SlideShare a Scribd company logo
FIGYELEM
Figyelj jobban, hogy figyelhessek!
Kerekesné György Zsófia, gyógypedagógus
„A figyelem az a
képesség, hogy
bizonyos információk
részleteit kiemeljük, míg
más információkat ezzel
egyidejűleg figyelmen
kívül hagyjunk.”
Atkinson és
munkatársai
A Figyelem
• A figyelem az ingerek közötti szelektálás. A külső és belső
környezetünkből (a szervezeten belüli világ) ingerek
sokasága ér bennünket. Azt, hogy az ingerek áradatából
mit észlelünk, a figyelem határozza meg. A figyelem
szelektív és irányadó funkciójából fakadóan válogatunk az
ingerek között.
• Tehát a figyelem minden képességterületünket érinti,és
minden észlelési csatornánkat is.
• Figyelmi folyamatok főként a jobb agyfélteke
dominanciáját mutatják.
• Figyelmi folyamatok két nagy területre oszthatók. (Bottom-
up, Top-down)
AFigyelem
sajátossága,
jellemzői:
• A figyelem
terjedelme : azt
mutatja meg, hogy
hány tárgyat tudunk
egy adott pillanatban
figyelmünkkel
megragadni.
• Ez általában 5-9
között mozog.
• Életkor függő.
• Mennyi mindent
tudunk megjegyezni
a képen 1 perc alatt?
Afigyelem
tartóssága:
• azt mutatja meg, hogy
mennyi ideig tudjuk
figyelmünket egy adott
dologra irányítani. Ezen
a területen hatalmasak
lehetnek az eltérések,
hiszen ezt a jellemzőt több
tényező is befolyásolja.
Pl. hogy milyen erős az
érdeklődésünk az adott
dolog iránt, milyen a
feladattudatunk vagy
hogy mennyire monoton
ingerre kell figyelnünk
és hogy milyen a
szervezetünk izgalmi és
éberségi állapota.
• Életkoronként változó.
• Minél idősebbek vagyunk,
annál tovább tudunk
figyelni.
• 30 éves korunk környékén
ez a folyamat lelassul, és
fordított irányt vesz.
Hol van Waldo?
Ki találja meg Waldot?
A FIGYELEMZAVAR
A figyelem működése összehangolt agyi tevékenységet
igényel. A figyelem, a tanulási folyamatokkal szoros
kapcsolatban áll, azok egyik alapját képezi. Minden
képességterület fejlődését, és működését érinti.
A figyelemzavar fajtái
• Figyelemzavar: rövid ideig képes figyelni egy bizonyos
dologra. Figyelme könnyen elkalandozik. Feladatait
félbehagyja, szertelen, rendetlen, csapongó.
• Impulzivitás: Bizonyos dolgokat rögtön akarnak.
Képtelenek kivárni amíg megkapják, ezért gyakran
elveszik azt (elcsennek dolgokat). Nem rossz indulatból
teszik ezt. Nincs belátás, ok-okozati összefüggések.
• Hiperaktivitás: olyan mint a Duracell nyuszi, állandóan
fel van húzva. Sosem áll meg, folyton mozgásban van,
ugrál, fészkelődik, mocorog.
• Figyelmet követelő magatartás.
• Emocionális zavarok.
• Szociális viselkedés zavarai.
Életkori
sajátosságok
Felismerése, életkori sajátosságok:
• Már kis korban észrevehető. Nyugtalankodó, sokat sírdogáló
csecsemő.
• Később a játékokkal alig-alig játszik, tevékenységei csak kis időre
kötik le. Csapong.
• Más képességterületekben elmarad kortársaitól (beszéd, mozgás).
Lehet nagyon fejlett is.
• Esetleg ügyetlen a mozgása.
• Túl ügyes mozgású.
• Kiegyensúlyozatlan.
• Agresszív, nehezen teremt kapcsolatokat kortársaival, esetleg túl
barátságos. Nagyon szélsőségesek a viselkedés jellemzői.
• Összefüggéseket nem látja át. Sokszor butaságokat csinál, nem tanul
hibáiból.
• Elcsen egy-két dolgot.
• Felnőtt korban is megmaradnak a tünetek.
• Gyakran együtt jár az SPD-vel (szenzoros fejlődési zavar).
Mit tehetünk?
• Keressünk minél kreatívabb, tapasztalatokon alapuló
játéklehetőségeket. Készíthetünk mi is fejlesztő játékokat
gyermekeink részére. Ilyenkor mindig vegyük figyelembe
gyermekünk életkori adottságait, képességeinek fejlettségét.
• Fogadjuk el gyermekünket olyannak amilyennek született.
Terelgessük életútján úgy, ahogyan számára a legjobb lesz, ne
a magunk érdekeit, valóra nem vált álmainkat lássuk benne.
• Ha gyermekünk fejlődése túlságosan is eltér a többi
gyermekétől, nyugodtan keressünk egy jó szakembert. A
figyelemzavar rendkívül jól fejleszthető! Sokszínű,
érdekes, játékos módszerekkel.

