2. 2
Tartalomjegyzék
Bevezetés…………………………………………………………………………………........3
I. A szélsőjobboldal mint politikai kereslet…………………………………………..…..……4
I.1. A szélsőjobboldali hagyomány továbbéléséről………………………………………..4
I.2. Elméleti alapok, a társadalmi igény megjelenésének okai, és a „puha” elemek………9
I.3. A keresleti oldal tulajdonságainak „kemény” elemeiről………………………….....13
I.4. A DEREX-index…………………………………………………………………,,….17
I.5. Konklúzió………………………………………………………………………,……20
II. A szélsőjobboldal, mint politikai kínálat………………………………………………….21
II.1. A MIÉP-jelenség és a Jobbik-jelenség.………………………………………....21
II.1.1. A MIÉP tündöklése és bukása……………………………………………..22
II.1.2. A politikailag hontalan nemzeti radikálisok, és a Jobbik felemelkedése.....23
III. Magyarázatok keresése…………………………………………………………………...27
III.1. A választói magatartásról……………………………………………………….27
III.2. A témaválasztás, a politikai napirend, az issuek………………………...……..29
III.3. Gazdasági teljesítőképesség…………………………………………………….31
III.4. A politikai rendszer válsága, bizalmi válság, kiábrándultság…………...……..33
IV. Összefoglalás és kitekintés……………………………………………………………….35
IV. 1. Összefoglalás…………………………………………………………………………..35
IV.2. Kitekintés…………………………………………………………………………….…37
Felhasznált Irodalom………………………………………………………………………....39
3. 3
Bevezetés
Szakdolgozatom fókuszában a magyar társadalom, a politikai rendszer, valamint a jobboldali
radikális eszmék kapcsolata áll. Azért esett a választásom erre a témakörre, mert számomra
érdekes kérdés, hogy egy alapvetően demokratikus berendezkedésű államban és demokratikus
értékrendet valló társadalomban hol, hogyan, és miért jelenik meg a szélsőjobboldal, akár a
politikai kínálat, akár a kereslet oldalán. Különösen érdekes a kérdés, ha hozzátesszük, hogy a
magyar társadalom egy lélegzetvételnyi szünettel két, egymást követő, elnyomó rendszert élt
meg és mindkettőhöz alkalmazkodott.
A téma aktualitását a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2009 óta tartó
megkérdőjelezhetetlen sikere adja. De mint azt a későbbiekben tisztázom, a szélsőjobboldal
iránti társadalmi elkötelezettség nem a politikai pártok sikerességével kap lángra, majd alszik
el, hanem történelmileg jelen van hazánkban. Éppen ezért a magyar szélsőjobboldal vizsgálata
minden korban időszerű, és hasznos tapasztalatokkal szolgál.
Dolgozatomban megpróbálom a lehető legpontosabban bemutatni, hogy a magyar társadalom
szélsőjobboldali értékorientációja nagyobb időbeli távlatokban is megfigyelhető, mondhatni
folytonos. A dolgozat második felében pedig arra a kérdésre keresem a választ, hogy mikor,
miért, és milyen formában jelenik meg a politika kínálati oldalán a szélsőjobboldal, és ennek
milyen hatásai lehetnek a társadalmi-, és politikai rendszer jövőjére.
Így tehát az első fejezetben a politika keresleti oldalát mutatom be, és aztán térek át a kínálati
oldalra, illetve a kettő kapcsolatára.
A vizsgálatom elsősorban szociológiai alapokra támaszkodik, ennek fényében nagy számban
használtam a témába illő társadalomelméleti műveket, illetve empirikus szociológiai
vizsgálatok eredményeit, különösképpen a rendszerváltozás utáni kapcsolódó irodalmat.
Ezeken túl természetesen a szélsőjobboldallal foglalkozó politikatudományi művekből is
igyekszem kiemelni a legfontosabb részleteket, hogy a dolgozat végén pedig rendszerezzem a
nagyobb összefüggéseket.
4. 4
I. A szélsőjobboldal mint politikai kereslet
I.1. A szélsőjobboldali hagyomány továbbéléséről
Kár volna tagadni, hogy a szakdolgozatom témájának kiválasztásakor az ötletet a magyar
szélsőjobboldal kurrens helyzete adta. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az elmúlt három
évben, a III. Magyar Köztársaság történetében eleddig páratlan politikai sikert tudhat
magáénak. Szinte a „semmiből” volt képes előbb az EP-választáson, majd egy évvel később a
hazai országgyűlési választásokon középpárthoz méltó, 15% körüli eredmény produkálására.
Jelen fejezet célkeresztjében pontosan az első bekezdésben szereplő „semmiből” szócska áll,
tehát célom most nem a Jobbik sikerének okait feltárni. A radikális-szélsőséges eszmék iránti
társadalmi igény koherens része a magyar társadalomnak a 19. század óta, gondolok itt az
1883-ban alakult Országos Antiszemita Pártra, vagy a két világháború közötti fajvédő
mozgalomra. A dolgozat elkészítése során abból az alapállításból indultam ki, hogy a
szélsőjobboldali pártok előretörésének egyik alapfeltétele a társadalmi bizalomszint
folyamatosan alacsony szintje és egyfajta társadalmi válság megléte. Ennek a válságnak
eleme lehet az életszínvonal drasztikus csökkenése, a szubjektív egyéni biztonság csökkenése,
az általános bizalmatlanság növekedése a társadalmi intézmények és a társadalom egyéb
tagjai iránt – ezáltal a társadalmi tőke meglétének és érvényesülésének problémái –, az egyén
státuszának instabilitása (az érzés, hogy nem tudja „befolyásolni saját sorsát”), a politikai
intézményekbe, és a politikai szereplők problémamegoldó-képességébe vetett hit csökkenése
és a közömbösség.
Az általános negatív társadalmi klímán túl azonban (mint ahogy arra fentebb már utaltam)
egyéb jellemzői is vannak egy társadalomnak, amik a szélsőjobboldal iránti igényt jelezhetik.
Itt érzem szükségesnek utalni a Political Capital intézet által folytatott DEREX-index
kutatásokra.1
Magával a kutatással ebben az alfejezetben nem foglalkozom, mert az általam
most feldolgozott időszakra vonatkozó méréseket nem tartalmaz az említett tanulmány.
Ugyanakkor a DEREX kutatás elméleti modellje számunkra most is fontos és hasznos lehet.
1
Juhász Attila, Krekó Péter, Molnár Csaba: Attitűd-szélsőségek Magyarországon-nemzetközi kontextusban. A
szélsőjobboldali eszmék iránti keresletet mérő index (DEREX) adatai, kutatási összefoglaló (ESS5 2011) 2012
február.
5. 5
A kutatás során négy nagy értéket mértek:
1. Előítélet és jóléti sovinizmus (homofóbia és bevándorlásellenesség).
2. Rendszerellenesség (elégedetlenség a politikai rendszerrel, bizalmatlanság a
nemzetközi szervezetekkel szemben, bizalmatlanság a jogrendszerrel és a
jogalkalmazókkal szemben, bizalmatlanság a politikai elittel szemben).
3. Jobboldali értékorientáció (szélsőjobboldali önelhelyezés, tradicionalizmus,
szabálykövetés és rendpártiság).
4. Félelem, bizalmatlanság, pesszimizmus (elégedetlenség az élettel, gazdasági
bizonytalanság és aggodalmak, közbiztonsági félelmek, gyanakvás másokkal
szemben).
Természetesen nem állnak rendelkezésre 2005 előttről2
olyan adatfelvételek, amelyek
tökéletesen megfelelnének a DEREX kutatás modelljének, de véleményem szerint vannak
közelítő adatok és tanulmányok, amelyek, ha nem is tökéletes pontossággal, de trendszerűen
képesek ábrázolni az egyezéseket vagy különbözőségeket. Tehát a rendelkezésre álló
adatokból utólag modellezhető a magyar társadalom esetleges szélsőjobboldali orientációja.
A dolgozat megszületésének egyik alaptétele tehát nem más, mint amit többek között a
Karácsony – Róna szerzőpáros3
írt le, miszerint a társadalom oldaláról érkező igény
szükséges a szélsőjobb kialakulásához (de egyáltalán nem elégséges hozzá). Ugyanis hiába
jellemzi a keresleti oldalt a tradicionális szélsőjobboldali gondolkozás elemeinek egyike, vagy
másika (rendszerellenesség, xenofóbia, sovinizmus stb.), ez még önmagában nem generál a
politikai oldalon kínálatot. Ennek tükrében érzem fontosnak bemutatni, hogy a keresleti oldal
sok tekintetben már évtizedek óta „befogadásra készen várta” egy szélsőjobboldali párt
megjelenését, amire a 2008-ban indult pénzügyi-gazdasági válság rá is erősített.
Ennek pontos bizonyítása nyilvánvaló akadályba ütközik, hiszen az államszocializmus
időszakában nem hogy empirikus adatfelvételek nem voltak az általam most vizsgált témában,
de még a szociológia tudománya sem létezhetett és működhetett teljes körűen. Egyértelmű
ugyanakkor, hogy a társadalom attitűdkészlete, alapvető beállítottsága és jelenlegi mivolta
2
A Political Capital intézet 2005 óta monitorozza a jobboldali radikalizmust.
3
Karácsony G. – Róna D.: A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi megerősödésének lehetséges okairól In.:
Politikatudományi Szemle, XIX. évfolyam, 2010/1
6. 6
nem évtizedek, hanem sokkal inkább évszázadok állandó változásán keresztül alakult ki, és
alakul most is folyamatosan.
Így muszáj feltételeznem, hogy a magyar társadalomban meglévő radikális jobboldali
attitűdök és vonások kontinuitást mutatnak a két világháború közötti időszakkal. Ez
természetesen nem jelenti azt, hogy a mai radikális jobboldali politikusok mind Szálasi
Ferenc szellemi örökösei lennének, csupán azt, hogy a társadalomban akkor széleskörűen
elfogadott, és a politikában, közbeszédben explicit módon megjelenő attitűdök továbbéltek.
A Horthy-korszak társadalmát leginkább a konzervatív-keresztény jelzőkkel lehet leírni.4
A
bethleni-konszolidációt követően a politikai rendszer intézményei a lehetőségekhez mérten
visszatértek az első világháború előtti, dualista korszakhoz. A társadalommal összefüggésben
egyedül a kultúra területén történt komoly reform, de ennek oka is a „kultúrfölény” politikája
volt, és a hit, hogy ezen keresztül sikerül a Trianonban hozott döntést utólag megváltoztattatni
Európával. A rendszer nyíltan elitista és tekintélyelvű volt, maga Bethlen is úgy vélte, hogy:
„A magyar társadalom többsége túlzottan szűk látókörű, nem elég érett, vezetésre szorul és
ezt a feladatot a hagyományos elitcsoportoknak kell betölteni.”5
A közéletet a tekintélyelvűség újra megerősödése jellemezte: a társadalmi rétegek szigorú
zártsága, a mobilitás ellehetetlenítése, és a különböző megszólítások fontossága mind ezt
sugallták. Ráadásul Trianon is rengeteg feszültségforrást szült, és több, már létező
feszültséget erősített fel. Ebben az időszakban erősödött fel újra az antiszemitizmus is.
Ezen túl a háború után egy nagy létszámú, egzisztenciáját vesztett középosztály jelent meg
hazánkban, mely számára a szélsőjobboldal nyújtott igazodási pontot a zsidóság bűnbaknak
kiáltásával. Ezek a hangok aztán a húszas évek második felére lecsengtek, de a gazdasági
világválsággal együtt egy minőségileg új szintet képviselő szélsőjobboldal jelent meg
Magyarországon.6
4
Püski Levente: A Horthy-korszak 1920-1941 In.: Romsics Ignác (szerk.): Magyarország Története, Kossuth
Kiadó, 2010.
5
Püski Levente: A Horthy-korszak 1920-1941 In.: Romsics Ignác (szerk.): Magyarország Története, Kossuth
Kiadó, 2010. 40. oldal.
6
A harmincas évtizedben kezdődött meg a magyar politika később visszafordíthatatlannak bizonyuló és végzetes
jobbratolódása és német orientációja.
7. 7
Összességében azt állíthatom, hogy a dualizmuskori magyar társadalom nem ment át komoly
változáson az első világháborút követően. Annyi viszont történt, hogy egyrészt a Trianoni
tragédia, másrészt pedig a kétszeri gazdasági összeomlás (először közvetlenül a háború után,
majd a nagy gazdasági világválság éveiben) felélesztette a radikális jobboldali eszméket,
melyeket a harmincas évektől kezdve a politikai elit is elfogadott, sőt, támogatott. Ha
visszagondolunk kicsit, láthatjuk, hogy a DEREX-index négy alapértéke közül mindegyik
megtalálható volt a Horthy-korszakban. Az előítélet és jóléti sovinizmus, valamint a félelem,
bizalmatlanság, pesszimizmus a rendszer születésétől fogva kódolva volt: Trianon traumája,
az elkeseredett igazságtalanság-érzet, az egzisztenciáját vesztett középosztály mind ezt
táplálta. A jobboldali értékorientáció szintén teljes mértékben igaz a két világháború közti
időszakra, elég csak Püski Levente két szavára emlékeznünk: konzervatív, keresztény. A
rendszerellenesség pedig csak azért nem jellemezte a kor társadalmát, mert maga a rendszer
volt radikális és jobboldali, legalábbis mai szemmel nézve.
