1. Még az október 18-i
Magyarságban olvastam
Fekete Pista keresztko-
mám, kollégám és testvér-
barátom értékes tanulmá-
nyát, amelyben azt firtatja
nagy lelkesen, vajon miért
szõrtelenítik az amerikai
hölgyek a hónaljukat és a
végtagjaikat.
Amint megláttam az
írást, majd elolvastam,
rögtön azon tûnõdtem:
képzelem, mekkora
zamekot fogsz kapni a
hölgyektõl, hiszen mi kö-
zöd van ahhoz, hogy vala-
ki borotvája-e a hónalját,
esetleg a lábát vagy sem.
Amíg otthon éltünk
Magyarországon, az '50-
es években egyáltalán
nem volt meglepõ, amikor
szõrös hónaljú vagy lábú
lányokat láttunk az uszo-
dában, sportpályán vagy
bárhol, természetesnek
tûnt a dolog, amint az is
volt egészen addig, amíg
Hollywood meg nem vál-
toztatta a világot.
Manapság teljesen fur-
csa lenne, ha egy lány vagy
hölgy szõrös hónaljjal él és
mászkál az utcán, vagy ép-
pen társaságba megy. Bár
idõközben ellenõriztem az
interneten, ahol láthatók
borotválatlan hölgyek, bi-
zonyos Ben Hopper angol
fényképész Natur Beauty
címmel ajánl fotósorozatot,
a képeken szõrös hónaljú,
csinos, fiatal hölgyek látha-
tók.
Egy másik internetes
oldal a következõket írja a
kérdéssel kapcsolatban:
„Napjaink ápolt, igényes
megjelenésû nõjének szõr-
zete a társadalmi elvárá-
sok szerint szigorúan a
hajkoronára korlátozódik.
Ennek érdekében az át-
lagos szõrnövekedésû höl-
gyeknek is mindennapos
tevékenységükké vált a
szõrtelenítés, mely az õ ese-
tükben csak a hónalj- és
szeméremszõrzet eltávolí-
tását jelenti, azonban ke-
vésbé szerencsés egyhar-
maduknak(!) egyéb testtá-
jakkal is meg kell küzdeni-
ük. Ráadásul csaknem
minden ilyen esetben a kri-
tikus tekinteteknek kitett
területek, azaz az arc és a
lábak is érintettek, lényegé-
ben a férfiakra jellemzõ ré-
szekrõl van szó, de elõfor-
dulhat a hason is.”
A cikk a továbbiakban
foglalkozik a végleges
szõrtelenítéssel, amit ma-
napság lézerrel kezelnek,
majd megjegyzi, hogy a
szõrzet a mediterrán és
dél-afrikai nõknél eleve
erõsebb és sötétebb.
A barátom által felho-
zott fura és tegyem hozzá,
ütõdött témához tartozik
két személyes történet,
amelyet a feleségemen és
rajtam kívül kizárólag a
szóban forgó két lány is-
mer.
Évekkel ezelõtt, amikor
a rokon lányok Magyaror-
szágon leérettségiztek, ki-
jöttek hozzánk látogatóba,
Chicagóba. Az iskola vé-
gén nyár volt, természete-
sen mentünk fürdeni a
Michigan-tóba, vagy vala-
mi közeli uszodába.
Mindkét lánynál feltûnt
a pihés, alig észlelhetõ
hónaljszõrzet, természe-
tesen én nem szóltam egy
szót sem. Néhány nap
múltán láttam, hogy el-
tûnt a szõrzet. Ekkor ud-
variasan, hogy ne sértsem
meg egy fiatal hölgy önér-
zetét és érzelmét, kérdez-
tem, hogy mi történt?
Mindkét lány jelezte,
hogy Ili – a feleségem –
szólt, és ez elég volt arra,
hogy megértsék és elfo-
gadják, itt, Amerikában a
borotvált hónalj a termé-
szetes.
Volt más találkozásom
is a szõrös nõi hónaljakkal
kapcsolatosan. Évekkel
ezelõtt nyári szabadságot
töltöttünk Magyarorszá-
gon. Barátaink invitáltak
Debrecenbe, de elõbb áll-
junk meg egy napra az Al-
föld fürdõvárosában, Haj-
dúszoboszlón.
