon való cselekvések durván korlátozottak, míg az új módon való cselekvések vajként
vág(hat)ják át a jelen gátjait.
A jöv ma talán nem lehetetlen, s nem csak a múlt és a jelen kényszerpályája, hanem legalább
ötven százalékban saját akaratunk/tudatunk alkotása. Az információs kor specialitása: a jöv
teremthet sége. Még akkor is, úgy is, hogy egyúttal a közép-európai összetett társadalom- és
tudásszerkezet a jöv kép lehet ségét számos társadalmi csoportnál kizárja, vagy megzavarja.
A magyar jöv kép kidolgozását is er sen korlátozza, hogy a földi civilizáció se globálisan, se
lokálisan nem b velkedik új jöv képekben, holott a jórészt kiépül világtársadalomban egyre
élesebben tudatosulnak a közös alapvet vészhelyzetek, konfliktusok, bajok. Lenne ok tehát új
jöv vízióra, ám ugyanaz az ok lefojtja a jöv nézést. Pedig a jöv tervezés másik
alapfeltételeként – és ez nagyon jó hír – az interdiszciplináris kutatások és az átfogó stratégiai
értelmezések gyors tempóban születnek meg és válnak ismerté. Új jöv kép és új jöv tervezési
technológia küszöbén vagyunk.
A jelenkép zavara
Nem elemezhetem részletesen, hogy a globális és lokális világ egyfel l összefügg , de
másfel l eltér problémahalmazai, avagy - új fogalommal - integrált és összetett
válsághelyzetei miben és mennyire fékezik le a tudásalapú gazdaság és társadalom modell
kibontakozását. Ma már egy-egy társadalmi (és tudás) réteg vagy csoport hátrányait az
sokszorozza meg, hogy a „másik oldalon” a gazdasági-vagyoni, területi-települési, társadalmi,
ökológiai, ismereti-tudásbeli vagy média el nyök szintén integrálódnak és együttesen hatnak.
Szeretnék a szkeptikusoknak, a kiábrándultaknak, a fekete forgatókönyveket „képzelg knek”
újabb érveket adni. Mert a régi-mai globális-lokális negatív állapot-együttesek várhatóan
további legalább öt új társadalmi és morális szakadékkal b vülhetnek ki. Átfogó társadalmi
konfliktust okozhat (1) a technológia szegények és gazdagok, (2) az információ szegények és
információ gazdagok, (3) a tudás szegények és gazdagok, (4) a tudat szegények és gazdagok,
valamint (5) az Istenélmény szegények és gazdagok növekv és mélyül ellentéte. Európa
legel ször az információ társadalmi szerkezetet átalakító szerepét ismerte fel, és ebb l a
kontinentális veszélyb l mindjárt programot is generált, ám egyúttal se az elemz k, sem a
tervez k fejében nem tudatosult, hogy ez nem csupán a technológia szegénység és gazdaság
3

4. konfliktusa. A probléma így nem pusztán annyi, hogy egy-egy európai ország, régió, vagy
társadalmi csoport hozzáférési-hozzájutási esélye rosszabb, mint az élenjáróké, és ezért nem
csak a hardver-szoftver kapacitások vagy a tudásközpontú szolgáltatások fejlesztésére kell
koncentrálnunk.
Új fejlemény: az eddigi fejlesztési sorrend valahogy nem jó. Eddig szépen és olykor okosan
hihettük, helyes, hogy az embereknek el ször adjunk számítógépet, utána kössük be ket az
Internet hálózatba, majd nyújtsunk nekik új digitális szolgáltatásokat, amelyek együttesen
szinte automatikusan kikényszerítik a szellemi és mentális változásokat. (Más kérdés, hogy
ebben a logikában Magyarországon az IKT-szektor sem kapta meg a szükséges gazdasági-
társadalmi, s állami prioritást.) Ámde a régi logika most váratlanul elhal, és más sorrend válik
követelménnyé - vagy legalább is a követelmények párhuzamosan és egyenrangúan jelennek
meg. Ennek egyik domináns oka, hogy az új globális világ egyrészt kett s köt dés , globlokál
jelleg , másrészt határozottan kultúrafügg , s ha több uralkodó függ ség ütközik egymással,
akkor egyre nyilvánvalóbban a kulturális függ ség az er sebb. Az csak lokális érdekesség,
hogy az új fejlesztési-cselekvési sorrend érvényesülése abba is beleütközik, hogy a
tagállamok kormányszerkezetei még a régi típusúak, s t a kormányokon belül változatlanul a
gazdasági-pénzügyi tárcák uralják a döntéseket. Ezért ne arra figyeljünk csak, hogy az
univerzális/globális mozgásirányok (negatív és pozitív értelemben is) befolyásolják a kis
államok esélyeit, hanem arra is, hogy a kis államok, kis régiók, kis csoportok társadalmi-
kulturális identitásai, szellemi és mentális er forrásai húzó-indikátorok lehetnek.
