1. „AZ ÉN HŐSÖM”
Összeállítás az Érted, hogy ÉRTED?! Vetélkedő II.
fordulójára beküldött feladatokból
2. ENSZ&RTEAM
Választott hős: Stumpf Árpád József
„Zsiráf”
„Amikor hétköznapi hőst kellett
választanunk, az elsők között jutott
eszünkbe. Nem azért, mert művész,
vagy, mert sokat tevékenykedik a civil
szférában, hanem, mert szerintünk ő
Pécs legpozitívabb jelensége.
Mindenkit elfogad, és mindenkihez
van egy vidám gesztusa. Rendkívül
nyitott személyiség. Felvidítja az
embereket, a mögötte álló nehéz
életút dacára is, pedig a legtöbben
már rég megtörtünk volna. Ő
egyszerűen csak jó ember.
Önzetlenül, magától és magáért.”
4. INTERJÚ RÉSZLETEK – ENSZ&RTEAM
E&R: Mit dolgozol?
Zs: Több kórusban énekelek. Egyik alapítója, jelenleg tiszteletbeli tagja
vagyok a Vivat Bacchusnak. Rendszeresen, heti kétszer járok a Vakok
Egyesületébe és Bohócdoktor vagyok. A PTE AOK Medgyesi Ferenc
Művészeti Műhelynél segítek Dr. Pandur Józsefnek. A Pécsi Nemzeti
Színházban is dolgozom.
„E&R: Szoktál fáradt lenni?
Zs: Nem. Munka-munka-munka!”
„Team: Bohócdoktorként hol dolgozol?
„Zs: Az utcán, a buszon, a kórházban, a rendelőben. Ahol szomorúak az
emberek. Például, ha a buszon sír egy kisgyerek, odamegyek, bohóckodom,
és máris elmosolyodik... És az anyuka is örül.:) (közben dudát, bohóc orrot,
injekciós tűt vesz elő, és Papát, a róla mintázott bábút) Mint a Patch Adamsben.
E&R: Hogy tudod őket felvidítani? Van konkrét műsorod?
Zs: Soha sem tervezek előre. Spontán találom ki a dolgokat.”
E&R: Mi inspirál, ha rajzolsz?
Zs: Spontán, gyorsan, benyomás, érzések alapján rajzolok. Bármikor és
bármire, ami a kezembe akad. Korlátok nélkül. Ezen a képen például ott a
Dzsámi. „
5. ÉRTÉK (MINDEN GYERMEK)
Választott hős: Tiliné Vertike
Anett
„A konfliktushelyzetekben mindig
segít a fiúknak és a lányoknak
egyaránt. Ha kell, leül velünk
négyszemközt beszélni, és
próbál minket terelni a helyes „út”
felé.”
„Határozott és magabiztos
ember. Anett nénire mindig lehet
számítani. Nem lekezelő, hanem
egyenrangú félként kezel minket.
Az iskolai rendezvényeken,
kirándulásokon mindig aktívan
részt vesz, hiszen pályafutásából
adódóan nagyon szereti a
gyerekeket.”
7. INTERJÚ RÉSZLETEK – ÉRTÉK (MINDEN
GYERMEK)
É: Látjuk, hogy nagyon fontos Önnek az, hogy kiálljon a gyermekek mellett. Ön
szerint mennyivel nehezebb egy hátrányos helyzetű, nehezebben tanuló gyermek
mellett kiállni? Sokszor látjuk, hogy a szünetben viccelődnek velük, piszkálják őket.
Miért van ez?
T.V.A.: Alapvetően számomra minden gyerek egy csoda. Mindegyikük más,
egyéniségek, értékek. Vannak gyerekek, de sajnos még felnőttek is, akik
csupán a problémát látják bennük, mivel ezzel szembesülnek a legélesebben.
Minden probléma mögött viszont van egy (vagy több) ok. Lehet az akár
szociális helyzet, értelmi nehézség, vagy akár egy olyan élmény, ami
negatívan érintette az illetékes tanulót. Amennyiben ezt a hátteret nem
ismerjük kellőképpen, úgy tényleg csak a problémára koncentrálunk, és ezért
kerülhet sor ilyen incidensekre. Természetesen itt azt is látnunk kell, hogy
ilyen helyzetekben az is sértett, akit piszkálnak, viszont - bármilyen furcsa -,
az is, aki piszkál. Hiszen belőle is kiváltotta ezt valami.
É: Ön szerint kinek fontosabbak a jogai? A gyermekeknek vagy a felnőtteknek?
T.V.A.: Mindkettő egyformán fontos, mint ahogy az is, hogy mindkettőt
tiszteletben tartsuk és egyikkel se éljenek vissza. Sajnos egyre inkább azt
látom, hogy nem minden helyzetben vagyunk tisztában magunk és mások
jogaival; legfőképpen ez a fogyatékkal élőkkel szemben igaz.
