1. Japán oktatástörténet
Rövid áttekintés a kezdetektől 1868-ig.
Részletesebben az Edo periódusról, különös
tekintettel Yoshida Shouin munkásságára.
Magai Hanna
2011.05.17.
3. Japán oktatástörténet
2
Az elmúlt évtizedek folyamán rohamosan nőtt az érdeklődés az úgynevezett „japán csoda”,
azaz a Japán gazdaság 20. századi meglepően gyors növekedésének hátterében álló tényezők
megismerése, tanulmányozása iránt. Ezen tényezők között bizonyosan nagy szerep jut a
Japán oktatás, nevelés történelmi hagyományainak. Japán írott történelmének kezdetétől
bizonyíthatóan kiemelt pozíció jutott az oktatásnak, az egyén életen át tartó művelésének. A
tudás, bölcsesség rendkívül tiszteletreméltó volt a társadalom szemében és többé-kevésbé
lehetővé tette az egyén mobilitását, előmenetelét, mely igen nagy motiváló erőként hatott az
alacsonyabb rétegek szülötteinek is képességeik folyamatos polírozására. Ezen morális háttér
segítette sikeresen és hatékonyan adoptálni a kínai, koreai, majd később, az ország
kikötőinek 1868-as megnyitása után a nyugati vívmányokat. Így a fejlődési folyamat
megértéséhez nem elég csupán a modern kori oktatást szemügyre vennünk, mindenképp
szükséges annak történelmi összefüggésbe helyezése. Jelen munka kísérletet tesz a Japán
oktatás történetének rövid bemutatására az írott források megjelenésétől az 1868-ban
kezdődött Meiji restaurációig, részletesebben szemügyre véve az Edo-kori fejleményeket és
Yoshida Shouin munkásságát.
Ókor: Nara-kor, Heian-kor
Az írott történelem előtti időkről nem sokat tudunk, de az bizonyos, hogy a kínai írásrendszer
(4-5. század) és azzal együtt más társadalmi vívmányok átvétele lehetőséget adott az
intézményesült oktatás megjelenésére és fejlesztésére. Az első iskolarendszer a 8. század
elején jött létre, melyhez kétségtelenül a Tang Kína szolgált mintául, s melynek működését
és az oktatandó anyag tartalmát a 701-ben kiadott törvénykönyvben (Taihou-Ritsu-Ryou)
szabályozták. Innen tudjuk, hogy az állam fennhatósága alá tartozó Daigaku-ban
(„egyetemen”) elsősorban a konfucianizmus klasszikus műveibe vezették be az udvari
nemességet. A tanulók keretlétszámát itt 400 főben határozták meg, melyből összesen 30 fő
tanulhatott matematikát, néhányan pedig kalligráfiát. Később a vidéki nemesség oktatása
céljából létrehozták a kokugaku-kat, melyek adott esetben – főképp az alacsonyabb rangú
nemeseknek – ugródeszkául szolgálhattak a daigaku-ba való felvételhez. Az „Egyetemre”
ötödik rendnél magasabb rangú nemesek gyermekei nyerhettek felvételt 13.-16. életévük
betöltése után, a nyolcadig rendnél magasabb rangú nemesek gyermekei és a vidéki
nemesek gyermekei pedig a kokugaku elvégzése után kérvényezhették felvételüket. Noha
voltak választható tárgyak is (irodalom, történelem, zene, hagyományos orvoslás, jogi
ismeretek), mind a klasszikus kínai kultúrát közvetítette, s külön nehézség volt, hogy a
műveket eredeti kínai nyelven kellett tanulmányozniuk. Ez a tény és, hogy maga a képzés
nem nyújtott gyakorlati ismereteket a politikai és jogi rendszerrel kapcsolatban, hozzá járult
az érdeklődés fokozatos csökkenéséhez. Igaz a császári udvar még rizsfölddel is támogatta az
intézményt a 8. század első felében, az udvar hatalmának gyengülésével fokozatosan
csökkent jelentősége. További hátrány volt, hogy a kínai bürokratikus állam alapját képező
állami vizsgarendszert, amely az elért eredmény alapján bárkinek lehetővé tette a
4. Japán oktatástörténet
3
felemelkedést magasabb hivatalokba, Japánban nem vezették be teljes mértékben, mert
sértette volna az örökletes privilégiumok tradicionális japán rendszerét. Így az ötödik rendnél
magasabb rangú udvari nemesek fiai felnőtté válásuk után végzettség nélkül automatikusan
hivatali rangot kaphattak.1
A 9. század folyamán arisztokrata családok több magániskolát létesítettek
