„várjuk a miboldog reménységünket, a mi
nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus
dicsőségének megjelenését, aki önmagát
adta értünk, hogy megváltson minket
minden gonoszságtól, és megtisztítson
minket a maga népévé, amely jó
cselekedetre törekszik”
(Tit 2,11-15)
2Péter 1,19-21
4.
„Ne nyugtalankodjék ati szívetek:
higgyetek Istenben, és higgyetek
énbennem. Az én Atyám házában sok
hajlék van; ha nem így volna, vajon
mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek
helyet készíteni a számotokra? És ha majd
elmentem, és helyet készítettem nektek,
ismét eljövök, és magam mellé
veszlek titeket,
hogy ahol én vagyok,
ott legyetek ti is”
(Jn 14, 1-3).
„mit sem tétovázva,lángolóan
vágyakozzanak a legcsodálatosabb
esemény, Krisztus eljövetele után”
(Kálvin)
„Krisztus szentjeinek sajátossága, a hit
munkája azt, hogy örülnek
eljövetelének, és várják a boldog
reménységet.” (Richard Baxter)
Krisztus „egyszer áldoztatottfel, hogy
sokak bűnét elvegye; másodszor majd
a bűn hordozása nélkül fog
megjelenni azoknak, akik várják őt
üdvösségükre” (Zsid 9,28)
13.
feltámasztja a halottakat
„Amintfelhangzik
a riadó hangja, a
főangyal szava és
az Isten harsonája,
maga az Úr fog
alászállni a
mennyből, és
először
feltámadnak a
Krisztusban
elhunytak”
(1Thes 4,16)
14.
átváltoztatja az élőigazakat
„mi, akik élünk, és
megmaradunk, velük
együtt elragadtatunk
felhőkön az Úr
fogadására a
levegőbe, és így
mindenkor az Úrral
leszünk” (1Thes 4,17)
1Kor 15,51-53
15.
összegyűjti az övéit
„elküldiangyalait nagy harsonaszóval,
és összegyűjtik az ő választottait a négy
égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik
sarkáig” (Mt 24,31).
16.
magával viszi amegváltottakat
„ismét eljövök, és
magam mellé
veszlek titeket, hogy
ahol én vagyok, ott
legyetek ti is”
(Jn 14,3)
17.
lezárja a bűnés a szenvedés
történetét a földön
„új eget és új földet
várunk az ő ígérete
szerint, amelyben
igazság lakik” (2Pt 3,13)
„legyetek ti iskészen,
mert abban az órában jön el az Emberfia,
amelyikben nem is gondoljátok!”
(Mt 24,44)
21.
„Mindeneknek a
vége pedigközel
van, legyetek tehát
mértékletesek és
józanok, hogy
”
Pét 4,7; Lk 21, 34-36
22.
„Maga pedig a
békességIstene
SZENTELJEN MEG
TITEKET
MINDENESTŐL, és
őrizze meg a ti egész
valótokat, mind
lelketeket, mind
testeteket
feddhetetlenül a mi
Urunk Jézus Krisztus
eljövetelére”
1Thes 5,23;
Rm 13, 11-14