Kozma Szilárd: A LILITH és az ŐSTEREMTÉSavagy: A másságra való őssóvárgás, a szerelmi válságok,          a szexuális perve...
gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta, annakköszönhetően, hogy amikor a horoszkópját érte...
és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén erről tudna. Az anya ugyanis a lét-alap, de afolytonosság alapmatrixa is, és ...
bármilyen, csak egyedül rá jellemző, rendkívüli individuális képességekkel éstehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelő a...
A Lilith által, a Lilith miatt kénytelen az Abszolútum elhagyni az abszolút nyugalmiállapotát, a statikus - nem cselekvő á...
másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtőőserőnek) a terméketlen, foganás, ill...
hajszája közben, a föld élővilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni:beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem...
az adottól eltérő más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanulkülönböző formákban - különféle vágyakban...
véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszünk, ahogy nem hiszünk azoknak akozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és kl...
fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek afélelemnek, addig, amíg ez az érzés egészsége...
Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( azaritmetikai, matematikai és arit...
kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igaziszeretet helyett miért van pragmatizmussal ...
mindez az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének akövetkezménye. Saját természetünkből (un. öszt...
hogy éppen a Lilith hatására, tudatos-titokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki,de persze egyoldalúan, vagyis úgy,...
Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith általában az anya, vagy az ősanyákáltal elfojtott természeti szexuális kie...
összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-igelmenően. A Vénusz a Lilith által ki...
Élete első felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitől, ilyen jellegűképzelgéseitől, valamint saját ero...
homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és szándékait félre értik) és félre értékeltolyan értelemben, hogy mikor...
ellenőrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunkszemélyében való jelenlétével, fé...
jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebbinformáció, amivel egy asztrológus a Lilith ...
szemben, még csak nem is tragikus! Mert azon túl, hogy mind a három csillagjegybenálló Lilith enyhe pedofiliára és más, sz...
személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja őt majdminden tettében és gondolatában.   A L...
A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt,elsősorban spirituális rendeltetési s...
Abszolútumból kiváló - abból megszülető Teremtő létrejöttét, és így a Teremtés igazi,"rend-helyreállítási" - okát és funkc...
gyűlölködés, bosszú vágy, vagy nyilt életre-törés (gyilkosság, öngyilkosság, vagy többabortusz) és felelőtlen átkozódás (k...
értelmes indokkal illetett szövődményeket is meg lehet előzni. És, végülis ez a lehetőséga teremtés ős-oka és az egész lét...
állapotban vagyunk képesek a tényleges és a teljes kiegyenlítődésre, a bennünk levőteremtési őserők egységének a megvalósí...
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Upcoming SlideShare
Loading in …5
×

Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith

1,913 views

Published on

Amitől nem lehet agykontrollal elérni semmi lényegeset.

0 Comments
1 Like
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

No Downloads
Views
Total views
1,913
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
2
Actions
Shares
0
Downloads
26
Comments
0
Likes
1
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith

  1. 1. Kozma Szilárd: A LILITH és az ŐSTEREMTÉSavagy: A másságra való őssóvárgás, a szerelmi válságok, a szexuális perverziók és a család-felbomlások összefüggése(A jelen tanulmánynak létezik egy hangos változata is – A Lilith nevű negatív karmikushoroszkóp-elemnek, illetve annak a gyökerének a szabad beszéddel elmondott és hangfájlokban rögzített spirituális és kauzális értelmezése. – a www.eletasztrologus.tvn.hu c.honlapomon, ahonnan egyszerű egérkattintással le lehet tölteni az illető fájlokat.) A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében,Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyenszellemi és spirituális öröklődés útján, hogy milyen gyermekkori és felnőttkori hatásokáltal alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben, az ember szellemi képzelete - Azegyéni életképzeletünk! - befolyásolja és irányítja a lelkünket, vagyis a gondolkozásunkatés az érzelmeinket. És ez, az idea-alapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat nemáll meg: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, agondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelőre sajnos, inkábbrongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sőt: a szellemi és amateriális kölcsönhatások szövődményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagynegatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: az alacsonyrendű és önellentmondóképzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikusfantazmagóriáknak maximum káros hatása lehet, még akkor is, ha misztikus, vagyvallásos fantazmagóriákról van szó!), annak ellenére, hogy a természettudományosviláglátás perspektívájában ez fordítva látszik. Rengeteg személyi horoszkóp-értelmezés és az egyre szélesedő baráti és ismerősiköreinkben elért pozitív eredményeink bizonyítják és visszaigazolják, hogy azok agenetikai térkép által kimutatható biológiai örökségek, amelyek NEM okoznakVÉGZETES (gyógyíthatatlan!) betegségeket és nem eredményeznek testi nyomorúságot,a spirituális képzelet által átváltoztathatóak (kijavíthatóak!) egészséges biológiaitulajdonságokká és képességekké. Jó példa erre a feleségem. Őt az édesanyja nagyonnehezen szülte meg, és kevés, majd semmi teje nem lévén, sem az első szülött lányát, sema két később született fiát nem tudta szoptatni. Ráadásul a feleségem két testvére apró -plasztikai műtétek útján utólag helyrehozott - testi rendellenességekkel jöttek a világra.Ezzel szemben ő, akárcsak a barátnőink, orvos- és hivatalos egészségügy asszisztencianélkül, könnyen szülte meg előbb a természetben, majd otthon az ép és egészséges
  2. 2. gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta, annakköszönhetően, hogy amikor a horoszkópját értelmeztem, nem jósolgattam, hanemfeltártam az anyasággal is kapcsolatos negatív karmikus meghatározódásait, amelyeket őigyekezett feloldani, meghaladni. Egyedül az ember által érzékelhető és a Vízöntő és a Halak konstellációk általmegtestesített jellegzetes kauzális és spirituális erőterek személyiség-változtatótulajdonsága és természete jelzi, hogy az állatokkal ellentétben, az embert nem béníthatjale, és nem határozza meg egy életre, sem a genetikai, sem a spirituális öröksége(karmája). Hanem, a spirituális értelme és képzelete (mágikus) ereje által lehetősége vanaz öröklött szellemi és biológiai (genetikai) programjainak a javítására, módosítására.Informatikai kifejezéssel: "a programjainak az átírására", vagyis akár azok teljeskicserélésére. A genetikai kódrendszerünk ugyanis nem véletlen anyagi módosulásoknakés szükségszerű örökösödéseknek az egyedül és kizárólagosan a génsebészet általmódosítható bázis-struktúrája, hanem mindössze következménye és leképeződése aspirituális és kauzális kódrendszerünknek. Ezt viszont befolyásolni: irányítani ésváltoztatni tudunk a képzeletünk erejével. Főként a magzatot a méhükben hordó anyák ésáltalában a családanyák képesek erre, akik a legerősebb a mágikus képzelettelrendelkeznek, amennyiben a várandóssági időszak alatt nem terhesnek, hanem áldottállapotban levő teremtői személyeknek tudják magukat, és ez a képességük megmarad, haezt az áldott állapotban elérhető teremtői tudatukat megőrzik a szülés után is. Ez, az áldottállapoti mágikus képzelet, nem csak a magzat alakulására - fejlődésére, képes pozitívanhatni (illetve "terhes"-ségi koncepció esetén: rombolóan és károsan hatni) anélkülpéldául, hogy fejlődési hiba-jelző orvosi diagnózisok esetén, génsebészetibeavatkozásokra lenne szükség. Sőt: talán hihetetlen, de ez, a mágikus erejű, tudatos,vagy önkéntelen (pozitív, vagy negatív) családanyai képzelgés, az egész család jólétére isrendkívülien erős befolyást gyakorol, és ezt olyannyira, hogy huzamosan fenntartott ésintenzíven átélt negatív családanyai imagináció esetén például, a férfi (az apa)teljességgel tehetetlen és bárhogy is igyekezne, nem képes a család anyagi és egészségihelyzetét pozitív irányba terelni. A probléma az, hogy a személyi horoszkóp-értelmezés segítségével történő spirituálisés kauzális fejlődési sorsprogramunk feltárása nélkül, vagyis a negatív karmikusmeghatározódások megismerése és tudatos feloldása nélkül, képzeletünket ésgondolatainkat, de érzelmeinket és tetteinket is, a tudattalan szellemvilágunk legmélyebbrétegeiben rejlő, a horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok által jelzett sóvárgásaink,irracionális vágyaink, szorongásaink és félelmeink, a tudattalan és önkéntelen negatívkésztetéseink: életellenes (pl. magzat-és gyermekellenes), személyiség-ellenes, vagy sors-ellenes (Isten-ellenes) ambícióink befolyásolják - manipulálják. Hiába képzeli magát azember tudatos lénynek, képességeinek és tehetségeinek a kiélési a vágya, ezekérvényesítésének a vágya és az általános emberi alapösztönök kiélési vágya, valamint ajellegzetesen emberi, szellemi - kulturális és anyagi - technikai megvalósítások irántivágya és igénye mellett, a képzeletvilágát és így egész sorsát is, háttérből az anyai ágiőseitől öröklött negatív szellemi - spirituális determinációk határozzák meg, befolyásolják
  3. 3. és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén erről tudna. Az anya ugyanis a lét-alap, de afolytonosság alapmatrixa is, és nem csak biológiailag, hanem spirituálisan is. Ezt abból azegyszerű tényből is kikövetkeztethetünk, hogy miközben az egyediséget, az egyedijellegzetességeket adó férfiivarsejtek folyamatosan kicserélődnek, azok a női petesejtek,amelyek a biológiai eredetünket adják és az alap-genetikai struktúránkat meghatározzák,amellett, hogy százszor olyan nagyok és összetettek, mint a változó felépítésű ivarsejtek,már azelőtt kialakulnak és véglegesen készen állnak az édesanyáink petefészkében(nagyanyáink méhében), mielőtt ők megszületnének. Magyarán: nem csak, hogy azanyáink szervezetében és aurájában (spirituális struktúrájában), nem csak, hogy azanyánk érzelem, gondolat és képzelet-világa által közvetlenül befolyásoltan alakultunk kikilenc hónapon át embrió-magból megszületni képes emberkévé. Hanem minderreráadásként, ahhoz a női őssejthez, amely az anyánk petefészkében várt amegtermékenyítésre anyánknak a megszületése óta, és amit az apánknak az éppen"aktuális" ivarsejtje később megtermékenyít, a nagyanyánk szervezete szállította azalapanyagot. Vagyis: ez, a létünk alapját képező petesejt az anyai nagyanyánk aurájának -spirituális struktúrájának: tudattalan érzelmeinek, gondolatainak és képzelgéseinek akauzális bélyegét viseli magán. Ez előtt a cáfolhatatlan és letagadhatatlan, materiális tény előtt nem lehet mást tenni,mint a férfiúi és apai hiuságunkat visszafogva, fejet hajtani és belőle a megfelelőmetafizikai következtetéseket levonni ("Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van és amilent van, ugyanaz, mint ami fent van."). Mindemellett és ezekkel együtt, azt is kell tudni, hogy nem csak képességeket éstehetségeket öröklünk a szüleinktől (És amint láttuk, kb. 75 - 80 százalékban az anyai ágiősszüleinktől, hanem az emberi mivoltunkkal járó, jellegzetes ember-életi rendeltetésifeladatokat, un. kauzális örökségeket is, amelyek viszont az általános jellegűk mellett,magukban hordozzák azokat a sajátos bélyegeket is, amelyek az anyai ági ősanyáinkszemélyi karakterére és sors-jellegére (egyéni és családi sorsára) voltak jellemzőek.Azt, hogy ez mit is jelent valójában, illetve, hogy miképpen jönnek létre ezek a sajátosszellemi csomagok, és miképpen történik az utódokra való (önkéntelen és öntudatlan)átörökítésük, részletesen kifejtettem a Spirituális memória c. tanulmányomban. Ezen ahelyen azt kell megértenünk, hogy ezen a szülői - anyai örökségen keresztül végül is,kapcsolatban állunk az egyetemes teremtés ős-okával, funkciójával és rendeltetésével. Annak érdekében tehát, hogy megértsük az anyai ági ősöktől öröklött, rejtett(Karmikus) spirituális programok jellegét, előbb meg kell értenünk a teremtés ős-okábóleredő, igazi és általános emberi rendeltetésünk jellegét, vagyis az életünk kauzális okát ésfunkcióját, amely ok és funkció azonos az egyetemes teremtés okával és funkciójával:rendeltetésével. Az embernek tehát elsősorban azt kell tudomásul vennie, hogy bármilyenérdekes és izgalmas csodalény is lenne ő mint személy, hogy bármilyen rendkívülielgondolásai lennének és saját személyével és az élete értelmével kapcsolatosan, hogy