Az információs korban Magyarország jöv je csak a globális jöv dimenziókban értelmezhet ,
ugyanakkor nemzeti és lokális szinten a párhuzamos gazdaság, társadalmi, szellemi és
mentális fejlesztések hozhatnak átüt eredményt.
A dilemmák üzenetei
Ha nagyjából egyszerre tudnánk, hogy mit hoz a jöv , s mi milyen jöv t akarunk, akkor
könny lennek válaszolni arra a kérdésre, hogy a második nemzeti fejlesztési terv miben és
mennyiben felel meg ennek a jöv tervnek? Ha egyáltalán nem, vagy csak alig tudjuk – mint
Magyarország esetében -, hogy milyen jöv vár ránk, s egyáltalán milyen jöv t választunk,
akkor az a nyomasztó dilemma, hogy a jöv kép nélküliség állapotában mire és hogyan építsük
fel a tízes évek közepéig tartó fejlesztési elképzelésünket? Nézzünk egy könnyebb kérdést is:
4

5. ha a jöv r l keveset vagy felületesen tudunk, ha az id szorításában már nincs lehet ségünk
elmélyültebb felkészülésre, akkor mit tehetünk olyan helyzetben, ahol a jelenlegi politikai
elitek többségének a pillanatnyi jöv terv összetettsége és innovációs jellege is meglehet sen
sok?
A dilemmát önmagában nem oldja meg az új világállapot. A leckét felmondhatom:
fenntartható tudásközpontú világmodell el tt állunk, miközben a globális információs
társadalom modellben élünk már. A tudás mennyiségi és min ségi fejl dése – például az új
tudomány születése – végbemegy. Lehet lenézni vagy vitatni a mutatószámokat, ám lehetetlen
tagadni, hogy az emberiség összinformációja, össztudása mennyiségileg mintegy két és
félévente duplázódik. Néhány évtizeden belül a trendek elvezethetnek oda, hogy közben az új
min ség tudás létrejötte, vagy a friss tudások befogadása után végre várható az univerzális
tudás hasznosítása. A holnapi világversenyben láthatóan az a kontinens, az az állam, vagy az
a kultúra nyerhet majd, amely a személyes és társadalmi t két széles körben alkalmazza a
döntésekben, és cselekvésekben. Ha akkor (az új század közepén) egyáltalán lesz még ilyen
típusú verseny, és a posztpiaci/posztállami versenyben érdemes lesz gy ztesekr l beszélni.
Hogy mit hoz nekünk a jöv ? Arra nem számíthatunk, hogy az Ipari Kor sikeresen tovább él,
mert az ipari korszak már nem alternatíva, de még nem is globális tévedés. Igen, a Tudás Kor
és gazdasága már alternatíva, ám nem globális gyakorlat, Európában sem, ahol a lisszaboni
programot gyengén hajtottuk végre. Nézzünk csak körbe, még mindig ott topogunk, hogy
saját teljesítményünket GDP-ben mérjük, ahelyett, hogy a társadalommal megértetnénk, hogy
egy ország m ködése nem, vagy nemcsak GDP-ben mérhet , hanem többek között az
ökológiai vagy oktatási eredményekben. Nincs nemzeti monitoringunk. Az önkép mérése is
egyre lehetetlenebb. Miközben a fejl dés egyre több területen zúg el mellettünk: a
hagyományos tudományos gondolkodást leváltja a poszt-normál tudomány, új valóság- és
jöv kép jön létre, minimum három-ötévente egymást követ (részben beláthatatlan)
technikai-technológiai forradalmak söpörnek végig a világon, vagy a mesterséges
intelligencia kiemelt szerepet kap(hat) a digitális államban, a tudományos kutatásban vagy
éppen a tudatfejlesztésben. Hogy ne örüljön senki felh tlenül: az integrálódó globális-
kontinentális társadalmak – mert ez is várható - csak korlátozottan és sikertelenül kezelnek
majd számos ökológiai vagy szociális világválságot.
