SlideShare a Scribd company logo
APOLOGETIKAI ÍRÁSOK
Hamis próféták II.
Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok,
de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről
szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Máté 7,15-16
És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. Máté 24,11
Az utolsó idők egyik markáns jele, a hamis próféták számának
növekedése és ezzel együtt a megcsalattatás, hitetés veszélye.
Ez utóbbi egyúttal, az egyik legnagyobb kihívása Isten népének
az elragadtatás előtti időszakból. Fő okozói lesznek az
aposztáziának vagyis a hitehagyásnak. Hatalmas zűrzavart és
megosztást hoznak létre Isten népe életében, hogy minél
többeket elveszejtsenek. Éppen ezért nézzünk meg néhány
fontos kritériumot, amely alapján döntést hozhatunk.
1, Istennel való kapcsolat
Fontos, hogy az elhangzott prófétai szó egyezik-e Isten
személyével, tulajdonságaival. Ha egy prófétai üzenet nem tartja
tiszteletben Istent, vagy az Ő kijelentését, amelyet a Bibliában
közölt velünk, akkor az, nem tőle van! Gyakori, hogy a próféták
Isten keresésére való hívással állnak elő.(Ám 5,6) Ha az
ellenkezője történik, hogy nem is fontos ez, akkor szintén hamis
kijelentéssel van dolgunk. Nemcsak az Isten keresését, hanem
az Isten megismerésére való bátorítást is tartalmazhatja a
prófétai szó.
www.ujremeny.hu Szarka János
A hamis próféták Istentől és a vele való közösségtől akarják
távol tartani az embert. Mindent előrébb helyeznek, és mindent
fontosabbnak tartanak, mint ezt a legfontosabb dolgot. Legyen
az pénz, testiség, egoizmus... stb.
2, Bűnhöz való viszonyulás
Határozottan fellép ellene vagy elbagatellizálja, és nem
tulajdonít neki nagy jelentőséget? Rámutat-e a bűnre és annak
következményeire? Vagy hamis tanítóként arról beszél, hogy
vétkezzünk többet, mert így a kegyelem még gazdagabban árad
ki ránk.(Róma 6,1) A bűnből való megtérésre hívás egyike a
legjellegzetesebb prófétai kijelentéseknek. Isten szemében a
bűn utálatos ezért a prófétáknak ezt az utálatot hordozniuk kell,
amikor a bűnnel szembeni fellépésre van szükség. Fontos, hogy
szeretettel történjen meg, de határozottanés kompromisszumok
nélkül!
A hamis próféták ellenben a lelkiismeretet megnyugtatják, s
nem bátorítanak a szent és Istenfélő életmódra. Mivel ők maguk
is bűnben élnek, ezért lelkiismeretükben meg vannak
bélyegezve. Kedvenc igehelyeik azok, amelyek az áldásról,
sikerről, győzelemről szólnak. Viszont annak biblikus
feltételeiről, pl. az óemberi természet megöldökléséről, az
önmegtartóztatásról, hűségről... stb., nemigen szólnak. Keveset
beszélnek arról, hogy mi is a bűn következménye, ellenben a
kegyelem igazságai, egészségtelen módon túl vannak értékelve.
Ez az alapja többek között a hyper-kegyelem mozgalom
népszerűségének!
3, Isten tiszteletére és imádatra való hívás
A prófétai szó arra bátorítja az embereket, hogy Istenlegyen
az első helyen az életükben és egyedül Őt imádják. Az imádatra
és magasztalásra szóló buzdításra nagyon nagy szükség van. Az
emberek a mindennapi harcokban, próbákban hamar le tudják
venni a tekintetüket az égről. Ilyenkor szükség van arra, hogy
valaki bátorítólag ráirányítsa a figyelmet Istenre és az Ő
imádatára!
www.ujremeny.hu Szarka János
A hamis próféták azonban mindig más istenek és bálványok
tiszteletéreszólítanak fel, ill. csábítják el az embereket. Így válik
bálvánnyá a hívők számára a mammon, a munka, a karrier, az
önmegvalósítás... stb. Észrevétlenül kevésbé lesz fontos a
reggeli csendesség, az Istennel töltött idő, a szolgálat, az
imádkozás... stb. Valahogy mindig lesznek fontosabb dolgok.
Mindezt kánaáni nyelvezettel, manipulatív módon tanítják és
terjesztik „sláger” könyveikben valamint személyre szóló
„próféciáikban”.
4, Hiteles jellem
A próféta jelleme nélkülözhetetlen a hitelesség és
megbízhatóság tekintetében. Ebben Krisztusra kell, hogy
hasonlítson többek között azért, mert a Krisztus bizonysága