  4. 4. bármilyen, csak egyedül rá jellemző, rendkívüli individuális képességekkel éstehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelő arányok szintjén persze, de - az ő létének éséletének is ugyanaz az alapvető lényegi lét-rendeltetése és funkciója, mint az egész létnek(a Teremtésnek) és mint a legegyszerűbb lénynek: a minél tökéletesebb kiegyenlítődés,vagyis a benne és általa (is) megnyilvánuló léterőknek, az egymással kiegyenlítetharmonikus egységének a megvalósítása és ez által, a környezetével való harmonikusegység megvalósítása. Ez az egyetemes megváltás. Ezt szolgálja az egész teremtés ateremtői ősideáktól, a fizikai létformákig és a legegyszerűbb szerves létformáktól azemberig. Azt, hogy miért van ez így, vagyis ahhoz, hogy megérthessük az életünk értelmét, okátés célját is megadó egyetemes létezés logikáját, elsősorban a teremtés ős-okát kellmegértenünk és ezt nem csak elvont teremtéstani elméletek elsajátítása útján érhetjük el,hanem az által is, hogy a teremtés hajszálereinél álló negatív őserőnek, a Lilithnek aszédítő hatásait a személyi életünkben is felfedjük. Talán visszatetsző és bizarr, de azegyetemes lét-teremtésnek is ugyanaz az oka, mint a szerelmi-szexuális kapcsolatokzavarának, a szerelmi válságoknak és a házastársi - élettársi hűtlenkedésnek, aválásoknak. Attól függetlenül, hogy a kívülállók, vagy az érintett partnerek milyenérzelmi, környezeti - társadalmi, vagy éppenséggel anyagi okokkal indokolják ésmagyarázzák, hogy ők miben vélik felfedezni a párkapcsolati válság, illetve a váláshozvezető krízises helyzet (a konfliktusok) okát. Amennyiben ennek a válságnak, vagyválásnak az oka nem egy, az adott kapcsolatnál erősebb, harmadik személyhez fűződő,“ellenállhatatlan” szerelem a nyilvánvaló oka, akkor az asztrológiából és a kereszténymisztikából is Lilit-ként ismert jelenségben kell keresnünk a válságok és a válás igaziokát. A Lilith az első, teremtés előtti ősjelenség: az Abszolútum sóvárgása egy, azabszolút létállapottól különböző, attól eltérő állapotra, sóvárgás valamilyen más állapotra,mind az abszolút állapot, más élményre - élményekre, mint amilyen a statikus(Mozdulatlan, nem teremtő, nem dinamikus) abszolút állapotban adott. A Lilith a statikus,nem aktív Abszolútum ősvágya az abszolút állapoton kívüli, az abszolúttól eltérődinamikus állapotra: Ő a sejtelemes, nem indokolt de nem is indokolatlan, ősi sóvárgásvalami határozatlan és homályos “más-állapotra”, mint ami az abszolút állapot. Ezért a Lilith a mindenkiben létező, mindig valami másra, az adottól eltérő állapotra,élményre és helyzetre való vágyakozás. A Lilith a másállapotra, más helyzetre, az új ésmás élményre való örök és öncélú sóvár szomjazás. A Lilit tehát az első és soha el nemmúló vágy, az első csillapíthatatlan abszolút kívánság olyan élményre és tapasztalatra,ami nem adott. A Lilith az Abszolútumban állandóan jelenlevő, soha ki nem elégülő és kinem egyenlítődő, mindig az adottól eltérő élményre - élményekre való sóvárgás, mindigés állandóan valami mást kívánó, mást kereső, önkéntelen és öntudatlan, Isteni ésEgyetemes őssóvárgás, vagyis az a negatív (abszolút állapot -ellenes) első őserő, ami azAbszolútumban folyamatosan zavart és feszültséget (káoszt) kelt és eredményez.
  5. 5. A Lilith által, a Lilith miatt kénytelen az Abszolútum elhagyni az abszolút nyugalmiállapotát, a statikus - nem cselekvő állapotát, és dinamikussá válni. Az első dinamikusmozzanat a Lilith elfojtása, a sóvárgás visszaszorítása, ami viszont kudarcba fullad, mivela Lilith abszolút belső erő, tehát a lényege szerint abszolút. Az ELFOJTÁS, AMEGSZÜNTETÉSRE VALÓ TÖREKVÉS eredménye tehát nem csak, hogy kudarc,hanem az abszolút haragot is kiváltja. Azt a teremtés legalján levő, teremtés előttilétállapotot, amit a keresztény misztika Isten Haragja nevű állapotnak, illetve "A léleksötét éjszakája" nevű állapotnak nevez. (Keresztes Szent János, Jakob Böhme és HamvasBéla. Lásd utóbbinak a Titkos jegyzőkönyv és Egy csepp a kárhozatból, Patmosz III, ésAz ősök nagy csarnoka c. műveit.) Ezeknek, a MEGSZÜNTETHETETLEN(!), rettentőősállapotoknak: a Káosznak, amely terjedő, negatív őserejével veszélyezteti az abszolútlétet, valamint az Abszolútumnak a saját maga (A Lilith-sóvárgása) ellen irányulóősharagnak az ellensúlyozására és kiegyenlítésére válik az Abszolútum Teremtővé, azáltal, hogy megértvén a Lilith belső, abszolút okát, átvilágítja önmagát és az elfojtásátváltozik abszolút Fénnyé. A rettenetes harag viszont átváltozik áldozattá: odaadássá,Szeretetté. Így menti meg a Létet az Abszolútum azáltal, hogy Teremtővé: Fénnyé és Szeretetté,éber kiáradássá, odaadássá, termékeny melegséggé változik és a teremtésben egyszerremegosztja és megsokszorozza magát. A teremtésben ugyanis lehetővé válik a Lilith általkeltett feszültségek és egymás ellen irányuló abszolút (teremtőivé változtatott) erőkkiegyenlítése és így, az őshagyomány által Lilith-nek nevezett sóvárgás által megbontottegység helyreállítása, az Abszolútum megmentése, megváltása, - megváltódása. A Lilith tehát nem a teremtés oka, mivel a teremtés oka, célja és rendeltetése amegváltás, vagyis a Lilith által megzavart és megszakított abszolút egységnek ahelyreállítása. A Lilith tehát nem a teremtés igazi oka, hanem a megváltás elérése, a rendés a nyugalom, illetve az egység helyreállítása a teremtés oka, célja és rendeltetése, de,mivel eredetileg ő bontja meg az egységet, a Lilith a megváltást szükségessé tevő ok ésígy, ezáltal, ő a teremtést kiprovokáló", örök és változatlan negatív ősok. Mint Istennek a teremésre vonatkozó első Ideája (- Ádám Kadmon), az ember,születésétől fogva, alaptermészetében, elsődleges tulajdonságként magában hordja a Lilitgyűjtőnéven ismert ősjelenséget. Ez a bennünk is jelenlevő őssóvárgás az elsődleges ésrejtett oka minden szerelmi, illetve párkapcsolati krízisnek. “Létezik itt valami mindennélerősebb szomjúság, amit soha senki nem itatott meg.” (Pilinszky János) Mózes azt írja a Teremtés Könyvében, hogy mielőtt az Úr Ádámnak megteremtettevolna Évát, Ádám a Lilith - tel élt (él!) a paradicsomban. Ezt úgy kell értenünk, hogy aParadicsomi állapotban (-a paradicsomról tudjuk, hogy a Teremtőnek a Teremtés előttiállapota és nem egy földrajzi hely!), Isten első ideája: Adam Kadmon már egy másfajtamegnyilatkozásra, egy más állapotnak a megteremtésére (az egység szétválásához és alétezés megsokszorozódáshoz vezető) sóvárgást hordoz magában. Ezt, az Isten elsőideáját létrehívó ős-sóvárgást az asztrológiában is Lilith - nek nevezzük, de van neki egy
  6. 6. másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtőőserőnek) a terméketlen, foganás, illetve megtermékenyülés és teremtés nélküli, sterilmása, és ez éppen a Lilith által létrehozott negatív ős állapotnak az örökösen megmaradó(“úraszülető”), kielégülés és kiegyenlítődés előtti (és kiegyenlítődés és kielégülés nélküli)tulajdonságát fejezi ki. Ez, a Lilith által megtestesített ősi hiány-állapot (hiány-információ), a teremtés aktusátkikényszerítő (kiprovokáló), de azt nem véghez vivő, soha be nem teljesítő, öncélú ésszüntelen másra és másságra való vágyakozás, az öncélú egyetemes sóvárgás negatívősereje. A Lilith tehát az az indokolatlan, forma és cél nélküli negatív őserő, ami azAbszolútum egységét megbontja és a megbontott egység részeinek egy hányadát arrakészteti, hogy kilépjen önmagából és káosszá változzék. A káosz viszont egyre nagyobbáválik és ez a káosz-okozó Lilith őserő, ami kiirthatatlan, hiszen abszolút erő, azzalfenyegeti az abszolút létet, hogy az egészet káosszá alakítja, hogy ez a sóvár kábulat, ez ahomályos feszültség és zűrzavar, a pörgő szédület, a sötét örvénylés elnyeli az egész létet.(A Lilith fizikai - kozmikus megfelelője az a jelenség, amit az asztronómiában feketelyuknak neveztek el.) Ezért és ez által, annak érdekében, hogy ne változzon káosszá a lét-mindenség, szükségessé válik egy olya folyamat, amely mindezt ellensúlyozza, akaotikussá vált erőket különválasztja, meghatározza, és egymással újra kiegyenlíti és ez afolyamat a TEREMTÉS. Úgy is mondhatni tehát, hogy a Lilith az a negatív őserő, amelyabszolútumból kikényszeríti Megváltást lehetővé tevő Teremtést. Mindaz tehát ami ateremtésben és a teremtés által történik, ami a Lilith által ki kényszerített létállapotokban:a teremtési folyamatokban, valamint a Teremtő és a Teremtés közötti kiegyenlítődésben -keletkezik, az a Lilith által megbontott egységet (harmóniát) hivatott helyreállítani. ALilith provokálja ki tehát az Ádám Kádmont, az Abszolútum első ősideáját: a Teremtéstkiváltó egyetemes és első szellemi ős-okot. A Teremtés, ami által az Abszolútum Teremtővé válik és a Lét, Teremtőre ésTeremtésre bomlik, valójában azért történik, hogy ellensúlyozza az abszolútumban aLilith által okozott vibrációkat és később a vibráció-csökkenést, az abszolút zavart (akáoszt) és abszolút feszültséget (a kauzális ősrobbanást). Mondhatni tehát, hogy az egészteremtés, az összes dimenzióival és létezési formáival, el egészen a Teremtéshatárállapotában létrejött anyagi - fizikai állapotig és természeti és létdimenzióig, a Lilitháltal okozott zavaroknak és feszültségeknek a kiegyenlítése - kiegyenlítődése érdekébenjön létre.És amit ennél a résznél igen fontos megjegyezni: a fizikai állapot idea-megvalósulásiformái között, ahol az őserők közötti konfrontációk egyértelműek és határozottak, otttehát, ahol az összetévesztési lehetőségek a legkisebbek, a kiegyenlítődési lehetőségek alegnagyobbak. Azért mondják a misztikusok, hogy a földi élet a karma-törlesztésilehetőségek legjobb helye. Ezért szent a föld, ezért nem kellene az embernek az öncélúLilith-játszmákat tovább folyatva és azokat felfokozva, a nagyobb élvezeti lehetőségekmesterséges létrehozása és az öncélú élvezet-okozó anyagok és termékek gyártási