Az új dilemmák körbefonnak minket. Ne számoljunk ugyan Európa szétesésével, de azzal
sem, hogy Európa húsz éven belül – vagy kés bb - megnyeri a kontinensek versenyét. Az
5

6. Európai Unióban egyel re marad az újkapitalizmus, s ezért ki mondja meg, hogy esetleg
valóban, és mikor jut el a tudás- és (figyelem!) tudatfejleszt társadalom els lépcs fokaiig.
Egyáltalán felfogható-e az, hogy a fejlett országok trendjei szerint a mindennapi élet sikeres
bonyolításához szinte egyetemi végzettség és persze új, kreatív magatartás szükségeltetik.
Fel-felvillannak egymást váltva a közelképek, s távolképek: az ember vagy az intelligens
„robot” belátható id n belül megérkezik a Marsra, de vajon bolygónk lakói mikor és milyen
szinten érik el az új tudatállapotokat és az új tudatosulásokat. Egyáltalán egy tíz éves
kormányzati cselekvési programnál figyelembe vehet -e, hogy például a technológia egy
évtizeden belül akár ötven évet is fejl dhet, vagy az, hogy az európai ember újra felismeri
transzcendens voltát?
Hol tartunk tehát, mire tervezzünk, miképpen tegyük ezt? Megbénít-e minket, hogy nem lehet
az eddigi logikával és módszerrel tervezni?
Új modernizációs modell el tt
Nincs alternatíva: csak a kor szintjén lehet tervezni.
Nézzünk csak szembe az új felismerésekkel. A régi ipari (fordista, posztfordista) világmodell
és ennek gondolkodás módja (a normál-tudomány) véget ért. Az egyik domináns, de nem az
egyetlen új (az információs társadalomnak hívott) világmodell sem hoz megváltást, mert nem
a tudásra, hanem az információs világgazdaságra és társadalomra rendezkedett be – ezért van
itt a posztinformációs korszak. Új irány, új ígéret - és nem az utolsó. Nálunk a döntéshozók
tudatába most fészkel dik be a fenntartható fejl dés világmodellje, noha ez önmagában –
mint az várható volt - képtelen megoldani az összefügg problémákat. Az aktuális Európa
okkal nem talál jobbat, mint a tegnap folytatását, ezért a Barroso-program a meglév
fejlesztési modellek integrációjával és dinamizálásával kísérletezik. Kicsit kerülöm, hogy a
politikai-hatalmi teret elemezzem, mert szinte mindenki ezen a terepen forgolódik, de hát a
vak is láthatja, hogy az európai politikai és irányítási modell, a jelenlegi demokrácia és
kormányzási technika egyre hatástalanabb. Hova és hogyan tovább? Eddig elég volt, ha a
múlt század közepi modernizációs modellekben gondolkodtunk, ma viszont itt vannak a
poszt-modernizációs modellek – mit kezdjünk velük?
És tódulnak elénk az új dilemmák is. Ha a globális világban, vagy Európában a tízes években
minimum a tudásközpontú világmodell válik uralkodóvá, akkor ma és itthon elfogadható-e,
6

7. hogy a magyar távlati stratégia (és a nemzeti fejlesztési terv) középpontjában nem a tudás
termelése és alkalmazása áll? Ha ígérete ellenére az Európai Unió se 2010-re, se 2015-re
nem, vagy csak részlegesen lesz a fenntartható és innovációs tudásközpontú kontinens, akkor
Magyarország hogyan reagálja le ezt a nyomasztó kontinentális késést? Vagy: ha tíz-tizenöt
év múlva az új uralkodó modell várhatóan már egy következ (tudástársadalom utáni) és
egyben egy másik világmodell lesz, akkor ezt el re hogyan lehet megérteni és megismerni,
valamint erre hogyan lehet felkészülni? Ha Magyarország az Európai Unió fejlesztési ciklusa
miatt csak hét évente változtathat jelent sen jöv irányain, akkor idén mennyire tervezzen
bátran és dinamikusan, tudva, hogy legközelebb csak 2011 körül kezdhet megint forgatni
egyet a tervezés kormánykerekén?
