„Úgy kezelnek, mint egy rock sztárt, nem mintha olvasták volna a könyveimet, de ismernek a Youtube-ról” – mondja Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem világhírű professzora, aki 1971-es „börtönkísérletével” alapjaiban változtatta meg a szociálpszichológiát és magát az emberi természetről alkotott képünket. A 80 fölött is fáradhatatlan amerikai szociálpszichológus ma már a vizualitásban és a közérthető ismeretterjesztésben hisz, Budapesten pedig április elején az ő ötletén alapuló kezdeményezést, a Hősök Terét népszerűsítette.

1. 100 HVG EXTRA
„Légy folyosófelelős!”
szerző: Bőhm Kornél fotók: Horváth Szabolcs
INTERJÚ: PHILIP ZIMBARDO
A Stanford Egyetem
világhírű professzora 1971-
es börtönkísérletével
alapjaiban változtatta meg
a szociálpszichológiát és az emberi
természetről alkotott képünket.
A 81 évesen is fáradhatatlan
amerikai szociálpszichológus
Budapesten április elején az ő
ötletén alapuló kezdeményezést
népszerűsítette.
Mi az oka, hogy a Hősök Tere nevű
kezdeményezés az emberi jóságról,
a segítőkészségről, a hétköznapi
hőstettekről szól, míg az 1971-es
börtönkísérlet még pont az ellen-
kezőjéről: a normális, hétköznapi
emberek szörnyeteggé válásáról?
Talán telítődtem az ördöggel. A stanfordi bör-
tönkísérletben 24, teljesen átlagos, jó embert
osztottunk véletlenszerűen két csoportra:
őrökre és rabokra, és azt láttuk, hogy maga
a szituáció ereje képes kifordítani magából az
embert. Az őrök napról napra keményebbek,
vadabbak lettek, a rabok megtörtek, érzelmi-
leg összeomlottak, és hat nap után le is kellett
állítani a kísérletet. Tíz évvel ezelőtt izgalmas
felkérést kaptam: az Abu Ghraib-i börtönben,
iraki foglyok ellen elkövetett kegyetlenke-
désekkel vádolt katona védője keresett meg,
hogy szakértőként szerepeljek az ügyben.

