Akkor is javalt a felkészülés, ha nem sikerül otthon szülni.

1. Kozma Szilárd
Az otthonszülés, illetve a természetes szülés lehetőségeiről és növekvő szükségéről
Hogy a szellemi felkészülés eredményeként végrehajtott természetes (otthon-)
szüléssel egészségileg messzemenően jobb “eredményeket” lehet elérni, mint a korházi
szüléssel, nem csak a mi gyógyszert és orvosi kezelést nem ismerő gyermekeink (és az
őket természetes módon világra hozó feleségem) egészsége és remek lelki egyensúlya
bizonyítja, hanem a baráti körünkhöz tartozó asztrológus-házaspár két kisfiának az
egészségi állapota is (és persze, a szülőanya egészségi állapota). Ezek a gyermekek
ugyanis, akárcsak Medárdáék, szintén a nyugodt és bensőséges otthoni légkörben jöttek
a világra.
Valahányszor az otthon, illetve a természetes szülés kérdésében egyáltalán
meghallgattak minket, a volt-feleségemmel kifejtettük, hogy mi csupán a korházi és
egészségügyi viszonyok szintjén meghónosodott és egy évtized óta oldódni nem akaró -
nem csak áporodott, hanem a természeti életmóddal és a szellemi látásmóddal szemben
merőben agresszíven ellenséges magatartást tanúsító - szellemiség miatt kényszerültünk
arra, hogy orvosi felügyelet nélkül szüljünk. Szó nincs arról tehát, hogy a családunkon,
vagy a baráti körünkön belül valamiféle szektás koncepciók miatt elutasítanánk az
orvostudományt, annak értelem-világosító értékű információs rendszerét, illetve a
civilizáció pozitív eredményeit, noha a csíkszeredai korháznak a vezető szülész-
nőgyógyásza, akinek az orvosi “gondoskodása” elől a Székelyudvarhelyi korház
szülészetére menekülnek a tehetősebb csíkszeredai kismamák, ezt akarta inszinuálni
egy nyílt televíziós beszélgetés során, amikor a feleségemtől megkérdezte, hogy milyen
vallású. (E nyílt fórumon a szilárd szakismereteit harci szerszámként villogtató
osztályvezető, annyira beleélte magát a féltve őrzött főorvosi “hatáskörét” kikerülni
merészelő és az akkoriban húsz évét alig betöltött feleségem lehengerlésébe, hogy
amikor nem igazolódott be a szektás gyanúsítgatása, a feleségem esetleges cigány
származására tett néhány finom célzást, tekintettel a feleségem sűrű fekete hajára.)
Azt is kifejtettük több rendben, hogy mi csupán egy, az egészséges és fiatal nők által
választható lehetőséget mutatunk fel és senkit nem akarunk arról meggyőzni például,
hogy érdemesebb mondjuk a mi példánkat követni, mint a Csíkszeredai szülészet
helyett a Székelyudvarhelyi szülészetre “átiratkozni”. Hogy a természetes szülés
koncepciója szerint történő felkészülés szellemi része abban az esetben is pozitív
eredményekhez vezet, ha a kismamák a számukra biztonságosabbnak tűnő korházi
szülést választják végül.
Az viszont több mint valószínű, hogy nem csak Csíkszeredában és székelyföldön,
hanem az egész romániai magyarság körében szükség lesz a gyermekvállalási kedvet
egyértelműen befolyásoló várandóssággal és szüléssel szembeni negatív képzeteinknek
az átállítására, mert különben hiába törekszenek a Magyarországi kormányok bizonyos

2. kedvezmény-törvényekkel megakadályozni az erdélyi magyarság elvándorlását és
számbeli csökkenését, miközben a Magyar polgárok számára a minden gyermek után
járó egymillió forint értékű állami segély biztosításának a gondolata is felvetődik már.
A Magyar Státus törvénynek az itthon maradást célzó szellemétől és a jövőben
beigazolódó reális következményeitől függetlenül, a Magyar családoknak minden egyes
gyermekért kapott és az új kormány által is beígérten növekvő jövedelmeknek,
kétségtelenül lesz egy olyan hatása, hogy “ha már annyira kikerülhetetlenül szenvedés-
teli és csak az orvos által garantálható kimenetelű aktus a gyermekek megszülése”
(ahogy azt az orvostudomány és főként a csíkszeredai szülészek állítják...), a
Csíkszeredából egyelőre csak Székelyudvarhelyig menekülő kismamák,
Székelyudvarhely helyett majd a Magyarországi korházak szülészeti osztályait veszik
igénybe és jövendő Magyarországi polgárokként hozzák világra a gyermekeiket.
Azokat az eseteket leszámítva, amikor valaki kétségbeesésből eredő gonosz
szándékkal teszi, és ha a felvilágosultnak semmiképp nem nevezhető “mert soha nem
lehet tudni” - jellegű “észérveket” is félretesszük, kevés erőfeszítéssel, kb. ugyanannyi -
ha nem több - értelmileg is elfogadható érvet (okot) tudunk felsorolni az otthon szülés
mellett, mint ellene.
