SlideShare a Scribd company logo
1 of 31
KörnyezetjogiKörnyezetjogi
ismeretekismeretek
7. előadás7. előadás
A természetvédelmi világkartaA természetvédelmi világkarta
(1982)(1982)
Biológiai Sokféleség Egyezmény
2000: Millenniumi Ökoszisztéma Jelentés
2002: meg kell állítani a biodiverzitás csökkenését 2010-re
"World Charter for Nature" az október 28, 1982 Egyesült Nemzetek Közgyűlése
rendelet védelméről szóló Föld természeti alkotmány. Amelynek célja a globális
természeti környezet és az ökoszisztéma romlása és súlyos zsugorodnak a
természeti erőforrások keretében erősíteni a nemzetközi együttműködés, az egység
az emberek megértése a természet és az emberi tevékenység koordinálása.
 Preambuluma figyelmeztet, hogyPreambuluma figyelmeztet, hogy
 Az emberiség jóléte a természeti folyamatokAz emberiség jóléte a természeti folyamatok
zavartalanságának függvényezavartalanságának függvénye
 Ezeket újabban éppen az emberi forrásokbólEzeket újabban éppen az emberi forrásokból
származó szennyezések veszélyeztetik.származó szennyezések veszélyeztetik.
A fenntartható fejlődés biztosítása függ aA fenntartható fejlődés biztosítása függ a
 gazdaságpolitikagazdaságpolitika
 környezetpolitikakörnyezetpolitika
szoros kapcsolatától, amit meg kellszoros kapcsolatától, amit meg kell
teremteniteremteni
A természeti ökoszisztémák túlzott megterhelése aA természeti ökoszisztémák túlzott megterhelése a
civilizációcivilizáció
 gazdaságigazdasági
 szociális ésszociális és
 politikai kereteinekpolitikai kereteinek
összeomlásához vezető helyzeteket idézhet előösszeomlásához vezető helyzeteket idézhet elő
 A föld minden térségében érvényre kell juttatni aA föld minden térségében érvényre kell juttatni a
megőrzés alapelveitmegőrzés alapelveit
 Nem szabad figyelmen kívül hagyniNem szabad figyelmen kívül hagyni
 A földi létezés biológiaiA földi létezés biológiai
 feltételeit ésfeltételeit és
 jellemzőitjellemzőit
 Törekedni kellTörekedni kell
 A környezeti ártalmakA környezeti ártalmak
 megelőzéséremegelőzésére
 elhárításáraelhárítására
 A környezeti hatásokA környezeti hatások
 kezelésérekezelésére
 ellenőrzéséreellenőrzésére
24 különleges rendelkezéseket24 különleges rendelkezéseket
 Ami, nem érinti a természet az alapvető folyamatok és a genetikai életképességét, kellAmi, nem érinti a természet az alapvető folyamatok és a genetikai életképességét, kell
egyegy állapot a természeti és az emberi erőforrások fejlesztése és hasznosításaállapot a természeti és az emberi erőforrások fejlesztése és hasznosítása
közöttiközötti, kapcsolat a méret igazodó legmegfelelőbb elérhető tartós termelési, kapcsolat a méret igazodó legmegfelelőbb elérhető tartós termelési
szintekhez,szintekhez,
 Tiszta környezetet kell biztosítani anélkül, hogy a beavatkozás az emberi tevékenységTiszta környezetet kell biztosítani anélkül, hogy a beavatkozás az emberi tevékenység
miatti romlása, a döntéshozatal, a tervezés és a gazdasági tevékenységekmiatti romlása, a döntéshozatal, a tervezés és a gazdasági tevékenységek megfelelőmegfelelő
működésének a biztosításáraműködésének a biztosítására természeti rendszerek játszani, mérsékelt kiaknázásatermészeti rendszerek játszani, mérsékelt kiaknázása
nem megújuló erőforrások,nem megújuló erőforrások,
 a nem megújuló és megújuló erőforrások, nem haladja meg aa nem megújuló és megújuló erőforrások, nem haladja meg a természetestermészetes
regenerációs kapacitásátregenerációs kapacitását, ne szennyezőanyagok a természetes rendszerek, ne szennyezőanyagok a természetes rendszerek
megelőzés, hogy ellenálljon a természeti katasztrófák,megelőzés, hogy ellenálljon a természeti katasztrófák,
 aa kártevők és a betegségek a folyamatbankártevők és a betegségek a folyamatban, védekezni az ellen, hogy minden, védekezni az ellen, hogy minden
lehetséges mellékhatások a természet szépségét károsítsa, "World Charta alehetséges mellékhatások a természet szépségét károsítsa, "World Charta a
természetért" elvet kell sorolni a nemzeti és nemzetközi jogi szabályozás,természetért" elvet kell sorolni a nemzeti és nemzetközi jogi szabályozás,
 elvégezni az ökológiai nevelés, általános ismerete a természet védelmeelvégezni az ökológiai nevelés, általános ismerete a természet védelme
érdekébenérdekében a természet és meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, olyana természet és meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, olyan
közigazgatási szerveket, és kapcsolni hozzá a szükséges finanszírozást.közigazgatási szerveket, és kapcsolni hozzá a szükséges finanszírozást.
A nemzetközi környezetjogiA nemzetközi környezetjogi
szerződések jellemzőiszerződések jellemzői
(a)(a) Gyakoriak a kereszthivatkozások hasonló tárgyú más nemzetközi egyezményekreGyakoriak a kereszthivatkozások hasonló tárgyú más nemzetközi egyezményekre
(azaz egyetlen egyezmény aláírásával az államot olyan szerződések bizonyos(azaz egyetlen egyezmény aláírásával az államot olyan szerződések bizonyos
rendelkezései isrendelkezései is
kötelezhetik, amelyeknek közvetlenül nem részese);kötelezhetik, amelyeknek közvetlenül nem részese);
(b) gyakoriak az úgynevezett keretszerződések, azaz olyan egyezmények, amelyekben a(b) gyakoriak az úgynevezett keretszerződések, azaz olyan egyezmények, amelyekben a
részes államok csak az alapelveket tisztázzák, és tipikusan a részletszabályokat rögzítőrészes államok csak az alapelveket tisztázzák, és tipikusan a részletszabályokat rögzítő
jegyzőkönyveket csatolnak ezekhez;jegyzőkönyveket csatolnak ezekhez;
(c) gyakran lehetőséget nyújtanak az egyezmények – belső – alkalmazására még azok(c) gyakran lehetőséget nyújtanak az egyezmények – belső – alkalmazására még azok
hatályba lépése előtt;hatályba lépése előtt;
(d) megjelenik a szerződés módosításának egyszerűsített formája (rendszerint a helyzet(d) megjelenik a szerződés módosításának egyszerűsített formája (rendszerint a helyzet
változására történő gyors reagálás lehetővé tétele érdekében).változására történő gyors reagálás lehetővé tétele érdekében).
