Downloaded 44 times
![amelyeknek annyi tanúja van? Betegeket gyógyít, órákat, nyakláncokat, fotókat, gyümölcsöt és
szent hamut teremt elő az üres levegőből. Mozgalmának harmicezer központja van a világ
minden táján, többek között Budapesten is.
Sok beszámoló szól arról, hogy Sai Baba egész egyszerűen csal, bűvészkedik. A hyderabadi
Deccan Chronicle 1992. november 23-i száma címlapján közölt egy videofelvételből készített
képsort, amely akkor készült, amikor Satya Sai Baba az indiai miniszterelnök, Narashimha Rao
jelenlétében arany nyakláncot „materializált”. A felvétel egyértelműen megmutatta, hogy a
láncot Radhakrishna Menon, Sai Baba asszisztense adta át titokban főnökének, aki aztán egy
elegáns kézmozdulattal előteremtette azt. Piet Vroon holland riporter munkatársával tisztán
megfigyelte, hogy Sai Baba gyűrűket és órákat húz elő virágvázák mögül vagy székének párnái
közül, a golyóvá gyúrt «szent hamut» pedig olykor a szájából veszi elő.31
Sai Baba hívei erre azt válaszolják, hogy a mai videotechnikával bármire lehet hamis
bizonyítékot készíteni. Sőt, nemcsak hívei beszélnek Sai Baba csodáiról. Az amerikai Ron
Cohen sokáig volt mágus és Sai Baba tanítványa. Később kiábrándult mesteréből, de ez nem
indította arra, hogy kétségbevonja csodáinak tényét. Beszámolója szerint Sai Baba egyszer
éjszaka megjelent az ágya mellett New Yorkban, és Indiába hívta. Cohen ott rendkívüliségek
tanúja volt, amelyek valóságát a szakítás után sem tagadja.
Sai Babát úgy ismerik, mint a csodák emberét ... Rákbetegségben haldokló
üzletemberek élnek át csodálatos gyógyulásokat démonikus erői révén ... A
Shivarathri fesztivál alatt két vödör étellel – az egyikben rizs volt, a másikban
curry – negyvenezer embert táplált. Gépkocsik folytatták órákig útjukat
üzemanyag nélkül.32
Kinek van igaza? Művel Sai Baba démoni csodákat, vagy nem művel? Innen távolból aligha
vállalkozhatunk arra, hogy eldöntsük a kérdést. Csak arra szeretnék rámutatni: a kettő együtt
is lehetséges. Osborne Pendragon formulája, „a fele csoda és a fele móka”, egész jól
használható. Van mágia, amely csalás, és van mágia, amely démoni tevékenység. Mindkettő a
Hazugság Atyját szolgálja. Mindkettő megtéveszt, a működő mágia magasabb szinten, mint a
megjátszott mágia, de nincs kétség arról, hogy amikor Chesterton Father Brownja kijelenti,
hogy a tiszta csalást „nem olyan nagyon bánja”, a szellemes paradoxon kedvéért kicsit
elhanyagolja a csalás és a hazugság erkölcsi minősítését. Ez megbocsátható a szépírónak, de a
teológus nem engedheti meg magának. A mágia bűn, és a mágiát népszerűsítő szemfényvesztés
szintén bűn. Közös szellemi kontextusba tartoznak, egyaránt a hamisság világába vezetnek.
És ez az, aminek fele se móka.
31 HUGHES, Louis: Who is Satya Sai Baba? Lásd: http://www.dci.dk/en/mtrl/saibabaeng.html — 2006.03.28.
32 COHEN, Ron: Egy zsidó jógi. In: ROTH, Sid [szerk.]: Akiknek volt bátorságuk. Messianic Vision, 1999. 106. o.
32](https://image.slidesharecdn.com/kovcsgbormagiashit-121213101132-phpapp01/85/Kovacs-Gabor-magia-es-hit-32-320.jpg)
Kovács Gábor magia és hit
- 1. Kovács Gábor MÁGIA ÉSHIT Copyright © Kovács Gábor, 2006. 1
- 2. Sztrilich Ágnes SSS: Rendhagyó előszó Köszönet! Uram, Te tudod, milyen hálás szellemi örömmel olvastam II. János Pál enciklikáját, a Veritatis splendor-t (Az Igazság ragyogását), értettem meg, hogy korunkban már nem „csak” Jézust a Krisztust, s ezzel a maga isten- képiségét utasítja el az ember, hanem a Hazugság Atyja az Isten Igéjét, az Igaz Szót, sőt már a fogalmi gondolkodás előfeltételeit, az ítéletalkotás jogát támadja. Uram, köszönöm, hogy Gábor atyában a Szentlélek által sajátosan kibontakoztattad az ajándékot, hogy papi hatalmával a szentségek kiszolgáltatásában, a tanításban, az Igazság szabadító ragyogásával szolgálhassa Tieidet. Köszönöm a tudást és a tapasztalatot, mellyel Gábor atya, éppen a homályban és a halálos árnyékban ülők érdekében alaposan megvizsgálja a jelenségeket, hogy kiderülhessen számunkra, kinek-minek a jelei, tünetei, merre vezetnek, mire mutatnak. Köszönöm, hogy ma, amikor az elidegenedés, a szeparáció, az „én magam” – olyan kiszolgáltatottan magányossá és védtelenné teszi az embert, Gábor atya rámutat a „dolgok, jelenségek kontextusára” – szellemi, de valóságos kontextusára, melyben felismerhető kapcsolatuk a Teremtővel, és igen, velem az emberrel is. Köszönöm, hogy valóban csókot vált a Szeretet és Igazság, hogy a valódi Szeretet – lumen cordium – fény a szívnek, ahogyan a Szentlélek-himnuszban énekeljük. Köszönöm az iránymutatást, ma, amikor az elméleti és gyakorlati materializmus után a Krisztust nem ismerő posztmodern – poszt-keresztény? – ember önmagán túlit, szellemi valóságot, hatalmat keresve ősi módon vétkezik az egy, igaz, élő Isten ellen, s így a saját élete ellen is. Köszönöm, Istenem, hogy valóban az az élet, hogy megismerjenek Téged, Uram, egyedül igaz Istent, s akit küldtél, Fiadat, Jézus Krisztust! Köszönöm, Uram, hogy értelmünk és szívünk megragadhat, és felismerhetjük, megismerhetjük, hogy bár az atyai házban sok lakóhely van, de azt a lélekben és igazságban keresőknek készíted és nem a bálványimádóknak. Köszönöm, Uram, hogy Te vagy az Úr, és a Te Igazságod 2
- 3. az Élet útja,és néven nevezhetjük a támadó szellemi valóságokat, a megtévesztés okkult, spiritiszta jelenségeit, a vallási spekulációk zsákutcáit, mert ígéreted és hűséged szerint velünk van a Te Igazságra vezető Szentlelked, szól a Tanító Egyházban, és tanít papjaidban. Kérlek, Uram, őrizd meg bennünk a szív tisztánhallását, és a hálás engedelmességet Kinyilatkoztatásod és a Tanító Egyház iránt. Óvj meg, Uram, minket, kicsinyeidet, az „ordító oroszlántól, mely körben jár, keresvén, kit nyeljen el!” – add, hogy az izajási jövendölés gyermekeként játszadozhassunk a Földed kerekségén, akkor is, ha igen sok az áspiskígyó és viperafészek. Oltalmazz bennünket, és mindazokat, akik ezt a könyvet olvassák, Szent Véred által, a gonoszlélek minden támadásától, és legyen ez a tiszta tanítás a Szentlélek szabadító eszköze a tudatlanok és csapdába esettek számára. Dicsőség Neked, Veritatis Splendor! Dicsőség Neked, győzelmes Ige! Dicsőség neked, aki igen-t mondtál az emberre, pedig ismered! Dicsőség Neked, Szabadító Igazság! Dicsőség Neked, Szabadító Világosság! Dicsőség Neked, értelmünk Fénye! Dicsőség Neked, akiben felismerjük a teremtés vonatkoztatási rendszerét! Dicsőség Neked, hogy minden Belőled, Általad, Érted van – aki érkezel az idők jeleiben. Amen. 3
- 4. Bevezetés E könyv anyaga először tizenhat előadás formájában hangzott el a Mária Rádióban. Félórás időkeretben kellett egy-egy alkalommal viszonylag kerek egészet nyújtanom. Összefüggő írott formába átdolgozva, a szöveg még mindig magán viseli eredetének nyomait, ismétlések és teljesen ki nem bontott gondolatmenetek formájában, a tematika bizonyos ötletszerűségében, valamint olykor stílusában is. Mégis azt remélem, kivehető az egységes teológiai koncepció, amely a hívő és imádkozó katolikus olvasónak segítséget nyújt a mágia felismerésében és leküzdésében. Köszönet mindenkinek, aki segített tisztán látnom, elsősorban a Hagiosz levelezőlista tagjainak. Dicsőség Istennek, aki szuverén Szentség és tündöklő Igazság. Kovács Gábor 4
- 5. Manipuláció Lánclevél – A mágia átfogó rohama – Mi számít mágiának? – A numinózum manipulációja – A Biblia tilalma – Az Egyház tanítása – Az értelemhez való viszony A múlt század hetvenes éveinek elején történt. Hitoktató voltam egy faluban. Egy kislány aggódva kérdezte: „Tisztelendő bácsi, maguk küldték azt a levelet?” Csodálkozva érdeklődtem, milyen levélről van szó. Kitűnt, hogy egy babonás Szent Antal-lánc jár körben postai úton a községben. „Másold le tíz példányban, és küldd tovább tíz embernek. Szerencse fog érni. Egy asszony széttépte a levelet, és meghalt!” Nosza, megkértem a leánykát, hozza be nekem azt az irományt. Mihelyt kézbe kaptam a lánclevelet, hősi pózt öltöttem, és az osztály színe előtt apró darabokra téptem, hadd lássák, hogy nem hal szörnyet, aki nem veszi komolyan a mágikus fenyegetést. Később szereztem egy további példányt, amelyet aztán a templomban, a szentmise homiliája keretében szaggattam ízekre, hogy nyilvánvaló legyen, miképpen gondolkodik az Egyház a mágiáról. Lassan alább is hagyott a babonás levélhullám. Ott és akkor. Ennek ellenére a mágia nem hal ki. Éppen ellenkezőleg, kultúránk a mágikus gondolkodás reneszánszát éli. Templomainkban is mindig újból megjelennek a különféle babonás levélláncok, ma már korszerű eszközökkel sokszorosítva, de a szokásos primitív ígéretekkel és fenyegetésekkel. Ezeket feltehetőleg csekély műveltségű személyek terjesztik, ami gyakran a helyesírási hibákból is látszik. Ám magas műveltségű képviselői is vannak a New Age mozgalomnak, az „ezoterikus” bölcsességeknek, a varázslás tankönyveinek, a minden tudományos alapot nélkülöző „alternatív” gyógyító eljárásoknak, a táltosságnak, sámánságnak, boszorkányságnak. Mivel ez üzletnek is kitűnő, sohasem lehetünk százszázalékig biztosak benne, hogy az „okkult tudás” hirdetői valóban hisznek szellemi termékeikben, de tagadhatatlan, hogy tömegek hisznek nekik. Üzemel az inga és a varázsvessző, gyógyszerészek és orvosok is együttműködnek az áltudományossággal. A mágikus gondolkodás átfogó rohamát éljük. Mielőtt bármilyen vitát kezdenénk arról, hogy a fölsorolt jelenségek valóban a mágia körébe tartoznak-e, tegyük föl a kérdést, hogy mi voltaképpen a mágia. Mágiának kell-e minősítenünk minden olyan eljárást, amely szellemi eszközökkel próbálja befolyásolni a valóságot? Mágia-e, ha valaki azért imádkozik, hogy Isten angyalai oltalmazzák? Mágia-e, ha valaki Istentől kér gyógyulást betegségében? Mágia-e, ha valaki szentek ereklyéit hordja magával? Mágia-e, ha valaki megáldatja az autóját, abban a reményben, hogy így jobban elkerülheti a baleseteket? Boldogult édesapámnak halálos betegségében nem gyógyuló, állandóan nedvező seb volt az arcán, amelyre kötést vagy kendőt helyezett. Fájdalmai csillapítására tablettákat kellett szednie. Édesanyámnak, aki ápolta, az a gondolata támadt, hogy a seben lévő kendőt megnedvesíti lourdes-i vízzel, vagyis a Szűzanya lourdes-i jelenései idején és helyén fakadt forrás vizével, amelytől sokan meggyógyultak, noha nem tartalmaz gyógyhatású ásványi anyagokat. Miután megtette, változást tapasztalt: édesapám fájdalomcsillapítóját érintetlenül találta az éjjeli szekrényen. Amikor ez ismétlődött, rákérdezett. „Nem éreztem szükségét” – 5
- 6. mondotta édesapám –, „nem fájt.” A lourdes-i víz megszüntette fájdalmait. Vajon ez mágikus eljárás volt? Jézusnak a vakon született emberrel való találkozása alkalmával ezt olvassuk: Földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: »Eredj, mosakodj meg a Siloe tavában!« Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza (Jn 9,6-7). Jézus vajon mágus volt? Varázslatot űzött? A hívő szívében spontán születik a válasz: nem, Jézus nem volt varázsló, gyógyító hatalma nem mágián alapult, a hívő imája sem varázslat, a kegytárgyak és ereklyék hívő használata sem. A mágiában valami más van. Bármilyen külső hasonlóság legyen is a keresztény hit és a mágia között, belső tartalmuk egészen más. A hívő talán nem tudja szabatosan megfogalmazni a különbséget, de világosan érzi. Ebben különbözik a racionalistától, aki mindent mágiának minősít, ami nem esik a fizikai szükségszerűség határain belülre. A racionalista számára babona vagy hit egyremegy. A keresztény számára a hit élet, a mágia bűn. A kulcsszó a manipuláció. Mind a hit, mind a mágia kapcsolatban áll valamilyen numinózummal, vallási értékkel. A numinózummal való kapcsolatuk azonban lényegesen különböző. A keresztény hívő számára minden numinózum kizárólagos forrása az egyetlen, transzcendens és abszolút Szentség, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, aki Jézus Krisztusban, az örök Igében nyilvánítja ki magát. Minden szakralitásban, minden numinózus, vallási jellegben az ő egyedülálló szentsége tükröződik. Ő pedig nem manipulálható, hanem feltétlen odaadást kíván tőlünk, teremtményeitől. Azért a hittel mondott ima (történjék szavakkal vagy szimbolikus tárgyak használatával) messzemenően nem jelentheti azt, hogy Istent, kellő eszközökkel, rábírjuk akaratunk teljesítésére. Akik így fogják fel a kérő imát, örökké panaszkodnak, hogy Isten nem hallgatja meg őket, és joggal, mert az ilyen ima nem keresztény, és teljesen közömbösen hagyja Istent. „Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást” (Mt 6,7). Ez nem a hosszas ima tilalma, hiszen Jézusról is tudjuk, hogy hosszan szokott imádkozni; hanem a manipulatív ima tilalma, amelyben az ima tömegével akarjuk lenyomni Isten mérlegét. A keresztény ima azt jelenti: ráállunk Isten hullámhosszára, hogy imánkon keresztül megtehesse azt, amire készül. „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt” (Mt 6,8). Imádságunk nem teszi Istent a mi eszközünkké, hanem bennünket tesz Isten eszközévé. Ez pontosan ellenkezője a manipulációnak. A mágia, éppen megfordítva, manipulálni akarja a numinózumot. Hogy van-e ennek valamilyen hatása, az további kérdés, amellyel pillanatnyilag nem foglalkozunk. Egyelőre elegendő az, hogy a mágikus megközelítés mögött mindig a numinózumról, a vallási értékről alkotott hamis kép áll. A mágia egyik alapokmánya, a Tabula Smaragdina szerint „ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van”. A numinózumot a „lenti dolgok” sémájára kell elképzelni, ez teszi lehetővé a varázslatot. A Biblia transzcendens istenképe, mely szerint Isten „megközelíthetetlen világosságban lakik” (1Tim 6,16), a numinózum manipulálhatatlanságát jelenti. Az embernek alázatos bizalommal kell közelítenie a Szentségeshez, kiejtve kezéből minden manipulációt. Ezért a mágia bűn Isten szentsége ellen. 6
- 7. Az Ószövetségben akövetkezőt olvassuk: Ha majd bemégy a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, vigyázz, ne akard utánozni azoknak a nemzeteknek az utálatosságait. Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki ördöngősöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot. Mindezt ugyanis utálja az Úr, s az effajta vétkekért törli el azokat a nemzeteket utadból (MTörv 18,9-12). Ne képzeljük, hogy ez csak valami ószövetségi rituális törvény, amely az újszövetségben érvényét veszítette, akár a sertéshús tilalma. Olvassuk el Csel 19,18-19-et, ahol Efezusban, a mágia ókori fővárosában ötvenezer ezüst értékű mágikus irodalmat égetnek el a keresztény hívők. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy ez csupán az ártó, „fekete” mágiára vonatkozik, keresse ki Csel 16,16-19-et, ahol egy rabszolganőből azért űzi ki Pál apostol a jós lelket, mert azt kiabálja utánuk: „Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek” (16,17). Ez már csak nem „fekete” kijelentés; de a szellemnek távoznia kell, mert Pál tudja, hogy minden okkult tevékenység bűn. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja, hogy a jóslás és a varázslás bűn. A horoszkópok, az asztrológia, a tenyérjóslás, a kártyavetés, a jelek értelmezése, a jövőbe látás, a jósokhoz (médiumokhoz) való fordulás mind arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, a történelem és végső soron az emberek fölött; ugyanakkor kegyessé akarják tenni a titokzatos hatalmakat. Mindezek ellentmondanak a szerető félelemhez kapcsolódó tiszteletnek és imádásnak, mellyel egyedül Istennek tartozunk (KEK 2116). A mágia és a varázslás valamennyi fajtája, melyekkel az emberek úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni őket és természetfölötti hatalomhoz jutnának általa felebarátjuk fölött – még ha az egészségét akarnák is visszaadni – , súlyosan ellenkezik a vallásosság erényével (KEK 2117). Nem vitás tehát, hogy a mágia és a keresztény hit két ellentétes út. Az embernek választania kell közöttük. Van azonban egy további különbség is a két út között: különböző az értelemhez való viszonyulásuk. A keresztény hit egy olyan igazság befogadása, amely fölötte áll az emberi értelemnek. Ez azonban nem jelenti az értelem elvetését. A racionalizmus csak olyan valóságot hajlandó elfogadni, amely elfér az emberi értelem keretei között; ilyenformán véges értelmünk mércéjévé válik a határtalan létnek és a végtelen Istennek. Ezt a korlátozást mi nem fogadjuk el. A valóság akkor is valóság, ha túllépi az emberi értelem korlátait. Ámde saját határaik közt az értelem normái érvényben vannak. Mi nem utasítjuk el az ésszerűség követelményét, csak azt hangoztatjuk, hogy ami túllépi emberi értelmünk teljesítőképességét, az ettől még nem válik okvetlenül ésszerűtlenné. Pusztán értelmünk eszközeivel nem tudjuk levezetni; csakhogy ugyanezekkel az eszközökkel nem tudjuk megcáfolni sem. Kisfaludy Árpád Béla, a dogmatika egykori professzora a budapesti teológián, így fogalmazott: „Akit nem érek föl azért, hogy megsimogassam, azt nem érem föl azért sem, hogy megpofozzam.” A ráció nem tudja bizonyítani a misztériumot, mert az magasabb nála. Nem tudja megdönteni sem, mert magasabb nála. Ellenőrizheti a misztérium hihetőségét, de nem ellenőrizheti a 7
- 8. misztérium igazságát. Ahit Isten ajándékaként kezeli a rációt, miközben Isten magasabb ajándékait is élvezi. A mágia viszont hátat fordít a rációnak. Az idézett hermetikus elv szerint („ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van”) azt várnánk, hogy a ráció hatáskörét a felsőbb világra is kiterjeszti; ám éppen az ellenkezőjét teszi, fölmond a rációnak e világ dolgaiban is. Egymással ellentétes dolgokat tart igaznak, bizonyítás nélküli állításokat közöl, nemcsak vallási és filozófiai, hanem természettudományos és történelmi szinten is. Példának – egyelőre – legyen elegendő felhozni az előadás elején említett babonás lánclevelet. Ha továbbküldöd a levelet, teljesül a kívánságod! Ha nem küldöd tovább, baj ér! A legcsekélyebb utalás sincs arra nézve, hogy ezek az információk honnan származnak. Az ésszerűség minden követelménye mellőzve van. Apriori, bizonyításra nem szoruló tételként vannak előadva meglehetősen ésszerűtlen állítások. Elutasításukhoz nem is volt szükség a keresztény hitre; elegendő volt a józan ész. Kiáltanék, sikoltanék: „Emberek, legalább a józan eszeteket őrizzétek meg!” Hallgat-e rám valaki? Nemrég egy katolikus internetes levelezőlistára valaki egy Power Point fájlt küldött, azzal, hogy kedves. Angyalokról szólt (fölöttébb ízléstelen módon ábrázolt angyalokról), és azzal végződött: „Küldd tovább ezt egy órán belül öt embernek, és kívánj valamit. Kívánságod teljesülni fog.” Irgalom Atyja, ne hagyj el. 8
- 9. Működik A kapitány és a démon – A médium nyüzsgő férgei – Figyelmeztető tábla – A Hegyi Mester és az ellenség – Démoni hatalmak – Vérzéscsillapító formula – Kislány talizmánnal – Sátáni csodák – A győztes oldalon A tizenkilencedik század híres francia papjában, Vianney Szent Jánosban, az arsi plébánosban, gyakran föllépett a Szentléleknek az az adománya, amelyet 1Kor 12,8 logosz gnószeósz, „az ismeret szava” néven említ. Olvasott a lelkekben. Számos egyéb természetfölötti jelenség is előfordult körülötte. Charles Montluisant százados sokat hallott ezekről. Néhány tiszttársával kíváncsiságból fölkereste Jean-Marie Vianneyt. – Plébános úr – kérdezte tőle – , ugye ezek a történetek nem valósak? Ugye ez mind csak képzelődés? A különös pap hosszan szemébe nézett a fiatal katonatisztnek. – Kedves barátom – szólalt meg végül – , úgy tűnik, mégiscsak tud valamit a dologról. Különben nem tudott volna megszabadulni attól. Többet nem mondott. Montluisant zavarba jött, egy árva szót se szólt többé. Társai nem értették, mi történt. Faggatásukra később elbeszélte, mi volt az, amire az arsi plébános célzott. – Fogalmam sincs, honnan tud róla ez a pap – mesélte Montluisant – , de tény, hogy párizsi diák koromban beléptem egy emberbaráti társulatba, amely valójában fedőnéven működő spiritiszta egyesület volt. – Miután oda kezdtem járni, egyik napon, ahogy hazamentem, az az érzésem támadt, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Mintha egy láthatatlan lény ott volna és lesne rám. – Nyugtalan lettem. Benyitottam a mellékhelyiségekbe, kitártam a szekrényajtót, benéztem az ágy alá. Sehol semmi. Mégis gyötört az a különös érzés. Egyre fojtogatóbbá vált. És egyszercsak azt éreztem, hogy valósággal fojtogat: egy láthatatlan kéz szorítani kezdte a torkomat... – Akkor még hívő voltam. Szenteltvizet hoztam a templomból, s azzal behintettem a szoba minden zugát. Ettől kezdve az ismeretlen jelenlét érzése tökéletesen megszűnt. – Többet be nem tettem a lábamat a spiritiszta társaságba. Nyilvánvaló, hogy az arsi pap célzása erre az esetre vonatkozott. Nagy hallgatás követte a százados elbeszélését. Aztán, mintha valami illetlen dolgot mondott volna, Montluisant tiszttársai másra terelték a szót.1 1 TROCHU: Az arsi plébános. Ecclesia, Bp. 1988. 203-204. o. 9