családtagjaik, hivatalnokaik számára illetve Kúkai (774-835) buddhista szerzetes nevéhez
fűződik az első nyilvános iskola megalapítása (828, Kiotó). Itt a diákok a konfuciánus jellegű
hivatalnokképzéssel szemben megismerkedhettek a buddhizmus és taoizmus tanításaival is,
illetve tanulhattak jogot, orvostudományt, zenét, asztronómiát, különböző filozófiákat. Kúkai
az egész ember nevelésére törekedett, a diákoknak kosztot és szállást adott, s az oktatás is
ingyenes volt. Halála után az intézmény azonban megszűnt.2
A 10. század elejére kialakuló japán szótagírás lehetővé tette a japán nyelvű irodalom
megjelenését és magával vonta a korábbi kínai típusú oktatás háttérbe szorulását. 1177-ben
a fővárosban pusztító tűzvészben leégett a Daigaku melyet később nem építettek újjá. A
Fujiwara család hatalmának erősödésével megnőtt a magániskolák szerepe, melyek
eredetileg az egyetem melletti kollégiumként létesültek. Vallási nevelés jelentősebb
központjaivá a Tendai-iskola főtemploma (Hiei hegyi Enryaku templom) és a Kouya hegyi
singon kolostor váltak.3
Összességében elmondható, hogy már az ókorban létrejött az intézményesült oktatás
Japánban. Egy ideig még a nemesség privilégiuma maradt ugyan, korlátozott mértékben
megnyílt az út a köznép művelődése előtt is.
Középkor
Az udvari nemesség hanyatlásával és egy új társadalmi réteg, a bushik (harcosok)
felemelkedésével előtérbe kerültek a haditudományok és a zen buddhizmus szolgált
ideológiai alapul a szamurájok képzésénél. Noha a folyamatos háborúskodás miatt eltűnt a
korábbi iskolarendszer, mégis ebben a korban kristályosodott ki a katonai fegyelem és etika
rendszere a bushido, mely tartós hatást gyakorolt Japánra. A korábbi elméleti jellegű tárgyak
intézményes oktatása helyébe a gyakorlati, főleg harcművészeti, tárgyak otthoni elsajátítása
lépett. Nagyobb szerep jutott a kolostoroknak, melyek átvállalták az alapszintű írásoktatást.
A kor egyetlen igazi közoktatási intézménye a Shimotsuke tartományban létrehozott
Ashikaga gakkou volt, melynek 1550 táján közel 3000 diákja volt. Az 1549-ben Japánba
1
Varrók Ilona: A japán oktatás története az ókortól a modern korig in: Ismerjük meg Japánt!, Eötvös kiadó,
2009. pp. 63-85.
2
Varrók, 2009.
3
Varrók, 2009.
5. Japán oktatástörténet
4
érkező Xavéri Ferenc is említi az egyetemet, melynek tananyaga a kor elvárásainak
megfelelően tartalmazta a konfuciánus hagyományt és a hadi ismereteket. Ennek
köszönhetően az itt végzett szerzetesek a tartományurak keresett politikai tanácsadóiként
szolgáltak.4
A 16. század közepe táján érkeztek Japánba az
első portugál misszionáriusok, a jezsuita rend tagjai.
Az általuk alapított európai stílusú iskolákban
tanítottak matematikát, asztrológiát, portugál nyelvet,
nyugati zenét, festészetet és latint is. Iskoláik
jellemzően Kjúsún, Nagoya térségében és Kiotóban
épültek. 1583-ban körülbelül 200 elemi iskolát
működtettek. Említésre méltó, hogy a misszionáriusok
leírása szerint a japán gyermekek szorgalmasabbnak
bizonyultak, mint az európaiak és a latin nyelvet is
gyorsabban sajátították el. Noha igyekeztek a japán
hagyományoknak megfelelően oktatni, a 17.
században a kereszténység betiltása után
intézményeiket bezárták. 5
Újkor – Edo-kor
A polgárháború korát az újabb elzárkózás kora követte. A tartós béke és stabilitás folyamatos
növekedést tett lehetővé minden téren, így az oktatásban is. A társadalom hierarchiája
szigorúan szétvált 4 fő csoportra: a szamurájokra, akik a körülményeknek köszönhetően
harcos életmódjukat lassan hivatalnok létre cserélték, a parasztokra, az iparosokra és a
kereskedőkre. Kialakult a rétegenként különböző igényeknek megfelelni szándékozó
iskolarendszer, mely a korszak végére erős keveredést kezdett mutatni mind a finanszírozó,
fenntartó személyében, mind a diákokban és az oktatott anyag jellegében.