hordozza a prófétaság lelkét. (Jel 19,10) Az isteni szeretetet
nélkülöző szolgálat értéktelen, ahogy ezt a szeretet himnuszban
is olvashatjuk. A hamis prófétákat Jézus báránybőrbe bújt
farkasoknak nevezi. Tehát gyapjú van rajtuk, még a szaguk is
stimmel, de a jellemük nem! Ez az, ami elárulhatja még őket a
beszédükön kívül. A hasonlat világos a jó fa jó gyümölcsöt hoz a
rossz rosszat.
- Alázat
Isten prófétáit az alázat jellemzi. A hamis próféta alázata,
pusztán képmutatás. Mindenáron ő szeretne a középpontban
lenni és előre kerülni. Elismerésekre és címekre vágyik. Nem
tud várni és türelemmel lenni. Mivel az alázatosság Isten előtt
sem megy neki, ezért az emberek előtt sem fog. Így Isten
ellenállása is helyt kap az életében.(1Pét 5,5) Az
alázatoskodással kapcsolatban Pál apostol komoly
figyelmeztetést ír:
Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az
angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül
felfuvalkodván az ő testének értelmével. Kol 2,18
www.ujremeny.hu Szarka János
Az alázatoskodás olyan megtévesztő jellemvonás, amely
képes a hívőket eltéríteni a keskeny útról és megfosztani a
győzelmes élettől. Ezért bátorítja szintén az apostol, pl. a római
keresztényeket is arra, hogy az alázatos emberekhez szabják
magukat. (Róma 12,16)
- Prófétai engedelmesség
Amikor valaki prófétai kijelentést tesz, akkor egyúttal alá is
kell rendelnie magát a többi jelen lévő prófétának. Ez a beszéd
hosszában is megnyilvánul, mivel a hamis próféták szeretnek
hosszasan beszélni és így nehezebb megvizsgálni az információ
sokasága miatt. Az engedelmesség oka egyszerűen a
megvizsgálhatóság. (1Kor 14,29-32) Ez az egyik legfontosabb
kritérium, ugyanis sok hamis próféta, ezen a ponton lepleződik
le.
Képtelen arra, hogy elfogadjon építő kritikát, bírálatot vagy
egyszerűen elutasítást az üzenetével kapcsolatban. Sértődés,
dac, düh jellemzi ilyen esetben. Az engedetlenség
megnyilvánulása árulkodó jel.
Fontos, hogy amikor egy gyülekezet megengedi, a prófétai
ajándékot akkor legyen kontroll, amely meg tudja ítélni azt! Nem
egy gyülekezet szakadt ketté már, mert az „Úr ezt mondta”
kijelentésű próféciákkal megosztották a gyülekezetet.
Hangsúlyozottanigaz ez, amikor vendégszolgáló érkezik és nem
sok ismeret van róla! Elsősorban a prófétai (v. kijelentés)
ajándékkal rendelkezők azok, akik ezt végzik, de a vezetők és az
igében járatos testvérek is képesek egy pontig ellenőrizni az
elhangzottakat.
- Isteni szeretet
Utaltam már arra, hogy a próféták, ha nem szeretetben
szolgálnak, akkor a szolgálatuk értéktelen lesz. Az embereknek
érezniük kell, hogy amit hallanak, a mögött az Isten szeretete
húzódik. Még ha kemény dolgot is kell hallani vagy
engedelmeskedni Isten felszólításának, akkor is a szeretettel
www.ujremeny.hu Szarka János
átadott üzenetnek másabb értéke van. A prófétálás nem arra
való, hogy az embereket kioktassák, vagy jól fejbe verjék őket.
A hamis próféták sok esetben hamis bűntudatot, félelmet
keltenek. Az emberek szívét negatív dolgokkal töltik meg.Így
akarják őket leuralni. Nem egy szerető Atya képét mutatják be,
akinél az elrontott dolgokat rendezni lehet, hanem egy
mindenért lesújtani kész Istent.
- Szent Lélek vezetése
Isten prófétái a Szent Lélek uralma és vezetése alatt kell,
hogy legyenek. Ez a garancia és a kulcs arra, hogy Isten
használni tudja őket. A hamis próféták ellenben démonikus
erőket vesznek igénybe szolgálatuk során. A két legismertebb
erősségük a leuralás és a varázslás. Olyan pusztító erősségek,
amely démonikus erőket mozgósítanak meg céljai eléréséhez.
Amikor egy próféta manipulál és igyekszik az embereket
befolyásolni akkor az ellen a leghatározottabban kell fellépni.
Gyakori ilyenkor az ítélkezés és a személyválogatás. Ha valaki a
prófétával tart az az „Urat” követi, aki nem, az a sátánt
választotta! Magukhoz láncolnak embereket és egy függőségi
viszonyt hoznak létre velük.
(Folyt. köv ….)
www.ujremeny.hu Szarka János