Tárgyukat tekintve az általános környezetjogi szerződések mellett tematikusTárgyukat tekintve az általános környezetjogi szerződések mellett tematikus
egyezmények egész sorával találkozhatunk, a főbb témakörök (a) a világűr, (b) aegyezmények egész sorával találkozhatunk, a főbb témakörök (a) a világűr, (b) a
légkör, (c) a klíma, (d) a talaj, (e) az édesvizek, (f) a tengerek, (g) a biológiai sokféleséglégkör, (c) a klíma, (d) a talaj, (e) az édesvizek, (f) a tengerek, (g) a biológiai sokféleség
(ezen belül például egyes fajok védelme) és (h) a környezetre veszélyes tevékenységek.(ezen belül például egyes fajok védelme) és (h) a környezetre veszélyes tevékenységek.
Az Európai UnióAz Európai Unió
környezetjogi alapelveikörnyezetjogi alapelvei
1.1. A szennyezést a forrásánál kell leküzdeniA szennyezést a forrásánál kell leküzdeni
2.2. A környezetvédelmi szempontokat már aA környezetvédelmi szempontokat már a
tervezés során érvényesíteni kelltervezés során érvényesíteni kell
3.3. Kerülni kell a természet és a természetiKerülni kell a természet és a természeti
erőforrások káros mértékű kihasználásáterőforrások káros mértékű kihasználását
Az EU 1971- ben kodifikált* 11Az EU 1971- ben kodifikált* 11
környezetjogi alapelvekörnyezetjogi alapelve
* törvénybe foglalt
4.4. A kutatás támogatásával növelni kell aA kutatás támogatásával növelni kell a
környezetvédelemben a tudományoskörnyezetvédelemben a tudományos
ismeretek és technikai eszközrendszerismeretek és technikai eszközrendszer
szintjétszintjét
5.5. A megelőzés és kárelhárítás költségei aA megelőzés és kárelhárítás költségei a
szennyezőt terhelikszennyezőt terhelik
6.6. Egy állam tevékenysége sem károsíthatjaEgy állam tevékenysége sem károsíthatja
egy másik állam környezetétegy másik állam környezetét
7.7. Az EU tagállamok környezetpolitikájaAz EU tagállamok környezetpolitikája
legyen tekintettel a fejlődő országoklegyen tekintettel a fejlődő országok
érdekeireérdekeire
8.8. Hosszú távú, nemzetközi és globálisHosszú távú, nemzetközi és globális
környezetpolitika folytatása (nemzetközikörnyezetpolitika folytatása (nemzetközi
intézmények keretei közöttiintézmények keretei közötti
együttműködés eszközeivel)együttműködés eszközeivel)
9.9. Elengedhetetlen a környezetvédelemElengedhetetlen a környezetvédelem
oktatásaoktatása
10.10. A környezetszennyezés elhárításánál aA környezetszennyezés elhárításánál a
szennyezés típusával összhangban lévőszennyezés típusával összhangban lévő
akció-szintet kell választaniakció-szintet kell választani
11.11. Az EU tagállamoknak össze kellAz EU tagállamoknak össze kell
hangolniuk környezetpolitikájukathangolniuk környezetpolitikájukat
10 ökológiai és nemzetközi10 ökológiai és nemzetközi
környezetjogi alapelvkörnyezetjogi alapelv
1.1. Az egészséges környezethez való alapvetőAz egészséges környezethez való alapvető
emberi jogemberi jog
2.2. Az elővigyázatosság alapelveAz elővigyázatosság alapelve
-- környezeti ártalmak tudatos megelőzésekörnyezeti ártalmak tudatos megelőzése
1.1. Környezetterhelés és a környezetKörnyezetterhelés és a környezet
teherbíró képességének összhangjateherbíró képességének összhangja
4.4. A fenntartható fejlődés elveA fenntartható fejlődés elve
a környezetfejlesztésa környezetfejlesztés
 a természeti adottságokkal ésa természeti adottságokkal és
 a természeti erőforrásokkala természeti erőforrásokkal
összhangban történjenösszhangban történjen
4.4. Az EU tagállamok közötti környezetiAz EU tagállamok közötti környezeti
különbségek mérséklésére kell törekednikülönbségek mérséklésére kell törekedni
6.6. Az együttműködés elveAz együttműködés elve
 tájékoztatásitájékoztatási
 információ adásiinformáció adási
 konzultációskonzultációs
 kölcsönös segítségnyújtásikölcsönös segítségnyújtási
kötelezettségkötelezettség
6.6. Diszkrimináció tilalma aDiszkrimináció tilalma a
környezetvédelembenkörnyezetvédelemben
7.7. A biológiai sokféleség tiszteletben tartásaA biológiai sokféleség tiszteletben tartása
és védelmeés védelme
9.9. A helyettesítés elveA helyettesítés elve
 mindig a legkisebb veszéllyel járó megoldást kell választanimindig a legkisebb veszéllyel járó megoldást kell választani
9.9. Szubszidiaritás és megosztott felelősségSzubszidiaritás és megosztott felelősség
elveelve
a környezetvédelmi programokat az EUa környezetvédelmi programokat az EU
 tagállamok éstagállamok és
 önkormányzatok kooperációjábanönkormányzatok kooperációjában
mindig a legalkalmasabb szinten kellmindig a legalkalmasabb szinten kell
végrehajtanivégrehajtani
Az EUAz EU
környezetvédelmikörnyezetvédelmi
akció programjaiakció programjai
Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program
(1974-1977)(1974-1977)
 Tagállamokban környezetállapot felméréseTagállamokban környezetállapot felmérése
 a végrehajtandó feladatok meghatározásaa végrehajtandó feladatok meghatározása
 eszközrendszer kijelöléseeszközrendszer kijelölése
 feladatok megoldásának határidőzésefeladatok megoldásának határidőzése
Az Európai Közösség első Környezeti Akcióprogramja által megfogalmazott
alapelvek a Tagállamok Környezetvédelmi Miniszterei által az Akcióprogram
elfogadását megelőzőén kidolgozott általános alapelvekre épülnek
Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program
1.1. A szennyezés vagy a környezeti ártalmak megelőzésA szennyezés vagy a környezeti ártalmak megelőzés
olyan technikai fejlődést kell elérni, amely tekintettel van a környezetvédelemre ésolyan technikai fejlődést kell elérni, amely tekintettel van a környezetvédelemre és
az életminőség javítására, a közösségnek a legkisebb költséget okozva. E környezetiaz életminőség javítására, a közösségnek a legkisebb költséget okozva. E környezeti
politikának összhangban kell állnia a gazdasági és társadalmi fejlődéssel és technikaipolitikának összhangban kell állnia a gazdasági és társadalmi fejlődéssel és technikai
haladással.haladással.