Mint ahogyan azt az első Tokugawa sógun is kijelentette (Tokugawa Ieyasu, 1615), a
szamurájoknak kötelező volt az irányításhoz, hivatalvállaláshoz szükséges ismeretek
elsajátítása. Ezen célból hozták létre a sogunátusi iskolákat, melyekből a korszak végére már
27 működött. Itt a közrangú szamuráj családok gyerekei sajátíthatták el az írást-olvasást, a
matematikát, a hadművészetet és a kínai gondolkodók tanait 8-15 éves koruk között
kötelező jelleggel. Később ezen iskolák keretei között vált először lehetővé nyugati („barbár”)
tudományok tanítása is (nyugati orvoslás, lőfegyvergyártás, térképészet, technológia). A 8.
századi Daigaku mintájára alapítottak felsőoktatási intézményt, mely korábban Hayashi
4
Varrók, 2009.
5
Katsuta, Shuichi; Nakauchi, Toshio: Japanese education, Tokyo: International Society for Educational
Information, Inc. 1995.
1.Az Ashikaga Gakkou bejárata
6. Japán oktatástörténet
5
Razan konfuciánus filozófus és tudós magániskolája volt, de 1790-től a sógunátus
ellenőrzése alá került és nevét Shouheizaka Gakumonjo-ra változtatták.6
Az Edo-kori uradalmi nevelés
ideológiai alapja a neokonfuciánus
etikában gyökerezett, első sorban Csu
Hszi (1130-1200) tanai szerint. Később
a sogunátusi iskolákra nézve
hivatalosan elfogadott és oktatható
eszmerendszer csak az ortodox
neokonfuciánus filozófia lett, ezért
nagy jelentőséget nyertek a privát
iskolák, melyek berendezkedésébe
nem tudott olyan szigorúan beleszólni
az állam.7
A sogunátusi iskolák mintájára
jöttek létre a tartományurak (daimyou)
uradalmi iskolái. A középkorban
buddhista templomokban tanultak a
szamuráj családok fiai, az Edo-korban
viszont már konfuciánus tudósokat
alkalmaztak. Ezen intézmények a han
(uradalom) rendszerhez igazodtak,
azaz a 280 han birtokra összesen több
mint 300 uradalmi iskola jutott,
melyek általában a han központjául
szolgáló városban kaptak helyet. A kor
vége felé már alacsonyabb rangú, vagyonosabb családból származó gyermekeket is felvettek,
de az oktatott anyag tartalmában eltérő igényeik voltak. A tananyag alapjául itt is a
konfuciánus etika szolgált, de ezen felül oktattak nemzetismeretet, japán és kínai
történelmet, földrajzot, kalligráfiát és fogalmazást is, valamint a korszak vége felé több
nyugati tudományt, gyógyászatot és nyelveket (például angolt) is. A társadalmi rétegek
elkülönülését jól példázza, hogy míg a kereskedőknek hasznos és kötelezően tanulandó
tudomány volt a matematika, azt a nemesi származásúak lenézték és helyette a konfuciánus
tanokban mélyedtek el inkább. Ez alól kivételt képeztek azon intézmények ahol a
matematikát a 6 konfuciánus művészet egyikének tartották és ez által mindenki elfogadta.
Az uradalmi iskolák szintje is különböző lehetett, valahol csak alapfokú ismereteket nyújtott,
de voltak középfokúak is. Általában 7-10 esetleg 16 éves korig foglalkoztak a diákokkal. Nagy
6
Harangi László: A japán nevelés a Tokugawa-korszakban (1603-1867), in: Neveléstörténet, 2006. 3. évf.. 3-4.
szám
7
Harangi, 2006.