Nem várható egyel re, hogy komoly válaszok születnek. Nincs kormányzati és szakmai
érdekl dés a maholnap kérdései iránt. Mégis, mi történik akkor, ha van vagy lesz annyi
politikai és szellemi akarat, hogy valóban el re nézünk 2015-2020-ig? Ha ezt vállalni merjük,
akkor a jöv tervezés (konkrétan a második nemzeti fejlesztési terv) milyen modernizációs
modellre alapuljon?
Az elmúlt harminc évben könyvek és cikkek sorjáznak a globális tudáspiac hagyományos
modernizációs modelljeir l. A kategóriák (er forrás, befektetés vagy például innováció
vezérelt modernizáció) meglehet sen ismertek, de Magyarországnak még nem állt módjában
nagyon kipróbálni se az innováció, se az információ vezérelt modernizációt. Az elmúlt
évtizedben nálunk – információ- vagy információs társadalom stratégia helyett –
folyamatosan az infrastruktúrafejlesztés maradt a középpontban, de ki érti azt, hogy hiába volt
az infrastruktúra, vagy a hozzáférés-modernizáció az el térben, mert minden er feszítés
ellenére ebben is rendesen lemaradtunk az európai versenyben? Ideje lenne az okokat és
következményeket feltárni. Néhány hipotézist megkockáztatok: 1. A modernizációs modellek
ugyan soha nem állították, hogy egy közepesen fejlett országban az infrastruktúrafejlesztésnek
el bb, vagy minden más fejlesztési dimenziót megel zve kell végigfutnia, ám nálunk az
informatikai piac érdeke és a gyors kormányzati sikerigény egyaránt a modellhasznosítási
technológiát er ltette. 2. A modernizációs hátrány másik – és mélyebb - oka, hogy az európai
lemaradásunk a K+F-ben, vagy az innovációban nagyobb, mint a digitális infrastruktúra
fejlesztésében. 3. Viszont az igazi ok, a problémák gyökere a társadalom és a polgárok
felkészületlensége, de a felkészületlenségen most ne csak szociális vagy területi hátrányokat
értsünk, hanem els sorban tudásbeli és tudati lemaradásokat.
7

8. Nos, mi a megoldás, ha van egyáltalán esély? A fejlett világ ugyanúgy, mint a fejletlen világ,
mert minden állítással szemben ebben nincs különbség, hasonló modernizációs pokoljáráson
megy át. A horizonton megjelentek a poszt-modernizációs modellek. A modellváltás lényege,
hogy a küls er források után a bels er források mozgósítása kerül el térbe, ami ráadásul a
tudásteremtés nélkül lehetetlen. Az egész világ azzal szembesül, amivel mi magunk is: nem
csak egy, hanem párhuzamosan több új (a mai modernizáción gyökeresen túlmutató) modell
manifesztálódik. Íme: a tudás-vezérelte, a részvételi (és elektronikus) demokrácia központú, a
tudat vezérelte, a társadalomhoz visszakötött etikai/spirituális gazdaság (stb.)
„modernizációs” modell. Az új irányok még kiforratlanok, vitathatók és globális garanciát
még nem ígér k. Magyarország ezekre se fejben, se lélekben, se politikailag vagy
gazdaságilag nem érett, miközben az érési folyamat gyorsabban halad, mint a technikai-
technológiai fejl dés.
A modernizációs dráma a következ öt éven belül prognosztizálható. Ennek aktuális
politikai/közpolitikai jele akkor válik látványossá, amikor a most hivatalba lépett Európai
Bizottság két-három éven belül kénytelen lesz felismerni, hogy a lisszaboni (egyébként jó)
program dinamizálása nem segített az öreg kontinensen. Európa most éppen abban nem
versenyképes, amiben sokáig el nye volt: egy évtizede nem információs technológiai, hanem
információs társadalmi stratégiát választott, de jelenleg a jóval szegényebb és fejletlenebb
kontinensek vagy államcsoportok gyakran több bels (spirituális, lelki, szellemi, közösségi)
er forrást képesek mozgósítani. Nálunk várhatóan leggyorsabban a gazdaság, például az
IKT-szektor veszi észre és tudatosítja, hogy a társadalom, a lokális világ bels „ellenállása” az
európai és közép-európai versenyben is hátrányt okoz. Ezt a modernizációs-válságot
egyszerre kifejezi és növeli az, hogy Európa a tudásversenyben sincs az élen, de nem csak
arról beszélünk, hogy kutatás-fejlesztésben mennyire lemaradtunk mondjuk Észak-
Amerikához képest, mert van ennek olyan mélyebb oka is, hogy a normál tudomány
racionalista-pozitivista jelen- és jöv képe alapján növekv mértékben lehetetlen a globális
felzárkózás.
