SlideShare a Scribd company logo
PR016.167. – 29.09. – Janicsárok.
„Keresztény” JANICSÁROK…
No, nem a kapuk előtt, hanem a nyakunkon! Egy-két nappal az október másodikai
magyar népszavazás előtt az Európa Unió népbiztosai, a soha meg nem választott
Bizottság tagjai és elnöke előszedték a megfélemlítés nagyágyúit! Nem kertel sem a
lecsúszó félben lévő Római Birodalom utolsó császáraira emlékeztető Jean-Claude
Juncker luxemburgi adócsalogató, sem csicskása, a könyvüzleti segéd, főnémet Martin
Schulz EU-parlamenti elnök, és a lehetetlen-nevű görög BELÜGYI Népbiztos. De a kelet-
német csodafegyver, Angyelika Merkel is rázendített.
Jean-Claudius szerint a bevándorláshoz való viszony (mindenki számára) olyan,
mint a szerelem. (Jean! a Te szerelmednek melyik „GENDER” a várományosa?) No, nem
első látásra, hanem a megszokás hatalmából kiindulva. Tehát a rendezetlen betolakodás
és még rendezetlenebb „befogadás” a politikai pókerezés alatt is zavartalanul tovább
folyik!
Kvóta pedig lesz!
Martin Schulz, ez a németes bájjal megkent kis „mitugrász” jól bemondott az
ocsmány kelet-európaiaknak, akik ágálni merészelnek a betolvajkodás és a „szétterítés, a
kvóta ellen” – ugyanakkor mindkétmarkukattartják „alamizsna osztáskor”! – No, ez nem
fog menni, mert az „izom-import” megy tovább, nincs és nem lesz megállás!
A betolvajkodók szétosztása pedig a Brüsszeli Bölcsek előjoga!
Mi, alattvalók meg majd előbb megtanulunk kesztyűbe dudálni, majd pedig
beleszeretünk a dzsihádista „vendégeinkbe”!
Merkel Anyó, a berlini mézeskalács-ház vasorrú Bábája pedig megmondta a
németeknek, hogy vége! Visszaút nincs! Húsz év múlva minden „német” család muszlim
és kávébarna lesz!
A görög népbiztos (a leendő EU-ÁVH főnöke?) kijelentette, hogy a kvóta szent és
sérthetetlen, és önmagát fogja évente megújítani. Ez EU-törvény, ami ellen ágálhatnak
éppen most a magyarok, deúgyis nem nekik, hanem az EU.-bizottságnak van és lesz igaza
– mert ez az EU törvény.
Íme – a modernkori janicsárok, akiket nem is gyerekként hordtak el szüleik
karjaiból, mint régen tették ezt a törökök, hanem „önként és dalolva” váltak egy
önpusztító eszme és láthatatlan hatalom önkénteseivé – így gondolkodnak ÉS
cselekszenek, amikor saját (volt) önmagukat, nemzetüket és kultúrájukat kellene
megvédeni.
– Ugyanis éppen azért „kerültek hatalomba”, hogy az „Európai Értékeket” védjék.
Csakhogy számukra az európai értékek a saját vagyon gyarapítását és az
uralkodásukat „örökre biztosító” politikai hatalmat jelenti!
– Tessék ismét elolvasni George Orwell „1984” című könyvét és Aldous Huxley „Szép
Újvilág” című próféciáját.
Vagy mielőbb elzavarjuk ezt a bolsevik bandákra hajazó „politikusi réteget”
Európából, vagy végünk van. Több százezer, ereje teljében lévő, ifju muszlim várja a jelet:
mikor törhetnek ránk, és csinálnak EURÁBIÁT és EUFRIKÁT – maguknak!
2016. Szeptember 29. - vhs -

More Related Content

Viewers also liked

2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívóArany Tibor
 
Csapó Endre a paksi atomerőmű bővítése
Csapó Endre   a paksi atomerőmű bővítése Csapó Endre   a paksi atomerőmű bővítése
Csapó Endre a paksi atomerőmű bővítése Arany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & Textspeak
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & TextspeakTeaching Students with Emojis, Emoticons, & Textspeak
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & TextspeakShelly Sanchez Terrell
 
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving Cars
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving CarsStudy: The Future of VR, AR and Self-Driving Cars
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving CarsLinkedIn
 
Hype vs. Reality: The AI Explainer
Hype vs. Reality: The AI ExplainerHype vs. Reality: The AI Explainer
Hype vs. Reality: The AI ExplainerLuminary Labs
 

Viewers also liked (8)

Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó
 
Atom
AtomAtom
Atom
 
Csapó Endre a paksi atomerőmű bővítése
Csapó Endre   a paksi atomerőmű bővítése Csapó Endre   a paksi atomerőmű bővítése
Csapó Endre a paksi atomerőmű bővítése
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & Textspeak
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & TextspeakTeaching Students with Emojis, Emoticons, & Textspeak
Teaching Students with Emojis, Emoticons, & Textspeak
 
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving Cars
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving CarsStudy: The Future of VR, AR and Self-Driving Cars
Study: The Future of VR, AR and Self-Driving Cars
 
Hype vs. Reality: The AI Explainer
Hype vs. Reality: The AI ExplainerHype vs. Reality: The AI Explainer
Hype vs. Reality: The AI Explainer
 

More from Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelősségeArany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

More from Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 
Km1619 09
Km1619 09Km1619 09
Km1619 09
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1618 09
Km1618 09Km1618 09
Km1618 09
 
Horthy időszak
Horthy időszakHorthy időszak
Horthy időszak
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1616 12
Km1616 12Km1616 12
Km1616 12
 
Km1616 09
Km1616 09Km1616 09
Km1616 09
 
Km1616 11
Km1616 11Km1616 11
Km1616 11
 

29.09. janicsárok

  • 1. PR016.167. – 29.09. – Janicsárok. „Keresztény” JANICSÁROK… No, nem a kapuk előtt, hanem a nyakunkon! Egy-két nappal az október másodikai magyar népszavazás előtt az Európa Unió népbiztosai, a soha meg nem választott Bizottság tagjai és elnöke előszedték a megfélemlítés nagyágyúit! Nem kertel sem a lecsúszó félben lévő Római Birodalom utolsó császáraira emlékeztető Jean-Claude Juncker luxemburgi adócsalogató, sem csicskása, a könyvüzleti segéd, főnémet Martin Schulz EU-parlamenti elnök, és a lehetetlen-nevű görög BELÜGYI Népbiztos. De a kelet- német csodafegyver, Angyelika Merkel is rázendített. Jean-Claudius szerint a bevándorláshoz való viszony (mindenki számára) olyan, mint a szerelem. (Jean! a Te szerelmednek melyik „GENDER” a várományosa?) No, nem első látásra, hanem a megszokás hatalmából kiindulva. Tehát a rendezetlen betolakodás és még rendezetlenebb „befogadás” a politikai pókerezés alatt is zavartalanul tovább folyik! Kvóta pedig lesz! Martin Schulz, ez a németes bájjal megkent kis „mitugrász” jól bemondott az ocsmány kelet-európaiaknak, akik ágálni merészelnek a betolvajkodás és a „szétterítés, a kvóta ellen” – ugyanakkor mindkétmarkukattartják „alamizsna osztáskor”! – No, ez nem fog menni, mert az „izom-import” megy tovább, nincs és nem lesz megállás! A betolvajkodók szétosztása pedig a Brüsszeli Bölcsek előjoga! Mi, alattvalók meg majd előbb megtanulunk kesztyűbe dudálni, majd pedig beleszeretünk a dzsihádista „vendégeinkbe”! Merkel Anyó, a berlini mézeskalács-ház vasorrú Bábája pedig megmondta a németeknek, hogy vége! Visszaút nincs! Húsz év múlva minden „német” család muszlim és kávébarna lesz! A görög népbiztos (a leendő EU-ÁVH főnöke?) kijelentette, hogy a kvóta szent és sérthetetlen, és önmagát fogja évente megújítani. Ez EU-törvény, ami ellen ágálhatnak éppen most a magyarok, deúgyis nem nekik, hanem az EU.-bizottságnak van és lesz igaza – mert ez az EU törvény. Íme – a modernkori janicsárok, akiket nem is gyerekként hordtak el szüleik karjaiból, mint régen tették ezt a törökök, hanem „önként és dalolva” váltak egy önpusztító eszme és láthatatlan hatalom önkénteseivé – így gondolkodnak ÉS cselekszenek, amikor saját (volt) önmagukat, nemzetüket és kultúrájukat kellene megvédeni. – Ugyanis éppen azért „kerültek hatalomba”, hogy az „Európai Értékeket” védjék. Csakhogy számukra az európai értékek a saját vagyon gyarapítását és az uralkodásukat „örökre biztosító” politikai hatalmat jelenti! – Tessék ismét elolvasni George Orwell „1984” című könyvét és Aldous Huxley „Szép Újvilág” című próféciáját. Vagy mielőbb elzavarjuk ezt a bolsevik bandákra hajazó „politikusi réteget” Európából, vagy végünk van. Több százezer, ereje teljében lévő, ifju muszlim várja a jelet: mikor törhetnek ránk, és csinálnak EURÁBIÁT és EUFRIKÁT – maguknak! 2016. Szeptember 29. - vhs -