- 10. Az az idő,a 19. század, a racionalizmus virágkora volt, amikor sokaknak kényelmetlen lett volna szembenézni a szellemi világ valóságával. Mi azonban most éppen ezzel kívánunk szembesülni. Az előző fejezetben tudatosan nyitva hagytam a kérdést, hogy a mágia valósággal működhet-e. Láttuk azt, hogy a mágikus megközelítés hamis numinózum felé fordul, azaz hibásan felfogott vallási érték előtt nyílik meg. Következik-e ebből, hogy nem nyílik meg semmiféle valóság előtt? A racionalizmus szerint igen. Irracionális megközelítésnek semmi reális eredménye nem lehet. Legyen szabad azonban rámutatni, hogy a ráció emberi egzisztenciánk egyik leglényegesebb dimenziója, ezért ha vétünk ellene, igen kínos realitásokba botolhatunk. Ha valaki végképp felmond a rációnak, elmegyógyintézetbe kerül. A rációnak való részleges felmondás ne járna valós következményekkel? A racionalista végzetesen megcsonkítja az emberi egzisztenciát, amikor tagadja, hogy az igenis belenyúlik olyan dimenziókba is, amelyek értelemmel teljesen át nem foghatók. Ha föladjuk a ráció kontrollját – ahogy az okkult manipulációkban történik – , vajon semmilyen balesettel nem kell számolnunk ezekben a dimenziókban? Montluisant kapitány esetére a racionalista csak ügyetlen magyarázatokat tud adni, pedig a mágia hasonló ártalmai nem is olyan ritkák. Néhány éve hallottam valakiről, aki hasonló fojtogatást észlelt, miután agykontrollal foglalkozott. Sylvester, az amerikai spiritiszta médium pedig, akivel Agnes Sanford episzkopális írónő találkozott, úgy érzékelte a körülötte nyüzsgő szellemi lényeket, mint a férgeket. – „Állandóan nyaggatnak” – panaszkodott. – „Tudja, mondom nekik, hogy menjenek el, de nem mennek. Tyű! Látom őket fölfele mászni a vizespoharamon...” – A szerencsétlen fiatalember arról is panaszkodott, hogy minden szeánsz után iszonyú fejfájása van, és leheletébe elviselhetetlen bűz keveredik. 2 Maga Mrs Sanford csak egyetlen szeánszán vett részt Sylvesternek, de az se maradt következmények nélkül: másnap annyira kimángoroltnak érezte magát, hogy alig tudott mozdulni, mély depresszió telepedett rá, és leheletében érezni kezdte azt a bűzt, amelyről Sylvester beszélt. Kínnal imádkozta ki magát ebből az állapotból, megígérve Istennek, hogy többet közelébe se megy spiritiszta ülésnek. Több barátja szűknek nevezte emiatt felfogását. „Az is! – mondja ez a hívő protestáns hölgy. – Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz” (Mt 7,14).3 Nem vagyunk racionalisták, hitből élünk. Nem bocsáthatjuk el a mágiát egy kézlegyintéssel, mondván, hogy tudatlan emberek ártalmatlan hobbijával állunk szemben. Mikor saját plébániámon is babonás lánclevelek jelentek meg a templomban, keményen szót emeltem a mágia bűne ellen. Egy idős diakónus testvérem utána széles mosollyal mondta: ezek egyszerű emberek, nem kell olyan komolyan venni tévedésüket. Meggyőződésem szerint nem fogta föl a dolog lényegét. A jóhiszemű tudatlanság természetesen csökkenti vagy meg is szünteti az erkölcsi felelősséget. Nekem azonban kötelességem volt ezt a tudatlanságot fölszámolni, mert a jóhiszeműen űzött mágia is ártalmas. Ha valaki véletlenül zuhan egy szakadékba, nincs erkölcsi 2 SANFORD, Agnes: Sealed Orders. Logos International, Plainfeld, New Jersey, 1972. 152. o. 3 Uo. 10
- 11. felelőssége, nem követiel az öngyilkosság bűnét – de attól még halálra zúzza magát. Nekem, aki tudom, hogy ott a szakadék, az a felelősségem, hogy elhelyezzem a figyelmeztető táblát. Gilbert Keith Chesterton, a konvertita katolikus író roppant egészségesen gondolkodott ebben a kérdésben. Egyik novellájában (The Red Moon of Meru) egy kiállítási sátorban a hindu Hegyi Mester olvas a tenyerekből. Chesterton katolikus paphőse, a rejtélyeket hívő intuícióval fölfedő Father Brown, ezt a megjegyzést teszi rá: – Persze, ha ez tiszta csalás... Mire a kiállítást rendező lady közbevág: – Ó, de a Hegyi Mester egy csöppet sem csaló! Ő egyáltalán nem közönséges bűvész vagy jövendőmondó. Nagy megtiszteltetés tőle, hogy egyáltalán leereszkedik jósolni az én vendégeimnek. Saját hazájában ő nagy vallási vezető, próféta és látnok. Jövendőmondása sem közönséges jóslás a prózai jövendőről. Nagy spirituális igazságokat mond az embereknek önmagukról, saját ideáljaikról. – Éppen ez az – feleli Father Brown. – Ez az, amit kifogásolok. Azt akartam az előbb mondani, hogy ha ez tiszta csalás, nem olyan nagyon bánom. Nem lehet sokkal nagyobb csalás, mint a legtöbb dolog az ilyen látványos bazárokban; bizonyos értelemben csak ugratás. De ha ez vallás, ha spirituális igazságokat jelent ki – nos, akkor az egész olyan hamis, mint maga a pokol, és én szóba nem állok vele. – Ez némileg paradoxon – jegyzi meg az egyik vendég. – Nem tudom, mi benne a paradoxon – feleli eltünődve a pap. – Nekem úgy tetszik, eléggé nyilvánvaló. Azt gondolom, nem sokat ártana, ha valaki német kémnek öltözne,4 és úgy tenne, mintha közölt volna a németekkel mindenféle hazugságot. De ha akad egy ember, aki az igazságot szolgáltatja ki a németeknek – nos, tessék! Ugyanígy, ha egy jövendőmondó igazságban utazik – – Valóban azt gondolja – kezdi a másik. – Igen – csattan rá Brown atya. – Azt gondolom, hogy az ellenséggel üzletel.5 Chesterton, saját, paradoxonokat kedvelő irodalmi stílusába öltöztetve, kimondta a döntő szót: ellenség. Héber eredetű szóval: sátán. A túlélezett paradoxon ne tévesszen meg bennünket: minden csalás bűn, minden hazugság árt. A jövendőmondó akkor is a hazugág atyjának, a sátánnak szolgája, ha egyszerűen csal és hazudik. De ha ismeri rólam az igazságot, amit természetes úton nem ismerhet, akkor – szorosabban vagy lazábban, burkoltan vagy kifejezetten – kapcsolatban áll a Sötétség Fejedelmével, tőle kap információt. A működő mágia a sátán és a bukott angyalok – démonok – műve. Értsük meg jól. Ahhoz, hogy valaki a mágia bűnét elkövesse, nem szükséges, hogy mágiája működjék. A Katekizmus korábban már idézett, világos tanítása szerint elegendő, ha „az emberek úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni őket” (KEK 2117). A bűn el van követve, akár valóságos a mágia, akár nem. A Katekizmus itt nyitva hagyja a kérdést, hogy lehet-e a mágia valóságos. Elvégre az idézett mondat 4 Ne feledjük, Angliában vagyunk. 5 CHESTERTON, G. K.: The Secret of Father Brown. Penguin Books, 1975. 132.o. 11
- 12. az erkölcstani részbenfoglal helyet, célja a cselekedetek erkölcsi minősítése. A mágia bűnébe ezek szerint az is beleesik, aki csak szimulálja a mágiát (amit Chesterton Father Brownja, a meglepő paradoxon kedvéért, nem olyan nagyon bán). Továbbá az is elköveti a mágia bűnét, aki csak szándékolja a varázslatot, anélkül, hogy sikerülne neki. A Szent Antal-láncok küldői ez utóbbi kategóriába tartozhatnak; többé-kevésbé elhiszik, hogy a lánc működni fog, jóllehet aligha működik. Én legalábbis nyilvánosság előtt szaggattam szét a láncleveleket, és a hajam szála se görbült. Bevallom, egy pillanatra eszembe jutott: mi lenne, ha most szörnyet halnék – az egész falu hinni kezdene a babonában. Ám úgy gondoltam, az már Isten gondja, hogy az ilyen hamis jeltől megoltalmazzon. Attól nem tartottam, hogy a levelek mágikus ereje végez velem. Túl nyilvánvaló volt az aránytalanság ok és okozat között ahhoz, hogy ettől komolyan kelljen félni. Akkora démoni erő mégse lehetett ezekben a tudatlan nénikék által jóhiszeműen másolgatott levelekben. De igenis létezik működő mágia is. Hallottam olyan esetről, amikor egy iskolásgyerek feketemágia- tankönyvhöz jutott, és kellemetlen tanárnőjére elkezdte alkalmazni a halált idéző varázslatot. A tanárnő ugyan nem halt meg, de rosszul lett. (Bájos gyerek lehetett, büszkesége szüleinek.) Létezik működő mágia. Minden mágikus cselekmény manipulatív szándékú megnyílás valamilyen numinózum, vallási érték előtt. Ez egy hamisan elképzelt numinózum, mert manipulálhatónak van beállítva; Isten és a szent angyalok nem manipulálhatók; ám létezik hamissá vált, eltorzult numinózum is, a sátán és az ő angyalai személyében; a numinózus dimenzió előtti hibás megnyílás alkalmat adhat a sötét szellemi hatalmaknak, hogy belépjenek életünkbe. Ez nem attól függ, hogy szándékunk szerint őket szólítjuk-e meg. Éppen elég, ha óvatlanul nyitva hagyjuk szellemünk ajtaját a transzcendencia előtt. Az ördög nem gentleman, aki nem jön oda, ahol nem látják szívesen, hanem ordító oroszlán, amely „körüljár, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8). Belopakodik minden nyitott ajtón, akár hívtuk, akár nem. Egyetlen ajtó nyílik a numinózumra, amelyet nyugodtan kitárhatunk: Jézus Krisztus, az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2,5). Ezen az egyetlen ajtón keresztül nem lép be az életünkbe pervertált numinózum, bukott angyal – ezt az egyetlen bejáratot reszketve kerüli. Létezik működő mágia. Emilien Tardif atyának, amikor egy lelkigyakorlaton a mágia ellen beszélt, egy szerzetes-elöljáró kijelentette: „Én ismerek egy titkos formulát, amellyel a vérzést el lehet állítani.” Először nem volt hajlandó elárulni a szöveget, de Tardif unszolta: „Mondd el nekünk, csak így tudjuk fölfedni, mi áll mögötte!” Nagy nehezen elmondta a szöveget – a franciában ez egy szójáték – : „Júdás, Júdás, Júdás! Parancsolj megállást ennek a vérzésnek, ahogy Jézust is megfogtad!” Júdás szólítása nyilvánvalóvá teszi a formula démoni jellegét. És a formula működött! Az illető hangsúlyozta, hogy ismételten sikeres volt, azonnal elállította a vérzést.6 Ez az az eset, amikor „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14). Létezik működő mágia. Corrie ten Boom beszéli el a következő esetet.7 Egy kislány súlyosan megbetegedett. Valakitől kapott egy talizmánt, amelyet a nyakában kellett viselnie, és nem volt szabad kinyitnia. A talizmán felvétele után a lány meggyógyult. Lelkében azonban elsötétült, tizenkét éves korában öngyilkosságot kísérelt meg. Lelkészt hivattak, aki rájött, hogy a kislány talizmánt visel a nyakában. Elkérte, és a hozzá fűzött fenyegetések ellenére fölnyitotta. A szelencében összehajtogatott papír volt ezzel a szöveggel: „Parancsolom neked, sátán, hogy tartsd egészségben ezt a testet, amíg a lelket a pokolra viheted”. A lelkész elégette a 6 TARDIF, Emiliano: In Jesus ist Heil. Charismatische Gemeindeerneuerung, Linz, 1990. 59-60. o. 7 BOOM, Corrie ten: Jézus nevének ereje. Kiadó és évszám nélkül. 31. o. 12
- 13. papírt, mire alány visszaesett betegségébe, de később a hívők imájára teljesen kigyógyult. Az eset világos: a talizmán olyan személytől származott, aki szövetséget kötött a sátánnal. Ilyesmi nemcsak a Faust-legendában vagy a boszorkányperek kínzással kicsikart vallomásaiban szerepel, ma is szólnak róla valóságos tanúságtételek. Jelen esetben a Gonosz „jó fiú” akart lenni, amikor a testi betegséget meggyógyította, aztán a hatalom segítségével, amit a talizmán révén nyert a lány fölött, érvényesítette volna igazi szándékait. Lehetséges ez? A sátán és a démonok is művelhetnek csodákat? Nos, szoros értelemben vett csodákat, amelyekhez Isten mindenhatósága kell, nem; de létrehozhatják Isten csodáinak démoni utánzatát. Ezek az utánzatok nagyon hatásosak is lehetnek. Olvassuk Mt 24,24-et: „Hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék” – mondja Jézus. Vagy olvassuk az Antikrisztus apokaliptikus vízióját Jel 13,13-ban: „Nagy jeleket művelt, s még azt is megtette, hogy tűz szálljon le az égből az emberek szeme láttára.” Igen, hitünk szerint ez így van. Valóságos szellemi erőkkel állunk szemben. „Nem a vér és a test (= ember) ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen” (Ef 6,10-12). Minderre szeretik azt mondani, hogy az „ördöggel való riogatás”, és „félelmet ébreszt”. Minden bizonnyal kényelmesebb egy olyan teológia árnyékában élni, amely szerint a sátán és a démonok külön személyekként nem is léteznek; tulajdonképpen nem mások, mint az ember és a történelem negatív tendenciáinak megszemélyesítései. Csakhogy ez a teológia hamis. Ellentétben áll a Szentírással, a Szenthagyománnyal és a katolikus Egyház tanítóhivatalával. Az ördög létezik és körüljár; perverz, de magasrendű intelligencia kutatja, hogyan árthat nekünk, Isten elleni vad gyűlöletében. A figyelmeztető táblákat ki kell tenni. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy féljünk. Éppen azért nem kell félnünk, mert tudjuk, honnan fenyeget a veszély. Részemről semmiféle félelmet nem érzek, amikor az Ellenség szándékait leleplezni törekszem. Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten és dicsőségben föltámadt, legyőzte a sátánt. „Ennek a világnak a fejedelme megítéltetett” (Jn 16,11). Ha Jézus neve van szívünkben és ajkunkon, mi a győztes oldalon állunk. „Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek” (Lk 10,19). Nincs okunk rettegni a Gonosztól. Taposunk rajta! 13
- 14. Tudatelváltozás Angyalszárnyakon – Elváltozott tudatállapot – Silva és az agyféltekék – Agykontroll – Alfa- állapot – Dinamikus meditáció – Magasabb Intelligencia – Négy megjegyzés – Semleges és vallásos homlokzat – Mágikus technika – Tanácsadók – Szorongás – Az ördög, mint ordító oroszlán Valahol az amerikai tengerparton egy hívő katolikus hölgy ajándékboltra bukkant, amely ezt a nevet viselte: On Angels' Wings, „Angyalszárnyakon”. Kíváncsiságból bement. Nehéz tömjénillat fogadta, és valami nyomasztó érzése a sötétségnek. Nem az a friss, könnyű atmoszféra, amit az angyalokkal asszociált volna. Megkérdezte a tulajdonost, honnan vette a bolt nevét. A férfi fekete homlokpántot viselt, kancsalított és pislogás nélkül nézett a hölgy szemébe. Ijesztő volt. Ezt válaszolta: „Akkor találtam erre a névre, amikor elváltozott tudatállapotban voltam.” A látogató fölismerte, hogy sötét szellemi manipulációk fellegvárába tévedt, és rémülten menekült.8 Mi az, hogy elváltozott tudatállapot? Normális állapotban tudatunkat a logikus gondolkodás kontrollálja. Ha alszunk, a logikus gondolkodás megpihen. Racionálisan nem kontrollált asszociációk kergetik egymást ilyenkor agyunkban, s nem egyszer elfojtott tudattartalmak is a tudatküszöb fölé bukkannak egy-egy álomban, amelyre ébren is vissza tudunk emlékezni. Hasonló, racionálisan nem kontrollált állapotok előidézhetők manipulációkkal is: hipnózissal, kábítószerrel, bizonyos meditációs módszerekkel. Ezekben a logikus elme kontrollja megszűnik vagy talán inkább lecsökken, s bár nem vagyunk eszméletlenek, a tudatunkban lejátszódó események többé-kevésbé függetlenné válnak tőlünk. A tudat nem alszik ki, de a racionális gondolkodás nem ellenőrzi többé a tudattartalmakat. A részeg badarságokat beszél, a kábítószeres azt képzeli, lebegni tud, a meditáló olyan dolgokat lát, amelyeket testi szemével nem látna, és így tovább. Elváltozott a tudatállapotuk. Az elváltozott tudatállapot tehát nem egyszerűen alvás, hanem az öntudatot többé-kevésbé megőrző állapot, amelyben azonban a logikus gondolkodás nem tud (teljes) kontrollt gyakorolni a tudattartalmak fölött. Ilyen elváltozott tudatállapot példának okáért a félálom, amikor, mondjuk elalvás közben, egyrészt öntudatnál vagyunk és halljuk a külső neszeket, másrészt az agykéreg egy része már gátlás alá került, a tudat ellenőzése lazulóban van, és a tudatküszöb alól spontán feltörő asszociációk már jelentkeznek egy-egy álomkép formájában. A texasi José Silva, aki 1999-ben, nyolcvanötödik évében halt meg, arra a gondolatra jutott, hogy megfelelő módszerrel sokkal jobban ki lehet használni az agy logikán-túli működését, mint azt az emberek általában teszik. Felfogását kombinálta azzal az egy ideig divatos elmélettel, hogy míg az agy logikus működéséért a bal agyfélteke felelős, az érzelmi, intuitív és 8DRAHOS, Mary: Angels of God, our Guardians Dear. Servant Publications, Ann Arbor, Michigan, 1995. 131- 132. o. 14
- 15. kreatív működés azagy jobb hemiszférájának munkája. Az újabb kutatások fényében, bár van különbség a két agyfélteke működése között, ez inkább a működés stílusára vonatkozik, de mind a logikus, mind az intuitív tevékenységben mindkét félteke résztvesz, mindkettő folytonosan rászorul a másik munkájára.9 Így tehát Silva állítása, hogy akik főképp agyuk bal féltekéjét használják, gyakrabban kapnak pszichoszomatikus betegségeket, hajlamosabbak a balesetekre, gyakrabban követnek el tévedéseket és kevésbé sikeresek az életben, mint azok, akik a jobb féltekével gondolkodnak és a ballal cselekszenek, mára már értelmét veszítette.10 Az agyféltekékről szóló elmélet azonban nem a lényegét teszi Silva álláspontjának. A lényeget akkor értjük meg, ha a kétféle tevékenység, a racionális gondolkodás és az intuitív- asszociatív gondolkodás különbségét tartjuk szem előtt, függetlenül az agyféltekéktől. Silva a félálomhoz közelálló, kreatív-intuitív állapotba kívánja helyezni az agyat, miközben, a tudatosságot azért megőrizve, mégis irányítani kívánja az agytevékenységet. Innen a Silva- módszer nálunk használatos elnevezése: agykontroll. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy Amerikában soha nem használták a brain control kifejezést, ami az agykontroll pontos megfelelője lenne, hanem csak a mind control elnevezést, ami szószerint „elmekontrollt” jelent. A „mind control” azonban rossz csengésű, mert az agymosással rokonértelmű kifejezésként is használatos, mások gondolkodásának erőszakos külső befolyásolására, ami a szektákra és a diktatúrákra jellemző. Ezért Amerikában most már inkább csak a „Silva- módszer” kifejezés dívik. Silva szerint a kreatív-intuitív állapotba (az ő terminusával: alfa-állapotba) helyezett agy olyan teljesítményeket tud nyújtani, amelyekre normál tudatállapotunkban (amit ő béta- állapotnak nevez) soha nem volnánk képesek. Az „alfa” és „béta” elnevezések az elektroenkelográffal kimutatható agyhullámok másodpercenkénti ciklusszámával (CPS) függenek össze: 14 fölötti CPS esetén béta-hullámokról beszélünk, 7 és 14 közötti CPS esetén pedig alfa-hullámokról.11 Tudatos gondolkodás, koncentráció, valamint stressz idején az agy több béta-hullámot bocsát ki, ellazult állapotban, félálomban, ábrándozás, koncentrációhiány idején több alfa-hullámot. Silva úgy gondolja, hogy az ellazuláskor fellépő alfa-állapot során az emberi elme kreatívabb, és arra alapozza módszerét, hogy ezt az elváltozott tudatállapotot meg kell tanulnunk bármikor előidézni és használni. Az eredmény javuló egészség, csökkenő stressz, élénkülő intuitív képesség és kreativitás, kapcsolataink javulása, jobb koncentráció, pozitívabb beállítottság, a szorongástól való megszabadulás lesz. Az alfa-állapot előidézése autohipnotikus technikával történik. Hunyd be a szemed, csukott szemhéjad mögött nézz fölfelé 20°-os szögben, majd kb. két másodperces időközökben számolj visszafélé 100-tól 1-ig. Később már csak 50-től, 25-től, aztán 10-től, s legvégül csak 5- től kell visszafelé számolnod, a 20° pedig, ki tudja miért, 45°-ra változik. Ebben az állapotban tanulj meg egy vizualizációs technikát: egy képzeletbeli képernyőre vetíts oda valamilyen ismerős tárgyat, mondjuk egy almát.12 9McCRONE, John: 'Right Brain' or 'Left Brain' – Myth Or Reality? Lásd: http://www.rense.com/general2/rb.htm — 2006. 03. 14. 10 CARROLL, Robert Todd: The Skeptic's Dictionary. Silva Method. Lásd: http://skepdic.com/silva.html — 2006. 03. 14. 11 SILVA, José – MIELE, Philip: Agykontroll Silva módszerével. Dr Domján László, Budapest, 1989. 13. o. 12 U.o. 21-22. o. 15