Ez a felismerés ma a hangadók többségének is elfogadhatatlan.
8

9. Lehetséges forgatókönyvek
A hazai jöv forgatókönyvek megfogalmazása és elfogadtatása alapvet en függ a
mediatizáltsággal egynem söd szellemi állapotoktól. Mégis csak van abban valami
képtelenség, hogy itthon a globalizáció-lokalizáció törvényei, folyamatai nem jól, avagy
el ítéletesen ismertek, ami miatt sokszor - f ként mentális alapon - élesen elutasított. A
globalizáció értelmezése nem is végezhet el igen/nem logikával. Ha a jelenkép súlyosan
tisztázatlan, ez már önmagában azzal jár, hogy részben ezért a globális világról nincs
jöv képünk. Ez a kívülre néz tanácstalanság ráadásul ötvöz dik azzal, hogy az ötvenes évek
eleje óta Magyarország (és/vagy a magyar nemzet) jöv képe egyfel l kidolgozatlan, másfel l
ideológiailag megfogalmazhatatlan, mert évtizedekig felülr l hamis jöv képeket er ltettek,
harmadfel l pedig (a rendszerváltás rövid eufóriájától eltekintve) mentálisan gyengék
vagyunk, gyakran és sok társadalmi csoportban dominál a remény-hiány, a szorongás, vagy
„csak” a puszta várakozás elt nése. A látlelet persze most sem lehet fekete/fehér, mert például
nem csak egyes társadalmi (szellemileg-lelkileg) elit csoportokban, hanem olykor a hazai
régiók kisebb térségeiben is – váratlanul, nem racionálisan - megszületnek messzire látó
jöv elképzelések, és távlatos cselekvések indulnak.
Hol is tart közösségi tudatunk a jöv kép alkotásban? Ha jelenleg nincs átfogó magyar –
Magyarországra vonatkozó – jöv kép és ebb l ered nemzeti stratégia, akkor ennek hiánya
miatt bármilyen nemzeti fejlesztési terv szükségképpen érvényes társadalmi dialógus és
nemzeti egyetértés nélkül születik meg. Kétes, de átmeneti kiútként ott lehetne az a megoldás,
hogy megint a politikai vagy gazdasági csoportok hangadó képvisel i konstruálnak
jöv víziót. Ennek az vet gátat, hogy a politikai pártok egyfel l csak közismert szlogenekben
képesek gondolkodni, másfel l csak kvázi-módon képesek bármiben megegyezni,
harmadfel l pedig – ez az egyik szokatlan jelenség – a közpolitika mai nyelvén nem is lehet
jöv képet fogalmazni és közhírré tenni. Végül a politikának a tudományos gondolkodás sem
sokat segít, mert a tudomány nem tekinti feladatának a jöv teremtését, és nincs olyan
szellemi intézmény, amely a tudományágak felismeréseit egyesítve nemzeti jöv képet
generál. A jöv kép már nem születik úgy, hogy néhány nemzeti nagyság a történelem
valamelyik ideális pillanatában a közösség helyett, de a közösség vágyait kifejezve utat mutat
a sötétnek látszó jöv be. A jöv képhez nálunk tehát se „kép”, se „jöv ”, se jöv alkotó
módszer nincs, miközben a globális tudástérben – ezt még egyszer hangsúlyozom – a várható
jöv alternatívák látványosan eltérnek a jelentudatoktól.