More Related Content

What's hot

Szent istván első magyar király a királyok
Szent istván első magyar király a királyokSzent istván első magyar király a királyok
Szent istván első magyar király a királyok
krizma
 

What's hot (20)

Apologetikai írások V.rész
Apologetikai írások  V.részApologetikai írások  V.rész
Apologetikai írások V.rész
 
Biblia-Újszövetség-EVANGÉLIUM-A Márk írása szerinti evangélium. Görögből ford...
Biblia-Újszövetség-EVANGÉLIUM-A Márk írása szerinti evangélium. Görögből ford...Biblia-Újszövetség-EVANGÉLIUM-A Márk írása szerinti evangélium. Görögből ford...
Biblia-Újszövetség-EVANGÉLIUM-A Márk írása szerinti evangélium. Görögből ford...
 
Nem vagy jobb!
Nem vagy jobb! Nem vagy jobb!
Nem vagy jobb!
 
Karizmák és szolgálati ajándék 1. rész
Karizmák és szolgálati ajándék 1. részKarizmák és szolgálati ajándék 1. rész
Karizmák és szolgálati ajándék 1. rész
 
Szent istván első magyar király a királyok
Szent istván első magyar király a királyokSzent istván első magyar király a királyok
Szent istván első magyar király a királyok
 
Gyülekezeti kormányzás III.
Gyülekezeti kormányzás III.Gyülekezeti kormányzás III.
Gyülekezeti kormányzás III.
 
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol filemonhoz írt levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol filemonhoz írt leveleBiblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol filemonhoz írt levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol filemonhoz írt levele
 
Apologetikai írások I. rész
Apologetikai írások I. részApologetikai írások I. rész
Apologetikai írások I. rész
 
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levleBiblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
 
Szólni a krisztus titkát
Szólni a krisztus titkát Szólni a krisztus titkát
Szólni a krisztus titkát
 
Rom
RomRom
Rom
 
Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget? (tanítási nap)
 
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. leveleBiblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
 
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelelBiblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
 
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhozBővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
 
Kitartás nélkül nincs győzelem
Kitartás nélkül nincs győzelemKitartás nélkül nincs győzelem
Kitartás nélkül nincs győzelem
 
A megigazulás eredménye - prédikáció
A megigazulás eredménye - prédikációA megigazulás eredménye - prédikáció
A megigazulás eredménye - prédikáció
 
Hogy néz ki a hit a gyakorlatban?
Hogy néz ki a hit a gyakorlatban? Hogy néz ki a hit a gyakorlatban?
Hogy néz ki a hit a gyakorlatban?
 
Újjászületés
ÚjjászületésÚjjászületés
Újjászületés
 
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  leveleBiblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. levele
 

Viewers also liked

Viewers also liked (13)

Titus Livius A római nép története 5
Titus Livius A római nép története 5Titus Livius A római nép története 5
Titus Livius A római nép története 5
 
Új Remény 2011,01
Új Remény  2011,01Új Remény  2011,01
Új Remény 2011,01
 
Titus Livius A római nép története 1
Titus Livius A római nép története 1Titus Livius A római nép története 1
Titus Livius A római nép története 1
 
Apologetikai írások iii.rész
Apologetikai írások  iii.részApologetikai írások  iii.rész
Apologetikai írások iii.rész
 
Karizmák és szolgálati ajándékok 3. rész
Karizmák és szolgálati ajándékok 3. részKarizmák és szolgálati ajándékok 3. rész
Karizmák és szolgálati ajándékok 3. rész
 
Titus Livius A római nép története 6
Titus Livius A római nép története 6Titus Livius A római nép története 6
Titus Livius A római nép története 6
 
Titus Livius A római nép története 2
Titus Livius A római nép története 2Titus Livius A római nép története 2
Titus Livius A római nép története 2
 
