1. Csapó Endre
A szocialisták hûtlenek önmagukhoz is
Megjelent a Magyar Élet 2013. április 18-i
számában
Az elmúlt évtized talán legfontosabb politikai
történése, hogy feltartóztathatatlanul csúszik ki a talaj
a baloldali, szociáldemokrata és balliberális pártok alól
Európában mindenütt. A baloldali pártok sorra
veszítették el a választásokat, aminek következtében
a gazdaságilag és politikailag meghatározó európai
országokat – Angliát, Németországot,
Franciaországot, Olaszországot – hosszabb-rövidebb
ideje jobboldali, konzervatív kormányok irányítják. A
korábban a szociáldemokrácia megingathatatlan
bástyájának tekintett Skandináviában a
szociáldemokrata pártok egyre inkább kiszorulnak a
politikai hatalomból. S ha Európában máshol is
körbenézünk – vessünk egy pillantást Dél-Európára,
Portugáliára, Spanyolországra, Görögországra vagy
éppen a volt szocialista országokra –, akkor tényként
szögezhetjük le, Európa egykor legerôsebb baloldali
politikai pártjai és mozgalmai mára nyilvánvalóan és
látványos módon veszítették el társadalmi bázisukat
és tanácstalanná váltak. Úgy tûnik, hogy a baloldali
politika sem társadalmilag, sem kulturálisan, sem
mentálisan, sem stratégiailag nincs felkészülve a késô
modern társadalmakon belüli változásokra, nincsenek
elfogadható, tömegeket vonzó válaszai a mai
társadalmak konfliktusaira és problémáira. Ezt a
folyamatot illusztrálja az MSZP támogatottságának
1

2. zsugorodása is. Mindezt látva, utólag bizony igazat
kell adnunk Ralf Dahrendorfnak, aki már 1983-ban(!) »a szociáldemokrácia
évszázadának végét« emlegette.” (Niedermüller Péter, Mozgó Világ, 2011. július.)
Az idézet szerzôje nem távoli szemlélôje, hanem
felkészült ideológiai szellemi vezetôje a magyar
baloldalnak, ismert mûvelôje a politikai elemzô
irodalomnak. Jelenlegi politikai szerepvállalásaként a
Demokratikus Koalíció egyik alelnöke. Ahogy az
SZDSZ, majd az MSZP kiesett a politikai hatalomból, a
sokféle elembôl összeállott magyarországi baloldal nem
tudta megtartani a hatalom melegében összeboruló
érdekegységet az ellenzéki porondon. Megveretésük
mérete meglepte ôket, az MSZP már nem az a hajó, ami
révbe visz. A részek igyekeztek saját zászlót lengetni,
abban a reményben, hogy a többiek mögéjük
csatlakoztával újra összeáll a baloldal, ami majd tetszeni
fog a csalódott választóknak. Így alakult meg
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével, az MSZP-bôl távozó
politikusok által 2011 novemberében a Demokratikus Koalíció.
Niedermüller a bukás okát strukturális problémákban látja, abban, hogy az elmúlt évek
során alapvetôen megváltozott világban jelentését és jelentôségét vesztette az a baloldali
szociáldemokrata társadalomfilozófia és politika, amely a megelôzô több mint száz évben
eredményes és sikeres volt.
„Az európai baloldalnak – és benne az MSZP-nek – azt kell
megértenie, hogy nem egyszerûen választási vereségek sorozatáról
volt és van szó, egy olyan átmeneti trendrôl, amely már a következô
választás során megfordulhat, hanem a társadalmi bizalom mély
hiányáról. Ezzel a kihívással kell szembesülnie az MSZP-nek
is, arra kell válaszolnia, hogy képes-e a világ, a társadalom mai
konfliktusaival szembenézni, a társadalom többségének
2