More Related Content

Similar to Kerekesné György Zsófia: Figyelem. Figyelj, hogy jobban figyelhessek.

üZleti kommunikáció összefoglaló_uj_ffszképzés
üZleti  kommunikáció  összefoglaló_uj_ffszképzésüZleti  kommunikáció  összefoglaló_uj_ffszképzés
üZleti kommunikáció összefoglaló_uj_ffszképzés
matyi0323
 
Tanulasmodszertan.pdf
Tanulasmodszertan.pdfTanulasmodszertan.pdf
Tanulasmodszertan.pdf
MariannRth
 
Marton Zsolt: Típustanok
Marton Zsolt: TípustanokMarton Zsolt: Típustanok
Marton Zsolt: TípustanokSinka Csaba
 
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
Bulcsu Szasz
 
Atuto fejltehet
Atuto fejltehetAtuto fejltehet
Atuto fejltehet
Eva Gyarmathy
 
Könyvtárosok és a stressz
Könyvtárosok és a stresszKönyvtárosok és a stressz
Könyvtárosok és a stressz
Gábor Mikulás
 
A hallásérülés pszichés következményei
A hallásérülés pszichés következményeiA hallásérülés pszichés következményei
A hallásérülés pszichés következményei
Dr. Török Béla Általános Iskola
 
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Zoltán Szűcs
 
Atipikus fejlodes neurologiai hattere
Atipikus fejlodes neurologiai hattereAtipikus fejlodes neurologiai hattere
Atipikus fejlodes neurologiai hattere
Eva Gyarmathy
 
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihozAmbrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
Ambrus Attila József
 
Similar to Kerekesné György Zsófia: Figyelem. Figyelj, hogy jobban figyelhessek. (11)

Rubrica előadás
Rubrica előadásRubrica előadás
Rubrica előadás
 
üZleti kommunikáció összefoglaló_uj_ffszképzés
üZleti  kommunikáció  összefoglaló_uj_ffszképzésüZleti  kommunikáció  összefoglaló_uj_ffszképzés
üZleti kommunikáció összefoglaló_uj_ffszképzés
 
Tanulasmodszertan.pdf
Tanulasmodszertan.pdfTanulasmodszertan.pdf
Tanulasmodszertan.pdf
 
Marton Zsolt: Típustanok
Marton Zsolt: TípustanokMarton Zsolt: Típustanok
Marton Zsolt: Típustanok
 
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
Az egyéni bánásmód pszichológiája 2016. április 16.
 
