SlideShare a Scribd company logo
Pszeudo-zen történet – A szem
A Mester szunyókált. Titok Tóni a Bibliát olvasta, a Jelenések könyvét. Tóni is kezdett
kókadozni. Amikor oda ért, ahhoz a részhez, hogy János lenyelte a könyvet, és a
gyomrában keserű lett, Tóni is szépen elaludt. A nyitott Bibliára szép lassan ráhajtotta a
fejét. És álmot látott. Azt látta a Biblia elnyelte. Valami nagy mélységbe ereszkedett le,
ahol szemtől szembe találta magát egy nagy szemmel. Miután felébredtek, Tóni
elújságolta álmát a Mesternek. A Mester a következőt mondta:
- Tóni, a cél előtt megtorpantál. Be kellett volna lépned a szemgolyó sötét közepébe.
Onnan kifele nézve olvassák a Bibliát. A fényt, bentről, a sötétségből látják. Kevesen
mernek oda belépni, mert a sötétség mindig a nem-Lét fenyegetésével jár. Akik nem
mernek belépni a szem sötétjébe, dogmákat alkotnak, és ahhoz ragaszkodnak.
Pszeudo-zen történet – A tölgyfa
A Nap, a Bekecs-hegység fölül nézett a Szováta melletti Szakadátra. A Mester és Titok
Tóni, annak egyik mezejében pihentek, egy óriás tölgyfa alatt. Tóni, Buddha tanításait
olvasta. Mikor megunta és a könyvet letette, a Mester a következőt mondta:
- Tóni, ez a tölgy, már Buddha előtt volt. Ami jelen van, az a tanítókat mindig
megelőzte!
Pszeudo-zen történet – A mag
- Mester, mit értett Jézus azon, amit Nikodémusnak mondott, hogy újjá kell születned?
- Nikodémus, valószínűen élete derekán volt, amikor az átmenet van az élet második
felébe, ami krízissel jár. Az életderék krízisében fordult Jézushoz. Ekkor, ami az élet
első felében jól működött, nem működik. Érdekes, mint tanító ő is, farizeus, fordult, egy
másik tanítóhoz. Ez azt jelenti, hogy élete első felének tanításai mondtak csődöt, tudat
alatt, ezért fordult, egy másik tanítóhoz. Végül ez történt Jóbbal is az Ószövetségben, az
élete első felének alkotása összeomlott élete derekán, mert át akarta vinni az élet
második felében, azt, amit nem lehet. Ahogy Nikodémus, Jób esete mutatja, hogy az
eszmék, melyek szerint élt az ember délelőtt, nem lehet délután is élni. Vissza kell térni
az örök Kezdethez. Ezt jelöli a gyermek, a mag archetípusa. Újjá kell születni, ahogy
Jézus mondta Nikodémusnak, újra gyermekké kell lenni, aki növekszik. Maggá kell
lenni, mely növekszik és fává lesz. Az élet második felében is növekedésre van
szükségünk, de most az élet első felének külső növekedésével szemben, belső
növekedésre van szükség. Csak az élet első felének, idő előtti, pusztán csak külső
befejezettsége, azt az illúziót kelti, hogy az ember egy életre befejezett, minden
szempontból, és így kell leélnie életét az élet második felében, mint az elsőben. Ez egy
kényszerzubbonnyá válik, ami krízishez vezet. Tudod Tóni, az élet első felében jók a
tanítások, de a második felében károsak lehetnek, mert a tanítások, mindig befejezettek.
Az élet második felében a bennünk lévő magot kell ápolni, hogy fává terebélyesedjen, a
tanításokkal szemben. Az életet arra kell helyezni, olyan alapra, ami növekszik
bennünk, nem lezárt.
Pszeudo-zen történet – Üresség és projekció
- Mester, nagy szellemi mélységek vannak, Kelet üresség tanában – mondta Titok Tóni a
Mesternek.
- Tóni, de ha projekció tárgya lesz, még telibb leszel. A nyugati, az üresség puszta
fogalmiságát vetíti az ürességre, és ezzel még telibb lesz. A nyugati baja, szellemi
egyoldalúsága. Az üresség tanával is, csak azt ápolja.
Pszeudo-zen történet – Az ember üressége
- Mikor lesz üres az ember? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Mikor az üresség sem érdekli, és a lépése lágy lesz!
Pszeudo-zen történet – A szétszórtság
- Mester, a szétszórtság lehet-e elviselhetetlenül fájdalmas, mert a keletiek központi
problémának látják, amitől meg kell szabadulni? – kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Tóni, nagy szerencse az életben, ha az élet derekán, a szétszórtság, nagyon fájdalmas
lesz.
Pszeudo-zen történet – A tanítás, és a tenger hullámai
A Mester és Titok Tóni a tenger partján üldögéltek, a tavaszi napsütésben. Tóni,
nagyon hallgatag volt az nap. Szokásával ellentétben, nem kérdezett semmit a Mestertől.
A Mester sem volt beszédes kedvében. De aztán egyszer csak megszólalt.
- A tanításhoz, legtöbbször az kell, hogy elválassz, az ígyet, az úgytól, hogy csak így, vagy
csak úgy van. Vagy – vagy, és nem is – is. De, ha a tenger hullámait nézed, akkor azt
látod, nincsen csak így, vagy csak úgy, és képtelenné válsz tanítóvá lenni, vagy
tanításokkal, egyoldalúan azonosulni.
Pszeudo-zen történet – A folyó útmutatása
- Mester, hogy találtad meg az utad, amikor az életed derekán, abba a sűrű, sötét erdőbe
értél, amiről Dante ír az Isteni színjátékban? – kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Tóni, sehogy! Nem én találtam meg! A nyomorúság úgy hozta, hogy nem tudtam fát
venni. Télen is, minden nap a folyóra mentem száraz ágért. Jövet - menet, három - négy
kilométert is megtéve. A száraz ágat a folyó mellett feldaraboltam, zsákba raktam, és
úgy vittem haza. Az ág vágogatása közben, a folyó mutatta meg a kiutat, és nem valami
magas szintű, metafizikai tanítás!
Pszeudo-zen történet – Mózes sátra
- Mester, miért tudta Mózes a sátrát a táboron kívül felverni, a nélkül, hogy hübrisze
elnyelte volna? – kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Tóni, úgy, hogy a csipkebokrot a saruját leoldva közelítette meg, és nem ment teljesen
közel hozza.
Pszeudo-zen történet – A keleti tanok terjedése
- Mester, a keleti tanok nagyon terjednek nyugaton, ez valamit csak jelent - jegyezte meg
Titok Tóni a Mesternek.
- Tóni, ez nem jelent semmi jót! A szellemileg lusták rajonganak, először is, keletért.
Akik tévesen azt hiszik, hogy meditációs technikával, az ürességgel, minden az elme
illúziója, el lehet intézni mindent.
Nagy Attila (Puli) - Háromszék
Pszeudo-zen történetek - A szem

