Horgaszat kezikonyve

1. A HORGÁSZAT KÉZIKÖNYVE
Tapasztalatok, adatok és útmutatások a folyami és tavi horgászathoz
IRTA:
SCHREINER FERENC - m. kir. honvédszázados.
A Tiszavidéki Alfödi Halász Szövetség társelnöke
SZEGED 1922
Elõszó
Hábent sua fátá libelli. Ennek a kis könyvnek meg kellett születnie, mer s
zükség volt rá, mert hiányzott már régóta irodalmunkban. Sokan várták már
ezt a könyvet, sõt sokan követelték is, szerzõje mintegy ennek az óhajnak
tett eleget, amikor megírta. Nem mestersége az írás, legalább eddig nem vo
lt az, a toll helyett egész más fegyvert forgatott, de hiszen ez a fegyver
csere nem olyan ritka dolog, kivált a magyar irodalomban és különösen most
anában. A trianon béke sok fegyvert kiütött a magyar kezekbõl, de a kultu
ra fegyvereit mégis csak meghagyta. Mit mondjak errõl a kis könyvrõl, - én
aki nem vagyok szakértõ abban a mesterségben (vagy talán inkább mûvészetb
en), amelyrõl szól, amelyhez tanácsokat ad, lelkesen és alaposan, sok szer
etettel és nagy körültekintéssel? Én nyugodt lélekkel bízom sorsára: Minde
nki örömmel és tanulsággal fogja elolvasni, akinek szól, aki már várta, ak
it érdekel. És ilyenek sokan vannak és mindig többen lesznek mostanában. H
ozzám különösen az beszél e könyvbõl, amely a költõt is megfogja: a termés
zet mély és belsõ szerelme és a magyar víz iránt való rajongó vonzódás. A
szerzõ jól ismeri minden csinját-binját annak, amirõl beszél és mert szere
tni is azt, az olvasónak is kedvet ád hozzá. Mivel pedig az elõszó legnagy
obb érdeme az, ha rövid, ezennel átadom a szót a szerzõnek, aki magáért is
meg tud felelni és én nem is akartam egyebet, csak bemutattam õt az írás
mûhelyében. Most már a saját erejébõl is megtalálja az utat a közönségéhez.
Juhász Gyula
Bevezetés.
Mikor egy kedvesünket elveszítettünk, a könnyek apadtával megkönnyebbülve
magunk elé idézzük ujra meg ujra annak minden mozdulatát, csecsebecséit, l
átjuk, amint tesz-vesz, halljuk, amint beszél, ujból átéljük az ismert vel

2. etörténteket, velevagyunk lélekben, képzeletben, álomban pedig tökéletesen
, míg a föltámadás utáni viszontlátás reményében végre vigasztalódunk ...
A kedves természet, az én önzetlen, õszinte, jókedvû pajtásom eltûnt. Sok
á bánkódom, könnyezem utána, minduntalan napsugaras ölén vagyok, hallom a
zefírhúrjain szálló, andalító, langyos dalát, emlékszem és érzem indokol
t haragját s nem tudom feledni mindennapi ébredése és elszunnyadása utáno
zhatatlan tündéri toilettjeit, felejthetetlenül imádom s visszavárom … V
issza is jön, hadd pihenjen csak. Féltem az álmát. Itt fekszik már elõtte
m puszta fehér ágyán. Fenséges így elnyujtózkodva, fáradtan is. Érzem a p
ihegését s most már nyugodtabban nézek megszakított barátságunk emlékei k
özé, vigasztalódom, fölmelegszem a viszontlálás reményében, tudatában. Em
lékeimet mások elõtt sem titkolom tovább, mert tudom, hogy sokan szívesen
elkísérnek szunnyadó jó pajtásom birodalmának bûntelen, verõfényes utam,
a vadvirágos, nótás rónákon át a csacsogó vizek partjaihoz, hol életem l
egigazibb meggyõzõdéseit, legszebb jeleneteit szereztem jóbarátommal, a t
ermészettel keresett ezen randevúimon. Talán a visszavárt kedvesre való s
züntelen emlékezés, talán a mindennapi barátok, ismerõsök biztatása, kik
kíváncsiságból, vagy szívbõl érdeklõdnek fölfedezett magányom után, talán
egyik-másik természetbarát kérése, majd kívánsága indított könnyen azon
elhatározásra, hogy fenhangon beszéljek s elmondjam, mit keresek én szünt
elen a vizek kertjén s hogy megértessem, mi késztethet sok intelligens em
bert arra, hogy a természet nagy színpada és kórusa elõtt napokat, éjjele
ket némán töltsön, - hogy a horgászatot, mint a legegészségesebb, legszeb
b és leghasznosabb sportok egyikét ismertessem.
Könyvemnek célja, hogy ezt a sportot, mely ma már az élvezet mellett keny
érkereset is, általánosságban, legegyszerûbb eszközeivel bemutassam, nyug
odtan feltételezve azt, hogy aki ezen kis könyv után nyúl, tisztában van
már azon elemekkel, melyeknek fejtegetése az érdeklõdõk nagyobb része elõ
tt felesleges és feltétlenül unalmas is volna. A bazárokban megfizethetet
len összegeken kapható különbözõ kerekes vagy nem kerekes horgász-botok h
elyett a természetadta nyeleket veszem, nem kell érte fizetni és esetenké
nt jobban, egyébként épp úgy megfelelnek. A méregdrága selyemfonál helyet
í a mindig bevált összefont kendert választom, a horgokra kijelentem, hog
y ezeknek kifogástalan acélhorgoknak kell lenniök, míg a díszesen faragot
t ólomsulyok helyébe a helyszínen található kõdarabbal is megelégszem, sõ
t ez még természetesebb is amannál. Amennyire felesleges hangoztatni a to

3. vábbiakban leírtak nem szabályszerûségét, annyira imperative, “ex offó” m
ondom: szerszámunk minél kevésbé idegen a hal birodalmában, annál szerenc
sésebb lesz. Ismertetésem kizárólagos forrása a tapaszlalat s midhogy, fe
rmészetünk, hogy mindenben a tökéletesebbhez közeledünk s hogy kevés hely
ett sok, kicsi helyett nagy legyen birtokunk, nem tartom szükségesnek a v
ízközti, „tutajos horoggal", azon gyermek-szerszámmal való hosszabb fogla
lkozást, ehelyett inkább a horgászat tökéletesebb formáját, a „fenekes-ho
rgászatot" ismertetem részletesebben, s nemhallgatva el azt sem, hogy leí
rásom színterét fõként a Duna, különösen a Tisza vize mossa s, hogy a kön
yvemben használt szakkifejezések ugyancsak a két õsmagyar folyó menti lak
osok tõröl-metszeti kitételei. Az egyes fejezetekhez, önkénte¬lenül adott
egyszerû keretet pedig ne vegye az olvasó zokon, ne minõsítse talán szós
zátyárkodásnak, ne írja a szakszerûség rovására, hogy ez sportunkkal, szó
rakozásunkkal vele jár, megtanulja majd a természet nyugtató ölén, ahol ó
ráról-órára újabb és újabb olyan képet és jelenségeket fog fel, melyek ör
ökké felejthetetlenek lesznek számára s amelyek kizárólagos kedvéért is érdemesnek f
ó ezen gyönyörû kirándulást.
Halász-pihenõ
Szerda délután, decemberben, álmodozva, bizonyos áhítattal nézem a gondtal
anul, szerényen, de mégis méltósággal aláereszkedõ hópelyheket... Akármil
yen rideg, fázós az idei tél, bármennyire borzadtunk elõre tõle, mégis oly
an jól esik most látni. Talán azért is jön oly tartózkodás nélkül, mert tu
dja, hogy mindenek dacára szívesen látott vendége a hangulatnak, no meg me
rt tudja, hogy ma joga é s kötelessége van nálunk, a hétköznapiaknál... V
ele együtt jön a szép közelmult Mikulása, ez a kedves, havas öreg ember,
jól esik képzeletben hóembert faragni, kellemesen megkapó a valamikor hátb
orzongató Luca napjára és tartozékaira való visszapillantás s csakhamar el
õttem állnak a „bethlemes gyerekek" - hallom a „csorda-pásztorokat" s úgy
örülök a karácsonyfának... Talán sohasem volt ilyen frappáns a havas dece
mber, mint az idén. Ugy látszik, nagyon ráérek, hogy egész a szentimentáli
zmusig megfogott az a kép, amit máskor, bár mindig örömmel, de mégis bizon
yos közönnyel üdvözöltem s hamarosan napirendre is térjem felette.
Minél melegebben kalandozok azonban az elmult idõk gyönyörû történetei kö
zött, annál jobban fázom a jelentõl, - nem jön nekem már Mikulás, nem cse