Atuto fejltehet
Atuto fejltehetAtuto fejltehet
Atuto fejltehet
 
Könyvtárosok és a stressz
Könyvtárosok és a stresszKönyvtárosok és a stressz
Könyvtárosok és a stressz
 
A hallásérülés pszichés következményei
A hallásérülés pszichés következményeiA hallásérülés pszichés következményei
A hallásérülés pszichés következményei
 
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
 
Atipikus fejlodes neurologiai hattere
Atipikus fejlodes neurologiai hattereAtipikus fejlodes neurologiai hattere
Atipikus fejlodes neurologiai hattere
 
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihozAmbrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
Ambrus Attila József: Segédlet a szociálpszichológia alapjaihoz
 
More from fejlesztem

Kerekesné György Zsófia: A játék
Kerekesné György Zsófia: A játékKerekesné György Zsófia: A játék
Kerekesné György Zsófia: A játék
fejlesztem
 
Kovács Márta: Az internet veszélyei
Kovács Márta: Az internet veszélyeiKovács Márta: Az internet veszélyei
Kovács Márta: Az internet veszélyei
fejlesztem
 
Beszédfejlődés, beszédhibák power point
Beszédfejlődés, beszédhibák power pointBeszédfejlődés, beszédhibák power point
Beszédfejlődés, beszédhibák power point
fejlesztem
 
Tóth Zsuzsanna: Dackorszak óvodás és kisiskolás korban
Tóth Zsuzsanna: Dackorszak óvodás és kisiskolás korbanTóth Zsuzsanna: Dackorszak óvodás és kisiskolás korban
Tóth Zsuzsanna: Dackorszak óvodás és kisiskolás korban
fejlesztem
 
Iskolakezdés, iskolaérettség
Iskolakezdés, iskolaérettségIskolakezdés, iskolaérettség
Iskolakezdés, iskolaérettség
fejlesztem
 
Szabó Ágnes: Énekszó a családban.
Szabó Ágnes: Énekszó a családban. Szabó Ágnes: Énekszó a családban.
Szabó Ágnes: Énekszó a családban.
fejlesztem
 
Németh Csilla: Kézművesség óvodás korban, együtt a szülővel
Németh Csilla: Kézművesség óvodás korban, együtt a szülővelNémeth Csilla: Kézművesség óvodás korban, együtt a szülővel
Németh Csilla: Kézművesség óvodás korban, együtt a szülővel
fejlesztem
 
dr. Szász Erzsébet: 11+1 ötlet - hogyan kezdd el a családfakutatást
dr. Szász Erzsébet: 11+1 ötlet - hogyan kezdd el a családfakutatástdr. Szász Erzsébet: 11+1 ötlet - hogyan kezdd el a családfakutatást
dr. Szász Erzsébet: 11+1 ötlet - hogyan kezdd el a családfakutatást
fejlesztem
 
Gergényiné Németh Erika: A tengerek élővilága - fejlesztő füzet óvodásoknak
Gergényiné Németh Erika: A tengerek élővilága - fejlesztő füzet óvodásoknakGergényiné Németh Erika: A tengerek élővilága - fejlesztő füzet óvodásoknak
Gergényiné Németh Erika: A tengerek élővilága - fejlesztő füzet óvodásoknak
fejlesztem
 
More from fejlesztem (9)

Kerekesné György Zsófia: Figyelem. Figyelj, hogy jobban figyelhessek.