- 16. Ezt a passzív„meditációt” követi a dinamikus meditáció, amikor kívánunk valamit, elképzeljük, hogy megvalósul, és valóban meg is történik. A taxisofőrnek nincs kuncsaftja, de dinamikusan meditál Silva módszerével: elképzeli, hogy jön egy férfi, bőrönddel a kezében, aki a Kennedy-repülőtérre akar menni – és második próbálkozására csakugyan jön egy bőröndös férfi, aki a Kennedy-repülőtérre tart. Utána már gyerekjáték a következő bőröndös ember felidézése, természetesen útban a Kennedy-repülőtérre. Hogy tolonghattak a repülőtéren a bőröndös férfiak, akiket mind ugyanaz a gépkocsivezető vizualizált oda! Iróniámmal korántsem azt akarom jelezni, hogy tagadom a Silva-féle dinamikus meditáció működését. Magam is tudok eseteket, amikor működött. Csak az olvasóban önkénytelenül feltámadó kételynek adok hangot: az a tény, hogy én alfa-szinten vagyok (azaz elváltozott tudatállapotban), miért ok arra, hogy jöjjön egy férfi, bőrönddel vagy anélkül, aki az én taximmal akar utazni? Ha ugyanazt tudatos állapotban, béta-szinten csinálom, miért nem jön a kuncsaft? Honnan az agy alfa-állapotának külső hatékonysága? A válasz, amit Silvánál erre a kérdésre találunk: az agykontrollos technika segítségével kapcsolatba kerültünk egy Magasabb Intelligenciával.13 Boldogult édesanyám ritkán volt beteg. Egy alkalommal azonban, amikor vidéki káplánként hazalátogattam szüleimhez, éppen akkor támadta meg egy előzmények nélküli súlyos rosszullét. Szédült és hányt; mint később kiderült, az agyvérzés határán járhatott. Édesapám mellette maradt, én pedig elindultam, hogy orvost hívjak. Otthon, a kommunizmus jóvoltából, nem volt telefon. Fülkéből telefonáltam az orvosi rendelőbe. A doktornő azt válaszolta, hogy nincs kocsija, azért csak úgy jöhet ki, ha elhozzuk. Nekünk se volt autónk, hát megindultam az orvosi rendelő felé, imádkozva, hogy találkozzam egy taxival, mert taxiállomás csak nagyon messze volt, és fülkéből nem lehetett taxit hívni. Rövidesen kikanyarodott egy szabad taxi egy mellékutcából. Mentünk a doktornőért. Nem mentem le alfába, nem vizualizáltam a beforduló taxit, csak kiáltottam tehetetlenségem mélyéről a Legmagasabbrendű Intelligenciához, aki létezik. Nem technika segített rajtam, hogy jöjjön a kocsi. Isten hallgatott meg. Az imádság valódi kapcsolat vele. Hogy Silva technikái milyen intelligenciákkal hoznak kapcsolatba, annak megválaszolásával még várjunk egy kicsit. Annyit biztosan mondhatunk: az elváltozott tudatállapot önmagában még nem elegendő ok arra, hogy a taxisofőr utast kapjon, mint ahogy én se tudatállapotom révén kaptam taxit. Mindenesetre az agykontroll hihetetlen eredményeket ígér: memóriánkat javíthatjuk, lefogyhatunk, leszokhatunk a dohányzásról, meggyógyulhatunk betegségeinkből, sorsjátékon nyerhetünk és így tovább. Silva megtanít, hogyan terjesszük ki érzékelésünket érzékszerveink határain túlra. Kivetíthetjük tudatunkat külső tárgyakba, növényekbe, sőt más emberek testébe. Ilyenformán diagnosztizálhatjuk betegségeiket, sőt gyógyíthatjuk is azokat. Nem kell félnünk, mert alfa-szinten nem lehet ártani.14 Ez meglehetősen valószínűtlen állítás, de Silva ragaszkodik hozzá. Azzal indokolja, hogy aki dinamikusan dolgozik az alfa-szinten, az a Magasabb Intelligenciával kerül kapcsolatba, 13 Uo. 39. o. 14 Uo. 26. o. 16
- 17. márpedig a MagasabbIntelligencia nem akar ártani az embereknek. Ez a Magasabb Intelligencia Silva szerint, bár feltétlenül jóindulatú, nem azonos Istennel. Magasabb Intelligencián én nem Istent értem. Nagybetűvel írom le a nevét, mert tisztelem, de számomra nem Isten. ... Én az intelligencia számtalan szintjének egy folyamát látom, ami az élettelen dolgoktól, a növényeken és az állatokon keresztül, majd az emberen és a Magasabb Intelligencián át, az Istenig tart. Olyan tudományos csatornákat találtam, ahol minden szinttel kommunikálni tudok, az élettelentől kezdve a Magasabb Intelligenciáig. Ellenőrzött körülmények között kísérleteket folytattam, és ismétlések során bizonyítottam azok eredményeit. Bárki, aki e könyvet olvassa, vagy résztvesz az Agykontroll tanfolyamon, meg tudja ezeket ismételni. Ezt értem a „tudományos” szó alatt. A többi csak elmélkedés és hit, de ez nem.15 Mielőtt továbbmennénk, tegyünk néhány megjegyzést, hogy kellő összefüggésben szemlélhessük a tudományosságával kérkedő szerző teóriáit. Első megjegyzésünk az, hogy a tudomány egyáltalán nem támogatja Silva módszerének alapját: azt a tételt, hogy az emberi agy „alfa-állapotban” kreatívabb, mint „béta-állapotban”. Ellenkezőleg, amikor az agy a legnagyobb teljesítményeket nyújtja, túlnyomóan béta-sugarakat bocsát ki. Amikor az alfa-sugárzás túlnyomó, az agy bágyadtan működik.16 Ha Silva állításai tudományos hitelűek volnának, a kísérleti agykutatás magáévá tette volna azokat. Második megjegyzésünk: Silva dinamikus meditációja, amellyel befolyásol távoli dolgokat vagy éppenséggel eleven embereket, belenyúlva vasba, élőfába, emberi belekbe és a Kennedy- repülőtér forgalmába, a telepátia, extraszenzoriális percepció, szuggesztió és hasonló jelenségek, egyszóval a parapszichológia tartományába esik, ami természettudományos szempontból fölöttébb kétséges terület. Az egzaktság és reprodukálhatóság hiánya miatt a természettudomány szkeptikus az ilyen jelenségekkel szemben. Amennyiben Silva magabiztos kijelentései igazak volnának, ez fordulatot hozott volna a parapszichológia tudományos értékelésében. De nem hozott. Silvát az egzakt tudomány nem veszi komolyan, módszerét a sok divatos hókuszpókusz egyikeként könyveli el. Ésszel élő ember számára már ez is elég figyelmeztetés. Harmadik megjegyzésünk: Silvának az az állítása, amely szerint „alfában nem lehet ártani”, bizonyíthatatlan, felelőtlen és veszélyes. Mindennel lehet ártani, ha rosszul használjuk. Silvánál ez nem is természettudományos állítás, hanem világnézeti tétel: „Ha meditatív szinten olyan intelligenciára akarnál hangolódni, amelyik valami gonosz tervben nyújt segítséget, akkor az afféle meddő próbálkozás lenne, mintha rádióddal nem létező adóállomás hullámhosszára próbálnál ráállni”.17 Más szóval: nem léteznek gonosz szellemek. Nos, a keresztény hit szerint igenis léteznek gonosz szellemek. De ez világnézeti kérdés és nem természettudományos. Negyedik megjegyzésünk: egy magasabb intelligencia létezése vagy nem-létezése, továbbá Istennel való azonossága vagy nem-azonossága semmiképpen nem természettudományos 15 Uo. 85-86. o. 16 CARROLL, i.m. 17 SILVA i.m. 26. o. 17
- 18. kérdés. Silva dicsekvése,hogy mindent tudományos szinten, reprodukálhatóan bizonyított, ebben a kérdésben teljesen irreális. Ez a témakör a filozófiára és a hitre tartozik. A hivatalos magyar agykontroll-oldalon ezt olvassuk: „Az agykontroll nem vallás. Ateista ember ugyanúgy megtanulhatja elméje hatékonyabb használatát, mint az istenhívő, ahogy világnézetétől függetlenül mindenki megtanulhat például úszni is.”18 Ezek szerint az agykontroll csak pszichológiai módszer, amellyel többek között hatékonyabban tudunk tanulni, ezért pedagógusoknak, sőt diákoknak is ajánlott. Sőt „pedagógusoknak és egészségügyi szakdolgozóknak akkreditált (40 pontot ér) a 4 napos agykontrolltanfolyam”19. Vagyis hivatalos szervek is úgy kezelik a Silva-módszert, mint ami világnézetileg semleges és veszély nélkül használható. A parapszichológiai jelenségekre ezen a weboldalon csak nagyon óvatos utalás történik. Ez a bemutatkozás egy világnézetileg semleges homlokzat mögé rejti a Silva-módszer vallási érdekeltségű vonásait. Létezik azonban egy másik, keresztény homlokzat is, amely hívőknek, papoknak, szerzeteseknek akarja bebizonyítani, hogy a Silva-módszer voltaképpen a keresztény imádság hasznos technikája. Jézus, amikor „szemét az égre emelte”, alfába ment, mondotta egy „keresztény agykontrollos” előadó (fültanú információja). A keresztény interpretációt erősen szorgalmazza a hazánkban is többször járt ferences szerzetes, Justin Belitz atya.20 Ő azt állítja, hogy, Silva véleményével ellentétben, az agykontrollozók igenis magával Istennel kerülnek kapcsolatba, és így a módszer még a hit terjesztésére is szolgálhat. Valami nagy illetékességet azonban nem tulajdonítok Justin atyának a keresztény hit dolgaiban, minthogy a reinkarnációról úgy nyilatkozik, hogy az a halál utáni tisztulás egyik lehetősége, a tisztítótűz a másik, és tulajdonképpen nem lehet tudni, melyik az igaz. Ha a bibliai hit és a katolikus dogma ennyire közömbös számára, az agykontroll és a keresztény hit viszonya tekintetében se várhatunk tőle hiteles eligazítást. Tegyük föl most a kérdést: mi az agykontroll valójában, a keresztény hit fényénél, akármelyik homlokzat mögött? Válaszom teljes határozottsággal ez: az agykontroll mágikus technika. A mágia a numinózum manipulációja. Akár Istennek tartja valaki az agykontrollban felidézett erők forrását, akár nem, mindenképpen numinózumként kezeli, hiszen valami magasabbrendűt vár tőle, Silvánál kimondottan beteljesülést és boldogságot; a módszer a jézusi megváltás helyébe kerül, amely Silvánál semmiféle szerepet nem játszik. Silva állítása, hogy mindez a természettudomány keretein belül történik, mint fent láttuk, egyszerűen nem igaz. Ahol pedig a numinózumot manipulálni próbálják, a menny ajtaja bezárul, és gonosz szellemi hatalmak lépnek működésbe. Jézus nevének emlegetése ezen semmit nem változtat, mert maga a dolog ellentétes az evangélium szellemével. Jézus neve nem mágikus formula, hanem személyének egészét képviseli. Aki kételkedik ebben, azt talán meggyőzi az agykontroll-tanfolyamnak egy eddig nem említett részlete. A meditálóknak két tanácsadót kell segítségül hívniuk. Hívhatnak élő vagy meghalt személyeket (halottidézés!) és ezek képzeletük vetítővásznán meg is jelennek, bár 18 Mi az agykontroll és mire jó? Lásd: http://www.agykontroll.hu/miaza.htm — 2006. 03. 15. 19 Uo. 20 BELITZ, Justin: Vallás és agykontroll? Agykontroll, Bp. 1992. 18
- 19. nem biztos, hogyazokat kapják, akiket hívnak, vagy hogy úgy viselkednek, ahogy elképzelik róluk. Egy agykontroll-tanuló William Shakespeare-t és Sophia Lorent hívta meg tanácsadónak, s azok „kezet fogtak, kedvességeket mondtak egymásnak, majd a homokra zuhantak, és hánykolódni, vergődni, hörögni és visítozni kezdtek”21. E némileg meglepő viselkedés ellenére hasznos segítséget nyújtottak egy beteg diagnózisában. Kik ezek a tanácsadók? Bár az agykontrollos számára nagyon valóságosnak tűnnek, Silva nem tudja: „Talán csak a képzelet kitalációi, talán egy belső hang megtestesülései, talán ennél is többek”22. Silva szerint nem léteznek démonok. A keresztény hit szerint léteznek. Minthogy Isten angyalai nem viselkednek a fent leírt módon (van méltóságuk), amennyiben valóságos személyek, csak gonosz lelkek lehetnek. Akadtak jószándékú hívők, akik, nem ismerve az agykontroll lényegét, résztvettek ilyen tanfolyamon, s amikor erre a lépésre került sor, Jézust és Máriát hívták segítségül. Jézus és Mária nem jelent meg. A hiteles numinózum nem manipulálható. Erre nézve több beszámolót ismerek. Kaptam azonban olyan információt is, amely ellenkező esetről értesít. Magánlevélből idézek: Ismertem olyan keresztény agykontrollos testvért, aki Máriát kérte tanácsadóul meg valamelyik szentet, és ő „szentül” meg volt győződve róla, hogy tényleg ők a tanácsadói. Neki ugyanis megjelentek. Persze, nem Mária és az a szent, hanem vagy a saját képzelete vagy megtévesztő démoni erők, de ő azt hitte és azt terjesztette mindenkinek. Honnan lehet tudni, hogy „nem Mária és az a szent” jelent meg? Idézem azt, amit a mágia lényegéről mondtam: a kulcsszó a manipuláció. Akár csak a képzelet játékai a tanácsadók, akár – mint Silva mondja – „ennél is többek”, mindenképpen mi magunk idéztük meg őket. Gondoljunk arra a szuverén önállóságra, ahogy a hiteles Mária-jelenésekben, mondjuk Lourdes-ban vagy Fatimában, a Szent Szűz megmutatkozott az áhítattól lenyűgözött látnokoknak! A hiteles numinózum nem játékszer. A manipulálható numinózum nem valóságos, vagy ha valóságos, akkor démon, „tisztátalan lélek”, és valójában ő manipulál bennünket, miközben „a világosság angyalának tetteti magát”. A misztika történetében nagyon ismert jelenség a Gonosztól származó hamis Jézus- vagy Mária-látomás. Igen, az agykontrollban sötét szellemi hatalmak működnek. Sokan számolnak be arról, hogy az agykontroll-tanfolyam elvégzése után félelmet keltő jelenlétet éreznek szobájukban. Volt olyan, aki úgy érezte, az ismeretlen személy fojtogatja, mint az előző előadásban szerepelt Montluisant kapitányt. Egyikükről a takaróját is rángatni kezdte. Gál Péter atya közöl egy (névvel ellátott) beszámolót, amelyben valaki először sikerrel gyógyította magát a könyvből elsajátított agykontroll segítségével, és nagyon jó viszonyban volt a szobájába látogató szellemmel, de később ez a tapasztalat negatívra fordult. Ami hamarosan jelentkezett: patt-patt, kopogtató jelzéssel figyelmeztetett, hogy itt van. Majd közeledett a fejemhez egy simogató sugár, és csakhamar körbevette egész testemet. Én illendően megköszöntem és hálálkodtam a „szeretetéért”. ... Ahogy teltek-múltak a gyógyító éjszakák, egyre többet és többet szorongtam, sőt féltem! Sokat írtam, és sírva szólongattam az Atyát, Jézust és a Szűzanyát. Rendre 21 SILVA–MIELE i.m. 68. o. 22 U.o. 19
- 20. csak hajnalok hajnalánaludhattam el. Ekkor már éjjel-nappal a történtek foglalkoztattak. Eljutottam egy olyan pontra, amikor azt mondtam, nem akarom ezt csinálni tovább. Húztam, halasztottam a lefekvést, bármilyen késői időpont ébren talált. Átmentem a másik szobába aludni. Utánam jött. Szépen kértem, hagyjon el, mert nagyon félek, és nincs se éjjelem, se nappalom. Ekkor – másképp nem tudom megfogalmazni – úgy éreztem, kis híján kihúzta belőlem a lelket. Szörnyű volt.23 A bajba került asszony végülis plébánosához fordult. Két pap imádkozott érte. Életgyónást végzett, szentáldozáshoz járult. A zaklatások fokozatosan megszűntek. Nincs kétség arról, hogy ezek démoni zaklatások voltak. Nincs kétség arról, milyen „intelligenciákkal” kerül kapcsolatba az agykontrollozó. Térjünk vissza oda, ahonnan kiindultunk. Az elváltozott tudatállapot veszélyes. Nem agyunk teljesítőképességét fokozza fel, hanem védtelenné tesz bennünket a szellemi támadásokkal szemben. „Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8). Minden módszer rossz, legyen bármilyen ékes homlokzata, ha ajtót-ablakot kinyit az ártó szellemi hatalmak előtt. 23 GÁL Péter: A New Age – keresztény szemmel. Negyedik kiadás, Szegletkő, Bp. – Pécs, 1996. 391. o. 20
- 21. Kontextus Agykontrollos tudósok – Kit mikor visz el az ördög – Ártatlan területek? – Ártalmak és veszélyek – Szellemi kontextus – Harry Potter – Mese vagy mágia? – Álmatlanság – Az elkergetett démon – Ratzinger bíboros levelei és a Fleetwood-nyilatkozat – Angolóra szörnyekkel – Jézus a győztes Az előző fejezetben az elváltozott tudatállapotról beszéltem, példának használva az agykontrollt vagy Silva-módszert, amelyről megállapítottam, hogy nem tudományos eljárás, hanem mágikus technika. Próbálom belehelyezni magam a módszer híveinek helyébe. Vajon mit válaszolnának erre a kritikára? Elsősorban talán azt, hogy jogtalanul nevezem az agykontrollt tudománytalannak, hiszen számos tudós is követi azt. Nos, akadhatnak és akadnak is egyetemi tanárok a módszer hívei között, de ez nem jelenti, hogy a tudomány mint olyan magáévá tette azt. Néhány tudós még nem „a” tudomány. Ha valóban egyértelmű tudományos bizonyítékok szólnak egy megállapítás mellett, azt előbb-utóbb a tudósok összessége egyhangúlag elfogadja. Ahogy például vitán felül áll, hogy a Koch-bacillus okozza a tuberkolózist, vagy hogy az elektromosságtan alapjai a Maxwell-egyenletekkel írhatók le. A Silva-módszer esetében ilyen megegyezés messzemenően nincs. Sőt, hozzáteszem, kilátás sincs rá, mert leglényegesebb állításai metafizikai természetűek, természettudományosan nem ellenőrizhetők. A világnézetileg semleges homlokzat csak álcázása a módszer lényegének. Második ellenvetés lehetne az agykontroll hívei részéről, hogy nem mindenki tapasztal negatív szellemi jelenségeket, aki a módszert használja. Nem mindenki érez nyomasztó idegen jelenlétet, vagy fojtogatást a torkán. Ez minden bizonnyal így is van. Ám ha egy erdőben számosan találkoznak medvével, akkor abban az erdőben vannak medvék, még ha nem is minden arra járó találkozott velük. Ha szabad erőteljesen és kissé népiesen kifejeznem magamat: hogy kit mikor és hogyan visz el az ördög, az nagyon különböző lehet, de én azt szeretném, ha egyáltalán nem vinne el, ezért nem foglalkozom agykontrollal. A harmadik lehetséges ellenvetésnek nagyobb súlya van. Mi van akkor – kérdezheti valaki – , ha nem merészkedünk az agykontroll dinamikus meditációjáig, nem keressük a kapcsolatot semmiféle „magasabb intelligenciával”, nem idézünk meg „tanácsadókat”, hanem csupán a módszer autoszuggesztiós részét alkalmazzuk? Nem kapcsolódunk be filozófiai előfeltevésekbe, hanem az „alfa-állapotban” pusztán „a stressz levezetésére, alvászavar megszüntetésére, ébresztőóra nélküli, időzített ébredésre, élénkítőszer nélküli felfrissítésre (például autóvezetéskor) ... , a memória fejlesztésére, gyorsabb és hatékonyabb tanulásra”24 és hasonlókra törekszünk? Elvégre ez ártatlan terület, nem idéz meg démonokat. Válaszom három részből áll. Az első rész nem tartozik a teológia területére, ezért csak hipotetikusan fogalmazom meg, mert ebben nem vagyok szakember. A pszichiátria illetékes a 24 Mi az agykontroll és mire jó? Lásd: http://www.agykontroll.hu/miaza.htm — 2006. 03. 21. 21
- 22. hiteles válaszra. Azalfa-állapotban végzett autoszuggesztió technikája tartalmaz egy ellentmondást: egyrészt ellazított, passzív állapotba helyezzük az agyat, hogy fogékony legyen a szuggesztív parancsokra, másrészt tudatosan, aktívan használjuk, amikor szuggesztív parancsokat adunk ki önmagunknak. Vajon ez az ellentmondásos használat nem káros az agyműködésre nézve? A válasz, hangsúlyozom, az elmegyógyászokra tartozik, de én már hallottam olyanról, hogy valakit az angykontrollal való kísérletezés juttatott a pszichiátriára. Válaszom második része viszont teológiai. Az elváltozott tudatállapot veszélyes. Nem szükséges, hogy démonokat idézzünk, elég az, hogy védtelenné válunk velük szemben. A logikus gondolkodás ellenőrzésének elvesztése után ki vagyunk szolgáltatva a körüljáró, zsákmányra leső gonosz lelkeknek. Mint az afrikai vadász, aki őrtűz nélkül a szabadban alszik. Lehet, hogy nem eszi meg az oroszlán, viszont az is lehet, hogy megeszi. (Manapság már ritka az oroszlán Afrikában, de az ártó szellemek minden földrészen gyakoriak.) Az elváltozott tudatállapottal később még kell foglalkoznunk, itt legyen elég annyit megjegyezni, hogy a kábítószerhasználat, amely nem jár együtt idegen szellemek megidézésével, gyakran okoz démoni megszállottságot, pusztán mert a lélek védtelenné, kiszolgáltatottá vált a kábítószer hatására, a tudatos önkontroll elvesztése révén. Válaszom harmadik részét részletesebben is ki szándékozom fejteni. E válasz alapja a szellemi kontextus fogalma. Sokan érvelnek úgy, hogy nem folyamodnak mágiához, valamely mágikus eljárásnak csak az ártatlan részét használják, tehát nem érheti őket baj. Ezek a démoni jelenlétet valahogy úgy képzelik el, mintha egy fazék krumpliba belehelyeznénk egy kapszulába zárt méregtablettát. Amíg csak a krumplit eszem és a mérget tartalmazó kapszulát elkerülöm, nem érhet baj. Csakhogy a démon nem szilárd anyag, amelyet körülhatárol a tér, és így be lehet zárni egy dobozba. A bukott angyal szellemi valóság, nem körülhatárolt módon van jelen az anyagban, hanem szellemi működése révén. Ez a működés pedig arra a területre terjed ki, amelyet birtokba vett. Olykor fizikai területre – gondoljunk csak az előző előadásban említett „Angyalszárnyakon” elnevezésű boltra, amelynek belsejében szinte tapintani lehetett a sötét, nyomasztó démoni jelenlétet. Máskor azonban a démon működése egy szellemi területre terjed ki. Ilyenkor jelenléte addig tart, amíg az illető terület szellemi határai terjednek. Minden, ami szellemi összefüggésben áll az illető területtel (résztvesz annak megalapozásában, módszertanában, gondolkodásmódjában), a démoni jelenlét határán belül esik. Akkor is, ha önmagában jó. Elvégre önmagában rossz dolog, magán a bűnön kívül, nincs is. Isten minden létezőt jónak teremtett. A dolgok csak a szellemi kontextus révén válhatnak rosszá. A démon tehát nincs dobozva zárva, hanem az egész összefüggő szellemi területen működik. Jelenlétét olyan méregéhez hasonlíthatjuk, amelyet föloldottunk egy tányér levesben. A levesnek nem lesz ártatlan része. Egységes egészet alkot, egységes egészként van megmérgezve. Persze a hasonlat némileg sántít, az agykontroll nem homogén, mint egy folyadék, vannak veszélyesebb, töményebben mérgezett részei (pl. a tanácsadók megidézése), és vannak kevésbé méregdús területei (pl. a memória javítása). De mérgezetlen területe nincsen. Nem egy részterület mérgezett, hanem az egész szellemi kontextus. Nemcsak az önmagukban mágikus dolgokat kell elkerülnünk, hanem a mágiával szellemi kontextusban álló területeket is. Vagyis az agykontroll kerülendő az alfa-állapotba való helyezkedéstől kezdve a mágikus gyógyításig minden téren. 22