2. A környezeti hatások figyelembevétele2. A környezeti hatások figyelembevétele
A környezetre nem lehet az embert zavaró vagy támadó külső környezetkéntA környezetre nem lehet az embert zavaró vagy támadó külső környezetként
tekinteni, azt az emberi haladás megszervezése és elősegítése lényegestekinteni, azt az emberi haladás megszervezése és elősegítése lényeges
tényezőjeként kell figyelembe venni. Ezért szükséges értékelni az életminőségre éstényezőjeként kell figyelembe venni. Ezért szükséges értékelni az életminőségre és
a természetes környezetre gyakorolt hatásaita természetes környezetre gyakorolt hatásait
3. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása3. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása
Kerülni kell a természeti erőforrások vagy a természet bármely olyanKerülni kell a természeti erőforrások vagy a természet bármely olyan
felhasználását, amely az ökológiai egyensúlyt jelentősen károsítja.felhasználását, amely az ökológiai egyensúlyt jelentősen károsítja.
4. A tudomány és a technológia környezetvédelmi célú fejlesztése4. A tudomány és a technológia környezetvédelmi célú fejlesztése
azzal a céllal kell fejleszteni, hogy a környezet megőrzésében javításában, aazzal a céllal kell fejleszteni, hogy a környezet megőrzésében javításában, a
szennyezés és a környezeti ártalmak elleni küzdelemben hatékonyan működjönszennyezés és a környezeti ártalmak elleni küzdelemben hatékonyan működjön
5. A szennyező fizet alapelve5. A szennyező fizet alapelve
Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program
6. Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik államnak6. Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik államnak
7. A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele7. A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele
különösen a szennyező iparágaknak a fejlődő országok területén való elhelyezése, akülönösen a szennyező iparágaknak a fejlődő országok területén való elhelyezése, a
veszélyes hulladékok exportjának közismerten súlyos problémájaveszélyes hulladékok exportjának közismerten súlyos problémája
8. Az Európai Közösség és a Tagállamok regionális és nemzetközi8. Az Európai Közösség és a Tagállamok regionális és nemzetközi
együttműködéseegyüttműködése
globális környezeti politika, csak a nemzetközi együttműködés, számításba vesziglobális környezeti politika, csak a nemzetközi együttműködés, számításba veszi
mind a világ ökológiai összefüggéseit, mind pedig a világ gazdaságainak kölcsönösmind a világ ökológiai összefüggéseit, mind pedig a világ gazdaságainak kölcsönös
függőségétfüggőségét
9. A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten9. A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten
oktatni kelloktatni kell
A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye ezért mindenkinek tisztábanA környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye ezért mindenkinek tisztában
kell lennie annak fontosságávalkell lennie annak fontosságával
10. A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása10. A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása
11. A Tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a11. A Tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a
KözösségbenKözösségben
Az egyes országok környezeti politikáinak fő aspektusai a továbbiakban már nemAz egyes országok környezeti politikáinak fő aspektusai a továbbiakban már nem
tervezhetők és hajthatók végre egymástól elszigeteltentervezhetők és hajthatók végre egymástól elszigetelten
Második környezetvédelmi akcióMásodik környezetvédelmi akció
program (1977-1982)program (1977-1982)
 a környezet egészéneka környezet egészének
 a környezeti elemeka környezeti elemek
 a természeti erőforrások minden területén aa természeti erőforrások minden területén a
szennyezés mérséklésére törekedtekszennyezés mérséklésére törekedtek
Az egy fő részből álló Program gyakorlatilag ugyanazokat a területeket
fogja át, amelyekre az első Akcióprogram is kiterjedt. Elsőbbséget
biztosít a víz, a levegő és a zajvédelem számára, s különös figyelmet
szentel a terület, a környezet és a természeti erőforrások ésszerű
hasznosításának. Kiemelt hangsúlyt fektet a szennyezés, a hulladékok
keletkezése és a földhasznosítás terén a megelőzést szolgáló
eszközökre e mechanizmusokra
Harmadik környezetvédelmi akcióHarmadik környezetvédelmi akció
program (1982-1987)program (1982-1987)
 a környezet veszélyeztetettségének megelőzésérea környezet veszélyeztetettségének megelőzésére
 a veszélyeztetés elhárításáraa veszélyeztetés elhárítására
 a környezeti minőségjavítására helyezték a hangsúlyta környezeti minőségjavítására helyezték a hangsúlyt
 (az alapvető emberi jogok nem érvényesülhetnek,(az alapvető emberi jogok nem érvényesülhetnek,
társadalmi-gazdasági fejlődés nem érhető el aztársadalmi-gazdasági fejlődés nem érhető el az
egészséges környezet védelme nélkül)egészséges környezet védelme nélkül)
A környezeti politika prioritásaiban bekövetkezett változást jelez,
hangsúlyozza a környezeti politikának saját jogán és értékeiért való
fontosságát. Kifejezetten utal arra, hogy a környezeti politika központi
megfontolása a közös piac megfelelő működésének biztosítása volt,
amelyet az igen eltérő nemzeti politikák befolyásoltak, pl. a különböző
szabványok a termékek szabad áramlását akadályozták, a vállalkozásokat
terhelő különböző kötelezettségek pedig torzították a versenyt
Negyedik környezetvédelmiNegyedik környezetvédelmi
akció program (1987-1992)akció program (1987-1992)
 Erőfeszítéseket tettekErőfeszítéseket tettek
 a megelőzésre ésa megelőzésre és
 a környezeti veszélyhelyzetek elhárításáraa környezeti veszélyhelyzetek elhárítására
 emelték a minőségi követelményeketemelték a minőségi követelményeket
 szigorították a felelősségi szabályokatszigorították a felelősségi szabályokat
 felismerték a környezetvédelemfelismerték a környezetvédelem
 munkahelyteremtőmunkahelyteremtő
 gazdasági életet dinamizáló hatásátgazdasági életet dinamizáló hatását
A Program kiemeli a környezeti politika jelentőségét a belső piac
megvalósításában, a Közösség ipara világpiaci versenyképességének
megőrzésében, s a regionális politika fejlesztésében. A program különös
hangsúlyt fektet a környezeti jogharmonizációra, valamint közösségi
környezeti eszközöknek a nemzeti jogba való átültetésére.