3. megszólítására alkalmas világképet, ideológiát és politikát
megfogalmazni.”
Hosszan sorolja a történelemadta okokat, az emberi
társadalom megváltozott szerkezetét, a globalizáció
hatásait. Majd meglepôen egész pontos megállapítást
tesz: „A megújuló, progresszív és konstruktív baloldali politika
nem magát a kapitalizmust, hanem annak kinövéseit, torzulásait s
az azokra adott téves jobboldali és szélsôjobboldali válaszokat
tekinti ellenfelének.”
Ezen érdemes elgondolkodni, és ha ezt megteszik a Demokratikus Koalíció vezetôi
(tagság még nincs) azonnal ki kell dobják Gyurcsány Ferencet az új szervezetbôl, aki
nemcsak híve de terméke is a „kinövéses, torzulásos kapitalizmus”-nak. A nemzeti
kormánynak sem a tôkével, mint termelési tényezôvel van baja, hiszen igyekszik a külföldi
tôkések részvételét megszerezni a hazai termelés részére, de megszabadulna az ártalmas
kapitalisták szorításából, olyanoktól mint akik a magyar baloldaliak jóvoltából birtokolják a
közszolgálatú üzemeket – a villamosenergia termelést, a gázellátást.
*
A baloldal problémáit legjobban a baloldali politikai
elemzôk tudják megfogalmazni. Ebbôl is annyiféle van,
ahány árnyalata a vörösnek, ami itt-ott zöldnek is láttatja
magát. Magyarországon is van Zöld Baloldal. Beck
Gábor a párt szegedi elnöke úgy látja, hogy a bal
jobbról jön: „Furcsa helyzet állt elô Magyarországon:
kapitalizmusellenes, kôkemény baloldali lépéseket tesz egy
jobboldali kormány, azaz a bal jobbról jön. Számunkra egyébként
mindegy, hogy az általunk jónak ítélt lépéseket melyik oldal teszi
meg, a fontos, hogy a válság terhei végre ne csak a kisemberek
nyakába szakadjanak. Azokat a lépéseket, melyekrôl most
hallhatunk (bankadó, multik, telekommunikációs cégek
különadója, a közérdeknek a magántulajdon elé helyezése), a Zöld
Baloldal minden megnyilvánulása tartalmazta, így tehát az új
3

4. irányt üdvözöljük. ... A baloldalon kialakult ûr betöltésére többen
is pályáznak. Megítélésem szerint az MSZP korifeusai által
alakított formációknak nincs esélyük, vezetôik a végsôkig
lejáratták magukat.”
Ez így már eléggé zöld, távol a vöröstôl, és
tisztességes is, mert elismeri, hogy az említett lépések
akkor is érvényesek, ha azokat a nemzeti kormány teszi
meg a nép érdekében. Még eljuthat odáig is, hogy a nép
megkapja a magyar melléknevet.
A Veszprém megyei iszapkatasztrófával
kapcsolatban Beck Gábor azt monta, hogy: „Ebbôl a
történetbôl sajnálatosan egy tanulság vonható le: a tôkét egyetlen
dolog érdekli, a minél nagyobb profit elérése. Nem számít, hogy a
célhoz milyen eszközöket használ fel, vagy ha az emberéletekbe is
kerül. Ennek egyetlen dolog szabhat gátat: az erôs állam, amely
védi állampolgárai érdekét. Teljesen világos, hogy a zöld gondolat
legnagyobb ellenfelei a globalizált tôke- és pénzpiacok, a
multinacionális cégek.”
Ebben az idézetben a fôszerep az erôs államé. A profitot hajszoló betelepedett
tôkésektôl valóban csak az erôs állam védheti meg a polgárokat. Ilyen védelmet baloldali
pártok kormányaitól nem várhatunk, hiszen ilyen példa még nem volt a történelemben.
*
Wiener György – ugyancsak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióba
átment MSZP-s képviselô –politikus és államjogász A mérsékelt baloldal európai és hazai
válsága a XXI. század elején címû tanulmányában foglalkozik a baloldali hanyatlás okaival.
Azzal kezdi, hogy a mérsékelt európai baloldal, a szociáldemokrácia pozíciója az elmúlt
években látványosan megrendült, ami nemcsak a sorozatos választási vereségekben,
hanem támogatottságuk mértékének radikális csökkenésében is kifejezôdött. A kelet-közép-
európai új uniós tagállamokban a mérsékelt baloldali pártok radikális pozícióvesztése már
2008 szeptember vége elôtt megkezdôdött. Felsorolja a lengyel, a litván, a bolgár és a
szlovén szocialista pártok súlyos veresége eseteit. Megállapítja, hogy a kelet-közép-európai
4