4. nget a Jézuska, legföljebb meglophatom pillanatra majd a kedves gyermek b
oldogságát anélkül, hogy elvennék tõle valamit, ez is elég lesz, hagyjuk
a múltat. . . Visszaballagva oda, honnét kiindultam, elõre nézek és várat
lanul ujból megcsillan a kedv s most már nem bánnám, ha a jégvirágok eltü
ntek volna, hogy legközelebb szebb vázában kacérkodjanak s helyettük itt
volna a tavasz virága, majd a „Tiszavirág", hogy a Boszorkánysziget körül
eldobhatnék egy-két horgot, hogy gyermekkori örömeim hatványozott érzeté
ben már április elején megfogjam az elsõ harcsát, mely az idén igazán gyo
rsan búcsúzott el- a viszontlátásra. Szenvedélyes halász vagyok. Azt mond
hatom, mióta megtudtam, vagy észrevettem, hogy nem a Jézuska, hanem az ör
eg hajdú állítja be a szalonba a karácsonyfát, azóta egyedüli örömem az v
olt, ha horgomra az évek, súly és komolyság nõttével arányban, mind nagyo
bb és nagyobb halacska akadt. Hagyjunk fel tehát a karácsonyi reflexiókka
l, - kés villa, olló, nem gyerek kezébe való - s épp annyira nem való ma
a “világháború szerencsétlenének” bárgyún, talán nevetségesen, akár szán
almasan érthetetlenül soká a karácsonyfa körül õgyelegni,- dobjuk félre T
rianonnal szemben daccal, önérzettel az érzelgést, az apáthiát, menjünk h
orgászni s jöjjön velem, akinek kedve és türelme van.
A horgászat lélektanához
Emlitettem, hogy kis gyermekkorom óta halászok, de régi vadász is vagyok.
Azok számára, kik gyakran mosolyogva, talán szánakozva, de legalább is ért
hetetlenül néznek a regatták, tutajok vagy mólók körül ránk, a „picézõkre"
- s itt-ott „kupi, de nem kapja" stb. szellemeskedéseikkel még közelebb
is jönnek, - ismétlem, ezek számára analogice mondhatom, hogy hasonlithatl
anul nagyobb élvezetet találok a horgászatban, mint a vadászatban. Nem aka
rom itt lélektanilag a szenvedélyt analizálni, csak azzal támogatom s álta
lánosíthatom elõbbi kijelentésemet, sok vadász méltatlankodására bizonyára
, hogy a vadászatnál, - nem az afrikai vadászokról beszélek, - nyulat, fog
lyot, esetleg fácánt s talán õzet lõhetek, s mindig látom, mi ugrik vagy s
záll, - a halászatnál, hol sokszor a puskásénál fokozottabb technika szüks
éges, hogy eredmény legyen, sose tudom, ma mit fogok s ez a megkülönböztet
õen izgató. Pl. csak a Tisza szegedi szakaszán körülbelül huszonegyféle ha
lra leshet a horgász. Leshet. Ezt a szót aláhúzom, hangsúlyozom s bár nem
az a célom, hogy a „picézõket" lesajnálni akaró zsúrfiúk stb. elõtt védõbe
szédet rögtönözzek számukra, minthogy azonban nevezettek e ponton szeretné
nek belénk kötni, hát tudják meg, hogy épp ebben a „lesésben" van a horgás
zatnak minden cukra vagy essentiája. Fogadni mernék, ha a mosolygók közül
bármelyik próbája sikerülne, - egy jó néhány kilós pontyot, harcsát vagy m
árnát dobna ki a partra - másnap már hem az – “ohneassra" vagy a „kilencre

5. " gusztálna, hanem a tegnapi harcsa öregapját várná türelemmel, ha falán n
em is eredménytelenül, de bizonyára tisztább tüdõvel, nyugodtabb lelkiisme
rettel és idegzettel s a pénztárcája sem venne fel nap-nap után más formát
vagy arcot, a „csöndes" vagy „makec" gazdájáéhoz hûen alkalmazkodva. Hogy
mennyi fizikai, fiziológiai és etikai tõkét biztosít a tökéletes felé val
ó haladáson ez a sport, nem tárgyalom. Csak annyit, hogy amelyik gyerek e
zzel kezdte mulatságát, szórakozását, az nem ismeri késõbb sem a szanatóri
umot, sem a fogházat, az a kevéssel is jobban beéri és mégis meg elégedett, annak van
en erõs s a bizonytalan jövõt illetõleg is remél, az önfegyelmezettsége fol
ytán késõbb a sorssal szemben tûrni, a viszonyoknak engedelmeskedni, de par
ancsolni is tud. A „nulla regula sine exceptione”` csak mellettem beszél. A
ki ezen sportnak híve, emellett más sportot is ûzhet, magam is azt teszem,
sõt itt-ott kaláberre, foxtrottra, kávéházra - nem is szólva a zsúrokról -
is jut idõ, különösen a késõ õszi és téli estéken. Nekem a felsoroltak legt
öbbje ma nem kellene s épp úgy egynek sem az igazi horgászok közül, mert mi
úgy vagyunk ezzel, mint a gourmand az õ cigarettájával, - megszoktuk az eg
yptomit, egyenlõre kifogyott, nincs - nem rontjuk a szánk ízét a drámával,
inkább várunk s ha hiába várnánk, a múlt jóra való visszaemlékezés még mind
ig többet ér, mini a jelen rossz, vagy a semmi.
A horog és használata
Horgásztam a Balatonon, - itt kezdtem - a Sión, a Dunán, a Tiszán, a Maros
on, a Kõrösön, a Drínán, a Dnyeszteren, Prúton, stb., stb. a Séden, kanáli
sokban, halaslavakban és pocsolyákban, mert ha arról van szó, hogy hol hal
ászhatok, itt már nem vagyok gourmand, a fõ, hogy legyen hol. A szenvedély
es dohányossal hasonlítom most össze magam, aki cigaretta, szivar híján is
zalagot szí, vagy falevelet pödör. Jegyzetemet, nem a halász-analfabétákna
k szántam, bár - gondolom - õk is tiszta képet alkothatnak maguknak e spor
t körül, ha elolvassák soraimat, épp azért nagyjából a legszükségesebbeket
körvonalazom s inkább csak a horgászat mulatságaira térek ki. Aszerint, h
ogy milyen vízben halászunk, van - tengeri, tavi és folyami horgászat, me
ly utóbbinak egyik speciálitása a helyi patakok pisztrángolása. Mielõtt ez
ek különbözõ technikáját, módját ismertetném, meg kell mondanom, hogy mive
l horgászunk, mert nem szeretnék a „zöld disznóról mesét mondó" lenni. Köv
etkezõ leivásomban a kezdõk elõtt szokatlan szakkifejezéseket könyvem végé
n majd halász-szótár alatt részletesen ismertetem. Mi, sporthorgászok tehá
t horoggal fogjuk a halat.