Ötödik környezetvédelmi akcióÖtödik környezetvédelmi akció
program (1993-2000)program (1993-2000)
 Központba került az élet-minőség védelmeKözpontba került az élet-minőség védelme
 Tovább szigorították a felelősségi szabályokatTovább szigorították a felelősségi szabályokat
Az ötödik Környezeti Akcióprogram és keleti bővítés
kapcsolata
 Előtérbe került aElőtérbe került a
 bioetikabioetika
 oktatásoktatás
 nevelésnevelés
 informatikainformatika
 Összekapcsolják a környezetvédelmet az alapvetőÖsszekapcsolják a környezetvédelmet az alapvető
emberi jogok biztosításávalemberi jogok biztosításával
Hatodik környezetvédelmiHatodik környezetvédelmi
akcióprogramakcióprogram
(2001–2010)(2001–2010)
““Környezet 2010: a mi jövőnk, a miKörnyezet 2010: a mi jövőnk, a mi
választásunk”választásunk”
A Hatodik Akcióprogram tervezete (2001) a következő 10 évre
határozza meg a Közösség Környezeti Politikájának céljait,
stratégiáját és eszközeit. A politika prioritásai a környezeti
jogszabályok tagállami végrehajtásának javítása, a környezeti
követelmények integrációjának elmélyítése, a piac szereplőinek
hatékonyabb bevonása a fenntartható termelési és fogyasztási
minták kialakításába, az állampolgárok teljes körű informálása a
termékek és termelési eljárások környezeti hatásairól
Az új program a következő négyAz új program a következő négy
prioritást jelöli ki:prioritást jelöli ki:
 Éghajlatváltozás.Éghajlatváltozás.
 Természet és a biológiai sokféleség.Természet és a biológiai sokféleség.
 Környezet és egészség.Környezet és egészség.
 Természeti erőforrások és hulladékok.Természeti erőforrások és hulladékok.
Ahhoz, hogy ezeken a területeken
fejlődést lehessen elérni, a következő
stratégiai megközelítések
szükségesek:
 El kell érni a meglévő környezetiEl kell érni a meglévő környezeti
jogszabályok végrehajtását.jogszabályok végrehajtását.
 Integrálni kell a környezeti érdekeket azIntegrálni kell a környezeti érdekeket az
összes olyan szektorba, amely környezetiösszes olyan szektorba, amely környezeti
szempontból relevánsnak* tekinthető.szempontból relevánsnak* tekinthető.
* a tárgyhoz tartozó, idevágó; fontos, lényeges;
 A felmerült problémákra a megoldásokatA felmerült problémákra a megoldásokat
az üzleti szektorral és a fogyasztókkalaz üzleti szektorral és a fogyasztókkal
szoros együttműködésben kell azonosítani.szoros együttműködésben kell azonosítani.
 Az állampolgárok részére biztosítani kell aAz állampolgárok részére biztosítani kell a
környezetre vonatkozó jobb minőségű éskörnyezetre vonatkozó jobb minőségű és
jobban hozzáférhető információkat.jobban hozzáférhető információkat.
 Ki kell fejleszteni egy sokkal inkábbKi kell fejleszteni egy sokkal inkább
környezettudatos földhasználatot.környezettudatos földhasználatot.
 A meglévő szabványokat és határértékeketA meglévő szabványokat és határértékeket
felül kell vizsgálni (és ha szükséges,felül kell vizsgálni (és ha szükséges,
módosítani kell) a sérülékeny csoportokmódosítani kell) a sérülékeny csoportok
(gyermekek, idős emberek, asztmások)(gyermekek, idős emberek, asztmások)
érdekeinek figyelembevételével,érdekeinek figyelembevételével,
 Figyelemmel kell kísérni a legújabbFigyelemmel kell kísérni a legújabb
kutatásokat, trendeket annak érdekében,kutatásokat, trendeket annak érdekében,
hogy időben felfigyeljünk az újonnanhogy időben felfigyeljünk az újonnan
felmerülő problémákra,felmerülő problémákra,
 Tovább kell fejleszteni és végre kell hajtani azTovább kell fejleszteni és végre kell hajtani az
Integrált Szennyezés-megelőzés és EllenőrzésIntegrált Szennyezés-megelőzés és Ellenőrzés
(IPPC) Direktívát*.(IPPC) Direktívát*.
 Az IPPC Direktíva által előírt új EurópaiAz IPPC Direktíva által előírt új Európai
Szennyezőanyag-kibocsátási NyilvántartástSzennyezőanyag-kibocsátási Nyilvántartást
tovább kell fejleszteni egy átfogóbbtovább kell fejleszteni egy átfogóbb
Szennyezőanyag-kibocsátási és ÁtviteliSzennyezőanyag-kibocsátási és Átviteli
Nyilvántartás irányába.Nyilvántartás irányába.