5. mérsékelt baloldal sorozatos vereségét jórészt szociálliberális irányvonaluk idézte elô, amit
az is bizonyít, hogy az érintett országokban a szabadelvû centrumpártok még gyengébben
szerepeltek.
„E választási eredmények egyértelmûen jelzik, hogy a
hagyományos kommunista mozgalom után az európai mérsékelt
baloldal is válságba került. A jelenség vizsgálatakor azonban
azonnal felmerül az a kérdés, hogy a hanyatlás konjunkturális
jellegû-e, amit a 2008–2009-es világgazdasági recesszió, s az azt
követô adósságkrízis idézett elô, vagy a mostani helyzet
kialakulásának hátterében inkább hosszú távú folyamatok
húzódnak-e meg.”
Érdemes jól figyelni a következô fejezetre, amiben
Wiener György elemzi a szociáldemokrácia visszahúzódását a liberál-kapitalizmus
nyomulása idején, ami általános európai történelmi jelenség volt. Ebbe ágyazódik (ezt ugyan
nem mondja, de logikusan következik) majd be a magyar rendszerváltoztatás baloldali
pártjainak a neoliberális kapitalizmus szolgálatába állása.
„1973-tól a szociáldemokrácia mûködésének társadalmi-
gazdasági feltételrendszere gyökeresen átalakult. Lezárult a gyors
növekedés idôszaka, melyet stagnáció, majd a fejlôdés ütemének
viszonylag tartós lassulása követett. E változás egyben azt
jelentette, hogy az állammonopol kapitalizmus szakaszát a
globalizált liberálkapitalizmus periódusa váltotta fel, melyben a
korábban hatékony keynesiánus gazdaságpolitika sikertelennek
bizonyult. Az új helyzetben a szociáldemokrácia fokozatosan
szakított korábbi irányvonalával, átvéve a neoliberalizmus két
alapvetô iskolája, a monetarizmus és a kínálati gazdaságtan számos
elemét. A fordulat Nagy-Britanniában a New Labour, az
egyesült Németországban pedig a Neue Mitte politikájának
kialakulásához vezetett, s hasonló jellegû változások zajlottak le a
skandináv szociáldemokráciában, a francia Szocialista Pártban és
az Olasz Kommunista Pártból létrejött Baloldali Demokratikus
5

6. Pártban is. Ily módon a mérsékelt baloldal kormányzati
tevékenységének középpontjába a költségvetési egyensúly biztosítása
és a világgazdasági változásokhoz való folyamatos igazodás került,
ami aztán az ezredfordulótól a jóléti rendszerek korlátozásának,
illetôleg részleges leépítésének elfogadásához, valamint a tôke
érdekeit szolgáló hajlékonyabb munkaerôpiac kialakításához
vezetett. E lépéseket egyébként a Nemzetközi Valutaalap és az
Európai Unió ki is kényszeríti az egyes nemzetállamok
kabinetjeitôl, miközben e politikai irányvonal szisztematikusan
csökkenti a mérsékelt baloldal munkás- és állami alkalmazotti
bázisát.
A várakozásokkal ellentétben gyengítették a mérsékelt
baloldal pozícióit a kelet-közép-európai rendszerváltások is. 1989–
1990 fordulóján a szociáldemokrata pártok úgy vélték, hogy az
államszocialista berendezkedések felszámolása nem jelenti a
kapitalizmus gyôzelmét, sôt e diktatórikus rezsimek eltûnése
növelheti a demokratikus baloldali politizálás hitelességét. E
feltételezés azonban jórészt megalapozatlannak bizonyult; a
rendszerváltások nyomán ugyanis megszûnt a szociáldemokrácia
védelmi funkciója, hiszen a szocialista kísérletek kudarcát
követôen a polgári társadalom átalakítása még a munkásosztály és
a progresszív értelmiség többsége számára is megvalósíthatatlan
utópiának tûnt. Így már semmilyen politikai mozgalom nem
veszélyeztette a tôke pozícióit. A széleskörûen elterjedt
vélekedésekkel ellentétben tehát a neoliberális modell nem bukott
meg, sôt elveinek érvényesítése egyre erôteljesebbé válik. ... 1994-ben
kormányra kerülve az MSZP a »koraszülött«jóléti állam
lebontásának feladatával találkozott, amit kilenc hónapnyi
habozás után, a nemzetközi pénzügyi szervezetek erôteljes nyomását
is érzékelve 1995 márciusától egyértelmûen felvállalt. Ismét kormányra
kerülve 2003–2004-ben, majd még inkább 2006-tól a gyors ütemben növekvô költségvetési hiány, illetôleg a
6