6. Milyen az a horog? Amilyen az 1. és 2. ábra mutatja, különbözõ nagyságban
(nullás, egy nullás, két nullás stb.) fémbõl, acélból, kovácsolt vasból, es
etleg drótból készül. Formája az ábrában feltüntetettõl itt-ott lényegtelen
ül különbözhet is a görbület és a szár hosszát illetõleg. A követelmény egy
jó horogtól, hogy ne törjön, de kinyújtható sem Iegyen, természetes, hogy
a horog hegye mindig étes legyen. legjobbak az amerikai, angol és norvég ho
rgok, de kitûnõ magyar specialitás az a fajta is, amelyiket a duna-tiszamen
te „kishalászok" maguk kovácsolnak saját hasznáiatukra s amelybõl babonájuk
miatt ritkán juttatnak másnak. A horog a teremtés koronájának legtökéletes
ebb rafinériája, mellyel prédát szerez magának: Talán épp azért a legtökéle
tesebb, mert legegyszerûbb is, a mintát a természet adta, csinálta neki, me
lyen évszázadokon át nem is változtatott semmit. Az õshalász tüskével, tövi
ssel fogta a halat s ma, a technika delén, ugyancsak fémtüskével halászunk.
Egyszerûsége miatt lelgyen elég általánosságban ennyi is róla, ugy gondolo
m, nem esem azért a „vakparádé" definíciójának gyanújába.
A horognak három részét ismerjük: A szárát (A), a fejét (B) s a szakállát (C)
.
(3. ábra.) A szárhoz kötjük a zsineget, melyrõl késõbb beszélek - a fejére
húzzuk a csalétket, a férget, késõbb tárgyalom a szakát: a csalétket megrög
zíti s a halat is ez fogja meg. Mielõtt a horog használatára térnénk, szere
ljük fel azt, hogy használhassuk, hogy végre a türelmetlen kezdõkkel odaérj
ünk a célhoz s tudással, türelemmel és a mindenhez szükséges szerencsével a
z eredményhez is. A fölszerelt horog között megkülönböztetünk: 1. tutajos,
2. fenekes-tutajos (bedobós, vagy nagy ólmos), 3 fenékzsinóros, 4. eresztõz
sinóros horgokat, 5. a csapóhorgot, aszerint nagyjából, hogy a horog a „víz
között" vagy a fenéken kínálja magát áldozatának.
A gyermek s a kezdõ sporthorgász tutajos horoggal szórakozik (picéz), õk cs
ak kis keszegre, sügérre, durbincsra mennek s nem egyszer jobban bevál neki
k az ártatlan idõtöltés, mint az öreg professzionistának. Véletlenül szemta
nuja voltam egy-két esetnek, különösen a szezón elején, május- júniusban, m
ikor a hal rendszertelenül jár. A kis horgász otthonról elcsent, gombostûbõ
l készített, primitív horgát véletlenül talált erõsebb zsinegre erõsítve, k
özvetlen a part közelében keresvén a kócos durbincsot, 1 -2 kilós harcsát,

7. vagy pontyot húzott ki, rémületére, késõbb határtalan örömére.
A fenekes horgok különbözõ formájával már a gyakorlottabb sport-horgászo
k dolgoznak, gyakran nem is sejtett nagy eredménnyel.
1. Tutajos horog (pice). (Lásd 4. ábra.) Részei : a bot, vagy nyél (a), a
pár méter hosszú zsineg a tutajjal, vagy buktatóval (b), a zsineg végén a
jól megerõsített horog s e fölött kb. egy arasztnyira fixirozott borsó nag
yságú súly, ólom (d,e). A horgászat ezen legegyszerûbb eszkö¬zével állóvíz
ben, vagy a folyóvíz sekélyebb, nyugodtabb helyein, parton szórakozhatunk,
- s ha lúd, legyen kövér - készítsük el ezt is kifogástalanul, nehogy kés
õbb szánjuk-bánjuk felületességünket, - amikor egy gyenge alkotmányra nagy
zsákmány akadtán, szószoros értelemben a kezünkben pusztán maradt bottal
ülhetjük az elszakadt zsineg, vagy eltört horog útján elszabadult, elveszt
ett potyka nyomát, mely sokszor még vissza is nevet a matadorra, nagyot üt
vén visszanyert szabadsága érzetében - víz tükrében sopánkodó, kis elõvig
yázatlan szomorú arcába. Ilyen esetet is többet láttam és megsajnáltam már
. A bot, nyél legyen könnyû, de erõs, mert a „tutajosnak" ez a kormányzója
. Tengeri nád, fenyõbõl kivágott nyél, mogyorófavesszõ stb. 1.5-4 méter ho
sszú. A legjobb zsineg a több szálból font selyemzsinór, ruganyos, erõs, e
nnek híján a kalácsformában sodort kenderzsinór. A drága selyemhernyóbelet
nem ajánlom, rövid használat után sokat veszít erejébõl, rugalmasságából,
késõbb idõelõlt szakad. A bazárokban készen kapható horogzsineg mutatós,
de célt nem szolgáló, menjünk azért a köteleshez s szerezzük be ott szükségleteinket.
A lenzsinór vetekedik a kenderzsinórral, vannak ez utébbinak is hívei, kik
– azon gondolalukkal, hogy a hala kender jellemzõ szagával szemben idegenke
dik - a len zsinórt a kender elé helyezik. A tutaj, vagy buktató parafából,
fából vagy esetleg nádból készült jelzõkészüléke úszója a tutajos horognak
, formája nem fontos, legtöbbnyire tojásdad, elipszis, alma, körte alakú, f
esteni szokták, hogy szembeötlõbb legyen. Indokolatlan itt is a luxus, jól
megteszi egy boros, vagy sörös üveg parafadugója is, melyet keresztül fonva
a zsineget belevezetjük s egy beledugott lúdtoll, vagy pálcika segítségéve
l megrögzítjük, úgy hogy azután a víz mélységéhez mérten följebb, vagy lejj
ebb alkalmazhassuk. A tutaj alá, a horog fölé kb. egy arasztnyira jön a súl
y, a víz sodrához mérten e, kisebb, nagyobb, legtöbbnyire ólomdarab, megtes
zi azonban a helyszínen talált kövecske, vagy vas is. A zsineg végét dupla