  7. 7. hajszája közben, a föld élővilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni:beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem természetes módon alakultak ki, nemtermészetes folyamatok következményeként jöttek létre. Minél inkább elvakulunk atermészetellenes eszközök használata, táplálékok fogyasztása és létformák gyakorlásamiatt, annál kevesebb a lehetőségünk a belső és külső kiegyenlítettségi állapot: amegváltódás, az egyetemes egybe- integrálódás elérésére. Mert minden misztikus és vallásos Isten- és embertan, minden teológiai, teozófiai,antropozófiai és erkölcsfilozófiai elmélet ellenére - az ember életének nincs végső soronmás (metafizikailag követhető és értelmezhető) célja és értelme, mind az, hogy a szabadakarata, vagyis a személyi önállósága elnyerése után (a személyi tudatosodása után), azéletfeladatai beteljesítése közben megszerezhető kiegyenlítődési képességei által,mentesítse önmagát (és környezetét) a Lilith által okozott zavart szellemi, lelki és testiállapotoktól. Vagyis az, hogy a saját személyében és környezetével kiegyenlítse az őszemélye létesülését is szükségessé tevő, és így a személyében is hordozott Lilith jelegűkésztetések által okozott lét-feszültségeket. Azt, hogy milyen életfeladatok felvállalásarévén, milyen tudatosan vállalt személyi tapasztalatok árán jut el ahhoz a belátásikészséghez - arany öntudathoz: bölcsességhez - amely segítségével önmagában (éskörnyezetében) a Lilith okozta tudati és érzékelési - érzési zavarokat megszüntetheti és abelső feszültségeit kiegyenlítheti (és ezáltal a Lilith által ugyancsak állandóan zavart ésfelkavart külvilághoz való viszonyát, amennyiben ez rajta múlik: harmonizálhatja),részben kiolvashatjuk mindenkinek a személyi horoszkópja (asztrogramja) általmegjelenített spirituális fejlődési sors-programból. Persze, csak amennyiben nemjóslásokra (könnyítési lehetőségekkel való áltatásra és ijesztgetésre) használjuk azasztrológia őstudományát. Minden horoszkópban van egy Lilith ugyanis, amelynek azasztrológiai helyzetéből és a bolygókkal alkotott fényszögeiből ki lehet olvasni azt, hogyaz illető személyben hol van a kábulatra, az önámításra való hajlam elrejtve, vagyis az,hogy ki milyen jellegű és milyen színezetű koncepciók (eszmék és rögeszmék) szerintszédíti magát és vezeti félre a környezetét, anélkül, hogy azt ő, spirituális tudatosításnélkül észrevenné. Szélsőségesen durva fényszögelés esetén, hogy milyen jellegű(színezetű) kauzális szédület, kábulat és esetleg feloldhatatlannak tűnő örvénylésekforgatagában és fogságában vergődik a lelke, milyen, az anyai ági ősöktől öröklöttmentális, érzelmi, vagy szexuális devianciák szerint álmodik és képzeleg önkéntelenül ésöntudatlanul, vagy éppenséggel tudatosan. Az ember személyében a Lilith (a “személyes” Lilith tehát) az ős teremtés általelindított feszültség-oldási és kiegyenlítődési (“fejlődési”) folyamatokkal ellentétes,önkéntelen és öntudatlan “bűnbeesésre” serkentő, negatív (“ördögi”) erőként jelentkezik.Ez az izgatóan érdekes és mindig új, pikáns, vagy finom izgalmakat biztosító élményekre,a rafináltan finom és “édes, vagy a durva feszültségek” és kábulatok élményére ésállapotára (pl. a csalás, az átverés állapotának a bódító izgalmára, vagy éppenséggel amegalázás lehetőségének -élményének a lelki izgalmára) serkentő önkéntelen ésöntudatlan sóvárgás "ellenállhatatlanul kísértő" őserőnek a jelentkezése ez bennünk. Ez,
  8. 8. az adottól eltérő más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanulkülönböző formákban - különféle vágyakban - jelentkezik, a személyi struktúránk, illetveaz anyai ági ősszülőktől örökölt személyi karmánk (megismerendő, kibontandó,feloldandó és meghaladandó negatív spirituális programok) függvényében. A személyihoroszkópban a Lilith arra utal, hogy az illető személy üknagyanyáig visszamenő anyaiági ősei milyen feszültség okozó, személyes (többnyire szexuális) sóvárgásokatszorítottak és rejtettek mélyen a tudatuk alá. Ezeknek a személyi tudattalan szférának (aurának) a mélyrétegeibe rejtettsóvárgásoknak és negatív (általában mélyen rejtetten agresszív) érzéseknek az indító okatöbbnyire szexuális jellegű, mivel az “édes izgalmat” jelentő másállapotot többnyire azismert állapotoktól eltérő, az adott lehetőségeken kívüli, a szokásostól eltérő szexuálisaktusok (élmények) közben éljük meg. A “más”, az érdekes, a “megrázó” és/vagy/ az“új” élményre - érzésre - állapotra való önkéntelen és öntudatlan (egyesek számára:csillapíthatatlan) sóvárgás elsődleges jelentkezési formája tehát a szexuális élményekhezkötődik, hiszen a más nemű személyekkel való (szexuális) egyesülés élménye az ami atermészetes másságot jelentheti a számunkra. A vadul fényszögelt Lilith esetében fordulvissza ez a másra-való sóvárgás az azonos neműekkel való közösülésre való sóvárgásra,de ez már bonyolultabb és ritka helyzet. Egyesek nem annyira karmikus és genetikaibeállítódásból, mint inkább lelki kényelemből, vagy anyagi érdekből választják ezt, azazonos nemhez való visszafordulás másságot, amit a liberális propaganda, politikaiokokból kifolyólag természetesnek nevez. Jó, hogy ez is a Lilithez tartozik, deamennyiben ebbe bele bonyolódunk, elveszítjük a lényeg fonalát... A Lilith tehát aleginkább a szexuális aktus során létrejövő és átélhető “rendkívüli” szellemi, lelki ésfizikai állapotok lehetőségeihez kapcsolódik (és mint ilyen, a szexuális perverzióknak őaz igazi ős-oka is), de ez nem azt jelenti, hogy a Lilith okozta sóvárgások csupánszexuális jellegűek. Ugyanezt a rendkívüli állapotot szomjazzák az agresszív személyekis, amikor provokatív viselkedésükkel, durva szavaikkal, igazi ok nélkül, de láthatóan“készakarva”, veszekedést, civakodást, verekedést, vagy lázadást provokálnak, vagyváltanak ki finom pszichológiai trükkök alkalmazásával a környezetükből. És persze, azalkohol, a nikotin vagy a kábítószerek által okozott rendkívüli (természet-ellenes)“másállapotok”-ra való sóvárgást is a Lilith okozza bennünk. Az antropológiának és a genetikának a XX század végéig és a XXI század elejéigközzé egyértelművé vált és az egész világon közzétett, illetve bárki érdeklődő számáraelérhetővé vált felfedezései után, sem a kereszténység, sem az iszlám, vagy a zsidóteológia dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un.misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel, nincs amit kezdeni. A genetikatudományos-technikai műszereivel vizsgált és ellenőrzött antropológiai eredményei általis alátámasztott természettudományos fejlődéstan eredményeit és az etológiakövetkeztetéseit reálisaknak kell elfogadni. Ezt viszont, azzal a kitétellel és logikusfenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működésimechanizmusának a beható megismerése - és személyes megtapasztalása után! -, a
  9. 9. véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszünk, ahogy nem hiszünk azoknak akozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus eseményeknek és környezetiváltozásoknak a véletlenszerűségében sem, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltómutációkat eredményezik. Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen.De hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket(katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja? Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberbenlelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események, nem egy külső,objektív Istennek az ily módon történő (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanemaz egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és aciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Ha eztmegértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azokfizikai, vegytani és később, a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain ésvisszahatásain) keresztül az Abszolút Ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az,aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező eseményeket előidézve,lehetővé tette előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknakaz egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását majd e struktúráknak areprodukcióját. Később, e struktúráknak az egymástól való elkülönülését ésindividualizálódását, majd a különálló struktúrák szaporodási képessége kialakulását,saját egyéni struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette kitehát az Abszolút Szellem lépésről lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülről amegfelelő körülményeket hozva létre, belülről az egyetemes mágia (a képzelőerő)erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékonyintelligenciájával hatva, azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat,amelyekből végül is az a “teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és azelején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) lény,aki egyre inkább felölthette “az ő képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbimetafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek szellemiokáról és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a személyihoroszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlődési programokról szóló tanulmányaimban. Ebben a kontextusban tehát, számomra legalábbis, logikus és racionálisan értelmezettaz etológia azon következtetése is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönöskésztetéseiben fellelhető az ember belső - spirituális! - természete bizonyosvonatkozásainak az okai és így, a magyarázatai is. Így pl. az egyesek által kiirtandóemberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért például, a harcos szemléletűmisztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon isértelmes, hasznos tulajdonságnak és főképpen, spirituális szempontból nagyon is indokoltlelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyarkifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen
  10. 10. fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek afélelemnek, addig, amíg ez az érzés egészséges és indokolt az egyetemes spirituálisevolúció és kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából, két különböző oka van, annakfüggvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet átéli. A nők esetében a dolog egyszerű és humanista - intellektuális logikával is könnyenmegérthető: a nő mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont,illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét féltijogosan, amikor a reális, vagy vélt vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetveoka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétesnemű és a spirituális fejlődés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül nekimegnyílik a lehetőség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és akölcsönös áthatolás megvalósítására, vagyis az egymás fejlesztése és megváltásamegvalósítására. De ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapulóéletfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzeltellentétes nemű személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvényekés nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység.Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményrőlvaló lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebbmegnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről (egoizmusról) lehet szó. A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb ésa teljesség érdekében ajánlatosnak tartom “A nyolcadik törvény, avagy az evolúciótörvénye” c. tanulmányom elolvasását is, amit az Utódok, szülők és szeretők azasztrológia tükrében című könyvemben lehet elolvasni, és a www.kozmaszilard.tvn.huhonlapomon a Megváltás törvényei címre kattintva lehet letölteni. A férfiak féltékenységemetafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatottFény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkciójátés az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér éskülönbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet funkciójától éstermészetétől. Miközben az Abszolútumból kiváló Feminin teremtési ősprincípium, a Szeretet egy azegyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza azegyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumbólkiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtő) energiáit, de ugyanakkor azt - épen aszeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan ateremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz, addig az Abszolútum másik első teremtői megnyilvánulása: a Maszkulin ősprincípium,a Fény, nem tesz mást, mint átvilágítja és ez által, folytonosan provokálja a Szeretetet ateremtésre, értelmezi tehát a szeretetet és ez által fejlődésre serkenti a teremtést (annakfolyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket.