2.Shouheizaka Gakumonjo
3.Tanterem a Shouheizaka Gakumonjo-ban
7. Japán oktatástörténet
6
múltú és országosan elismert han iskola volt például a Meirindó Nagoyában és a Nissinkan
Aizuban. Uradalmi iskoláik mellett a földesurak a fővárosi rezidenciájuk mellett is
előszeretettel rendeztek be akadémiákat (Sankin koutai), könyvtárakat (például Shouheikou)
családtagjaik és hivatalnokaik művelésére, melyeket rengeteg vidéki fiatal is látogatott.8
Magánakadémiák (Shijuku) szerteágazó és sokszínű hálózata is létrejött a korszakban,
melyek nem tettek különbséget a jelentkezőkben származásuk szerint, így alacsonyrangúak is
felvételt nyerhettek, valamint a sógunátus befolyása sem terjedt ki rájuk akkora szigorral,
ezért a tananyag megválasztásában is nagyobb szabadságuk volt. Méretük is rendkívül
változó volt, 20-30 főstől akár az 1500 diákot meghaladó létszámmal is működtek. A
hagyományos ismeretek mellett ezen iskolák jellegzetessége és erőssége volt, hogy olyan
speciális ismereteket, nem elfogadott (nem ortodox) tanokat is oktattak, melyek sógunátusi
iskolákban tiltottak voltak. Erre nagyon jó példa a choushuu-i akadémia (Yoshida Shouin
iskolája), mely a későbbiekben még részletesebben elő fog kerülni és mely híres volt a
sógunátus ellenességéről és később segítette is megdönteni azt. Tantárgyaik között a
hagyományos tudományokon felül előfordult orvostudomány, holland és más nyugati
nyelvek, nyugati ismeretek, harcászati tárgyak, navigációs és tengerészeti ismeretek, de ezek
nagyon változó társításban jelentek meg általában, mivel a tanárok összetétele is rendkívül
vegyes volt. Rengeteg gazdátlan szamuráj (rónin) vállalt tanítói feladatokat, de jelentős
létszámban voltak köztük orvosok, buddhista és sintoista papok, valamint más, oktatásban
érdekelt értelmiségiek és nemesek is. Ennek köszönhetően a tanítási módszerek, az anyag
számonkérése és a vizsgák is nagyon eltérőek lehettek, de összességében itt mondható el
először, hogy az elért eredményeket a származás nem befolyásolta, hanem pusztán az egyén
képességeit mutatta.9
A közrangúak, azaz a parasztok, iparosok és kereskedők is létrehozták saját oktatási
intézményeiket, melyekben a fő szempont a gyakorlatias, praktikus ismeretek elsajátítása
volt. Ezen intézményeket vagy egy település, közösség vezetői, felelősséget érző polgárai
vagy tehetős parasztok és más magánszemélyek alapították és tartották fenn. A
legelterjedtebb ilyen intézmény a terakoya volt, mely elnevezés a középkori templom
iskolákra vezethető vissza, de valódi kapcsolata már nem volt a buddhista egyházzal és az
oktató gárda is kiszélesedett doktorokkal, róninokkal és sintó papokkal. Az ilyen iskolák nagy
szerepet játszottak a helyiek (iparosok, kereskedők) érvényesülésében és a korszak végére
már több mint 15 000 volt belőlük. Egyes vélemények szerint a 100 000-et is elérhette a
számuk.10
Ebből csak Tokióban (Edo) 1200 darab működött. Szükség volt a település,
közösség, szomszédsági csoportok (gonin-gumi) leendő vezetőinek és majdani jegyzőinek
(shouya), adószedőinek ilyen módú, megfelelő szintű képzésére. Az oktatás helyszínéül a
település üres épületeit jelölték ki, vagy templomokban, magánházakban, esetleg a tanár
otthonában tartották az órákat. A létszám általában 30-60 fő között alakult és előfordult,
8
Harangi, 2006.
9
Harangi, 2006.
10
Katsuta, Shuichi; Nakauchi, Toshio, 1995.
8. Japán oktatástörténet
7
hogy egyszerre 2 tanár foglalkozott a diákokkal. Az általános fel fogás szerint a lányokat nem
volt szükséges intézményesítve oktatni, mivel amire háziasszonyként szükségük lehet, azt
otthon elsajátíthatták, de idővel mégis egyre több lány járt a terakoyákba, ahol sokszor a
tanító felesége foglalkozott velük, sőt később kifejezetten lány iskolákat is létrehoztak, ahol
gyakorolhatták a virágkötészet (ikebana), kalligráfia és zene művészetét, valamint
jártasságot szerezhettek etikett terén. Átlagosan a fiúk 6-13 éves koruk között jártak erre az
alapfokú képzésre, ami elvégzése után munkába álltak, vagy elszegődtek tanoncnak
valamilyen szakma elsajátításának céljából. A lányok valamivel tovább, 6-14 éves korig vettek
részt az oktatásban, de minden családnál az otthoni közös tevékenységek is megszabták az
tanulásra szánt idő mennyiségét. Az oktatás átlagosan 4-5 óra volt naponta, mely idő alatt a
tanár egyenként foglalkozott minden diákkal, míg a többi egyéni feladatokat oldott meg.