A legfőbb érv a szülési aktusnak a spirituális alapjára és hátterére vonatkozik,
ugyanis szemben azzal a szűklátókörű koncepcióval, amibe a fogyasztói kultúra
belerángatta a világot, a szülés elsősorban egy, a lét ős-teremtési folyamatával szoros
kapcsolatban álló aktus. A szüléssel a nő nem csak kiprésel - kiereszt magából egy kis
ember-darabot, mint egy biológiai folyamatnak a “végtermékét”, hanem befejez egy
(természetes és normális körülmények között) kilenc hónapon át tartó teremtési
folyamatot. Teológiai megközelítésben: maga a létteremtő Abszolútum van jelen a
szülésnél. A mai ember ezt azért nem érzi és nem érti, mert az általa létrehozott “üzemi
szülési körülmények” és e körülmények miatt a szülési aktusnak a tragikussá vált
mivoltáról alkotott képzetei miatt, nem képes érzékelni és észlelni ezt az Isteni
jelenlétet. A kórházi feszültséget (enerváltságot és lelki zavart) okozó zajos
körülmények, valamint a hátára fektetett állapotában magzatát a hátán tízszeresen
nehezebben kitoló anyának a nőgyógyászati asztalra való felfektetésével történő
magatehetetlen - és kiszolgáltatott ! - állapota már önmagában is lehetetlenné teszi az
egyetemes tőrvények jelenlétének és hatás - mechanizmusának az érzékelését és
észlelését. De ezeknek, a természeti tőrvények formájában (is) jelentkező és azokat
fenntartó - működtető spirituális tőrvényeknek a harmonikus érvényesülését az
ellenőrzési - beavatkozási és befolyásolási mániában szenvedő modern ember
megzavarja már a magzat megfoganásának az észlelése után is a felnőtt embernél
milliószor érzékenyebb magzatnak az azt zavaró, különböző sugárzást, vagy rezgéseket
okozó, technikai műszerekkel történő (gyakori!) vizsgálata által, de főképpen a szülési
aktusnak a mesterséges beindításával, valamint a szülő nő szervezetének és teremtői
öntudatának a különféle szülés-serkentő és fájdalom-enyhítő zsibbasztó - kábító
szerekkel való összezavarásával.

3. Ezért ma oda jutottunk, hogy azokat a bizonyos “terhesség” alatti (figyelem: nem
várandósági és nem áldott állapot) és szülés közbeni szövődményeket, amelyeknek a
megelőzése és kiküszöbölése érdekében járnak terhesség-ellenőrzésre és vonulnak be a
kórházba a várandós nők és a szülő-anyák, épp azok az ártatlannak, sőt: biztonság
adónak képzelt “tudományos” beavatkozások idézik elő, amelyek eredetileg a fájdalom
és szövődmény mentes szülést kellene garantálják. Ehelyett oda jutottunk, hogy a
nőknek és a jövendő nőknek (gyermek-lányoknak) egyre nagyobb hányada veszíti el a
“teher-kihordó” és a szülő képességét és ez a “programozott szülések” által a előidézett
ördögi folyamat, amely az így született lány-gyermekeket már születésük pillanatában
megfosztja a természetes szülés képességétől (ezt komoly statisztikák jelzik), olyan
ijesztő méreteket öltött, hogy egyes szülész orvosok már csak császár-metszések útján
történő gyermek-kioperálásban gondolkoznak. - A várandóságnak és a szülésnek a
betegségként való kezelése tehát oda vezetett, hogy egyes nők és orvosok képzeletében
a magzat egy olyan daganatként él, amelyet a nő képtelen orvostudomány nélkül
egészségesen és kiérlelni és normálisan megszülni.
A kórházi körülmények által biztosított sterilitás és szülés utáni “kórházi ellátás” egy
másik fejezete a szüléssel kapcsolatos téveszme - rendszernek, amelyet helyszűke miatt
egy más cikkben fogunk kielemezni. Egyelőre csak idézzük emlékezetünkbe azokat a
fertőzéseket, amelyeken a rokonságunkban, vagy az ismerősi körünkben élő anyák és
csecsemőik estek át a szülést, vagy a kórház elhagyását követően és vessük össze azzal
a ténnyel, hogy a kórházon kívüli szülések esetében egyáltalán nem gyakoribbak a
fertőzések száma. (Legalábbis a mi családunkban, ahol az első gyermekünket a
természetben, a másik kettőt otthon szülte a feleségem, egy alkalommal sem forgott
fenn a fertőződés esete.) Ahogy a szülés közbeni szövődményeket elsősorban az
okozza, hogy a szülés mesterséges előidézése által az orvosi beavatkozás megzavarja az
anyát és a magzatot azáltal, hogy ciklus és a ritmus törvénye ellen cselekszik, a
fertőzések esetében a kiegyenlítődés és a polaritás tőrvényét hagyják figyelmen kívül,
amely alapján egy mesterségesen sterillé tett médiumba, vagy élő felületre a természet
hatványozott erőkkel, úgymond magas nyomás alatt pumpálja be a legkisebb szabadon
talált réseken is az élő világ mikró-organizmusait és más formáit, esetünkben tehát a
baktériumokat és a vírusokat. A mesterséges (tudományos) egyensúlyfelbontás tehát az
oka az egyes kórházakban történő bizonyos baktérium-fajták kiirthatatlan
elszaporodásának, amely miatt nyugaton egyes kórház épületeket végérvényesen
kiürítettek és átadtak az enyészetnek és ez a magyarázat arra is, hogy a biztonságos
kórházi körülmények ellenére miért fertőződnek be oly végzetesen egyes kismamák és
csecsemőik a kórházban, vagy a kórház elhagyását követően.
