1. Amikor ez törtent velem, Sepsiszentgyörgyön laktam. Delelott,
unalmamban, lebaktattam az allomasra, hogy nezzem meg, pontosan hany
orakor van vonat, Gyergyo fele. Az allomason egy gyors pillantast vetettem
a menetrend tablara, es mint aki jolvegezte dolgat elmentem a kedvenc
kocsmamba. Este, akkor volt a vonat, lebaktattam a vonatra. Lattam, hogy
az allomas gyanusan csendes, egy varakozo utas sincs. Rosszat sejtve
odaleptem a menetrend tablahoz. Csekely ötven percel neztem el az
idopontot. Megneztem mikor van a következo vonat. Hat az egy nehany ora
mulva volt, az ejszakaban. Gondoltam mar nem megyek haza, a
varoteremben atszundikalom azt az idot, szokva voltam hozza. Szokva
voltam ahhoz is, hogy a vonat erkezese elott, nem sokkal felebredek, igy
nyugodtan elszenderedtem. Ahhogy szoktam, magamtol felebredtem, es az
emeleti varoterembol lebaktattam, hogy vegyek jegyet, megint az üres
allomas. Idegesen, az allomasepület orajara tekintettem, a vonat öt perce
tovajart. Ezt is elfogadtam, egy jollakott szamar nyugalmaval. Megint
megneztem, hogy a következo mikor van, az reggel volt. Gondoltam nem
megyek haza, mert az agy magahoz rant, es az ut elmarad. Hogy ne
ismetlodjon meg az elobbi helyzet, nem aludtam, elalvas ellen setaltam; igaz
a hadseregben, az örsegben, az is megtörtent velem, hogy seta közben, egy
pillanatra, elkoppant a szemem. Reggel, Brassobol, bejött a vonat. Mivel
csak ez az egy jött biztos voltam benne, hogy ez az en vonatom, es ügyet sem
vetettem a vonat odalan levo tablakra. A vonat oldalan levo tablakrol, hogy
merrol jon es merre tart, jut eszembe egy romaniai csempesztörtenet. Hat
köztudott, hogy Romaniat, nagyon lelemenyes emberek lakjak. Ilyen
lelemenyes roman allampolgarok, a kommunizmusban, aranycsempeszetre
adtak a fejüket, nyugatra csempesztek az aranyat. A modszer nagyon
egyszeru volt. A vonat oldalan levo iranytabla mereture ontottek az
aranyat, es a nemzetkozi vonat kalauzzaival összejatszodva, termeszetesen
annak rendje modja szerint lefestve, kicsereltek a tablat. A vonat vitte az
aranytablakat, a mitsem sejto vamosok orra elott, at a hatarokon.
Valamelyik nyugati allomasban megint visszacsereltek oket. Na de terjek
vissza az en utazasom törtenetehez. Hol is hagytam el? Ja igen. Nem
figyeltem a tablakat, hanem, hogy nyugodtan tudjak szundikalni hazaig,
mert faradt voltam, gondoltam az utolso vagont valasztom. Nyugodtan
felultem a vagonba, valasztottam egy csendes helyet, es vartam, hogy
induljon a vonat. Hiaba voltam faradt, valamiert nem jött alom a
szememere. Neztem az allomas orajat, amin egyre telt az ido, es a vonat,
szamomra nyugtalanitoan, nem indult. Egy ido utan, nem birvan a
nyugtalansagot elviselni, megkerdeztem, a velem atellenben ülo utasokat,
hogy ez a vonat, quot;mar mikor a csudakor indul Gyergyobaquot;. Hat a valasz
elkeppeszto volt szamomra, a harmadik vonat elvesziteset jelentette. Szepen
megmagyaraztak, hogy a Gyergyoba meno vonat, az mar ötperce tova jar.
Azt is elmagyaraztak, hogy miert jartam meg. Nekem nem az utolso

2. vagonba kellet volna ülnom, mert az utolsokat, a Brassobol jövo vonatrol,
lekapcsoltak, Kezdivasarhely volt azoknak az iranyuk. Nekem az elejere
kellet volna ülnöm, hogy eljussak Gyergyoba. Az utasoknak
elmagyaraztam, hogy ez a harmadik vonat amit lekesek, azok
megdöbbenten neztek engem. Mondtak, hogy ritka eset vagyok ijet meg
nem hallottak. Vegül vonattal többet nem probalkoztam. Estere jutottam
haza, autostoppal. Huszonnegy ora alatt tettem meg egy szazhatvan
kilometeres utat, ennyi ido alatt Pestre is el lehetett volna jutni.
Nagy Attila, Kökös