  • 1. FIGYELEM Figyelj jobban, hogy figyelhessek! Kerekesné György Zsófia, gyógypedagógus
  • 2. „A figyelem az a képesség, hogy bizonyos információk részleteit kiemeljük, míg más információkat ezzel egyidejűleg figyelmen kívül hagyjunk.” Atkinson és munkatársai
  • 3. A Figyelem • A figyelem az ingerek közötti szelektálás. A külső és belső környezetünkből (a szervezeten belüli világ) ingerek sokasága ér bennünket. Azt, hogy az ingerek áradatából mit észlelünk, a figyelem határozza meg. A figyelem szelektív és irányadó funkciójából fakadóan válogatunk az ingerek között. • Tehát a figyelem minden képességterületünket érinti,és minden észlelési csatornánkat is. • Figyelmi folyamatok főként a jobb agyfélteke dominanciáját mutatják. • Figyelmi folyamatok két nagy területre oszthatók. (Bottom- up, Top-down)
  • 4. AFigyelem sajátossága, jellemzői: • A figyelem terjedelme : azt mutatja meg, hogy hány tárgyat tudunk egy adott pillanatban figyelmünkkel megragadni. • Ez általában 5-9 között mozog. • Életkor függő. • Mennyi mindent tudunk megjegyezni a képen 1 perc alatt?
  • 5. Afigyelem tartóssága: • azt mutatja meg, hogy mennyi ideig tudjuk figyelmünket egy adott dologra irányítani. Ezen a területen hatalmasak lehetnek az eltérések, hiszen ezt a jellemzőt több tényező is befolyásolja. Pl. hogy milyen erős az érdeklődésünk az adott dolog iránt, milyen a feladattudatunk vagy hogy mennyire monoton ingerre kell figyelnünk és hogy milyen a szervezetünk izgalmi és éberségi állapota. • Életkoronként változó. • Minél idősebbek vagyunk, annál tovább tudunk figyelni. • 30 éves korunk környékén ez a folyamat lelassul, és fordított irányt vesz.
  • 6. Hol van Waldo? Ki találja meg Waldot?
  • 7. A FIGYELEMZAVAR A figyelem működése összehangolt agyi tevékenységet igényel. A figyelem, a tanulási folyamatokkal szoros kapcsolatban áll, azok egyik alapját képezi. Minden képességterület fejlődését, és működését érinti.
  • 8. A figyelemzavar fajtái • Figyelemzavar: rövid ideig képes figyelni egy bizonyos dologra. Figyelme könnyen elkalandozik. Feladatait félbehagyja, szertelen, rendetlen, csapongó. • Impulzivitás: Bizonyos dolgokat rögtön akarnak. Képtelenek kivárni amíg megkapják, ezért gyakran elveszik azt (elcsennek dolgokat). Nem rossz indulatból teszik ezt. Nincs belátás, ok-okozati összefüggések. • Hiperaktivitás: olyan mint a Duracell nyuszi, állandóan fel van húzva. Sosem áll meg, folyton mozgásban van, ugrál, fészkelődik, mocorog. • Figyelmet követelő magatartás. • Emocionális zavarok. • Szociális viselkedés zavarai.
  • 10. Felismerése, életkori sajátosságok: • Már kis korban észrevehető. Nyugtalankodó, sokat sírdogáló csecsemő. • Később a játékokkal alig-alig játszik, tevékenységei csak kis időre kötik le. Csapong. • Más képességterületekben elmarad kortársaitól (beszéd, mozgás). Lehet nagyon fejlett is. • Esetleg ügyetlen a mozgása. • Túl ügyes mozgású. • Kiegyensúlyozatlan. • Agresszív, nehezen teremt kapcsolatokat kortársaival, esetleg túl barátságos. Nagyon szélsőségesek a viselkedés jellemzői. • Összefüggéseket nem látja át. Sokszor butaságokat csinál, nem tanul hibáiból. • Elcsen egy-két dolgot. • Felnőtt korban is megmaradnak a tünetek. • Gyakran együtt jár az SPD-vel (szenzoros fejlődési zavar).
  • 11. Mit tehetünk? • Keressünk minél kreatívabb, tapasztalatokon alapuló játéklehetőségeket. Készíthetünk mi is fejlesztő játékokat gyermekeink részére. Ilyenkor mindig vegyük figyelembe gyermekünk életkori adottságait, képességeinek fejlettségét. • Fogadjuk el gyermekünket olyannak amilyennek született. Terelgessük életútján úgy, ahogyan számára a legjobb lesz, ne a magunk érdekeit, valóra nem vált álmainkat lássuk benne. • Ha gyermekünk fejlődése túlságosan is eltér a többi gyermekétől, nyugodtan keressünk egy jó szakembert. A figyelemzavar rendkívül jól fejleszthető! Sokszínű, érdekes, játékos módszerekkel.