Apologetikai írások VI.rész
Apologetikai írások  VI.részApologetikai írások  VI.rész
Apologetikai írások VI.rész
 
Szolgálati és egyéb ajándékok az egyházban
Szolgálati és egyéb ajándékok az egyházbanSzolgálati és egyéb ajándékok az egyházban
Szolgálati és egyéb ajándékok az egyházban
 
Titus Livius A római nép története 7
Titus Livius A római nép története  7Titus Livius A római nép története  7
Titus Livius A római nép története 7
 
Apologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. részApologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. rész
 
Új Remény 2010.12.
Új Remény 2010.12.Új Remény 2010.12.
Új Remény 2010.12.
 
Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4
 

More from Szarka János

More from Szarka János (20)

Végidők antikrisztusi birodalma XI.
Végidők antikrisztusi birodalma XI.Végidők antikrisztusi birodalma XI.
Végidők antikrisztusi birodalma XI.
 
Végidők antikrisztusi birodalma X.
Végidők antikrisztusi birodalma X.Végidők antikrisztusi birodalma X.
Végidők antikrisztusi birodalma X.
 
Végidők antikrisztusi birodalma IX.
Végidők antikrisztusi birodalma IX.Végidők antikrisztusi birodalma IX.
Végidők antikrisztusi birodalma IX.
 
Végidők antikrisztusi birodalma VII.
Végidők antikrisztusi birodalma VII.Végidők antikrisztusi birodalma VII.
Végidők antikrisztusi birodalma VII.
 
Végidők antikrisztusi birodalma VI.
Végidők antikrisztusi birodalma VI.Végidők antikrisztusi birodalma VI.
Végidők antikrisztusi birodalma VI.
 
Végidők antikrisztusi birodalma v.
Végidők antikrisztusi birodalma v.Végidők antikrisztusi birodalma v.
Végidők antikrisztusi birodalma v.
 
Végidők antikrisztusi birodalma IV.
Végidők antikrisztusi birodalma IV.Végidők antikrisztusi birodalma IV.
Végidők antikrisztusi birodalma IV.
 
Végidők antikrisztusi birodalma III.
Végidők antikrisztusi birodalma III.Végidők antikrisztusi birodalma III.
Végidők antikrisztusi birodalma III.
 
Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.
 
Végidők antikrisztusi birodalma I.
Végidők antikrisztusi birodalma I. Végidők antikrisztusi birodalma I.
Végidők antikrisztusi birodalma I.
 
Szabadság Jézus Krisztusban II.
Szabadság Jézus Krisztusban II.Szabadság Jézus Krisztusban II.
Szabadság Jézus Krisztusban II.
 
Szabadság Jézus Krisztusban I.
Szabadság Jézus Krisztusban I.Szabadság Jézus Krisztusban I.
Szabadság Jézus Krisztusban I.
 
Takarítsátok ki a kovászt!
Takarítsátok ki a kovászt!Takarítsátok ki a kovászt!
Takarítsátok ki a kovászt!
 
Ikábód - az elveszett dicsőség
Ikábód - az elveszett dicsőségIkábód - az elveszett dicsőség
Ikábód - az elveszett dicsőség
 
A reménység foglyai
A reménység foglyaiA reménység foglyai
A reménység foglyai
 
Kereszténység és földönkívüli életformák
Kereszténység és földönkívüli életformákKereszténység és földönkívüli életformák
Kereszténység és földönkívüli életformák
 
Elveszíthető-e az üdvösség?
Elveszíthető-e az üdvösség?Elveszíthető-e az üdvösség?
Elveszíthető-e az üdvösség?
 
Meggyógyulnak-e forrásaid?
Meggyógyulnak-e forrásaid?Meggyógyulnak-e forrásaid?
Meggyógyulnak-e forrásaid?
 
Sámuel próféta elhívása
Sámuel próféta elhívásaSámuel próféta elhívása
Sámuel próféta elhívása
 
Sinai vagy Sion? Hová tartozol?
Sinai vagy Sion? Hová tartozol?Sinai vagy Sion? Hová tartozol?
Sinai vagy Sion? Hová tartozol?
 