  11. 11. Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( azaritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás isjellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavarosírásról van-e szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő ésértelmező célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, atisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e azEgység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárítószellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - afélrevezető, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetésesetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat az emberi Szeretetből, ahamis fénnyel való átvilágítás következtében, a hamis fény közreműködésével gyűlölet ésharag. És ez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavarosátvilágítások: értelmezések (alapműveletek) hatására! Ezért, amiként az alkímia mondja,nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. (“Az elemekcsak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva ésmegnevezve egyesíthetők.” - Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének azalkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio művelete leírását.) Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és a rendezés, az elemzés, azértelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolásősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívóés egyben - egységen tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Fény,a Szeretet ősszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítő és azt határolt és egymástólkülönböző létegységekben - ideastruktúrákban, különválasztó, a szeretetet különálló lét-struktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), “diverzifikáló” (sokszerűsítő ésezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő) megtermékenyítő ős-erő. Ő ateremtést és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb rendű)struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű létegységekbevaló rendeződését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretetentropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól és egyre jobban rendezett(strukturált) negentropikus állapotokká. A Szeretet tehát a teremtés és a fejlődés szubsztancaiális alapja (ősi kiáradó - kiárasztóereje és ősszubsztanciája). Eközben a Fény viszont a teremtés és a fejlődés “motorja”:kiváltója, mozgatója és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), amegtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítőőshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történő teremtési jelenségek ésfolyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarokkeletkeznek a szellemtudományok területén és végső soron minden más zavar ehhez, azelső megkülönböztetés hiányához vezethető vissza. Ezért, a valódi egység helyettfolytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végülszemélyiségünkben is, aminek következtében a civilizációban ma semmi és senki nincs arendeltetés szerinti helyén. És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi
  12. 12. kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igaziszeretet helyett miért van pragmatizmussal vegyített érzelgősség, és végső soron a simaügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjánaka legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségű gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a maiorvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sőt: egyre több! -beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogytáplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes- természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ottvannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételesreflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködésekhalmazából keletkező negatív energiák.) Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetőbb rendeltetését ésfunkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása:benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhozugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finomáramlásként növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciájába, aminem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa,hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas aMaszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: aszeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa aszüzesség természetes úton történő, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése.De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodottszeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felkavaró kellemetlen behatolással) járóátvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, aszükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve abenyomásnak - benyomulásnak meg kell történnie. "... És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”, szoktuk idézni gyakran, csak az abaj, hogy a Jin jellegű misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegű absztrakt spekulációk: azöncélú és elvont (talaj nélküli) gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak ametafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat,illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, amaszkulin princípium képviselői által végülis legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek,még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni azéletünkben, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveketvalló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, RudolfSteineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek atükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikuselméleteket elhiggyük, és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősökre tekintvissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követőgenetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok azesemények se voltak véletlenszerűek, amelyek a többi faj kifejlődéséhez vezettek, hanem
  13. 13. mindez az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének akövetkezménye. Saját természetünkből (un. ösztöni késztetéseinkből) sokatmegérthetünk, ha megvizsgáljuk azt, hogy miként működik a féltékenység őscsirája,azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának azelőzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák. A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebbhímek, vagyis a legmagasabb rendű spirituális struktúrával rendelkező hímek - alegerősebbek, leg jobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és alegjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítikmeg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítőit: a nőstényeket. Minél erősebb éssokszerűbb - minél felsőbbrendű - a spirituális struktúrának megfelelő egészsége és erejevan egy hímnek, annál több nősténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti acsapatot) és annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő “szokások”is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok,ahol a vezér nőstények által “rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő szabadoncsatangoló (szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek mindössze apárzás - a megtermékenyítés - időszakában jelennek meg, illetve csak ezt az időszakottöltik a csapat - falka - “társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természetirend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvényekegy - az egyben leképezik és a fizikai - természeti világ határállapotában megtestesítik aspirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket. Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik,hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szembenerősebb spirituális struktúráját, az annak megfelelő genetikai kódrendszerrel minél többutódnak átadja, létezik a hímek eme egyedi megtermékenyítési (és kisajátítási!)törekvésével szembeni ellentétes törekvés is! A nőstény állatokban, akárcsak a nőkben, azösztönök szintjén, éppen olyan erős az a késztetés, hogy minél több féle spirituálismodellt megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és ateremtés sokszerűségét. De minket most, a megváltási logikát, ha leszűkítetten is, dejobban tükröző, monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, mivel az ember,spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen afejlődés - a differenciálódás (különböződés) és a diverszifikáció (sokszerűség) fenntartásaérdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődésszempontjából ugyanis, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után,mindenképp a monogámia kell, hogy jellemző legyen ránk, mivel páros egységet alkotnia lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunkképesek, hiszen egyszerre nem harmonizálódhatunk (képtelenek vagyunk egyszerreharmonizálódni) az összes dimenziók szintjén több, ellentétes nemű személlyel, mivel akiegyenlítődés személyes aktus! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal)rendelkező személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat, ésharmónia-gátló tényezőket, hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia, annak ellenére,
  14. 14. hogy éppen a Lilith hatására, tudatos-titokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki,de persze egyoldalúan, vagyis úgy, hogy egyedül ő éljen poligámiában, vagy legalább egykis bigámiában, de a kiválasztott párja semmiképpen nem. Hiszen éppen a kiegyenlítődési képességeinek a kifejlődését akadályozza az emberbenrejlő szexuális másságra sóvárgások kielégítése, vagyis azt, aminek az elérése ésmegvalósítása érdekében született, ami az ő élete célja és rendeltetése. Sajnos, ebben atörekvésében a tudósok egyáltalán nem segítik, mivel nem tudván a Lilithről, azt állítjákés hirdetik, hogy a másságra valós sóvárgás, a mindig más ellentétes nemű partnerrel valószexuális közösülésre való vágyakozás jogos és természetes, nem más, mint az állatilétből hozott poligámiára való természetes hajlam következménye. És ezt akkor, amikor atudomány mutatta ki éppen, hogy nem minden állatfajra jellemző a poligámia! Az emberviszont igen rég óta kinőtte magát az állati létből és éppen azért, hogy személyesen,vagyis egyetlen egy más nemű személlyel valósítsa meg az egységes egészet: a Jin és aJang egységét, a tökéletes kiegyenlítettséget tehát. Az ő esetében az adottól eltérőélményekre - állapotokra való sóvárgás legközelebbi tárgya a rajta kívüli, más neműélőlényekkel, illetve személyekkel való “közösülésnek” a titokzatos élményére valóvágyakozás öncélú és az egyén spirituális fejlődése irányával ellentétes. És még az semlenne annyira zavaró, hogy erről a harmonikus állapotba kerülésnek (az egészségnek és aboldogságnak) az élményéről lemond időnként, mivel ez által még jót is tehet atermészeti sokszerűség fenntartásának, amennyiben ez az alkalmankénti szexuálisközösülés “más” nemű személyekkel történik, ezért olykor néha még bizonyoskiegyenlítődési és harmónia-állapot is létrejöhet a “közös és titokzatos” élményekközben, vagyis a feszültségek feloldódása közben. De, pontosan azért mert a Lilith azöncélú másságra való sóvárgások ősereje, az ember “nem elégszik meg” a természeteskiegyenlítődéssel és az így elért időszakos természeti harmónia-élménnyel, és belsodródik a másságra-sóvárgás örvényébe, és a Lilith ereje máris tovább hajtja az újabb és“rend-kívüli” (szexuális - szerelmi) élmények szerzése irányába. A Lilith okozta végnélküli sóvárgások kiélésének a lehetetlensége, illetve a csillapíthatatlan szomjúságokának tudatosítása (azoknak a szellemi “dekonspirálása”) által létrehozható feloldásokelmaradása miatt, és a tisztázatlan párkapcsolati viszonyok és zavaros pszichikaikörülmények melegágyában jelennek meg a perverziók csirái is. Mert a tudatossággalvégrehajtott, természeti kiegyenlítődés helyébe lépő elfojtott szexuális vágyak,csillapíthatatlan és elfojthatatlan vágyak formájában jelentkeznek majd az utódokban!Minél erkölcsösebb életet akar folytatni és minél szemérmesebb magatartást tanúsít egyszenvedélyes és “teljesíthetetlen” vágyaktól hajtott, szenvedélyes lelkű és gazdagszexuális fantáziával rendelkező jövendő kismama a magzat foganást megelőzőidőszakban, annál biztosabb, hogy a biológiailag még meg sem fogant, de a megfogannikész gyermeke, felnőtt korában jobb esetben csapongó, szexuális kalandor életet fog (aztlesz kénytelen!) folytatni a karmikus anyai öröksége folytán. Rosszabb esetben, arendkívüli szexuális élményekre való sóvárgása szexuális perverziókra való hajlamokbanis testet ölthet.
