1. Azt gondolom, hogy nagyon sok cégvezetőnek problémát jelent cégének hatékony vezetése.
És ami igazán megkeserítheti a szakmai életét az az, hogy nem fogadja el azt a tény, hogy
nem ért hozzá. Erőlteti és kitart olyan szokások mellett, amik káros hatással esetenként a
totális bukáshoz vezetnek. Azok a vezetők, akik nem kalkulálnak a bukás lehetőségével szinte
biztos, hogy elbuknak. Nem lehet egy karriert csak a sikerre építeni.
Én úgy látom, és azt tapasztalom, hogy ebben az országban rengeteg nem hozzáértő és
szakmailag alul képzett ember ül vezetői, igazgatói stb. pozíciókba. Ennek több oka lehet.
Családi összefonódás, elkötelezettség. Mindegy! Amit nagyon rossz ötletnek tartok az az
amikor pár éve szinte hagyomány volt közgazdászokkal betölteni a vezető pozíciókat. Ők
biztos, hogy nagyon hatékonyan bánnak a számokkal, de egy műanyag-feldolgozóba a
projektmérnök azt csinál velük szakmailag, amit csak akar. Mondok egy példát. Ha egy új
termék fröccsöntésének ciklus ideje 41 Mp a projektvezető 46-ot jelent le akkor napi,havi és
évi bontásban több százezer darab kieséséről beszélhetünk. Ezt a közgazdász nem tudhatja.
Több magyarországi cégnél azt tapasztaltam, hogy az igazgatónak fogalma sem volt a
technológiáról a selejt visszahasznosítás arányairól, de még a felhasznált polimerekről sem.
Ez azt gondolom siralmas. A technológia hiánya nélkül nem lehet hatékony szakmai
döntéseket hozni. Még akkor, sem ha egy képzett üzemvezetőre bízza ezt. Ugyanis az
igazgató a termelési vonal financiális részére lát, míg a mérnök a szakmaira. A kettő között
pedig nincs kapcsolat a termelési line vonal szakadt.
Ami számomra megbotránkoztató az a tény, hogy nyugat európai cégek /Német, Osztrák,
Olasz, Francia/tulajdonosok által Magyarországra telepített üzemek vezetői nem képesek
megtisztelni legalább annyira a dolgozóikat, akikből évtizedek óta élnek,hogy a magyar
nyelvet elsajátítsák. Ez azt gondolom arcátlanság.
Na, most a szabványokról: Sokan a Kaisen,Lean,Fifó,Six szigmától csodát várnak. Én azt
javaslom, ne tegyék. Ezek a szabványok csupán utat mutatnak. Az 1996-ban japánban
fejlesztett szabvány egy európai ráadásul nem autóipari cégre csak nehezen alkalmazható. A
húzópont rossz beiktatása nem hogy termelési felfutást, hanem annak ellenkezőjét váltja ki. A
Kaisen féle rend szabványnak nem egy alapos takarítás a lényege, hanem a térben és időben
elrendezett eszközök és folyamatok a lehető legrövidebb idő alatt a rendelkezésre álljanak,
használható formában egy állandó mindenki által ismert helyen. Az Iszakawa féle halszálka
hibaanalízis nagyon képlékeny dolog. Akkor tud működni, ha szakmaiság, van mögötte. Ha a
hiba, mint okozat nem visszakövethető, mert hiányos a termelési nyilvántartás akkor
találgatásba csap át az alkalmazás és nem lesz korrekt megoldás.
Ártalmas folyamatokat okozhat, az Amerikából begyűrűzött un.”group” vagy „team”-ek
létrehozása a termelésben. Több ember többet tud elven. Ez sajnos nálunk nem működik. Ez a
felelősség elkenését szolgáló forma. Amint valamilyen hiba keletkezik, beindul a körbe
mutogatás és a felelősség elkenése.
Az általam vezetett Eco-gumm Kft-nél egyszerű és hatékony vezetési elvek uralkodnak.
Minden rész szekciónak meghatározott feladata és az élén felelős személye áll. Mint igazgató
a szakmaiság csúcsán kell, hogy álljak. A reggeli ellenőrző feladatok célja, hogy az
üzemvezetőkkel közösen vizsgáljuk át a technológiát és a gépsort. Az átadó teljes anyagi és
jogi felelősség terhe mellett adja át a következő műszaknak az üzemet, természetesen
üzemkész és hibamentes állapotban. Ennek megoldása az Ő feladata. A problémák
megoldásához anyagi és szellemi téren teljes szabad kezet kap. A termelési nyilvántartásokat
kiemelt figyelemmel általam minden nap ellenőrizve iktatjuk. Nem csak a napi, de tervezett
2. átállások, gépleállások és szerviz időket is úgy koordináljuk, hogy a lehető legkevesebb
kiadást és kimaradást jelentsék. Pl. hétvégén. Jelenlegi termelésünk minőségét a gumimosók
biztosítják. Egyszerű, de nagyon fontos pozíció. Rajtuk múlik a mennyiség és a minőség is.
Tudni kell, hogy a dolgozók találkoznak legelőször a hibás termékkel vagy az esetleges gépi
hibákkal. Az ő képzésüket kiemelt figyelemmel kell kísérni. Üzemen belül a rend, csend és
fegyelem, amit elvárok. A dolgozóimtól ezt várom el, hogy a gépeket és eszközöket ne
munka, hanem termelő eszközként használják.
A dolgozók kiválasztása nagyon fontos folyamat. Soha nem bíznám fejvadász cégekre. Róluk
igen rossz véleményem van. Egy friss diplomás HR-es hölgy szakmailag alkalmatlan ideális
jelölt kiválasztására. Több esetben tapasztaltam magam is, hogy a meghirdetett állások már
régen betöltésre kerültek csupán az EU-s vagy közbeszerzési pályázatok létszám kötelmei
miatt hirdetik és teszik közzé. Ez etikátlan és gusztustalan. Ami felháborító,hogy 2-300 km-es
távolságra hívnak el pénztelen pályakezdő vagy rossz anyagi körülmények között élő
munkanélkülieket. Természetesen saját költségen. Amikor egyik ismerősömnek azt
javasoltam, hogy kérjen útiköltség térítést megszűnt az érdeklődés személyével kapcsolatban.
Azt gondolom, egy alapos etikai és rendőrségi vizsgálat ráférne a munkaerő kölcsönzéssel és
közvetítéssel foglalkozó cégekre.
Mint igazgató a jelölteket magam hallgatom meg. Egy kötetlen beszélgetés keretén belül. Itt
sok minden kiderül. Második alkalommal az üzemben folytatjuk a beszélgetést ahol olyan
kritikus szakmai helyzetbe hozzuk a jelöltet, amiből képességei nagyon rövid idő alatt
kiderülnek. Mint igazgatót arról kell, meggyőzzön a dolgozó, hogy bármikor,és bármilyen
kritikus helyzetben képesek a legjobb döntést meghozni.