A Horthy-korszak alapvető jobboldali beállítottsága talán nem hat újdonságként. Azt viszont
fontosnak érzem kiemelni, hogy ez a társadalmi klíma nem szűnt meg, és tűnt el nyomtalanul
a háború végeztével. Ezen a ponton tartom szükségesnek, hogy Ralph Dahrendorfra utaljak,
aki a következőket mondta:
„A >>forradalom<< szót régóta a drámai változás két teljesen különböző változatára
használják. Az egyik a mélyreható változás, egy társadalom lényegi struktúráinak
átalakulása, ami a dolog természetéből adódóan bizonyos időt vesz igénybe, a másik a gyors
változás, nevezetesen a csúcson lévők napok vagy hónapok alatt történő kicserélődése igen
látványos, gyakran erőszakos akció révén. Az előbbit társadalmi forradalomnak, az utóbbit
politikai forradalomnak nevezhetjük.”7
Az idézett szerző kiemeli, hogy a társadalmi és a politikai forradalmak időben elválhatnak
egymástól, sőt, egyáltalán nem törvényszerű az együttmozgásuk. Ráadásul „hatótávolságuk”
is korlátozott: mindkettő nagy változásokat hoz, de míg a politikai forradalom a gazdasági és
társadalmi status quo-t csak kis mértékben bolygatja meg, addig a társadalmi forradalmaknak
pont a politikai rendszer terén korlátozott a hatásuk. Ez számunkra azért fontos, mert bár
7
Ralph Dahrendorf: A modern társadalmi konfliktus, GONDOLAT kiadó, 1994. 30. old.
8. 8
politikai forradalmakból jócskán jutott a magyar huszadik századi történelembe, a társadalmi
forradalmak kérdése, és a kettő aránya érdekes.8
Nyolc rendszerváltást, politikai forradalmat élt át a magyar társadalom szűk egy évszázad
alatt. Ezek mindegyikével együtt járt a kötelező ideológiai „irányváltás” is, az éppen regnáló
hatalom a saját eszményképének megfelelően próbálta átalakítani a társadalmat. Ez persze az
újabb és újabb rendszerváltások miatt nem sikerülhetett teljes mértékben, így a mélyen
gyökerező konfliktusok nem tudtak feloldódni, csak feltorlódni.
A két világháború közötti időszak társadalmát kettős társadalmi struktúra jellemezte,9
amit az
államszocializmus időszaka eltüntetni nem, csak elfedni volt képes.10
És bár a szocialista
érában a társadalom értékkészlete és attitűdjei jelentősen megváltoztak, a Dahrendorf által
idézett társadalmi forradalom véleményem szerint elmaradt. Ezt támasztja alá Szelényi Iván
„megszakított polgárosodás” elméletének11
az általam a jelenleg tárgyalt témára optimalizált
verziója is, miszerint a társadalom véleménye-attitűdje nem változott meg, csak
parkolópályára került addig, amíg a politikai helyzet nem tette lehetővé a vélemények nyílt
kimondását és felvállalását.12
Összességében tehát, bár nincsenek minden kétséget kizáró empirikus bizonyítékok arra, hogy
a magyar társadalomban „bérelt helye” van a szélsőjobboldali értékorientációnak, és a
radikális jobboldali eszméknek, de elméleti szinten a kontinuitás megfigyelhető, tetten érhető.
8
A nyolc politikai forradalom az én olvasatomban a következő: a Monarchia felbomlása és az Őszirózsás
forradalom, a Proletárdiktatúra és a vörös terror, a Horthy-korszak és a fehér terror, a Nyilas hatalomátvétel, a
háború utáni rövid demokratikus időszak, a kékcédulás választások és a Rákosi-éra, az ’56 utáni konszolidáció,
és végül a ’89-’90-es rendszerváltás.
9
Erdei Ferenc munkásságára utalnék, szerinte a két világháború között hazánkban egyszerre létezett a rendies
társadalom, annak minden elemével, és az ipari társadalom, szintén annak minden elemével. a „két társadalom”
egymás mellett élt, és hozott létre egy érdekes kevert jelleget.
10
A témával behatóan foglalkozik például: Magyarország társadalomtörténete III. (1945-1989) válogatott
tanulmányok (szerkesztette: Fokasz Nikosz, Örkény Antal) Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest
11
Szelényi úgy vélte, hogy „az államosítást megelőző időszak tulajdonosai – illetve ezek utódai – nem adták fel
a vállalkozást, csupán olyan >>parkolópályákra<< álltak, ahonnan a vállalkozások politikai korlátainak
megszűnése után megfelelő szimbolikus tőkék (kulturális, pozícionális, és nem utolsó sorban anyagi tőkék)
mozgósításával viszonylag könnyen folytatható a megszakított polgárosodás folyamata.” : Kolosi Tamás és
SÁGI Matild: Rendszerváltás és társadalomszerkezet In.: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György
(szerk.): Társadalmi Riport 1996. Budapest, TÁRKI, Századvég, 1996.
12
Ezt támasztja alá Tomka Miklós véleménye is: „számot kell vetni azzal, hogy a rendszerváltás folyamán olyan
attitűdök is felszínre kerülhettek, melyek korábban is jellemzőek voltak, de csak rejtett, látens formában.” Tomka
Miklós (1991): „Gazdasági változás és a cigánysággal kapcsolatos közvélemény.” In: Utasi Ágnes és Mészáros
Ágnes (szerk.). Cigánylét. Budapest: MTA PTI
9. 9
I.2. Elméleti alapok, a társadalmi igény megjelenésének okai, és a „puha” elemek13
A második alfejezet támaszkodik a jelen időszakra vonatkozó empirikus mérésekre.
Sajnálatos módon az még mindig igaz ugyanakkor, hogy nincsenek pontos, megegyező
módszertanú mérések a 2005-ben kezdődő DEREX-kutatások előtti időszakból. De továbbra
is fenntartom azt az állításomat, miszerint a rendelkezésre álló adatok elégségesek ahhoz,
hogy trendszerűen, a legfontosabb értékékeket tekintve érvényes megállapításokat tegyek.
Mint azt már a tanulmány elején is leszögeztem, a mérleg másik oldalával, tehát a politikai
kínálattal az első fejezetekben nem kívánok foglalkozni. Már csak azért is érdemes a keresleti
oldallal kezdeni inkább, mert véleményem szerint a választójog drasztikusnak mondható
kiszélesedésével a politika keresletvezéreltté vált.14
Azt azonban mindenképpen érdemes már
most megjegyezni, hogy a szélsőjobboldal iránti igény nem csak egy politikai pártban
realizálódhat, de felszínre törhet a politikai rendszer számos egyéb pontján is.15
Ahhoz, hogy előfeltevésemet (miszerint a szélsőjobboldal iránti igény a rendszerváltozást
követően azonnal megjelent, és azóta is jelen volt a magyar társadalomban) bizonyítani
tudjam, először is meg kell ismernünk a rendszerváltozás körülményeit. Ebben a tekintetben
én az 1987-1990 között történtekre szorítkoznék első sorban, és néhány pontban gyűjteném
össze a legfontosabb jellemzőket:16
• Forradalminak nevezhető változások békésen, rendezetten, tárgyalásos formában
mentek végbe, nem került sor az intézményes hatalom szétverésére, a politikai vezetők
likvidálására. A békés átalakulás egyik záloga az volt, hogy a változások egyik
13
A potens szélsőjobboldali politikai formátumok megjelenésének társadalmi szükségleteit önkényesen „puha”
és „kemény” elemekre osztottam. „Puha” elem nézetem szerint például a gazdasági-társadalmi krízis,
életszínvonal-csökkenés, a politikai rendszerbe vetett bizalom csökkenése stb., míg a „kemény” elemek a
homofóbia, xenofóbia, antiszemitizmus, cigányellenesség, szélsőjobboldali önelhelyezés stb.
14
Még ha ezt nem is teljesen fogadnánk el, azt el kell ismerni, hogy a modern politikai verseny jól leírható a
kereslet és kínálat piaci alapú balanszával. (Lásd pl.: Johnson, D.B. (1999): A közösségi döntések elmélete,
Osiris Kiadó, Budapest.)
15
Hathat például általánosan a politikai rendszer egészére is: erodálja a demokratikus intézményeket, gyengíti a
legitimációt, erősíti a kormányzó erők paternalizmus felé hajlását, stb. (Krekó – Juhász – Molnár, 2011).
16
Az összefoglalás alapjául szolgált: Bihari Mihály: A rendszerváltás magyar útja és feltételei. In.: MTA-ELTE
Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport évkönyve 2009, MTA Politikai Tudományok Intézete,
Budapest, 2009.
10. 10
legfontosabb résztvevője az uralkodó állampárt volt, ami saját maga átalakítása révén
menekült meg attól, hogy szétverjék, megbénítsák (szemben Bulgária, vagy Románia
hasonló intézményével)17
. A békés átmenet másik záloga az volt, hogy hazánkban
valójában már az 1960-as évek második felétől kezdve tartott az „olvadás”,
Magyarország azóta sajátos úton járt. Ettől függetlenül a monolitikus magyar politikai
rendszer nagyon rövid idő, alig egy év alatt vált többpólusúvá (az 1988 őszétől 1989
őszéig terjedő időtartamban).
• A rendszerváltozásban kulcsszerepet játszó reformértelmiség nagyjából fele párttag
volt (a 800 000-es taglétszámú pártból 250 000 fő tartozott ide), több tízezren pedig a
vezetés valamilyen szintjén is helyet foglaltak. Fontos kiemelni azonban, hogy ennek
ellenére a rendszerváltozás során megjelenő demokratikus ellenzék a kezdettől fogva
plurális konglomerátumként, különböző szervezetek halmazaként jelent meg, ezek az
erők aztán 1989 tavaszán Ellenzéki Kerekasztal néven kötöttek szövetséget.
• Bár a rendszer falán megjelenő repedéseket (például az 1987-es lakitelki találkozó, a
Fidesz, és az Új Márciusi Front megalakulása) a régi, konzervatív rendpárt (Kádár
Jánossal az élen) komolyan szankcionálni próbálta, a párton belüli reformisták
győzelme megakadályozta a történtek erőszakossá fajulását.18
• A Nemzeti Kerekasztal (mely egyrészt a plurálisan szerveződő ellenzékből, másrészt
az állampárt radikális reformer tagjaiból állt) 1989 nyarán és őszén plurálisan
szerveződő, parlamenten kívüli alkotmányozó és törvényhozó szervként működött, a
rendszerváltásra, mint „szervezett politikai erők kiegyezése”-re kell gondolnunk.
• E tényezők következménye az, hogy a társadalom számára nem volt ’89-’90 erős
cezúra, aminek folyományaképpen a politikai rendszerbe és annak szereplőibe vetett
állampolgári bizalom már a kezdetek kezdetén alacsony szinten stabilizálódik,19
illetve a mai napig jól megfigyelhető a társadalomban egyfajta nosztalgia a Kádár-
rendszer iránt (még azok körében is, akik nagyon fiatalok voltak a
17
Érdekes, hogy ez a fajta békés „önmegreformálás” nem példa nélküli a magyar történelemben, hiszen az 1848-
az áprilisi törvények reformerejű változásait is a nemesi-arisztokrata parlament végezte.
18
Abból következtethetünk erre, hogy a konzervatív rendpárt tagjai hangsúlyozták, hogy Magyarországon ’56
őszéhez hasonló anarchia kezd kibontakozni, amit csak szigorú rendteremtéssel lehet megfékezni.
19
A témát jól összefoglalja: Bokor Ágnes: A közvélemény a rendszerváltás folyamatában In.: Andorka Rudolf,
Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1990. TÁRKI, Budapest
11. 11
rendszerváltozáskor).20
Ez azért fontos számunkra, mert minél magasabb egy új
társadalmi rendszer elfogadottsága, legitimációja, értelemszerűen annál kisebb a
valószínűsége a szélsőséges ideológiákra építő politikák sikerének (melyeknek egyik
alapköve a rendszerellenesség),
• legitimáció tekintetében pedig kitüntetett fontosságú, hogy az egyének hogyan
érzékelik saját életszínvonaluk alakulását.