* irányelv

More Related Content

Featured

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by HubspotMarius Sescu
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTExpeed Software
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsPixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfmarketingartwork
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsKurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summarySpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentLily Ray
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best PracticesVit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementMindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...RachelPearson36
 

Featured (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

7

  • 2. A természetvédelmi világkartaA természetvédelmi világkarta (1982)(1982) Biológiai Sokféleség Egyezmény 2000: Millenniumi Ökoszisztéma Jelentés 2002: meg kell állítani a biodiverzitás csökkenését 2010-re "World Charter for Nature" az október 28, 1982 Egyesült Nemzetek Közgyűlése rendelet védelméről szóló Föld természeti alkotmány. Amelynek célja a globális természeti környezet és az ökoszisztéma romlása és súlyos zsugorodnak a természeti erőforrások keretében erősíteni a nemzetközi együttműködés, az egység az emberek megértése a természet és az emberi tevékenység koordinálása.
  • 3.  Preambuluma figyelmeztet, hogyPreambuluma figyelmeztet, hogy  Az emberiség jóléte a természeti folyamatokAz emberiség jóléte a természeti folyamatok zavartalanságának függvényezavartalanságának függvénye  Ezeket újabban éppen az emberi forrásokbólEzeket újabban éppen az emberi forrásokból származó szennyezések veszélyeztetik.származó szennyezések veszélyeztetik. A fenntartható fejlődés biztosítása függ aA fenntartható fejlődés biztosítása függ a  gazdaságpolitikagazdaságpolitika  környezetpolitikakörnyezetpolitika szoros kapcsolatától, amit meg kellszoros kapcsolatától, amit meg kell teremteniteremteni
  • 4. A természeti ökoszisztémák túlzott megterhelése aA természeti ökoszisztémák túlzott megterhelése a civilizációcivilizáció  gazdaságigazdasági  szociális ésszociális és  politikai kereteinekpolitikai kereteinek összeomlásához vezető helyzeteket idézhet előösszeomlásához vezető helyzeteket idézhet elő
  • 5.  A föld minden térségében érvényre kell juttatni aA föld minden térségében érvényre kell juttatni a megőrzés alapelveitmegőrzés alapelveit  Nem szabad figyelmen kívül hagyniNem szabad figyelmen kívül hagyni  A földi létezés biológiaiA földi létezés biológiai  feltételeit ésfeltételeit és  jellemzőitjellemzőit  Törekedni kellTörekedni kell  A környezeti ártalmakA környezeti ártalmak  megelőzéséremegelőzésére  elhárításáraelhárítására  A környezeti hatásokA környezeti hatások  kezelésérekezelésére  ellenőrzéséreellenőrzésére
  • 6. 24 különleges rendelkezéseket24 különleges rendelkezéseket  Ami, nem érinti a természet az alapvető folyamatok és a genetikai életképességét, kellAmi, nem érinti a természet az alapvető folyamatok és a genetikai életképességét, kell egyegy állapot a természeti és az emberi erőforrások fejlesztése és hasznosításaállapot a természeti és az emberi erőforrások fejlesztése és hasznosítása közöttiközötti, kapcsolat a méret igazodó legmegfelelőbb elérhető tartós termelési, kapcsolat a méret igazodó legmegfelelőbb elérhető tartós termelési szintekhez,szintekhez,  Tiszta környezetet kell biztosítani anélkül, hogy a beavatkozás az emberi tevékenységTiszta környezetet kell biztosítani anélkül, hogy a beavatkozás az emberi tevékenység miatti romlása, a döntéshozatal, a tervezés és a gazdasági tevékenységekmiatti romlása, a döntéshozatal, a tervezés és a gazdasági tevékenységek megfelelőmegfelelő működésének a biztosításáraműködésének a biztosítására természeti rendszerek játszani, mérsékelt kiaknázásatermészeti rendszerek játszani, mérsékelt kiaknázása nem megújuló erőforrások,nem megújuló erőforrások,  a nem megújuló és megújuló erőforrások, nem haladja meg aa nem megújuló és megújuló erőforrások, nem haladja meg a természetestermészetes regenerációs kapacitásátregenerációs kapacitását, ne szennyezőanyagok a természetes rendszerek, ne szennyezőanyagok a természetes rendszerek megelőzés, hogy ellenálljon a természeti katasztrófák,megelőzés, hogy ellenálljon a természeti katasztrófák,  aa kártevők és a betegségek a folyamatbankártevők és a betegségek a folyamatban, védekezni az ellen, hogy minden, védekezni az ellen, hogy minden lehetséges mellékhatások a természet szépségét károsítsa, "World Charta alehetséges mellékhatások a természet szépségét károsítsa, "World Charta a természetért" elvet kell sorolni a nemzeti és nemzetközi jogi szabályozás,természetért" elvet kell sorolni a nemzeti és nemzetközi jogi szabályozás,  elvégezni az ökológiai nevelés, általános ismerete a természet védelmeelvégezni az ökológiai nevelés, általános ismerete a természet védelme érdekébenérdekében a természet és meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, olyana természet és meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, olyan közigazgatási szerveket, és kapcsolni hozzá a szükséges finanszírozást.közigazgatási szerveket, és kapcsolni hozzá a szükséges finanszírozást.