2. 101PSZICHOLÓGIA
SZUBJEKTÍV
Hasonló volt a fiktív és a va-
lódi börtön világa?
Igen, és az ügyvédnek igaza volt: az Abu
Ghraib-i megalázások és kínzások mozgatóru-
gója nagyon is hasonló volt az 1971-es kísérlet
esetében tapasztaltakéhoz. Több ezer fotót
kellett megvizsgálnom, és természetesen
többször módom volt beszélni a vádlott
katonával is. Ez az új feladat ismét elővetette
velem a börtönkísérlet teljes történetét is,
és könyvírásba kezdtem az ördögivé válás
útjáról: tíz fejezet a stanfordi börtönkísér-
letről szól, kettőt Abu Ghraibnak szenteltem.
De úgy éreztem, van itt még valami, amiről
írnom kell. Azt látjuk ugyanis, hogy mindig
van az embereknek csekély százaléka, aki
képes ellenállni a szituáció erejének, aki nem
válik gonosszá. Őket nevezem mindennapi
hősöknek, és a könyv utolsó fejezete az
emberi jóságról, a hősiességről szól. Ebből
indult aztán el 2010-ben a HIP (Heroic
Imagination Project), amely a világ több
országában, így Magyarországon is egyre
több embert igyekszik bevonni a munkába.
Hogyan szeretné elérni, hogy jobb
emberekké, segítőkészebb tár-
sadalommá váljunk? Mérhető ez
egyáltalán valamilyen módon?
Ha nagyon akarjuk, igen, lehetnek mérőszá-
mai is, mint amilyen a boldogságindex vagy az
elégedettségmérés, de amit még fontosabbnak
tartok tudatosítani, hogy a hősiesség mindig
tényleges tett, cselekvés. Nem elég elképzelni,
hogy mit csináltunk volna adott helyzetekben,
vagy kinyilatkoztatásokat tenni. Akkor vagy
hétköznapi hős, ha odalépsz az elanyátlano-
dott, térképébe vesző turistához, hogy segíts
neki tájékozódni, vagy ha odahajolsz egy
földön fekvő emberhez, és megkérdezed, jól
érzi-e magát, tudsz-e segíteni. Hat fejezet-
ből álló, középiskolásoknak szóló kurzust
dolgoztunk ki az emberi természet megér-
téséről, amit most igyekszünk tanároknak
átadni, hogy ők közvetítsék az üzeneteket.
Miből áll a „tananyag”?
Főként a vizualitásra, videókra, képanyagokra
épít, mert a mai fiatalok ezeket képesek befo-
gadni. A fejezetek kifejezetten provokatívak,
kíváncsiságot ébresztők, ami arra készteti
a fiatalokat, hogy megvitassák a hétköznapi
hőssé válás lehetőségeit. Amikor a gyerekek-
nek fel kell idézniük olyan pillanatot, amikor
segítettek valakin, büszkeséget éreznek.
Amikor arra kell emlékezniük, mikor nem
segítettek, pedig megtehették volna, szégyellik
magukat. Ha ez tudatosul, nyert ügyünk van.
Fontos szempontunk volt, hogy csak a teljes
megértés elfogadható: házi feladat, otthoni
munka nincs, de az osztály csak úgy léphet
ki a teremből, ha minden tagja pontosan és
jól megértette az aznapi fejezet lényegét.
Ha valaki segítségre szorul az utcán,
jó esetben odalépünk megkérdezni,
hogy mi történt, mi a problémája.
De mi a helyzet azokkal, akik ennél
komplexebb problémahalmazzal
küzdenek? A hétköznapi hősök
képesek-e segíteni például szenve-
délybetegeknek, hajléktalanoknak?
Amiről mi beszélünk, az pontosan az, hogy a
hősök képesek legyenek észrevenni és meg-
érteni a helyzetet. Meglátni a lényeget. Nem
engedik meg maguknak, hogy a helyzet ereje
legyőzze őket vagy a csordaszellemnek megfe-
lelő döntéseket hozzanak. Nyilvánvalóan nem
oldható meg egy-egy alkoholista hajléktalan
helyzete egyetlen hétköznapi hőstettel. Ami
fontos, hogy azonosítsuk a problémát, és olyan
segítséget hívjunk, szerezzünk, amelyiket
erre a fajta komplex problémára találtak ki.
Ha a fagyoskodó hajléktalant nem kikerül-
jük, hanem kihívjuk hozzá a mentőt, akkor
megcselekedtük, amit a hétköznapi hősiesség
megkövetel. Ehhez kell az átfogó, attitűd-
váltó, szemléletmód-megváltoztató képzés,
amely lépésről lépésre egész társadalmak
mentalitását is alakíthatja. Különösen nagy
kihívás ez Kelet-Európában, ahol az évtizedes
megszállások, puha és kemény diktatúrák
Zimbardo
a hős-projektről
„A hősiesség mindig tényleges
tett, cselekvés. Nem elég
elképzelni, hogy mit tettünk
volna.”
hétköznapi hős

3. 102 HVG EXTRA
SZUBJEKTÍV
cinikussá és szkeptikussá tették az idősebb
generációkat. Érdekes, milyen sokan ragadtak
a múltban. „Azok a régi szép idők” – mondják,
a jelent és a jövőt semmilyennek vagy nega-
tívnak látják, és ez a zsákutca képes kiölni a
cselekvés képességét és a változtatás igényét.
Terápiás jelleggel is segíthet a hőssé
válás, a tevőlegesség? Az aktív,
hősi cselekedet kimozdíthatja-e
a segítőt is a mélypontról?
Érdekes felvetés, és minden bizonnyal így is
van: a segítségnyújtás, a hőssé válás egyúttal
szociális kapcsolatok hálóját is létrehozza,
így a magányos vagy magukat elszigetelnek
érző emberek is képesek ismét integrálódni
a társadalomba. Mint az a kilencéves kínai
kisfiú, aki nemrég a földrengésben össze-
dőlt iskolából menekülve visszafordult, és
kimentette két bajba jutott társát. Mikor
megkérdezték, hogy volt ehhez bátorsága,
magától értetődően azt mondta: muszáj
volt, én voltam a folyosófelelős. Ennek az
automatizmusnak a bekapcsolása lenne
a cél: legyünk mindnyájan a saját életünk
folyosófelelősei. Persze nem kell mindig nagy
dolgokra gondolni, hétköznapi hősies csele-
kedetnek tekintünk egy-egy kedves mosolyt,
elismerő bókot, köszönést is, a lényeg, hogy
ez aktív cselekvés legyen és ne csak futó
gondolat, hogy „megtehettem volna”.
OLVASNIVALÓ
A Hősök Tere weboldala
http://heroicimagination.org/
hétköznapi hős