Már csak itt, Európa keleti peremén ütköznek meg egyesek azon, hogy
Németországban nem kötelező az un. csecsemőkori védőoltás, hogy az egészséges nők
nem a korházakban, hanem az itthoni korházi körülményektől nem csak a harcias (klór
szagú) sterilitásra való törekvések mellőzésében különböző, otthonos szülőházakban,
sőt: a skandináv államokban a saját lakásaikban - otthonaikban szülnek. A materialista
nézetekhez szokott racionalitásunk, nehezen fogadja be azt a természeti tényt, hogy az

4. egészséges szülés elsősorban nem a túltengő orvosi felügyeletnek és beavatkozásnak a
következménye, hanem annak, hogy a nő stressz mentesen: nem teherként, hanem az ő
egészségi állapotára is pozitív, regeneráló hatással járó áldásos állapotként (!) éli-e meg
a várandósági állapotát? Annyira a technika bűvöletébe, illetve a természeti erőkkel
szembeni biztosítás bűvöletébe kerültünk, hogy fel sem fogjuk azt, hogy minél
mesterségesebb körülmények között él a várandós nő és minél nagyobb (“tudományos”)
felhajtást szervezünk a várandós állapota körül, a szülés közbeni szövődmények
bekövetkezési lehetősége a feszültséggel arányosan nő. Nem látjuk, hogy az a
csecsemők anyatejjel való táplálkozási készségét megzavarják és sok esetben leállítják a
védőoltások és, hogy az anyatejjel táplálkozó gyermekek esetében a csecsemő
egészsége, valamint a kismama lelki nyugalma szempontjából a védőoltások halmozása
veszélyesebb következményekkel járhat, mint azok elmaradása. Hogy a védőoltások
nem mindig váltják ki a gyermek szervezetéből azt az immun reakció-készséget, mint
amit a huzamos anyatejjel való szoptatás és a természeti (nem steril - tehát nem
mesterséges) környezettel biztosíthatunk a gyermekeink számára.
E nyugati koncepció-váltás előszeleként érkezett meg a Hargita Megyei korházakba
is az apával való szülés divatja és azt, hogy a gondolat helyes, az anyanyelvűnk is
tanúsítja, hiszen az mindkét “felet” szülőnek nevezi, holott a férfi nem vesz részt a
testével a szülés aktusában. Kísérletezhetnek azzal a tudósok, hogy a magzatot a egyes
férfiak hasába implantálják és amikor a csecsemő a megfelelő fejlettségi állapotot eléri,
kioperálják onnan, ha sikerrel is járna ez a kísérlet, úgy is az elszigetelt jelenségek
körében marad, mert az nem természetes. Az apának tehát nem kell fizikailag szülőnek
lenni, de még lelkileg sem kell annyira átélnie a várandósági (áldott!) állapot folyamatát
mint az anyának de szellemi, illetve spirituális szempontból annál inkább! Úgy is
fogalmazhatunk, hogy a szülésről való modern koncepció, amelyben a szülés kizárólag
az anya és a szülész orvos dolga volt, ebben különbözik a poszt modern koncepciótól,
hogy az apa, szellemi és spirituális szempontból, intenzíven részt vehet (sőt: az egész
családra nézve nagyon jó, ha ezt teszi) a várandóságban és a szülésben.
A koncepció tehát helyes, csupán a nyugatról importált “divatnak” a helyi
alkalmazásával van a baj, mivel az előre “megbeszélt” eseménynél az orvosok csak úgy
garantálhatják a “jó eredményt”, ha elejétől végig ellenőrizhetik a szülést. Ahhoz,
viszont, hogy a szülés aktusa ütemezetten: az orvos munkaidejében történjen,
mesterségesen be kell indítani a szülést. Ugyanakkor nem tűrhető az un. “idegen” (az
apa) jelenléte az olyan szülésnél sem, amelynél az orvos nem uralhatja a helyzetet.
Ahhoz, hogy e kettő összejöjjön, szükséges a szülésnek a mesterséges beindítása, ami a
nőnek egy kivülről irányított tehetetlen gépezetté változtatását eredményezi. Ezzel
gyakorlatilag megfosztják az anyát a szülői (cselekvői!) minőségétől, hiszen az anya
szervezetének a mesterséges állapotba való “beállításával”, megszűnik aktív részese
lenni a szülésnek és attól a kezdve az ő józan jelenlétét-tudatán, az ő személyes
akaratán már semmi múlik. Ettől fogva már csak a tudatától és az akaratától elválasztott
szervei reagálják le automatikus gépezetként az orvosi beavatkozások impulzusait.
Szülői - teremtői képessége megszűnik és a szülői felelősségét teljes mértékben

5. átruházza a rajta végzett orvosi (mesterséges) eljárások hatékonyságára, illetve a szülést
vezető orvos szakmai felkészültségére, ügyességére és pillanatnyi éberségére, valamint
a születendő gyermek életképességére. Holott mindezzel szemben, a természet rendje
szerint, fizikailag elsősorban az anyának kellene - lehetőleg minden külső beavatkozás
nélkül - megszülni a gyermeket, mindkettőjük jövendő testi és lelki egészsége és
érdekében.
Hogy ez utóbbin mit értek, a következő műsorokban fejtem ki részletesen, most
elégedjünk meg azzal a megjegyzéssel, hogy a szülés utáni depresszió nem
“természetes” állapot, mint ahogy eddig képzeltük, hanem a nőnek a szülési aktusból
való kizárásának a következménye. Sőt ennek következménye az is, hogy “nem indul
be” a tej képződés, vagy ha be is indul, az első hónapokban megszűnik. Az utóbbinak
más okai is vannak, amelyek között szintén szerepel egy másik tudományos
beavatkozás is: a csecsemő szervezetének a megzavarása korai és sűrű védőoltások
által.
Következésképpen elmondható tehát, hogy mindaddig, amíg a mi tájainkon nem
változik meg mind a nőknek, mind az orvosoknak a szüléshez való viszonyulása - nem
történik meg a várandósági állapothoz és a szüléshez való viszonynak a “vissza
természetesítése” - jobb ha a fiatal házasok lemondanak az apás szülés öröméről annak
érdekében, hogy az arra alkalmas és egészséges kismamák kivárhassák a szülés
természetes idejét (mert “van ideje télnek és van ideje nyárnak, van ideje vetésnek és
van ideje aratásnak”) és minél kevesebb mesterséges beavatkozással és irányítással, a
saját szülő-erejükből hozzák a világra gyermekeiket.