Ezek után érdemes áttérni a társadalomszerkezet rendszerváltozást követő változásaira, és a
magyar társadalom szociológiai jellemzőire. A terjedelmi korlátok miatt csak rövid
összefoglalást közlök, a témának amúgy széleskörű hazai irodalma van.
Összességében azt állíthatjuk, hogy a rendszerváltozás következtében Magyarországon
megnőttek a jövedelmi különbségek, az alsó, és középső rétegek jövedelme csökkent (tehát az
átlag lejjebb csúszását figyelhettük meg). Továbbá megnőtt a jövedelemmel kapcsolatos
bizalmatlanság, ami a „vesztesnek lenni” érzést erősítette a társadalom széles rétegeiben.
Rohamosan nőtt a munkanélküliség, ami 1998-ban került először gyenge csökkenő pályára.
Mind a szegénység, mind a munkanélküliség tekintetében felülreprezentáltak a falvakban,
tanyán élők és az alacsonyan iskolázottak. Összességében elfogadhatjuk, hogy a
szélsőjobboldal számára kedvező társadalmi klíma puha elemei jelen voltak a társadalomban a
rendszerváltozást követő években. Ezek a változások pedig egyértelműen elősegíthetik a
radikális megoldásokat sürgető politikai üzenetekkel dolgozó pártok megerősödését. Itt is
érdemes azt megjegyezni, hogy ezek a társadalmi adottságok önmagukban nem generálnak
explicit szélsőjobboldali elkötelezettséget, vagy politikai kínálatot egy társadalomban, de
remekül megágyaznak neki.
Fentebb érintőlegesen már többször kitértem a regionális különbségekre, de érdemes ezt
plasztikusabban is ábrázolni, azért, hogy bizonyítani tudjam a „puha elemek” létjogosultságát,
és valós összefüggését a szélsőjobboldali orientációval.21
20
A Figyelő 2007. szeptember 27-i számában közölt Szonda Ipsos felmérés szerint arra a kérdésre, hogy „Mi
volt a legrosszabb, mire emlékszik a legszívesebben?” a válaszadók legnagyobb többsége úgy válaszolt, hogy
„Semmi nem volt rossz, csak a jóra emlékszem”.
21
Mivel az ábrák megtévesztőek lehetnek, nagyon fontos megjegyezni, hogy a Jobbikra nem elsősorban a
„szegények” szavaznak, hanem ott szavaznak elsősorban a Jobbikra, ahol sok a szegény (bővebben:
http://www.hir24.hu/political-radical/2012/04/21/tevhitek-a-jobbikrol-(2.-resz)-szegenynek-kepzelt-radikalisok/)
12. 12
1. ábra 180 napnál hosszabb ideje regisztrált munkanélküliek száma/száz munkaképes korú lakos,
megyénként, 1993-ban (a sötétebb szín a magasabb számot jelöli)22
2. ábra összes nettó jövedelem/lakos, megyénként, 1992-ben (a sötétebb szín az alacsonyabb értéket
jelöli)23
22
Az ábra a szerző saját szerkesztése, az adatok forrása az Országos Területfejlesztési és Területrendezési
Információs Rendszer.
23
Az ábra a szerző saját szerkesztése, az adatok forrása az Országos Területfejlesztési és Területrendezési
Információs Rendszer.
13. 13
3. ábra A Jobbikra leadott listás szavazatok aránya a 2010-es országgyűlési választások alkalmával24
Hozzá kell tenni persze, hogy a magyarországi regionális fejlettség (iskolázottság, jövedelem,
munkanélküliség, gazdasági teljesítmény stb.) tekintetében nagyon régóta meghatározóak az
kelet-nyugati, észak-déli lejtők Budapest közbeékelődésével.25
Ezek a trendek a mai napig
meghatározóak, így a fentiekhez hasonló ábrákat a rendszerváltozást követő bármelyik évből
lehetne alkotni. Azt azonban kár lenne tagadni, hogy a fenti ábrákon látható azonos trendek
túlmutatnak a véletlenen. Egyértelműen mutatják a térségekben tapasztalható életszínvonal,
gazdasági fejlettség stb. és a radikális pártra leadott szavazatok aránya közti összefüggéseket.
I.3. A keresleti oldal tulajdonságainak „kemény” elemeiről
Fentebb már említettem a szélsőjobboldal iránti igény általam „keménynek” nevezett elemeit,
amelyek szerves részei az explicit, direkt szélsőjobboldali orientációnak. A célom most sem
lehet más, mint hogy bizonyítsam: ezek is részei voltak a magyar társadalomnak, már a
rendszerváltozást közvetlenül követő években is.
A témakör feldolgozásánál elsősorban a Fábián – Sík szerzőpáros 1996-ban írt tanulmányára
támaszkodtam.26
Általánosságban kijelenthető, hogy a „magyarok szinte kivétel nélkül
elzárnák gyermekeiket a deviánsok különféle csoportjaitól, és a fehértől elütő bőrszínűeket és
a románokat is kevésbé szeretnék gyermekeik barátai között látni.”27
A szerzők, korábbi
24
Az ábra a szerző saját szerkesztése, az adatok forrása:
http://www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/tvker.htm (letöltés ideje: 2012. január 2.)
25
Ebben a tekintetben éles cezúrát jelentett a Trianoni békediktátum, aminek következtében tulajdonképpen a
teljes Kelet-Magyarország egy centrum nélküli perifériává vált.
26
Fábián Zoltán – Sík Endre: Előítéletesség és tekintélyelvűség. In.: Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich
György: Társadalmi Riport 1996. TÁRKI, Budapest.
27
Uo. 382. old.
14. 14
kutatásaikra hivatkozva egyértelműen kijelentették, hogy Magyarországon a legelutasítottabb
kisebbség a cigányság, viszont a zsidóság megítélése „relatíve kedvező”.
A szerzők által xenofóbnak tekintettek aránya (tehát azok, akik senkit nem engednének be
hazánkba) a rendszerváltozást követően drasztikusan emelkedett. A „szelektíven beengedők”
és a xenofóbok együttesen a társadalom 85-90%-át tették ki a vizsgált időszakban. Jelen
dolgozat (és a fenti ábrák) szempontjából érdemes kiemelni, hogy az átlagosnál magasabb az
idegenellenesség mértéke például a keleti megyék lakói, a munkanélküliek, és a falusi
lakosság körében. A tanulmányból elsősorban a politikai antiszemitizmus vizsgálatát emelem
most ki. Hiszen a politikai antiszemitizmus témája „a zsidóság »túlságosan nagy« gazdasági
és politikai befolyásának elemzése. A politikai antiszemitizmus ideológusai szerint a
kedvezőtlen társadalmi folyamatokért a zsidóság nemzetközi méretű konspirációja
okolható.”28
. Az ebben a témában feltett kérdéseknél a válaszmegtagadás olykor a 40%-ot is
meghaladja, tehát a megkérdezettek jelentős része tabuként gondol a témára. Ugyanakkor a
teljes minta 30%-a gondolta úgy, hogy „A zsidó származású értelmiségiek befolyásuk alatt
tartják a sajtót és a kultúrát.”, 23%-uk (tehát a megkérdezettek majdnem egynegyede) szerint
igaz, hogy „Létezik egy titkos zsidó együttműködés, amely meghatározza a politikai és
gazdasági folyamatokat.”. Tovább folytatva láthatjuk, hogy a megkérdezettek majdnem
egyharmada (28%-a) úgy véli, „A rendszerváltással igazából a zsidók jártak jól.”.29
A teljes
mintában szereplők 18%-a pedig úgy gondolkodott, hogy bizonyos foglalkozási területeken
korlátozni kellene a zsidók számát, ez pedig nem jelent mást, mint az egykori
zsidótörvényekkel való szimpatizálást.
Az előző mondatokban felsorolt adatok látszólag nem igazolják a zsidóság fentebb már
idézett „relatíve kedvező” helyzetét, de ez nyomban szembetűnővé válik, ha megnézzük a
cigánysággal kapcsolatos válaszokat. Árulkodó például, hogy több mint kétszer annyian nem
szavaznának cigány jelöltre, mint zsidóra.30
Az összes megkérdezettnek mindössze 38%-a
gondolta úgy, hogy „A cigányok minden szempontból érettek arra, hogy saját dolgaikban
28
Uo. 386. old.
29
Uo. 389. old.
30
Uo. 392. old.
15. 15
dönthessenek”31
. Továbbá a mintában szereplők majdnem fele szerint „Csak helyeselni lehet,
hogy vannak még olyan szórakozóhelyek, ahová a cigányokat nem engedik be.”32
.
A tanulmány szerzői megjegyzik azt is, hogy az idegenellenesekre magasabb fokú
tekintélyelvűség a jellemző, illetve feltételezik, hogy a tekintélyelvűség a xenofóbiával együtt
növekedett a rendszerváltozást követően. Az is megjegyzendő, hogy azok, akiknek a
rendszerváltás következtében romlott az anyagi helyzetük, fogékonyabbak mind a
xenofóbiára, mind a tekintélyelvűségre. Ezt Csepeli György és Örkény Antal is megerősítik,
amikor azt mondják, hogy „az idegenek leginkább a rendszerváltozás veszteseiben váltanak ki
fenyegetettségérzetet és egzisztenciális jellegű veszélyeztetettséget.”33
Ezen túl az intolerancia
sokkal nagyobb mértékben jellemző az alacsonyan iskolázottakra, illetve itt is megjelennek a
regionális különbségek: „az idegenellenesség az ország elmaradott északkeleti és keleti
régióiban különösen erős, míg Budapesten és Nyugat-Magyarországon az idegengyűlölet
tekintetében mérséklődés mutatható ki.”34
Továbbmenve, a tekintélyelvűség kialakulásának kérdésében Fábián és Sík párhuzamot von a
Weimari Köztársaság és a rendszerváltozás utáni Magyarország helyzete között a
következőképpen:
„Németországban a 20-as évek gazdasági válságának közepette sokaknak úgy tűnt, hogy
beigazolódott Marxnak az a tézise, hogy a kialakuló monopolkapitalizmus proletarizálja,
felszámolja az ún. régi középosztályt, amely független kistulajdonosi egzisztenciákból tevődött
össze. Ugyanakkor a német munkásosztály számottevő része és a deklasszálódott régi
középosztály nem a kapitalizmus sírját mélyítette, tehát nem csatlakozott a forradalmi
munkásosztály élcsapatához, hanem ellenkezőleg: a nácikat támogatták.”
Ehhez hasonlóan:
„A Kádár-korszak széles középrétege elvesztette a második gazdaság és az állami jóléti
programok ingatag alapzatára épülő létbiztonságát, és e csoporton belül éles polarizáció
31
Uo. 393. old
32
Uo. 394. old.
33
Csepeli György – Örkény Antal: A magyar nacionalizmus változó arca. In.: Andorka Rudolf, Kolosi Tamás,
Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1996. TÁRKI, Budapest
34
Csepeli – Örkény (1996) 292. old.
16. 16
kezdődött. A rendszerváltás kezdeti szakaszában Magyarországon a társadalmi költségek
jelentős része a középrétegre hárult, míg a felső középréteg egy szűk sávjából kerültek ki az
átalakulás nyertesei, a jelentős tulajdonra, menedzseri és/vagy politikai hatalomra szert tevők
elit csoportjai. (Kolosi et al., 1994; Fábián, 1994) A magyarországi alsó középréteg egyik
maghatározó társadalmi jegye napjainkban az, hogy e csoport a szegénység határmezsgyéjén
él, jórészt ők alkotják ugyanis az átmenetileg szegények viszonylag széles rétegét.
(Andorka és Spéder, 1996)”35
Az 1990-es évtized második felében sem változtak érdemben ezek az eredmények. Egy 1997-
es felmérés szerint36
a megkérdezettek mindössze 15%-a engedné be a cigányokat
menekültként az országba, ez az összes megkérdezett népcsoport közül a legalacsonyabb
arány. Hasonlóan nyilatkozott a népesség akkor, amikor a válaszadók 58%-a mondta, hogy
ellenezné, ha közeli rokona, vagy családtagja cigánnyal kötne házasságot. Ugyanebben a
kutatásban bizonyítják azt is, hogy 1994-hez képest 1997-re csökkent a cigányok pozitív
diszkriminációját támogatók aránya, ebben a felmérésben már a megkérdezettek 87%-a
elutasítja azt.37
A cigányellenesség mellett a nyílt xenofóbia is a társadalom része maradt a ’90-es évek
második felében is. A fentebb már idézett Csepeli – Fábián – Sík tanulmány idézi, hogy 1998-
ban a megkérdezettek pontosan egyharmada semmilyen menedéket keresőt nem engedne be
az országba, kvázi lezárná a határokat, míg a „mindenkit beengedők” aránya csupán 3%.38
Az Enyedi – Fábián – Sík szerzőhármas egyik munkája39
jól foglalja össze az évtized
ezirányú történéseit. Kimondja például, hogy „Az etnocentrikus érzület mellett a
cigányellenes attitűdök egyik fő motívumává a „jóléti sovinizmus” vált, vagyis az a félelem,
35
Mindkét idézet: Fábián – Sík (1996) 400. old.