More Related Content

Viewers also liked

페이지정의
페이지정의페이지정의
페이지정의수웅 한
 
Paludismo
PaludismoPaludismo
Paludismo
Rosa Torres
 
Ja t'he trobat
Ja t'he trobatJa t'he trobat
Ja t'he trobat
Pere Vergés
 
心理學,幫助你更了解使用者!
心理學,幫助你更了解使用者!心理學,幫助你更了解使用者!
心理學,幫助你更了解使用者!
Chunpai Niu
 
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
WV Assocation of Geospatial Professionals
 
Ehl recommendation letter
Ehl recommendation letterEhl recommendation letter
Ehl recommendation letter
Martin Rat
 
النظم المضمنة ومواصفتها
النظم  المضمنة ومواصفتهاالنظم  المضمنة ومواصفتها
النظم المضمنة ومواصفتها
Dr. Munthear Alqaderi
 
Geospatial Initiatives: A National Perspective
 Geospatial Initiatives: A National Perspective Geospatial Initiatives: A National Perspective
Geospatial Initiatives: A National Perspective
WV Assocation of Geospatial Professionals
 
Hni crude oil tips free trial
Hni crude oil tips free trialHni crude oil tips free trial
Hni crude oil tips free trial
Crude Oil Jackpot Call
 
Esri Scotland Conf 2016 Mobile Solutions
Esri Scotland Conf 2016   Mobile SolutionsEsri Scotland Conf 2016   Mobile Solutions
Esri Scotland Conf 2016 Mobile Solutions
Esri UK
 
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآت
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآتمخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآت
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآتDr. Munthear Alqaderi
 
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوبنظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
Dr. Munthear Alqaderi
 
Introduction to lookout
Introduction to lookoutIntroduction to lookout
Introduction to lookout
Dr. Munthear Alqaderi
 
Viewers also liked (13)

페이지정의
페이지정의페이지정의
페이지정의
 
Paludismo
PaludismoPaludismo
Paludismo
 
Ja t'he trobat
Ja t'he trobatJa t'he trobat
Ja t'he trobat
 
心理學,幫助你更了解使用者!
心理學,幫助你更了解使用者!心理學,幫助你更了解使用者!
心理學,幫助你更了解使用者!
 