A vendéglátóink hölgy-
tagjának valahol a környé-
ken volt dolga, míg mi ket-
ten a feleségemmel, vala-
mint a férj, fürödni men-
tünk az országos hírû
gyógyfürdõbe. A meleg vi-
zû fürdõben élvezettel
mártóztunk, remélve,
hogy jót fog tenni örege-
sedõ csontjainknak.
A tágas medencében
rajtunk kívül volt egy né-
met csoport, akik fõként
idõsödõ hölgyekbõl álltak.
Velük volt egy olyan
Tarzan felépítésû 50 év
körüli, kisportolt férfi, fel-
tételeztem, a csoport veze-
tõje. A németek között
alig akadt férfi, a hölgyek
nélkülük is láthatóan jól
érezték magukat.
A Tarzan felépítésû férfi
a vízben gimnasztikára
bíztatta a hölgyeket, a
gyakorlatokat maga mu-
tatta be, pont azokat csi-
nálta karjaival a víz felett,
amit mi is a focitréningen
bemelegítõ mozgásként.
A differencia csak az volt,
hogy minden gyakorlat
után szusszant egy jó na-
gyot, amint a hölgyek is.
Emlékszem, a gyakorla-
tok közben kérte a többie-
ket, vele együtt énekelje-
nek egy magyar nótát,
amire kemény német ak-
centussal rögtön rázendí-
tett. „Asz a szepp, asz a
szepp, akkinek a szeme
kekk, akkinek a szeme
kekk!”
Élveztük a németek
mulatozását, a nótával a
magyaroknak akartak
kedveskedni.
Feleségem tett valami
megjegyzést azzal kap-
csolatban, érdekesnek tar-
totta, hogy az uszodában
lévõ magyar nõk nem éne-
keltek. Erre a barátom kis-
sé indignálódva kérdezte
életem párját, hogy hon-
nan tudja itt a vízben,
ahol mindenki fürdõruhá-
ban van, ki a magyar és ki
a német.
Feleségem a tõle meg-
szokott bájos mosolyával
válaszolt: „Tudod, akinek
szõrös a hónalja, az ma-
gyar, akié pedig borotvált,
az német!” Slussz, a téma
be volt fejezve.
Hazafelé barátommal
egész Budapestig énekel-
tük a dalt, utánozva a né-
metek hibás magyar kiej-
tését. A velünk utazó két
hölgy, a feleségek már a
pokolba kívántak minket,
de mi felettébb jól szóra-
koztunk, sõt még ma is
elõvesszük a 20-25 évvel
ezelõtti dalt.
A napokban beszéltem
Fekete Pista barátommal,
és említettem, hogy annyi-
ra tetszett az október 18-
án megjelent cikke, elha-
tároztam, én is hozzászó-
lok. Rögtön említette a
számára felejthetetlen él-
ményt, amikor az '50-es
évek elején, a Pénzügyõr
ificsapat öltözõjében ki-
téptem a mellérõl a féltve
õrzött két szõrszálat.
Tudni kell, hogy jóma-
gam olyan szõrös vagyok,
mint egy gorilla, míg bará-
tom teste csupasz, mint a
lányoké. Ijesztõ nagyot or-
dított, pedig én nem érez-
tem semmit.
Feleségem, amikor
Vancouverben, 1957
õszén elõször látott fürdõ-
ruhában a strandon, oda-
szólt barátnõjéhez: „Na,
képzeld azt a szegény nõt,
aki ehhez a majomhoz
megy hozzá feleségül!”
Hát, nem mondom, 56 év
után hozzászokhatott.
Az '50-es évek végén,
Montrealban, egy ideig egy
lakásbanlaktunkabarátom-
mal, és egy reggel a nyitva
hagyott fürdõszobába néz-
ve mit látok: barátom a csu-
pasz mellét borotválja. Kér-
dem: mondd, te mit csi-
nálsz? Rám förmedt: ha ne-
kem csak egy tizedrész szõr
lenne a mellemen, mint ne-
ked, nem izgatna az egész,
deazakétszál,aminõtt,azt
is röhögve kitépted.
Egyébként az ominózus
cikkben barátom említette,
hogy barátnõi a borotváját
használták a reggeli szõrte-
lenítõ akciójukhoz, amikor
azután õ próbált borotvál-
kozni, arcát karcolták a
használt borotvák. Évtize-
deken át angol Wilkinson
borotvát használtam, erõs a
szõrzetem, kényes az arc-
bõröm, úgy a pengék, mint
a tok, remekül beváltak
számomra.