  • 7. A nemzetközi környezetjogiA nemzetközi környezetjogi szerződések jellemzőiszerződések jellemzői (a)(a) Gyakoriak a kereszthivatkozások hasonló tárgyú más nemzetközi egyezményekreGyakoriak a kereszthivatkozások hasonló tárgyú más nemzetközi egyezményekre (azaz egyetlen egyezmény aláírásával az államot olyan szerződések bizonyos(azaz egyetlen egyezmény aláírásával az államot olyan szerződések bizonyos rendelkezései isrendelkezései is kötelezhetik, amelyeknek közvetlenül nem részese);kötelezhetik, amelyeknek közvetlenül nem részese); (b) gyakoriak az úgynevezett keretszerződések, azaz olyan egyezmények, amelyekben a(b) gyakoriak az úgynevezett keretszerződések, azaz olyan egyezmények, amelyekben a részes államok csak az alapelveket tisztázzák, és tipikusan a részletszabályokat rögzítőrészes államok csak az alapelveket tisztázzák, és tipikusan a részletszabályokat rögzítő jegyzőkönyveket csatolnak ezekhez;jegyzőkönyveket csatolnak ezekhez; (c) gyakran lehetőséget nyújtanak az egyezmények – belső – alkalmazására még azok(c) gyakran lehetőséget nyújtanak az egyezmények – belső – alkalmazására még azok hatályba lépése előtt;hatályba lépése előtt; (d) megjelenik a szerződés módosításának egyszerűsített formája (rendszerint a helyzet(d) megjelenik a szerződés módosításának egyszerűsített formája (rendszerint a helyzet változására történő gyors reagálás lehetővé tétele érdekében).változására történő gyors reagálás lehetővé tétele érdekében). Tárgyukat tekintve az általános környezetjogi szerződések mellett tematikusTárgyukat tekintve az általános környezetjogi szerződések mellett tematikus egyezmények egész sorával találkozhatunk, a főbb témakörök (a) a világűr, (b) aegyezmények egész sorával találkozhatunk, a főbb témakörök (a) a világűr, (b) a légkör, (c) a klíma, (d) a talaj, (e) az édesvizek, (f) a tengerek, (g) a biológiai sokféleséglégkör, (c) a klíma, (d) a talaj, (e) az édesvizek, (f) a tengerek, (g) a biológiai sokféleség (ezen belül például egyes fajok védelme) és (h) a környezetre veszélyes tevékenységek.(ezen belül például egyes fajok védelme) és (h) a környezetre veszélyes tevékenységek.
  • 8. Az Európai UnióAz Európai Unió környezetjogi alapelveikörnyezetjogi alapelvei
  • 9. 1.1. A szennyezést a forrásánál kell leküzdeniA szennyezést a forrásánál kell leküzdeni 2.2. A környezetvédelmi szempontokat már aA környezetvédelmi szempontokat már a tervezés során érvényesíteni kelltervezés során érvényesíteni kell 3.3. Kerülni kell a természet és a természetiKerülni kell a természet és a természeti erőforrások káros mértékű kihasználásáterőforrások káros mértékű kihasználását Az EU 1971- ben kodifikált* 11Az EU 1971- ben kodifikált* 11 környezetjogi alapelvekörnyezetjogi alapelve * törvénybe foglalt
  • 10. 4.4. A kutatás támogatásával növelni kell aA kutatás támogatásával növelni kell a környezetvédelemben a tudományoskörnyezetvédelemben a tudományos ismeretek és technikai eszközrendszerismeretek és technikai eszközrendszer szintjétszintjét 5.5. A megelőzés és kárelhárítás költségei aA megelőzés és kárelhárítás költségei a szennyezőt terhelikszennyezőt terhelik 6.6. Egy állam tevékenysége sem károsíthatjaEgy állam tevékenysége sem károsíthatja egy másik állam környezetétegy másik állam környezetét
  • 11. 7.7. Az EU tagállamok környezetpolitikájaAz EU tagállamok környezetpolitikája legyen tekintettel a fejlődő országoklegyen tekintettel a fejlődő országok érdekeireérdekeire 8.8. Hosszú távú, nemzetközi és globálisHosszú távú, nemzetközi és globális környezetpolitika folytatása (nemzetközikörnyezetpolitika folytatása (nemzetközi intézmények keretei közöttiintézmények keretei közötti együttműködés eszközeivel)együttműködés eszközeivel) 9.9. Elengedhetetlen a környezetvédelemElengedhetetlen a környezetvédelem oktatásaoktatása
  • 12. 10.10. A környezetszennyezés elhárításánál aA környezetszennyezés elhárításánál a szennyezés típusával összhangban lévőszennyezés típusával összhangban lévő akció-szintet kell választaniakció-szintet kell választani 11.11. Az EU tagállamoknak össze kellAz EU tagállamoknak össze kell hangolniuk környezetpolitikájukathangolniuk környezetpolitikájukat
  • 13. 10 ökológiai és nemzetközi10 ökológiai és nemzetközi környezetjogi alapelvkörnyezetjogi alapelv 1.1. Az egészséges környezethez való alapvetőAz egészséges környezethez való alapvető emberi jogemberi jog 2.2. Az elővigyázatosság alapelveAz elővigyázatosság alapelve -- környezeti ártalmak tudatos megelőzésekörnyezeti ártalmak tudatos megelőzése 1.1. Környezetterhelés és a környezetKörnyezetterhelés és a környezet teherbíró képességének összhangjateherbíró képességének összhangja
  • 14. 4.4. A fenntartható fejlődés elveA fenntartható fejlődés elve a környezetfejlesztésa környezetfejlesztés  a természeti adottságokkal ésa természeti adottságokkal és  a természeti erőforrásokkala természeti erőforrásokkal összhangban történjenösszhangban történjen 4.4. Az EU tagállamok közötti környezetiAz EU tagállamok közötti környezeti különbségek mérséklésére kell törekednikülönbségek mérséklésére kell törekedni
  • 15. 6.6. Az együttműködés elveAz együttműködés elve  tájékoztatásitájékoztatási  információ adásiinformáció adási  konzultációskonzultációs  kölcsönös segítségnyújtásikölcsönös segítségnyújtási kötelezettségkötelezettség 6.6. Diszkrimináció tilalma aDiszkrimináció tilalma a környezetvédelembenkörnyezetvédelemben 7.7. A biológiai sokféleség tiszteletben tartásaA biológiai sokféleség tiszteletben tartása és védelmeés védelme
  • 16. 9.9. A helyettesítés elveA helyettesítés elve  mindig a legkisebb veszéllyel járó megoldást kell választanimindig a legkisebb veszéllyel járó megoldást kell választani 9.9. Szubszidiaritás és megosztott felelősségSzubszidiaritás és megosztott felelősség elveelve a környezetvédelmi programokat az EUa környezetvédelmi programokat az EU  tagállamok éstagállamok és  önkormányzatok kooperációjábanönkormányzatok kooperációjában mindig a legalkalmasabb szinten kellmindig a legalkalmasabb szinten kell végrehajtanivégrehajtani
  • 18. Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program (1974-1977)(1974-1977)  Tagállamokban környezetállapot felméréseTagállamokban környezetállapot felmérése  a végrehajtandó feladatok meghatározásaa végrehajtandó feladatok meghatározása  eszközrendszer kijelöléseeszközrendszer kijelölése  feladatok megoldásának határidőzésefeladatok megoldásának határidőzése Az Európai Közösség első Környezeti Akcióprogramja által megfogalmazott alapelvek a Tagállamok Környezetvédelmi Miniszterei által az Akcióprogram elfogadását megelőzőén kidolgozott általános alapelvekre épülnek