  15. 15. Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith általában az anya, vagy az ősanyákáltal elfojtott természeti szexuális kiegyenlítődési vágyakkal ellentétes törekvéseket,önkéntelen ambíciókat jelöl. A legtöbb esetben a természeti Vénuszi vágyakkal ellentétesés zavaros sóvárgásokat, illetve azokkal ellentétes komplexusokat: önmutogatásikomplexus (exhibicionizmus), öncélú, kielégíthetetlen csábítási komplexus,szemérmeskedési - erényességi komplexus, a partner fölötti szexuális hatalom-gyakorlásimánia (vagy éppenséggel az egyszerű hatalmi mánia), a különböző impotenciához ésfrigiditáshoz vezető, illetve az orgazmus-készség elmaradását előidéző pszichésblokációkat. Ilyenek még a hideg, érzelmek nélküli kéjelgési vágyak, amegtermékenyüléstől való irracionális félelem. A Lilith által okozott csillapíthatatlanszexuális étvágy, aminek a kielégítésével ideig - óráig egy - egy különösebb szexuálisképességekkel és vonzerővel rendelkező partner magához tud kötni egy - egy a Lilithrendkívüli befolyása alá került személyt, nem kell összetévesztenünk a szerelmiérzésekkel. E miatt az összetévesztés miatt, utólag nagyon sokan csalódnak, akik úgyképzelik, hogy a szexuális partnerük “rendkívüli” szenvedélyességét és az általuk okozottorgazmus miatti öröm - megnyilvánulásait, mind az odaadó szerelem jeleit könyvelhetikel. A Lilith mindig a Vénusz által megtestesített határozott, egészséges (egész-ségre,egészségülésre, kiegyenlítődésre törekvő) természetes szexuális vágyak megnyilvánulásaalatt megbúvó zavaros vágyakozást, illetve vonzóan-taszító érzést jelöl valami új ésismeretlen szexuális élménnyel szemben. Olyan ismeretlen rendkívüli élményekkelszembeni borzongást, ami megváltoztathat, illetve összezavarhat az ember természetébenés az ember életében - sorsában minden pozitív értelmet, egészséget és általánosharmónia - törekvést. Ez az őserő, végső soron a már kis gyermekkorunkban jelentkezhet, és egyesek számáramár a kamaszkor során észveszejtően felerősödő, ködös és homályos (irracionális),kéjesen borzongató szexuális fantazmagóriák és az öntudatlan szexuális vágy-állapotokutáni izgatott sóvárgások ősi oka bennünk. Ez “az édes izgalomra”, az ismeretlen kéjrevaló sóvár vágyakozás. Ez, a “minden jónak (stabilnak, világos és egyértelmű érzésnek,állapotnak, helyzetnek) az elrontó” oka. A Lilith által létrehozott, általában csak abizsergető másállapot izgalmáért való zavaros és határozatlan szexuális sóvárgást nemkell összetévesztenünk a Vénuszi őserő által megtestesített, a konkrét személyekhezkapcsolódó, egészséges szexuális - szerelmi harmónia - törekvésekkel és a Lilith általokozott “hasadt állapot” helyreállítására irányuló, szintén önkéntelen, a szerelmi ésszexuális kiegyenlítődésen keresztül elérhető, természetes harmónia- vággyal. A kettőnem csak hogy nem ugyanaz, hanem ellentétes is egymással, ezért pontosan azegészséges párkapcsolat zavartalansága és az általános lelki-szellemi zavartalanságmegértése és megőrzése miatt döntő fontossággal bír a két különböző irányba ható, delátszatra azonos érzéseket keltő erő belső és tudatos megkülönböztetése. Igazából e két ellentétes “ösztönös” késztetés összetévesztése az igazi oka, nem csakminden “szerelmi csalódásnak”, párkapcsolati krízisnek és az általános szerelmi -szexuális kielégületlenségnek, a szerelmi “boldogtalanságnak”, hanem ez az
  16. 16. összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-igelmenően. A Vénusz a Lilith által kiprovokált abszolút teremtési aktus során keletkezőnégy ősi alapelem harmonikus kiegyenlítődésre való törekvésének az őserejét testesítimeg és azáltal válik a (harmonikus) szerelem és a szexualitás erejévé, hogy a négy őselemközül kettő maszkulin jellegű (a tűz és a levegő) és kettő feminin jellegű (a víz és a földelemek). A Vénuszi szexualitás, illetve a Vénuszi szexuális törekvések tehát az őselemekharmonikus egyesülésére való törekvésének a következménye, miközben a Lilith ereje azegység állapot (abszolútum) megbontására és a hamis kiegyenlítődés irányába hat. Ezértpéldául teljesen hibás a nemi betegségeknek a “Venerikus” betegségek gyűjtő nevén valószerepletetése, mert nem a Vénusz hatása következtében jönnek létre, hanem a Lilith erőshatásának, illetve a Lilith hatása alatt túlzásba vitt, pusztán testi (ezért hamis és öncélú)kiegyenlítődési hajszának, a harmónia-ellenes és nyugalom helyett mindössze újabbizgalmat okozó, élvezethajhászás következtében. Azok a személyek, akiknek a horoszkópjában a Lilith valamelyik tűz- vagy vízjegybeesik, vagy ha az I. és a X. házba, de akkor is, ha együtt áll a Nappal, a Vénusszal, vagy aMarssal, a szokásostól eltérő szexuális vonzerőt gyakorolnak a másik nem tagjaira.Amennyiben ezt korán észreveszik, öncélúan visszaélnek ezzel a rendkívüli szexuálisvonzerejükkel és azoknak a hozzuk hasonlatos karmával rendelkező, ellentétes neműszemélyek manipulálására, a csábításra: szexuális uralásra és kihasználására fordítjákakiket ez a negatív misztikus csáberő erősen vonz. De ez által, a "vissza-élés" által,nagyon könnyen ők is egy életre a rabjává (szex-mániássá) válnak az öncélú másságravaló vágyakozásaiknak, ahelyett, hogy megszabadulnának azoktól. Vagyis ahelyett, hogyaz illető konstelláció által megtestesített spirituális erőtérrel, vagy a Lilitjükkel együtt állóbolygó által megtestesített őserővel való harmóniába kerülési képességekké változtatnák azavaros és együgyű szenvedélyüket. Például az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt,öntudatlanul és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annakellenére ható csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkorveszélyes a “tulajdonosra” nézve, ha nincsenek igazi emberi - spirituális értékei, illetve,ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. A szülöttszámára korai kamasz korától idősebb koráig a legnehezebb probléma az önkéntelen ésrejtett sóvárgások formájában jelentkező szexualitás lesz, mivel ezzel a számára is rejtett,rendkívüli szexuális vonzerőben, önkéntelen csábító erőben) jelentkező tulajdonságávalha akaratlanul is, de folytonosan .provokálja a külvilágot, különösen az ellentétes neműszemélyeket. A Lilithnek ez a pozíciója arra utal, hogy a szülött a rejtettszemélyiségtudatát kell kifejlesztenie és tudattalan lelki tartalmait kell a felszínre hozvamegismernie. Fel kell oldania belső ellentmondásait a rejtett, gátlások alá szorított, vagyegyesek számára - akik szintén ilyen jellegű problémákkal - küszködnek, botrányosnakítélt szexualitásának a nyílt, tudatos és spirituálisan ellenőrzött megélése által.
  17. 17. Élete első felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitől, ilyen jellegűképzelgéseitől, valamint saját erotikus késztetéseitől, reflexeitől, elfojtván azokat, vagymenekül az olyan "romantikus" és nyílt helyzetektől, ahol ezek a vágyak felszínretörhetnének, esetleg szabadon megnyilvánulhatnának. De ugyanúgy lehetséges, hogyönkéntelenül állandóan csak ezzel foglalkozik, vagyis, többnyire ilyen jellegű gondolatokés képzelgések foglalkoztatják, innen indul ki és ide tér vissza minden életkérdésben. Ezrészben a fentiekben leírtak miatt van és részben azért, mert az olyan ellentétes neműszemélyek, akik abban a jegyben (azonos) születtek, vagy akik ellentétes jegybenszülettek, mint ahol neki a Lilithje áll, valamint azok is, akik az ő Ascendensével azonos,vagy ellentétes jegyben születtek, vagy az ő Ascendensével (és Lilithjével) ellentétesjegyben álló Sárkányfarokkal, vagy Ascendenssel rendelkező személyek,ellenállhatatlanul vonzódnak hozzá és a legtöbb esetben ellenállhatatlan vonzerőtgyakorolnak reá és ugyanakkor azok is önkéntelenül sóvárognak arra, hogy azonnaliszexuális kapcsolatba kerüljenek vele, esetleg még annak ellenére is, hogy a szülöttemberi, vagy spirituális szempontból nem értékeli őket és nem tekinti azokat potenciálispartnerének (lehetséges méltó társnak). Másik vetülete a Lilith e provokáló házhelyzetének az, hogy a személy önkéntelenül,vagy tudatosan, de állandóan csábítja az ellentétes nemű személyeket és mindencselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is alá vannak vetve ennek az öncélú csábítási(szereplési, figyelem felvonási) késztetésnek. Ezt egyes személyek "készpénznek" veszikés szélsőséges esetekben a botrányig, vagy a nemi erőszakoskodásig is elmenőkellemetlen helyzetekbe hozhatják a szülöttet. Az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt, öntudatlanulés önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére hatócsáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor veszélyes a"tulajdonosra" nézve, ha nincsenek igazi emberi- spirituális értékei, illetve, ha nincstisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. Ez a külvilágragyakorolt vonzerő ugyanis olyan érdemtelen szerelmi-szexuális sikerekhez juttatja a"tulajdonost", amelyek azt a benyomást, azt a látszatot keltik számára, minthogyha őténylegesen annyira különösen értékes személy, "jó ember", lenne, amiért hozzá annyianvonzódnak, őt "annyian szeretik". Holott mindössze csak irracionálisan - mindenracionális, vagy érzelmi indíték nélkül, szexuális kapcsolatba akarnak kerülni vele, aszerelem és a szexuális kaland örvényében szeretnének vele együtt szédülni, kábulni,szórakozni - szétszóródni, saját magukról - felelősségeikről és kötődéseikről -megfeledkezni. De mindez csak a jele annak, hogy a Lilith az I. házban van és "működik". Az igaziprobléma az - habár az előbbi hatásának is nagyon sokan lépre mennek és becsapódnak(huzamosan ámítják magukat az ő "különleges" lényük értékes mivoltának tévképzetével,ami nehezíti és gátolja az újjászületésre való hajlandóság létrejöttét és felszínre kerülését)-, hogy az illető személynek a külvilággal való kapcsolata folyamatosan zavart - zavaros,