Apologetikai írások VII.rész

  • 1. APOLOGETIKAI ÍRÁSOK Hamis próféták II. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Máté 7,15-16 És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. Máté 24,11 Az utolsó idők egyik markáns jele, a hamis próféták számának növekedése és ezzel együtt a megcsalattatás, hitetés veszélye. Ez utóbbi egyúttal, az egyik legnagyobb kihívása Isten népének az elragadtatás előtti időszakból. Fő okozói lesznek az aposztáziának vagyis a hitehagyásnak. Hatalmas zűrzavart és megosztást hoznak létre Isten népe életében, hogy minél többeket elveszejtsenek. Éppen ezért nézzünk meg néhány fontos kritériumot, amely alapján döntést hozhatunk. 1, Istennel való kapcsolat Fontos, hogy az elhangzott prófétai szó egyezik-e Isten személyével, tulajdonságaival. Ha egy prófétai üzenet nem tartja tiszteletben Istent, vagy az Ő kijelentését, amelyet a Bibliában közölt velünk, akkor az, nem tőle van! Gyakori, hogy a próféták Isten keresésére való hívással állnak elő.(Ám 5,6) Ha az ellenkezője történik, hogy nem is fontos ez, akkor szintén hamis kijelentéssel van dolgunk. Nemcsak az Isten keresését, hanem az Isten megismerésére való bátorítást is tartalmazhatja a prófétai szó. www.ujremeny.hu Szarka János
  • 2. A hamis próféták Istentől és a vele való közösségtől akarják távol tartani az embert. Mindent előrébb helyeznek, és mindent fontosabbnak tartanak, mint ezt a legfontosabb dolgot. Legyen az pénz, testiség, egoizmus... stb. 2, Bűnhöz való viszonyulás Határozottan fellép ellene vagy elbagatellizálja, és nem tulajdonít neki nagy jelentőséget? Rámutat-e a bűnre és annak következményeire? Vagy hamis tanítóként arról beszél, hogy vétkezzünk többet, mert így a kegyelem még gazdagabban árad ki ránk.(Róma 6,1) A bűnből való megtérésre hívás egyike a legjellegzetesebb prófétai kijelentéseknek. Isten szemében a bűn utálatos ezért a prófétáknak ezt az utálatot hordozniuk kell, amikor a bűnnel szembeni fellépésre van szükség. Fontos, hogy szeretettel történjen meg, de határozottanés kompromisszumok nélkül! A hamis próféták ellenben a lelkiismeretet megnyugtatják, s nem bátorítanak a szent és Istenfélő életmódra. Mivel ők maguk is bűnben élnek, ezért lelkiismeretükben meg vannak bélyegezve. Kedvenc igehelyeik azok, amelyek az áldásról, sikerről, győzelemről szólnak. Viszont annak biblikus feltételeiről, pl. az óemberi természet megöldökléséről, az önmegtartóztatásról, hűségről... stb., nemigen szólnak. Keveset beszélnek arról, hogy mi is a bűn következménye, ellenben a kegyelem igazságai, egészségtelen módon túl vannak értékelve. Ez az alapja többek között a hyper-kegyelem mozgalom népszerűségének! 3, Isten tiszteletére és imádatra való hívás A prófétai szó arra bátorítja az embereket, hogy Istenlegyen az első helyen az életükben és egyedül Őt imádják. Az imádatra és magasztalásra szóló buzdításra nagyon nagy szükség van. Az emberek a mindennapi harcokban, próbákban hamar le tudják venni a tekintetüket az égről. Ilyenkor szükség van arra, hogy valaki bátorítólag ráirányítsa a figyelmet Istenre és az Ő imádatára! www.ujremeny.hu Szarka János
  • 3. A hamis próféták azonban mindig más istenek és bálványok tiszteletéreszólítanak fel, ill. csábítják el az embereket. Így válik bálvánnyá a hívők számára a mammon, a munka, a karrier, az önmegvalósítás... stb. Észrevétlenül kevésbé lesz fontos a reggeli csendesség, az Istennel töltött idő, a szolgálat, az imádkozás... stb. Valahogy mindig lesznek fontosabb dolgok. Mindezt kánaáni nyelvezettel, manipulatív módon tanítják és terjesztik „sláger” könyveikben valamint személyre szóló „próféciáikban”. 