- 23. Olyan ez, mintahogy nemcsak a bűnt kell kerülni, hanem a bűnre vezető alkalmat is; amennyiben pedig nem tudjuk elkerülni az alkalmat, használnunk kell szellemi fegyvereinket, amelyek megoltalmaznak a kísértéstől – mindenekelőtt az imádságot. Elmondok egy történetet, amikor én magam merészkedtem szellemileg veszélyes területre, méghozzá tudva és akarva, előre megfontolt szándékkal. Sok vitát váltottak ki keresztény körökben a Harry Potter-meseregények, amelyeknek szerzője a nagyon tehetséges angol írónő, Joanne Kathleen Rowling, röviden Jo Rowling. Ezek a könyvek olyan jól vannak megírva, hogy lekötik az érdeklődést, nemcsak a serdülőkét, hanem a felnőttekét is. Rowling fantáziája gazdag, meseszövése leleményes, jó a humora, és sikerült olyan témát találnia, amely manapság rendkívül népszerű. Ennek köszönheti világsikerét. Ami könyveit egyrészt népszerűvé, másrészt problematikussá teszi, az, hogy ifjú hőse, Harry Potter, varázsló. A mesék varázsvilágba vezetnek bennünket, a King's Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányáról a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába lehet utazni, ahol hihetetlen kalandok várják Harryt. Ezek eddig hat köteten át tartottak, és a történet még nem ért véget. Egyesek azt állítják, hogy a Harry Potter-könyvek ártatlan mesék. Elvégre a mese mindig tartalmazott mágikus elemeket, amilyen Csipkerózsika bűvös álma, vagy Aladdin csodalámpája. Ezeket azonban sose vettük komolyan. A gyerek, akinek meséltek, tudta jól, hogy a valóságban nincsenek „terülj-terülj” asztalkák vagy palackból előbújó szellemek. A mese elemei gyanánt elfogadta őket, de nem ösztönözték arra, hogy maga is varázsolni próbáljon. A mese elhatárolja magát a valóságtól, magától értődően az irrealitás közegében mozog. Éppen ez teszi mesévé: a tudatosan vállalt képtelenség. A mesét nem lehet összetéveszteni a valósággal. Ha tehát a mesében mágia fordul elő, ez még nem jelenti a mágia helyeslését, vagy propagandát a varázslás mellett. Maga Rowling sem hisz abban a mesevilágban, amelyet könyveiben megteremtett. Ez a világ a fantáziában létezik, a valóságban nem. Mások azonban másképp gondolkodnak. Egy barátom írta: „Mély benyomást tett rám 10 éves unokaöcsém, aki a 3. kötetet már csak nappali világosságban, két felnőtt jelenlétében merte kézbe venni, mert rettegett a sok sötét varázslattól, ami a könyvben előfordul, a többi kötetet pedig nem is olvasta már el.” Bizony Rowling asszony nem igen kíméli olvasói idegeit, különösen a negyedik kötet végétől, ahonnan kezdve igen gonosz dolgok történnek. Ennél azonban többről is szó van. A könyvben nagy vita folyik a mágia értékeléséről. A Harryt nevelő család gyűlöli és megveti a mágiát, elnyomja a szegény fiút, az olvasó pedig ösztönösen az ártatlan Harry oldalára áll. Annak a Harrynek oldalára, akinek igazi világa a varázslóiskola. Ezzel szimpatikussá válik az olvasó számára a mágia, s ellenszenvessé válnak azok, akik hallani sem akarnak a mágiáról. És fontoljuk meg: olyan korban élünk, amely hátborzongatóan komolyan veszi, terjeszti és vallja a mágiát. Az olvasó, ugyanabban a könyvesboltban, ahol Jo Rowling meséit megvette, mágia-tankönyvek sorozatát is megvásárolhatja, Varázslatok könyve, Boszorkánykönyv és hasonló címekkel. Nem egy nemlétező, mesebeli boltba kellene mennie a varázslóiskola tankönyveiért: itt állnak a valóságos könyvespolcokon! Ebben a kontextusban vajon állítani lehet-e, hogy minden aggodalom nélkül adhatjuk Harry Pottert gyermekeink kezébe? Biztos-e, hogy Rowling leleményes varázsvilágának gazdagon feldíszített épülete mindenestül az irrealitás talaján áll? Nem csoda, hogy sok keresztény a leghatározottabban kijelenti: a Potter-szága mágia, s mint ilyen, elutasítandó. 23
- 24. Sokáig nem olvastamel a sorozatot, mert nem érdekelt, és mert tisztán láttam, hogy a körülötte folyó viták voltaképpen a mesében foglalt kettősség különböző értelmezéseire vezethetők vissza. Egy idő múlva azonban szükségét kezdtem érezni, hogy állást foglalhassak, s ehhez ismernem kellett a vita tárgyát. Körülbelül három hét alatt végigolvastam a Harry Potter-sorozat hat kötetét, a hatodikat, amely akkor még nem jelent meg magyar fordításban, angolul. Eleinte érdekelt a fordulatos cselekmény, az iskolai sportesemények és diákszerelmek jótollú ábrázolása, később kissé unalmassá vált a dolog, de olvastam, mert végére akartam járni. (Megjegyzem itt, hogy a Harry Potter-filmeket nem láttam, azokról tehát továbbra se tudok nyilatkozni.) Félelmet belőlem nem váltottak ki a könyvek, mágikus tartalmuk pedig nem nyugtalanított, hiszen máskor is kellett már olvasnom mágikus tartalmú könyveket, hogy cáfolhassam őket, és soha semmi bajom nem lett tőlük. Tudtam, hogy Jézushoz tartozom, és oltalom alatt állok. Azonban a harmadik hét elején emésztési zavarok kezdtek gyötörni. Aztán egy este nem bírtam elaludni. Ez nagyon szokatlan nálam. Nem vagyok valami híres alvó, de csak az éjszaka második felében szoktam fölriadni. Este mindig hamar elalszom, néha már nyolc óra tájban bóbiskolni kezdek. Most nem így történt, hiába álmosodtam el, hiába tettem le a Potter- könyvet, álom nem jött a szememre. Gyógyszeres fiókomban találtam altatót – évekkel ezelőtt szedtem éjszakai fölébredések alkalmával, aztán abbahagytam, mert reggel csak annál álmosabb voltam tőle. Bevettem egy tablettát, és nyugtalanul ugyan, de végigaludtam az éjszakát. Következő este azt reméltem, hogy hamar elalszom, hiszen előző éjszaka nem aludtam ki magam. Nem így történt, megint nem tudtam elaludni. Újrakezdtem az olvasást, aztán megint aludni próbáltam – mindhiába. Megint bevettem egy tabletta altatót, és nagy keservesen elszunnyadtam. A harmadik estén már biztos voltam benne, hogy kitűnően fogok aludni, hiszen két éjszakai adósságot kell törlesztenem. Ám az álmatlanság megismétlődött. Amikor már úgy éreztem, kellően elálmosodtam, félretettem a Potter-mesét és agyam szép lassan kezdett elhomályosodni, hirtelen, mintha megcsiklandozták volna a tudatomat, újból fölélénkültem. Éjfél elmúlt, aludni nem tudtam, és nem volt már több altatóm. Ekkor aztán gondolkodni kezdtem. Föltettem magamnak a kérdést, amit egy zsidó fiúnak mindig föl kell tennie a széder-estéken: „Miben különbözik ez az éjszaka minden más éjszakától?” A válasz egyértelmű volt. „Abban, hogy Harry Pottert olvasok.” Igen, az előző és azelőtti éjszaka is ez történt. Fölhagytam gyanútlanságommal, és föltételeztem, hogy a könyvek mágikus tartalma miatt démoni befolyás alá kerültem. Nincs szó ilyenkor „megszállottságról”, teológiai nevén ez az állapot obreptio daemonica, démoni behatolás (szószerint: odacsúszás). A démon annyi hatalmat nyert fölöttem, hogy zaklatni képes, vegetatív idegrendszeremet izgatni tudja. Tudtam, mit kell tennem. Jézus nevében, az ő megváltó vérének erejével imádkozva, elküldtem a gonosz lelket, kértem magamnak Isten és szent angyalai oltalmát, és hogy tudjak aludni. Aztán félretettem a Potter-könyvet, egy Jókai-regényt kezdtem olvasni, de sokáig nem jutottam benne. Pár perc múlva aludtam. Altató nélkül. A történet önmagáért beszél. Bemerészkedtem egy démonizált területre, egy mágiától átjárt területre. Hozzáteszem: kissé töményen vettem magamhoz a Potter-époszt. Gondolkodásom nem fogadta be a mágikus üzenetet, de az embernek fantáziája is van. Képzeletvilágomba behatoltak a varázsvilág mágikus összefüggései. Hangsúlyozom, hogy nem 24
- 25. féltem, és ekkormár meglehetősen untam is a történetet, nem az izgalom tartott ébren. A démon tartott ébren. Mihelyt elűztem, aludtam. Nem hittem a mágiában. Nem űztem mágiát. De beléptem abba a szellemi kontextusba, ahol a sötétség hatalmai jelen voltak. Kicsit meggondolatlanul, kellő oltalomkérés nélkül. Ennek következményei még néhány napig eltartottak: nyugtalanító elemekkel találkoztam fantáziámban, álmaimban. De Jézus oltalmát kérve, végigolvastam a sorozatot, és ettől kezdve rendesen tudtam aludni. Ez eldönti a Potter-könyvek értékelését. Igenis, veszélyesek. Meg kell jegyeznem, hogy ugyanez a véleménye XVI. Benedek pápának is. 2003-ban Gabriele Kuby német írónő megküldte a Potter-mesék mágikus tartalmát bíráló könyvét a Hittani Kongregáció akkori prefektusának, Joseph Ratzinger bíborosnak, jelenlegi Szentatyánknak. A bíboros 2003. március 7-én kelt levelében ezt írja Kubynak: Hálás köszönet február 20-án kelt kedves leveléért és a tanulságos könyvért, amelyet mellékelt. Jó az, hogy a Harry Potter dolgokra fényt derít, mert azok kifinomult csábítások, amelyek észrevétlenül és éppen ezért mélyen hatnak, és lerombolják a lélekben a kereszténységet, mielőtt egyáltalán kellően felnövekedhetett volna.25 A Hittani Kongregácó New Age-szakértője, Peter Fleetwood, azt nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak, hogy ő nem lát veszélyt Jo Rowling meseregényeiben, a bíboros-prefektusnak ezt a levelét pedig akár a titkárság is fogalmazhatta. Fleetwoodnak ezt a magánnyilatkozatát a sajtó „vatikáni nyilatkozat” címen propagálta (fájdalom, a katolikus sajtó is), a későbbi pápa véleményét pedig meglehetősen agyonhallgatta. Pedig biztosan a pápa saját véleményéről van szó. Egyrészt, mert amit aláír, azt feltehetően el is szokta olvasni. Másrészt, mert egy további, május 27-én kelt levélben engedélyt adott Kubynak, hogy véleményét nyilvánosságra hozza. Harmadrészt pedig, mert ugyanazon év karácsonyára üdvözlőkártyát küldött a német írónőnek, ezzel a sajátkezűleg írt szöveggel: „Szívélyes köszönet az Ön bátor kiállásáért az okkultizmussal és mágiával szemben.”26 Félreértés ne essék: a Szentatyának ez a véleménye is csak magánvélemény. Hivatalos egyházi nyilatkozat nem született a Potter-mesékről. Ágyúval nem szokás verébre lőni. De azért a két magánvélemény súlyában van némi különbség, s a Szentatya véleményéhez személyes tapasztalatom alapján is csatlakozom. Jo Rowling könyveiben van karácsony, de nincs Jézus; van ünnep, de nincs hit; a varázslóiskolára Isten nélküli égbolt borul. Ezt a szuggesztív üzenetet kiegészíti a másik, amely a mágikus cselekményből árad. Nem mindenkit fog álmatlanság gyötörni, aki ezeket a könyveket olvassa; de olyan szellemi területet jelentenek, ahol a sötétség hatalmai jelen vannak. Egy nyelvtanár barátom angolórát tartott egy tizenéves fiatalembernek. Társalgási gyakorlatban megkérdezte tőle: – How are you? (Hogy vagy?) A válasz meglepő volt. 25 A levél eredeti szövegét és fotokópiáját lásd: http://www.lifesite.net/ldn/2005/jul/05071301.html — 2006. 03. 21. 26 Uo. 25
- 26. – I amafraid. (Félek.) – What are you afraid of? (Mitől félsz?) – kérdezte barátom. – Monsters (szörnyektől) – hangzott az újabb meglepő válasz. Barátom ezekután magyarra fordította a szót. A beszélgetésből kiderült, hogy a fiú rémfilmet látott videón, s ennek szörnyei megterhelték fantáziáját. Tanára, hívő keresztény lévén, tudta, hogy ez nem merőben pszichológiai probléma. Imádkozott, hogy a fiatal fiút hagyja el a félelem lelke, és őt is megtanította oltalomért imádkozni. A félelmi tünetek fokozatosan megszűntek, a gyerek újból tudott aludni. Jézus a Szabadító. Háborúban vagyunk. Amíg Jézushoz tartozunk, a győztes oldalon állunk. Ha azonban átmegyünk az ellenség területére, fogságba eshetünk. Hittel és értelemmel kell megvívnunk a jó harcot. 26
- 27. Móka Kísértet a kéményben – Madách cigányasszonya – Az értelem kritikája – Egy médium trükkjei – Aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot – Egy rémes történet – Helena Blavatsky – Satya Sai Baba – Fele se móka Szerb Antal szellemes regényében, A Pendragon legendában, Osborne, a fiatal arisztokrata, kísértetet imitál a walesi főúri kastélyban: a kéményben elbújva különböző titokzatos szövegeket mond, énekel és játszik le gramofonról, halálra ijesztve a cselédséget. Nővére, aki folklórkutatással foglalkozik, szemrehányást tesz neki, amiért humbugot kever a hiteles néprajzi anyaghoz. Osborne így válaszol: – Ez a helyes, régen is így lehetett: a fele csoda, és a fele móka.27 Teljesen igazat adhatunk a tréfás kedvű ifjú Pendragonnak abban, hogy a régi ember semmivel sem volt kevésbé hajlamos a csalásra és hamisításra, mint a mai. A mágia és okkultizmus története egybefonódik a szélhámosság és szemfényvesztés történetével. Az emberi hiszékenység szinte határtalan, és mindig akadtak, akik ezt ügyesen kihasználták. Példákkal és bibliai elvekkel egyaránt igazoltuk, hogy a mágia olykor működik, és ha működik, a sötétség hatalmai működtetik. Láttuk, hogy az agykontroll is valósággal működőképes, még ha nem mindenki arat is benne ugyanolyan babérokat. Hiba volna nem venni erről tudomást. Ugyanakkor működik az is, amit Osborne Pendragon mókának nevez: az álmágia, a csalás, amit Madách jövendőmondó cigányasszonya űz Az ember tragédiája londoni színében. CIGÁNYASSZONY Mert énelőttem nem létez titok, Ki a sátánnal régen cimborálok. LUCIFER (félre) No, még az kéne csak, te vén szipirtyó. A cigányasszony nincs közvetlen kapcsolatban a sátánnal és angyalaival, egyszerűen csal és hazudik, anyagi érdekből. Nem mágiát űz, hanem megjátssza a mágiát. Azok, akik racionalista módon gondolkodnak, minden mágiát csalásnak vagy képzelődésnek tartanak. A bibliai hit számol a mágia tényleges működésével, de egy dologban azért osztozik a racionalizmussal: él az értelem kritikájával. Nem szükségképpen és mindenütt tételez föl működő mágiát, ahol a 27 SZERB Antal: A Pendragon legenda. 13. kiadás, Magvető, Budapest, évszám nélkül. 67. o. 27
- 28. látszat mellette szól,hanem előbb fontolóra veszi, nem lett-e illúzió vagy megtévesztés áldozata. Bűvészek és illuzionisták hihetelen látványokat tudnak produkálni, pedig nem a numinózumot manipulálják, hanem a közönséget, éspedig bevallottan. Voltak a történelemben tehetséges bűvészek, akik mágus-szerepet játszottak előadásaikon, és voltak olyanok is, akik azt akarták elhitetni, hogy tényleg mágikus képességeik vannak, jóllehet csak ügyes trükkökkel dolgoztak. Ilyenformán a gyakorlatban nem egyszer meglehetősen elmosódnak a bűvészet és a mágia határai. Van tiszta, csalásmentes bűvészet, amely egyszerűen csak szórakoztatni akar, és nem csinál titkot abból, hogy trükköket alkalmaz; ez természetesen nem mosódik egybe a mágiával; de van mágiát mutató trükközés is, ahol az okkult álmisztika ügyes illúziókeltéssel párosul. Aki találkozik ezzel a jelenségcsoporttal, annak állandóan résen kell lennie, és nem szabad minden szokatlan jelenségre természeten kívüli magyarázatot keresnie. A szemfényvesztők lecsapnak a hiszékenységre. Nem is sejtjük, hogy komoly, tudományos gondolkodású, minden felelőtlen hipotézist elutasító emberekben is mennyi hiszékenység lakik. Nem jó az okoskodó szkepszis, de ugyanolyan ártalmas a fantasztikum iránti mohó fogékonyság is. Magyarországon az első világháború utáni években egy László László (sic!) nevű médium orránál fogva vezetett egy egész, művelt és tisztességes emberekből álló, spiritiszta jelenségeket kutató társaságot. Pedig rendkívüli óvatossággal jártak el. Hogy a csalást kiküszöböljék, László Lászlót a leggondosabban ellenőrizték: a szeánszok előtt levetkőztették, megfürdették, testnyílásait megvizsgálták, és más ruhát (régi, felsőrészes férfi fürdőruhát) húztak rá, hogy ne használhasson ruhájában elrejtett kellékeket. A szeánszok alatt László ragaszkodott a sötétséghez, állítása szerint a szellemek csak így hajlandók működni („fényérzékeny” szellemek?). Hogy csalni mégse tudjon, két ember ült mellette és fogta a kezét, kizárva a bűvésztrükköket. És mégis: László összejövetelein nemcsak hangok hallatszottak, hanem kő hullott a semmiből, és az alig derengő világításban fehér, fényképezhető „ektoplazmák” jelentek meg; ezek később nyomtalanul eltűntek. Az égből esett kő viszont ottmaradt – sajátos állaga mutatta, hogy „valóban a túlvilágról jött”. Szenzációs volt! Az okkultisták izgalomba jöttek. Egy ismert német szakember is Budapestre utazott, hogy tulajdon szemével lássa a jelenségeket. Teljesen meggyőzve ment haza, és tanúságot tett a pesti kísérlet hiteles eredményeiről. Pedig az egész nem volt egyéb közönséges csalásnál. A dupla nevű (és elméjű) László még felöltözve bevitte a szobába a kellékeket, a padlóra ejtette egy nem feltűnő ponton, és amikor már a fürdőruhában volt, lábujjaival fölvette azokat. Ha a szeánsz közben trükkre készült, köhögési rohamot produkált, ilyenkor elengedték a kezét. Így tette fejére a fura kavicsot, és később, amikor köhögése már feledésbe ment és már hosszabb ideje újból fogták a kezét, befejelte a szoba közepére. Az „ektoplazmához” libazsírral átitatott gézt használt, amit a köhögés közben a szájába tett, és onnét fújt ki később, mialatt mindkét kezét fogták. Előbb- utóbb a kutató társaság mégis gyanút fogott, felkészültek leleplezésére, és egyik trükkje közepén rágyújtották a villanyt. Utána igen-igen szomorúak voltak... A csaló viszont szégyentelenül arra hivatkozott, hogy a tudományt akarta szolgálni a spiritizmus megcsúfolásával.28 28 TÁBORI Kornél: Pesti spiritiszták. Tolnai Világlapja, Budapest, 1924. 28
- 29. A kísérletező úriemberekteljesen járatlanok voltak a metafizikában. Szellemi lényre nem hat a fény vagy más fizikai jelenség. Éppen azért szellemi lény, mert nem anyagi síkon létezik. Gyanakodniuk kellett volna tehát annál az állításnál, hogy a szellemek igénylik a sötétséget. Akiknek sötétségre van szükségük, azok nem a szellemek, hanem a csalók. Jézus mondja: „Mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit” (Jn 3,20). Az efezusi levélben pedig ezt olvassuk: „Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen” (Ef 5,11-12). Utóbbi közvetlenül a pogány rituális kéjelgésekre vonatkozik, de jól alkalmazható a csaló trükkökre és mindarra, amit rejteni kell az emberek szeme elől. A spiritizmusban meglehetősen gyakori az az állítás, hogy a szellemekkel sötétségben kell kommunikálni, mert a fény zavarja őket. Részemről ezt úgy fordítom le, hogy a spiritizmusban meglehetősen gyakori a csalás. Szeghy Ernő atya mondja valahol, hogy amikor egy bűvésszel beszélgetett a spiritizmustól, a bűvész azt állította: nincs olyan spiritiszta jelenség, amit ő megfelelő bűvésztrükkel utána ne tudna csinálni. Ezzel távolról sem akarom azt mondani, hogy a spiritiszta szeánszokon egyáltalán nem történnek természetkívüli jelenségek. Csakhogy ha történnek, azok a gonosz lelkektől valók. Második előadásomban idéztem Montluisant kapitány és Sylvester, az amerikai médium esetét, akik mindketten negatív szellemi erőket tapasztaltak meg a spiritizmusban. Mondanivalóm tehát nem az, hogy a spiritiszta jelenségek soha nem lehetnek – bizonyos értelemben – valódiak, hanem az, hogy ne legyünk hiszékenyek és képzelődők, ne tételezzünk föl túl könnyen rendkívüliséget. Használjuk az eszünket akkor is, ha szokatlan jelenséggel állunk szemben. László Lászó esete után elmondok a hiszékenységgel és képzelődéssel kapcsolatban egy másik történetet is, de előre kell bocsátanom, hogy rendkívül rémes történet. Velem esett meg. Rendkívül rémes helyen laktam akkor, embertől alig lakott táján szép fővárosunknak, egy első emeleti plébánosi lakásban. Több hónapja éltem már ott, amikor is egyik este, miután már lefeküdtem, a mennyezeten lévő árnyékokra bámészkodva, egy szokatlan, kerek, sötét árnyékra figyeltem föl, ami ott volt a szoba mennyezetén, körülbelül az íróasztalom fölött. Ágyamból éppen ráláttam. Minek az árnyéka ez? Íróasztalomon nem égett a lámpa, amúgy is lefelé volt irányítva, nem vetíthette föl semmiféle tárgy árnyékát; de nem is láttam olyan tárgyat, aminek az árnyéka ilyen lehetett volna – nagy, lapos, kerek folt. Sötétebb volt, mint azok az árnyékok, amelyeket az utcai világítás vetített szobám mennyezetére, ez egyébként is ferdén ért szobámba, ennek megfelelően nyújtózkodtak a kinti fák és a benti csillár halványabb szürke árnyékai. Ez a különös árnyék azonban majdnem fekete volt, elhelyezkedésénél fogva semmiképpen nem származhatott az utcai lámpáktól, és nem emlékeztem arra sem, hogy korábban láttam volna. A jelenség megmagyarázhatatlannak tűnt. Sok karizmatikus irodalmat olvashattam akkoriban, amelyben a démonok elűzése gyakran előfordul. Mi van akkor, gondoltam, ha az a kerek folt démoni eredetű? Ez se látszott túl valószínűnek, de más magyarázatot nem találtam. Hátha egy gonosz lélek les rám, ijesztgetve a szokatlan árnyjelenséggel? Nosza, imádkozni kezdtem, elűzve a démont Jézus nevében. (Magyarázatul annyit, hogy nem exorcizmust alkalmaztam, mert az püspöki engedélyhez van kötve. Egyszerű szabadító imát végeztem. Később áll szándékomban kifejteni, mi a különbség a kettő között.) A kerek, sötét árnyék mozdulatlan maradt. Nem jött közelebb, de nem is tűnt el. Igyekeztem nagyon erélyes lenni vele, bevetve mindazt a szabadító erőt, ami Jézusban az 29
