A résztvevők egybehangzó véleménye az, hogy minden hasonló kezdeményezés, minden ilyen jellegű összefogás hasznos és üdvözlendő Magyarországon, úgyhogy készen állnak arra, hogy velük együtt, közösen tegyünk hozzá a szakma sikeréhez, csináljuk, és legyen folytatás!
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én ritkán műtöm meg a vakbelemet
Alkossunk egy célgépépítő közösséget!
1. TechMonitor 2019. október
74 www.techmonitor.hu
A SZAKEMBER TUDÁSTÁR
Népszerű rovatunkban az ország legismertebb haj-
tástechnikai szakértője, Kiss László jelentkezik hó-
napról hónapra izgalmas kérdésekkel és válaszokkal
a szakterületéről, trendekről, újdonságokról vagy ép-
pen nem hétköznapi hajtástechnikai megoldásokról.
Te vagy az, aki pontosan meg tudod
határozni, hogy mennyit ér a mun
kaidőd. Én is ismerem az értékét, és
meggyőződésem, hogy érdemes az új
álmomra fordítani belőle, mert álmo
kat megvalósítani remek dolog.
Ha került már eléd sürgető műszaki
dilemma, de nem volt, akinek a taná
csát kikérhetted volna, valószínűleg
addig görcsöltél a feladat fölött, amíg
kutatással és a számításokkal találtál valamilyen alkal
masnak tűnő megoldást. Már körbesöpört a takarítónő, a
munkaidőd régen letelt, ám ennél sokkal durvább, hogy
a szabadidődet töltötted bent. (Bízom abban, hogy te
sem munkával kapcsolódsz ki, ha mégis, akkor ne olvass
tovább, menj csak vissza számolgatni, és bocs, hogy meg
zavartalak!) Ha átélted már a fenti helyzetet, durva mon
danivalóm van a számodra. Talán sosem gondoltál rá, de
barátkozz csak a kifejezéssel: minden ilyen esetben lopsz!
Időt. Magadtól és a szeretteidtől.
Örülök,haleakarszszámolniezzela kellemetlenszokással!
Vezető beosztású, döntéshozó ügyfeleim szakmai dilem
máitgyakranoldjukmegtelefonon.Nemkísérletezgetnek,
hanem azonnal alkalmazható szakmai tanácsért nyúlnak,
mert tudják, mekkora a felelősségük, és mennyibe kerül
egyetlen munkaórájuk. Ők már nem csapják be magukat.
Tény, hogy ezt a tempót nem tudom neked garantálni,
de ha azt érzed, hogy fontos kérdésekben jó lenne meg
spórolni pár kört, akkor itt az idő, hogy kilépj a feladattal
magára hagyott alkotó szerepéből, és szabadulj meg
a gépépítői rémektől. Vajon hány átvirrasztott éjszakától
és túlórától menthet meg egyetlen, jó helyen feltett kér
dés? Már ha tudod, hogy hol tedd fel…
Lágytojásba rejtett kőkemény stratégia
Nem vagyok motivációs tréner, de néha nekem is van
nak flasheim. Olyanok, mint a csapatba tartozni hasznos
és túlélő (nem kell bizonygatni, mert ősidők óta tudjuk),
vagy hogy kell egy közösség, egy apropó, ahol gépter
vező és gépgyártó mérnökök tapasztalatot cserélnek és
támogatják egymást.
Egészen biztos vagyok abban, hogy rád is nagyon ins
pirálóan hatna egy kompetens, etikus mérnöki közös
ség, ha gépépítői kihívásokkal küzdesz, ha nagy dönté
seket kell meghoznod, és ezt a terhet le akarod dobni
a válladról, de még akkor is, ha magányosan tervezel, és
megkímélnéd magad a feltalálók nehéz kenyerétől. Ha
tele vagy tapasztalattal, és szeretsz fiatalabb kollégákat,
pályatársakat támogatni, akkor te magad vagy az inspi
ráció. Pláne ott a helyed! Ismered azt a mondást, hogy
„annak az 5 embernek az átlaga vagy,
akikkel körülveszed magad”? Jim
Rohn szavai elég súlyosak, de a jó hír,
hogy fordítva is működik a dolog: ha
szakmailag emelkedni szeretnél, vedd
körül magad olyan emberekkel, akik
felfelé húznak.
Azt már tudod rólam – ha követed
a rovatot –, hogy nem beszélek a leve
gőbe, és azt is, hogy kőkemény célki
tűzéssel kezdem az évet. Az egyik ütős
célom az volt, hogy 2019-ben leteszem az alapjait egy eti
kus gépépítő mérnöki közösségnek. Nos, szeptemberben
megrendeztem az első hajtástechnikai üzleti reggelit, ahol
az ízletes reggelin túl sok projektet vizsgáltunk meg alapo
san, és akik jelen voltunk, mind hozzátettük a tudásunkat.
Volt, akinek a feladatával közösen foglalkoztunk és volt,
akivel félrevonultan, a rajzait kiteregetve kerestük a meg
oldást. A legjobb, hogy kibontakozóban van egy régóta
húzódó projekt kapcsán egy partneri együttműködés is.
A résztvevők egybehangzó véleménye az, hogy minden
hasonló kezdeményezés, minden ilyen jellegű összefo
gás hasznos és üdvözlendő Magyarországon, úgyhogy
készen állnak arra, hogy velük együtt, közösen tegyünk
hozzá a szakma sikeréhez, csináljuk, és legyen folytatás!
Csak akkor gyere el, ha mersz kézzel csipegetni!
Mert ez nem az a karótnyelt, szigorú rendezvény, hanem
az, ahol baráti hangulatban egy kicsit elcsevegünk faj
súlyosabb témákról. A következő alkalommal te is fel
teheted a mindent eldöntő gépépítői kérdésedet. Hozd
a rajzod, és nézzük meg! A helyek száma korlátozott, mert
nem az a cél, hogy sokan legyünk, hanem az, hogy ütős
csapat jöjjön össze. Várlak, ha égető gépépítői kérdésed
van, ha a döntésedtől függ a termelés, a vállalat sorsa,
de akkor is, ha nagy tapasztalattal rendelkező tervező
mérnök kolléga vagy, és a legfontosabb: ha nem jössz
zavarba, ha fingerfooddal várunk.
Írd a naptáradba az október 31-ét, és írj
a hajtomuszakerto@chemplex.hu e-mail-címre,
és felveszem veled a kapcsolatot!
Kiss László
Hajtástechnikai kérdése van? A TechMonitor
szakértője ingyenes és gyors tájékoztatást nyújt
az optimális választáshoz. Kérdését, kérem,
küldje az editor@techmonitor.hu e-mail-címre!
Kérdezzen a TechMonitor szakértőjétől!
Talán sosem gondoltál rá, de barátkozz csak a kifejezéssel: minden ilyen esetben lopsz!