  18. 18. homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és szándékait félre értik) és félre értékeltolyan értelemben, hogy mikor alulértékelt, mikor felülértékelt, vagyis, hogy sem akülvilág nem igazodik el ab ovo helyesen az illető személyen, sem a személy nem képeshelyesen eligazodni a külvilágban és ezáltal saját magában. Ugyanis, a hatás - visszahatástörvénye alapján, a külvilág "elemei" (a modern ember esetében pl. az utcai járókelők, abolti eladók, a hivatalnokok, a vonatkalauzok, más körülmények között veleszembekerülő személyek, de a távolabbi ismerősök is, stb.) minduntalanúl hamisinformációkat tükröznek vissza számára, hamisan tükrözik őt. És mindez azért van, mert az anyai ági ősök, főként a nagymama, vagy az üknagyanya,de lehetséges, hogy az anya is, valamiféle kábulatban - önértékelési zavarban (sajátszemélyükre vonatkozóan hamis benyomásban) éltek és most az illető személynek - és eza legfontosabb! - az az első rendű feladata, hogy a (saját személyére vonatkozó) éberségétmaximálisra növelje - művelje, illetve az, hogy megtanuljon helyesen olvasni (és sajátszemélyét imigyen felmérni - megismerni) a külvilág szimbolikus jelzéseiből. Ez utóbbihelyett választják sajnos az érzékenyebb személyek, olyankor, amikor a sok hamistükröződésből elegük van, jobb híján, az alkoholt, vagy a kábítószert mivel nincs olyanmegbízható és használható információs-rendszer (pl. az asztrológia) a birtokukban, amelysegíthetne a külvilág jelzéseinek a helyes értelmezésében. Amennyiben tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy (azon túl, hogy mindezaz ő édesanyjának a szülött fogantatása előtti szellemi tevékenységéből, rejtettvágyakozásából származott az ő természetébe, ösztönös tulajdonságaiba), e problémásalaphelyzet által, neki, a szülöttnek kell megismernie valamit, ami a szexualitás rejtettmotivációival kapcsolatos, feloldhatja és meghaladhatja ezt, a sok esetben szorongásosfélelmeket, kellemetlen, vagy drámai élethelyzeteket, vagy saját emberi természetének azelutasítását megvetését is okozó mentális (karmikus) programot. Életfeladata, hogy atudatosítás és a nyílt felvállalás segítségével gazdagabbá tegye személyiségét és problémaokozó hatásait feloldja, anélkül, hogy a környezetét (vagy esetleg az édesanyját) okolja aszemélyes, Lilith nevű abszolút erő által okozott konfliktusai, kényelmetlen helyzeteimiatt. Sokan, nem akarnak a saját Lilithjük természetéről tudomást szerezni és nem akarjákelfogadni azt a tényt, hogy az életük párjában is pont olyan mértékben és épp annyiratermészetesen, tehát a teremtés ősi okától fogva, jogosan van jelen ez a másszemélyekkel való szexuális kapcsolatra való vágyakozásban jelentkező ős-sóvárgás mintőbennük. Félünk egymásnak ettől a sötét, mindig homályban maradó, kiszámíthatatlan ésellenőrizhetetlen lényétől és vagy ignoráljuk, vagy megpróbáljuk eltaposni. A legtöbbférfi, ezt a problémát úgy véli elintézni, hogy miközben olyan nőt szeretne élettársulkapni, akiben nincsenek efféle “szajha - hajlamok”, nem csak hogy felmenti magát, determészetesnek is veszi, hogy neki nagyon sokszor “máson jár az esze és a keze”. Sem a Lilith hatásától való ösztönös félelem, sem a Lilith-nek a dogmatikus erkölcsiuralása, de az ignorálása sem vezethet párkapcsolati harmóniához, mert minden uralási,
  19. 19. ellenőrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunkszemélyében való jelenlétével, féltékenységhez, a meghittség és a derű elvesztéséhez,majd a kapcsolat lelki-szellemi felmorzsolódásához vezet. E probléma feloldásában nemsegít csak a teljes nyitottság és a teljes őszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy apárunknak is normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemű személyekkelvaló, önkéntelen szexuális közösülési vágya. Hiszen nem létezik Lilith nélküli horoszkóp!Ha ezt sikerült elfogadni és az adott feszültségeket néven nevezni, vagyis a különfélerejtett, titkolt és szégyellt szexuális vágyak természetét a személyi képletben álló Lilithhelyzetének a vizsgálatával megnevezni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsük: afolytonos zavartságot, a személyi szétszóródást, a határozatlan sokszerűséget és az ezzeljáró kábult életet válasszuk-e, vagy a választott párunkkal történő egységesülést éskiegyenlítődést? Ez, az önmagunknak és az egymásnak feltett kérdésre adandó őszinte válaszunk fogjameghatározni a kapcsolatunk természetét, minőségét és kimenetelét. Ajánlatos nem sietniezzel az életbe vágó válasszal annak érdekében, hogy az minél őszintébb és határozottabblehessen. A kérdésnek az elköteleződés szerinti megválaszolása esetében is, hosszúévekig tart, amíg egy különösen aktív Lilith esetében, a kivédhetetlen és elfojthatatlansóvárgás nem zavarja már a lelki világunkat és az élettársi (házastársi) szexuálisviszonyunkat. A pszichológia figyelmeztet arra, hogy a zavaros: homályos és tisztázatlan (vigyázat:nem a tisztátalan!) vágyaim és a zaklatott lelki állapotaim (ambícióim miatt is feszült ésfélelmeim miatt is szorongásos) által befolyásolt, akaratomtól függetlenül működőképzeletemmel olyan eseményeket és helyzeteket is beidézek az életembe, amelyeketnem szívesen viselek! Ezért arra kell törekednem, hogy a személyi horoszkópomsegítségével jól megnevezve és meghatározva a bennem levő, önkéntelen hamisinformáció-áramoltatási késztetéseket, azokat leleplezve semlegesítsem (feloldjam ésmegelőzzem negatív hatásaikat). Hihetetlenül nagy ereje van ennek a természeti világotés a mi képzeletünket is működtető egyetemes sóvárgásnak. Ezt az ősi hiány- információállapotot, az ős-szomjúságot, egyes nyugati gondolkozók és keleti misztikusokösszetévesztik magával az Ősi létforrással: az abszolútummal és azt állítják, hogy Isten azabszolút Semmi. Azt, hogy Isten maga a Meghatározhatatlan Semmi, annyira komolyanvették még Pascal idején, hogy amikor a tudósok a légüres tér létrehozásával kezdtekfoglalkozni és azzal kísérleteket végezni, a Klérus tiltakozott e szentségtörő eljárásokellen, azt állítván, hogy ez magának az Istennek a megbecstelenítése. Nem tudtákugyanis, hogy a légmentesített tér még nem egyenlő állapot a semmi állapotával, amiegyébként sem létezik sem a fizikai valóságban, sem a metafizikai realitásban. Annak függvényében, hogy a Lilith milyen napjegyben és milyen horoszkópházbanvan és hogy milyen fényszögeket kap a bolygóktól, olyan, egyesek által a tudattalanmélyére süllyesztett, mások által “botrányosan” felvállalt, szexuális tulajdonságokra ésöncélú és homályos élvezet-vágyakra következtethetünk, amelyek bizonyos esetekben
  20. 20. jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebbinformáció, amivel egy asztrológus a Lilith vizsgálatával segítséget nyújthat pl. egy fiatalházaspárnak, hiszen a szélsőséges és a rendkívüli esetek csak a jéghegynek a csúcsátképezik. Az ilyen csapongó természetű személyek, akiket “a vérük hajt” bele mindenfajtafurcsa élethelyzetbe és szélsőséges élményszerzési lehetőségbe, nem is fordulnakasztrológushoz, mivel a tudatosság nélkül megélt, zavaros és riasztó tapasztalataik, illetvea természettudomány által normálisnak nevezett deviáns természetük észlelésekor, az atévképzetük erősödik inkább, hogy ők képtelenek a pozitív szexuális mentalitás-változtatásra, sőt: a liberális homoszexuális ideológia szerint nem is kell a szélsőségesLilith-karmájuk által befolyásolt természetüket megváltoztatni. De, amint említettem már,az ilyen személyek nem is keresik a spirituális kiegyenlítődési lehetőségeket és inkább ajósolgató asztrológusokat keresik fel mint a kauzális asztrológia művelőit. A gyakorlatban tehát, ritkán találkozunk kirívóan szélsőséges esetekkel és a legtöbbesetben olyan tudattalan szexuális vágyak és problémák kerülnek felszínre és kapják megigazi nevüket, amelyeknek a fel nem fedése és nem tudatosítása menthetetlenül apárkapcsolat megromlásához és a megfelelő szexuális - pszichikai problémákelvastagodásához, megkérgesedéséhez vezetnek, minden gyógyszeres terápia ellenére. Azén esetemben, például egy kívülálló sem sejtené, hogy a szép és fiatal feleségem mellett,akivel az én igényeimet teljes mértékben kielégítő szexuális viszonyt folytatok, mindenmeglátott szép és vonzó nőt (és e tekintetben nálam a skála igen széles!), azonnal és igenintenzíven megkívánok. És tényleg, én Horoszkópomban a Lilith, a Mérlegben és aközvetlen tapasztalatszerzési lehetőségek életterületén (horoszkópházban) áll. Ráadásulmindezt tetőzi egy, a Lilith - Mars együttállásból kiolvasható Janisági komplexusnaknevezett késztetés, ami miatt régebb minden nőnek, akivel csak dolgom akadt,önkéntelenül be akartam bizonyítani, vagy legalább sugallni kívántam, hogy "mindenellentmondó látszat ellenére", én vagyok a világ legértékesebb férfi példánya. El lehet képzelni, hogy egy nő esetében, micsoda rejtett, de néha elszabaduló és apolgári erkölcs alapján “elitélendő” szexuális viselkedési formákat - és persze egyetlenférfi partner által többnyire kielégíthetetlen szexuális igényeket is - eredményez egy olyanLilith pozíció, mint amilyen az én születési képletemben áll. Az ilyen horoszkóppalrendelkező nők esetében, a kellő asztrológiai felvilágosítás és a megfelelő szellemialapállás nélkül, már csak azért is lehetetlen minden párkapcsolati harmóniamegvalósítása, mert soha nem fogja merni kitárni őszintén a lelkét és kifejezni bátran azigényeit annak a férfinak, akibe szerelmes lesz, mert azt kell tapasztalja, hogy aházasságot vállaló “felvilágosult” férfiak is, mind csak földre szállt angyalként szeretnékmegismerni a jövendő feleségüket. Nem marad számára más lehetőség mint az örököskielégülés nélküli nyomasztó állapotok “természetes” elfogadása, vagy a férfifaló nőmerészen vállalt szerepe, ha módja és bátorsága is van ennek a felvállalására. És ez a tertio non datur sorshelyzet, a Víz jegyekben (Halak, Rák, Skorpió), vagy amegfelelő horoszkóp házakban álló, asztrológiai Lilith (által jelzett) problémákkal
  21. 21. szemben, még csak nem is tragikus! Mert azon túl, hogy mind a három csillagjegybenálló Lilith enyhe pedofiliára és más, szexuális perverziókra való hajlamot jelez, akárcsaka Mérlegben álló Lilith esetében, Rákban álló Lilith - el rendelkező nők esetében egyönkéntelen megtermékenyülési vágyat, illetve a teherbeeséstől való irracionálisfélelmeket is jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerő, stb.)igények nélkül. A Rák - Lilith-el rendelkező férfiak minden meglátott nőt megszeretnének termékenyíteni öntudatlanul, illetve irracionálisan rettegnek attól, hogyminden nő azonnal “lebubázik” és nem kért felelősséget akar varrni a nyakukba haszeretkeznének. A Skorpióban álló Lilith - el rendelkező személyek félnek “elfogadni”minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a tisztító drámai katarzislehetőségét sejtik benne és azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként ítéli meg őket,csak hogy a szerelmet ne kelljen komolyan venniük. Persze, azért néha mégiskénytelenek komolyan venni és akkor még nagyobb a baj, mert a drámai átéléstől valófélelmük miatt nem képesek odafigyelni az őszinte szerelem tisztító erejére. A Halakbanálló Lilith esetében, férfiak és nők egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenniönkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettől. Ők azok, akiket amás nemű személyek unos- untalanul meggyaláznak és “eltaposnak”. Ha ez valamiértnem történhet meg (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a szado - mazochistaszolgáltatásokat veszik igénybe. Mivel az áldozattá válástól félnek is titokban és nemmerik őszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, delegalábbis alkoholizmus lesz a probléma következménye. Ez utóbbira a szeretet- szomjuk(egységélmény) kielégítésére van szükségük, pontosabban a szeretet - hiány“betömésére.” Nem értik meg, hogy amennyiben ők nem mernek teljes odaadássalszeretni, őket sem szeretheti senki igazán. Az öncélú szexualitást gyakorló és az anyagiértékrendet követő civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik. Amennyiben ezt, a bennünk mindent összezavaró, állandóan a más személyre -állapotra és ezáltal még az igazi párjukat megtaláló személyeknek a szexuális képzeletétis állandóan kísértő és zaklató Lilith- nek a hatását képzeletben hozzáadjuk azasztrológiai képletünkből kiolvasható egyes negatív tulajdonságainkkal: az önkéntelenfélrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és öncsalásra való hajlamainkkal, az öncélúkalandra, vagy a kényelemre való törekvéseinkkel, vágyakozásainkkal, a röghöz kötött és“ésszerű” spekulálásra való hajlamainkkal, a hamis egységesülésre (részleges,alacsonyszintű és zavaros: érzelmes), lelki kábulatra, misztikus és irracionális káprázatra,homályos fantáziálásra és támolygásra való késztetéseinkkel, a hamis felelősség-érzetünkkel ( gátlásosság, aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb.) és a minden változástelutasító biztonság- vágyunkkal, nem kell csodálkozzunk azon, hogy annyiszerencsétlenséget és nyomorúságot előidéző tettet hajtunk végre nap mint nap egypárkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy egy olyan személy aki még nemalakított ki a maga számára egy jól működő hibabelátási készséget és önleleplezésiképességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy ő miért kell ezt és aztmegtegye, miközben a Lilith által megtestesített másra való sóvárgás, a más nemű