7. gyarapodó államadósság hatására a korábbi irányvonalát folytatta. Ebben az Európai Unió is meghatározó
szerepet játszott, mely (meghosszabbított) határidôkkel a maastrichti kritériumok betartását követelte.”
Sajnáljuk, hogy ilyen hosszan igénybe kellett venni
Olvasóink türelmét, de nagyon tanulságos Wiener György történelmi elemzése,
amivel bemutatja a nemzetközi nagytôke politikai nyomulását Európában, amelynek pusztító
útjában a fasisztának elátkozott nemzeti irányzatok eltakarítása után sorra jöttek a baloldali
pártok és mozgalmak is. És ennek a globális nyomulásnak a során világszerte (Ausztrliában
is) elsorvadtak a munkásvédelmi szervezetek, és a szocializmust nevükben hordozó politikai
pártok csak úgy élhetnek tovább, ha beállnak a politikai nagytôke szolgálatába. Ez
vonatkozik természetesen a Gyurcsány-pártra is, hiszen az egész népidemokratikus
párturalom személyi állománya lehorgonyzott a baloldali pártokban, szervezetekben,
intézményekben, így ôk hûséggel viszonozzák privatizációs meggazdagodásukat az
országba nyomuló „globalizált liberálkapitalizmus”-nak. Annak ellenére, hogy Wiener György
megállapítja:
„Ily módon lényegében eltûnt a liberális, s jórészt passzivitásba
vonult (kisebb mértékben a Fideszhez és a Jobbikhoz áramlott
át) a baloldali szavazótábor, miközben a jobboldal bázisa
valamelyest gyarapodott, s robbanásszerûen nôtt a nemzeti
radikalizmus híveinek száma. A felzárkózás kudarca tehát
aktiválta a második rendszerváltást követelô, a tradicionális
államisághoz kötôdô társadalmi csoportokat, melyek nemzeti
alapon a globalizált liberálkapitalizmus világával is szemben
állnak.”
A baloldali logika itt fejtetôre állt, kétszáz éven át
gyûlölték és döntötték a tôkét, most pedig azt
nehezményezik, hogy a tradicionális államisághoz
kötôdô társadalmi csoportok szemben állnak nemzeti
alapon a globalizált liberálkapitalizmus világával. Hát
ennek okán kell ônekik szembeállni a néppel, amely a
Fideszhez és a Jobbikhoz áramlott át. Úgy látszik az
internacionalizmus a legerôsebb eleme a
7

8. baloldaliságnak, és ez köti oda a kommunistákat a
nemzetközi tôkésekhez, s ennek alapján gyûlölnek
mindenkit, akit nacionalistaként lehet megnevezni.
*
Még csak két felszólalást idézünk, amelyek
elhangzottak többek között 1992. november 21-én az
MSZP Közép- és Kelet-európai Tagozatának
tanácskozásán:
Krausz Tamás történész szerint:
„Itt, Kelet-Európában nyilvánvaló, hogy nekünk nem a monetarizmus folytatására van szükségünk.
Nekünk a monetarizmussal szembeni kritikába sokkal bátrabban kellene belefogni. ... A kapitalizmust
persze nem kell szeretni, hiszen egy baloldali pártnak éppen a kapitalizmustól kell megvédeni a lakosságot
(nem megdönteni, mert erre nincs mód). Kelet-Európában pedig meghatározott történelmi elôfeltételek hiánya
miatt nem is lehet nyugat-európai kapitalizmus. A kelet-európait most akarják nemzetközi »segítséggel«
»fölülrôl« bevezetni.”
Ágh Attila egyetemi tanár:
„Nekünk arra az átalakuló rétegre kell a stratégiánkat
építeni, amelyik létrejövôben van! A szociális minimumról, mint
kemény politikai feltételrôl persze nem mondunk le, de nem szabad
elfogadnunk azt a pozíciót, hogy mi a vesztesek pártja vagyunk a
’90-es évek nagy modernizációs átalakulásában. Mi modernizációs
párt vagyunk, tehát a kialakuló, új tömegbázis pártja kell
legyünk. Nekünk van idônk arra, hogy ehhez felnôjünk, hiszen
1994-ben nem gyôznünk kell. Ha már 20%-ot érnénk el, az nagyon
jó lenne, sôt túl jó. Én egyáltalán nem vagyok meggyôzôdve arról,
hogy nekünk már az elsô lehetôséget meg kell ragadnunk, hogy
részt vegyünk az új kormányban.”
Mindkét felszólalásból kicsendül az ideológiai alap,
az a valamikor megfogalmazott, mindig hangoztatott, de
soha be nem tartott elkötelezettség a társadalom aljára
szorított réteg és általában a kapitalizmusban
8