4, Hiteles jellem A próféta jelleme nélkülözhetetlen a hitelesség és megbízhatóság tekintetében. Ebben Krisztusra kell, hogy hasonlítson többek között azért, mert a Krisztus bizonysága hordozza a prófétaság lelkét. (Jel 19,10) Az isteni szeretetet nélkülöző szolgálat értéktelen, ahogy ezt a szeretet himnuszban is olvashatjuk. A hamis prófétákat Jézus báránybőrbe bújt farkasoknak nevezi. Tehát gyapjú van rajtuk, még a szaguk is stimmel, de a jellemük nem! Ez az, ami elárulhatja még őket a beszédükön kívül. A hasonlat világos a jó fa jó gyümölcsöt hoz a rossz rosszat. - Alázat Isten prófétáit az alázat jellemzi. A hamis próféta alázata, pusztán képmutatás. Mindenáron ő szeretne a középpontban lenni és előre kerülni. Elismerésekre és címekre vágyik. Nem tud várni és türelemmel lenni. Mivel az alázatosság Isten előtt sem megy neki, ezért az emberek előtt sem fog. Így Isten ellenállása is helyt kap az életében.(1Pét 5,5) Az alázatoskodással kapcsolatban Pál apostol komoly figyelmeztetést ír: Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. Kol 2,18 www.ujremeny.hu Szarka János
  • 4. Az alázatoskodás olyan megtévesztő jellemvonás, amely képes a hívőket eltéríteni a keskeny útról és megfosztani a győzelmes élettől. Ezért bátorítja szintén az apostol, pl. a római keresztényeket is arra, hogy az alázatos emberekhez szabják magukat. (Róma 12,16) - Prófétai engedelmesség Amikor valaki prófétai kijelentést tesz, akkor egyúttal alá is kell rendelnie magát a többi jelen lévő prófétának. Ez a beszéd hosszában is megnyilvánul, mivel a hamis próféták szeretnek hosszasan beszélni és így nehezebb megvizsgálni az információ sokasága miatt. Az engedelmesség oka egyszerűen a megvizsgálhatóság. (1Kor 14,29-32) Ez az egyik legfontosabb kritérium, ugyanis sok hamis próféta, ezen a ponton lepleződik le. Képtelen arra, hogy elfogadjon építő kritikát, bírálatot vagy egyszerűen elutasítást az üzenetével kapcsolatban. Sértődés, dac, düh jellemzi ilyen esetben. Az engedetlenség megnyilvánulása árulkodó jel. Fontos, hogy amikor egy gyülekezet megengedi, a prófétai ajándékot akkor legyen kontroll, amely meg tudja ítélni azt! Nem egy gyülekezet szakadt ketté már, mert az „Úr ezt mondta” kijelentésű próféciákkal megosztották a gyülekezetet. Hangsúlyozottanigaz ez, amikor vendégszolgáló érkezik és nem sok ismeret van róla! Elsősorban a prófétai (v. kijelentés) ajándékkal rendelkezők azok, akik ezt végzik, de a vezetők és az igében járatos testvérek is képesek egy pontig ellenőrizni az elhangzottakat. - Isteni szeretet Utaltam már arra, hogy a próféták, ha nem szeretetben szolgálnak, akkor a szolgálatuk értéktelen lesz. Az embereknek érezniük kell, hogy amit hallanak, a mögött az Isten szeretete húzódik. Még ha kemény dolgot is kell hallani vagy engedelmeskedni Isten felszólításának, akkor is a szeretettel www.ujremeny.hu Szarka János
  • 5. átadott üzenetnek másabb értéke van. A prófétálás nem arra való, hogy az embereket kioktassák, vagy jól fejbe verjék őket. A hamis próféták sok esetben hamis bűntudatot, félelmet keltenek. Az emberek szívét negatív dolgokkal töltik meg.Így akarják őket leuralni. Nem egy szerető Atya képét mutatják be, akinél az elrontott dolgokat rendezni lehet, hanem egy mindenért lesújtani kész Istent. - Szent Lélek vezetése Isten prófétái a Szent Lélek uralma és vezetése alatt kell, hogy legyenek. Ez a garancia és a kulcs arra, hogy Isten használni tudja őket. A hamis próféták ellenben démonikus erőket vesznek igénybe szolgálatuk során. A két legismertebb erősségük a leuralás és a varázslás. Olyan pusztító erősségek, amely démonikus erőket mozgósítanak meg céljai eléréséhez. Amikor egy próféta manipulál és igyekszik az embereket befolyásolni akkor az ellen a leghatározottabban kell fellépni. Gyakori ilyenkor az ítélkezés és a személyválogatás. Ha valaki a prófétával tart az az „Urat” követi, aki nem, az a sátánt választotta! Magukhoz láncolnak embereket és egy függőségi viszonyt hoznak létre velük. (Folyt. köv ….) www.ujremeny.hu Szarka János