36
Csepeli György – Fábián Zoltán – Sík Endre: Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények In.: Kolisi
Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1998, Budapest, TÁRKI
37
Csepeli – Fábián – Sík (1998) 464. old.
38
A tanulmány megjegyzi, hogy „A megkérdezetteknél az idegenellenesek aránya a népesség átlagánál (33%)
magasabb a munkanélküliek (36%), az alacsony iskolai végzettségűek (42%), az újságot nem olvasók (47%), a
gazdasági helyzet romlását érzékelők (41%), s az ettől félők (48%), a nagy áremelkedést várók (42%), az
önmagukat a legalsó társadalmi rétegbe sorolók (42%), a falusiak (38%), a 70 év felettiek (40%), vagyis
általában azon (egymással átfedő) társadalmi csoportok körében, akiknek az átlagosnál több okuk van félni
mindentől, s akik ezért jobban félnek egyebek között az idegenektől is.”
39
Enyedi Zsolt – Fábián Zoltán – Sík Endre: Nőttek-e az előítéletek Magyarországon? In.:KOLOSI Tamás, Tóth
István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2004, Budapest, TÁRKI
17. 17
hogy a kisebbségi csoportoknak jutatott szociális ellátások a jóléti rendszer egészét
veszélyeztetik.” A fentebb idézett Fábián – Sík munkával összhangban ez a tanulmány is
megjegyzi, hogy a cigányellenesség mellett az idegenellenesség lett a magyarországi jóléti
sovinizmus másik megnyilvánulási formája.
Az antiszemitizmussal kapcsolatban a kiemelik, hogy a felmérések alapján „A válaszok
megoszlása marginálisnak mutatta a második világháborúhoz, a holokauszthoz kapcsolódó
antiszemitizmust.”40
. Ebből alapvetően két dologra következtethetünk: egyfelől ismét alá kell
húznom azt az állításomat, hogy a mai jobboldali radikálisok (akár politikusok, akár
szavazók) túlnyomó többsége nem a nyilas ideológiák hordozója. Másfelől pedig azt az
állításomat erősítik meg, hogy bár a magyar történelemben a szélsőjobboldal és az
antiszemitizmus a két világháború között volt a legerősebb, de egyáltalán nem csak ahhoz a
korszakhoz köthető: nem abban a korszakban született, és nem a Horthy-korszak miatt él a
mai napig.
Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a válaszolók 57%-a szerint a magyarok is szenvedtek
annyit, mint a zsidók, és 11%-uk szerint a zsidóság vesztesége sokkal kevesebb volt annál,
mint azt általában állítják. A tanulmány szerzői kijelentik, hogy 1994-hez képest41
se nem
nőtt, se nem csökkent az antiszemitizmus mértéke hazánkban.
A szerzők a xenofóbia kapcsán megjegyzik, hogy „Általában elmondható, hogy a magyar
lakosság körében a bevándorlók megítélése inkább a negatív irányba húz, azaz a válaszadók
többsége nem ért egyet a pozitív, és egyetért a negatív állításokkal. A teljes népesség majdnem
háromnegyede ért egyet azzal, hogy a bevándorlók miatt növekszik a bűnözés, és jóval több,
mint fele azzal, hogy a bevándorlók elveszik a munkát a Magyarországon születettek elől.”42
I.4. A DEREX-index
Bár ennek az alfejezetnek a témája nem indokolná a különbontást, hiszen most is a politikai
rendszer keresleti oldaláról lesz szó, a rendszerváltozás utáni időkben, én mégis indokoltnak
látom a szerkezeti bontást. Úgy gondolom ugyanis, hogy a DEREX-index egy magában alkot
módszertani-értelmezési egységet, és a hazai széljobb-kutatásban is mérföldkőnek számít.
40
Uo. 376. old
41
Tehát az általam is idézett, 1996-ban kiadott Fábián – Sík tanulmányhoz képest.
42
Fábián – Enyedi – Sík (2004) 388.old.
18. 18
Éppen ezért fontosnak érzem, hogy jelen dolgozaton belül is a lehető legkoherensebb módon
kezeljem.
Hogy mi is az a DEREX-index?
„A DEREX egy százalékos mérőszám: azon válaszadók arányát mutatja meg, akik egy adott
társadalomban pszichológiailag (attitűdjeik es értékeik mintázatát tekintve) fogékonyak a
tradicionalista, soviniszta, tekintélyelvű, rendszerellenes ideológiákra és az ezekből
levezethető politikai cselekvésekre – tehát a potenciális jobboldali extremisták arányát. A
hierarchikusan felépülő Jobboldali Extremizmus Indexet a Political Capital saját elméleti
modell alapján, a kétévente frissülő és 33 országot felölelő, átfogó reprezentatív attitűd- és
értékvizsgálat, a European Social Survey (ESS) adatbázisán végzett számítások alapján
fejlesztette ki.”43
A kutatás elméleti modelljét már az első fejezet elején röviden felvázoltam. A kutatások
alapján kijelenthető, hogy 2009-ben a 18 év felettiek 21%-a fogékony volt a szélsőjobboldali
ideológiákra. Az előző fejezetek ismeretében ez talán nem annyira meglepő, de érdemes azt is
megjegyezni, hogy ugyanez az érték 2002-ben még csak 10%-on állt, tehát a rendszerváltást
követő második évtizedben jelentősen nőtt az extremizmusra fogékonyak aránya a magyar
társadalomban. A következő néhány oldalon a kutatás leglényegesebb pontjait fogom csak
kiemelni, a négy alindex legfontosabb eredményeinek bemutatásával.
A kisebbségekkel szembeni előítéletesség a magyar társadalom sajátja, általában azokkal a
faji és szexuális kisebbségekkel szemben vagyunk leginkább előítéletesek, amelyeket
fenyegetőnek érzünk.
„Problémát jelent, hogy – szemben a több nyugati országban megfigyelhető javuló
tendenciával – Magyarországon az utóbbi években inkább felerősödött a kisebbségekkel
szembeni előítéletesség, és nem hatnak olyan normák, amelyek megszelídítenék és tompítanák
a nyíltan vállalt előítéleteket.”44
A homofóbia és/vagy bevándorlásellenesség hazánkban meredeken emelkedett 2002 óta, és
ezzel 2009-re Európa harmadik legelőítéletesebb45
társadalma lettünk. A homofóbiával
részben szemben a jóléti sovinizmusnak, és a bevándorlásellenességnek valódi tömegbázisa
43
Krekó – Juhász – Molnár (2011) 57.old.
44
Krekó – Juhász – Molnár (2011) 64.old.
45
Uo. 64. old.
19. 19
van Magyarországon. A válaszadók egyharmada nem engedné a nem magyar nemzetiségűek
betelepülését, 41%-uk pedig az Európán kívüli, szegényebb országokból jövők előtt zárná le a
határt. 46
Ez egyértelműen összhangba hozható a jóléti sovinizmussal, „segélyirigységgel”,
vagy a munkahely féltésével. De a szerzők azt is kiemelik, hogy itt érdekes módon nagyrészt
az „ismeretlentől való félelem”-ről van szó, hiszen hazánkban a bevándorlók aránya jóval
alacsonyabb, mint a toleránsabb nyugati demokráciákban.
A jobboldali értékorientáció kérdésében a kutatók szerint 2006 jelentett éles cezúrát: ezt
követően megbomlott az az erőegyensúly, ami addig a magyar pártrendszert jellemezte, és a
társadalom jobbra tolódott. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezt elsősorban a baloldali-
liberális kormány elutasítása okozta, és a társadalomban valódi értékváltás nem zajlott le. A
klasszikus jobboldali értékekkel rendelkezők aránya a vizsgált (2002-2009) időszakban nem
változott érdemben, és az európai átlagnak megfelelő (27-29% között ingadózó a társadalmon
belül). Az önmagukat jobbszélen elhelyezők aránya kis mértékben (6-ról 10%-ra) növekedett
ugyan, de ez önmagában nem számottevő eredmény. Szintén érdekes, hogy a rendpártiak,
erősen szabálykövetők a társadalom 17%-át tették ki a felmérés szerint, ami az adott
időszakban nem mutatott komoly mozgást, európai viszonylatban azonban magasnak számít.
A szerzők szerint azért érdekes az ilyen, tekintélyelvű válaszok magas hányada, mert:
„…a mai magyar társadalom teljességgel nélkülözi a mintát és értékeket adó tekintélyeket,
inkább egyfajta „tekintélyvákuumról” beszélhetünk. A rendszerváltás lerombolta az
államszocialista rendszer korábban létező tekintélyi struktúrait, és a tekintélyek általános
megroppanásához vezetett. Azonban sem az új intézmények, sem az új szereplők nem tudtak
valódi megbecsültségre szert tenni és széles körben mintaadóvá válni.”47
Ami viszont a felmérés eredményei közül a legérdekesebb, az a rendszerellenesség kérdése. A
vizsgált időszak hét évében majdnem négyszeresére, 12%-ról 46%-ra nőtt a rendszerrel
elégedetlenek aránya. A politikusokkal és az országgyűléssel szemben bizalmatlanok aránya
közel ötszörösére, 34%-ra nőtt. A kormánnyal és magával a demokráciával egyaránt
elégedetlenek aránya 2002 és 2009 között 4%-ról 26%-ra kúszott fel. 2009-ben Oroszország
és Bulgária után nálunk volt a legmagasabb a bírósággal és a rendőrséggel szemben
bizalmatlanok aránya Európában.
46
Uo. 65.old.
47
Uo. 66.old.
20. 20
A másik, komoly növekedést mutatott index a félelem, bizalmatlanság, pesszimizmus
témaköre volt. Hét év alatt ötszörösére, 49%-ra nőtt azok aránya, akik nagyon rossznak látják
az ország gazdasági helyzetét. Jellemző módon jóval rosszabbul látjuk hazánk gazdasági
helyzetét olyan országok lakóinál, akik amúgy objektíve rosszabb helyzetben vannak.
I.5. Konklúzió
Az államszocializmus összeomlása elhozta a XX. század nyolcadik rendszerváltozását
Magyarországon. Maga mögött hagyott egy megtépázott, nemzetfelfogásában konfliktusos,
nemzetfejlődésében megkésett és töredezett társadalmat, valamint a közép-kelet-európai
nemzetek együttélésének félelmekkel és szorongással terhes örökségét.48
A kialakuló
demokratikus Magyarországon az új politikai elittel és az új politikai rendszerrel szembeni
bizalom már az első lépések megtételekor sem volt túl erős, amit csak tetézett, hogy a
piacgazdaságra való átállást sokan kudarcként élték meg. Ezzel összefüggésben jelentek meg,
vagy erősödtek fel a tradicionálisan a radikális jobboldalhoz köthető eszmék, normák.
Kiemelten magasnak mérték az idegenellenesség különböző formáit, a cigányellenességet, a
tekintélyelvűséget. Mindezeket a problémákat nem sikerült a rendszerváltást követő két
évtizedben megoldani, és a jólét, valamint a gazdaság csak néhány évig állt emelkedő pályán,
az ezredforduló követő években visszatértek nagyon hasonló megoldandó kérdések. A
társadalomban trendszerűen ugyanazok az attitűdök mérhetők. Sőt, a DEREX-index kutatás
alapján a kétezres évek első évtizedének végére drasztikusan megemelkedett a
szélsőjobboldali eszmékre fogékonyak aránya.
48
Csepeli – Örkény (1996) 292. old.
21. 21
II. A szélsőjobboldal, mint politikai kínálat
Az előző nagy fejezet tanulsága tehát az, hogy hazánkban hagyománya van a
szélsőjobboldalnak, illetve a szélsőjobboldal társadalmi beágyazottsága is erős, mai napig élő
dolog.
Ahhoz, hogy komplex képet tudjunk kialakítani, figyelmemet a politika keresleti oldaláról
most a kínálati oldalra kell átvezetnem. Azt persze már most érdemes leszögezni, hogy ha
csak felületesen is, de visszagondolunk a rendszerváltást követő öt országgyűlési választás
eredményeire, akkor be kell látni, hogy ez a fejezet jóval rövidebb lesz, mint az előző.