Azt, hogy amit az előbbiekben elmondtam nem nyugatról hozott idealista elmélet,
hanem itthon is alkalmazható (mivel általunk már alkalmazott és ellenőrzött:) tény,
talán bizonyítja az, hogy a feleségem mindkét gyermekünket orvosi asszisztencia
nélkül, először a természetben, majd az otthonunkban hozta a világra, minden
szövődmény nélkül és egészségesen. Teje is volt - és van! - bőségesen. A szülés előtt
álló nőnek nem arra kell figyelni, hogy a piszke-papírtól kezdve, a fogkeféig és a
szépítő szerekig, minden szükséges holmi be van-e pakolva a kórházi csomagjába, arra
hogy idejébe eljut-e a kórház szülészeti osztályára (személyi gépkocsin, taxival,
mentővel, vagy kevésbé szerencsés helyzetben gyalog), hanem arra, hogy minél
tökéletesebb erőnlétben és szellemi - lelki éberséggel, együtt működjön az ő személye
által megnyilvánuló, illetve az ő szervezetén keresztül ható természeti (de szellemi
gyökerű!) teremtő erőkkel. A legtöbb vajúdás és szülés közbeni szövődmény ugyanis,
ami ellen az orvostudomány a nőket be akarja biztosítani épp azért áll elő, mert a szülés
körüli felhajtás miatt, a szülés előtt álló és a vajúdó nő mindennel foglalkozik, csak
azzal nem ami számára és a megszületni készülő gyermeke számára a legfontosabb
lenne.
A természetes szülési folyamattól idegen biztosítási felhajtásnak az eredménye az
lett, hogy az orvosilag (munkaidő szerint!) programozott és ellenőrzött, úgynevezett
üzemi szülési közben magatehetetlenné, kábulttá, vagy zsibbadttá tett nő, aki ebben az
állapotában és a hátára fektetett pozícióban, nem képes segíteni a születni készülő

6. gyermekének azáltal, hogy lefelé préseli azt az ő alhas-tájéki izomzatával. Ezért
fölöslegesen szenved órákig egy műtőasztalon, ahol azokat a belső izmait (amit az
orvostudomány irracionális módon nevezett el gátnak, mivel az csak abban az esetben
jelent gátat a szülésben, ha hanyatt fekve történik) fölöslegesen elvágva, a szülésznők,
vagy az orvosok kipiszkálják, vagy kipréselik, fogóval kihúzzák és újabban - több
esetben végzetes és végleges agykárosodást okozva - kiszívatják - belőle a gyermeket
belőle az ő éber közreműködése nélkül. És ez még mindig a jobbik eset, mint a
fölöslegesen nagyszámú császármetszések, amelynek során a nőt elaltatják, vagyis
teljesen megfosztják a jelenlét-tudatától. Statisztikailag kimutatott tény az is, hogy a
császármetszéssel született lánygyermekek hajlamosak a meddőségre és irracionálisan
félnek a szüléstől és a várandósági állapottól. Amennyiben a nyugati társadalmak
statisztikáit megvizsgáljuk (nevezetesen, hogy itt egyre több a meddővé vált fiatal nők
és lányok száma, illetve hogy egyre kevesebb a természetesen szülni képes nők és a
civilizáció által biztosított “pozitív körülmények között” született gyermekek száma) rá
kell jönnünk arra, hogy a természeti törvényeket működtető szellemi törvényekkel
szembeni tudományos-technikai biztosítási törekvéseink hosszú távon negatív
eredményeket hoznak. Arra, hogy éppen a “mert soha nem lehet tudni” jellegű filozófia
szerinti gondolkozás idézi elő azokat a várandóság és szülés közben fellépő
szövődményeket, amelyeket a műszeres ellenőrzések és a mesterséges beavatkozások
által akarunk ki küszöbölni. És akkor mi is megértjük, hogy Nyugateurópai és a
Skandináv államok lakói miért igyekeznek visszatérni a természeti népek szokásrendjét
mintául vevő otthonszülés intézményéhez.
Amellett, hogy a kórházakban nem tartják tiszteletben azt, hogy nem szabad
idejekorán beindítani az egészséges nők szülését, a legfőbb érv a korházban szülés ellen
az, hogy a természetes szülésre felkészült nő sokkal könnyebben (hamarabb és
kevesebb erőfeszítéssel - fájdalommal) képes lábon, illetve fél-terpeszben, vagy
guggolva megszülni a gyermekét, mint a műtő asztalon, vagy a nőgyógyászati kecskén
hanyatt fekve. Ezt az egyszerű, és ma már köztudott tényt még mindig figyelmen kívül
hagyják, vagyis a szülőanyának a fölösleges szenvedéseket okozó természete-ellenes
pozícióba helyezését a kórházakban még mindig fenntartják. És miért? Azét, hogy az
újszülöttet kifogó és üzem-szerűen dolgozó szülész-nők és orvosok ne kelljen guggolva
várniuk a gyermek világra-jöttét, hanem állva és kényelmesen közel férjenek a vajúdó
nő szülői szervéhez.
A várandós állapotnak a szellemi jelentésű áldott állapot (az őseink által nem
véletlenül és nem érzelgős pietizmusból választott) ősi megnevezés helyett, “terhes
állapottá” degradált (tudományos) kifejezéssel történő illetése, illetve betegségként való
kezelése és a szülési aktusnak egy sebészi beavatkozásként: műtétként való felfogása
oda vezetett, hogy a szülész nőgyógyászok anyagilag tehetősebb kliensei egyenesen
kioperáltatják a hasukból a gyermeket mint egy daganatot és ha nem alszanak el
véglegesen a műtő asztalon, utólag csodálkoznak, hogy miért rossz a közérzetük, miért
esnek szülés utáni depresszióba, hiszen ők nem is szültek? A válasz egyszerű: azért
mert kényelmi okok miatt (egoizmusból) az orvostudomány és a pénzük segítségével,

7. tudatosan kikerülték az életük spirituális szempontból legfontosabb eseményében való
tudatos részvételt.