Vizsgákat és osztályzatokat általában nem használtak. A tananyag központi részét az írás,
olvasás és számtan tette ki, melyhez esetleg más tárgyak is adódtak, mint szakmai ismeretek,
erkölcs, illemtan, történelem, földrajz, fogalmazás, később pedig természettudományok és
akár angol nyelv is. Az általános műveltség ilyen módú tágítása kialakított egy komoly
társadalmi és politikai kérdések iránti fogékonyságot a köznép tagjaiban is. A segédanyag
általában a tanárok által írt jegyzetekből és nyomtatott olvasókönyvekből (óraimono) állt
össze. Ezen anyagok témájukban szorosan kapcsolódtak a mindennapi élethez (földművelés,
kereskedelem), mint például a „Falusi olvasókönyv”, a „Gazdag termés”, vagy a „Jó
ruhaárus”. A tanítók díjazást nem kaptak, de a falu, város látta el őket élelemmel, szállással
és más adományokkal. Sokszor a tanárnál lakó diákok takarítottak, végezték a házimunkát
fizetségképpen.11
Ahogy az oktatás fejlődött, igény támadt egy,
a terakoyákra épülő, magasabb színvonalú
közoktatási intézményre. Így létrejött a Gougaku
(középiskolának felel meg), melyeket általában az
uradalmak alapítottak, de a település tartott fenn.
Célja a tehetségesebb fiatalok felkészítése a közösség
vezetésére, ehhez mérten magasabb szintű írást,
olvasást és számolást tanultak valamint erkölcsi és
közéleti ismereteket. Az oktatott anyag tartalmát
sokszor az uradalmak is megpróbálták befolyásolni, így téve őket hasonlatosabbá az udvari
neveltetéshez, mivel ezen iskolákba gyakran szamurájok gyerekei is jártak.12
A különböző szakmák elsajátítására a műhelyekben, mestereknél való tanonckodás
rendszere működött, mely szintén a terakoya elvégzésére épült. Kezdetben csak a nagy
iparos vagy kézműves dinasztiákba született gyerekeknek volt lehetőségük a családi
műhelyben való tanulásra, de később ennek a kritériumai is tágultak. A mesterség
11
Harangi, 2006.
12
Harangi, 2006.
4.Terakoya jellegű iskola
9. Japán oktatástörténet
8
elsajátításán kívül rendkívül szükséges volt a megfelelő fegyelem és viselkedés gyakorlása. A
tanoncok általában 13 évesen kerültek a műhelybe, melyben akár 21-22 éves korukig is
robotoltak, amiért cserébe ellátást és munkát kaptak. A széles körű közoktatás és a nagy
szaktudás ilyen módon lehetővé tette egy átlagosan magas közműveltségi szint elérését és
egy önépítő tanulási kultúra kialakulását. A szerény becslések szerint is a férfiak körében
54%-os, míg a nők körében 19%-os volt az iskolázottság a korszak végére,13
de az írástudók
arányát többen 80% körülire számolják,14
mely az európai országok hasonló fejlődési
szakaszaival összevetve kiemelkedően magas érték. Ezt jól mutatja, hogy már a 17. század
végén kiterjedt könyvkiadási hálózat létezett és a könyveket gyakran 10 000-es
példányszámban jelentették meg a nagy társadalmi igény miatt. A mai, tanulás iránti
elkötelezettség is innen eredeztethető, ezen aspektusok segítették Japánt egy versenyképes,
tudás alapú társadalommá fejlődni és ezek a múltban elért eredmények jelentették az
alapját a Meiji restauráció későbbi sikerének.
Yoshida Shouin munkássága
Élete
Yoshida Shouin (吉田 松陰,1830-1859) Nagato tartomány központjában,
Hagiban született (ma Yamaguchi perfektúra, Hagi városa). A Tokugawa
sógunátus végnapjaiban tevékenykedő különös jelentőségű értelmiségi,
gondolkodó és tanár volt. Élete és munkássága például szolgált tanítványai
számára, akik később a Meiji restauráció végrehajtói, valamint új
kormányának megalakítói lettek. Édesapja, Sugi Yurinosuke, szamuráj
származású volt, korán felismert tehetségének köszönhetően viszont
nagybátyja (Yoshida Daisuke) révén a Yoshida család adoptálta, így
lehetővé téve, hogy a Yamaga harci stílus tanítómesterévé és
továbbörökítőjévé válhasson. Öt éves korában kezdett stratégiát, harcászatot tanulni, nyolc
évesen a Choushuu fennhatósága alá tartozó, nagynevű han akadémián a Meirinkanon tanult
és kilenc évesen már tanított is. Tanulmányai után bejárta az országot. 1851-52-ben először,
megszegte a han törvényt és engedély nélkül Mito-ba utazott, aminek büntetéseképpen
néhány hónapot házi őrizetben kellet töltenie Hagiban. 1854-ben Matthew Perry admirális
Japán partjaihoz való érkezésekor a Shimoda öbölben megpróbált a hajóra szökni és
nyugatra utazni, de leleplezték és Noyamában bebörtönözték egy évre és egy hónapra.