Annyi bizonyos, hogy már a rendszerváltás hajnalán megjelent néhány újfasiszta, a nyilas
hagyományokat követő szervezet Magyarországon. Ezek a csoportok azonban nem kerültek
be a politika fősodrába, megmaradtak a kezdeményezések szintjén. Az ezekhez hasonló
szervezetek megjelenését és működését mindig komoly médiafigyelem övezi, többnyire
azonban néhány látványos megmozdulástól eltekintve kérészéletűek. Ilyen volt például a
Világnemzeti Népuralmista Párt megjelenése, mely aztán több más szervezettel karöltve hozta
létre a Magyar Hungarista Mozgalmat 1994 tavaszán, amit néhány hónapos működés után
feloszlattak. Az ilyen, és ehhez hasonló próbálkozások tanulsága nem lehet más, mint hogy a
magyar társadalom nyíltan elítéli a második világháborúhoz és a nácizmushoz egyértelműen
kapcsolható eszméket, és egyáltalán nem fogékony az ilyen kezdeményezésekre.49
Éppen ezért ebben a fejezetben nem is ezeknek a politikai formációknak szentelném a helyet,
hanem sokkal inkább annak, hogy röviden bemutassam a MIÉP és a Jobbik történetét.
II.1. A MIÉP-jelenség és a Jobbik-jelenség
Az előző fejezetben taglaltak alapján nem meglepő, hogy a rendszerváltást követően aránylag
gyorsan jött létre az intézményesült, európai értelemben „elfogadott”50
radikális jobboldal
hazánkban. A történet azonban ebben az esetben is kissé sajátos: a politikai kínálat
megjelenése ugyanis nem elsősorban a kereslet nyomására történt meg, hanem mert a MIÉP-
et létrehozók (különösen Csurka István) kiábrándult az MDF-ből, és a magyar pártrendszer
49
Ezt bizonyítja az előző fejezetben tárgyalt Fábián – Enyedi – Sík(2004) tanulmány is.
50
Tehát nyíltan nem fasiszta, nyilas, vagy náci elveket valló.
22. 22
egészéből egyaránt.51
A párt programját tekintve alapvetően két fontos megállapítást kell
tennünk. Egyfelől a MIÉP programja számos ponton egyezik a századelő népi
gondolkodóinak véleményével. Másfelől pedig nagy hasonlóságot mutat a Jobbik későbbi,
2010-es parlamenti választásokra készült programjával.52
Közös pont többek között a
„gondoskodó állam” eszménye, a családi adózás bevezetése, a „pénzügyi hatalmasságok”
elleni fellépés. Mind a MIÉP programja, mind a Jobbik EP választási programja szükségesnek
érzi egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását. Jól látható tehát, hogy mind a két párt
sajátos, „népies”, nemzeti protekcionalista, paternalista, olykor szociálisan demagóg
ideológiát képvisel, egymástól két évtizednyi távolságban is.
Ebből pedig már a két párt mélyebb megismerése előtt azt a fontos következtetést kell
levonnunk, hogy a Jobbik, annak ellenére, hogy a MIÉP-től függetlenül jött létre, és csak
marginálisan kapcsolódik hozzá, lényegét, ideológiáját tekintve mégis jelentős
hasonlóságokat mutat vele, és nem tartozik a modern, nyugat-európai típusú szélsőjobboldali
pártok csoportjába.53
Ugyanakkor érdemes már most megjegyezni, hogy a két párt politikája
és témaválasztása között található némi különbség.
II.1.1. A MIÉP tündöklése és bukása
Az 1994-es választásokon a párt mindössze bő másfél százaléknyi szavazatot tudott
begyűjteni, de ezt betudhatjuk annak, hogy a MIÉP a választások előtt háromnegyed évvel
vált ki az MDF-ből, tehát aránylag szűk idő állt rendelkezésére. Mindazonáltal sokat sejtetett,
hogy a szerény eredmény ellenére a párt a legkevésbé sem esett szét, és 1998-ban a
szavazatok 5,55%-át elnyerve, 14 képviselőt juttatott a parlamentbe. Ezt követően úgy tűnt,
hogy a nemzeti radikalizmus végképp gyökeret vetett a magyar pártrendszerben, és a
harmadik demokratikus választásoktól fogva hosszú távon jelen is lesz. Ezt sejttette az is,
hogy a magyar politikai rendszerre jellemző volt, hogy egy új formáció nehezen tud
parlamentbe kerülni, bent maradni viszont általában már könnyebb, és az 1998-as választások
előtt is az volt az általános vélekedés, hogy parlamenten kívüli erő nem fog bekerülni a
51
Ebben az értelemben a MIÉP megjelenése nem más, mint a népi-urbánus vita kiújulása az értelmiségen belül.
52
Az összehasonlításhoz felhasználtam: Csurka István: A nemzetépítő állam (Kivonat a MIÉP programjából),
In: Magyar Fórum (Különszám) 1998. április 23., illetve Republikon Intézet: „Fasiszta veszély?” vagy
demokratikus radikalizmus? A Jobbik programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás
szempontjából
53
A modern szélsőjobboldali pártok egyik legfontosabb jellemzője a szakirodalom (például Lánczi, 2011)
szerint az iszlámellenesség, ami a Jobbikra gyakorlatilag egyáltalán nem jellemző.
23. 23
törvényhozásba.54
Erre aztán rácáfolt Csurka István pártja, és a következő parlamenti ciklus
egyik legaktívabb formátuma voltak, 14, majd később 12 képviselővel a négy év alatt több
mint százszor nyújtottak be azonnali kérdést, vagy interpellációt.55
Szintén jellemző volt,
hogy a párt a kormánykoalícióval együtt szavazott. A meglepetésszerű választási siker
azonban korántsem tartott örökké, olyannyira, hogy 4,37%-os eredménnyel 2002-ben kiesett a
radikális párt a parlamentből. Ennek számos „technikai” okát hozták fel az elemzők, úgy,
mint a magas választási részvétel, vagy az amatőr kampány.56
Érdemes továbbá megjegyezni
azt is, hogy ekkorra betonozódott be a magyar kvázi-kétpártrendszer, létrejött a bal-jobb
erőegyensúly, ami nem kedvezett a kis pártoknak.
II.1.2. A politikailag hontalan nemzeti radikálisok, és a Jobbik felemelkedése
Csurka István pártjának kiesése nem feltétlenül jelentette volna a MIÉP végét. 1994-ben
1,5%-ot kapott a párt, és könnyedén maradt életben, állt talpra, és lett parlamenti erő. 2002-
ben ennek az eredménynek a majd’ háromszorosa ugyan kevés volt a bent maradáshoz, a
túléléshez azonban elégnek kellett volna lennie, legalábbis elvben.
A valóság azonban másképp alakult, és itt érdemes kitérni a Jobbik Magyarországért
Mozgalom történetére.57
Az ELTE BTK Hallgatói önkormányzata körül szerveződő, nemzeti
érzelmű fiatalokból álló Jobboldali Ifjúsági Közösség tagjai ugyanis a 2002-es választásokat
követően légüres térben találták magukat. Ez az akkoriban már 1500 fős, politikailag
rendkívül aktív tagság ugyanis egyszerre ábrándult ki a Fideszből és a MIÉP-ből.
A Fidesztől való eltávolodás legnagyobb oka az volt, hogy a radikális fiatalok szerint az
újonnan ellenzékbe került párt túlságosan visszafogott politikát folytatott, ez tört felszínre
akkor is, mikor a választásokat követő Erzsébet híd-foglaláson az ifjúsági közösség tagjai
fizikai összecsapásba bonyolódtak a rendőrökkel, a Fidesz azonban ezt nem támogatta.58
Az
egyetlen reményt a polgári körök mozgalma jelentette (ahol a Jobbik jelenlegi elnöke, Vona
54
Kern Tamás: MIÉP: a nemzeti radikalizmus vége? In.: Parlamenti választások 2002, Politikai szociológiai
körkép. MTA-PTI, Századvég kiadó, 189. old.
55
Uo. 192. old.
56
Uo. 203. old.
57
Az összefoglaláshoz felhasználtam: BÍRÓ NAGY András – RÓNA Dániel: Tudatos radikalizmus. A Jobbik
útja a parlamentbe, 2003-2010 (http://www.policysolutions.hu/userfiles/file/B%C3%ADr%C3%B3%20Nagy-
R%C3%B3na_Tudatos%20radikalizmus_v%C3%A9gs%C5%91.pdf letöltés ideje: 2013. március 12. )
58
Uo. 2. old.
24. 24
Gábor is kezdte karrierjét), azonban a Fidesz ezeket a radikalizálódásukkal párhuzamosan
hagyta magára – sorvasztotta el.
Ezek persze önmagukban nem kellett volna, hogy a MIÉP végleges elgyengülését és a Jobbik
direkt politikai formációvá válását okozzák. Ennek okait a fentebb már idézett Bíró Nagy –
Róna szerzőpáros tanulmánya alapján, pontokba szedve foglalom össze:
1. Csurka István helye abszolút megkérdőjelezhetetlen volt a párton belül, ami a fiatal,
karrieréhes politikusjelöltek számára nem feltétlenül vonzó.
2. Továbbá, Csurka István személyétől függetlenül is leszállóágba került a párt, a
választási vereség után semmilyen érdemi változás nem történt.
3. „A jobbikosok ráadásul avittnak tartották a MIÉP-et, és a témaválasztásával sem
feltétlenül értettek egyet. A problémát tehát nemcsak abban látta a Jobbik, hogy a
MIÉP nem elég fiatalos, lendületes és korszerű, hanem abban is, hogy túlságosan
leegyszerűsítő összeesküvés-elméletekre, és ezzel szoros összefüggésben szinte
kizárólag antiszemita témákra koncentrált.”59
4. További problémák elsősorban a MIÉP rossz politikájában – rossz működésében
keresendők. Ide sorolható például az, hogy Csurka István helye abszolút
megkérdőjelezhetetlen volt a párton belül, ami a fiatal, karrieréhes politikusjelöltek
számára nem feltétlenül vonzó.60
Továbbá, Csurka István személyétől függetlenül is
leszállóágba került a párt.
A Jobbik önálló utcai akciói 2002-től jelentek meg, amiket eleinte (a párttá alakulást
megelőzően) a Fideszhez közelálló orgánumok és személyiségek is támogattak, annak
ellenére, hogy a Fidesz továbbra sem támogatta nyíltan a mozgalmat. Bár a párttá alakulás
2003. október 24-én megtörténik, valódi politikai szervezetté csak 2006-ban válik a Jobbik. A
2004-es EU parlamenti választástól való távolmaradás utólag természetesen jó döntésnek
bizonyult, a szervezetileg ekkor még túlságosan gyenge formáció kiütéses veresége hosszú
időre visszavethette volna a pártot. Ezzel szemben a 2006-os országgyűlési választásokon a
MIÉP-el karöltve, Harmadik Út néven szereztek valamivel több mint 2%-ot. Véleményem
szerint ez tekinthető az igazi korszakváltásnak, cezúrának az intézményesült hazai
59
Uo. 3. old.
60
Uo. 3. old.
25. 25
szélsőjobboldal történetének, ugyanis, ahogy a Bíró Nagy – Róna tanulmány is írja, ezen a
választáson
„a MIÉP akkor már, a Jobbik akkor még nem volt elég erős ahhoz, hogy önállóan vegye a
rajthoz állás akadályait”.61
Ebben a tekintetben tehát (a két párt utóéletét figyelembe véve) ez volt a staféta (a MIÉP
szempontjából talán kényszerű) átadásának pontja. 2006-ban aztán felgyorsultak az
események a párt körül. A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követő 2006 őszi események
szimbolikussá váltak, a rendőrökkel való, többször véres összecsapások nagy médiafigyelmet
adtak a Jobbiknak, és a párt ezt hosszú távon is remekül használta fel. Vona Gábor például a
radikális párt 2012. március 15-i nagygyűlésén úgy fogalmazott, hogy az ’56-osok és a ’89-
esek után ők alkotják a 2006-osok politikai nemzedékét.62
Ezeket követően, 2007 nyarán alakult meg a Magyar Gárda, melynek alapötlete Vona
Gáborhoz köthető.63
A Gárda célja az volt, hogy felkarolja a társadalom mindennapi
problémáit, és jelezze, hogy a pártnak van eszköze a hétköznapi gondok megoldására.64
Ráadásul a Magyar Gárda körül hatalmas médiafelhajtás volt, ami reflektorfénybe helyezte a
Jobbikot, és számtalan megjelenési lehetőséget biztosított számára a különböző
orgánumokban.
A Jobbik összességében (a MIÉP-hez képest pedig kiemelkedően) okosan építkezett. Soha
nem vállalkozott a párt aktuális vezetése túl nagy feladatra, de az adódó lehetőségeket jól
használták ki, mind a cigánykérdésben, mind a többi politikai párttal való szembenállásban
ügyesen tematizálták a politikai napirendet, aminek következtében 2009-ben az EU
parlamenti választásokon közel 15%-ot értek el, majd egy évvel később, az országgyűlési
választásokon közel 17%-os eredménnyel bizonyították, hogy a siker maradandó.