- 30. enyém. Az árnyékmaradt. Váltogattam a kifejezéseket, fölhasználtam gazdag szókincsemet. A kerek árnyék nem nevetett éppen rajtam, de ott maradt mozdulatlanul, ahol volt. Az okosabb enged. Mivel az imádság nem használt, fölhagytam vele, és békében elszunnyadtam. Félelmet egyáltalán nem éreztem, csak valami furcsa csodálkozás volt bennem: ilyesmi nincs. Csakhogy volt, ott volt a plafonon. Másnap, hajnali félhomályban, még mindig ott feketéllett a kerek árny. De ahogy közelebbről megvizsgáltam az íróasztalt, nyomban fény derült a titokra. A közelmúltban ugyanis kicseréltem a telefont egy új, üzenetrögzítős készülékre. Ezen volt egy kis zöld lámpa, amely jelezte, hogy a készülék áram alatt van. Erre nem gondoltam. Halvány kis fénye nem látszott az ágyból, ahol feküdtem, de ahhoz elég volt, hogy amikor a szobában minden világítást eloltottam, árnyékot vetítsen a mennyezetre. Az árnyék pedig íróasztali lámpám burájának árnyéka volt. Annak formája ugyan egészen más, kupola-alakú, de szintén körszimmetrikus, így odafönt kerek, lapos, tányérszerű vetület formájában jelent meg. Vagyis: démont fantáziáltam oda, ahol egyszerű optikai jelenséggel álltam szemben. Pedig általában józanságra törekszem és az illúziók leleplezésére. Ezúttal nem sikerült. Mi következik ebből? Először is az, hogy rémesen nagy szamár voltam. (Mondtam, hogy rémes történet lesz.) Olyan naiv babonába estem, ha nem is szándékosan, mint a már emlegetett Szent Antal-láncok küldözgetői. Másodszor pedig az, hogy a szabadító ima előtt nem szabad elmulasztani a lelkek megkülönböztetését, amiről 1Jn 4,1 beszél: „Vizsgáljátok meg a lelkeket.” Ha imádságban kerestem volna a választ arra, hogy valóban démoni jelenséggel állok-e szemben, nagyon hamar kitűnt volna, hogy nem ez a helyzet. Már annak is el kellett volna gondolkodtatnia engem, hogy egyáltalán nem éreztem félelmet. Ha egy bukott angyal veszi a fáradságot és kerek, sötét árnyékkal ijesztget, az már csak hat egy kicsit az idegrendszeremre is! Én tudok félni, rendkívül gyáva nyúl tudok lenni, s ha a démon valódi lett volna, aligha aludtam volna el olyan zavartalan békességben. De különben is, ha imádkozom, a Szentlélek világosságában minden bizonnyal hamarosan ösztönzést éreztem volna, hogy tovább folytassam a természetes magyarázat keresését, és ha fölkelek az ágyból és megnézem az íróasztalt, könnyen megpillantottam volna azt a kis zöld fényforrást, ami az egész jelenséget kielégítően megmagyarázta. Nem űztem volna csúfot a szabadító imából. Mert az imádság nem játék. Nos, rossz szándék nem volt a dologban, de hadd vonjam le a harmadik konzekvenciát. Ez pedig imígyen hangzik: „Mielőtt démont űznél, nézd meg jól az íróasztalodat!” Vagyis: ne siess a természetkívüli okokat keresni, hanem fordulj makacsul a józan észhez. Isten azért adta értelmünket, hogy használjuk. Ne váljunk illúziók áldozatává. Egyszer azzá váltam, de még egyszer nem akarok. Felsülésemmel Isten megtanított arra, hogy nagyon kritikusan kell nézni a természetkívüli jelenségeket. A kritikus elme, a természetes magyarázat keresője számos esetben talál csalást ott, ahol mások rendkívüli tüneményeket látnak. Helena Blavatsky, a teozófia alapítója, állítólag csodálatos dolgokat művelt: jóslatai beváltak, elveszett tárgyakat megtalált, eltört csészéket összeforrasztott, szellemek sugallatára írt könyveket. Mi volt csodái mögött? A hölgy közönséges csaló volt. 30
- 31. Szimlában egy Humenevű magas állású úr házában eltűnt egy értékes melltű. Blawatskyné29 vendége volt a háznak, s egy vacsora alkalmából úgy irányította a társalgást, hogy az eltűnt melltű kerüljön szóba. A társaságban voltak kételkedők is. Mindig akadnak ilyen kellemetlen emberek. De Blawatskyné lefegyverezte őket, csodát művelt. Rövid elmélkedés után a tibeti nagy szellemek, Morja és Koot Homi elárulták neki, hogy a melltű a kert egyik bokra alatt van elásva. Mindannyian kimentek a kertbe, lámpással megkeresték a kijelölt helyet, csakugyan megtalálták a melltűt sértetlenül. A csoda híre bejárta India egész sajtóját. Ez a sajtóvisszhang lett a veszte Blawatskynénak: az újságokból tudomást szerzett az esetről az a bombayi ékszerész is, akinél az ellopott ékszert elzálogosították, s akitől Blawatskyné azt kiváltotta. A zálogcédulát a tolvajtól vette meg. Később a ház kertésze is jelentkezett azzal, hogy kis baksisért aznap este ásta el a melltűt tartalmazó dobozt a bokrok alá.30 A jeles alapítónak nem ez volt az egyetlen csalása. Amikor a „hívők” kérdésekkel fordultak szellemeihez, a „szellemek válaszait” ő maga írta és csempészte egy nyitható hátú szekrénybe. (A szellemek érdekes módon ugyanazokat a nyelvi hibákat követték el, amelyek az ő angolságát is jellemezték.) „Szellemektől diktált” könyve közönséges ollózás. Amikor tibeti tartózkodásáról beszél, amelynek alkalmából állítólag beavatták a titkos tudományokba, leírást ad Tibetről, ahova akkor még nem igen jutott be európai. Mihelyt azonban a rejtelmes ország mégiscsak ismertté vált, kiderült, hogy Blavatskyné leírásai egyáltalán nem illenek rá az helyszínre: a misztikus szerző fantáziájának termékei. A Teozófiai Társaság alapítója egész egyszerűen nem volt tisztességes. A szélhámosságából kinőtt Társaság harmadik elnöke, Alice Bailey kezdeményezte a New Age mozgalmat... Erről a szellemi tájékról származik az egész mai okkult-mágikus-ezoterikus divat. Ha a szellemi kontextus fogalmát megértettük, ez bizonnyal mond valamit számunkra. Mágia és szélhámosság nem ugyanaz, de komoly átfedések vannak közöttük. Nézzünk meg egy érdekes esetet. Satya Sai Baba 1926-ban született Puttaparthiban, Andra Pradesh indiai államban, földműves szülőktől. Eredeti neve Satyanarayan Raju. Még nem volt tizennégy éves, amikor egy sor különös élményen ment keresztül, amelyeket szülei és mások démoni megszállásnak tartottak. Nem sokkal ezek után bejelentette, hogy az 1918-ban elhunyt híres guru, a Shirdi-beli Sai Baba szelleme költözött bele, és mostantól fogva ő is Sai Baba, Shiva és Sakti istenek megtestesülése. Viselkedésével engem kísértetiesen emlékeztet Rejtő Jenő hősére, a Csodálatos Nalayára, aki egy szép napon azzal a hírrel állít be egy csapat benszülötthöz, hogy ő a királyuk. Csak az a tragikus, hogy míg Rejtő ezt viccnek szánta, hősünk teljes komolysággal az istenséget választotta életpályának. Önmagát az istenség megtestesülésének vallja, míg Buddha, Krisztus és Mohammed szerinte nem voltak „avatarok”, megtestesülések. „Némi isteni erejük volt ... Az én erőm végtelen” – mondja szerényen. Számos adat van arról, hogy Sai Baba valóban rendkívüli jelenségeket produkál. Milliószámra vannak követői, akik teljes komolysággal imádkoznak hozzá. Mi persze nem hisszük el Sai Babának, hogy ő az Isten. Mit szóljunk azonban Satya Sai Baba csodatételeihez, 29Megőrzöm forrásom helyesírását, ám amennyire én tudom, a nevet szimpla v-vel kell írni. HAJNÓCZY Rózsa, G.: Bengáli tűz. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, évszám nélkül. 263-264.o. (A könyv 30 regényműfaja ellenére az ismeretterjesztő részletek megbízhatók, az igazi szerző Germanus Gyula orientalista.) 31
- 32. amelyeknek annyi tanújavan? Betegeket gyógyít, órákat, nyakláncokat, fotókat, gyümölcsöt és szent hamut teremt elő az üres levegőből. Mozgalmának harmicezer központja van a világ minden táján, többek között Budapesten is. Sok beszámoló szól arról, hogy Sai Baba egész egyszerűen csal, bűvészkedik. A hyderabadi Deccan Chronicle 1992. november 23-i száma címlapján közölt egy videofelvételből készített képsort, amely akkor készült, amikor Satya Sai Baba az indiai miniszterelnök, Narashimha Rao jelenlétében arany nyakláncot „materializált”. A felvétel egyértelműen megmutatta, hogy a láncot Radhakrishna Menon, Sai Baba asszisztense adta át titokban főnökének, aki aztán egy elegáns kézmozdulattal előteremtette azt. Piet Vroon holland riporter munkatársával tisztán megfigyelte, hogy Sai Baba gyűrűket és órákat húz elő virágvázák mögül vagy székének párnái közül, a golyóvá gyúrt «szent hamut» pedig olykor a szájából veszi elő.31 Sai Baba hívei erre azt válaszolják, hogy a mai videotechnikával bármire lehet hamis bizonyítékot készíteni. Sőt, nemcsak hívei beszélnek Sai Baba csodáiról. Az amerikai Ron Cohen sokáig volt mágus és Sai Baba tanítványa. Később kiábrándult mesteréből, de ez nem indította arra, hogy kétségbevonja csodáinak tényét. Beszámolója szerint Sai Baba egyszer éjszaka megjelent az ágya mellett New Yorkban, és Indiába hívta. Cohen ott rendkívüliségek tanúja volt, amelyek valóságát a szakítás után sem tagadja. Sai Babát úgy ismerik, mint a csodák emberét ... Rákbetegségben haldokló üzletemberek élnek át csodálatos gyógyulásokat démonikus erői révén ... A Shivarathri fesztivál alatt két vödör étellel – az egyikben rizs volt, a másikban curry – negyvenezer embert táplált. Gépkocsik folytatták órákig útjukat üzemanyag nélkül.32 Kinek van igaza? Művel Sai Baba démoni csodákat, vagy nem művel? Innen távolból aligha vállalkozhatunk arra, hogy eldöntsük a kérdést. Csak arra szeretnék rámutatni: a kettő együtt is lehetséges. Osborne Pendragon formulája, „a fele csoda és a fele móka”, egész jól használható. Van mágia, amely csalás, és van mágia, amely démoni tevékenység. Mindkettő a Hazugság Atyját szolgálja. Mindkettő megtéveszt, a működő mágia magasabb szinten, mint a megjátszott mágia, de nincs kétség arról, hogy amikor Chesterton Father Brownja kijelenti, hogy a tiszta csalást „nem olyan nagyon bánja”, a szellemes paradoxon kedvéért kicsit elhanyagolja a csalás és a hazugság erkölcsi minősítését. Ez megbocsátható a szépírónak, de a teológus nem engedheti meg magának. A mágia bűn, és a mágiát népszerűsítő szemfényvesztés szintén bűn. Közös szellemi kontextusba tartoznak, egyaránt a hamisság világába vezetnek. És ez az, aminek fele se móka. 31 HUGHES, Louis: Who is Satya Sai Baba? Lásd: http://www.dci.dk/en/mtrl/saibabaeng.html — 2006.03.28. 32 COHEN, Ron: Egy zsidó jógi. In: ROTH, Sid [szerk.]: Akiknek volt bátorságuk. Messianic Vision, 1999. 106. o. 32
- 33. Üresség Hogy csattan egy tenyér – Szatori – Bodhidarma – Enomiya-Lassalle atya és a zen-meditáció keresztény befogadása – Egyre beljebb nyomni a semmit – Koan – A keresztény zen kritikája – A gondolkodás lerombolása – Pofon a zen-mesternek – A szellemek világa – Démoni utánzat – A valódi misztika A mester összecsattantja két tenyerét. – Hallod ezt? Így csattan két tenyér. Most mondd meg nekem, hogy csattan egy tenyér! A tanítvány (nagyon természetesen) nem tudja megmondani. A mester elküldi, hogy meditáljon erről. A tanítvány meditál, amíg kitalál valamilyen (persze abszurd) választ. A mester nem fogadja el a választ, esetleg megüti a tanítványt a légycsapóval, és visszaküldi meditálni. Néhány nap múlva a tanítvány visszamerészkedik egy újabb válasszal, persze azt se fogadják el. Ez így megy egy darabig, s amikor a tanítvány agya már végképp tótágast áll a logika könyörtelen száműzésétől és a monoton meditációs technikáktól, a légycsapó egy jól irányzott ütésére hirtelen eléri a szatorit, megvilágosodik. Ez a zen. Történetét Buddha első tanítványaira viszik vissza. Állítólag a huszonnyolcadik nemzedéket képviselte Bodhidarma, aki Kr. u. 520-ban érkezett Kínába. A császár eldicsekedett neki buddhista buzgóságával. „Templomokat és kolostorokat építettem. Lemásoltattam Buddha szent iratait. Nos, milyen érdemeim vannak?” A zordon indiai bölcs válasza ez volt: „Semmiféle érdemed nincs, felség.” A császár újból próbálkozott: „Mi a buddhizmus alapelve?” Bodhidarma így felelt: „Hatalmas üresség.” „Akkor ki áll most előttem?” – kérdezte a kétségbeesett császár. „Fogalmam sincs” – felelte a bölcs.33 Úgy látszik, ezek a merő tagadásból álló válaszok nagyon mély bölcsesség benyomását keltették, mert Bodhidarma tanítása, kínai nevén csan, japán nevén zen, ezután hatalmas mértékben elterjedt, s ma is a legfontosabb japán szellemi irányzatok közé tartozik. A japán kultúrát nem is lehet megérteni a zen nélkül, annyira átjárta ennek a szellemi iskolának a szemlélete. Mióta a nyugati kultúrában divatba jöttek a keleti meditációs technikák, a zen is elterjedt nálunk. A jezsuita Enomiya-Lassalle atya a zent keresztény szempontból is pozitívan értékeli. Ez az értékelés olyan mértékben elterjedt, hogy ma már teológiai karokon a katolikus lelkiségek között tanítják a zent. A keresztény zen, hívei szerint, megérdemli „a test imája”, „a szellem tér- időbeli formája” neveket34, s egyik útja a Szent Ignáctól hangsúlyozott „belső megismerésnek”, amely szükséges ahhoz, hogy magunkévá tegyük az evangélium misztériumait.35 33HUMPHREYS, Christmas: Buddhism. Penguin Books, Harmondsworth etc., 1975. 181. o. Karl Rahner kifejezései, idézi: MEÍJA, Jorge Julio: Que puede aportar el Zen a la experiencia de los Ejercicios 34 Espirituales ignacianos? — lásd: http://eduignaciana.tripod.com/docum/zen.pdf (2006. 04. 04.) 35 Uo. 33
- 34. Az eredeti, mondjuktalán így: „buddhista” zen egyrészt a megvilágosodásnak vagy lényeg- szemléletnek nevezett elváltozott tudatállapot megszerzésének „üzemi technológiája”, amely zen-ülésekből (zazen) és a mesterrel való beszélgetésekből áll, másrészt pedig az ehhez kapcsolódó gondolatvilág. Lássuk, „mit üzen a zazen-üzem”, mi voltaképpen a zen tartalma. A zazen szigorúan meghatározott testtartásból és logikus gondolkodás helyett az intuitív szemléletre való törekvésből áll. Keresztbe vetett lábbal kell ülni, a lábfejeket az ellentétes combra feszítve (lótusz-ülés), a felsőtestet szálegyenesen tartani, szabályozott hasi légzéssel lélegezni, és közben a tekintetet mozdulatlanul a padló vagy a fal egy pontjára szegezni. Köldökünk és orrunk hegye függőleges irányban egy vonalba kerül, miközben állunkat lefelé feszítjük, és nyitott szemmel kb. 90-100 cm távolságra a padlóra nézünk.36 Közben, legalábbis az egyik lehetséges módszer szerint, számoljuk ki- és belégzésünket. Kezdők esetében létezik egy olyan módszer, amelyben a lélegzetvételüket számolják, és így távolítják el a tompa és szórakozott gondolatokat.37 Később már számolás nélkül is sikerül semmire sem gondolnunk. Már nem szabad semmi mással foglalkoznunk, és mindig csak a „semmit” kell egyre beljebb nyomni. Aki ezt következetesen csinálja, egyszer csak bejut a legmélyebb szintre. Mihelyt megérintjük a legmélyebb tudatot, fellobban a szikra – és az a megvilágosodás.38 Ez a szatori, a nagy változás, a lét intuitív megragadása. A növendék teste remeg, kiveri a verejték, ez mutatja a hirtelen változást. De ez egyben boldogító esemény is. Hirtelen eszébe jut, amit hiába keresett, világosan lát ott, ahol addig mindent zűrzavarosnak érzett: látja az erdőt a fáktól. Mintha hályog hullana le szeméről. Úgy érzi – megváltották. Villámszerű ez az esemény, de hatása annál tartósabb!39 Közben a zen-mester is segít „egyre beljebb nyomni a semmit”, a beszélgetések mellett leggyakrabban az ú.n. koanokkal. A koan olyan szó vagy kifejezés, amely segít kilépni a lépésről lépésre haladó, diszkurzív gondolkodásból, mintegy leállítja bennünk a logikus gondolatmenet folyamát. Logikai szempontból a koan gyakran teljesen értelmetlen, vagy legalábbis annak látszik. Ilyen koan a „Hogy csattan egy tenyér?” kérdés is. Vagy ilyen koan a következő: „Milyen a születésed előtti, igazi arcod olyankor, ha elméd már túljár jón és rosszon?”40 Amikor a megvilágosodás létrejött, a meditáló felszabadult arra, hogy önmagát és az egész létezést egyetlen intuitív aktusban mint egységet ragadja meg, túl minden kettősségen és ellentéten, még azon a logikai ellentéten is, hogy „elértem a megvilágosodást” vagy „nem értem el a megvilágosodást”. A keleti gondolkodók ezt bizonyítéknak tartják arra, hogy 36 ENOMIYA-LASSALLE, S.J., Hugo M.: Zen. Medio, Szentendre, 1995. 37 AMAKUKI, Sessan: Zen Meditation. In: Buddhist Scriptures. Selected and translated by Edward Conze. Penguin, 1959. p. 134-135. 38 ENOMIYA-LASSALLE i. m. 146. o. 39 HERRIGEL, Eugen: A zen-út. UR, 1997. 25. o. 40 HERRIGEL i. m. 23. o. 34
- 35. monista világnézetük helyes:a teljes valóság egy. Itt nyomatékkal meg kell jegyeznünk, hogy a zen nem vallás, nem is akar vallás lenni, inkább a „buddhává-válás” gyakorlata és elmélete. Ezért állítja Enomiya-Lassalle atya, hogy a zen elszakítható a monista filozófiától, és összefér a keresztény hittel is. Ő a zen pszicho-technológiáját úgy alkalmazza, hogy a meditálónak „Isten a koanja”, a megvilágosodás pedig természetes eszköz az összeszedettségre, amely a keresztény imádsághoz is szükséges. Nem tartja a zen-misztikát keresztény értelemben vett, belénk öntött misztikának, ami kizárólag a Szentlélek ajándéka lehet és nem az imádkozó erőfeszítésének eredménye, hanem olyan „természetes szemlélődésnek”, amely jó előkészület a szorosan vett misztikához, a „belénk öntött szemlélődéshez”. Nem csoda, hogy sokan elfogadják Enomiya atya érvelését, és minden további nélkül átvihetőnek tartják a gyakorlatba a „keresztény zent”. Amikor ezzel szemben fenntartásaimat hangoztatom, nem egyszerűen azért teszem, mert a zen nem keresztény dolog. A bölcsesség nem a kereszténység privilégiuma. A katolikus Egyház a nem-keresztény vallásokból sem utasít el semmit, ami igaz és szent. Az aszketikus fegyelemből, az őszinte keresésből, a meditációban tanúsított kitartásból, a hétköznapi ambíciók hiúság-vásárának bátor meghaladásából, ami a zenben megvalósul, mi is tanulhatunk. Tisztelem Enomiya-Lassalle atya bátorságát, aki ezt megkísérelte már a II. Vatikáni Zsinat előtt, és úgy igyekszik véghezvinni, hogy közben állandóan tekintettel van a keresztény hit épségére. Ugyanakkor azonban vannak a zenben olyan mozzanatok, amelyek nézetem szerint nem vihetők át a kereszténységbe olymódon, hogy annak lényege ne sérüljön. Ezek nélkül pedig a zen már nem mondható zennek többé. Ezért, szemben számos katolikus teológus véleményével, azt állítom, hogy Enomiya nem volt elég kritikus, és a sajátos értelemben vett „keresztény zen” lehetetlen. A zen tarthatatlan mozzanatai közül első és nagyon alapvető az értelem-ellenesség. A diszkurzív logika tűzzel-vassal történő irtása ellenkezik azzal az igennel, amit a keresztény hit Isten ajándékára, a rációra, a következtető értelemre mond. A zen azt kívánja, hogy a dolgokat viszonyítás nélkül, önmagukban éljük meg. Mondhatjuk: „Dorong!” „Hó!” „Vadkacsák!” De nem mondhatjuk: „Ez dorong!” „Ez hó!” „Ezek vadkacsák!” Ezzel ugyanis széttagoljuk a szemlélt tárgy és a szemlélő én őseredeti egységét. Ugyanúgy és ugyanezért nem mondhatjuk az ellenkezőjét sem: „Ez nem dorong!” „Ez nem hó!” „Ezek nem vadkacsák!”41 Vagyis olyan lényegszemléletre törekszünk, amely túl van az „igen” és a „nem” ellentétén. Ám éppen ez az ellentét (az ellentmondás logikai alapelve) alkotja a gondolkodás lényegét. Ha ezt megsemmisítjük, emberségünk alapértéke semmisül meg, az állásfoglalás képessége. „Vajon ... – kérdezi méltatlankodva Pál apostol – nálam az »igen, igen« egyben »nem, nem« is?” (2Kor 1,17). Az „igen” és „nem” ellentéte nélkül megsemmisül az erkölcsi rend is, amit a már idézett koan ki is mond: „Milyen a születésed előtti, igazi arcod olyankor, ha elméd már túljár jón és rosszon?” A keresztény nem akar túl járni a jón és rosszon! A köztük lévő különbséget nem meghaladni akarja, hanem a rossz megsemmisítésével kívánja legyőzni: „Ha a Lélekkel megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok” (Róm 8,13). Meghaladni is más, megölni is más. Ha meghaladlak, fönn vagyok az emeleten, mialatt te a földszinten vígan ficánkolsz; ha megöllek, véredben fetrengsz a parketten, mialatt villogtatom fölötted győztes fegyveremet. Nem adhatjuk föl az „igaz” és a „nem igaz” ellentétét, mint ahogy a „jó” és „rossz” ellentétét sem. 41 HERRIGEL i. m. 32. o. 35