Végül ez bizonyult a saját iskolájának megalapításához szükséges első lépcsőfoknak. A börtön
12 cellából állt és a többi 11 rabbal unaloműzés céljából haiku és tanka szerző
foglalkozásokat tartottak maguknak a korábbi terakoya oktató Yoshimura Zenzaku és a haiku
13
Varrók, 2009.
14
Harangi, 2006.
5.Yoshida Shouin
10. Japán oktatástörténet
9
szakértő Kouno Kazuma vezetésével. Nagyjából fél évvel bekerülése után kezdett el maga is
leckéket adni leginkább konfuciánus etikával és japán történelemmel foglalkozó művekkel
kapcsolatban. Ezen előadások nem monológszerűek voltak, hanem aktív vitákon keresztül
adhatta hozzá minden résztvevő saját tudását a témákhoz, ezáltal okítva a többieket is.
Éjszakánként, saját cellájukban tartózkodva tartották az alkalmakat. Kivételt képezett a két
börtönőr, akik szintén csatlakoztak az órákhoz, bár hivatásuk miatt a cellákon kívüli folyosón
ültek nyitott könyveikkel. Shouin a börtönök megreformálásának szükségességéről is írt több
tanulmányt, melyekben kifejti, hogy a rabok tartós elzárása a világtól csak negatív
eredményekkel járhat és a hatékony rehabilitációt megfelelő oktatással és fokozatos
szabadon engedéssel lehetne elérni. Úgy gondolta, a börtönbüntetéseket 3 éves szakaszokra
kellene osztani, melyek végén a fogolynak lehetősége lenne a szabadulásra amennyiben azt
viselkedése megengedi. Ez az állásfoglalása is mutatja milyen szentül hitt az oktatás erejében,
mely a helyes útra segítéssel tönkretett életeket is megmenthet, mindig kiúttal szolgálhat.
Elutasította az emberek egyszeri rossz cselekedeten alapuló elítélését és bíráskodás helyett
mindig a személy egészét helyezte előtérbe, nem tetteiket.15
1856-ban visszatérve házi őrizetbe, egy éven át kis magánzárkájában tanított
rokonokat, családtagokat, majd 1857-58 fordulóján végre engedélyt kapott a Sugi birtokon
egy iskolaépület létrehozására, mely azonban hamar szűkösnek bizonyult és tovább kellett
bővíteni. Maga az iskola már korábban is létezett nagybátyja, Kubo Gorouzaemon felügyelete
alatt, mint Matsumoto falu akadémiája, de 1858-ban végre hivatalosan is Shouin
gondoskodása alá került Shouka Sonjuku néven.16
1859-es ismételt bebörtönzéséig alig 3 évet
tanított iskolájában, később ez a rövid idő mégis
meghatározó lett az egész ország jövője
szempontjából. Akár élete árán is ki akarta pattantani
az a forradalmi szikrát, mely kizökkentheti hazáját a
romlás, gyengülés felé vezető útról. Ugyan
egyértelmű volt, hogy a nyugati hadviseléssel
szemben a japán módszerek korszerűtlenek, mégis
mélyen elutasította a nagyhatalmaknak való
behódolást és az országot kiárusító sógunátus
létjogosultságát. Egyik vezető alakja volt a sonnou-joui bakufu (sógunátus) és „barbár”
ellenes mozgalmának, mely a császár uralma alatt megvalósuló erős egységben
gondolkodott. Több sikertelen felkelési kísérlet után ismét bebörtönözték és az Ansei
Tisztogatás (1859) során kivégezték. Erőfeszítései ugyan nem jártak azonnali sikerrel, de
tetteit követő tanítványai a megfelelő pillanatot kivárva mégis végrehajtották a bakufu
megdöntését és lehetővé tették egy egységesebb, erősebb Japán kialakulását.
15
Umihara Touru (Kyoto University): Yoshida Shouin and Shouka Sonjuku: The True Spirit of Education, Indiana
University, Translation Series, 1999.
16
Umihara Touru, 1999.
6.A Shouka Sonjuku épülete
11. Japán oktatástörténet
10
Hagyatéka
Iskolájának, a Shouka Sonjuku-nak rövid, de felettébb jelentőségteljes és korántsem nyomok
nélkül felszívódó létezése már önmagában felveti a kérdést, hogy mégis miben rejlett
különlegessége és sikere? Shouin mind gondolkodásmódjával, mind rendhagyó oktatási
módszerével kivált a kor tudósai közül, s bár munkájának kézzelfogható eredménye volt,
annak széleskörű alkalmazását mégsem tapasztalhatjuk ma.