61
Uo. 4. old.
62
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/15/17/Vona_mi_vagyunk_a_2006_osok_politikai_nemzedeke.aspx
(letöltés ideje: 2013. március 12.)
63
Ez egyébként a párton belül egyfajta törésvonallá alakult, a tagok egy része úgy gondolta, hogy nehezen
kontrollálható a Gárda tagsága, és ez könnyen elriaszthatja a Fidesztől eltávolodó, de nem túl radikális
szavazókat. (Bíró Nagy – Róna (2010) 5. old.)
64
Itt elsősorban a „cigánybűnözésre” kell gondolni.
26. 26
Összesítésképpen táblázatba gyűjtöttem a két párt országgyűlési választási eredményeit:65
MIÉP Jobbik
1990 - -
1994 1,59% -
1998 5,55% -
2002 4,37% -
2006 2,20% (Harmadik Út néven, egymással szövetségben indult a
két párt)
2010 0,03% 16,67%
65
a táblázat a szerző saját szerkesztése, az adatok forrása: www.valasztas.hu, Bíró Nagy András – Róna Dániel:
Tudatos radikalizmus. A Jobbik útja a parlamentbe, 2003-2010, RÁBAI Zita: A MIÉP átlépte a küszöböt In.:
Parlamenti választások 1998, Politikai szociológiai körkép, MTA PTI, Századvég
27. 27
III. Magyarázatok keresése
Az előző két nagy fejezetben taglaltak alapján, bár kissé szokatlan lehet, de most érzem
szükségességét annak, hogy feltegyem a szakdolgozatom valódi kérdését, amire ebben a
fejezetben fogom a választ keresni:
Miért nem volt soha annyira sikeres a MIÉP, mint a Jobbik? Ha adott a lényegében
változatlan a politikai kereslet, és adott a lényegében változatlan politikai kínálat, akkor miért
ingadozik ilyen széles skálán a szélsőjobboldal választási eredményessége?
III.1. A választói magatartásról
Első pontban azt a kérdést érdemes körüljárni, hogy milyen okokra, attitűdökre vezethetők
vissza a szélsőjobboldali szavazatok, mely tényezők vezették a választópolgárokat, mikor egy
szélsőjobboldali pártra szavaztak, milyen volt tehát a radikális jobboldali ideológiákra
fogékony rétegek választói magatartása?
Mint arra már korábban utaltam, a társadalmi státusz, és a szélsőjobboldali eszmékre való
fogékonyság között szignifikáns összefüggés mutatható ki, még hozzá úgy, hogy az
alacsonyabb társadalmi státuszú rétegek nagyobb hajlandóságot mutatnak a radikális eszmék
befogadására.
Éppen ezért érdekes, hogy a választói magatartást, a választáson való részvételt is
befolyásolja a társadalmi státusz: a társadalmi rétegződés mentén alulról fölfelé haladva nő a
részvételi hajlandóság.66
Érdemes megjegyezni azt is, hogy hazánkban általában (egészen
2006 őszéig) a politikával, a hatalmi intézményekkel szembeni elégedetlenség politikai
passzivitást eredményezett. Az ilyenfajta elégedetlenség, rendszerkritikusság pedig
feltételezhetően nagyobb arányban figyelhető meg a jobboldali radikalizmusa fogékony
állampolgárok körében, így ez is az ő választási részvételüket gátolhatja.
Ugyanezt a gondolatmenetet támasztja alá a Fábián – Csepeli – Sík szerzők megjegyzése,
miszerint:
66
Gazsó Ferenc: Választók és pártok három választás tükrében. A választói magatartás szociológiai
jellegzetességei In.: Parlamenti választások 1998. Politikai szociológiai körkép, MTA-PTI, Századvég Kiadó,
2000.
28. 28
„Ami a politikai magatartást illeti, a biztosan nem szavazók körében a legmagasabb az
idegenellenesek aránya (40%). Az FKGP szimpatizánsok kivételével (47%) valamennyi párt
elkötelezettjeinek idegenellenessége alacsonyabb az átlagosnál, de a legalacsonyabb az MDF
potenciális szavazói között (22%).”67
Egy másik tanulmány68
az 1994-es választással kapcsolatban jegyzi meg, hogy
antiszemitizmus bizonyos mértékben törésvonalként volt értelmezhető a klasszikus bal-jobb
skálán, hiszen a Munkáspárt szavazói fogadták el legkisebb, a MIÉP bázisa pedig a
legnagyobb mértékben a politikai antiszemitizmusra jellemző kijelentéseket. A képet azonban
árnyalja, hogy ebben a tekintetben az MSZP szavazói nagyjából középen helyezkedtek el.
Fontos azonban azt megjegyezni, hogy a rendszerváltozást követően a pártoknak nem sikerült
állandó társadalmi bázist kiépíteniük, ahogy Gazsó mondja: „A pártok és választók viszonya
tehát kevéssé stabil.”69
A két választás közötti időszakban a szavazók jelentős része
eltávolodik az előzőleg választott pártjától. Erre utal Bihari Mihály kifejezése, a „lebegő
pártrendszer” is.70
Ebben a tekintetben tehát ki kell emelnem, hogy a magyar választókat nem
úgy kell elképzelni, miszerint van a többség, akik létező pártok állandó táborát alkotják, és
van egy folyamatosan jelen levő pártképviselet nélküli radikális tömb, amely aranyhal
módjára fogalmatlanul bolyong az akváriumban. Feltételezésem szerint sokkal inkább van szó
arról, hogy a magyar társadalom jelentős része „együtt mozog” választásról választásra a
rendszerváltást követően gyorsan kialakult bal-jobb dichotómián belül. És ugyanígy a
radikalizmusra fogékony szavazók is „együtt mozogtak” a tömeggel.
Ez az „együtt mozgás” feltételezésem szerint a rendszerváltás idején volt a legerősebb, majd
2002-ig egyre inkább lazult. A harmadik köztársaság első választásán, 1990-ben még fel sem
merült egy radikális párt sikere, vagy akár megjelenése. Ekkor még mind a rendszerváltó-, és
pártalapító értelmiségi elit, mind a társadalom (talán túl naivan is, de) hitt a nyugati típusú
demokráciák problémamegoldó képességében, és a legfontosabb cél az államszocialista
rendszer demokratikus megdöntése volt, a politikai rendszerváltás végrehajtása. Ebben a
67
Csepeli György – Fábián Zoltán – Sík Endre: Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények In: Kolosi
Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1998, TÁRKI, Budapest, 470. old.
68
Fábián – Sík (1996) 391. old.
69
Gazsó (2000) 54. old.
70
Bihari Mihály: Pártok konyec?, In.: Világ, 1990. december 5.
29. 29
célban egyesülni tudott a társadalom döntő többsége és a politikai elit egyaránt. Ha ehhez
hozzákapcsoljuk a fentebb már idézett jellemzőket, miszerint a radikális szavazó nagyobb
eséllyel marad távol a szavazástól, akkor így már kaphatunk egyfajta magyarázatot arra, hogy
miért nem volt sikeres szélsőjobboldali politikai formáció egészen 1998-ig. Továbbá, a
választói magatartás passzív elégedetlenségből aktív elégedetlenségbe való átcsapása is a
Jobbik felfutásával van szinkronban, tehát ez a magyarázat itt is megállja a helyét.
III.2. A témaválasztás, a politikai napirend, az issuek
A szélsőséges pártok számára kulcsfontosságú, hogy mennyire tudják tematizálni a politikát,
hiszen általában (pont a radikális ideológiájuk miatt) magas médiafigyelmet, de kevés valódi
megszólalási lehetőséget kapnak. A szélsőjobboldali pártok mind Nyugat-Európában, mind
idehaza általában olyan témákat feszegetnek, és olyan problémákat tűznek zászlajukra,
melyek tabunak számítanak (etnikai, vallási kisebbségek, együttélés, migráció
következményei stb.), vagy a politikai elit többi része számára kínosak (korrupció, bizalmi
válság stb.).
Ez a fajta témaválasztás előnyöket és hátrányokat is rejt magában. Előnye, hogy általában az
adott párt egyedüliként foglalkozik az adott problémával, tehát könnyen ki tudja azt sajátítani,
és magát a téma szakértőjeként tudja interpretálni (mint ahogy ezt a Jobbik a cigánykérdésben
tette). Szintén pozitívum, hogy ezek a témák gyakran, talán pont a tabuságuk miatt, nagyon
népszerűek a társadalom körében.
Hátrányként jelenik meg ugyanakkor, hogy ha egy radikális párt tabu témához nyúl hozzá,
akkor könnyen a teljes politikai elit, és a társadalom jelentős része is szembeszáll vele, akár
nemzetközi szinten is. Jellemző például, hogy a Jobbik kapcsán számos újság
„náciveszélyről”, „neonácizmusról” cikkez. Illetve szintén veszélyeket hordoz magában, hogy
egy-egy téma túlzott erőltetése miatt az adott pártot beskatulyázza a közvélemény. Ez pedig
hátráltathatja a párt szakpolitikai elismertségét.
A MIÉP ezen a téren elég egysíkú politikát folytatott. Mint arra már fentebb utaltam,
ideológiájukat nagyrészt antiszemita és multiellenes összeesküvés-elméletek alkották. Erre
természetesen már a kilencvenes évek első felében is lett volna kereslet,71
de Csurka István
pártja sok esetben nem a társadalom által érzett problémákat karolta fel, hanem, ahogy arról
71
Az előző fejezetekben már idéztem a kutatást, mely szerint a magyar társadalom közel egyharmada úgy véli,
hogy a rendszerváltással valójában a zsidók jártak jól.
30. 30
már esett szó, a századelő népi-urbánus vitáját elevenítette fel. Bár a zsidóellenesség integráns
része a magyar társadalomnak, ahogy azt az előző fejezetekben is kifejtettem, de véleményem
szerint ez kevéssé tetten érhető a mindennapokban, és talán pont ez is volt a probléma a MIÉP
témaválasztásaival, ami okozhatta, hogy a párt a legsikeresebb időszakaiban is az 5%-os
parlamenti küszöbön egyensúlyozott.
A Jobbik ezzel szemben már sokkal jobban tudta használni ezt. Egyrészt a MIÉP-hez képest
sokkal szélesebb skálán tud mozogni, ahogy a már sokat idézett Bíró Nagy – Róna tanulmány
írja, „Az egy radikális jobboldali párt számára befutható játékteret ennél [A MIÉP-nél (a
szerző)] lényegesen szélesebbnek képzelték el az ifjú radikálisok vezetői.”.72
Ami
véleményem szerint igazán bravúros volt a párt részéről, az a 2010-es kampány, és az azt
megelőző időszak témaváltása. Nagyon jó érzékkel vette észre a Jobbik vezetése, hogy a
cigányellenes retorika, bár meghozta a sikert 2009-ben,73
kevés az áttöréshez. Ennek
fényében váltottak témát, és kezdték el erőteljesen képviselni a „politikusbűnözés”, a
rendszerellenesség témáját, tagadhatatlan sikerrel.
A témaválasztás kapcsán érdemes a Fideszre is kitérni. A jelenlegi kormánypárt már a 2002-
es kampányt is „szélen kezdte”, tehát a radikális jobboldalra jellemző retorikával élt, és ez
azóta is folyamatos visszatérő eleme Orbán Viktor pártjának. Akkor ezzel a kampánnyal
sikeresen tudta elszívni a MIÉP-szavazókat, ami szintén azt húzza alá, hogy a 2002-es
választások idején is volt társadalmi igény a szélsőjobboldali eszmékre, csak ezeket az
eszméket akkor egy magát hitelesen kormányképesnek beállító Fidesz is terjesztette,
legalábbis retorikai szinten.74
A „győzteshez tartozás” érzése pedig a választókat a Fideszhez
sodorta a MIÉP ellenében.
Ezzel szemben a Jobbik 2010-ben sikeresen kötötte magához a radikális szavazókat. Ennek
érzékeltetésére érdemes felidézni a 2012-es DEREX-kutatási beszámolót.75
Ebből
egyértelműen kiolvasható, hogy a Jobbik biztos szavazói a leginkább fogékonyak a
72
Bíró Nagy– Róna (2010) 3. old.
73
Uo. 6. old.
74
Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Szimbolikus elemek a 2002-es választási kampányban, In.: Kurtán Sándor,
Sándor Péter, Vass László (szerk): Magyarország politikai évkönyve 2003, Demokrácia Kutatások Magyar
Központja Alapítvány,
75
Juhász Attila – Krekó Péter – Molnár Csaba: Attitűd-szélsőségesek Magyarországon – nemzetközi
kontextusban A szélsőjobboldali eszmék iránti keresletet mérő index (DEREX) adatai kutatási összefoglaló
(ESS5 2011)
31. 31
szélsőjobboldali eszmékre, és a DEREX-index négy alindexe közül egyedül a jobboldali
értékorientáció terén nem vezet a Jobbik.76
Ebből azt kell leszűrnünk, hogy a Jobbik sikeresen
találta meg, és vonzotta magához a radikális eszmékre fogékonyakat még annak ellenére is,
hogy 2010-ben a Fidesz rendkívül népszerű volt, és gond nélkül szerezte meg a „kétharmados
felhatalmazást”.
