SlideShare a Scribd company logo
hit
szeretet
„legyünk józanok, vegyük
magunkra a hit és a szeretet
páncélját, és mint sisakot, az
üdvösség reménységét”
(Thessz 5,8-11)
A szeretet hitből fakad, és a
reménységből táplálkozik
„a szeretet mindent remél”
(1Kor 13,7)
„hallottunk a Krisztus Jézusba
vetett hitetekről és a bennetek
lévő, minden szent iránti
szeretetről, a mennyben
számotokra készen álló
reménységért”
(Kol 1,4-5)
Isten
minket
„Lássátok meg,
milyen nagy
szeretetet
tanúsított
irántunk az Atya:
Isten
gyermekeinek
neveznek minket,
és azok is
vagyunk.
(1Jn 3,1)
„Minél többet foglalkozunk a
kereszt fényében Krisztus
jellemével, annál több
kegyelmet, gyengédséget és
megbocsátást látunk
egybefonódva igazsággal
és jogossággal. (…)
Érthetőbben és világosabban
felismerjük Isten végtelen és
örökkévaló szeretetének
megszámlálhatatlan
bizonyítékait és megértjük azt a
bensőséges, szívbéli részvétet,
mely felülmúlja az anya
sóvárgását elveszett
gyermekéért.”
(Jvt, 1970, 13. p.)
„Mert meg vagyok
győződve, hogy sem
halál, sem élet, sem
angyalok, sem
fejedelmek, sem
jelenvalók, sem
eljövendők, sem
hatalmak, sem
magasság, sem
mélység, sem semmiféle
más teremtmény nem
választhat el minket az
Isten szeretetétől, amely
megjelent Jézus
Krisztusban, a mi
Urunkban”
(Rm 8,38-39)
A szeretet
szül
„Aki azt mondja: ismerem őt, de
nem tartja meg parancsolatait, az
hazug, és abban nincs meg az
igazság, aki pedig megtartja az ő
igéjét, abban igazán teljessé lett az
Isten szeretete. Ebből tudjuk meg,
hogy őbenne vagyunk. Aki azt
mondja, hogy őbenne van, annak
magának is úgy kell élnie, ahogyan
ő élt”
(1Jn 2, 4-6)
„azt a parancsolatot is kaptuk
tőle, hogy aki szereti Istent,
szeresse a testvérét is” (1Jn 4,21)
Erich Fromm
„A szeretet elsősorban
nem egy
meghatározott
személyhez fűződő
viszony; a szeretet
magatartás, a jellem
beállítottsága, amely
meghatározza az
illető személy
viszonyulását, nem a
szeretet egy bizonyos
tárgyához, hanem a
világ egészéhez”
„Amit tehát
szeretnétek, hogy
az emberek veletek
cselekedjenek, ti is
ugyanazt
cselekedjétek
velük, mert ez a
törvény, és ezt
tanítják a próféták”
(Mt 7,12)
Csak
TE
vagy
a
FONTOS,
nem
az,
amit
birtokolsz!
„aki naggyá akar lenni közöttetek, az
legyen a szolgátok, és aki közöttetek első
akar lenni, az legyen a rabszolgátok.
Mint ahogy az Emberfia sem azért jött,
hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő
szolgáljon,
és életét adja
váltságul
sokakért”
(Mt 20,26-28)
A szeretet
a reményre
„Abban lett teljessé a
szeretet közöttünk, hogy
bizalommal tekinthetünk
az ítélet napja felé, mert
ahogyan ő van, úgy
vagyunk mi is ebben a
világban. A szeretetben
nincs félelem, sőt a teljes
szeretet kiűzi a félelmet;
mert a félelem
gyötrelemmel jár, aki
pedig fél, nem lett
tökéletessé a
szeretetben” (1Jn 4,17-18)
„mindnyájunknak
leplezetlenül kell
odaállnunk a Krisztus
ítélőszéke elé, hogy
mindenki megkapja,
amit megérdemel, a
szerint, amit e testben
cselekedett: akár jót,
akár gonoszat”
(2Kor 5,10)
„az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem
cselekedett irgalmasságot, az
irgalmasság viszont diadalmaskodik az
ítéleten” (Jak 2,13)
Miért tekinthetünk bizalommal
az ítélet felé?
mert az ítélet igazol Sátán vádjaival
szemben
mert az ítélet
a küzdelmeink
végét jelenti
„Az alázatosak öröklik a földet,
és teljes békességet élveznek”
(Zsolt 37,11)
Van remény 10. - A reményből fakadó szeretet

More Related Content

What's hot

07. Hagyomány vagy Isten szava
07. Hagyomány vagy Isten szava07. Hagyomány vagy Isten szava
07. Hagyomány vagy Isten szava
István Kis
 