8. JOGÁSZOK
Választott hős: Jenő bácsi, az
Ezerarcú férfi
„Láthatjátok, hogy bizony
nehéz volt a közös hősünket
megtalálni, de hosszas
ötletelés után a választásunk
Jenő bácsira, iskolánk
karbantartójára esett.
Hogy miért? Úgy gondoljuk,
hogy nincs szükség jelmezre,
vagy szupererőre ahhoz,
hogy valaki hőssé váljon.
Olyan embert szerettünk
volna másokkal is
megismertetni, aki köztünk
tölti mindennapjait és
észrevétlenül, szerényen,
türelmesen teszi a dolgát”
10. INTERJÚ RÉSZLETEK - JOGÁSZOK
JÁ: - Az igaz, hogy az iskola pincéjében szellemek
laknak?
JB: - Hát lehet, hogy vannak, de én még eggyel sem
találkoztam.
JÁ: - Nem bánta meg, hogy fel kellett adnia az álmát és,
hogy gyerekek között dolgozik?
JB: - Egyáltalán nem, nagyon jól érzem magam
közöttük. Már az előző munkahelyemen is gyerekek
vettek körül a kertvárosi általános iskolában, ahol
küzdősportot tanítottam.
JÁ: - Az állatokat szereti?
JB: - Igen, leginkább a kutyákat, van is egy K2-es
munkakutyám, akivel együtt dolgozom éjjeli őrként.
11. LEGJOBB BARÁTNŐK
Választott hős: Tünci néni
„Megbecsülendő még az is,
hogy amikor olyan helyzet
adódik, hogy úgy érezzük
nincs lehetőségünk döntést
hozni, ő eszünkbe juttatja,
hogy nekünk,
fiatalkorúaknak is vannak
jogaink, és mi is hozhatunk
döntéseket, melynek
meghozatalakor tőle is
kérhetünk segítséget.”
„Szerintünk jó lenne
klónozni, hogy mindenkinek
legyen egy saját Tünci
nénije.”
13. INTERJÚ RÉSZLETEK – LEGJOBB BARÁTNŐK
(L.B.) – Miért szereti a munkáját?
(T.n.) –Soha nincsen két egyforma napom. A
monotonitást amúgy sem bírom. A gyerekek között
mindig fiatal tud maradni az ember, és az is
fantasztikus érzés, hogy szeretnek.
(L.B.) –Miért ránk gondolt mikor csapatot kellett
összeállítania?
(T.n.) –Mert azt tapasztaltam, hogy jól együtt
tudtatok működni már tavaly is. Mindnyájan
különböző karakterek vagytok, és nem akarjátok
egymást túlversenyezni. Nem utolsó szempont az
sem, hogy megbízhatóak vagytok, és kitartóak. Ezek
a tulajdonságok jól jönnek a csapatmunka során.
(L.B.) –Ha kívánhatna egy dolgot, akkor mi lenne az?
(T.n.) –A gyűlölködést eltüntetném a Földről.
14. PÁL UTCAI LÁNYOK
Választott hős: Szabó
Jánosné – Marika néni
„…Az összetettség abban
rejlett, hogy az iskolai
feladatok mellett, a kollégium
irányítása is az ő kezében
összpontosult. Pedagógusi
munkája során igyekezett
olyan programokkal (jeles
ünnepek pl.: anyák napja,
apák napja; különböző
vetélkedők; szakmai
tevékenységek; táborok...)
gazdagítani az iskolai
mindennapokat, amelyek
révén családias,
szeretetteljes légkör
alakulhatott ki.”
16. INTERJÚ RÉSZLETEK – PÁL UTCAI LÁNYOK
„Az iskola és a tanárok vannak a gyermekekért.
Mindent meg kell tenni azért, hogy a gyermekek jó
közérzettel jöjjenek az iskolába. Az iskola legyen
egy olyan hely, ahol a gyermekek meghallgatásra
találnak.” - vélekedik Marika néni.
Miért tatja fontosnak a gyermekjogok ismeretét?
Úgy vélem rend a lelke mindennek, ha a
gyermekjogokat betartatjuk és betartjuk. Ez
természetesen túl könnyű lenne, hiszen mindig is
voltak sajnálatos módon azokat megszegők,
figyelembe nem vevők. Tudatosítani kell a
gyermekekben hogy a jogok és a kötelességek
gyakorlatilag összhangban állnak. Abban az
esetben, ha a kötelességeit az illető nem tartja meg,
úgy a jogait is egyre inkább kevésbé tudja
érvényesíteni.