Nem olcsó mulatság, de
nekem megérte, míg néha
olyan életlen lett a penge,
hogy kifejezetten karcolta
a bõrömet. Amikor kér-
deztem lakótársamat – fe-
leségemet –, mondd, szí-
vem, nem te használtad
véletlenül a Wilkinsont,
választ sosem kaptam.
Majd a guta ütött mér-
gemben, volt neki is külön
nõi borotvája, de az nem
volt kéznél. Mi lesz, ha az
enyémet használja, gon-
dolta, legfeljebb ordítok,
szokás szerint.
Végezetül, jó néhány éve
annak, amikor az 1984-ben
készült Carmen címû ope-
rafilmet láttam. Az olasz-
francia film rendezõje,
Francesco Rosi spanyol vi-
déken, Andalúziában készí-
tette a felvételeket, és így
közel maradt az opera ere-
deti színhelyéhez.
A címszerepet az ame-
rikai musicalszínésznõ,
Julia Migenes-Johnson
K Ö Z É L E T – 9. oldal2015. január 10. – 2. szám
AMERIKAI KRÓNIKA
Harmath István
játszotta-énekelte, akinek
olyan szõrös volt hónalja,
mintha egy fekete kefe lett
volna odaragasztva. Talán
a rendezõ korhû akart len-
ni, bár a dohánygyárban
dolgozó nõk közül senki
sem tûnt fel Carmenhez
hasonlóan. Mindegy, aki
valaha látta a filmet, bizo-
nyára ez a fura kép ma-
radt meg emlékében.
Pedig Don Josét Plácido
Domingo, Escamillót
Ruggero Raimondi és
Micaellát Faith Esham ala-
kította-énekelte, míg a
karmester Lorin Maazel
volt. A filmbõl részletek
láthatók a You Tube-on,
csak a Carmen 1984 címet
kell beírni. Valószínûleg
jobb felvétel is található
Bizet Carmen operájából,
de bennem ez maradt meg
legélesebben.
2005-ben a kitûnõ
Vizin Viktória énekelte a
Carmen nõi fõszerepét a
chicagói Lyric
Operában, vele
beszélgettünk
a különbözõ
DVD-ékrõl, és
azt boncolgat-
tuk, vajon mi-
ért volt fontos a
rendezõnek
Julia Migenes
borzos, szõrös
hónalja. A re-
mek mezzo
New Yorkban
született, a szü-
lei görög és ír-
Puerto Ricó-i
származásúak,
fe lte h e t õ e n
ezekbõl a gé-
nekbõl adódott
az erõs, sötét
hónaljszõrzete.
Mielõtt befejezném a ta-
nulmányomat a nõi test-
szõrzetrõl, eszembe jutott,
amikor Chicagóban élõ hír-
neves fotómûvész baráto-
mat, Kondor Lászlót vala-
melyik amerikai magazin
Magyarországra küldte mo-
delleket fényképezni. Lász-
lóról már két alkalommal ír-
tam krónikáimban, a fiatal
magyar '56-os menekült a
vietnami háború alatt az
amerikai gyalogságnál – US
Army – szolgált, ahol fotós-
ként készítette jobbnál jobb
képeit, ezek közül sok lát-
ható a Chicagóban létesült
Vietnam múzeumban.
Emlékszem, a mûter-
mében voltam, amikor kö-
zölte, hogy küldetésre
megy Budapestre, ahol
magyar modelleket kell fo-
tóznia a magazin számá-
ra. Laci barátom mondta,
amikor a magyar ügynök-
ségtõl felhívták, hogy mi-
re legyen gondjuk a lá-
nyoknak, rávágta: shave!
Vagyis borotválkozzanak.
Azután elmagyarázta,
hogy miért fontos a mun-
ka szempontjából például
a harisnyatartó és bugyi
gumírozott nyomait eltün-
tetni. Sokszor órákig kell
várni, míg a modellek tes-
térõl nyomtalanul eltûn-
nek a fehér nemûk nyo-
mai. A kamera elõl a szõr-
zetet is el kell tüntetni.
Ezzel be is fejezem az
eszmefuttatást, a hölgyek-
tõl rögtön bocsánatot is
kérek, nem gondoltam,
hogy ilyen mélyen belega-
balyodom a Fekete Pista
barátom által felhozott
hónaljszõrzet témába.
Szőrszálhasogatás a női lábakról
Ben Hopper brit fotós: Nature Beauty
A Carmen DVD-filmjén, a képen Julia Migenes