- 36. Józan eszünket, értékítéleteinketnem szabad eladnunk egy tál lencséért! „A lelki ember mindent megítél” (1Kor 2,15). Az ezzel ellentétes út nem keresztény út. Azért az motoszkál bennem, hogy amennyiben egy zen-mester megkérdezi tőlem: „Hogy csattan egy tenyér”, nem vonulok vissza meditálni a józan ésszel ellentétes kérdésről, hanem megadom a teljesen szabatos, pofonegyszerű választ: egy hatalmas pofont a zen-mesternek. Mindjárt tudni fogja, hogy csattan egy tenyér! Miután ezt elsütöttem, őszintén és sietve bocsánatot kérek, természetesen nem gondoltam komolyan, de ezt a csattanós poént lehetetlen volt kihagyni... Tisztelem a zen-mestereket, ha nem is értek egyet velük, és eszem ágában sincs bárkit is bántalmazni. De kifejezésre akartam juttatni, hogy a diszkurzív logika kiirtását nem magasabbrendűnek tartom, ellenkezőleg, az emberi méltóság lealacsonyításának. Jó, mondhatja valaki, elhagyjuk az értelmetlen koanokat, és megőrizzük értelmünk ítélőképességét. A keresztény zenben Isten a koan, ez ellen senkinek nem lehet kifogása. Nincs is; de annál komolyabb kifogásom van a zazen-üzem technológiája ellen. Merev tartással egy pontra nézni, közben számolni... Nem ismerős ez valahonnan? Hasonló autohipnotikus technikával kezdődnek az agykontroll-gyakorlatok is. A zen-meditáció ugyan sokkal nemesebb és bölcsebb valami a zavaros elméleteken nyugvó agykontrollnál, de ezen a ponton egy szintre kerül vele. Az autohipnózis valóban leállítja a diszkurzív gondolkodást, de ezzel megfosztja az elmét az értelmi kontrolltól, és kiszolgáltatja a gonosz szellemeknek. Ezt mondtam akkor is, amikor először beszéltem az elváltozott tudatállapotról, és ezt mondom most is. És a szellemek megjelennek! A haladó zen-tanítvány különös dolgokat tapasztal. Az ember például nyitott szemmel alakokat lát. Egy szerzetes ... ebben az állapotban azt látta, hogy minden buddhista szent körmenetben elvonul előtte. Látomása olyan intenzív volt, hogy nem tudott tőle szabadulni. Végül beugrott egy nagy víztartályba, de a körmenet látomása ekkor sem szűnt meg. ... Felléphetnek más jelenések is. Például vadállatok, amelyek fenyegetően szembenéznek velünk. Szerzetes ismerősöm nagy, rámeredő szemeket és hasonlókat látott. Megesik, hogy az ember hangokat hall, éspedig olyan tisztán, hogy akaratlanul is abba az irányba fordul, ahonnan a hangokat véli. Vannak kevésbé élénk látomások is. Velem megtörtént, hogy azt éreztem, mintha oda lennék kötve ahhoz a ponthoz, amit néztem. Azután úgy tűnt, mintha sötét árnyak suhantak volna el a szemem előtt. Lila foltokat és szikrákat láttam, amelyek szétpattantak, mint valami tűzijáték. Mindez többször is megismétlődött.42 Ez a makjó43, „a szellemek világa”. Enomiya atya gyanútlanul azt gondolja, hogy ez a „pszichológiai eksztázis” csak a tudatalattiból ered, és nincs szellemi háttere. Ám a különös jelenségek ezzel nem érnek véget. Nehezebb megérteni gyanútlanságát a következőkben: Az ember képessé válik rá, hogy emberfeletti dolgokat vigyen véghez. E jelenségeket jól ismerjük az indiai jógából. Ezek csak akkor következnek be, ha 42ENOMIYA-LASSALLE i. m. 24. o. 43 Nem makijó, ez téves átírás. Nincs „i” magánhangzó a szóban. Makijó egy női név. (Fülöp Tamás szíves információja.) 36
- 37. magunk is akarjuk.Régebben gyakran éltek ezekkel az erőkkel, ma azonban a zen a természetfeletti képességek alkalmazását elutasítja. Dogen (1200-1253), a szoto- szekta megalapítója Japánban, teljes meggyőződéssel hirdette, hogy a zazen csak a megvilágosodás útja lehet. Persze még ma is találkozunk Japánban olyanokkal, akik e mágikus erőkhöz folyamodnak.44 A meditáló lebegni képes, vagy tárgyakat mozgatni távolból, s más hasonló jelenségeket előidézni. Enomiya atya e mágikus jelenségeket úgy értelmezi, hogy egyesülünk a kozmikus erőkkel. Bizonyos értelemben ez így is van, csakhogy a természetkívüli jelenségek nem a természet erői alapján mennek végbe. Működő mágiáról van szó, amely mögött perverz numinózum áll: fejedelemségek és hatalmasságok, „a sötétség világának kormányzói”, „a gonoszságnak az ég magasságban lévő szellemei” (Ef 6,12). Nem a paradicsomban élünk, a teremtés „hiábavalóságnak van alávetve” (Róm 8,20), a „levegőben uralkodó fejedelem” (Ef 2,2) a sátán. A racionalizmus által befolyásolt 20. századi teológia, s láthatóan Enomiya atya maga is, hajlamos erről megfeledkezni. Hasonló hibába esik, mint José Silva, amikor azt bizonygatja, hogy az agykontroll útján nem lehet ártó intelligenciákkal kapcsolatba kerülni. Nagyon is lehet, a mágikus teljesítmények mögött éppenséggel a sátán és angyalai állnak. A víziók és természetkívüli jelenségek föllépése a zen-meditáció második fokán egyértelmű szellemi kontextusba helyezi a harmadik fokozatot, a megvilágosodás bekövetkezését is. A megvilágosodás nem pusztán az értelem intuitív erejének koncentrációja, hanem olyan elváltozott tudatállapot, amelyben az ember erőteljesen és mélyen, de hamisan látja a valóságot. Az én egysége a nem-énnel, a nagy Én, amely az univerzummal azonos, a mindent egynek mutató monizmus hamis világnézet. Nem egyszerűen azért, mert Isten túlesik a horizontján; ez természetes. Hanem mert a létező és érvényes különbségek megszüntetésével megfosztja az embert attól, hogy továbblépjen Isten felé, sőt attól is, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. A megvilágosodott személy öntörvényű, önmagának elégséges hamis univerzumba lép, amelyben „ennek a világnak az istene” (2Kor 4,4), „a hazugság atyja” (Jn 8,44) az úr. Az a tény, hogy a megvilágosodás váratlanul, ajándékszerűen következik be, hogy a szatoriban részesült személy – mint idéztem – „úgy érzi, megváltották”, s egyúttal a Teremtőre való utalás a teremtésből mintegy eltűnik, arra utal, hogy a zen-üzem nem más, mint a keresztény misztika démoni utánzata. Természetesen a „keresztény zen” gyakorlói megőrizhetik keresztény hitüket, mint Enomiya atya maga is tette; nem szükségképpen teszik magukévá a monista világképet. De ez nem jelenti azt, hogy semmilyen démoni befolyás nem éri őket. Az ártalmak különfélék lehetnek, erről kevés információm van. Egy azonban bizonyos: a keresztény nem teheti meg, hogy autohipnózissal készüljön az Istennel való találkozásra. Ennek veszélyeiről Avilai Szent Teréz nagyon világosan beszél. Az „összeszedettség imája”, más szóval „szerzett szemlélődés” vagy kevésbé helyes kifejezéssel „természetes szemlélődés”, amelyről Teréz tanít, messzemenően nem azt jelenti, hogy „a semmit nyomjuk egyre beljebb”, hanem azt, hogy a diszkurzív gondolkodás megpihen. Lelassul, megnyugszik, de nincs megkötve. A logika nincs lehetetlenné téve, nem kerülünk elváltozott tudatállapotba, az értelem kontrollja nem szűnik meg. Ez ég és föld különbség a zen mindhárom fokozatával szemben. 44 Uo. 28. o. 37
- 38. S ha Istenmegragad bennünket, mint sas a zsákmányt, ha tűz lobban csontjainkban, mint Jeremiásnak (Jer 20,9), ha lángolni kezd a szívünk, mint az emmauszi tanítványoknak (Lk 24,32), egyszóval ha beáll a „belénk öntött szemlélődés” jelensége, az már valóban leállítja (kisebb vagy nagyobb mértékben) a diszkurzív gondolkodást, és intuitív lényegmegragadással helyettesíti – de ezért az elváltozott tudatállapotért már a mindenható Szeretet és Bölcsesség viseli a teljes garanciát. Csakhogy ez nem állítható elő üzemi technológiával. Ezt a szintet semmilyen önmanipuláció nem képes elérni. Isten létformája az önajándékozás, a keresztény létforma az önmagát ajándékozó Isten befogadása. 38
- 39. Misztika Nem az ember gonosz – A koan mint irodalmi érték – Irracionalitás – Inkulturáció és konkrét kultuszformák – Belénk öntött szemlélődés – Misztikusok az autohipnózisról – Enomiya tévedése – Keresztes Szent János „semmije” – A keresztény szerényebb A zenről szólva azt a meredek megállapítást kockáztattam meg, hogy ez a meditációs módszer és az általa elért szatori, megvilágosodás, démoni utánzata a keresztény misztikának. Szükségesnek tartom, hogy elhatároljam magam egy félreértéstől, amely mind a zen hívei, mind a zen ellenzői részéről felléphet. Sokan úgy okoskodnak: ami démoni, az gonosz; tehát azt állítottam, hogy a zen gonoszság. Nos, nem ezt állítottam. Maguk a démonok valóban gonoszak, igyekeznek félrevezetni az embert. Az ember azonban, aki jóhiszemű keresésében a zen útjához folyamodik, ettől még egyáltalán nem lesz gonosz; a zen-mesterek jó emberek, a zen művelői becsületes keresők, s az a kísérlet, amit keresztény zennek nevezünk, keresztény szándékból született. Mégis fenntartom tételemet. A zen ugyanis lényegénél fogva elhomályosítja Isten személyességét, s helyébe egy monista hagyomány elmosódott valóságélményét teszi. A hamis istenkép pedig démoni; mint 1Kor 10,20 mondja: „Amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek”. Lássunk tehát tisztán, és ne keverjük össze a lelkek megkülönböztetését a természetes emberi értékekről alkotott véleménnyel. Emberi értékeket, kultúrértékeket bőséggel találhatunk a zen-kultúrában; megmondom őszintén, hogy a zen-történeteket magam is érdeklődéssel és gyakorta nagy tetszéssel olvasom, s találkozom bennük sok olyan sajátsággal, amely önmagában egyáltalán nem démoni félrevezetés, hanem az emberi kreativitás kifejeződése. Az ún. koanok se mindenestül értelmetlenségek; paradoxonokat, látszólagos ellentmondásokat a nyugati irodalom is alkalmaz, s ha a koant egyszerűen irodalmi dimenziójában tekintem, eszembe se jut megtagadni tőle az elismerést. A paradoxonnak van kifejező funkciója. Amikor Mikes Kelemen azt írja képzeletbeli nagynénjének: „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem feledhetem Zágont”, ebbe a paradoxonba a száműzetés és a honvágy minden keserűségét sikerül szelíd öniróniával belefoglalnia. Előttem van boldogult anyai nagymamám, aki méltatlankodva hallgatta a televízióban elhangzó József Attila-sort: Mikor születtem, a kezemben kés volt... „Mikor született, hogy lehetett a kezében kés?” – kérdezte nagymama panaszosan a világmindenségtől. Csakhogy a költészet a szavaknak nem csupán értelmi jelentését használja, hanem hangulatát, asszociációs zónáját, szimbólum-értékét is, amit fantáziával és intuícióval kell megragadni, nem diszkurzív gondolkodással. Ez a sor éppen paradox voltával fejezi ki szuggesztíven az embert befogadó világ könyörtelenségét – Radnóti Miklós ezt így írta meg, saját születéséről beszélve: 39
- 40. Kiáltottam, nem kella világ! goromba! A két verssor ugyanazt mondja intellektuális szinten, ám a József Attila-sor elemibb, megragadóbb, metszőbb erejű, éppen a meghökkentő logikai paradoxon hatásánál fogva. Hadd idézzek még egy példát, Pilinszky Jánostól: Elgurulnak az ismeretlen csöndben, mélyen a csillagok alatt, elgurulnak s megállanak a mozdulatlan biliárdgolyók. Mikor először olvastam ezt a strófát, beleborzongtam, olyan erővel fejezte ki a csillagos égbolt mérhetetlen magasságát és a földi történések semmiségét, éppen a paradoxon eszközével, amely szerint t.i. a guruló biliárdgolyók mozdulatlanok. Ez a jelző tágította ki a teret valami téren-túli geometriává, és vitt a biliárd által képviselt prózai valóságba megilletődött áhítatot. Az ember nem sokra megy azzal, hogy megpróbálja a logikán túleső kifejezéseket logikába oldani, ahogy annak idején Földesy Géza tette Ady költészetével, korunkban pedig Kuklay Antal Pilinszky verseivel; ami a verset élővé teszi, az nem a logikus magyarázat, hanem a szavak varázsa, ha szabad így mondani: mágiája, persze a „mágia” szót ezúttal nem teológiai, hanem átvitt értelemben véve. Ez az átvitt értelem jól ismert a nyelvben, a „bűbájos”, „elbűvölő”, „varázslatos” kifejezéseket gyakran használjuk olyan dolgokra vagy személyekre, amelyek vagy akik érzelmi világunkat erőteljes működésbe hozzák. Ilyen lehet egy emberi arc, egy színészi alakítás, egy festmény, egy fotó, egy film, és ilyen mindenek fölött a zene. A zene sajátsága éppen az, hogy nem racionális eszközökkel dolgozik. Van persze ábrázoló zene is, amelyben fölismerjük a madárcsicsergést, a vízcsobogást, a vihar zúgását; de a muzsika képes arra, hogy öntörvényű világot alkosson, a hangzás erejével az érzelmek, a fantázia, az intuíció számára fölépítse saját kozmoszát, amelynek nincs szüksége következtető gondolkodásra. Azért tartottam szükségesnek mindezt elmondani, hogy minden félreértést elkerülve világossá tegyem: elismerem az intuitív megismerés értékét, és nem szándékozom a diszkurzív gondolkodást az egyszerű lényegmegragadás fölé helyezni. Csak egy nagyon szerény, egyszerű, emberi állításhoz ragaszkodom: az embernek szüksége van a rációra, a következtető értelemre, használnia kell az eszét, és nem szabad föladnia az értelem kontrollját. Ami ellen tiltakozom, az az irracionalitás. Az ember nemcsak rációból áll, és nem is képes pusztán rációval befogadni a teljes valóságot. De az ész-fölötti, a szupra-racionális valóság nem irracionális. Sem József Attila, sem Pilinszky, sem Bartók nem dönti le trónusáról az értelmet. Az értelem pihenhet; de akkor is a helyén van. Ül trónusán és gyönyörködik. Egész más dolog ezzel szemben az, ha az értelmet ledöntik trónusáról és bezárják a pincébe. Ha tehát a koan csupán egy szellemes paradoxon és nem akar megfosztani a diszkurzív gondolkodástól, élvezem, mint irodalmi alkotást; ám a zenben a koan célja éppen az, hogy megbénítsa a diszkurzív gondolkodást. És ez az, amit nem szabad. 40
- 41. Evangelizációs tevékenységében azEgyház kész magáévá tenni a legkülönbözőbb kultúrákat, nincs szándékában szűklátókörűen az euro-amerikai nyugati kultúrát tenni meg más kultúrák mércéjévé. Miközben azonban az evangélium beletestesül más kultúrákba, szükségszerűen át is alakítja azokat. Minden kultúrának vannak olyan elemei, amelyek alkalmasak a keresztény hit kifejezésére; vannak azonban olyanok is, amelyek nem alkalmasak. Ezért van az, amit a boldogult Vanyó professzortól tanultam: a kereszténység átvett ugyan a megtérő népektől egyes kifejezési módokat, de sohasem vett átt konkrét kultuszformákat. Ennek teológiai indoklása található az első korintusi levélben. A pogány kultusz szellemi kontextusa, mint láttuk, démonizált. „Nem ihatjátok az Úr kelyhét és a démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának” (1Kor 10,21). Tudjuk persze, hogy a zen, szándéka szerint, nem vallás. Nem beszél Istenről vagy istenekről. Meditációs technikája nem tekinthető minden további nélkül „pogány kultuszformának”. Ez azonban csak fenntartásokkal igaz, mert maga Enomiya-Lassalle atya, a „keresztény zen” prófétája írja, hogy amikor tanulta a zent, „rövid reggeli imával kezdődött a nap”.45 Ám ha ettől el is tekintünk, sokkal átfogóbb numinózum (vallási érték) jelentkezik abban az egységben, amit a megvilágosodott személy a zenben megél: az Én egységében az univerzummal és a teljes valósággal. Ez pedig hamis numinózum, a teremtés burkolt istenítése. Nyilvánvaló, hogy a keresztény ezt a monista világnézetet nem veheti be abba a kulturális csomagba, amelyet az evangélium kifejezéséhez a japán kultúrából fölhasznál. Enomiya- Lassalle és sok mai teológus szerint azonban magát a meditációs technikát átveheti. Az én tézisem az, hogy azt sem veheti át. Indoklásom: a zen-meditáció nem csupán intuitív, hanem észellenes. Arra irányul, hogy megszüntesse a logikus gondolkodás kontrollját a tudatban, és ezzel mesterségesen elváltozott tudatállapotot idézzen elő. Mint röviden az előző fejezetben is jeleztem, a kereszténység ismer olyan elváltozott tudatállapotot, amely ellen nincs kifogása. Ez a misztikus ima, a belénk öntött szemlélődés. Ebben maga Isten ragadja meg az embert és állítja le többé vagy kevésbé a diszkurzív gondolkodás működését. Aszerint, hogy a következtető értelem működése mennyire van kikapcsolva, a belénk öntött szemlélődésnek különböző lépcsőfokai lehetségesek, mint – Avilai Szent Teréz kifejezéseivel – a nyugalmi ima, az egyesülés imája vagy az elragadtatás.46 A lényeges pont az, hogy az ember a maga erejéből csak a „szerzett szemlélődésig” vagyis az „összeszedettség imájáig” tud eljutni, amennyiben Isten jelenlétét tudatosítva abban elidőzik, anélkül, hogy okoskodni próbálna. Ez nem jelenti az értelmi működés gátoltságát, csak megpihenését. Nem elváltozott tudatállapot. Minden további lépést csakis maga Isten tehet meg a lélekben. Ha az ember maga kezd erőlködni, hogy tovább jusson és értelmi működését teljesen beszüntesse, tompa ürességbe jut, nem pedig misztikus imába. A hiteles numinózum nem manipulálható. Maróti Lajos A kolostor című regényében leírja saját kettétört szerzetesi hivatásának azt az élményét, amikor imádság közben szemét mereven egy pontra függesztve, sajátos, kellemes kábulat vett erőt rajta. Később kiábrándultan fedezte föl, hogy ez nem misztikus szemlélődés, hanem autohipnózis, amit merő technikával bármikor képes előidézni, minden imádság 45 ENOMIYA-LASSALLE, H. M. : Zen. Medio, Bp. 1955. 12. o. 46 KOVÁCS G.: A lángoló Isten. Marana Tha, Bp. 1993. 43-46. o. 41
- 42. nélkül. Ilyen tévedésbekönnyen beleeshetnek az imádkozók, főképpen ha nem annyira Istent, mint az imaélményt tűzik ki célul. Hallgassuk meg erről a kármelita misztika szakértőjét és gyakorlóját, Szeghy Ernő atyát. Amint a legértékesebb kereskedelmi cikkeknek vannak értéktelen utánzatai, amint van talmi arany, hamis gyémánt és üveggyöngy, úgy van a mámor imájának, illetve a természetfölötti szemlélődésnek is egy nem ritka hamisítványa, az autohipnózis. Az egyháztörténelem sokat beszél róla. ... Ez van gyakorlatban manapság is a szélső Keleten, s Japánban magam is sokat hallottam róla. Szent Terézia anyánk is emlegeti, s néha igen erélyes eszközöket kellett alkalmaznia, hogy az ilyen tévedésekbe esett lelkeket kijózanítsa. Azok ugyanis szentül meg voltak arról győződve, hogy elragadtatásaik vannak. Ennek természetesen lelkileg semmi értéke sincs, sőt a legnagyobb mértékben káros. Árt mind a testi, mind a lelki egészségnek.47 Avilai Szent Teréz folytonosan tiltakozik az ellen, hogy imádság közben mi magunk próbáljuk leállítani a gondolkodást, vagyis önmagunkat próbáljuk a belénk öntött szemlélődés állapotába helyezni.48 Nem győzi hangoztatni, hogy az értelem működését egyedül Istennek van joga felfüggeszteni; ha mi magunk tesszük, veszélyes útra lépünk. Az „autohipnózis” kifejezést ő természetesen még nem ismeri és nem alkalmazza, de pontosan leírja, miről van szó. Gyakran megtörténik, hogy a lélek bizonyos fajta nyugalmi imába merül, amely valami lelki álomhoz hasonlít, s annyira elbódítja a lelket, hogy, ha az illető nem tudja, mi ilyenkor a tennivaló, igen sok időt veszít, kimeríti testi erejét, s mindezt saját hibájából és igen kevés lelki haszonnal. ... Ismerek néhányat, éspedig igen erényes lelkeket, akik hét-nyolc órát is eltöltöttek ebben az állapotban, s azt hitték róla, hogy elragadtatás ... Az ilyenek, ha nem igyekeznek ezen az állapoton segíteni, lassan-lassan odáig juthatnak, hogy belehalnak, vagy pedig megbolondulnak.49 Ezért mondja ki Teréz az alapelvet: Mindazt gyanúsnak kell tartanunk, ami annyira rabul ejt bennünket, hogy az értelmünk is elhomályosodik tőle.50 Ez nem kizárólag Teréz tapasztalata, hanem olyan veszély, amellyel a misztikában mindig is számolni kellett. Egy névtelen angol misztikus szerző írta a 14. század második felében arról a lélekről, aki önhatalmúlag akar elváltozott tudatállapotba kerülni: Gőgösen és merészen túl hamar elhagyja az alázatos imát és a lelki önfegyelmet, s belefog (ahogyan ő elképzeli) a szemlélődés művébe. Ha ezt valóban így folytatja tovább, akkor munkája nem lesz sem emberi, sem isteni. Inkább természetellenesnek mondanám, hiszen a Sátán ösztönzi és irányítja. Mindez egyenes úton vezet el a test és a lélek halálához: olyan eltévelyedés, amely 47 SZEGHY E.: A belső várkastély kapuja. Szent István, Bp. 1990. 86-87. o. 48 Önéletrajz 12. és 22. fejezet; Belső várkastély 4. lakás, 3. fejezet 49 Alapítások könyve, 6. fejezet 50 Uo. 42