Az otthon szülés tehát nem csak a szülési aktus koncentrált állapotával összhangban
álló, a (kórházinál nyugodtabb) légkörével, hanem az alap-koncepciójával: a szülésre
való kilenc hónapos felkészülésnek az anya felelősségére alapozó szellemével,
visszaadja a nőnek a teremtői méltóságát, az önbizalmát és az önértékelését, illetve a
saját teremtő-erejébe vetett hitét. Természetes lefolyásával biztosítja a születendő
lánygyermekek szülési képességének (gyermekvállalói ösztöneinek) az átöröklését,
annak az ép és folytonos fennmaradását Az otthonszülés tehát, elsősorban a szüléshez
való viszonyulás pozitív szellemi és lelki jellegével, az anya felelős és ezért természetes
szellemi alapállását pozitívan befolyásoló (és ezért pozitív eredményeket hozó!) alap-
koncepciójában különbözik a kórházi szülésektől.
Miután áttekintettük azokat a „teher könnyítési” és a szülés közben „soha nem lehet
tudni” c. filozófia szerint kieszelt, tudományos-technikai szövődmény-kizárási
(biztosítási) eljárásokat, amelyeknek a felesleges és/vagy túlzott alkalmazása, és
amelyek szerinti „modern” gondolkozás egy szükségszerű tragikus műtétként fogja fel
és kezeli a szülés aktusát - és amelyeknek köszönhetően a fejlett orvostechnikával
rendelkező nyugati államok női személyei és lányai egyre nagyobb százalékban veszítik
el a magzatfoganási, magzatkihordási, de főként a gyermekszülői képességüket -,
tekintsük át a „felvilágosult” gondolkozásunknak azon arzenálja egy részét ami miatt
azok a szülés közben nem várt és „előre láthatatlan” szövődmények fellépnek, amelyek
szövődmények kizárása érdekében a legtöbb orvos, ha nem is mind a kilenc hónap alatt,
de lehetőleg az utolsó hat hónap alatt, legszívesebben végig „monitorizálná” a
kismamák egész életét reggeltől estig.
Egy éves nyugat-magyarországi asztrológusi munkám során, majd a feleségem által
beindított tiszavirág életű kismama-felkészítő beszélgetések során, döbbenten kellett
tapasztalnom, hogy nem csak általában a nők és férfiak képzelik úgy általában, hogy a
szülés előtti egy, két, sőt: három és négy(!) hónapban nem szabad a szülők
szeretkezzenek (mert mit tudom én, hogy micsoda rémületes dolgok történhetnek emiatt
a magzattal), hanem az ebbéli népi-tudományos tévhitükben megerősítik őket még
egyes szülész-nőgyógyász orvosok is. (Nem a „veszélyeztetetett terhességek” eseteiről
beszélek!) Holott az igazság és a valós (szellemi- lelki és spirituális) tényállás ennek az
ellenkezője: A várandós nőnek éppen ebben az időszakban van szüksége még inkább
mint máskor, nem annyira szexuális élvezetre (habár ezt a természetes szükségletet
sincs amiért letagadni!), hanem a gyermeke apjával való testileg is teljes mértékben
átélt lelki és szellemi EGYSÉG-élményre, magyarul együttesen (közösen -
bensőségesen) átélt szeretet-élményre. (A Neptun kiadónál a tavaly megjelent
könyvemnek a „Másképpen a szerelemről és a szexualitásról” c. fejezetében,
részletesen értelmezem azt a tényt, hogy a szexuális aktus során nem egy egyszerű
biológiai élvezet történik, hanem a két más nemű ember a világteremtés nagy
misztériumát: a világteremtő Maszkulin és Feminin ősprincípiumoknak az
egybeolvadását - egységesülését éli meg újra és újra.) És ebben az a legkevesebb, hogy

8. az így (szeretkezve - szerelmesen) átélt utolsó várandósági hónapok és hetek nagyobb
és mélyebb értékű biztonság-érzetet adnak a kismama számára mintha a „terhesség-
felügyelő” orvosa kéthetente, vagy hetente jelenti, hogy nincsen - és nem is lesz, amit a
kismama leginkább szeretne az orvostól, mint az Istentől hallani! - semmi baj, mert a
magzat tökéletesen fejlődik (ami egyébként sem lehet százszázalékosan biztos és éppen
ezért a legtöbb esetben nem is történik meg, mármint az orvosi nyugtatás). Mert nem
csak a vágyva vágyott biztonság-érzetről van itt szó, ami a tapasztalatok szerint
egyáltalán nem nő a tudományos biztosításokkal arányosan, sőt: a tapasztalat az, hogy
amely „terhes” nő megkísérli a minél nagyobb adatrendszernek a folyamatos összegező
feldolgozását, egyre nagyobb pánikba esik - és teszem hozzá: jogosan, mivel ezáltal
önkéntelenül a mentális erőszakoskodás bűnébe gyalogol - és amely biztonság-érzet, a
statisztikák szerint összehasonlíthatatlanul a legnagyobb például az amerikai anis-
hitűeknél (jellegzetes amerikai keresztény egyház), akiknek a nő tagjai maradéktalanul
otthon szülik a gyermekeiket és akiknek a körében a hosszú (és egészséges) élet is a
legmagasabb, hanem olyan pofonegyszerű fizikai következményekről is szó van, hogy
annak a nőnek a medencéje aki az utolsó hetekben is szeretkezett, sokkal jobban nyílik,
mint annak, amelyik nem. És nem beszélve olyan fizikai jelenségekről, hogy a
szeretkezéskor a nő hüvelyébe kerülő sperma, de maga a női szervezet által szeretkezés
közben kiválasztott nedvek is puhítják és rugalmasan tartják a méhszájat, ami
ugyancsak nem elhanyagolható szempont a szülésnél.