9. kizsákmányolt munkásság iránt. (Éppen ez leplezôdött
le 2010-ben, de emlékezzünk, az idézettek 1992-ben
hangzottak el – figyelmeztetésül.) Az MSZP politikusai
viszont nem hallgattak az ideológusokra, az átalakítás
történelmi feladatára teljesen felkészületlen és képtelen
Antall-kormány idején beindult privatizációt a Horn-kor-
mány folytatta azután, hogy indokolatlanul befogadta az
SZDSZ-t a kormányába. Attól kezdve az MSZP–SZDSZ
együttes a korlátlan harácsolás elvét hirdetô és
megvalósító kapitalizmus szálláscsinálója, kiszolgálója
lett, elárulva a szocializmus elveit is, meg az országot,
amelynek kormányzására megbízatást adott részére a
külföldi kézre került média által félrevezetett magyar
nép. Akkor még lehetett volna létrehozni a parlamenti
demokrácia szabályait elsajátító–tanulgató országban
egy valódi munkáspártot, amely a fent idézett szocialista
teoretikusok intelmének megfelelôen védelmezhették
volna a magyar munkásosztályt a nemzetközi tôke
kizsákmányolásától.
A 2010-ben megtartott országgyûlési választásoknak
egyértelmû üzenete volt: a privatizációs kifosztásban
bûnös pártokat a magyar nép megbüntette. Az SZDSZ
eltûnt a süllyesztôben, az MSZP-t is csak az egykori
pártállami kötelékekhez hálás ragaszkodók számszerû
sokaságának szavazata tartotta meg a parlamentben.
Ezek száma apad, a hûtlenség bére nekik is kijár.
9

10. kizsákmányolt munkásság iránt. (Éppen ez leplezôdött
le 2010-ben, de emlékezzünk, az idézettek 1992-ben
hangzottak el – figyelmeztetésül.) Az MSZP politikusai
viszont nem hallgattak az ideológusokra, az átalakítás
történelmi feladatára teljesen felkészületlen és képtelen
Antall-kormány idején beindult privatizációt a Horn-kor-
mány folytatta azután, hogy indokolatlanul befogadta az
SZDSZ-t a kormányába. Attól kezdve az MSZP–SZDSZ
együttes a korlátlan harácsolás elvét hirdetô és
megvalósító kapitalizmus szálláscsinálója, kiszolgálója
lett, elárulva a szocializmus elveit is, meg az országot,
amelynek kormányzására megbízatást adott részére a
külföldi kézre került média által félrevezetett magyar
nép. Akkor még lehetett volna létrehozni a parlamenti
demokrácia szabályait elsajátító–tanulgató országban
egy valódi munkáspártot, amely a fent idézett szocialista
teoretikusok intelmének megfelelôen védelmezhették
volna a magyar munkásosztályt a nemzetközi tôke
kizsákmányolásától.
A 2010-ben megtartott országgyûlési választásoknak
egyértelmû üzenete volt: a privatizációs kifosztásban
bûnös pártokat a magyar nép megbüntette. Az SZDSZ
eltûnt a süllyesztôben, az MSZP-t is csak az egykori
pártállami kötelékekhez hálás ragaszkodók számszerû
sokaságának szavazata tartotta meg a parlamentben.
Ezek száma apad, a hûtlenség bére nekik is kijár.
9