8. csattal (halászkötés) erõsítjük a horoghoz, melyrõl már azután csak a csalé
tek hiányzik. (5.)
2. A tutiajos, fenekes, bedobós, vagy nagy ólmos (6. ábra a.-cövek, b.-tuta
j, c.-derék¬zsineg, d-e horgok batonyán, f.-súly) majdnem ugyanaz, mint a t
utajos pice, azzal a különbséggel, hogy ez nagyobb súlyt igényel, melynek s
egítségével a horog közvetlen a meder fenekén fekszik.
Aminthogy amilyen nagy a víz sodra, aszerint kisebb-nagyobb ólomdarabot alk
almazunk, külön darab zsinegen, a horog fölé úgy, hogy a súly legalább 8-10
cm.-rel a horog alatt feküdjék. A bot, nyél, itt már elveszítette fontossá
gát, elegendõ rövid (1 méter), erõs vesszõ, ez sem szükséges, legtöbbnyire
a tutajos-fenekes zsinegét inkább a partra cövekeljük, vagy alkalmas termés
zetes, mesterséges tárgyhoz kötjük (élõ fûzfa, hajótestek, tutajok, fürdõhá
zak, csónak stb.). Minthogy ezen szerszámmal már „jó halat" keresünk, mély
vízre iparkodunk, hová akár a partról, akár az említett tárgyak vala¬melyik
érõl a zsineg végénél fogva horgunkat behajítjuk, gyakran csak fenékre eres
ztjük. A fenekes tutajos zsinege erõs s legalább 10-20 méter hosszú legyen,
a hozzákötött súlytartó zsineg kb. egy jó araszt hosszú. Míg a tutajos pic
ével - a tutaj a vízen nyugszik, a bedobósnál ajánlatos a tutajt szemünkhöz
közel, a víz színe fölé emelni, hogy az elsõ jeladásra a zsineget megkapha
ssuk. A nagy hal ugyanis ritkán játszik prédájával, legtöbbnyire az elsõ ka
pott jel rögtöni felhasználásával meg is fogtuk már. Szokásos a tutaj helye
tt, vagy mellett még egy kis csengõt is a fõzsineg nálunk lévõ végéhez köln
i. Ezt inkább a hívatásósak alkalmazzák. A sporthorgász legnagyobb passziój
a a kapáspedzés, neki nincs szüksége a csengõre, elég csengõ az õ érdeklõdé
se, mellyel a tutaj vagy zsineg minden legkisebb mozgását élvezettel, figye
lemmel kíséri. Sokszor haltjuk, de magunk is mondjuk: „Nem fogtam semmit, d
e volt egypár szép kapásom". Ebbõl is kivehetõ, hogy a szorgalmas, pláne sz
envedélyes halásznál ez is elég, ha már halat neem vihet haza. Megjegyzem,
hogy a fenekes tutajosra két, esetleg több horgot is fölszerelhetünk, a hal
nak különbözõ járására számítva, úgy, hogy egyik a másik fölött másfél aras
ztnyira, a fõzsineghez kötött erõs, de annál valamivel vékonyabb, kb. 20-25
cm. hosszú zsinegen (batonyán) lógjon. A tapasztalat szerint egy tutajos-f
enekesre elég két horog. Több horog alkalmazása akadály a bedobásra, kihúzá
sra egyaránt, a fenéken lévõ, esetleg még az e fölött lógó horog eredménnyel fog,- a fö
k csak véletlen esetekben produkálnak.Az eddig ismertetett kétféle szerszám
, különösen ha mindegyikbõl kettõt-kettõt szakértelemmel elkészítve egyidej

9. ûleg alkalmaz a sport-horgász, elegendõ felszerelés számára, mellyel kis gy
akorlattal és szerencsével jó pár kilót vihet fûzéren, vagy zsákjában haza.
3. Fenék-zsinóros horog (fenekes) gyönyörû mulatság és elképzelhetetlenül
eredményes. Azt azonban már egy ember nehezen, vagy alig kezelheti s jó és
sikeres alkalmazásához csónak is szükséges. A fenék-zsinóros (7. ábra) ré
szei: a derékzsinór az elõ- és végsúly-zsinegekkel, a batonyákon függõ, de
rékzsinórokba fûzött, kötött horgok (125-150, vagy még több) és a hozzával
ó két nagyobb és több kisebb súly. (a.-elõsúly-zsineg a kolomppal, b.-súl
y, c.-derékzsinór, d.- közbeesõ kis súly, e.-egyik horog, f.-végsúly.)
A horgászatnak ez a módja már félve sorolható csak a sport-horgászat osztál
yába, mégis beszélek róla egyet-mást. Tudom és látom ugyanis, hogy a minden
ben tökéletesedés után törekvõ, vágyó ember, kinek egyik külön, jeles faja
a halász, megtanúlván a horgászat elemeit, észreveszi, hogy a kishalász, va
gy az õ gyakorlottabb társa, szomszédja mit produkál fenekesével, már csak
játéknak fogja tekinteni tutajosait, melyeket vagy teljesen skártol, vagy c
sak szórakozásból akar most már magával vinni, és felcseréli sport-horgász
jegyét a „kis halász-jeggyel", fenekest készít,vagykészíttet s éjjel-nappal
az 50 kilós harcsán álmodozik, higyjék el, esetenkint nem is hiába. A fene
kes-zsinór elvetése csónakból történik. (8. ábra a.-elõsúly zsinór, b.-elõs
úly, c.-derékzsinór, d.-horgok, e.-végsúly.)
Ezt megelõzõleg a derékzzsinóron egymástól 1-1.5 méternyire araszos batony
ákon függõ horgokat fölférgelés közben rendbe-sorba rakjuk a sima csónakfa
lon úgy, hogy a batonyás horgok a csónak oldaláról lefelé függjenek, ellát
juk a közbeesõ súlyokkal a zsineg elejét, melyen 8-10 méterig horog nincs,
csak egy nagyobb súly (1 kiló), kicövekeljük, melynek végeztével e víz, e
llen srégen fölfelé és befelé evezünk, közben a zsineg a horgokkal mintegy
automatice, vagy igen kevés vezetéssel a mederbe jut, a 8 -10 méter horog
nélküli végzsinór súlyával együtt. Azután kincsûnket a szerenecsére bíva,
más dolgunk után nézhetünk, vagy tutajozhatunk addig, míg a fenekesünk jel
zõkészüléke (csengõ, vagy kolomp) örömmel a felszedésre nem szólít, vagy a
míg elõbbinek híján a hal evése, járása szerint 1-2 óra elteltével azt fel
nem szedhetjük. A fenékzsinóros fölszereléséhez tartozik még a szák (9. á
bra). Jó, ha ezt a sporthorgászok is minden alkalommal maguknál tartják. E

10. zen, hogy úgy mondjam, nyeles kis merítõhálóval vesszük csónakba, vagy mag
unkhoz a nagy halat, melyet nagy ellenálló erejénél fogva enélkül ki sem h
úzhatunk. A szák hiánya nem egyszer nagy veszteséget okozott a sport-horgá
sznak. Kishalászt el sem képzelhetünk enélküi. Talán nem sántít mindkét lá
bára analógiám, ha a horgász szákját a vadász vizslájával hasonlítom össze
. Én jól érzem az összefüggést s valamint „eb a vadász kutya nélkül", a ho
rgász sem több a szák nélkül. A fenékzsinórral való halászatnak nagy elõny
e a tutajossal szemben professzionisták s „az idõ pénz" szempontjából, hog
y a lerakás és felszedés közti lényeges idõ más foglalkozásra is fordíthat
ó. Elõnye továbbá a biztosabb s hasonlíthatatlanabbul nagyobb eredmény. Há
tránya a vele járó nagy veszõdség, mely az elõkészületeket (sok féreg, csa
létek beszerzése, kipakolás, fölférgelés stb.) és a csónak kezelését illet
i. Mindezekhez járul a fenékzsinór gyakori elakadásával, elszakadozásával
járó fáradság ügyes-bajos munka, mely annál feltûnõbben nehezen elviselhe
tõ, minél szenvedélyesebb a hor¬gász s minél soványabb a zsebe, lévén a mai trianoni
horognak, melybõl esetleg az alakadás után egyet sem láthat viszont. A f
áradság, veszteség dacára mégis csak jövedelmezõ, - nekem a legnagyobb mu
luatságom.
4. Eresztõ-zsinóros horog (úszó). A 10. ábra mutatja formáját és alkalmazá
¬sát, (a.-súlyzsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsineg a batonyás horgo
kkal). Kizárólag folyóvízben és csak erõs folyás¬nál használhatjuk. A spor
t-horgászok közkedvelt szerszáma ez, eredményre vetekedik a zsinóros fenek
essel.Fõrészei a fixírozó súlyzsinór a súllyal (kb. 10 méter) s az ehhez a
súly fölé kötött derékzsinór a batonyákon függõ horgokkal. Az eresztõ zsi
nórra erõsített horgok száma már csak 15-50. Szükséges ehhez a villa (11.
ábra), melyre szerszámunkat könnyebb és gyorsabb kezelhetés végett haszná
lat után, hogy össze ne gabalyodjék - fölszedjük. Igen mulatságos eszköze
sportunknak, aránylag könnyen kezelhetõ szép eredménnyel.
Alkalmazása a következõ: A horgokat a fenekes-zsinóroshoz hasonlóan a regat
ta-, tutaj-, csónak- vagy fürdõtest végén fölférgelve sorba rakjuk, azután
sorjában víznek eresztjük s a súllyal egyik végét majd a fenéken, másikat v
ízközt tartjuk. Bizonyos idû múlva a súlyt fülvesszük s ezzel együtt, jönne
k sorban a horgok, itt-ott egy-egy áldozat erõszakos, vagy sokszor méltóság
taljes vezetést mellett (a halfajtól függõen), melyek ugyancsak a szák útjá
nán kerülnek a szákba, majd a háziasszony kése alá.