A másik negatív vetülete ennek az egyes orvosok által is terjesztett „tudományos”
szamárságnak - hiszen az őskori nőkkel, akinek a mai nők a genetikai örökségét még a
szervezetükben hordják, szexuálisan nem bántak ilyen fölöslegesen humanista
„kíméletességgel” a párjaik, arról nem is beszélve, hogy fákon, de legalábbis sziklákon
mászkáltak - , nem kevésbé jelentős, bár annál szemérmesebben el van hallgatva: mit
tegyen az a fiatal - vagy éppenséggel egészséges szexuális potenciával rendelkező
középkorú, vagy idősebb nő és férfi - aki áldozata lesz ennek az általánosan elterjedt
tévhitnek, vagy a nőt „felügyelő” orvos ilyen jellegű javallatának? Nos mit? A válasz
viccesen hangzik ugyan, de a jövendő családiegység-tudat szempontjából sokszor
véresen tragikus. Mert hát legyünk őszinték: a férfiak más nőt, vagy más nőket
keresnek maguknak - ne ámítsuk magunkat és egymást, legalább ezekben a
kérdésekben. És persze más nőt, vagy nőket keresnek maguknak a szülés utáni
hónapokban is, amikor a gát-metszett feleségeik képtelenek a szeretkezésre. Érdekes,
hogy ezzel a „mellékes kérdéssel” nem számolnak „az anya és a gyermeke élete és
egészsége érdekében mindent megtevő” (a nőnek a tudomány által - talán a lelkiismeret
furdalás elaltatása céljából - gátizomnak keresztelt, szeméremcsont-közi izmait
gondolkozás nélkül bevágó) doktor urak! Kérdem én, melyik hat hónapig (három szülés
előtt, három, de lehet még több is szülés után) házon kívüli élvezetet - boldogságot
kereső (és találó!) és eközben a feleségét kíméletes hazugságokkal traktálni megtanult
(bele szokott!) fiatal férfinak füllik a foga éveken át (főként, ha megint vállalnak egy
gyermeket és megint jön egy szexuális absztinencia!) az orvostudomány által ilyen
okosan „szükségszerűvé” tett, ismételt kicsapongások után a monoton családi hűségre?

9. Hogy az élettárssal szembeni őszinteség és a nyíltság teljes feladásáról (a rejtőzködés
megszokásáról) ne is beszéljek? (Talán nem is tekinthető szexuálisan egészségesnek, de
legalábbis erős önkínzásra, vagy remeteségre való hajlamai kell legyenek annak a fiatal
férfinak, aki józan ésszel megússza, hogy szabad és nős létére, - teljesen feleslegesen! -
hat hónapig „a sarokba teszi” a férfiasságát.)
És bármennyire is kegyetlenül hangzik: de még ez a jobbik eset! Mert a rosszabbik az,
amikor a tudományosan mellékpályára helyezett potens férfi a szeretett feleségének a
más nővel - nőkkel való helyettesítése helyett, a barátokkal italozni (kocsmázni,
vendéglőzni) kezd. És megszokja... És erről már semmit nem kel mondanom. Jól
ismerjük mindannyian a papucshősi, vagy a fodbal meccsre járási és kocsmajárási
következményeket. Vagy amikor nem szokja meg és alkoholgőzös fejjel hirtelen a sötét
utcán megkíván egy félig fejlett kiskorú lányt...
A férjek előtti rejtőzködési „szűkségek” és kelléktárak tárházáról talán - és
remélhetőleg - nálam sokkal hitelesebben fog beszámolni a feleségem. Egyelőre
maradjunk a várandósági időszakban történő szeretkezésekről az orvosa, vagy a
„felvilágosult” anyja, nagynénje, anyósa, szomszédnője, vagy éppenséggel a férje
(ilyennel is találkoztam!) által lebeszélt kismama problémájánál. Persze, hogy ennek a
legfontosabb (legfőbb!) boldogsági, biztonsági és egység-élmény hiányában,
mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen (törvényileg és erkölcsileg elfogadható, de
esetleg a sógoránál, vagy a családi barátnak számító szomszéd férfinél is nehezebben
megszerezhető!) fogyasztható (magához vehető, bekebelezhető) boldogság- és
egységpótló szert és anyagot (táplálékot és élvezetet okozó, boldogság-pótló
folyadékot) fog erősen megkívánni. Ezt hívják a pszichológiában kompenzációnak. És
emiatt, a humánus tévhitben gyökerező szeretet-kompenzáció miatt, hízik el szegény
nők egészen nagy hányada helyrehozhatatlanul „terhesség közben”.
Az embernek jön hogy sírjon eme felvilágosult ostobaság következtében létrejövő
nagy számú családi tragédiák észlelésekor, és nem tudja, hogy kit sajnáljon jobban? A
szülés utáni negyedik hónapban magát teljesen gyógyultnak - de még kissé molettnek -
képzelő kismamát, aki félve lesi, hogy ebben az „új formájában és minőségében” vajon
még kell-e „úgy” a férjének? Vagy azt a férjet, akinek a tíz hónappal korábban még
kígyószerűen vonagló szerelmese helyett egy a hajdani kígyótestet makacsul eltakaró
zsírpárnákkal „nőiessé” változott és a szerelmi egybeolvadáskor az alsó fájdalmaktól
még néha-néha sziszegő „feleséggel” kellene ugyanott, ugyanazt és ugyanúgy folytatni,
ahol egy fél évvel, vagy egy évvel korábban abba hagyták? Ilyen körülmények között
találván magukat (és ne feledjük: egy egyszerű „humanista” ostobaság miatt!), persze,
hogy elmegy az ember fiának és lányának a kedve az újabb gyermekvállalástól!