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
WV Statewide Addressing and Mapping Update (SAMS-II)
 
Ehl recommendation letter
Ehl recommendation letterEhl recommendation letter
Ehl recommendation letter
 
النظم المضمنة ومواصفتها
النظم  المضمنة ومواصفتهاالنظم  المضمنة ومواصفتها
النظم المضمنة ومواصفتها
 
Geospatial Initiatives: A National Perspective
 Geospatial Initiatives: A National Perspective Geospatial Initiatives: A National Perspective
Geospatial Initiatives: A National Perspective
 
Hni crude oil tips free trial
Hni crude oil tips free trialHni crude oil tips free trial
Hni crude oil tips free trial
 
Esri Scotland Conf 2016 Mobile Solutions
Esri Scotland Conf 2016   Mobile SolutionsEsri Scotland Conf 2016   Mobile Solutions
Esri Scotland Conf 2016 Mobile Solutions
 
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآت
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآتمخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآت
مخطط بحث دكتوراه مراقبة الالآت
 
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوبنظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
نظام الاستشعار الحراري لمراقبة الحبوب
 
Introduction to lookout
Introduction to lookoutIntroduction to lookout
Introduction to lookout
 
More from Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Nagy Attila (Mihai)
 
More from Nagy Attila (Mihai) (20)