11. Csapó-horog (csapó).
Éjjeli „csapda" a halnak. Alkalmazása áradás idején célravezetõ, más esetbe
n véletlen a fogása. Fõrészei: egy körülbelül 1.5-2 méter hosszú, hajlékony
, de igén nehezen törhetõ nyél, az ehhez erõsített pár méter hosszú zsineg
a horoggal, mely elõtt közvetlen egy arasztnyira minden súly nélkül egy fad
arabot - mondjuk tutajt alkalmazunk, hogy a horog a föltétlen élõ csalétekk
el (kis hal, kis kacsa, nagyobb lótetû, vagy csík) a víz színéhez igen köze
l, vagy éppen a víz szinén fickándozzon. Sokan tutaj nélkül, úgy alkalmazzá
k és igen jól, ezen szerszámot, hogy a bot fixírozása után a zsineg vége a
horoggal éppen a víz színét érje és a levegõ mozgására reagáló hajlékony ny
éllel hol egy kicsit kijön, hol pár centiméterre a víz alá kerül, mely ténn
yel az ólálkodó, leselkedõ „keresõ" hal figyelme jobban felhivatik a kering
õre (12. ábra), jól mondom, hogy a keringõre, mert egy ilyen horogra került
búcó vagy harcsa azután olyan kényszertáncot produkál a nyél hajlékonysága
segélyével, mint a véletlenül horogra jutott szemérmes, kezdõ jogász, aki
elsõ jurista-bálján egy fababával (rossz táncosnõ,) kerülvén kényszerbõl va
gy udvariasságból a kolónba, nem tud, mert nem mer leköszönni s kénytelen a
ddig össze-vissza forogni, a parketten, míg a végkimerülés határán valaki s
zánalomból, véletlenül, vagy különös érdekbõl meg nem szabadítja, ami után
összmulattságul hazavitetheti magát. Egy fenti módon meginvitált harcsának
is megváltás a hajnalban érkezõ halász szákja. A hal elõbbi kényszerhelyzet
ének javultával, megszûntével már talán a fogságot is szívesen viseli.
Tengeri, Tavi és folyami horgászat.
A tengeri halászatot nem ismerem. Elbeszélésekbõl, leírásokból tudom, hog
y közte és a tavi horgászat között lényegében nincs különbség. Aki tehát
a tavi horgászattal tisztában van, az ura szerszámának a tengeren is, leg
feljebb egyik-másik, még addig nem látod zsákmánya be nem mutatkozhatván,
okoz telki csendjében némi konfuziót, diszharmóniát, míg össze nem ismer
kednek. Ezek elõrebocsájtásával a „tengerre magyar" jelszó feltétlen szem
elõtt tartása mellett maradjunk egyelõre csak itthon, s beszélgessünk a
tavi és folyami horgászatról összehasonlítás formájában. Tóban és folyóba
n ugyanis, hála Isten, Csonka-Magyarország kis területén is bõven válogat
haiunk. A tavi horgászatot az állóvíz karaktere különbözteti meg a folyam
i horgászattól. Általában elmondhatjuk, amilyen csendes, szelíd, néma egy

12. tó természete, - nem szólva most azon ritkább kivételekrõl, amikor idõkö
zönkint ez is, mint a legbékésebb ember, kijön a türelembõl, - épp oly né
mán, csendben hozzáalkalmazkodva kell itt szolid, egyszerû, könnyû szersz
ámainkkal szórakoznunk, hogy eredménye legyen kirándulásunknak. A tavi ho
rgászatnak fõeszköze tehát a könnyû tutajos horog, amelyet vízközt, vagy
fenéken egyuránt alkalmazhatunk, - tapaszfalatból tudom, hogy a Balatonon
, vagy egyéb halas tavakban próbára alkalmazott fenekeseim közel sem hozt
ák meg azt az eredményt, amit tõlük gondoltam, vártam, ennek ellenében eg
y-egy könnyû tutajossal várakozáson felüli eredményeket értem el. Miért ?
Nem mondhatok biztosat, de azt hiszem, helyesen gondolom e jelenség magy
arázatát. Képzeljünk egy csendes családi házat, melyben évtizedeken, embe
röltõkön át ugyanaz a familja lakik, mely a kert minden bokrát, a szobák
mindem bútorát, csecsebecséjét apáról-fiúra végig ismeri, tudja. Egy ilye
n házban minden idegent, minden legkisebb zajt, vagy bármi változást azon
nal észrevesznek és legtöbbnyire idegenkedve futnak az alkalmatankodóktói
. A csöndes víz, a tó lakói is így vannak otthonukkal. Az említeti szersz
ámok, „új bútorok" megjelentével különösnek, idegennek, félõsnek találják egyik vag
k tõlük, elkerülik. A tutajos, buktajós horgok, melyek a méretei illetõleg
aránytalanul igénytelenebbek az említett fenekeseknél, egyrészt már õsidõ
ktõl fogva a tó megközelíhetõ részeinek mintegy tartozékai, nyári berendez
ési tárgyak úgy a tó „vendégszobáiban", a mólók, kikötõhidak, csónakpadok,
mosópadok stb. körül, mint a nádas közti „pipázókban", másrészt kicsiségü
knél és igénytelenségüknél fogva nem olyan feltünõk, hogy a halakat ösztön
ében, szándékában megváltoztatnák. A tó tehát egy magánház, melynek lakói
évrõl-évre ugyanazok, sétáikat program szerint, ismert helyeken, körben vé
gzik, szóval otthon vannak. Ezzel szemben a folyó lakói - eltekintve egy-e
gy öreg, megrögzött harcsától, mely vénségére már állandó helyet is biztos
ít magának - mint egy bérház jött-mentjei ma itt, holnap ott, rá sem heder
ítve a körülöttük szinte pillanatonkint változó panorámára, jönnek-mennek
ösztönük után s a faj és tapasztalat eréjével küzködnek egymással, egymásé
rt a kenyérkeresésben. Nekik mindegy, hogy mivel szervíroznak, a fõ, hogy
falat legyen. Õk nem zsenírozzák magukas egymás, elõtt, õk nem válogatnak
az eszközökben, idegenek a helyet és egymást illetõleg. Ezeknek jó a fenek
es, keresztül-kasul a vízen, melynek lokalitásai úgyis nap-nap után más ké
pet mutatnak az áradás, apadás, vagy egyéb természeti beavatkozásokra.Viss
zatérve az állóvizekre, a fenekes horgok itteni eredménytelen alkalmazásán
ak oka lehet még az is, hogy a tó medre legtöbbnyire iszapos, sáros, süppe
dékes lévén, a horog a súly köveíkeziében elül, sehogy, vagy alig észreveh
etõ, a hal nem találja meg a csalétket, csak a derékzsinór-masszát látja,
amelytõl visszariad.