Nem kedves olvasók, ezeket nem egyéni, hanem az asztrológusi tapasztalatomból
ismerem. Emlékezetünk szerint viszont – És egy olyan „misztikus” családterapeuta
véleményével ellentétben, aki ennek a ténynek a spirituális jelentőségét nem fogta fel,
vagyis annak, hogy ez azt jelenti, hogy az Emőke nemző szervében semmi kárt nem
tettek a szülések, hanem azt állította, hogy már a mi „perverzitásunkról” tanúskodik: -
mi, a feleségemmel, minden gyermekünk születése előtt két nappal is még

10. szeretkeztünk és a születésük után tíz nappal, de legkésőbb két héttel úgyszintén. A
szülések előtti szeretkezések a szülés közbeni fizikai ellazulást, kiengedést, teremtői
odaadást is biztosították a lelki, szellemi és spirituális pozitív hatásuk mellett, és
biztosították a szülés könnyű lefolyását. A szüléseket követő szeretkezési lehetőség
viszont éppen annak a bizonyítéka, hogy a helyes felkészülés segítségével végrehajtott
öntudatos és természetes (éber!) szülések alatt a női nemző és nemi szervek nem kell
kötelező módon megsérüljenek és pláne károsodjanak, és azt annyira nem, hogy a
természetes visszahúzódást követően máris lehetséges általuk a családi öröm- és
boldogságadás, az egység felemelő élményének az összes dimenziók szintjén történő át-
és megélése.
UI. Gyakran hallható, hogy újszülöttek a nyakukra tekeredett köldökzsinórral látják
meg a napvilágot. Mi ennek a jelentése, esetleg az anya gyermek elleni tudattalan
agresszióját mutatja?
Mind a jelenség spirituális oka, mind a kérdés helyes megválaszolása egybe vág nem
csak a magzatfoganás és a magzatkihordás teherként, vagy áldásként való megélésének
és átélésének a hátterében meghúzódó tudományos kordivat által meghatározott
anyasági és szülői mentalitással. És nem csak a kismamáknak a várandóssági időszak
alatti pszichikai és mentális – szellemi átéléseivel, hanem az egész életünk értelmével.
A köldökzsinórnak a többnyire a babák utolsó magzatkori életfázisa idején történő
nyakra tekeredése, bizony a halálos veszélyezettség lehetősége és szimbóluma marad,
még akkor is, ha a mai szülész-nőgyógyászati technika és az orvosok és bábák
szakértelme ezt a tragikus kimeneteli lehetőséget az esetek nagy – nagy többségében el
tudja hárítani. Azért írtam tekervényesen kimeneteli lehetőséget, mert nem még ilyen
helyzetben sem kötelező a babák születés közbeni halálos sérülése (fulladása), tehát
nem csak az orvoslási technikák képesek egy – egy a várandóság ideje alatt spirituális
megújhodási képességet bizonyító kismama esetében elhárítani, hanem, ezt a
várandóság utolsó szakaszában megújhodott kismamák gyermekei is képesek mintegy
maguktól elkerülni úgy, hogy a szó szoros és fizikai értelmében „burokban” születnek
például.
Ezt tette és így oldotta meg a helyzetet a mi otthon és orvosok nélkül született
második kislányunk, Etelka is például. Pezsgős dugóként termett hirtelenül az
édesanyja hasa alá reflexből betolt tenyerembe, „repülés közben” szakítva el a burkát és
nekem csak annyi dolgot adván, hogy a bal hóna alatt a vállára és onnan a nyakára
húzódó, és a tarkójába jól bevésődő, majd onnan a jobb hona alól még az édesanyja
méhébe kötött köldökzsinórt levegyem. Nincs helye e válaszomban annak, hogy
leírjam, ennek miért kellett így történnie, de tény az, hogy helyes feltételezésével ön is
nagyon közel jár a valósághoz, de a jelenség egy kicsit összetettebb az anyának a
magzattal szemben viselt önkéntelen, vagy tudatosan ellenséges, de persze, többnyire
rejtett és a legtöbb esetben még önmagának sem bevallott, a méhén belüli negatív
energiákat keltő magatartásánál.

11. Sőt: nem is fontos, és a legtöbb esetben nem is konkrétan az illető magzat ellen
irányulnak ezek a nagyon összetett és az esetek többségében nem is tudatosuló
ellenséges érzetek és idea-képzetek, hanem általában a sorssal, vagyis a sorsot adó
Istennel, ateisták esetében: természettel szemben (Kezdve már csak az állapotnak a
tudományos megnevezésétől is: a „terhes” tudattól.), aki, vagy ami őt ilyen nehezen
viselhető terhes állapotba hozta. Remélem, a spirituális segítői alapállásom
szemszögéből eléggé bemutatkoztam már ahhoz, hogy ne kelljen a cinizmus, vagy a
hím-sovinizmus vádjától tartanom, és mindenki aki a válaszaimat olvassa tisztában van
azzal, hogy rendkívülien összetett asztrológiai, vagyis: spirituális, mentális és pszichikai
jelenségeket és folyamatokat kell hétköznapi nyelvre (Az un. józan paraszti ész
logikájára) lefordítva érzékeltetnem és megértetnem, és elkerülhetetlen, hogy ez
egyesekben keltsen olyan látszatot, minthogyha szegény, a nehéz helyzetben levő (néha
bizony élet-halál határvonalára sodródott) kismamák önkéntelen lelki reflexein
élcelődnék, de mindenkit szeretettel kérek, hogy ezen oldalakról messze űzze el ezeket
a látszatokat.