A kor iskoláira alapvetően jellemző volt a sokszínűség, már csak az oktatás jellege
miatt is. A tananyag és a diákság összetételén felül széles skála mutatkozott meg
fegyelmezési szabályzatokból, számonkérési és vizsgarendszerekből, csoportosítási
szisztémákból, napirendekből és házi feladatokból is. Az összehasonlítás kedvéért említsük
meg a choushuu-i Meirinkan akadémia néhány működési elvét. Az intézményben a 8 és 14
éves közötti diákokat 3 csoportba osztották és 8 lehetséges osztályzattal mérték
teljesítményüket, míg a 15 éves kort meghaladó tanulókat, mint már felsőfokú oktatásban
részt vevőket, 5 féle jeggyel osztályozhatták. Szigorú szabályok voltak érvényben mind a
felvétellel, előrejutással, az elvégzendő munkával, a tanulás mikéntjével és a vizsgák
letételének feltételeivel is. A Meirinkanban általában évente két vizsgát kötelesek voltak
letenni a résztvevők a tanulmányaik folytatásának érdekében. Mindezekkel ellentétben a
Shouka Sonjuku nem rendelkezett semmi hasonló szabályozással. A diákok különböző
hátteréhez és igényeihez alkalmazkodva változott a napirend is, az órák kezdete és vége
teljesen rugalmas volt és a nap minden részét lefedte kora reggeltől éjszakáig. A tanterv is
személyre szabott volt, a Shouin által kötelezően ajánlott művek közül mindenki azt és olyan
sorrendben válogathatott, mely egybevágott érdeklődésével. Kevesebb jelenlevő esetén
párokban gyakoroltatta az olvasást, illetve ilyenkor gyakran tartott szabadtéri, földművelési
feladatokkal egybekötött foglalkozást. Ezzel kívánta hangsúlyozni a munka iránti tisztelet és
megbecsülés fontosságát, melyet ő is apja példáján tanult. Noha előadás típusú órákat
tartott, ezek egyáltalán nem hasonlítottak egy magyarázó jellegű foglalkozáshoz. A
problémákat mindig a korabeli társadalomra, hétköznapi dolgokra vetítette ki, így
kezdeményezve élénk, olykor heves vitákat, melyek sokszor egész éjszakán át tartottak.
Szokása volt megállni előadása közepén, hogy egyenként minden diák véleményét
megtudakolja. Vizsgák és osztályzatok ugyan nem voltak, de időről-időre adott ki személyre
szabott feladatokat, melyek kutatómunkát, további elmélyedést igényeltek. Felvételi
követelmények sem voltak, de kivétel nélkül mindig megkérdezte a jelentkezőt, hogy mért
szeretne tanulni, iskolába járni. Mivel sokan nem tudtak írni, azt válaszolták, hogy írni-olvasni
szeretnének meg tanulni, de Shouin-nak ez nem volt kielégítő válasz. Rendkívül kritikus volt
az olyan tudósokkal kapcsolatban, akik csak a tudás felhalmozásának kedvéért tanulnak és a
megszerzett tudományukat nem hasznosítják a gyakorlatban a társadalom javára, mint valaki,
aki a kardforgatás elméletét tanulmányozza, de azt a valóságban sosem képes végrehajtani.
Így, ha valaki nem tiszta célokkal és tetterővel akart nekiállni a tanulásnak, azt teljesen
fölöslegesnek tartotta. Tisztasága, energiája és nyitottsága tökéletesen alkalmassá tették a
tanári pályára, mely olyannyira a vérében volt, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett minden
12. Japán oktatástörténet
11
helyzetben mások kioktatására pusztán azok szellemi okulásának érdekében. Perry admirális
hajójára való sikertelen felszállási kísérlete után például, fogva tartóit és Edo felé az úton a
kísérete tagjait is részletes oktatásban részesítette a korabeli Japán politikai helyzetéről.