13. Összefoglalásul: Az állóvíz horga a könnyûtutajos, a folyóvizeké a fenekes
s amennyire nem kecsegtetõ az eredmény ott a fenekessel, annyira céltalan a
folyó medrén a jó halra a tulajos.
A csalétek és fölférgelés.
Csalétek az élet minden megnyilvánulása is, mely az embert, szabadakaratál
ól menten, jóra-rosszra, szerencsébe vagy szegénységbe viszi... Csalétek!
Ismerkedjünk meg hát ezekkel a „vadállatokkal" is, melyek sok ambicióva i
ndult horgász-társammal már eleve sarokba, vagy padlásra tetették a drága
pénzen és drága idõvel megvásárolt, elkészûeit szerszámaikat. Szegény, dup
la áldozatok! Csunya egytõl-egyig, az szent igaz, de nem is a szépség az õ
értékük vagy céljuk. Amenynyire különböznek a gusztust illetõleg a milói
Vénusztól, annyira megszokottak, sõt kedvesek lesznek a horgásznak abban a
pillanatban, amint rendeltetésüket teljesítették egy-egy jó hal gyomrában
vagy pofájában. Én már úgy vagyok a legtöbb horgászpajtásommal együtt eze
n „vadállatokkal" szemben, hogy dimmenziójuk láttára nem is tudom megállni
azon megjegyzés nélkül, „ejnye de gusztusos". Vele érzek tökéletesen munk
ámmal s fölférgelés közben akárhányszor, ha nevetségesen hangzik is, még a
nyálam is úszik utána, „mert ez azután csakugyan jó és biztos falat lesz
a várva-várt számára". Országunkban, vidékünkön legjobban használt, legkön
nyebben beszerezhetõ csalétkek: a giliszta (kukac), a lótetû (tõbogár), a
szöcske, a szitakötõ s mindenfajta légy. Ez utóbbiak csak tutajos picére v
alók, egyik sem nagy falat s a mély víz sodrával könynyen levehetõ. A Tisz
a és a Maros halainak mindene a kelész a késõbbi tiszavirág. Nincs az a ha
l, amelyik ne kapna ezen csemege után, mely ha aránylag kicsi is, ötöd-hat
od magával egy horgon érdemes falatul szolgál egy öreg harcsának is. Ezek,
s még a tavi csík volnának a csalétek leghasználatosabb univerzálisai. A
ponty-potyka õsszel inkább gombócot eszik, a ragadozóknak (csuka, harcsa,
bucókeszeg, süllõ, fogas) a kisebb-nagyobb hal, ugymint halélés, keszeg, b
aráthal, menyhal állandó, de nehezen megszerezhetõ kedvencei. Használják a
sajtot, én sohase fogtam még vele.
Pisztrángolásnál jó a mûlégy is és haltoltam már olyan esetet is, amikor e
gy cseresznyeszemmel 4 kilós márnát fogott a pajtás, nincsen kizárva azonb
an, hogy megbízhatósága dacára -halász-vadász módra csak nagyot akart mond
ani vele. Ez is lehet. A potykának menüjéhez írandó a nyers vagy fõtt teje
skukorica, szívesen rágja, ha más nincs, a vízi növények puha szárait s a

14. kompok vagy sleppek körül elhullatott gabonaszemeken direkte legel. Ragado
zók számára más csalétek szûkében vagy híján feltálal a horgász csirkebele
t, faggyút, békát, sõt még egeret is s a tapasztalati tények bizonyítják,
hogy a horgásznak nem kell szégyenkeznie a meghívottak kosara miatt, - a h
arcsa és csuka fenti menüre is jó vendégek. A fölférgelés módja különbözõ.
Lényeg az, hogy a csalétek a maga természetességében legyen a horgon, az
állat élve, mozgolódva. De bármit alkalmazzunk is a szezon s a víz moment
án természete szerint, a horog lehetõleg födött, de a fej, hegy föltétlen
láthatatlan, betakart legyen. A gilisztát bokorra fûzzük a horgon, a lóbog
arat kapucniján, hátán át húzzuk föl, a kis hal hátának egy harmadán jön c
salétkül a horogra, itt már kell, hogy a horog hegye kibújjon, különösen h
a jó halnaknak szántuk ezt - s mi egy erõs fogasnak vagy harcsának „egy ki
s" horog hegye.
(13. és 14. ábra.)
Ezen nem válogatósok számára nagyobb harcsa gondolt fészke körül tálalja fe
l egya csapó horgára a horgász a sárgaselymes kis kacsát, vagy csirkét, - f
ogott is vele már több 30 vagy 60 kilósat. A csalétek gondozása, megõrzése
elsõ feltétel. Mindennap nem tölthetünk idõt ennek beszerzésével. Azért a
több napra szedett gilisztát fadobozban, friss föld közé tegyük. A pléhdobo
zokban, napsütésen a szó szoros értelmében megfõ kincsünk. A lótetût száraz
on, saját szemetében tartsuk, a kelész száraz homokban pár napig is élve ma
rad, a kis csalétek-halnak létfeltétele természetesen a komótosabb hely és
friss saját víz.
A horgászat szezonja és kedvezõ napszakok.
Június közepétõl március hó elejéig általában szabad a horgászat. A közbeesõ
tilalmi idõ a hal ívásával indokolt.
A hal talán az egy csukát leszámítva, melyre téli hónapokban kis hallal, f
õleg holt ágakban biztosra megyünk, csukázunk (15. ábra) - a víz teljes le
hûltével (november), sok már jóval elõbb nem mutat mozgást, halásznyelven
szólva : elül. A nagy hal fészkében hizlalja zsíros testén a csigákat és k
ülönbözõ parazitákal, a kisebb pedig csoportokba verõdve passzíve várja cs
intalan barátját, az intenzívebb napsugarat, melynek hátán azután a bukfen
cek egész sorozatát hányja gyerekes gondtalanságával, míg egy-egy ragadozó
meg nem zavarja a korai kirándulást. Egy halálra üldözött szegény bújik m
ég ez idõ alatt elõ nyári menedékhelyérõl, hogy a harcsától való félelmébe
n étlen-szomjan eltöllöü hosszú idõt kipótolva telefalja magát. Ez a szegé