- 43. őrületbe kergeti azembert. Ők azonban ezt nem fogják fel, s bolondul azt hiszik, valóban Istent birtokolják...51 Nagyon világosan le kell tehát szögeznünk, hogy nemcsak pszichikai, hanem szellemi-lelki téren is veszélyes ez az út. Nem emberi, mondja szerzőnk, inkább természetellenes, a sátán ösztönzi és irányítja. Az alapvető jószándék nem hiányzik, az imádkozó tulajdonképpen Istent keresi, de eltéved. A hazugság atyja itt belép és átveszi az irányítást. Vagyis nem egyszerűen műhiba történik. Az autohipnózis útja démonizált. Már láttuk, miért: mihelyt mesterséges úton elváltozott tudatállapotot hozunk létre, történjék az kábítószerekkel vagy autohipnotikus technikákkal, a leselkedő ellenséges hatalmak lecsapnak ránk és fokozatosan befolyást kezdenek gyakorolni a lélek fölött. Eljutottunk arra a pontra, amikor szabatosan véleményt formálhatunk Enomiya-Lassalle elméletéről. Ő ugyanis, mint láttuk, nem esik bele abba a hibába, hogy a szatorit, a megvilágosodást összetéveszti a belénk öntött természetfölötti szemlélődéssel. A sátánnak ezt a csapdáját szerencsésen elkerüli. Beleesik azonban a másik, finomabb csapdába: a szatorit alkalmas természetes előkészületnek véli a későbbi misztikus élményhez. Ez is tévedés. Mint az angol misztikus író mondja, „munkája nem lesz sem emberi, sem isteni. Inkább természetellenesnek mondanám, hiszen a Sátán ösztönzi és irányítja”. Ez az igazság. Aki mesterségesen akarja elváltoztatni tudatállapotát, hogy magasabbrendű imaélményhez jusson, a numinózum manipulációjának útjára lép, ez pedig a mágia útja. Az értelmi kontroll szándékos föladása bűn. Mindaz, amit a hiteles misztikusok (köztük Avilai Szent Teréz nagy kortársa, Keresztes Szent János egyháztanító) az összeszedettségről, szellemi képességeink elpihentetéséről, „begyűjtéséről” mondanak, nem elváltozott tudatállapotra értendő, hanem olyan békés megnyugvásra, amelyben az értelem nem handabandázik, de nincs is számkivetve; nem működik magas fordulatszámon, de bármikor közbe tud lépni, nem kerül gátlás alá. Istennek joga van gátlás alá helyezni, nekünk nincs. Keresztes Szent Jánossal kapcsolatban még egy szót kell szólnuk a „semmiről”, arról a negatív spirituális teológiáról, amelyet olyan félelmetes mélységben kidolgozott A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája c. műveiben. Vannak szerzők, akik azt állítják, hogy János útja különbözik Avilai Szent Teréz útjától, és az ő misztikus éjszakája megfelel a zen semmijének. Nos, ez nem így van. Keresztes Szent János szereti szélsőségesen kifejezni magát; pl. „Ne igyekezzünk semmit megtartani emlékezetünkben” – de azért, gondolom, ő is úgy tette le a vizsgáit, hogy igyekezett az anyagot megtartani emlékezetében. Az ő „semmije” nem a koanok nonszensze, hanem a teremtményekhez való ragaszkodás radikális tagadása. Nem tanít mást, mint Teréz, hanem más aspektusát fejti ki a misztikának, hiszen amikor ő írt, Teréz művei már ismertek voltak a sarutlan Kármel köreiben. Chesterton egyik novellájában egy hindu bölcset megkérdeznek, mit akar egy bizonyos ablaknál. „Nem akarok semmit” – mondja, majd még kétszer megismétli: „I want nothing”. Mivel az angolban nincs kettős tagadás, ez úgy is lefordítható: „A semmit akarom.” Father Brown ezt a megjegyzést teszi rá: „A keresztény szerényebb. A keresztény akar valamit.” Igen, így van. A keresztény nem a semmit akarja. Akar valamit, mert tudja, hogy nem elég önmagának. A keresztény Istent akarja. Azért nem akar ragaszkodni a teremtményekhez, mert azok Istenhez képest semmik. Üres kezét emeli az égre, mert tudja, hogy teljesen Isten 51 A Megnemismert felhője. Vigilia, Bp. 1987. 85. o. 43
- 44. kegyelmétől függ. Amanipulatív közeledés a numinózumhoz a mágia útja. A keresztény imádság két szabadság találkozása: Isten határtalan szabadságának találkozása az ember határolt szabadságával.52 Nem manipuláció eredménye, hanem mindig ajándék.53 52 Hittani Kongregáció: A keresztény elmélkedés néhány szempontja. 3. Szent István Társulat, Bp. 1991. 9.o. 53 KEK 2559-2561 44
- 45. Szinkretizmus Keverhető-e a kereszténység a pogánysággal? – Anonim kereszténység – A Zsinat álláspontja – A Dominus Iesus dokumentum – A nem-keresztény keresés elismerése – A pogány istenek elutasítása – Transzcendentális meditáció – Letérdelni a guru képe előtt – A becsapott zsidó – A bálványimádás kontextusa – Levél a jógázásról – Égesd, amit imádtál Mióta a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozott a nemkeresztény vallások pozitív értékeiről, egy félreértés bontakozott ki a katolikus tanítással kapcsolatban, mind nemkatolikus, mind katolikus részről. Ez a félreértés röviden abban áll, hogy a katolikus tanítás szinkretista, azaz keveri a kereszténységet a pogánysággal. Azok a protestáns testvérek, akik amúgy is pogány elemeket vélnek fölfedezni a katolikus Egyházban, most még a hamis kultuszok elfogadását is hozzáírják a vádpontokhoz. Olyan katolikusok pedig, akik párbeszédre és megértésre törekszenek a nemkeresztény világgal, szinkretista teológiákat dolgoznak ki, amelyek szerint a keresztény és nemkeresztény vallások egyenértékű utat jelentenek Istenhez, vagy pedig kölcsönösen kiegészítik egymást. Világosan meg kell mondani, hogy ezek az elméletek teljességgel elfogadhatatlanok a keresztény hit számára. A Szentírás egyértelmű a kérdésben: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki se jut az Atyához, csak általam” – mondja Jézus (Jn 14,6). Amikor a zsinat arról tanít, hogy a pogány vallásokat követő, de lelkiismeretük szerint élő emberek is üdvözülhetnek, nem arra gondol, hogy Jézus Krisztuson kívül is van üdvösség. „Nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (Csel 4,12). Kizárólag a megfeszített és föltámadt Jézusba vetett hit által üdvözülhetünk, ez alól nincs kivétel. Mivel azonban Isten minden ember üdvösségét komolyan akarja (1Tim 2,4), egész biztosan meg is adja az üdvösséghez szükséges eszközöket kivétel nélkül minden embernek. Akik nem találkoztak Jézus Krisztussal olyan módon, hogy az evangéliumot hitelt érdemlően hirdették nekik, ezért tévesen, de jóhiszeműen más vallásokhoz ragaszkodnak, azok lelkiismeretük mélyén implicit formában mégis szembesülhetnek Ővele, aki Isten abszolút Igazsága és az egész univerzum teremtő Igéje, és dönthetnek mellette vagy ellene. Ezért mondja Jézus Mt 25 ítélet-jelenetében egyeseknek a pogányok (= „nemzetek”) közül: „Jöjjetek, Atyám áldottai ... Éheztem és ennem adtatok ... Amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,34- 35.40). Az anonim kereszténység tehát nem „Karl Rahner elmélete”, mint mondani szokás, hanem Jézus Krisztus tanítása, Rahnertől csak a nevet kapta. Minden tőlünk telhetőt meg kell azonban tennünk, hogy a Jézus melletti döntés anonim és implicit formáját nevesítetté és explicitté tegyük, hiszen a legjobb hiszemű tévedés is tragédia, amely az istenkép eltorzulásához és erkölcsi tévutakhoz vezet. Ebben már a II. Vatikánum is nagyon egyértelmű. Miután szólt a pogány vallásokról, a Zsinat ezt mondja: A katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket az élet- és magatartásformákat, tanításokat és erkölcsi parancsolatokat, amelyek sokban különböznek attól, amit ő maga hisz és tanít, mégis nem ritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki 45
- 46. megvilágosít minden embert.De szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).54 Amikor pedig – nem a zsinat tanításából kifolyóan, hanem annak félreértelmezésével – mégis szinkretista teóriák jelentek meg az Egyházban, amelyek alábecsülték Jézus Krisztus nevének kifejezett hirdetését és keverhetőnek tartották a keresztény és pogány elemeket, a Hittani Kongregáció a 2000-ben kiadott Dominus Iesus dokumentumban világosan elhatárolta ezektől a keresztény hitet. Ellentétes ... az Egyház hitével az az állítás, hogy Jézus Krisztus kinyilatkoztatása korlátozott, befejezetlen és tökéletlen, ezért a többi vallásban jelenlévő kinyilatkoztatásból kiegészítésre szorul. ... Ezen állítás alapjában mond ellent a korábbi hittételeknek, melyek szerint Jézus Krisztusban megadatott Isten üdvözítő misztériumának teljes és tökéletes kinyilatkoztatása.55 Ez világos beszéd. Az Egyház nem szinkretista. A boldog emlékű II. János Pál pápa ismételten együtt imádkozott a különböző nemkeresztény vallási vezetőkkel a világ békéjéért Assisiben, de ez nem az istenséggel kapcsolatos nézeteik elismerését jelentette, hanem annak elismerését, hogy az ő keresésük – föltételezve természetesen a jószándékot – ugyanabba az irányba mutat, mint az Egyház bizonyossága. A pápa tudta, hogy a pogány vallási vezetők megkaphatták Istentől az implicit, anonim hit kegyelmét. (Hogy biztosan megkapták-e, arról itt a földön egyikünk se alkothat ítéletet, éppen az implicit-anonim jelleg miatt.) Ezt egyesek, naiv túlbuzgóságukban, hallatlanul Biblia-ellenes gondolatnak tartják, pedig nem az. A Bibliában Ábrahám áldást kap a pogány papkirálytól, Melkizedektől, és tizedet ad neki (Ter 14,18-20); a Szentírás föltételezi, hogy az az Él Eljón, magasságbeli Isten, akinek Melkizedek kenyeret és bort áldoz, azonos azzal a Jahvéval, aki egy későbbi korban Mózesnek kimondja titokzatos nevét, a Négy Betűt (YHWH); ezt a nevet Ábrahám még nem ismerte, csak az Él Saddáj nevet (lásd Kiv 6,2-3). A monoteizmus születését történelmileg pontosan rekonstruálni nem tudjuk. Mégis, a különböző istennevek mögött meghúzódó valóság azonosítása már arról beszél, hogy a szétválasztás mellett valamilyen folytonossággal is számolnunk kell a pogányság és a mózesi szövetség között. Még élesebben jön elő ez a szemlélet Pál apostol athéni beszédében, ahol az „ismeretlen Istennek” szentelt oltárt az apostol az igaz Istenben való anonim hit jeleként értelmezi: „Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek” (Csel 17,23). Éppen Pál apostoltól származik azonban a már idézett mondat is: „Amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek” (1Kor 10,20). A pogány politeizmus hamis istenképei mögött nem az isteni valóság húzódik meg; nincs valóságfedezetük, illetőleg, ha ragaszkodunk valóságtartalmukhoz, gonosz lelkekre bukkanunk. Mint istenek hamisak, mint valóságok démonok. Ez együtt igaz azzal, hogy a pogány vallásokban becsületes keresés és fel-felcsillanó igazság is lakik. Elismerhetjük a nemkeresztény kultúrák emberi értékeit, és még mindig tiltakoznunk kell számos filozófiai és vallási tartalom ellen, amelyek ezeket a kultúrákat átjárják. Csak ez az összetett szemlélet érvényes. Minden egyoldalúság - a sommás ítélkezés is, a szinkretista nagyvonalúság is – elhibázott. 54 Nostra Aetate 2 55 Dominus Iesus 6 46
- 47. Ennek pedig következményeivannak a vallási gyakorlatra nézve is. Erika Lorenz professzor elbeszéli,56 hogy egy darabig a transzcendentális meditációval foglalkozott, személyes ismeretségben volt annak alapítójával, Maharishi Mahesh guruval. (Akkor a nagyvonalú nyitottság volt a divat.) Lorenz tudta, hogy a mantrák, amelyeket ismételgetnie kellett a meditáció folyamán, hindu istenek nevei, de ezzel hívő katolikus létére sem zavartatta magát, mert úgy fogta fel, hogy mindegyik az igaz Isten egyik tulajdonságának felel meg. Csakhogy a monoteizmus Istenét nem lehet a politeizmus isteneiből összerakni. Végtelen minőségi különbség van közöttük. A politeista mítosz a teremtettség szintjén marad, míg a monoteizmus Istene transzcendens, abszolút, végtelen. A professzornőnek lassan kezdett feltűnni, hogy nem jó irányban halad. Mint a zenben, itt is eljutottak egy olyan szintre, ahol paranormális jelenségeket tudtak produkálni, egyesek lebegtek. Lorenz azonban nem mágiára vágyott. Ehhez társult, hogy a guru egyre inkább keresztényellenes kijelentéseket tett. Erika Lorenz elhagyta a transzcendentális meditációt, fölfedezte Avilai Szent Teréz misztikáját, és abban kapott meg túláradóan mindent, amit a keleti meditációs technikában keresett. Egy Don nevű amerikai barátom kérésemre megírta tapasztalatát a transzcendetális meditációval (2001): Az 1970-es években történt. Feleségem és én szabadulást kerestünk sokféle feszültségünkből és betegségünkből, így fordultunk a transzcendentális meditációhoz. (Akkor divat volt a meditálás.) Mindenekelőtt le kellett térdelnünk egy hindu mester képe előtt. Elkezdtünk valamiféle békességet érezni, de aztán ez abbamaradt, és én elkezdtem erősen inni... A mantra, amit használtam, egy hindu démon neve volt... Erre csak évekkel később jöttem rá, amikor életemet Krisztusnak adtam. Feleségem is rosszul járt. Utálta az alkoholt, és ennek ellenére ő is erősen inni kezdett... Hogy megszabaduljak a köteléktől, Krisztusnak adtam az életemet. Csoda történt. Harminc év erős ivás után egy csapásra megszabadultam az alkoholtól! Nem voltak elvonási tüneteim, és sohasem kívántam újból inni. Aztán Isten kegyelméből lelki ajándékokat kaptam, hogy szolgálhassam az Urat. A csodával együtt is bizonyos folyamatnak kell végbemennie, hogy az ember teljesen megújuljon. Tanulmányoztam a középpont imáját (centering prayer),57 és nagy áldásnak bizonyult. Feleségem és magam világi kisegítőként működünk a helyi kórházban, áldoztatjuk a betegeket és haldoklókat. Mióta Jézus megmentett engem, nagy szeretet van bennem, és vágy, hogy szolgáljam az Urat. Semmiféle földi hatalom nem tudta volna azt megtenni velem, amit Jézus egy pillanat alatt megtett. És igenis még most is növekednem kell az Úrban, még vannak maradványai a múltamnak, de nem egyedül harcolok, az Úr vezet dicsőségről dicsőségre. Egyet megtanultam: Jézusban maradni csak állandó kapcsolat útján lehet. Heti egyszeri mise nem tart meg az Úrban. Naponta vele kell járnunk. Mind a német professzornő, mind az egyszerű amerikai házaspár tapasztalata az, hogy a keleti meditáció elvezet a kereszténységtől, és aki valóban Jézus Krisztus mellett döntött, 56 Egy olyan könyvében, amelynek címét sikerült elfelejtenem. 57 A Nem-ismerés felhője c. misztikus műből merített imamódszer. 47
- 48. annak nincs szükségea keleti meditációra. Előbb-utóbb kibukik a keresztényellenes jelleg: „Nem ihatjátok az Úr kelyhét és a démonok kelyhét” (1Kor 10,21). Olvastam egy zsidó testvérünkről, aki jóga-gyakorlatokat és meditációt kezdett tanulni, de azzal a kikötéssel, hogy a zsidó vallás gyakorlását nem hagyja abba. Guruja ebbe beleegyezett. Egy darabig így is haladt, amikor a guru egyszercsak előállt azzal a követeléssel, hogy most már hagyjon fel a zsidó vallási gyakorlatokkal. „De hiszen megállapodtunk, hogy azokat nem kell feladnom!” – mondta megdöbbenve a zsidó. „Az egy alacsonyabb fokon így is volt. Most már magasabb szintre jutottál” – válaszolta a guru. Hát ezt hívják relativizmusnak. Meg, arra mifelénk, népies nyelven, szószegésnek is. Naivság azt gondolni, hogy a jóga, a zen vagy a keleti meditációk minden további nélkül leválaszthatók arról a hihetetlen gazdagságú vallási kultúráról, amelyben kialakultak. Ez pedig bálványimádó kultúra. A keleti meditáció el van jegyezve a bálványimádással; ezt a szoros kapcsolatot nem lehet egykönnyen föllazítani, és a praxist a kereszténységbe átültetni. Idézek egy katolikus pap leveléből: Gimnazista koromban én is azért kezdtem a Hatha-jógába, mert még jobban akartam tanulni, még tisztábban akartam élni Jézus útján, még egészségesebb akartam lenni, még könnyebben akartam találkozni Istennel. Hetenkénti áldozó voltam, vasárnaponként két misét hallgattam, sokat imádkoztam akkoriban, tiszta volt a lelkem, jól tanultam, semmi bajom sem volt. Hosszú hónapok jógázása után egyszer egyedül végeztem a szavászanát, az ellazítási pózt. Megpróbáltam teljesen kiüresedni és lelkileg-testileg ellazulni, pihenni a gyakorlatok végén. Akkor a földön fektemben egyszerre csak rámtört valami iszonyú erő és érzés, nehéz visszaadni: valami rettenetes mélységbe kezdtek lehúzni, szellemi sötétség és fenyegetés, hatalmas félelem kötözött meg, úgy éreztem, hogy ez a pokol, és hogy most megbolondulok. Óriási erővel próbáltam felemelkedni az egészből és fizikailag is felülni helyzetemben, próbáltam Istenhez fohászkodni, de csak nagyon sokára sikerült felemelni a fejem és kinyitni a szemem. Nem tudom, mennyi ideig voltam ebben a kötelékben, de utána hónapokig féltem, nagyon sokára tudtam esténként elaludni, nem mertem senkinek szólni, rengeteget imádkoztam, hogy ne legyen ez többet és ne legyen semmi bajom, míg nagyon lassan múltak a félelmek, de jelentkeztek bennem bizonyos helyzetekben szorongások, amilyenek azelőtt sosem voltak. Akkor abbahagytam a jógát. Ez az egész tapasztalat, némileg enyhébb erővel megismétlődött évekkel később, amikor újra a jóga-légzést gyakoroltam egy harmonikus életszakaszomban, vizsgaidőszakban, hogy jobban tudjak tanulni, egy erdő szélén állva, a napsütésben. E támadás után hosszú percekig nem láttam semmit, és órákig alig tudtam kinyitni a számat az emberek között. Mindezeknek apró neurológiai következményeitől csak sok év múltán, a Medugorjéban átélt Lélekkeresztségem alkalmával szabadultam meg. Az idézett pap nem más, mint Gál Péter atya, A New Age keresztény szemmel c. jól ismert könyv szerzője. Isten talán azért engedte, hogy ilyen intenzíven megtapasztalja a jóga démoni aspesktusát, hogy később megalkuvás nélküli harcossá tegye minden mágikus gyakorlat ellen. Sokan gondolják, hogy amennyiben csak testi célra használják a jógát, semmiesetre sem árthat, hiszen semmiféle világnézeti tévedést nem szívnak magukba. Ez a gondolat az „ártatlan világegyetem” illúzióján alapul. Valójában az ellenséges szellemi hatalmak ott keringenek 48