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
Laszlo Szaniszlo
 

What's hot (20)

Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
 
Miatyánk 3
Miatyánk 3Miatyánk 3
Miatyánk 3
 
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelelBiblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
 
Apologetikai írások VI.rész
Apologetikai írások  VI.részApologetikai írások  VI.rész
Apologetikai írások VI.rész
 
07. Hagyomány vagy Isten szava
07. Hagyomány vagy Isten szava07. Hagyomány vagy Isten szava
07. Hagyomány vagy Isten szava
 
Nagyböjt 5. hete szerda
Nagyböjt 5. hete szerdaNagyböjt 5. hete szerda
Nagyböjt 5. hete szerda
 
Elveszíthető-e az üdvösség?
Elveszíthető-e az üdvösség?Elveszíthető-e az üdvösség?
Elveszíthető-e az üdvösség?
 
Szívből szabadon - bevezető
Szívből szabadon - bevezetőSzívből szabadon - bevezető
Szívből szabadon - bevezető
 
Van remeny 05
Van remeny 05Van remeny 05
Van remeny 05
 
Istennel mindig van kiút
Istennel mindig van kiútIstennel mindig van kiút
Istennel mindig van kiút
 
Legyél te is házas!
Legyél te is házas!Legyél te is házas!
Legyél te is házas!
 
Szabadság Jézus Krisztusban I.
Szabadság Jézus Krisztusban I.Szabadság Jézus Krisztusban I.
Szabadság Jézus Krisztusban I.
 
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. leveleBiblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
 
Van remény 08. - A nagy küzdelem vége
Van remény 08. - A nagy küzdelem végeVan remény 08. - A nagy küzdelem vége
Van remény 08. - A nagy küzdelem vége
 
Ige201001
Ige201001Ige201001
Ige201001
 
Hűség
HűségHűség
Hűség
 
Konfree
KonfreeKonfree
Konfree
 
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
 
Sabbat OTTHON
Sabbat OTTHONSabbat OTTHON
Sabbat OTTHON
 
Újjászületés
ÚjjászületésÚjjászületés
Újjászületés
 

Viewers also liked

Van remény 12. - A szentek állhatatossága
Van remény 12. - A szentek állhatatosságaVan remény 12. - A szentek állhatatossága
Van remény 12. - A szentek állhatatossága
István Kis
 
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetekVan remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
István Kis
 

Viewers also liked (13)

Van remény 09. Reménységben örvendezők
Van remény 09. Reménységben örvendezőkVan remény 09. Reménységben örvendezők
Van remény 09. Reménységben örvendezők
 
Van remény 13. Az Isten nyugalmába való bemenetel ígérete
Van remény 13. Az Isten nyugalmába való bemenetel ígéreteVan remény 13. Az Isten nyugalmába való bemenetel ígérete
Van remény 13. Az Isten nyugalmába való bemenetel ígérete
 
Van remény 04. - Bővölködjetek a reménységben
Van remény 04. - Bővölködjetek a reménységbenVan remény 04. - Bővölködjetek a reménységben
Van remény 04. - Bővölködjetek a reménységben
 
Van remény 14. - Szabadításom nem késik
Van remény 14. - Szabadításom nem késikVan remény 14. - Szabadításom nem késik
Van remény 14. - Szabadításom nem késik
 
Van remény 12. - A szentek állhatatossága
Van remény 12. - A szentek állhatatosságaVan remény 12. - A szentek állhatatossága
Van remény 12. - A szentek állhatatossága
 
Van remény 03. - Az újjászületés reménysége
Van remény 03. - Az újjászületés reménységeVan remény 03. - Az újjászületés reménysége
Van remény 03. - Az újjászületés reménysége
 
10. vészkijárat de hová
10. vészkijárat de hová10. vészkijárat de hová
10. vészkijárat de hová
 
Van remény 06. - Az örök élet reménysége
Van remény 06. - Az örök élet reménységeVan remény 06. - Az örök élet reménysége
Van remény 06. - Az örök élet reménysége
 
03. Krisztus az élet(em)ben
03. Krisztus az élet(em)ben03. Krisztus az élet(em)ben
03. Krisztus az élet(em)ben
 
Van remény 02. Az evangélium reménysége
Van remény 02. Az evangélium reménységeVan remény 02. Az evangélium reménysége
Van remény 02. Az evangélium reménysége
 
02. a megmentő jó hír
02. a megmentő jó hír02. a megmentő jó hír
02. a megmentő jó hír
 
Van remény 07. - Az igazság reménysége
Van remény 07. - Az igazság reménységeVan remény 07. - Az igazság reménysége
Van remény 07. - Az igazság reménysége
 
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetekVan remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
Van remény 01. Teljes bizonyossággal reménykedjetek
 