  • 19. Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program 1.1. A szennyezés vagy a környezeti ártalmak megelőzésA szennyezés vagy a környezeti ártalmak megelőzés olyan technikai fejlődést kell elérni, amely tekintettel van a környezetvédelemre ésolyan technikai fejlődést kell elérni, amely tekintettel van a környezetvédelemre és az életminőség javítására, a közösségnek a legkisebb költséget okozva. E környezetiaz életminőség javítására, a közösségnek a legkisebb költséget okozva. E környezeti politikának összhangban kell állnia a gazdasági és társadalmi fejlődéssel és technikaipolitikának összhangban kell állnia a gazdasági és társadalmi fejlődéssel és technikai haladással.haladással. 2. A környezeti hatások figyelembevétele2. A környezeti hatások figyelembevétele A környezetre nem lehet az embert zavaró vagy támadó külső környezetkéntA környezetre nem lehet az embert zavaró vagy támadó külső környezetként tekinteni, azt az emberi haladás megszervezése és elősegítése lényegestekinteni, azt az emberi haladás megszervezése és elősegítése lényeges tényezőjeként kell figyelembe venni. Ezért szükséges értékelni az életminőségre éstényezőjeként kell figyelembe venni. Ezért szükséges értékelni az életminőségre és a természetes környezetre gyakorolt hatásaita természetes környezetre gyakorolt hatásait 3. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása3. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása Kerülni kell a természeti erőforrások vagy a természet bármely olyanKerülni kell a természeti erőforrások vagy a természet bármely olyan felhasználását, amely az ökológiai egyensúlyt jelentősen károsítja.felhasználását, amely az ökológiai egyensúlyt jelentősen károsítja. 4. A tudomány és a technológia környezetvédelmi célú fejlesztése4. A tudomány és a technológia környezetvédelmi célú fejlesztése azzal a céllal kell fejleszteni, hogy a környezet megőrzésében javításában, aazzal a céllal kell fejleszteni, hogy a környezet megőrzésében javításában, a szennyezés és a környezeti ártalmak elleni küzdelemben hatékonyan működjönszennyezés és a környezeti ártalmak elleni küzdelemben hatékonyan működjön 5. A szennyező fizet alapelve5. A szennyező fizet alapelve
  • 20. Első környezetvédelmi akció programElső környezetvédelmi akció program 6. Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik államnak6. Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik államnak 7. A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele7. A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele különösen a szennyező iparágaknak a fejlődő országok területén való elhelyezése, akülönösen a szennyező iparágaknak a fejlődő országok területén való elhelyezése, a veszélyes hulladékok exportjának közismerten súlyos problémájaveszélyes hulladékok exportjának közismerten súlyos problémája 8. Az Európai Közösség és a Tagállamok regionális és nemzetközi8. Az Európai Közösség és a Tagállamok regionális és nemzetközi együttműködéseegyüttműködése globális környezeti politika, csak a nemzetközi együttműködés, számításba vesziglobális környezeti politika, csak a nemzetközi együttműködés, számításba veszi mind a világ ökológiai összefüggéseit, mind pedig a világ gazdaságainak kölcsönösmind a világ ökológiai összefüggéseit, mind pedig a világ gazdaságainak kölcsönös függőségétfüggőségét 9. A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten9. A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten oktatni kelloktatni kell A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye ezért mindenkinek tisztábanA környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye ezért mindenkinek tisztában kell lennie annak fontosságávalkell lennie annak fontosságával 10. A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása10. A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása 11. A Tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a11. A Tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a KözösségbenKözösségben Az egyes országok környezeti politikáinak fő aspektusai a továbbiakban már nemAz egyes országok környezeti politikáinak fő aspektusai a továbbiakban már nem tervezhetők és hajthatók végre egymástól elszigeteltentervezhetők és hajthatók végre egymástól elszigetelten
  • 21. Második környezetvédelmi akcióMásodik környezetvédelmi akció program (1977-1982)program (1977-1982)  a környezet egészéneka környezet egészének  a környezeti elemeka környezeti elemek  a természeti erőforrások minden területén aa természeti erőforrások minden területén a szennyezés mérséklésére törekedtekszennyezés mérséklésére törekedtek Az egy fő részből álló Program gyakorlatilag ugyanazokat a területeket fogja át, amelyekre az első Akcióprogram is kiterjedt. Elsőbbséget biztosít a víz, a levegő és a zajvédelem számára, s különös figyelmet szentel a terület, a környezet és a természeti erőforrások ésszerű hasznosításának. Kiemelt hangsúlyt fektet a szennyezés, a hulladékok keletkezése és a földhasznosítás terén a megelőzést szolgáló eszközökre e mechanizmusokra
  • 22. Harmadik környezetvédelmi akcióHarmadik környezetvédelmi akció program (1982-1987)program (1982-1987)  a környezet veszélyeztetettségének megelőzésérea környezet veszélyeztetettségének megelőzésére  a veszélyeztetés elhárításáraa veszélyeztetés elhárítására  a környezeti minőségjavítására helyezték a hangsúlyta környezeti minőségjavítására helyezték a hangsúlyt  (az alapvető emberi jogok nem érvényesülhetnek,(az alapvető emberi jogok nem érvényesülhetnek, társadalmi-gazdasági fejlődés nem érhető el aztársadalmi-gazdasági fejlődés nem érhető el az egészséges környezet védelme nélkül)egészséges környezet védelme nélkül) A környezeti politika prioritásaiban bekövetkezett változást jelez, hangsúlyozza a környezeti politikának saját jogán és értékeiért való fontosságát. Kifejezetten utal arra, hogy a környezeti politika központi megfontolása a közös piac megfelelő működésének biztosítása volt, amelyet az igen eltérő nemzeti politikák befolyásoltak, pl. a különböző szabványok a termékek szabad áramlását akadályozták, a vállalkozásokat terhelő különböző kötelezettségek pedig torzították a versenyt
  • 23. Negyedik környezetvédelmiNegyedik környezetvédelmi akció program (1987-1992)akció program (1987-1992)  Erőfeszítéseket tettekErőfeszítéseket tettek  a megelőzésre ésa megelőzésre és  a környezeti veszélyhelyzetek elhárításáraa környezeti veszélyhelyzetek elhárítására  emelték a minőségi követelményeketemelték a minőségi követelményeket  szigorították a felelősségi szabályokatszigorították a felelősségi szabályokat  felismerték a környezetvédelemfelismerték a környezetvédelem  munkahelyteremtőmunkahelyteremtő  gazdasági életet dinamizáló hatásátgazdasági életet dinamizáló hatását A Program kiemeli a környezeti politika jelentőségét a belső piac megvalósításában, a Közösség ipara világpiaci versenyképességének megőrzésében, s a regionális politika fejlesztésében. A program különös hangsúlyt fektet a környezeti jogharmonizációra, valamint közösségi környezeti eszközöknek a nemzeti jogba való átültetésére.