17. SPORT GIRLS
Választott hős: Törökné dr. Pusztai
Enikő
„Az, akit mi választottunk, egy autista
lakóotthon vezetője, melyben fiatal
felnőttek élnek. Ez egy 1999-ben
alakult egyesület kezelésében
működik, ahol autista és egyéb
értelmi fogyatékossággal élő
gyermekek és fiatalok, valamint
közvetlen hozzátartozóik élnek és
dolgoznak. Ez az Élet-esély
Egyesület "Fészek" Otthona.”
„Választásunknál fontos volt, hogy
olyan embert keressünk, aki sokat
tesz az emberekért. Röviden
azonban azért választottuk őt mert,
szerintünk nagyon fontos, hogy az
autisták ugyanannyi jogban
részesüljenek, mint mi, s ő ezt
biztosítja nekik.”
18. INTERJÚ RÉSZLETEK – SPORT GIRLS
SG:: Önnek itt ebben a házban mi a feladata?
Enikő: Ez a Fészek Lakóotthon, amelyet az Élet- esély
Autistákat Segítő Egyesület alapított és tart fent. Én
ennek a lakóotthonnak vagyok a vezetője.
SG: Ezek a fiatalok itt élnek?
Enikő: Igen, ők itt élnek, a nap 24 órájában itt vannak.
Nagyon kötődnek egymáshoz, mintha egy nagy család
lennének.
SG: Ugyanazok a jogok érvényesek rájuk, mint más
emberekre?
Enikő: Zömében igen, de van közöttük olyan, aki
gondnokság alatt áll, ez azt jelenti, hogy vannak dolgok,
amit ők saját döntésük alapján nem tehetnek meg. Mint
pl.:nem nősülhet meg/nem mehet férjhez, ha van pénz
vagyona azt nem ő kezeli, hanem a gondnoka, aki
általában családtag (van, akinek hivatásos gondviselője
van).
19. THE A TEAM
Választott hős: Eric, a spanyol
orvostanhallgató
„Azért őt választottuk ehhez a
feladathoz, mert tényleg úgy
gondoljuk, hogy ő az ékes példa
arra a bizonyos hétköznapi
jótevőre. Az életét a gyerekek
gyógyítására tette fel, tényleg
törődik velük. Noha még csak
tanulja az orvosi hivatást, egy
nap életeket menthet majd.
Sajnos nem adhatok olyan
élethű leírást, mint amilyet
szeretnék, de az a lelkesedés és
elhivatottság, ami a hangjában
és a tekintetében volt, győzött
meg miket végleg, ő a mi
emberünk.”
20. INTERJÚ RÉSZLETEK
A: Milyen orvos is szeretnél lenni pontosan?
E: Gyermeksebész.
A: Mit gondolsz, fontosak neked a gyermekjogok?
E: Természetesen. Minden gyermeknek jogában áll
megkapni az összes szükséges kezelést ami a
gyógyulásukat segíti, minden gyermeket tisztelni
kell és mindegyiküknek kellene egy igazi példakép.
A: Miért szeretnél felnőttek helyett inkább gyermekekkel
foglalkozni?
E: Mert ők általánosságban sokkal boldogabbak ha
segítesz rajtuk. Kevesebbet panaszkodnak, mint a
felnőttek. Szerintem jobb és hálásabb velük
dolgozni.
21. ZIZI
Választott hős: Vokó Tamás
„Azért választottuk őt
hétköznapi hősnek, mert ő a
példaképünk és felnézünk
rá. Azon kívül, hogy ő az
osztályfőnökünk, több órát
is tart nekünk, (…) A
tanórákon kívül szokott
beszélni nekünk a jövőnkről,
hogy ki mivel szeretne
foglalkozni, illetve arról,
hogyan tartsuk magunkat
edzésben. Sokszor ad
nekünk tanácsokat az
élettel kapcsolatban.”
23. INTERJÚ RÉSZLETEK - ZIZI
Zizi: Mióta foglalkozik gyerekekkel?
Tamás bá: 18 éve foglalkozom gyerekekkel. Egyrészt
tanárként foglalkoztam gyerekekkel, másrészt, mint edző.
Voltam edző Ausztriában, a PMFC-nél, Vasason és
Szabadszentkirályon is.
Zizi: Miért a tanári pályát választotta?
Tamás bá: Mert édesapám is tanár volt. Ő a példaképem.
Szeretek a gyerekekkel foglalkozni és tudok is rájuk hatni.
Zizi: Miért fontosak számára a gyerekek, illetve a
gyerekek jogai?
Tamás bá: Velük vagyok minden nap. A gyerekek jelentik a
jövőt és sokan közülük nincsenek tisztában a jogaikkal. Ezért
fontos, hogy a gyerekek megismerjék a jogaikat, legyen
közöttük, aki tisztában van ezekkel a jogokkal és segít a
többieknek is megismerni ezeket. Azonban az iskolában
vannak olyanok is, akik viszont a jogaikkal jobban tisztában
vannak, mint a kötelességeikkel.