  22. 22. személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja őt majdminden tettében és gondolatában. A Lilith által jelölt szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkbanés hiába ítéljük másoknál el és hiába büntetjük meg egymást a szörnyű tettek elkövetéseután. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és lefojtani kell, hanem a tudatosítás segítségéveldekonspirálni, és feloldani. És persze, a veszélyes helyzetek” tudatos elkerülésévelelkerülni e hajlamok felerősödését. Nagyon megharagudtam az első horoszkópomelkészítőjére, amiért a pedofíliára való hajlamom felől tájékoztatott és hetekig nemakartam elfogadni ennek még csak a gondolatát sem. Szerencsére néhány hónap múlva,amikor felfedeztem az asztrológia kauzális értelmezési lehetőségeit és gyakorolnikezdtem annak segítségével a saját magammal szembeni őszinteséget, tényként fogadtamel, hogy igenis létezik ilyen. Ma, e két mondatos figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy“tiszta szívű” apja tudok lenni másfél éves kislányomnak, mert tudom, hogy mindaz a“tisztátalan ötlet”, ami ködös fantáziámban még mindig felüti a fejét néha, a valóságbansoha nem fog megtörténni. Hogy mennyire valóságos az ide vonatkozó “asztrológiaiprognózis”, akkor döbbentem rá, amikor észre vettem, hogy mosdatáskor nem merek amagatehetetlen újszülöttnek, szégyenérzet nélkül a “pici lyukába” nézni. Ma a világlegtermészetesebb dolga, hogy ha éppen én foglalkozom vele, bilizés után, tiszta vízzeljól kimosom a feneke minden zugát és bepelenkázom. De másfél évvel ezelőtt mégszámomra nem volt ilyen egyértelműen kezelhető a helyzet és biztos vagyok benne, hogyamennyiben nem kapom meg korábban a figyelmeztetést és több előadás alkalmával nembeszélek nyíltan e lappangó hajlamomról és e hajlamnak vallásos kábulatban élőnagyanyám irracionális szexuális viselkedéséig visszavezethető okáról annakillusztrálásaként, hogy milyen részletes információt képes adni asztrológia, ma sem lenneaz. Amennyiben tehát tudomásul vettük és elfogadtuk azt a tényt, hogy életünk párjábanépp annyira jogosan fejti ki kísértő hatását a Lilith, mint bennünk és ennek tudatábanpozitívan válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy meg akarunk-e tenni minden szükségeserőfeszítést annak érdekében, hogy együtt maradjunk és ketten, együtt (tehát nemmásokkal külön - külön) megkíséreljük az egységesülés misztériumát megvalósítani,ennek a határozott válasznak nem lehet más eredménye, mint a páros kapcsolatunkegységének az összes dimenziók szintjén történő megszilárdulása. Azáltal, hogy a kétember ezt az összehangoltságot eléri (vagyis a közös öröm-élmény érdekében történőnagyobb egymásra-figyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesengyakorolja), az a szeretet-áramlás is létrejön gyakorlatilag, amelyben és amely általspirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az, hogy az élettársa, az ő szabadakaratból választott szellemi társa. Az, hogy akárcsak ő, a társa is a test-lélek-szellemegységét megtestesítő spirituális és kauzális lény - Még akkor is, ha az övéhez hasonló,vagy az övénél erősebb, önkéntelen “szajháskodási” késztetésekkel rendelkezik! - és nemcsak egy "hús-vér ember", akiknek a testével való szexuális kapcsolat gyönyört szerez aző teste számára.
  23. 23. A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt,elsősorban spirituális rendeltetési szempontból jelentős a Lilit által okozott problémák(karmikus életfeladatok) természetének az ismerete. Ugyanis a legtöbb vallás ésspirituális iskola - mozgalom, a Teremtőtől: az “Istentől” idegen erőnek (a legtöbbesetben: Sátánnak) tulajdonítja a Lilith által okozott természeti, személyi és társadalmizavarokat és feszültségeket. Különböző fegyelmezési - aszketikus - gyakorlatokkal és(veszélyes) misztikus - mágikus praktikákkal le akarja azokat győzni, ki szeretné iktatni aLilith hatását, ahelyett, hogy beismerve és megismerve a személy szerinti működésimechanizmusokat, feloldani, kreatív kiegyenlítődési - megváltódási képességgé alakítani.Ezért nevetséges minden olyan jellegű kijelentés például, amit a Jóga gyakorlói szoktakhangoztatni, és ami szerint “Nekem már nincs szükségem a horoszkópom megismerésére,mert a spirituális útra való lépésemmel meghaladtam a horoszkópomból kiolvashatóösszes meghatározottságaimat és “ELÉGETTEM A KARMÁMAT.” Ennél már csak aza, materialista oldalról jövő magabiztos kijelentés nevetségesebb, hogy "Nekem nincs isaurám és nincsenek csakráim sem." Persze, betegségei azért még vannak… . A fenti magatartásnál tehát sokkal egészségesebb a Lilithnek a horoszkóp-pozícióját (aLiliith jegy- és házhelyzetét) megismerni és azt az életterületet, amelyre az ahoroszkópház utal, ahol a személyes Lilithünk áll, nagyon óvatosan, maximálisan éberenfigyelni és kezelni. Annak minden belső és külső negatív megjelenési formájátólóvakodni, nem hagyni magunknak, hogy az ennek az életterületnek a jellegzetesproblémáiba különösebben beleéljük magunkat, mert ezeken a területeken nincs ahogytisztán lássuk, nem vagyunk képesek józanul megítélni azt, hogy hol és kinél van azigazság. Sőt általában pontosan az ellenkezőjét látjuk mindannak, ami spirituális éskauzális szempontból értékes, értelmes és valóságos (tény). Asztrológiai zsargonraegyszerűsítve, úgy is mondatjuk, hogy a személyi horoszkópban a Lilith teljesenátalakítja annak a jegynek és annak a háznak az erőterét, amelyben található, annak a legzavarosabb és leg károsabb negatív megnyilvánulási formáira, vagy éppenséggel a szöges(negatív!) ellentétére. Nem csak mások által vagyunk félelmetesen könnyen becsaphatókés félrevezethetőek azokban az életkörökben és azoknak az ősideáknak az eszmerendszerei szintjén, ahol a Lilith jelentkezik a horoszkópunkban (személyiségünkben),hanem elsősorban önmagunkat vezetjük félre a legmagasabb tudatossági szinteken és alegnaivabb módon. Mindaddig, amíg elsősorban a saját Lilithez kötődő téveszméinket ésrögeszméinket, a saját önfélrevezetési késztetéseinket és e késztéseknek megfelelőgondolkozási képleteket fel nem ismerjük és folytonosan leleplezve fel nem oszlatjuk, azillető eszmerendszerekre és gyakorlati életkörökre jellemző betegségeket, és zavarossorshelyzeteket is folyamatosan létrehozzuk. A Lilith Teremtés-provokáló, Teremtés-kényszerítő őserő abszolút létének (Abszolútmivoltának) a megértése után, jobban meg lehet érteni a Lilith által megzavartAbszolútumból eredő, az abszolút-rend helyreállításának a szükségében gyökerező, és az
  24. 24. Abszolútumból kiváló - abból megszülető Teremtő létrejöttét, és így a Teremtés igazi,"rend-helyreállítási" - okát és funkcióját: a rendeltetését és a teremtés un. "működésimechanizmusát". Ez által felfedhető minden pozitívan, vagy negatívan, de mindenképpena sorsunkra és az egészségünkre (mágikusan!) ható és visszaható (Vallásos és nem-vallásos!) HITNEK A RACIONÁLIS ÉS LOGIKUS ALAPJA ÉS OKA. Az tehát, hogy ateremtés és az életünk eredeti oka és funkciója egyetemesen pozitív, csak mi látjuk aztnéha negatívnak, mikor azért mert zavaros és kilátástalan helyzetbe kerültünk a sajátLilithünk és a Világ Lilithjének a közös hatása következtében, mikor éppen amiatt, hogynem tudjuk kielégíteni azokat a Lilit-sóvárgásainkat, amelyeket nem, hogy nem is kellkielégítenünk, hanem át kell változtatnunk a Lilith- sóvárgással ellentétes, pozitívtulajdonságokká. A Lilith megértése és leírása által, az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjaivalegyütt, felfedeztem tehát a hosszú évezredeken keresztül a "beavatott" bölcsek, misztikuspróféták és vallásalapító szentek által MINDÖSSZE RÉSZBEN SEJTETT, deteljességében soha senki által meg nem talált - legalábbis eddig még fel nem fedett -METAFIZIKAI KIINDULÓPONTOT ÉS LÉT-ALAPOT: AZ EGYETEMESTEREMTÉS ŐSI SZÜKSÉGÉT és FUNKCIÓJÁT! Vagyis, a LÉTNEK ÉS AZÉLETNEK A EREDETI RENDELTETÉSÉT (értelmét) és CÉLJÁT. Azt, a hétköznapiéletünkre és egészségünkre és sorsunkra pozitívan visszaható "MÁGIKUS" ősigazságot,amelynek a tudatában és birtokában például, orvosok és bábák nélkül, rövid időben,könnyen és igen kevés fájdalommal szülte meg gyermekeinket a feleségem. A Lilith megértésének a legfontosabb eredménye viszont az emberi léleknek(spirituális és kauzális struktúrának) a mélyrétegeiben rejlő, családi vonalon az anyaiágon öröklődő, vagyis anyáról leányra és fiúra szálló (az unokáknak anyai ágon átadott)spirituális tévképzeteknek az egyéni karakteri tulajdonságokként, vagyis jellegzetesnegatív meghatározódásként átadott szellemi örökség-csomagjainak: az anyai ági családiéletfeladat-öröklődésnek a felfedezése és a személyi horoszkópok kauzális értelmezéseáltal történő kimutatási lehetőségének a felfedezése. Vagyis az egyéni KARMa igazi,gyakorlatilag is kimutatható eredetének, valamint az asztrológiai (horoszkóp szintű)kideríthetőségének és kimutathatóságának a felfedezése. Ezek a születésünkkor már azauránkban rejlő, negatív szellemi program-rendszerek lehetnek például irracionálisfélelmek, vagy természetellenes ambíciók, személy- és személyiség-ellenes, vagygyermek- magzat és életellenes késztetések, irracionális rombolási és önrombolási,büntetési és önbüntetési, öncsonkítási és öngyilkossági késztetések (önkéntelen ésöntudatlan rejtett agresszivitásnak a), vagy szexuális devianciáknak is szellemi okai.Ezernyi személyi horoszkóp elkészítése és megbeszélése (visszaigazolódása) utánbebizonyosodott például, hogy azon személyeknek, akiknek a horoszkópjában a Nap, aHold, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó közül minimum három bolygó diszharmonikusfényszögben kapcsolódik egymáshoz, az anyai ági ősei, intenzíven átélt életellenesmentális (érzelmi és gondolati) folyamaton mentek keresztül tudatosan, vagyönkéntelenül, éveken át, huzamos neheztelés és szorongás, rejtett (elfojtott) vagy nyílt