9

10. A Stratégiakutató Intézet interdiszciplináris m helyében azonban öt-hat évvel ezel tt
megfogalmaztuk és részben publikáltuk is Magyarország várható jöv forgatókönyveit az új
század els felére. Módszertanilag az eleve újdonságot jelentett, hogy egyszerre készültek –
négy változatban – univerzális forgatókönyvek, több mint húsz forgatókönyvként globális
szcenáriók, majd öt alternatívában és számos forgatókönyvbe s rítve az itthoni lokális jöv -
változatok. A két küls és az egy bels forgatókönyv-hálózat ütközési mez jének elemzésével
íródtak le a nemzeti forgatókönyvek, méghozzá tíz alternatíva és öt alapszcenárió
segítségével. Nincs lehet ség arra, hogy most ezeket ismertessük. Mindenesetre annyit
jeleznék, hogy az ipari kor normál-tudományának jöv képe szerint született meg három
(egyszerre gazdasági, társadalmi, ökológiai és tudás) jöv menetrend: a fekete (világvége), a
sötétszürke (alámerülés) és a világosszürke (libikóka) forgatókönyv. Mondanom sem kell,
hogy a történelem az ezredforduló óta is a libikóka forgatókönyvet részesíti el nyben. A
három „hagyományos” menetrend mellé a poszt-normál tudomány új paradigmái szerint két
további menetrend kifejtése kapcsolódott: a kék (tudástársadalom) és a fehér (egységteremt ,
új tudatosságot mutató) alternatíva, ami már az új század harmadik negyedér l beszélt.
Nincs abban semmi meglep , hogy azt egy-jöv képet kutató-keres társadalom és politika
nem sokat kezdhet egy bonyolult jöv kép-hálózattal. A döntéshozók ugyanakkor egyel re
aligha képesek mást tenni, minthogy Magyarország aktuális (rövid- és középtávú)
jöv látványát az Európai Unió politikai és szakpolitikai jöv képeihez igazítják, és ezeket
adaptálják a második nemzeti fejlesztési terv átfogó céljai számára. Ez egyébként rendjén is
van. Az egyik gondot viszont az okozza, hogy ez is összetett-sokrét jöv kép, csakhogy
ennek megértése és tudatos vállalása változatlanul gondot okoz. Az a lehet ség pedig súlyos
kihívás, hogy a magyar hatalmi elitek a szakpolitikai keretek között óvatosan új felismeréseket
és irányokat is építsenek bele a magyar nemzeti jöv képbe. Merthogy ilyenek nincsenek is a
hazai társadalmi jöv tudatban. Meddig marad ez így? Megítélésem szerint a változást nem a
bölcs felismerés hozza, hanem valamelyik legközelebbi tervezési válság. Ha várhatóan
néhány éven belül látványosan kiderül, hogy a Barroso-korszak nem oldotta meg Európa
felzárkózását, akkor az évtized végén elkerülhetetlen lesz a gyökeres jöv kép-paradigma
váltása. Addigra talán jobban tudatosul, hogy csak poszt-modernizációs alternatíva
választható.
10

11. Addig hiába javaslom, hogy a második magyar nemzeti fejlesztési tervbe óvatosan vagy
nyíltan legalább részben tervezzük bele a tízes-húszas évek követelményei szerinti
fejlesztéseket.
Tudatfejleszt társadalom?
Amikor 1993-ban el ször kezdtünk beszélni az információs társadalom modell közeledtér l,
természetesen nekünk sem hitt senki. Amikor két éve el ször jeleztük a tudatfejleszt
társadalom modell várható érkezését, szükségképpen senki nem hitt nekünk. Ett l persze még
tévedhetünk. Ennek ellenére azt állítjuk, hogy a következ tizenöt évben a fenntartható
tudástársadalom alternatíva a legf bb jöv változat, amely azonban fokozatosan átalakul
tudatfejlesztés központú világmodellé. Nos, aki csak egy-jöv képet keres, ebben akár azt is
megtalálhatja, ám ne felejtsük, hogy ez egyaránt jelent gazdasági, társadalmi, tudásbeli és
f ként emberi (avagy személyes, nemzeti, univerzális és transzcendens) tudatfejlesztést. És
ennek nem csak az az oka, hogy a földi civilizáció természeti, gazdasági-pénzügyi és politikai
er forrásai gyors tempóban merülnek ki, hanem sokkal inkább az, hogy – noha ezt
általánosítva kimondani kockázatos – az emberiség, különösen az euroatlanti kultúra
megelégelte az elmúlt két-háromszáz év fejl dési pályáit és állapotait. Ami sokáig jó és vonzó
volt, az ma nem jó és elviselhetetlen.