More from István Kis

Jézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
Jézus 7 reformációs üzenete - SzárdiszJézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
Jézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
István Kis
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
István Kis
 

More from István Kis (19)

Jézus 7 reformációs üzenete - Laodicea
Jézus 7 reformációs üzenete - LaodiceaJézus 7 reformációs üzenete - Laodicea
Jézus 7 reformációs üzenete - Laodicea
 
Jézus 7 reformációs üzenete - Thiatira
Jézus 7 reformációs üzenete - ThiatiraJézus 7 reformációs üzenete - Thiatira
Jézus 7 reformációs üzenete - Thiatira
 
Jézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
Jézus 7 reformációs üzenete - SzárdiszJézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
Jézus 7 reformációs üzenete - Szárdisz
 
Jézus 7 reformációs üzenete - Filadelfia
Jézus 7 reformációs üzenete - FiladelfiaJézus 7 reformációs üzenete - Filadelfia
Jézus 7 reformációs üzenete - Filadelfia
 
Pergamon - Nincs megalkuvás
Pergamon - Nincs megalkuvásPergamon - Nincs megalkuvás
Pergamon - Nincs megalkuvás
 
Szmirna - Légy hű mindhalálig
Szmirna - Légy hű mindhaláligSzmirna - Légy hű mindhalálig
Szmirna - Légy hű mindhalálig
 
02 Efézus - Találd meg újra az első szereteted!
02 Efézus - Találd meg újra az első szereteted!02 Efézus - Találd meg újra az első szereteted!
02 Efézus - Találd meg újra az első szereteted!
 
01. Pátmosz
01. Pátmosz01. Pátmosz
01. Pátmosz
 
Olyanok lesztek, mint az isten
Olyanok lesztek, mint az istenOlyanok lesztek, mint az isten
Olyanok lesztek, mint az isten
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 8. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 8. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 8. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 8. fejezet
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 9. fejezet
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 11. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 11. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 11. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 11. fejezet
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 10. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 10. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 10. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 10. fejezet
 
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 12. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 12. fejezetFeltáruló próféciák - Dániel könyve 12. fejezet
Feltáruló próféciák - Dániel könyve 12. fejezet
 
Feltáruló próféciák 5. rész - Dániel könyve 7. fejezet
Feltáruló próféciák 5. rész - Dániel könyve 7. fejezetFeltáruló próféciák 5. rész - Dániel könyve 7. fejezet
Feltáruló próféciák 5. rész - Dániel könyve 7. fejezet
 
Dániel könyve 2. fejezet
Dániel könyve 2. fejezetDániel könyve 2. fejezet
Dániel könyve 2. fejezet
 
Dániel könyve 1. fejezet
Dániel könyve 1. fejezetDániel könyve 1. fejezet
Dániel könyve 1. fejezet
 
Dániel könyve 3,6. fejezet
Dániel könyve 3,6. fejezetDániel könyve 3,6. fejezet
Dániel könyve 3,6. fejezet
 
Dániel könyve 4-5. fejezet
Dániel könyve 4-5. fejezetDániel könyve 4-5. fejezet
Dániel könyve 4-5. fejezet
 

Van remény 10. - A reményből fakadó szeretet

  • 1.
  • 2.
  • 4. „legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét” (Thessz 5,8-11)
  • 5. A szeretet hitből fakad, és a reménységből táplálkozik „a szeretet mindent remél” (1Kor 13,7) „hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és a bennetek lévő, minden szent iránti szeretetről, a mennyben számotokra készen álló reménységért” (Kol 1,4-5)
  • 7. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. (1Jn 3,1)
  • 8. „Minél többet foglalkozunk a kereszt fényében Krisztus jellemével, annál több kegyelmet, gyengédséget és megbocsátást látunk egybefonódva igazsággal és jogossággal. (…)
  • 9. Érthetőbben és világosabban felismerjük Isten végtelen és örökkévaló szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékait és megértjük azt a bensőséges, szívbéli részvétet, mely felülmúlja az anya sóvárgását elveszett gyermekéért.” (Jvt, 1970, 13. p.)
  • 10. „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Rm 8,38-39)
  • 12. „Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt” (1Jn 2, 4-6)
  • 13. „azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1Jn 4,21)
  • 14. Erich Fromm „A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos tárgyához, hanem a világ egészéhez”
  • 15. „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták” (Mt 7,12)
  • 17. „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,26-28)
  • 19. „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben” (1Jn 4,17-18)
  • 20. „mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor 5,10) „az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten” (Jak 2,13)
  • 21. Miért tekinthetünk bizalommal az ítélet felé? mert az ítélet igazol Sátán vádjaival szemben mert az ítélet a küzdelmeink végét jelenti
  • 22. „Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek” (Zsolt 37,11)