  • 1. Pszeudo-zen történet – A szem A Mester szunyókált. Titok Tóni a Bibliát olvasta, a Jelenések könyvét. Tóni is kezdett kókadozni. Amikor oda ért, ahhoz a részhez, hogy János lenyelte a könyvet, és a gyomrában keserű lett, Tóni is szépen elaludt. A nyitott Bibliára szép lassan ráhajtotta a fejét. És álmot látott. Azt látta a Biblia elnyelte. Valami nagy mélységbe ereszkedett le, ahol szemtől szembe találta magát egy nagy szemmel. Miután felébredtek, Tóni elújságolta álmát a Mesternek. A Mester a következőt mondta: - Tóni, a cél előtt megtorpantál. Be kellett volna lépned a szemgolyó sötét közepébe. Onnan kifele nézve olvassák a Bibliát. A fényt, bentről, a sötétségből látják. Kevesen mernek oda belépni, mert a sötétség mindig a nem-Lét fenyegetésével jár. Akik nem mernek belépni a szem sötétjébe, dogmákat alkotnak, és ahhoz ragaszkodnak. Pszeudo-zen történet – A tölgyfa A Nap, a Bekecs-hegység fölül nézett a Szováta melletti Szakadátra. A Mester és Titok Tóni, annak egyik mezejében pihentek, egy óriás tölgyfa alatt. Tóni, Buddha tanításait olvasta. Mikor megunta és a könyvet letette, a Mester a következőt mondta: - Tóni, ez a tölgy, már Buddha előtt volt. Ami jelen van, az a tanítókat mindig megelőzte! Pszeudo-zen történet – A mag - Mester, mit értett Jézus azon, amit Nikodémusnak mondott, hogy újjá kell születned? - Nikodémus, valószínűen élete derekán volt, amikor az átmenet van az élet második felébe, ami krízissel jár. Az életderék krízisében fordult Jézushoz. Ekkor, ami az élet első felében jól működött, nem működik. Érdekes, mint tanító ő is, farizeus, fordult, egy másik tanítóhoz. Ez azt jelenti, hogy élete első felének tanításai mondtak csődöt, tudat alatt, ezért fordult, egy másik tanítóhoz. Végül ez történt Jóbbal is az Ószövetségben, az élete első felének alkotása összeomlott élete derekán, mert át akarta vinni az élet második felében, azt, amit nem lehet. Ahogy Nikodémus, Jób esete mutatja, hogy az eszmék, melyek szerint élt az ember délelőtt, nem lehet délután is élni. Vissza kell térni az örök Kezdethez. Ezt jelöli a gyermek, a mag archetípusa. Újjá kell születni, ahogy Jézus mondta Nikodémusnak, újra gyermekké kell lenni, aki növekszik. Maggá kell lenni, mely növekszik és fává lesz. Az élet második felében is növekedésre van szükségünk, de most az élet első felének külső növekedésével szemben, belső
  • 2. növekedésre van szükség. Csak az élet első felének, idő előtti, pusztán csak külső befejezettsége, azt az illúziót kelti, hogy az ember egy életre befejezett, minden szempontból, és így kell leélnie életét az élet második felében, mint az elsőben. Ez egy kényszerzubbonnyá válik, ami krízishez vezet. Tudod Tóni, az élet első felében jók a tanítások, de a második felében károsak lehetnek, mert a tanítások, mindig befejezettek. Az élet második felében a bennünk lévő magot kell ápolni, hogy fává terebélyesedjen, a tanításokkal szemben. Az életet arra kell helyezni, olyan alapra, ami növekszik bennünk, nem lezárt. Pszeudo-zen történet – Üresség és projekció - Mester, nagy szellemi mélységek vannak, Kelet üresség tanában – mondta Titok Tóni a Mesternek. - Tóni, de ha projekció tárgya lesz, még telibb leszel. A nyugati, az üresség puszta fogalmiságát vetíti az ürességre, és ezzel még telibb lesz. A nyugati baja, szellemi egyoldalúsága. Az üresség tanával is, csak azt ápolja. Pszeudo-zen történet – Az ember üressége - Mikor lesz üres az ember? - kérdezte Titok Tóni a Mestert. - Mikor az üresség sem érdekli, és a lépése lágy lesz! Pszeudo-zen történet – A szétszórtság - Mester, a szétszórtság lehet-e elviselhetetlenül fájdalmas, mert a keletiek központi problémának látják, amitől meg kell szabadulni? – kérdezte Titok Tóni a Mestert. - Tóni, nagy szerencse az életben, ha az élet derekán, a szétszórtság, nagyon fájdalmas lesz. Pszeudo-zen történet – A tanítás, és a tenger hullámai
  • 3. A Mester és Titok Tóni a tenger partján üldögéltek, a tavaszi napsütésben. Tóni, nagyon hallgatag volt az nap. Szokásával ellentétben, nem kérdezett semmit a Mestertől. A Mester sem volt beszédes kedvében. De aztán egyszer csak megszólalt. - A tanításhoz, legtöbbször az kell, hogy elválassz, az ígyet, az úgytól, hogy csak így, vagy csak úgy van. Vagy – vagy, és nem is – is. De, ha a tenger hullámait nézed, akkor azt látod, nincsen csak így, vagy csak úgy, és képtelenné válsz tanítóvá lenni, vagy tanításokkal, egyoldalúan azonosulni. Pszeudo-zen történet – A folyó útmutatása - Mester, hogy találtad meg az utad, amikor az életed derekán, abba a sűrű, sötét erdőbe értél, amiről Dante ír az Isteni színjátékban? – kérdezte Titok Tóni a Mestert. - Tóni, sehogy! Nem én találtam meg! A nyomorúság úgy hozta, hogy nem tudtam fát venni. Télen is, minden nap a folyóra mentem száraz ágért. Jövet - menet, három - négy kilométert is megtéve. A száraz ágat a folyó mellett feldaraboltam, zsákba raktam, és úgy vittem haza. Az ág vágogatása közben, a folyó mutatta meg a kiutat, és nem valami magas szintű, metafizikai tanítás! Pszeudo-zen történet – Mózes sátra - Mester, miért tudta Mózes a sátrát a táboron kívül felverni, a nélkül, hogy hübrisze elnyelte volna? – kérdezte Titok Tóni a Mestert. - Tóni, úgy, hogy a csipkebokrot a saruját leoldva közelítette meg, és nem ment teljesen közel hozza. Pszeudo-zen történet – A keleti tanok terjedése - Mester, a keleti tanok nagyon terjednek nyugaton, ez valamit csak jelent - jegyezte meg Titok Tóni a Mesternek. - Tóni, ez nem jelent semmi jót! A szellemileg lusták rajonganak, először is, keletért. Akik tévesen azt hiszik, hogy meditációs technikával, az ürességgel, minden az elme illúziója, el lehet intézni mindent. Nagy Attila (Puli) - Háromszék