- 49. körülöttünk, mint aragadozó madarak, lesve, hogy mikor csaphatnak le a megnyíló, védtelenné váló tudatra (kulcsszó: „teljesen kiüresedni és lelkileg-testileg ellazulni”), amelyet aztán szellemi erőszakkal befolyásuk alá vonnak. Továbbá meg kell értenünk: nemcsak az számít, hogy egy gyakorlat során mit csinálunk és mit nem csinálunk. A jóga benne áll egy démonizált szellemi kontextusban. Ismét Gál Péter atya levelét idézem: A jóga általános célja felszabadítani a szellemet az anyagvilág és a kényszerű újraszületések kötelékeiből csakúgy, mint az összes keleti vallásban és a gnoszticizmusban. Sokféle jógairányzat van a rendszeren belül. Az egyik szélsőséges formát, a Tantra-jógát Indiában is a hinduizmus fekete mágiájának tartják. A Hatha-jóga, amiről a vitában szó van,58 a maga testi szimbólumaival és légzőgyakorlataival a legtöbb jógairányzatnak az alapját képezheti, ahogy segíti az elindulást az önuralom útján és megkezdi a belső titkos erők felébresztését és használatba vételét. Tény azonban, hogy a jóga mindig kevés beavatotté volt, csodákra aspirált, néhol el akarta kápráztatni a közönségét, néhol csak a „legbiztosabb utat”, a „totális, a hatékony” utat kínálta a kiszabadulásra. A jógában ugyanúgy kezdik a meditáció, a koncentráció gyakorlatát, mint az európai mágiában és a figyelem ugyanúgy befelé halad, miközben egyidejűleg kapcsolatot is létesít a szimbólumok révén külső hatalmakkal, istenekkel, démonokkal, miket ott „sziddhi”-nek hívnak. A jóga mindig „ezoterikus”, keveseknek való elit- módszer volt, mindig végletesen önmaga felé fordította a személyiséget, és az indiai vallásos köznép számára is „félelmetes erőkkel” foglalatoskodott, s azok által látványos befolyásolási technikákkal rendelkezett, aminek enyhén szólva sokan nem örültek. („Ne zavard meg a guru meditációját, mert akkor átokkal sújthat téged”- tanácsolják egy indiai utazónak...) Mircea Eliade neves valláskutató kimutatja a Hatha-jóga és a tantra-jóga eredeti kapcsolatát, illetve a tantra-jóga szexuális aspektusával való összefüggését. A Tantráról megjegyzi ugyanazt, ami a mágiáról is mondható: „A gyakorlat döntő szerepű, nélküle semmi sem érhető el”. A Hatha-jógáról írt fejtegetéseiben elismeri Eliade: „Egy tökéletesen végrehajtott cselekedet mágikus hatásának magasztalása oly ősi, mint India maga.”59 Minden mágia hatalmasan előnyben részesíti a technikát és a jelképeket, és az indiai vallásokhoz képest, sőt minden más valláshoz képest kiemelkedően ezt láthatjuk a jógában is. A mágia lényegi része a hatalomvágy különleges kiélése, a környezet és mások manipulatív, titkos befolyásolása (hipnotikus, önhipnotikus technikák), ill. az automatikát biztosító eszközök, szimbólumok radikális alkalmazása, ami mind a jógára is jellemző. A legkevesebb, ami mindenkinek kitűnik a jóga ismeretéből, hogy ha van „leginkább önmegváltó vallás”, akkor a jóga rendszere az. Márpedig az önmegváltó vallási törekvések - miközben természetesen megvan a helyük a vallástörténetben, és becsülni lehet bizonyos emberi erőfeszítéseket - képesek az emberbe azt az ősi kísértést újra és újra becsempészni, hogy „olyanok leszünk, mint az istenek”. Tanulságos, hogy a modern mágusok magukénak tartják a jóga egész rendszerét, teljes megfelelést éreztetnek a jóga és az európai mágia között, és a jóga szemléletét és gyakorlatait egyaránt az „egyetemes mágia” részeként mutatják be.60 58 A levelet Péter atya egy levelezőlistán folyó vita eldöntésének szánta. 59 ELIADE, Mircea: A jóga. Európa, Bp. 1996. 274-279. o. 60 Lásd pl. SZEPES Mária: Academia Occulta című könyvében. 49
- 50. Nekem az avéleményem, hogy az indiai jóga nem más, mint az indiai vallások okkultizmusa, mágikus képződménye. A mágiát pedig a Kinyilatkoztatás elveti.61 Péter atya leveléhez annyit tennék hozzá: kultúrértékek átmenthetők, de a szellemi kontextusok nem „mixelhetők”. Radikális határhúzásra van szükség. A frankok megtérésekor, így mondja a történelem vagy a legenda, ez a felszólítás hangzott fel: „Imádd, amit égettél, és égesd, amit imádtál.” Az evangélium nem szinkretizmus. 61 KEK 2115 kk. 50
- 51. Szeretet A Hittani Kongregáció a keresztény meditációról – A New Age dokumentum – A technikára való alapozás elutasítása – A monizmus elutasítása – A Kígyó hazugsága – Önmagunk meghaladása – A hiteles megistenülés és a New Age misztika – A szeretet öntranszcendenciája – Arisztotelész megkeresztelése – A középpont imája – A Jézus-ima – A rózsafüzér – A nyelveken szólás – A Miatyánk mint mantra – Személyes szeretet Amikor divatossá lett a keleti meditácós módszerek bevezetése a keresztény imába, a Hittani Kongregáció szükségesnek látta, hogy tanítást adjon a kérdésben. Ezt 1989-ben tette meg a katolikus püspökökhöz intézett levél formájában, amely 1991 óta magyarul is kapható a Szent István Társulatnál, A keresztény elmélkedés néhány szempontja címen. Ez az írás tehát jó évtizeddel megelőzte a 2000-ben kiadott Dominus Iesus dokumentumot, amely a szinkretizmust, a kereszténység és a keleti vallások tartalmi keverését utasítja el, és majdnem másfél évtizeddel a New Age mozgalomról kiadott római reflexiót, amely egy vegyesbizottság munkájának eredményeképpen 2003-ban jelent meg, s amely megállapítja: „Számos alkalommal éppen a katolikus lelkiségi központok vállalnak tevékeny szerepet a New Age vallásosság terjesztésében az Egyházban”.62 Ez az utóbbi megállapítás teszi érthetővé, hogy miért kellett Rómának az imádság kérdésével legelőször foglalkoznia. A keresztény elmélkedés néhány szempontja világos határt von a meditációs technikák és az Istentől szabadon ajándékozott misztikus kegyelmek között. A hiteles keresztény misztikában semmi sincs, amit technika segítségével lehet átélni: az mindig Isten ajándéka, s ha valaki részesül belőle, méltatlannak érzi magát.63 Ennek megfelelően a dokumentum elutasítja az Istennel való egyesülés, a keleti teológia szavával „megistenülés” vagy „átistenülés” monista értelmezését, mely szerint az isteni valóság és az emberi valóság közötti különbség csak múló állapot vagy puszta látszat, amelynek el kell tűnnie. Isten és teremtménye között végtelen különbség van, amely nem szűnik meg. Szem előtt kell tartanunk, hogy az ember lényege szerint teremtmény, és az is marad mindörökké, miután az emberi én felvétele az isteni énbe sohasem válik lehetségessé.64 Itt valami mérhetetlenül fontos dologról van szó, amelyet a New Age mozgalom tagad, s ezzel a keresztény imát és gondolkodást hamis irányba viszi. A New Age misztika befelé, önmagunkba fordulás, és nem közösség Istennel, aki „egészen más”. Összeolvadás az univerzummal, az egyén végső megsemmisülése az egész egységében. Az én tapasztalatát úgy értelmezik, mint az istenség 62 A Kultúra Pápai Tanácsa – A vallásközi párbeszéd Pápai Tanácsa: Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója 6.2 63 Hittani Kongregáció: A keresztény elmélkedés néhány szempontja 23. 64 Uo. 14. 51
- 52. megtapasztalását, ezért befeléfordulnak, hogy hiteles bölcsességet, kreativitást és erőt fedezzenek fel.65 Az ősi hazugsággal állunk szemben, amit a Kígyó mond a tiltott fáról a paradicsomban: „Azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5). A „fáról evés” a Kígyó „misztikájában” az istenné válás technikája. Ez a „misztika” valójában mágia. Újból hangoztatnunk kell, hogy a hiteles numinózum nem válhat manipuláció tárgyává. Az Istennel való egyesülés útja a megtérés, a bűnös kielégülésekről való lemondás, a teremtmények rendetlen szeretetétől való elszakadás, az önzésünkből való kilépés, Isten akaratának teljesítése, a szenvedés szabad lélekkel való elfogadása, végül pedig, bármennyire visszavonult is az imádságos lélek önmagába, önmagunk meghaladása. Mindez pedig nem elvontan történik, valamely kézikönyv utasításait követve, hanem az üdvözítő Jézus konkrét történeti személyével való találkozás, az ő követése és a vele való bensőséges kapcsolat formájában. „Nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5). „Egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus” (1Tim 2,5). Jézus embersége nélkül nincs üdvösség. Ezt a szent emberséget befogadni communio, egyesülés Istennel, bár a szó így is fordítható: szentáldozás. Az Egyház szentségein keresztül épül ki azok kapcsolata Istennel, akik az evangéliumi szót meghallották. Ez a kapcsolat aztán, nem manipuláció eredményeként, hanem Isten ingyenes ajándékából, hihetetlenül elmélyülhet. A keresztény elmélkedés néhány szempontja a következőket mondja: Csodálkozással vehetjük tudomásul, hogy a más vallások imáiban jelenlévő összes törekvések a keresztény valóságban minden mértéken felül teljesülnek, anélkül, hogy ezzel a személyes ént és annak teremtmény mivoltát érvénytelennek kellene tekintenünk, és annak az abszolútum tengerében el kellene tűnnie. „Az Isten szeretet” (1Jn 4,8): ez a mélyen keresztény állítás képes összeegyeztetni a tökéletes egyesülést a szeretett és a szerető lény másságával, az örök kicserélődéssel és az örökös párbeszéddel. Ez az örök kicserélődés maga az Isten, és számunkra teljes valóságban lehetséges Krisztusban „fogadott fiaiként” az Ő részesévé válni, és kiáltani a Fiúval a Szentlélekben: „Abba, Atyám.” Ebben az értelemben az atyáknak66 teljesen igazuk volt, amikor az ember megistenüléséről beszéltek, aki egybeolvadva Krisztussal, természettől fogva Isten Fiával, az Ő kegyelme folytán az isteni természet részesévé vált, „fiú a Fiúban”. A keresztény hívő, a Szentlélekben részesülve, dicsőíti az Atyát, és valóságosan résztvesz Isten szentháromságos életében.67 Ez a „megistenülés” valami egészen más, mint a New Age „misztika”. A szentszéki New Age dokumentum nagy gondot fordít a kettő megkülönböztetésére. A New Age „misztikát” így jellemzi: A New Age nyelvezetében a lelkiség tudatállapotok megtapasztalása, amelyekben az összhang és az Egésszel való összeolvadás érzése dominál. Így a „misztika” nem a transzcendens Istennel való találkozást jelenti a szeretet teljességében, hanem az 65 Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója 7.2 66 T.i. egyházatyáknak. 67 Hittani Kongregáció: A keresztény elmélkedés néhány szempontja 15. 52
- 53. önmagunkba fordulás általkeltett tapasztalatot, a mindenséggel való egység ujjongó érzését, melyben egyén voltunk elmerül a Lét nagy óceánjában.68 Ilyen az a „misztika”, amelyet a „fáról evéssel”, azaz megfelelő technika alkalmazásával lehet elérni. Akik hallgatták a zen-meditációval kapcsolatos fejtegetéseimet, itt még jobban megérthetik, miért mondtam, hogy a zen-megvilágosodás a keresztény misztika démoni utánzata. Szó sincs arról, hogy a zen művelői gonoszak volnának, sem arról, hogy a zenben ne lépnének föl olyan természetes mechanizmusok, amelyek a keresztény misztikában is működnek. Ugyanezt lehet mondani a keleti meditáció és a New Age teljes spektrumáról. A döntő különbség abban áll, hogy a keresztény misztika tartalma a transzcendens Isten személyes szeretete, a Szentháromság belső életének titokzatos és boldogító mélysége, amelyben ajándékként részesülünk. A sátán viszont olyan „misztikát” kínál, ahol mi magunk válunk istenné, önmagunk rejtett lehetőségeit bontjuk ki. Prohászka Ottokár szerint a keresztény misztikus úgy száll le önmaga ismeretlen legmélyére, hogy ott szeretetében kilép önmagából: ... Hogy ott maga megszűnik s mégis folytatódik abban a másikban, hogy megszűnik korlátolt önösségében és folytatódik önzetlen, igaz szeretetében. A szeretet a léleknek arrafelé való folytatása, ahol már nincs belőle, ahol már megszűnik korlátolt végessége. A szeretet kihúzza az embert önmagából, s ott is van általa, ahol különben nincs léte szerint. A szeretet a határolt lelket határtalanná teszi. Mikor korlátolt létének s önösségének arra a fenekére bukkant, ott akkor megérzi a nagy vonzásokat, az örvények forgóit, melyek őserővel szakítják ki a lelket önmagából s viszik kitölthetetlen szomjjal s mohósággal, hogy azután elnyeljék a magából kikelt s Istenbe merült öntudatot végleges boldogságban!69 Ez a zseniális paradoxon – „a szeretet a léleknek arrafelé való folytatása, ahol már nincs belőle” – megragadó erővel mondja ki a keresztény misztika „én - Te” struktúráját. Isten a szeretett Másik, az abszolút „Te”, akiben az emberi én megtalálja saját boldogságát. A szeretet belső struktúráját ez a mondat jellemzi: „Te vagy az én boldogságom!” Te, nem én – de ez a nem-én engem tesz boldoggá. Személyes identitásunkat nem elveszítjük, hanem megtaláljuk a másiknak való teljes átadottságban. Maga az isteni Szentháromság ennek a teljes önátadásnak és önmagát-a-másikban-megtalálásának végtelen teljessége, s ebben részesedik, véges befogadóképességének mértéke szerint, a keresztény hívő – tökéletlenül a földön, hiánytalanul az örök boldogságban. Ahol nincs személyes szeretet, ahol hiányzik a „Te” jelenléte, ott az önmagának elégtelen és mégis önmagába zárkózó teremtmény lakik, akin semmiféle manipuláció nem segíthet. Ez a halálos bűn állapota a földön és az örök kárhozat a halál után. Az ember nem tudja sajátmagát hajánál fogva kihúzni a mocsárból, mint Münchhausen báró. Minden kielégülés, amelyet a Münchhausen-technikák adnak, átmeneti és illuzórikus. Mindezzel távolról sem akarom azt mondani, hogy semmit sem tanulhatunk a nemkeresztény vallások hagyományaiból, tapasztalataiból. De azt igen, hogy e vallások szellemi kontextusa alapvetően hamis. Éppen ezért csak az a pogány tapasztalat hasznosítható 68 Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója 3.4 69 PROHÁSZKA O.: A szerető Terézia. 1915. In: Összegyűjtött munkái 20. Szent István Társulat, Bp. 279. o. 53
- 54. keresztény célra, amelyetki tudunk emelni saját kontextusából és megbízhatóan keresztény kontextusba helyezni. Ha ezt elmulasztjuk, szinkretizmus és New Age lesz az eredmény. Ilyen átültetésre ismert példa „Arisztotelész megkeresztelése”, vagyis az a folyamat, amelyben a középkori keresztény gondolkodók a pogány Arisztotelész (arab közvetítéssel megismert) filozófáját beépítették a keresztény világképbe. Csakhogy ez nem ment se gyorsan, se simán; a kialakult szintézishez olyan metafizikai zseni kellett, mint Aquinói Szent Tamás. Ha azonban Arisztotelész olvashatta volna Tamás műveit, valószínűleg forgott volna a sírjában, mert alapgondolatainak megtartása mellett Tamás bátor átértelmezéseket is végrehajtott, hogy az arisztotelizmus keresztény szempontból elfogadható legyen. (Pl. az egyetlen mozdulatlan mozgató, vagy az önmagában fennálló lét fogalma.) Tamás szintézise végeredményben nem arisztotelizmus, nem is platonizmus, hanem olyan sajátosan keresztény világkép, amelynek kialakításához Platón és Arisztotelész is kellett ugyan, de elsősorban az ó- és újszövetség kellett. A pogány démonok Tamás (valamint mestere, Nagy Szent Albert) életszentsége és egy keresztény fejlődési folyamat folytán hagyták el az arisztotelizmust; ha valaki Arisztotelészt „nyersen” tálalta volna föl a 13. századi Európának, az a hittagadással lett volna egyértelmű. Tamás interpretációjában azonban Arisztotelész filozófiája teljességgel kilépett a pogány kontextusból és a keresztény gondolkodás kincse lett. Jelenleg, a New Age virágkorában, rendkívül nehéz és kockázatos a keleti vallások tapasztalatait keresztény tartalmak kifejezésére hasznosítani. A missziókban feltétlenül szükség van az inkulturációra, de ez nem jelentheti a keresztény elemek pogány elemekkel való helyettesítését, hanem a keresztény tartalmaknak egy más kultúra nyelvén való kifejezését, és igen nagy körültekintéssel kell történnie. Szó sincs azonban arról, hogy a keresztény misztikát pogány misztikával kellene vagy lehetne fölfrissíteni. A keresztény lelkiségi hagyományokban is vannak ismétléses imaformák, amelyek bizonyos mértékig emlékeztetnek a keleti meditációs technikákra. Ilyen példának okáért a középpont imája (centering prayer), amelyet korábban amerikai barátom, Don említett tanúságtételében. A módszer a névtelen 14. századi angol szerző misztikus művén, A nem- ismerés felhőjén alapul, és egyetlen szó ismételgetéséből áll. (Ez lehet Jézus neve, de lehet más szó is.) Az ismétlésnek autohipnotikus hatása is lehet, ezért ennek a módszernek megvannak a kockázatai. Minthogy azonban az ismételt szó értelmes, tartalmának belső szemlélete megóvhatja az imádkozót a kábult ürességtől. Hasonlóképpen kétarcú a keleti Jézus-ima, ahol nem egyetlen szót, hanem egy mondatot ismételgetünk: „Uram Jézus, élő Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Az imádkozó lélegzése, majd szívdobogása ritmusára mondja a mondatot, s ezzel a természetes életfunkciók az imádság szimbólumává válnak, még akkor is, ha az imádkozó alszik. A Jézus-imáról A keresztény elmélkedés néhány szempontja azt állapítja meg, hogy „sokak számára valóságos segítséget jelenthet, legalábbis egy ideig”,70 másfelől azonban, „ha nem megfelelően és helyesen fogják fel, a szimbolizmus akár bálvánnyá válhat, ami akadályozhatja a lélek Istenhez való felemelkedését”71. Ismétlésekre épül a rózsafüzér is, de több benne a változatosság, hosszabb az ismételt szöveg, ezért az autohipnózis veszélye itt eltörpül, különösen akkor, ha valóban a tized titkainak szemlélésére törekszünk. Az Üdvözlégy Mária ismételt szövege itt nem jelent mást, mint az „Isten közelében időzés” szimbólumát, de 70 A keresztény elmélkedés néhány szempontja 27. 71 Uo. 54
- 55. amire figyelünk, aza titok. Persze, a rózsafüzért is lehet helytelenül, manipulatív szándékkal imádkozni; a jól imádkozott rózsafüzérben a szöveg olykor-olykor elnémul, belevész az Istennel való együttlét csöndjébe, és ez így helyes, mert az együttlét a cél, a szöveg csak eszköz. Hasonló megfontolások érvényesek az olvasó-imádkozás egyéb formáira is. Az ismétléses imák tehát önmagukban még nem autohipnotikus technikák, de fönnáll több- kevesebb veszély, hogy azzá válnak. Gyakran gondolok erre bizonyos gitáros zenekarok játékát hallgatva, amikor egy-egy refrént megszámlálhatatlanul sokszor ismételnek; néha nehéz eldönteni, hogy imádságot hallok, vagy az eksztatikus rockzenéből átvett tudatmanipulációs trükköt. A kritérium, természetesen, mindig az, hogy a saját élmény áll a középpontban, vagy az abszolút Másik, akit az imádság megszólít. Néhány szót érdemes itt szólni a keresztény imádságnak arról a jellegzetesen nem- diszkurzív formájáról, amelyet a Szentírás nyelveken szólásnak nevez. Az imádkozó itt önmaga számára is érthetetlen szöveget mond. Istent, aki misztérium, a kimondhatatlanság nyelvén szólítja meg. Ezzel kapcsolatban két félreértés van divatban, amit szeretnék eloszlatni. Az egyik az, hogy a nyelvek adománya rendkívüli karizma, olyan ajándék, amely csodával ér fel. Ez lehet így is: előfordulhat, hogy valaki nem tanult létező nyelven beszél a Szentlélek erejéből, s ez megragad egy jelenlévőt, aki beszéli a kérdéses nyelvet. De ez az eset ritka és kivételes. A nyelvkarizma legtöbbször hétköznapi ajándék, amellyel a „halandzsázás” természetes képességét teszi a Szentlélek az imádság eszközévé, sokszor csodálatosan szép és szuggesztív eszközévé, különösen a nyelveken éneklés esetében. A másik félreértés, hogy a nyelveken szólás elváltozott tudatállapottal jár együtt. Ez nem áll. A nyelvima nem monoton, semmi köze az autohipnotikus technikákhoz. Az „elragadtatás nyelve” kifejezés egyszerűen hibás parafrázis, amely nem szerepel a bibliai eredetiben. A nyelveken szóló teljes öntudatánál van, amit bizonyít, hogy Pál apostol 1Kor 14-ben utasításokat ad a korintusi gyülekezetnek a nyelvkarizma használatára nézve. Ezek föltételezik, hogy a nyelveken szóló akkor kezdi el és hagyja abba a nyelvimát, amikor akarja. Ugyancsak a 1Kor 14 mutatja be a nyelvek adományának helytelen használatát is, amikor a nyelvima öncélúvá, versengés tárgyává, bálvánnyá válik; ezt küszöbölik ki a páli rendszabályok. Helyes használat esetén azonban „aki nyelveken szól, önmaga épülésére szolgál” (1Kor 14,4), s tapasztalja, hogy a nyelvima indukálni tudja mind az értelmes szót, mind az isteni jelenlét beszédes csöndjét. A Szentlélek csodálatos változatosságot teremt, és minden húron tud játszani. Miközben óvakodnunk kell attól, hogy a keleti imatechnikákat egyszerű átvétellel próbáljuk „megkeresztelni”, az is tény, hogy vannak megtérők, akik éppen keleti meditáció közben találkoztak Istennel. Két ilyen esetről is tudok: az egyik az orosz Tatjana Goricseva, a másik a szlovén Matjaz Puc története. Mindkettőjükkel az történt, hogy mikor már teljesen elveszettek voltak (mindketten ittak, Puc kábítószerezett is), jógázni kezdtek, és tankönyvük mantraként nyújtotta a Miatyánkot, sok egyéb mantra után. Miközben az Úr imáját mondták, elborította őket Isten jelenléte és szeretete. Mindketten megtértek és hívő keresztények lettek, Goricseva pravoszláv, Puc katolikus. Ebből nem azt a következtetést vonom le, hogy jógázzunk és használjuk mantrának a Miatyánkot. Isten szuverén beavatkozása nem manipulációs minta. Következtetésem az, hogy nincs a démoni jelenlétnek olyan sötét fellege, amelybe a Szentlélek világossága be ne tudna hatolni. Nem az ember találja meg Istent; Isten találja meg az embert. Személyes szeretettel van dolgunk. Jogos a bizalmatlanság az imádságnak minden olyan formájával szemben, ahol túl nagy hangsúly esik a testtartásra, a lélegzésre, a technikai 55
- 56. elemekre. Isten személy,méghozzá végtelenül szerető személy, csordultig telve békességgel, elfogadással, harmóniával, szépséggel és kimondhatatlan gyönyörűséggel. Ha az ő jelenlétében időzünk, nem fogjuk hanyagul elengedni magunkat (ebben tanulhatunk a keletiektől), de nem 56