Nézzünk csak néhány – tegnapi és mai - felismerést. A személyes és társadalmi tudás
befogadása és alkalmazása alapvet en tudatállapot és tudatfejlesztés függ . A társadalmi
kohézió és a társadalmi együttm ködés változatlanul els sorban a tudatmin ség kérdése. Az
európai, a nemzeti vagy a lokális identitás er sítése mindenekel tt az egyén tudatától és
tudatosságától függ. A személyes és közösségi egészség alapvet en a tudat/öntudat
egyértelm en tudatos fejlesztésén és magas szint használatán múlik. Még a funkcionális,
bürokratikus állam problémamegoldó képessége és cselekvése is a társadalom és az állami
alkalmazottak tudatállapotától és az ebb l fakadó kötelességvállalásától függ. Ha a gazdaság
jöv jét els sorban a kutatástól-fejlesztés, vagy tágabban az innováció határozza meg, akkor
sem mondtunk egyebet, mint azt, hogy a technikai-technológiai vagy gazdasági innovátorok
tudatállapota a kulcskérdés. Ma már a társadalmi-nemzeti kommunikációknak sem lenne más
dolga, mint az egyéni-közösségi tudatok önfejlesztését szolgálni. A felismerések tehát
egyáltalán nem újak, csak az a gyökeresen új, hogy a tudatfejlesztés a társadalmi-gazdasági
fejl dés modell középpontjába kerül.
11

12. Hogyan lehet átkapaszkodni azon szakadék fölött, ami ma hazai jelenvilág és a jöv t jelent
tudattársadalom között van? Lehet-e erre a feladatra kormányprogramokat tervezni? Két
lehetséges és evidens kormányzati lépést ajánlok példaként. El ször is, stratégiailag teljesen
helyénvaló, hogy ma Európa kiemelten a kutatás-fejlesztésre, vagy tágabban az innováció, s
többek között a tudásfejlesztés ösztönzésére koncentrál. Így az els kérdés mindjárt az, hogy
mikor és milyen min ség hazai tárcaközi kutatás-fejlesztés kormányprogram lesz, ami nem
sz kíthet le se a technológia, se az oktatás, se a m szaki innováció fejlesztésre, de
ugyanakkor nem azonos a versenyképességi stratégiával. (Ide tartozik, ha majd lesz – pártközi
konszenzussal - elfogadott K+F kormányprogram, azt a kormányzat milyen szinten valósítja
meg?) Másodszor, ha várható az egyéni és közösségi tudat szerepének felértékel dése, akkor
Magyarországnak kiemelten kellene foglalkoznia tudatkutatással és tudatfejlesztéssel, de ez
szükségképpen interdiszciplináris és poszt-normál tudományos feladat. S nem elég az
idegtudósokat vagy a pszichológusokat bevonni, mert legalább ennyire szükség van elméleti
fizikusokra, teológusokra vagy például filozófusokra és nyelvészekre. A kérdés megint az,
hogy a kormány tudományfejlesztési stratégiája alapján – hálózati rendszerként - milyen K+F
tudatkutatási intézmények jönnek létre az állami (akadémiai és egyetemi), valamint civil
kutatóintézetek bevonásával?
Az aktuális kockázati tényez k. 1. Ha ma sokaknak a jelenlegi Európa Terv közelre néz
céljai is túl messzire mutatnak, vagy túlságosan magas röpt ek a magyar ugarhoz képest,
akkor fél , hogy a döntéshozók többségének még az Europa-ihletés nemzeti fejlesztési terv
is id el tti lesz. 2. Ha az Európa Terv mostani stratégiai irányai (befektetés az emberbe, a
gazdaságba, a környezetbe) jórészt a kilencvenes évek globális törekvései, szintén fél , hogy
ezek a szándékok id el tt elavulhatnak. 3. Ha az új Európa Terv nem a tízes évek valóságos
alternatíváira és perdönt követelményeire készülnek, nem kevésbé fél , hogy Magyarország
–a globális gazdasági-társadalmi el térben való – stagnálása (vagy lassú leszakadása)
folytatódhat. Kormányzati elit és szakért i elit legyen a talpán, aki ennyi ellentétes er , akarat
tudás- és tudatállapot között verg dve helyes tervezési és megvalósítási stratégiát választ,
méghozzá úgy, hogy nem veszti szem el l (ha van neki ilyen) az általa elfogadott általános
nemzeti stratégiát sem. Magyarország tíz éven belül is összetett-alternatívájú ország marad, de
most már nem halasztható a prioritások kiválasztása.