Különleges a pedagógiájában az az idea volt, hogy jó és rossz tulajdonságaiktól,
származásuktól függetlenül először mindenkit feltétel nélkül el kell fogadni, ahelyett, hogy
rögtön egyesek tehetségeit, míg mások hibáit kezdenénk keresni. A fenti elvek alapján
működve a Shouka Sonjuku az elfogadott oktatási rendszer tipikus antitézisévé vált, mely
még a mai oktatás perspektívájától is messze áll. Míg az oktatási rendszerek kiötlői azon
fáradoznak, hogy minél egyszerűbben érthető anyagot alakítsanak ki és az oktatás menetét
minél gördülékenyebbé tegyék, közben elvész az eredeti érték, mottó, azaz a diákkal való
személyes kapcsolat előtérbe helyezése. Shouin módszere nem a minél nagyobb mennyiségű
tudás megszerzésére irányult, hanem a tetteivel való példamutatásra, hogy üzenete
természetes módon jusson el a befogadni vágyókhoz. Nem tanítani akart, hanem diákjainak
egy helyes életutat, életcélt mutatni, mely tettein keresztül nyeri el valódi értelmét. Ebben
pedig teljes mértékben sikerrel járt, mint ahogyan a környezetére tett nagy hatása is mutatja.
Iskolájának rövid élete alatt számos olyan gondolkodót nevelt, akik később képesek voltak a
korábbitól egy merőben más, új rendszert életre kelteni Japánban és ebben az új
rendszerben néhány kivétellel mind vezető pozíciót is töltöttek be. Diákjai közül kikerült két
miniszterelnök (többek között Japán első miniszterelnöke Itou Hirobumi, aki négyszer
töltötte be ezt a szerepet, valamint Yamagata Aritomo, aki kétszer került ebbe a pozícióba),
4 későbbi miniszter, 4 kormányzó vagy helyettes kormányzó, 12 diplomata, jogász, magas
rangú katonatiszt illetve tudós. Ezen 22 követője kivételével még sokuknak jutott fontos
szerep, noha már nem láthatták munkájuk eredményét, például Kusaka Genzui és Takasugi
Shinsaku, akik halálukig a sógunátus ellenes mozgalom meghatározó alakjai voltak és számos
sikert elértek.17
Két szentély őrzi máig emlékét, egy Tokióban és egy szülőhelyén, Hagiban. Továbbá 3
egyetemet is elneveztek róla. A tavalyi év (2010) folyamán
életéből film is készült „Flower in Prison” címmel.
17
Umihara Touru, 1999.
7.Yoshida Shouin szobra
13. Japán oktatástörténet
12
Befejezés
A fenti rövid áttekintés célja az 1868-ban kezdődött Meiji restauráció előzményeinek
teljesség igénye nélküli feltárása volt az oktatástörténet szemszögéből. Ahogy azt a
történelem folyamán és az említett esetben is láthattuk az oktatás, természetéből adódóan,
hatalmas fegyver lehet bármely társadalmi csoport birtokában, s óriási hullámokat indíthat el.
Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeknek a hullámoknak az egész társadalom
épülését kell szolgálniuk, különben nagyobb pusztítást okoznak, mint a háborúk.
Forrásjegyzék
VARRÓK ILONA: A japán oktatás története az ókortól a modern korig in: Ismerjük meg Japánt!
Eötvös Kiadó, 2009.
VARRÓK ILONA: A japán oktatás történelmi, társadalmi és filozófiai háttere, Iskolakultúra,
2004/2.
KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese Education, Tokyo: International Society for
Educational Information, Inc. 1995.
HARANGI LÁSZLÓ: A japán nevelés a Tokugawa-korszakban (1603-1867), in: Neveléstörténet,
2006. 3. évf.. 3-4. szám
UMIHARA TOURU (Kyoto University): Yoshida Shouin and Shouka Sonjuku: The True Spirit of
Education, Indiana University, Translation Series, 1999.
GORDON GYŐRI J. : Az oktatás világa Kelet- és Délkelet-Ázsiában: Japán és Szingapúr,
Budapest, Gonolat Kiadó, 2006.
Képjegyzék
1. kép: Az Ashikaga Gakkou bejárata. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese
Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc. 1995.
2. kép: Shouheizaka Gakumonjo. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI, Toshio: Japanese
Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc. 1995.
14. Japán oktatástörténet
13
3. kép: Tanterem a Shouheizaka Gakumonjo-ban. Forrás: KATSUTA, Shuichi; NAKAUCHI,
Toshio: Japanese Education, Tokyo: International Society for Educational Information, Inc.
1995.
4. kép: Terakoya jellegű iskola. Forrás: http://www.hokudai.ac.jp/en/news/201051.html
Dátum: 2011.05.18. 21:00
5. kép: Yoshida Shouin. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Yoshida_Sh%C5%8Din
Dátum: 2011.05.18. 21:00
6. kép: A Shouka Sonjuku épülete. Forrás: http://www.superstock.co.uk/stock-photos-
images/4034-53985 Dátum: 2011.05.18. 21:00
7. kép: Yoshida Shouin szobra. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Yoshida_Sh%C5%8Din
Dátum: 2011.05.18. 21:00