Ugyanitt kell arra is utalni, hogy voltak olyan napirendi pontok, közéleti ügyek is, amelyeket
nem a MIÉP vagy a Jobbik „karolt fel”, hanem adottak voltak, és ezekhez kellett a
szélsőséges pártoknak igazodniuk. Ebben a kérdéskörben érdemes visszatérni a fent már
néhány sorban említett 2006 őszi eseményekre. A Jobbik ezt az ügyet kiemelten jól kezelte,
még akkor is, ha egy ilyen esemény egy rendszerellenes párt számára kvázi „ajándék”-nak
számít. Ahogy azt már fentebb megjegyeztem, Vona Gábor pártja szimbolikussá tudta tenni
az őszi eseményeket. Ezzel szemben szerintem a MIÉP-nek pont egy ilyen „külső ügy” adta
meg a végső döfést. A 2000-es évek elején ugyanis a politikai napirendet egyértelműen uralta
az Európai Unióhoz való csatlakozás már-már eufórikus várakozása, és ezt az ügyet
gyakorlatilag semmi más nem tudta felülírni. Az általános pozitív közhangulat pedig általában
nem a radikális pártoknak kedvez. Ugyanígy a 2001. szeptember 11-i merénylet ügyét sem
kezelte jól a MIÉP, mert hiába utalt Csurka István egy parlamenti felszólalásban a
globalizmusra és a világ pénzügyi vezetőinek összejátszására, illetve mondta ki, hogy
„Szeptember 11-én átléptünk a terrorizmus elleni harc által történő világkézbentartás
rendszerébe.”77
, a közvélemény egyöntetűen a támadást elszenvedő Egyesült Államok pártján
állt.
III.3. Gazdasági teljesítőképesség
Azt már a dolgozat elején bemutattam és bizonyítottam, hogy a gazdaság ereje és
teljesítőképessége erősen befolyásolja a radikális pártok népszerűségét. Ha általában „jól
mennek a dolgok”, és relatíve magasan van az életszínvonal, akkor ennek van egy erőteljes
rendszerlegitimációs hatása, tehát csökken a rendszerellenesség. Ugyanígy volt már róla szó,
hogy az idegenek főleg a rendszerváltás veszteseiben váltanak ki fenyegetettséget. Ezzel
76
Ez azt jelenti, hogy a Fidesz szavazók körében magasabb a jobboldali értékorientációval rendelkezők aránya,
mint a többi párt táborában.
77
224. ülésnap (2001. szeptember 24.) 75. felszólalás
http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=36&p_uln=224&p_felsz=75&p_szoveg=
&p_felszig=75 (letöltés ideje: 2013. március 15.)
32. 32
párhuzamosan jelenik meg, vagy tűnik el a jóléti sovinizmus, az úgynevezett „segélyirigység”
is.
Éppen ezért feltételezhetjük, hogy a növekvő életszínvonal és a jó „egyéni és társadalmi
kilátások” csökkentik a radikális pártok esélyét. A MIÉP parlamentbe jutását 1998-ban
véleményem szerint csak lazán köthetjük a gazdasági helyzethez, bár kétségtelen, hogy a
Bokros-csomag az 1990 és 2010 közti időszak legkomolyabb megszorításait hozta, és
nyomában példátlanul megnőttek a társadalmi egyenlőtlenségek. Így tehát joggal
feltételezhetjük, hogy ez befolyásolta a MIÉP 5,55%-os sikerét.
Négy évvel később azonban meglátásom alapján látványosabb az összefüggés. A 2000-es
évek elején Magyarország a gazdasági teljesítőképességének csúcsán volt, az életszínvonal
nőtt.78
A jól teljesítő gazdaság pedig minden esetben a rendszerkritikus, radikális pártok
ellenség. Az első fejezetben ugyan bizonyítottam, hogy a szélsőjobboldali értékválasztás jelen
volt a magyar társadalomban ekkor is, de a 2002-es választás remek példa arra, milyen az,
amikor ezek az amúgy meglévő attitűdök nem öltenek alakot szavazatok formájában.
A 2008-ban kezdődő pénzügyi-gazdasági világválság globális értelemben is sokat lendített a
radikális pártok népszerűségén. Ezek közül is kiemelkedik a Jobbik és Magyarország esete,
hiszen a legtöbb kutatás szerint hazánk kiemelten rosszul járt a válságban.79
A Jobbik pedig
egy gazdasági válság idején remekül használta a „radikális változás” retorikáját, ahogy a
Policy Solutions elemzése írja:
„A 2006 és 2010 közötti általános életszínvonal-csökkenés tetőpontját pedig a 2008-ban
kirobbant világgazdasági válság jelentette. Ez nemcsak a baloldali gazdaságpolitikára – ami
jobboldali önmeghatározása ellenére a magyar szélsőjobboldal egyik fontos jellemzője –
teremtette meg az igényt, de arra a típusú >>anti-establishment<< politikára is, amely a
Jobbik identitásának alapján képezi.”80
78
„A hatéves menetelés 2002-ben >>hozta meg gyümölcsét<<: míg 2001-ben még csak a '89-es bérek 89,4
százalékát érték a fizetések, egy évvel később már 101,5 százalékát.”
(http://index.hu/gazdasag/magyar/eletsz050722/ letöltés ideje: 2013. március 8.)
79
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/01/magyarorszag_a_valsag_legnagyobb_vesztese/ (letöltés ideje:
2013. március 15. )
80
Bíró Nagy András – Boros Tamás – Varga Áron: A szélsőjobboldal Magyarországon,
http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzesek/A%20sz%C3%A9ls%C5%91jobboldal%20Magyarorsz%C3
%A1gon.pdf (letöltés ideje: 2013. március 15.)
33. 33
III.4. A politikai rendszer válsága, bizalmi válság, kiábrándultság
Az utolsó pontban azt a magyarázó elvet fogom kibontani, ami valamilyen szempontból
összefoglalja az előzőket, kvázi keretet ad nekik. Ez pedig a rendszerváltás utáni politikai-
társadalmi rendszer válsága, a társadalom végső kiábrándulása.
A folyamat véleményem szerint 2006-ban, az őszödi beszéd kapcsán indult el. A második
Gyurcsány-kormány válsága, a miniszterelnök lemondása – le nem mondása körüli hosszú
vita, a 2006 őszi események, a rendőrség szakmaiatlan fellépése, az elhúzódó krízis mind-
mind erodálták a rendszerváltás után kialakult demokráciát. Ennek pontos bemutatására
remek lehetőséget nyújt a G. Fodor – Kern szerzőpáros műve.81
Mivel a könyvben szereplő
válságértelmezés tökéletesen illeszthető jelen dolgozatba, ezért szó szerint emelem át a
legfontosabb részt:
„A problémák ma is a >>reformpárti ideológiai kontinuum<< paradigmájában
fogalmazódnak meg. A követett logika most is ugyanaz: míg például a Gyurcsány-kormány
korábbi időszakában az álság politikája rejtette el a válságot (a kormányon lévő erők minden
idegszálukkal arra törekedtek, hogy tagadják – a politikai, erkölcsi, gazdasági, jóléti, stb. –
válságot); addig az elmúlt félévben a válságnak kell elrejtenie az álságot: a válság tényének
elismerése, a >>végveszély elkerülésére<< való hivatkozás arra jó, hogy egy >>újabb,
dinamikusabb és teherbíróbb nemzeti konszenzust<< hozzanak létre, amely >>feltétlenül
szükséges a mélyreható reform végrehajtásához<<, meg ahhoz, hogy a >>progresszió<<
erői az alternatívák létét tagadva őrizzék meg hatalmukat.”82
Továbbá:
„Az így értett >>kontinuumnak<< a sikere, hogy a rendszerváltás után kiépült magyar
liberális demokrácia nem a >>kontinuum<< tagadása, hanem annak szerves folytatása. Ez
magyarázza a nyugatias intézmények keleties működését, a parlamentáris demokrácia
tartalmi kiüresedését. […] A logika ugyanis mit sem változott. Válság van, ez a válság
világméretű és integráns, senki sem vétkes, a folytathatóság feltétele a reform(retorika) poli-
81
G. Fodor Gábor – Kern Tamás: A rendszerváltás válsága – The crisis of the regime change, Századvég kiadó,
2009., különös tekintettel az első két fejezetre.
82
Uo. 25. old.
34. 34
technikaként történő alkalmazása. A történetfilozófiai perspektívának (a
>>progresszió<<programja) alárendelt ideológia mögött azonban nyers politikai motívum
rejtőzik: a hatalom megtartásának szándéka.”83
Végül pedig:
„A progresszió programja mára azonban olyan válságba került, amely mindenki számára
egyre inkább látható; ennek köszönhetően lett mostanra a politikai tagoltság döntő eleme a
>>kontinuum<<és a vele szemben állók küzdelme;a túllépés feltétele pedig a paradigmából
való kilépés szükségessége.”84
83
Uo. 25.old.
84
Uo. 25. old.
35. 35
IV. Összefoglalás és kitekintés
IV. 1. Összefoglalás
Miután az általam legfontosabbnak ítélt négy magyarázó okot röviden bemutattam, érdemes
ezek szerepéről is szót ejteni, illetve megbecsülni, hogy melyik milyen mértékben
befolyásolhatta a MIÉP vagy a Jobbik eredményeit.
Úgy gondolom, hogy a választói magatartás minden esetben befolyásoló tényező. A MIÉP-
nek bizonyos tekintetben külön kihívást jelentett, hogy a szélsőjobboldali hívószavakra
fogékony bázist mozgósítani tudja, és rávegye, hogy az urnákhoz fáradjon. Ezzel a
problémával Csurka István pártja nem tudott igazán megküzdeni. Viszont a 2002-es kiesést
nem elsősorban ezzel magyarázhatjuk, ugyanis az új évezred első országgyűlési választásán
kiemelkedően magas volt a részvétel.
A Jobbik számára ez kevésbé jelentett problémát, ugyanis a párt felemelkedésével
párhuzamosan volt megfigyelhető az a folyamat, hogy a rendszerellenes, a politikai elitet
elítélő szavazók másfél évtizedes passzivitása megtört, és politikailag aktívvá váltak. Azt
természetesen nehéz felmérni, hogy ez mennyiben volt a Jobbik érdeme, és mennyiben
köszönhető a politikai rendszer válságának új szintre emelkedésének.
A politika tematizálása ezzel szemben mindkét párt sikerében vagy sikertelenségében
komoly szerepet játszott. A MIÉP számára a kilencvenes évek utolsó felében és a kétezres
évek elején a politikai napirendet uraló euro-atlanti, majd Európai Uniós csatlakozás felett
érzett általános társadalmi boldogság előnytelen volt. A párt érezhetően nem tudta frissíteni
témakészletét, és nehezen tudott kilépni a klasszikus antiszemita szerepből, kevéssé tudta
megszólítani ezzel a választókat. Nem tudott olyan ügyet a felszínre hozni, amivel a 2002-es
kampányban komoly szerepet vívhatott volna ki magának.
A Jobbik ezzel szemben nagyon jól kezelte a közügyeket. Nagy szakértelemmel választották
meg a párt főbb issue-it a korai szakaszban („cigánybűnözés”), illetve jól váltottak 2009-et
követően („politikusbűnözés”). A párt által kiválasztott témákban sikeresen alakítottak ki
magukról hiteles/szakértői képet. Úgy gondolom, hogy bár nem elsősorban ez hozta meg a
Jobbik sikereit, de pontosan annyit adott hozzá a párt imázsához, amennyi a sokakat
megdöbbentő sikerhez kellett.
36. 36
A gazdaság általános állapota, és a jólét kérdése minden radikális párt számára
kulcskérdés. Már az első oldalak egyikén kifejtettem, hogy a szélsőjobboldal előretörésének
alapfeltétele a válság megléte, vagy annak érzete. Ugyanígy, a válság hiánya, a jólét gyengíti
az ilyen pártokat. A MIÉP 1998-as választási sikerét a rossz gazdasági helyzet valószínűleg
elősegítette, de még látványosabb volt, hogy a 2002-es választásokon milyen szinten vetette
vissza Csurka Istvánék sikerességét. A magyar értelemben „szárnyaló” gazdaság, a növekvő
reálbérek, és a (többek között) ebből fakadó általános jó közhangulat ellehetetlenítette a MIÉP
sikerét.
A MIÉP-hez hasonló módon a Jobbik sikerét is alapvetően határozta meg a gazdaság állapota.