Kockázat ide, kockázat oda, abban senki nem korlátozhat minket, hogy intenzíven elkezdjünk
foglalkozni a tudatfejleszt társadalmi-gazdasági modell el készítésével.
12

13. Második nemzeti fejlesztési terv
Utóiratok. A felsorolt kockázati tényez k ismeretében is inkább vállaljuk a politikai és
társadalmi elitek egy részének értetlenségét, de legalább ne vegyünk vissza a második nemzeti
fejlesztési terv céljaiból. A mai kormányzati és európai programunk még nem elég
hangsúlyosan tartalmazza az állam új típusú modernizációját, holott – nem csak a kiadások
csökkentése miatt – a digitális állam létrehozása kulcskérdés. Minden költségvetési nehézség
ellenére a tudásipar (egyetemek, K+F, tartalomipar, stb.) állami és piaci támogatását nem
kétszeresére, hanem legalább háromszorosára kellene azonnal emelni. A gazdaságfejlesztési
pályázatokon az eddiginél is több támogatást kapjon az IKT-szektor, de fejlesztései lépjenek
túl már a technológiai feltételek megteremtésén. A települési, térségi és szakmai civil
hálózatok anyagi-szellemi támogatása nélkül nem szervez dhetnek meg az intelligens helyi
(f ként tudáshasznosító) társadalmak. A magyar társadalom jöv orientáltsága érdekében ne
csak jöv kampányt vagy jöv kommunikációt folytassunk, hanem jöhessen létre például
jöv egyetem, jöv park, jöv kutató központ. A második nemzeti fejlesztési tervbe a
nagyprojektek ne csak a hagyományos infrastruktúra fejlesztésére összpontosítsanak, hanem –
a tudás és tudatfejleszt kort el készít - tényleges fejlesztési projektekre, például a Zselici
Édenkertre, a Magyar Technológiai Intézetre, a Sárvízi intelligens kistérségre, a Nemzeti e-
Közigazgatási Központra, stb.
Az utóirat passzusaiban felsorolt feladatok a ma leckéi, bár mi ezeket holnap akarjuk
elvégezni. A világ szellemileg kvalifikált csoportjai új dimenziókban többek között a
következ kérdésfelvetéseken töprengenek: az embert kiváltó, az embert sokban helyettesít
robotok; a világegyetem energiáit megért és alkalmazó technológiák kutatása és
elterjesztése; a kvantumszámítógép és/vagy bioszámítógép fejlesztése és piaci bevezetése; az
id számítás el tti és a legfrissebb tudások kölcsönös kontrollja és tudáspiaci értékesítése; a
gazdasági-társadalmi versenyképességet növel önépít tudatfejlesztések kutatása és
alkalmazása; a mesterséges intelligenciát magas szinten alkalmazó digitális állam és
önkormányzás kipróbálása és ennek révén is a részvételi e-demokrácia lehet vé tétele; a
spirituális er forrásokat hasznosító egyéni és közösségi lélek- és magatartásfejlesztések,
valamint gazdasági és társadalmi/politikai vállalkozások támogatása; stb. A mai
modernizációs modellek fokozatos kimerülése után jönnek a paradigmaváltások, a globális
„kvantumugrások”, amelyeket hívhatunk poszt-modernizációs, poszt-információs, poszt-
tudományos modelleknek is, amelyek a régi problémákat gyakran megoldják, vagy feloldják,
13

14. hogy aztán újabb krízishelyzeteket is teremtsenek. Mindenesetre Európa is generális
fejlesztési-modell váltások közben és egyben el tt áll, miközben új gondolkodási kánonok
alakulnak ki, új szemléletek terjednek el és új kormányzati akaratok, és módszerek válnak
legitimmé. Nekünk ebben az új térid ben kell járható utat találni. Úgy tervezzünk, hogy a
járható utakra legyen esélyünk el bb-utóbb rálépni.
14