  • 24. Ötödik környezetvédelmi akcióÖtödik környezetvédelmi akció program (1993-2000)program (1993-2000)  Központba került az élet-minőség védelmeKözpontba került az élet-minőség védelme  Tovább szigorították a felelősségi szabályokatTovább szigorították a felelősségi szabályokat Az ötödik Környezeti Akcióprogram és keleti bővítés kapcsolata
  • 25.  Előtérbe került aElőtérbe került a  bioetikabioetika  oktatásoktatás  nevelésnevelés  informatikainformatika  Összekapcsolják a környezetvédelmet az alapvetőÖsszekapcsolják a környezetvédelmet az alapvető emberi jogok biztosításávalemberi jogok biztosításával
  • 26. Hatodik környezetvédelmiHatodik környezetvédelmi akcióprogramakcióprogram (2001–2010)(2001–2010) ““Környezet 2010: a mi jövőnk, a miKörnyezet 2010: a mi jövőnk, a mi választásunk”választásunk” A Hatodik Akcióprogram tervezete (2001) a következő 10 évre határozza meg a Közösség Környezeti Politikájának céljait, stratégiáját és eszközeit. A politika prioritásai a környezeti jogszabályok tagállami végrehajtásának javítása, a környezeti követelmények integrációjának elmélyítése, a piac szereplőinek hatékonyabb bevonása a fenntartható termelési és fogyasztási minták kialakításába, az állampolgárok teljes körű informálása a termékek és termelési eljárások környezeti hatásairól
  • 27. Az új program a következő négyAz új program a következő négy prioritást jelöli ki:prioritást jelöli ki:  Éghajlatváltozás.Éghajlatváltozás.  Természet és a biológiai sokféleség.Természet és a biológiai sokféleség.  Környezet és egészség.Környezet és egészség.  Természeti erőforrások és hulladékok.Természeti erőforrások és hulladékok.
  • 28. Ahhoz, hogy ezeken a területeken fejlődést lehessen elérni, a következő stratégiai megközelítések szükségesek:  El kell érni a meglévő környezetiEl kell érni a meglévő környezeti jogszabályok végrehajtását.jogszabályok végrehajtását.  Integrálni kell a környezeti érdekeket azIntegrálni kell a környezeti érdekeket az összes olyan szektorba, amely környezetiösszes olyan szektorba, amely környezeti szempontból relevánsnak* tekinthető.szempontból relevánsnak* tekinthető. * a tárgyhoz tartozó, idevágó; fontos, lényeges;
  • 29.  A felmerült problémákra a megoldásokatA felmerült problémákra a megoldásokat az üzleti szektorral és a fogyasztókkalaz üzleti szektorral és a fogyasztókkal szoros együttműködésben kell azonosítani.szoros együttműködésben kell azonosítani.  Az állampolgárok részére biztosítani kell aAz állampolgárok részére biztosítani kell a környezetre vonatkozó jobb minőségű éskörnyezetre vonatkozó jobb minőségű és jobban hozzáférhető információkat.jobban hozzáférhető információkat.  Ki kell fejleszteni egy sokkal inkábbKi kell fejleszteni egy sokkal inkább környezettudatos földhasználatot.környezettudatos földhasználatot.
  • 30.  A meglévő szabványokat és határértékeketA meglévő szabványokat és határértékeket felül kell vizsgálni (és ha szükséges,felül kell vizsgálni (és ha szükséges, módosítani kell) a sérülékeny csoportokmódosítani kell) a sérülékeny csoportok (gyermekek, idős emberek, asztmások)(gyermekek, idős emberek, asztmások) érdekeinek figyelembevételével,érdekeinek figyelembevételével,  Figyelemmel kell kísérni a legújabbFigyelemmel kell kísérni a legújabb kutatásokat, trendeket annak érdekében,kutatásokat, trendeket annak érdekében, hogy időben felfigyeljünk az újonnanhogy időben felfigyeljünk az újonnan felmerülő problémákra,felmerülő problémákra,
  • 31.  Tovább kell fejleszteni és végre kell hajtani azTovább kell fejleszteni és végre kell hajtani az Integrált Szennyezés-megelőzés és EllenőrzésIntegrált Szennyezés-megelőzés és Ellenőrzés (IPPC) Direktívát*.(IPPC) Direktívát*.  Az IPPC Direktíva által előírt új EurópaiAz IPPC Direktíva által előírt új Európai Szennyezőanyag-kibocsátási NyilvántartástSzennyezőanyag-kibocsátási Nyilvántartást tovább kell fejleszteni egy átfogóbbtovább kell fejleszteni egy átfogóbb Szennyezőanyag-kibocsátási és ÁtviteliSzennyezőanyag-kibocsátási és Átviteli Nyilvántartás irányába.Nyilvántartás irányába. * irányelv