Szóval, ez anyai Sors ellenes, illetve Isten, vagy, Isten és Természetre való
neheztelésnek a tárgykörében bizony rengeteg alkalommal belé kerül a gyermek apja is,
mint „elkövető”, vagyis mint a maszkulinitás ősszellemének (Mint a létvalóság másik
felének) a megtestesítője általában, vagy mint konkrétan olyan „bugyuta”, vagy nemi
meghatározottságától fogva „érzéketlen” személy, aki a 7 hónapos tényleges
nehézségekkel járó várandósági bizony időszak alatt, bizony rengeteg esetben
bizonyult, a párja nehéz, és „kiszolgáltatott” helyzetét meg nem értő, illetve azt
figyelemre nem méltató „fatuskónak”. Nem tudom, ha érzékelhető-e a, végül is mindig
a magzatnál kikötő, de eredetileg nem rá irányuló, nem őt megcélzó neheztelési –
támadási folyamatok és rendszerek szövődménye? És akkor még nem is beszéltünk a
kismamát a férjkezelésre vonatkozó jóindulatú tanácsokkal, illetve az általa szült és
gondosan nevelt lánya nemes személyiségéhez méltatlan vejnek a „mamával” szembeni
elfogadhatatlan viselkedését kifogásoló, anyósi panaszok és hát mögötti szidalmazások
negatív erőteréről, amelynek az esszenciái, a kismama tudattalan érzés és
képzeletvilágából mind átszüremlenek a magzatba.
Ha lenne elég ideje ehhez az asztrológusnak, egy, kettő, sőt: három egész regényt
írhatna, a spirituális tradícióitól elszakadt modern embernek ezekről, a mindennapi
józan paraszti esze számára jelentéktelennek és mellőzhetetlennek tűnő, magzattal és
kismamával, vagyis az élettel és a teremtéssel szembeni tiszteletlenségének az ezeregy
arcáról és megnyilvánulási formájáról, ami természetesen nem csak a köldökzsinórt
tekeri két balkezes párkaként a magzatok nyaka köré (Mielőtt valaki obskúrus
miszticizmussal vádolna: Persze, jól tudjuk, hogy nem misztikus angyal, vagy ördög és
más túlvilági lények tekerik azt, hanem maga a magzat forgolódik életveszélyesen egy
irányba.), hanem más szülés előtti, vagy szülés közbeni életveszélyes állapotokat és
szövődményeket is „hoznak létre” mind a kismama, mind a születendő gyermek
számára.

12. Amennyiben megszabadultunk tehát az anya általi célirányos mentális támadásnak a
gondolatától (és balítéletekhez, igazságtalan ítélkezéshez, esetleg zavaros lelki
ismeretfurdaláshoz vezető egyszerűsítéstől), tovább léphetünk a jelenség megértése és a
megelőzés érdekében hozható konkrét segítés-nyújtás útján. És hogy e nagy kitérő után,
mindjárt a dolog asztrológiai elevenjébe vágjak, minden vonatkozásban (Nem csak
gyermekszülői vonatkozásban tehát!) „érdekelt fél” számára tudomásul hozom, hogy a
köldökzsinórnak a fejlett magzatok nyaka, vagy más, a magzatot halálos
veszélyezettségbe hozó, testrészre való rátekeredése, kimondottan és egyértelműen a
SKORPIÓ hatáskörébe, vagyis a gyökeres személyi öntudati átalakulásnak, illetve és
jobban mondva: az átalakulással (Újjá születéssel) szemben tanúsított a spirituális
erőtér körébe tartozik.
Ezért írtam tehát az elején, hogy a jelenség egy sokkal általánosabb, az egész emberi
rendeltetésünkkel, illetve e rendeltetésünknek a beváltásával, vagy nem-beváltásával
köti össze, nem csak a kismamákat, hanem az egész környezetüket (családjukat). Hogy
a jelenség magával az önmegváltódási képességek elérését előkészítő, első, pozitív
belső átalakulásokhoz, átvalósuláshoz vezető, hiba-belátások és gyakorlati lépések
megtételéről, illetve: nem-megtételéről szól, nem csak a köldökzsinórnak a nyakakra
való tekerődése, hanem minden olyan jelenség, ami akár a várandóság időszaka alatt,
akár a szülés alatt, akár a szülést követő időszakban (Pl. a babáknak a fejre ejtése, más,
pl. veszélyes betegség általi halál közeli állapotba kerülése.), arra utalhat, hogy a
gyermek, vagy az anya életveszélybe került, vagy ahhoz nagyon közel állt. Ezek a,
szülés ideje alatt, vagy a szülést megelőző, illetve azt követően előálló életveszélyes
helyzetek, mind - mind arra utalnak, hogy elsősorban a kismama, de annak a környezete
is, igen erős, az átlagosnál tehát jóval erősebb, belső újjászületési, öntudat-átalakulási
igényekkel szemben tanúsít ellenállást, ezekkel a személyi megváltódási
(harmonizációs, kiegyenlítődési) képességek kifejlődését lehetővé tevő, un.
sorsigényekkel szemben keményít, azokat az áldott állapotával együtt járó, befelé – a
lelki ismerete felé - figyelési lehetőségeket utasítja el be, „csak azért is”.
Kozma Szilárd Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az:
www.aldottelet.com
www.kozmaszilarad.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.
És annak történetét, hogy miként és miért lettem végül asztrológus, a következő link alatt:
http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony-kovetkezmenyei