15. ny szerencsétlen a menyhal, a harcsa delikátja. A hosszú pihenés és az ívá
ssal járó nagy energiaveszteség után a hal június végétõl kezdve újból meg
kezdi sétáját. Persze különösen eleinte hatványozott étvággyal kap minden
után. Valószínû, hogy ezen idõre esik az említeti cseresznye sikere is. El
õ tehát a horgokkal minél ellõbb ! Hogy a nap melyik szaka legalkalmasabb
a fogásra, azt a tapasztalat rég megállapította. Sajnos, mi sporthorgászok
egyéb kötelezettségünk miatt legtöbbször csak gondolatban lehetünk horgai
nk mellett. A hivatásosak azonban annál inkább kihasználhatják a megfelelõ
idõt. Reggel napkeltétõl délelõtt 10 óráig legjobban megy a munka. Délutá
n 4 órától, amíg látunk, újból jól dolgozhatunk horgainkkal. A fenekesek é
jjeli elhelyezése eredményes. A nagy ragadozó, tolvaj módjára, csendes éjs
zakán kerül leggyakrabban fogásra. Ezen idõszakban mûködik legjobtan a csa
pó is. Nehogy azt higyje azonban valaki, hogy a nappal egyéb szakában hiá
ba ül horgai mellett. Szó sincs róla. Jó magam is fogtam már halat a nap m
inden órájában, sokszor bizony megelégedtem egynek-egynek a súlyával is. K
ülönben is az említett idõ nem szabály.
Csak a jó megfigyelés, tapasztatai kínálja a kérdezõsködõnek. De szabály sin
cs kivétel nélkül.
Milyen helyeken horgásszunk?
Nagyobb tavaknál, vagy holt ágakban igen kedvezõ az eredmény a mólók, kiköt
õk, esetleg delták közelében (Sió-Balaton) süllõre, harcsára letenni a horg
ot, a nádas közt elbújva vagy csónakból a nád belsõ szélén gyönyörû pontyot
és cigányhalat compót eredményez a néma kitartás a türelem, mely utóbbinak
birtokáról ezen helyen vizsgázik a horgász ezer és ezer „oltott szúnyog" a
lkalmattan kérdései közepette, a nádlakók zöld asztala mellett, Ha kiállott
a a próbát, még e napra kézbesített diplomájából, jól is lakhat. A keszeg m
inden faját, sügeret, durbincsot megtalálhatja a kishorgász a tó minden rés
zén, a part közelében is. Folyóvizekben tutajossal a partnál keszeget, kise
bb márnát, - harcsát, pontyot, áradás elsõ két 24 órájában minden fajtát és
nagyot is foghat. A kecsege, tok-félek inkább kemény, agyagos mederben tal
álhatók, sokszor egész családostul. A fenekeseket fenyõkrõl, fürdõtestekrõl
, kikötött hajókról engedjük a vízbe. Akinek ideje, fizikuma vagy megfelelõ
alkalmatossága van, igen jól teszi, ha elhagyva a vízmenti község, vagy vá
ros körletét, meszszebb megy, hol teljes csendet, esetleg tuskós, bokros, l
imányos helyet és jó mély vizet talál. Egészen bizonyos, nem hiába vitte ür
es zsákját. Hazafelé görnyedve bár, de még jobb kedvvel fogja cipelni. Bizt

16. os helynek jelölhetõ meg a folyó medrében hosszú idõ óta fekvõ hajóroncsok,
pilóták stb. környéke, hol minden esetben lesz eredmény, melyet azonban cs
ak egy-két horgunk árán szerezhetünk meg. Megéri a reszkírozást. Általában
a csend, a mély víz, sebesebb folyás (folyamkönyökök), betorkolások, csator
nák beömlése, ásások stb. azok a helyek, melyek az eredményt elõre biztosít
ják, vagy legalább is fölényben vannak a könnyen talált egyéb helyekkel sze
mben. A kivételek itt is csak erõsíti a szabályt.
A víz változásának befolyása a hal járására és a puttyogtatás.
Sokat vitatkoztak már e kérdés felett a horgászok, a pro-kontra vélemények
ma is élnek s ki-ki oda csatlakozik, ahol tapasztalatait legjobban tudja ér
vényesíteni. Az tény, hogy a víz változása nagy befolyással van a hal mozgá
sára, étvágyára. Én mindkét véleményt jól ismerve - hozzáadom a saját tapas
ztalataimat s egy középútat kívánok megjelölni, - melyen a kérdezõsködõ leg
jobban orientálódhatik és amelyen leghamarabb célhoz juthat. Meg kell jegye
znem, hogy ezen kérdés körül minden szó a folyóvizeket illeti. Álló vizeink
apályai, dagályai, miket a csapadék alig észrevehetõleg eredményez, a hal
járására, kapására úgyszólván hatás nélkül vannak.A folyóknak vannak mellék
folyói, a folyók sokszor egész országok határait szelik, tehát nagy terület
éghajlati viszonyaival találkoznak. Innen van, hogy egy nagyobb folyó, pl,
a Duna vagy a Tisza képe, a horgászszezonban is igen sok formát és színt m
utat. Hol kövérebb, hol soványabb, hol szõkébb, hol vörösebb, hol barnább,
hol tisztább, hol zavarosabb, aszerint, hogy melyik hozzátartozója szól bel
e erõsebben mindennapi életébe. A messzi tenger apályai, dagályai a mi vize
inkkel is nexusban vannak, viszont a mieink is érzékenyek az anya-tenger sz
eszélyeire. Szolidaritásás az egész vonalon. A hal áradáskor jár-kel, keres
, meglátogatja a partokat is. Apadáskor fél, hogy víz nélkül marad, mindig
beljebb és beljebb iparkodik. ha pedig a víz soká stagnál, a hal is hallgat
ó, mintegy apathikus lesz. Áradáskor a víz sodra elég táplálékot szállít a
halnak, sõt a pillanatnyi mederben lévõ giz-gazt, férget, vele együtt a rév
eteg halat is megforgatja, megmozgatja. Ilyenkor a hal rendszertelenül jár,
inkább a part közelébe kerül, hol legkönnyebben detektálhatja magát és keres.
Ezen idõ a partok közelében elhányt horgok legnagyobb sikere; a fenekes ali
g bírja gazdájának szállítani a sok türelem-gyümölcsöt, melyek aufsatzán, a
még nagyobb mulatság és változatosság kedvéért, itt-ott egy-egy bakkancsta

17. lp vagy abroncs is jut a trófeumok közé. Az áradás késõbbi napjain, ép ugy,
mini a tiszavirág szüretén, a hal már jóllakott. Hozhatják elébe a legjobb
falatot, nem kell neki, hosszabb-rövidebb ideig ebédutáni sziesztát tart.
Ezen idõ alaít hiába kínálja a horgász. Nap-nap után kosarat kap s egy pár
telhetetlen kóc (baráthal) leszámüásával üresen is megy haza. Mindjárt az á
radás elsõ napjaiban fogjuk azokat a formájukból teljesen kijött telhetetle
neket, melyek alig felismerhetõk, egy felfujt pumpához hasonlítanak, se fül
ük, se farkuk s a jóllakottság valódi szimbólumai. Mikor az áradást olyan m
ellékfolyó vize produkálja, melynek íze, színe, természete geologice a legt
öbb hal naturájába ütközik, teljes a pangás, halász-nyelven: beteg a hal. Í
gy pl. ha a Kõrös vize fölényeskedik, a tiszai hal beteg az okkersárgára fe
stett, megzavart vízben. Hiába ilyenkor minden, a hal diétát tart, sõt böjt
öl, horgainkat úgy vesszük ki a vízbõl, ahogy azokai elõbb gondosan, de fig
yelmen kívül hagyva, vagy nem ismerve ezen körülményt, elhelyeztük. Ha vala
ki a víz ezen jellegzetes színével nem volna tisztában, elég legyen neki, h
a valamelyik horgára egy szúrós fejû, úgynevezett vágóhalacska kerül. E nap
on ne is folytassa a horgászatot. Mindehhez járul még az a körülmény is, ho
gy áradáskor a víz piszkos, zavaros.
A hal a csalétket annál kevésbé veszi észre, mert a vízben himbálódzó bato
nyák ilyenkor giz-gazzal vésetnek körül, melyek a horgokat mintegy beburko
lják, eltüntetik. Apadásnál a hal mindinkább befelé s a mélybe törekszik.
Mint minden vízváltozás kezdetén, úgy az apadás elsõ napjaiban is a hal él
énkebb járású lesz. Ilyenkor megint van zsákmány. Az apadás késõbbi stádiu
mában a hal félénkebb, tartózkodóbb, kapása felületes, elhamarkodott, ideg
es, ami gyakran elkedvetleníti a kezdõ halászt. Egyik kapást a másik uíán
passzolja el, s azon sopánkodik, hogy micsoda pechje van! Nem. Hanem tudni
a keltett volna, hogy ma olyan horgokat alkalmazzon, amelyek egy felületes
odakapásra is fognak. Hosszabbszárú, kisebb, de nyitott fejû, egy nullás
amerikai horgok ezek, melyek ezen esetben is eredményt fognak hozni. Az ap
adás után a sekélyebb víz mind jobban és jobban tisztul. Amikor már a vízb
en lévõ zsinegünkbõl mintegy 30-40 centimétert is láthatunk, az annak a je
le, hogy horgászatunk ismét feltételes. Most már igazán veszít türelmébõl
még az öreg horgász is. Reggeltõl estig és így tovább mást sem csinálhat,
ha reményben, türelemben kitart, mint a csalétkek számtalanját pazarolja a
z élhetetlen, telhetetlen keszeg és társai számára, melyek mintegy haszont
alan kitartottjai csak a halásznak, ügyesebbek a leghíresebb zsonglõrnél a
horoglepucolását illetõleg. Az apadás mértékével arányban vigyük bejebb é
s bejebb horgainkat. A parton durbincson, sügéren, keszegen kívül nem igen
lesz eredmény. Jól válogassuk össze a csalétket, mellyel próbálkozunk. A
nehezen beszerezhetõ csík, vagy menyhal a legnagyobb harcsát hozza ilyenk
or s a kis hal kitûnõ eszköze lesz a nagy süllõ vagy búcó megfogásának.