  25. 25. gyűlölködés, bosszú vágy, vagy nyilt életre-törés (gyilkosság, öngyilkosság, vagy többabortusz) és felelőtlen átkozódás (kiátkozás) formájában. Ezek, a csecsemő korban is azaurában (tudattalan szellemi lényünkben) lappangó rombolási hajlamok, tizennégy éveskorunk után már aktiválódnak és a kamasz kor időszakában érzékelhetően jelentkeznekerős depresszió, türelmetlenség, agresszivitás, irracionális félelmek és öngyilkosságikésztetések, vagy a felnőtti léttel és az általános emberi életfeladatokkal szembeni averzió(pl. otthon- és családalapítás, gyermekvállalás és gondozás), az ilyen jellegű általánosfelelősségeknek az önkéntelen és öntudatlan elutasítása, kikerülésére való öntudatlantörekvések formájában. A racionális logikánk számára érzékelhetetlen (manipulatív)hatásukat azonban leginkább, a felnőtt korban fejtik ki, amikor civilizáltönfegyelmünkkel magunkba fojtjuk ezeknek az imaginációnkat befolyásoló mentálisprogramoknak a külső megnyilvánulási formáit. Annak ellenére ugyanis, hogy ez acivilizált "önfegyelmező" eljárásunk látszólag mindannyiunk megnyugtatására szolgál, azelfojtás a lehető legveszélyesebb eljárás (mentalitás) mind önmagunkra, mindkörnyezetünkre nézve. Ezek, a mélytudattalanunkba vésett, életellenes spirituális gócok,minél ésszerűbb és civilizáltabb gátlások alá helyeződnek, annál rejtettebben ésveszélyesebben: követhetetlenül fejtik ki romboló hatásukat a láthatatlan ésérzékelhetetlen szellemi-lelki folyamatainkon keresztül. Mindannyian manipulálva vagyunk ezek által az anyáktól, vagyis az anyai ági nőiőseinktől örökölt, azok által a tudattalan képzeleti és gondolati és érzésvilágunkmélyrétegeibe lefojtott és így a generációk közötti tudattalan szellemi öröklődést biztosítóspirituális memória révén az utódoknak átadott szellemi csomagok által, vagyis azauránkba kódolt, negatív (pl. sors- és Istenellenes, gyűlölködési - rombolási, vagyéppenséggel önámítási) szellemi programjaink által, miközben úgy képzeljük, hogy azértelem által vezetett szabad akaratunkat gyakorolva, pozitív vágyaink és ésszerű erkölcsivilágképünk szerint gondolkozunk, érzünk és cselekszünk. Nem tudjuk, hogy ezek miatt,az anyai ágon öröklött negatív személyi programok rejtett, személyi hatásai miatt, illetveaz általuk sugallt negatív, szellemi és lelki mentalitások önkéntelen átélése miatt,betegedünk meg látszólag indokolatlanul és miattuk sodródunk olyan konfliktusokba,nehéz és nem egyszer olyan tragikus kimenetelű helyzetekbe, amelyekbe nem csak hogynem akartunk, hanem amelyekre még csak soha nem is gondoltunk. Ezeknek az örökletes (szellemi) romboló programoknak a felfedezésének és a személyihoroszkópok segítségével történő kimutathatóságának a jelentősége nem is annyira abetegség- és konfliktus okozó szellemi gócoknak a tudatosítás segítségével történőmegszüntethetőségében - feloldási lehetőségében áll, hanem a kismamák várandóságiidőszaka, valamint a születés aktusa közben fellépő veszélyes és sokszor tragikuskövetkezményeket okozó szövődmények megelőzési és kiküszöbölési lehetőségében.Mert ugyanúgy, ahogy a horoszkópban észlelt rombolási programok jellegének éshatáskörének az értelmezésével, azoknak az életterületeknek a megnevezésével, ahol ezekmegnyilvánulnak, meg lehet előzni a betegségek kialakulását, ugyanúgy a várandóság ésa szülés közben fellépő, a nőgyógyászok által a "Soha nem lehet tudni" jellegű, felettébb
  26. 26. értelmes indokkal illetett szövődményeket is meg lehet előzni. És, végülis ez a lehetőséga teremtés ős-oka és az egész létünk és életünk rendeltetéséből következő létlogikafelfedezésének és megértésének a legnagyobb és a legfőbb gyakorlati jelentősége. De e tudásnak a gyakorlati haszna mellett, feltétlenül tudnunk kell azt is, hogy a Lilitherejénél csak a Megváltás, vagyis a spirituális boldogsági-állapot ereje nagyobb. Azegyetemes megváltást nem akadályozhatja meg ugyan senki és semmi, de ugyanakkor azemberiség és az egész földi élet (az ember által felelőtlenül összezavart és beszennyezetttermészet világa) éppen az emberben uralkodó Lilithnek a befolyása alatt álló, természet-ellenes ideológiák, a hamis boldogság-koncepciók, vagyis az embernek megváltássalellentétes alapállása és tevékenysége miatt szenved. És ebben a (fölösleges!) globálisszenvedésben a legszomorúbb éppen az, hogy mindössze azért áll fenn, amiért egyetlenolyan megvilágosodott tudós, pap, vagy politikus, akinek a szava a XXI század elejénszámítana például, nem ismeri még a Lilith metafizikai és gyakorlati jelentését. És ezértvan, hogy ezek, az egyébként jó szándékú és értelmes személyek, a tudatos megváltáshelyett, annak az ellenkezőjét, a Lilithet szolgálják, és szolgáltatják: a tudomány-követőkkel, a vallásos hívekkel és választópolgárokkal egyaránt. Persze, teljesenfölöslegesen. Márpedig igen elszántnak kell lenni ahhoz, hogy a Karmánknak a Lilith jellegűrészétől, leegyszerűsítve: a belső, személyes Lilith negatív hatásait feloldjuk ésmeghaladjuk (Mivel eredendően negatív erő, pozitív hatásai nincsenek. Ezért furcsapéldául az is, hogy egy - egy számítógépes horoszkópkészítő program bejelöli a Lilithpozitív fényszögeit is. Talán már a Lilith hatásaira is jósolgatnak a Lilith lényegét nemismerő, és ezért annak a hatása alatt álló asztrológusok? Hát lehet-e csodálkozni apolitikusokon és lehet-e haragudni rájuk ezek után?), amikor a környező világ, sőt acsaládi környezetünk tagjai is a kauzális és spirituális önámítási: kábulási - szédülési,illetve mások kábítási és szédítési lehetőségeinek logikája szerint, Hamvas Bélaszavaival: a létrontás logikája szerint, vagyis a Megváltás logikájával ellentétesengondolkozik. És, amint azt a fentiekben láthattuk, ebben a Megváltással szembenilogikában, az öncélú böjtölés, vagy más formái az aszkézisnek és az öngyötrésnek (pl.öngyalázás, önbüntetés, stb.) éppen úgy bele taroznak, mint a legvadabb kapitalista, vagyszocialista világiság, a radikális kegyetlenség és a liberális dekadencia összes formái.Annak tehát, akinek elege volt ezekből a korházak intenzív, vagy öreg-elfektetőosztályain végződő, szédelgési létformákból, nagyon éberré kell válnia, amennyiben nemakarja a Lilith egyik hatását és személyes megnyilvánulási formáját, annak mindössze azugyanannyit érő, ellentétében megélni és folytatni. És az éberség itt az a kulcsszó, amelya megváltáshoz vezet, ami azt lehetővé teszi. Az éberség a Megváltás eszköze és a teljesés legfőbb éberség elérése, a Megváltás célja is ugyanakkor! Ahogy Hamvas Béla írja: azéberség a Véda, és a Véda tudása az Atman tudása. A Lilith megismerése tehát a Lilith- állapotnak az ellentétéhez: az éberségmegszerzéséhez és fokozásához kell, hogy vezessen, mivel csakis spirituálisan éber
  27. 27. állapotban vagyunk képesek a tényleges és a teljes kiegyenlítődésre, a bennünk levőteremtési őserők egységének a megvalósítására, a Jin és a Jang külső és belső egységéreés életfeladatainknak az egészségben és boldogságban történő beteljesítése: az abszolútlétnek a földi átélése után, a abszolútummal való egységesülésre, az abszolútumba valóvisszaolvadásra. Ahhoz viszont, hogy mindez realizált realitás legyen és ne misztikusfantazmagória, elszántan kell akarni éberré válni, ébernek lenni és éber maradni, vagyisnormálisnak és természetesnek lenni, tudván azt, hogy az absztinencia, a böjt, az aszkézisés a szüzességi fogadalom, mindössze erőszakolt józansághoz vezethet, de spirituáliséberséghez semmiképpen. Mert minél inkább el akarok fojtani valamilyen belsőkésztetést, és nem számolok az elfojtásnak a visszaható hatásával és a befolyásával, annálbiztosabb, hogy nem a megváltással egy irányban, hanem azzal ellentétesen haladok:vissza- élek, rosszul - járok, ahogy a magyar nyelv logikája is mondja.Hamvas szavaival: Amennyiben egy kis férget fedezek fel a lelkemben (vágyaimban,visszatérő képzeletvilágomban), nem az a helyes tett, ha visszanyomom a sötét lyukba,ahonnan előjött, mert ott, a sötétség erőit magába szívva hétfejű sárkánnyá változik, kitörés elnyel engem. Amennyiben viszont felemelem, és a fénybe tartom, akkor vagy elég afény erejétől, vagy megtisztul és a barátommá - segítő társammá (pozitív képességemé)változik. Emlékezzünk arra, hogy a teremtés előtti állapotában az Abszolútum is megpróbáljaelnyomni a Lilithet, de az eredmény még rosszabb és ahelyett, hogy a rossz-létet okozókaotikus örvénylés megszűnne, a bőszült abszolút haraggal, az Isten haragja állapotamegjelenésével tetőződik. A megoldás tehát nem az elfojtás, hanem a fénnyel(értelemmel) átvilágított és feltöltött kiengedés (a materializáció) és a kiegyenlítődésipróbatételekben (a tűzpróbában: a gyakorlatban és a harcban) való megmérettetés,megtisztítás és integrálás. Mindennek helye van a teremtésben de ez a hely a megváltás -kiegyenlítődés logikája szerint alakul és rendelődik ki minden, és mindenki számára, devigyázat: nem a hamis kiegyenlítődés logikája szerint! Asztrológusi és a létfolyamatoklogikáját éberen figyelő magánemberi tapasztalatom az, hogy a tragikus és váratlan sors-visszahatások nem az általános agresszivitás mellett, esetleg a kegyetlenség ódiumát isfelvállaló személyeket érik, hanem azokat a személyeket, akik a képzeleti agresszivitásmellett, a hamis kiegyenlítődési formáknak (pl. a "megható" szentimentálismagatartásnak) a kiemelt megtestesülései, mint amilyen például az angol Diana hercegnővolt. A legveszélyesebb magatartás tehát, amikor az ember, elsősorban magát ámítva,intenzíven és nem lelki, hanem szellemi agresszivitás szintjén éli át azt, hogy neki vanigaza a világi logika szerint, holott, a megváltás-logika szerint nincs igaza, és minderreráadásként, hamis boldogsági (feldobottá) állapotba ringatja magát, egyszerű lelkiönámítás, vagy valamilyen mesterséges boldogsági állapotot (kábulatot) okozó anyag(táplálék), vagy ital elfogyasztása által. - A tudatos kábítási eljárások különböző formáira,a cigarettától a vérbe fecskendezett kábítószerekig - bár szintén a Lilithel, különösenannak a Halakban és/vagy a XII. házban elfoglalt pozíciójával, illetve a Jupiterrel, aNeptunusszal és a Plútóval alkotott negatív fényszögeivel -, nincs amiért kitérni, mivel

×