2006-ot követően az általános szegényedés, majd a 2008-ban bekövetkező globális válság
okozta kiemelkedő „szegénység-érzet” alapvetően hiteltelenítette el a politikai elitet, és
kérdőjelezte meg a rendszer legitimációját.
A politikai rendszer válsága is mind a két párt választási eredményességére kihatott. A
MIÉP esetében pont fordított módon. A gazdaság jó teljesítménye, a relatíve magas
életszínvonal és az EU csatlakozás okozta „össztársadalmi öröm” egyszerre legitimálta a
rendszert, és tette a politikai versenyt centripetális jellegűvé. Nem volt igény szélsőséges
eszmékre, az MSZP és a Fidesz élvezte a társadalmi bizalmat, és a „nagy jólét” közepette a
legfontosabb választási kérdés az volt, hogy „mennyi legyen a még több”.85
A Jobbik esetében pedig a rendszer válsága, az elszegényedés, a politikai elitből való totális
kiábrándulás volt az, ami a legnagyobb mértékben elősegítette a választási sikert. A párt
sikeresen erősített rá a „politikusbűnözésre”, és közben sikeresen állította magáról a „valódi
alternatíva” szerepet.
Ezek után, tisztán hipotetikus jelleggel, de megpróbálkozom azzal, hogy a fontossági
sorrendet állítsak fel ezen tényezők között.
A MIÉP 2002-es választási vereségét magyarázó tényezők, súlyozva: 86
85
Tehát véglegesen teret nyert a túlígérgetés politikája.
86
Az ábra a szerző saját szerkesztése
37. 37
25
30
10
35
Választói magatartás
Politika tematizálása
Gazdaság állapota
Bizalmi válság/nem
válság
A Jobbik 2010-es választási sikerét magyarázó tényezők, súlyozva:87
15
20
25
40
Választói magatartás
Politika tematizálása
Gazdaság állapota
Bizalmi válság/nem
válság
IV.2. Kitekintés
A dolgozatom végén mindenképpen szeretnék bizonyos fokú jóslásba bocsátkozni, azt a
kérdést illetően, hogy vajon az elmúlt oldalak tanulságai alapján milyen kilátásai lehetnek a
Jobbiknak?
Úgy gondolom, hogy erre alapvetően nem adható egyértelmű válasz, de összegyűjthetők azok
az elemek, amelyek a Jobbik sikerét, vagy kudarcát okozhatják majd.
87
Az ábra a szerző saját szerkesztése
38. 38
A Jobbik számára pozitív:
• A gazdasági válság továbbra is tart.
• A Fidesz 2010-ben sokak szemében az „utolsó esély” volt, a kétharmados többség
okai között előkelő helyet foglal el a tény, hogy Orbán Viktor pártja képes volt
elhitetni magáról, hogy a társadalmi–politikai–gazdasági problémákat „megszorítások
nélkül” tudja kezelni. Mára azonban a társadalom elfordult a jelenlegi
kormányoldaltól.
• A Jobbik a MIÉP-el ellentétben nagyon jól szervezett párt, belső működése modern és
profi. Éppen ezért komoly tartalékokkal rendelkezik, és képes a nagyobb pártokkal
felvenni a versenyt a kampányban.
• Összességében a választások óta egyik politikai erőnek sem sikerült egyértelműen növelni
a támogatottságát, a bizonytalanok, pártot nem választók aránya még mindig tartósan 40%
felett van.88
Ez pedig arra enged következtetni, hogy a Jobbikon kívüli pártoknak alacsony
a legitimációja, ami a Jobbik, mint rendszerkritikus erő malmára hajthatja a vizet.
• A Jobbik számára negatív:
• A választási siker óta nem sikerült érdemben „más” politizálást folytatni, sok
szempontból konszolidálódott párt, ez pedig csökkentheti a Jobbik „forradalmi”
szerepfelfogását.
• A Fidesz továbbra is sikeresen él a radikális retorikával, és a Jobbik
kommunikációjának, illetve programjának számos elemét megvalósítja, ezzel
könnyen lehet, hogy kifogja a radikális párt vitorlájából a szelet.
• A Jobbik belső egységét többször is megtörték különböző botrányok (Szegedi
Csanád ügye például). Kérdéses, hogy mekkora a valódi feszültség a párton belül,
illetve hogy ezek milyen mértékben fognak felszínre törni a választások előtt.
88
például: http://www.origo.hu/itthon/20130227-a-tarki-februari-partpreferencia-kutatasa.html (letöltés ideje
2013. március 19.), http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1941723 (letöltés ideje: 2013. március 19.),
http://www.origo.hu/itthon/20130318-ipsos-nagyot-nott-a-fidesz-nepszerusege.html (letöltés ideje: 2013.
március 19.)
39. 39
• Az új választási rendszer nem valószínű, hogy a Jobbik számára kedvező lenne,
ebben is sok a bizonytalanság.
Összességében tehát mind a Jobbik sikere mellett, mind ellene tudunk érveket felsorakoztatni.
Ennek következtében jelenleg nem lehet megmondani, vajon milyen eredménnyel fogja zárni
a szélsőjobboldali párt a 2014-es választásokat. Azt viszont biztosnak érzem, hogy a
Jobbiknak jó esélye van a parlamentbe jutásra, és ha ez megtörténik, akkor a radikális
jobboldal hosszú időre a magyar pártrendszer részévé válhat.
Felhasznált Irodalom:
1.Andorka Rudolf, Spéder Zsolt: Szegénység a kilencvenes évek elején. In.: Andorka
Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1994. TÁRKI,
Budapest.
2.Bajka Gábor: A munkaerő-piaci helyzet változása 1990-ben. In.: Andorka Rudolf,
Kolosi Tamás, Vukovich György (Szerk.): Társadalmi Riport 1992. TÁRKI,
Budapest.
3.Bihari Mihály: A rendszerváltás magyar útja és feltételei. In.: MTA-ELTE Pártok,
Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport évkönyve 2009, MTA Politikai
Tudományok Intézete, Budapest, 2009.
4.Bihari Mihály: Pártok konyec? In.: Világ, 1990. december 5.
5.Bíró Nagy András – Boros Tamás – Varga Áron: A szélsőjobboldal Magyarországon,
http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzesek/A%20sz%C3%A9ls%C5%91job
boldal%20Magyarorsz%C3%A1gon.pdf (letöltés ideje: 2013. március 15.)
6.Bíró Nagy András - Róna Dániel: Tudatos radikalizmus. A Jobbik útja a parlamentbe,
2003-2010
(http://www.policysolutions.hu/userfiles/file/B%C3%ADr%C3%B3%20Nagy-
R%C3%B3na_Tudatos%20radikalizmus_v%C3%A9gs%C5%91.pdf letöltés ideje:
2013. március 12. )
7.Bokor Ágnes: A közvélemény a rendszerváltás folyamatában In.: Andorka Rudolf,
Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1990. TÁRKI,
Budapest
8.Carter, E. : The Extreme Right in Western Europe: Succes or Failure? Manchester
University Press, 2005
40. 40
9.Csepeli György, Örkény Antal – A magyar nacionalizmus változó arca. In.: Andorka
Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1996, TÁRKI,
Budapest
10. CsepeliGyörgy–Fábián Zoltán–Sík Endre: Xenofóbia és a cigányságról alkotott
vélemények In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.):
Társadalmi Riport 1998, TÁRKI, Budapest
11. Csurka István: A nemzetépítő állam (Kivonat a MIÉP programjából), In: Magyar
Fórum (Különszám) 1998. április 23
12. Fábián Zoltán, Sík Endre: Előítéletesség és tekintélyelvűség. In.: Andorka Rudolf,
Kolosi Tamás, Vukovich György: Társadalmi Riport 1996. TÁRKI, Budapest.
13. Ferge Zsuzsa: A rendszerváltás nyertesei és vesztesei. In.: Andorka Rudolf, Kolosi
Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1996, TÁRKI, Századvég,
Budapest.
14. G. Fodor Gábor, Kern Tamás: A rendszerváltás válsága, Századvég Kiadó, Budapest,
2009.
15. Gazsó Ferenc: Választók és pártok három választás tükrében. A választói magatartás
szociológiai jellegzetességei In.: Parlamenti választások 1998. Politikai szociológiai
körkép, MTA-PTI, Századvég kiadó, 2000.
16. http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/01/magyarorszag_a_valsag_legnagyobb_v
esztese/ (letöltés ideje: 2013. március 15. )
17. http://index.hu/gazdasag/magyar/eletsz050722/ letöltés ideje: 2013. március 8.
18. http://www.origo.hu/itthon/20130227-a-tarki-februari-partpreferencia-kutatasa.html
(letöltés ideje 2013. március 19.)
19. http://www.origo.hu/itthon/20130318-ipsos-nagyot-nott-a-fidesz-nepszerusege.html
(letöltés ideje: 2013. március 19.)
20. http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1941723 (letöltés ideje: 2013. március 19.)
21. Johnson, D.B.: A közösségi döntések elmélete, Osiris Kiadó, Budapest, 1999.
22. Juhász Attila, Krekó Péter, Molnár Csaba: Attitűd-szélsőségek Magyarországon-
nemzetközi kontextusban. A szélsőjobboldali eszmék iránti keresletet mérő index
(DEREX) adatai, kutatási összefoglaló (ESS5 2011) 2012 február.
23. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Szimbolikus elemek a 2002-es választási
kampányban, In.: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László (szerk): Magyarország
politikai évkönyve 2003, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány
24. Karácsony Gergely – Róna Dániel: A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi
megerősödésének lehetséges okairól In.: Politikatudományi Szemle, XIX. évfolyam,
2010/1
25. Kemény István, Havas Gábor: Cigánynak lenni. In.: Andorka Rudolf, Kolosi Tamás,
Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1996, TÁRKI, Budapest.
41. 41
26. Kern Tamás: MIÉP: a nemzeti radikalizmus vége? In.: Gazsó Ferenc, Stumpf István,
Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 2002., MTA Politikai
Tudományok Intézete, Budapest, 2003.
27. Kolosi Tamás – Sági Matild: Rendszerváltás és társadalomszerkezet. In: Társadalmi
Riport 1996, Szerk.: Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György. Századvég,
TÁRKI, Budapest
28. Krekó Péter – Juhász Attila – Molnár Csaba: A szélsőjobboldal iránti társadalmi
kereslet növekedése Magyarországon. In: Politikatudományi Szemle, XX. évfolyam,
2011/2
29. Lánczi András (szerk.): Nemzet és radikalizmus, egy új pártcsalád felemelkedése.
Századvég kiadó, 2011.
30. Nagy Gyula: A munkanélküliség a magyar háztartás panel eredményei alapján. In.:
Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1994,
TÁRKI, Budapest.
31. Norris, Pippa: Radical Right. Voters and Parties in the Electoral Market. Cambridge,
2005
32. Püski Levente: A Horthy-korszak 1920-1941 In.: Romsics Ignác (szerk.):
Magyarország Története, Kossuth Kiadó, 2010.
33. Rábai Zita: A MIÉP átlépte a küszöböt In.: Parlamenti választások 1998, Politikai
szociológiai körkép, MTA PTI, Századvég
34. Ralph Dahrendorf: A modern társadalmi konfliktus, GONDOLAT kiadó
35. Republikon Intézet: „Fasiszta veszély?” vagy demokratikus radikalizmus? A Jobbik
programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás szempontjából
36. Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás, Rubicon-Ház Bt. 2003.
37. Tomka Miklós (1991): „Gazdasági változás és a cigánysággal kapcsolatos
közvélemény.” In: UTASI Ágnes és MÉSZÁROS Ágnes (szerk.). Cigánylét.
Budapest: MTA PTI
42. 42
NYILATKOZAT a szakdolgozat eredetiségéről
Alulírott ………………………………………………………………………………….(név)
………………………………..(EHA kód), a PTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója
ezennel büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy
…………………………………………………………………………………………………...
…………………………………………………………………………………………………...
című szakdolgozatom saját, önálló munkám; az abban hivatkozott nyomtatott és
elektronikus szakirodalom felhasználása a szerzői jogok nemzetközi szabályainak
megfelelően készült.
Tudomásul veszem, hogy szakdolgozat esetén plágiumnak számít:
• szó szerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül;
• tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül;
• más publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése.
Kijelentem, hogy a plágium fogalmát megismertem és tudomásul veszem, hogy amennyiben
a benyújtott szakdolgozat sérti a szerzői jogokat, úgy a dolgozat minősítése elégtelen (1), továbbá
velem szemben a szakfelelős fegyelmi eljárást kezdeményez a dékánnál a Tanulmányi és
Vizsgaszabályzat 59. § (13) alapján.
Pécs, 20______ év __________________ hó _________ nap
____________________________________
hallgató aláírása