18. Ezen idõre esik a horgászat egyik spe¬cialis faja, a „puttyogtatás” - mely
feltétlenül csónakról történik. Nyugodt, szélcsendes idõben, sima, tiszta v
ízen egy fõzõ-fakanál formájú és nagyságú u. n. - puttyogtatóval a csónakbó
l fenékre eresztett és magunk után vonszolt nagy horogra csaljuk az öreg ha
rcsát, mely a víz putlyogására, melyet kb. percenkínt párosával hallatunk,
azt gondolván, hogy a vízbe dobtunk valamit, a hang után rohan s a lóbogár,
csík és efajta csalétek után mohón és eredménnyel kap. A csónak a legnagyo
bb csendben felülrõl lefelé, víznek eresztetik, - a folyó közepe táján hala
d, csupán az irányitás ad némi gondot az evezõsnek. A horgász a csónak fará
n leeresztett fenékzsinórt (egy szem horoggal) kezében tartja, a másikkal i
dõnkint puttyogást hallat, a kezében lévõ zsinórt pár centire emelgeti, míg
a kapást meg nem érezvén, a zsákmányt közelébe húzza, hogy azután ártalmat
lanná tegye. Puttyogatással csak nagy halat fogunk. Csónakban ültem mint ev
ezõs, mikor pártnerem 20 kilós harcsát fogott. Tudok azonban 50-60 kilós er
edményekrõl is. Tiszta, átlátszó víz mellett történõ horgászatnál nagy figy
elemmel kell lennünk eszközeink külsejére. Teljesen vékony batonyák, vízszí
nû zsinegek, ezüstszínû horgok, természetesen alkalmazott friss csalétek, m
indmegannyi feltételei a sikernek. Itt tartom helyénvalónak megjegyezni a h
al érzékei körül nyert tapasztalatokat, hogy a siker érdekében ezen körülmé
nyek is feltéllenül figyelembe vétessenek. A hal mind az öt fõérzékével él,
melyek közül legfejlettebb a látása és tapintása. Ez kétségtelen, elvitath
atatlan. Tökéletes, nagy szemeivel élesen lát, uszonyaival tapogat. Izléssz
erve melleit bizonyít, a csalétkek között megkülönböztetése, válogatása, st
b. Hallása, szaglása is van, az elõbbi azonban csak alárendelt mércékben.
Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz.
Elsõsorban türelmet és reményt. Azután az idõhöz mért ruhát. Számoljunk a n
ap¬sugárral, de az esetleg tornyosuló felhõkkel is, hogy kitarthassunk. Egy
sporthorgász fölszereléséhez, melyet mindig magával vigyen, tartozik: egy
szatyor, vagy hátizsák a zsinegek, horgok, elemózsia stb. számára, a szák,
a horogfenõkõ, mélységmérõ (hosszabb zsineg, a végén súllyal), csalétkes
dobozok, a kaska (8-10 ágú kis vasmacska erõs zsinegen, kötélen), mely utób
bival beakadt horgainknak indulunk segítségére, tartalék-zsinór, horog és ó
lom, nyelek, botok, melyeket pl. a tutajos-fenekessel legtöbbnyire helyszín
en szereznek csak be, lévén kissé alkalmatlan ezek külön hordozása. Akinek
„sétabot-felszerelése" van, mely ma alig beszerezhetõ, az könynyebben ér a
vízhez, de kevésbé az eredményhez, mert a tufajos horog eme fajfája tetszet

19. õs és praktikus is volna, ha kitudná állni a véletlen erõ próbáit. Gyenge é
s egyoldalú. Minden horgász tegye szerszámaihoz a füzért, melyre a zsákmány
kerül a partra kicövekelve, vagy a haltartó zacskót, mely sûrû szemekben f
ont háló. A nagyobb (pár kilós) halat okvetlen fûzni kell. Legyen a horgász
tárcájában a halász bérletjegy, hogy ennek otthon felejtése se nyugtalanít
sa. Ha mindezen felsorolfak elõzetes, gondos átvizsgálása után rendben talá
lja dolgait, majdnem biztosra mondható, hogy a szerencséjét is a tarsolyába
n viszi.
Halász-szótár.
Batonya vagy patony: 30-40 cm, hosszún, vékonyabb horogtartó-zsineg.
Bokorra fûz: 3-4 drb. gilisztát bokrosra egy horogra.
Elakadás: a fenekes horgok hajóroncsokhoz, kövek közé szorulnak.
Elül: a hal fészkébe megy.
Elvet: a horgokat lerakja.
Féreg: minden élõ csalétek a kis hal kivételével.
Felférgelés: a horgok ellátása csal¬étekkel.
Fölszerelés: a horog elkészítése, a kész horgász-szerszámok.
Füzér: erõs zsineg a hal felfûzésére.
Gombóc: potyka kedvence, rozsliszt kukoricaliszttel jól kifõzve, petrezsely
emmel.
Halászkötés: duplacsatos kötés a horgon.
Ívás: a peték lerakása,megtermékenyitése.
Jó hal: nagy hal 2 kilón felül.
Kapás: a nagy hal befalta a csalétket, a tutajt viszi.
Kishalász: minden szerszámmal hivatásból halász, hálójoga nincs.
Megszákolás: a horoggal fogott hal szákkal való kiemelése a vízbõl.
Pedzés: kis hal játéka a csalétekkel, a tutaj kisebb mozgása.
Picézõ: tutajossal parton horgászó.
Szák: nyeles merítõ háló.
Szem: egy darab horog.
Tanya: egy fenekes horog (150-200 drb.)
Víz között: nem a fenéken; hanem a víz rétegeiben.
Víznek ereszt: a víz folyásának irányában.
Tartalomjegyzet.

20. Elõszó . . . . . . . . . . . . . . . 3
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . 5
Halász-pihenõ . . . . . . . . . . . . 9
A horgászat lélektanához . . . . . . . . 12
A horog és használata . . . . . . . . . 15
Csapó-horog (csapó) . . . . . . . . . . 33
Tengeri, tavi és folyami horgászat . . . . . 35
A csalétek és fölférgelés . .. . . . . . 39
A horgászai szezonja és kedvezõ napszakok …. 44
Milyen helyeken horgásszunk? . . . . . . 47
A víz változásának befolyása a hal járására,
A puttyogatás . . . . . . . . . . . 49
Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz . . . 55
Halász-szótár . . . . . . . . . . . . . 57